Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-23 / 273. szám, szombat
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 23. KOMMENTÁR Kegyes hazugság MALINÁK ISTVÁN Gyakorló orvosismerőseim szinte kivétel nélkül a kegyes hazugság hívei. Egyrészt azért, mert megkönnyíti a kapcsolattartást a beteg és az orvos között, másrészt azért, mert már az optimizmus is gyógyít, tekintet nélkül arra, indokolt-e vagy sem. Lehet ilyen hatásuk azoknak az udvarias szólamoknak is, amelyeket a régi tagok vezetői - például Bush, Chirac vagy Schröder - mondtak Prágában a NATO ötvenhárom éves történetében példádan mértékű bővítés előnyeiről, a hét meghívott erényeiről. De a hetes listát nézve nem nehéz megjósolni: az ő udvariasságuk és a mi eufóriánk is hamar el fog múlni. A legszerencsésebben talán a szlovák kormányelit szempontjából jöttek össze a dolgok. Most a csatlakozásról szóló tárgyalásokra hívtak meg bennünket, s ha ezek, valamint a jóváhagyási folyamatok simán mennek, akkor Robertson főtitkár szerint 2004 májusában lehetünk leghamarabb a NATO tagjai. Egy hete az EU-külügyminiszterek 2004. május elsejét jelölték meg az uniós csatlakozás dátumaként. Véletlen, de nagyon szerencsés egybeesés, az lesz Dzurinda májusa. Akkora külpolitikai sikereket kaszálhat majd be, mint amilyeneket még soha senki, ráadásul épp akkor, amikor második kormánya épp félidős lesz, s normális körülmények között a kormányok népszerűségi indexe mindenütt félidőtájt szokott a mélypontra zuhanni. Előrevetítve: a jövő évi megszorító, nyögveviselhető költségvetés utánra kapott egy magas labdát. De ne jósoljunk. Azt azért le kell szögezni, hogy uniós csadakozásunk, befizetési kötelezettségeink és az EU állítólagos diszkriminatív feltételei ellenére, már az első pillanattól kezdve pluszpénzt hoz a konyhára. A NATO-csadakozás az első években pluszpénzt visz a kasszából, de még így is megéri, mert hosszú távon sokkal olcsóbb lesz a honvédelem. A magát karrierdiplomatának tartó külügyi tárcavezetőnek is tudatosítania illik: az ország kötelezettséget vállalt, a totojázásnak vége, s ha a világ legerősebb szövetségéhez tartozunk, akkor a világ legégetőbb kérdéseiben is tudni és merni kell markáns irányvonalat megfogalmazni. Nem úgy, mint például Irak kérdésében. Tehát ha a jövőben szövetségünk legerősebb hatalma, az USA valamit felvet, arra reagálni kell. Lehet igent, lehet nemet mondani, de valamit mondani kell. Sumákolás kizárva, nem lehet mindenki előtt jófiúnak maradni. A gyorsan változó világ, a terrorizmus jelentette fenyegetés Prágában megváltoztatta a NATO filozófiáját, és erre a szlovák kormány s főleg a közvélemény nem készülhetett fel. A sokat emlegetett 5. cikkelyről van szó: ha egy tagországot külső támadás ér, a többi a segítségére siet. Az alapvető prágai szemléletváltás, hogy a terrorizmus elleni harc jellegéből adódóan ezt már nem lehet megvárni, a gyorsreagálású erőt is azért hozzák létre, hogy a szövetség képes legyen a minden eddiginél hatékonyabb megelőző csapásra. Amiben esedeg egy ország elleni háború is benne foglaltatik. Persze az ilyesmit nem a szlovák haderőre bíznák, de nem árt tudatosítani: ha a jövőben úgy adódik, hogy menni kell, akkor nincs, nem illik, hogy legyen apelláta. Amire egyáltalán nem vagyunk felkészülve, az az újfajta gondolkodás. Tetszik vagy sem, a számunkra eddig érdektelen, távoli események a NATO-n keresztül be fognak gyűrűzni mindennapjainkba, hazai gondjainkba, s valamikor talán még a gondolkodásunkba is. JEGYZET maü címével helyettem Uyen fórumon vállalja ezt a gyermeteg kérdést, de a levél elment, nem volt visszakozz. Egye fene, gondoltuk, majd szilvesztereznek rajtunk egy nagyot, vagyis jót kacagnak, s megállapítják, milyen ostoba embereket hord a föld a hátán, vagy pedig azzal nyugtázzák a dolgot, hogy lám-lám, Pozsonyból szívatni akarnak bennünket, tegyük ad acta a levelet. Pár nappal később kolléganőm szólt, hogy válasz jött a BKV-tól. A következő: „Tisztelt (a megszólított kolléganőm neve)! Kérdésére tájékoztatom, hogy az Észak-déli (3-as, kék színnel jelzett) metróvonal szintén - a K-NY-i (2-es) vonalhoz hasonlóan - rendelkezik felszíni végállomással, mely a vonal kőbánya-kispesti végén található. Ennek segítségével történik a vonatok forgalomba való be- és kiállítása. Üdvözlettel: dr. (név) üzemigazgató.” Alatta még két név, azoké, akik az ügyet intézték. A szívem majd kiugrott a helyéből, mert a dolgot csak azzal tudtam nyugtázni, hogy igen, hölgyeim és uraim, ez a stílus. Vagy: ez stílus! Ez eljárás: így kell, így kellene, nálunk is, mindenütt. Hiszen a BKV-nak is ezer és ezer fontosabb dolga van, de azok mellett, azokat végezve - lásd földkerekség! - emberszámba vesz engemet, buta tízéves kis unokát, ostoba gyereket, és azt akarja, hogy tudjak, megismerjem, amit még nem ismerek. Nem néz le, és nem nevet ki. A világ legudvariasabb módján foglalkozik velem, figyel rám. Nem rúg belém, nem söpör le, nem billent alfélén, nem küld a jó édes -ba és -be. Nem vág arcokat, nem forgatja ki a szemét, nem kezel le, nem pirít rám. Egyszóval ismeri az etikettet. Ez valószínűleg csak azért tűnik fel, mert ami másutt természetes, nálunk nem az. Errefelé az ilyen hivatali ügyintézés, ügyfélkezelés olyan, mint a fehér holló. Most már csak azt nem tudom, a kis földalatti szerelvényei hogyan gördülnek le a felszín alá. Vonatok és stílusok TALLÓSI BÉLA Bár mindig érdekeltek a fizikai jelenségek, az ezeket tárgyaló tantárgyból évről évre bukásra álltam, s csak azért adott a tanárom elégtelen helyett elégségest, hogy ne rontsam a statisztikát. Azért lettem a legrosszabb fizikából (is), mert ostoba kérdéseimre, hogy pl. miért látjuk előbb a villámot, és miért csak utána halljuk a dörgést, tanárom fogta a krétát, s olyan hosszú képletsort vezetett le a táblán magyarázatként, hogy a Toldi-trilógia kismiska volt hozzá. A képletrengetegből semmit nem értettem meg. Ezért aztán úgy álltam fel az zöld asztaltól, hogy a kérdéseim továbbra is megválaszolatlanok maradtak. A mai napig. Fotós kollégám menekül is előlem, mert szüntelenül elképesztő kérdésekkel bombázom. Napokig azzal nyaggattam, mondja meg, hogyan viszik le a metrószerelvényt az alagútba. Többen törtük ezen a fejünket, valóban hogyan kerülnek a vonatok a föld alá, mígnem egyik kedves kolléganőm megunta, hogy munkatársaimat egyfolytában a met- rószerelvény-mániámmal üldözöm, s úgy döntött, járjunk már a végére ennek az ostoba és bizonyára nagyon egyszerűen megválaszolható kérdésnek. Rákapcsolódott az internetre, megkereste a BKV elérhetőségeit, s nekem csak annyit mondott, tízéves unokámmá fogadlak. S már írta is az e- mailt a BKV-nek. Ebben kifejtette, hogy tízéves, végtelenül kíváncsi unokájának azt már megmagyarázta, hogy az általa pirosnak nevezett metróvonalnak az Örs vezér tere felől felszíni megállóhelye van, ott jut le a vonat a fold alá, de arra nem tud a gyereknek választ adni, hogyan jutnak le a vonatok a kék vonalon. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, hogy kolléganőm nevével és eTALLÓZÓ NÉMET SAJTÓ A prágai NATO-csúcsról szóló vezércikkében a Frankfurter Allgemeine Zeitung azt állapítja meg, hogy a NATO bővítésével nem merült ki a szervezet modernizálására és megújulására támasztott igény. Anélkül, hogy bárki is le akarná becsülni a kiterjesztés horderejét és az újak lelkesedését, a bővítés alkalmasint csak a kisebbik rész. Nincs szükség amerikai noszogatásra annak felismeréséhez, hogy honnan leselkedik veszély. Aki ezeket a veszélyeket ki akarja kiküszöbölni, a biztonságpolitikát nem foghatja fel költségvetési függelékként, hanem el kell jutnia annak belátásához, hogy jobb, ha ezeket a veszélyeket a gyökerüknél orvosolják. Világosan szólva: készen kell állni a beavatkozásra. A Die Welt szerint Prágában a pragmatikus felismerés győzött: még mindig jobb egy dinamikus NATO az Egyesült Államok szorításában és vezetésével, mint egy szövetség, amely a halódó bürokráciák szomorú sorsát éli át. Prágában az USA rábírta a NATO-t, hogy európai elit katonákból gyorsan bevethető egységet hozzon létre. Azon Kasszandra-jóslatok ellenére, hogy az új egységet az amerikaiak idegenlégióként fogják használni, az USA által elképzelt új NATO felgyor- Hát, anyjuk, úgy a huszonhatodik hullától unatkozni kezdtem, mert ellaposodott a film. De aztán szerencsére síthatja a saját gyorsan bevethető kábé a negyvenkettedik gyilkosságtól megint izgalmas lett a történet... (Marabu karikatúrája) egység felállítását célzó akadozó európai erőfeszítéseket. HÉTVÉG(R)E Varsóból Brüsszelbe szerződtünk Négybetűs hét van mögöttünk, hatalmas sóhajok, megelégedés és megkönnyebbülés. A Föld legnagyobb katonai szervezetének tagjai leszünk rövidesen - ha tudtunk várni nyolc évet, azt a másfelet már ledaráljuk. MOLNÁR NORBERT Voltunk mi már katonai szövetség tagja, csak arra nem kellett felkészülni, senkit nem érdekelt, hogy akarunk-e egyáltalán odatartozni. Rudolf Schusternek a legjobb: ő annak idején a Varsói Szerződésnek is örült, most meg a NATO-nak is örül, örült a Szovjetuniónak is, örülni fog az Európai Uniónak is. Egy ember, aki mindig elégedett lehet. A szlovákiai politikustársadalom kilencven százaléka nyilatkozta, hogy a két legfontosabb programpontja közül az első teljesült. A maradék tíz százalék amúgy sem érdekes, vagy parlamenten kívüli, vagy a parlamenti perifériáról szökött. Persze ők nehezíthetik meg a legjobban NATO-tagságun- kat egy népszavazással. Az Északatlanti Szövetség társadalmi támogatottsága ugyanis pengeélen táncol, hol 57 százalékig fölfut, hol öt- venen riogat. Még szerencse, hogy az alkotmányból nem következik automatikusan egy népszavazás megszervezése. Valljuk be, teljesen logikátlanul, hiszen a NATO-val nemcsak katonailag, hanem politikailag is alaposan elkötelezzük magunkat, s hirtelen nehéz lenne megmondani, melyik elkötelezettség a komolyabb. Persze idehaza mindenki a politikai aspektusokról beszél, nehogy véletlenül eszünkbe jusson a rosszemlékű Varsó, Az alkotmányból nem következik automatikusan egy népszavazás. amely egyszer még hozzánk is bevonult. Persze, hogy ez most más, nem nagyon tudom elképzelni, hogy valamelyik NATO-tagország ellepjen minket, rosszmájú szlovák ismerősöm szerint még Magyarország se, pedig az szokott. Ezért inkább mindenki a befektetőket várja, mint a NATO-hadseregeket. Milyen hülyén hangzik, hogy a nagytőke a NATO-ba fektet be a legszívesebben, pedig valahol igaz. Szóval a komcsik meg a nemzetiek keresztbe tehetnek még, de csak vannak annyira érettek a parlamenti pártok, bogy nem engednek a két kísértetnek. NATO-népszavazás ügyben, annak is meggátolásában olyan kiváló tapasztalataink vannak, mint senki másnak. Ugye, mindjárt más fénybe kerül egy referendum meghiúsítása? Most NATO-játékunk következik: Ki mondta a következő mondatot a csatlakozási meghívás bejelentése után? „A csatlakozás nem eredményez életszínvonal-emelkedést, nem jelent politikai és jogi stabilitást, valamint nem fog az országba vonzani külföldi befektetőket, viszont a katonai kiadások mindenképpen növekedni fognak.” a, Ivan Hopta b, Ján Slota c, Robert Fico Akár hiszik, akár nem, a helyes válasz a c. Nincs is kedvem kommentálni, hogy ezt az az ember mondta, aki programjának egyik kulcspontja a NATO-tagság volt, s aki majdnem kormányfője lett demokratikus - nem én mondom, Brüsszelben állítják, pedig ők már láttak falon pókot - országunknak. Még az álszent és haAzt most ne firtassuk, ki miatt csatlakozunk a szövetséghez. zug eszközökkel is élő, de amúgy teljesen átlátható Meciar-mozga- lom is örömkönnyeket hullajtott a meghívó hallatán. Azt most ne firtassuk, ki miatt csatlakozunk a szövetséghez Romániával és Bulgáriával együtt. De azon talán elgondolkodhatnánk, hogy a valódi rendszerváltás 1989-ben vagy 1998-ban következett-e be. Meg azon is, hogy mi van itt a fejekben. Decemberben veletek ugyanott. HETI GAZDA(G)SÁG Balkáni púpunk sorsa az Európai Unióban TUBA LAJOS Megvan a régen várt dátum, így foglalkozhatunk magunkkal is. Politikusaink a héten az Európai Parlamentben először nézhették meg közelről, hova is ülnek majd a 2004 nyarán esedékes európai választások után. Bár a végső szót a decemberi koppenhágai találkozó mondja ki, az előzetes döntések alapján biztosra vehető az áhított cél: az EU- bővítés. így itt az ideje, hogy a részleteknek is időt szenteljünk. Ki tudja, mennyire jutott eszébe a Brüsszelben büszkén feszítő politikusainknak, hogy még mindig mennyi balkáni vonása van a felvétel küszöbére jutott országuknak. Még sok balkáni vonása van az unió küszöbén álló országnak. Mert bizony sokan kuncognának a mostani tagországokban, ha megtudnák, hogy jövendőbeli társuknál reggel háromkor kell beállni a sorba a rendőrség előtt, ha valaki jogosítványt intéz, azt pedig egyenesen nem értenék, hogy miért kell a vételár 1 százalékát előre afféle kötelező büntetésként kifizetni, ha valaki errefelé jelzáloghiteit akar felvenni. De hát így van ez, a magunkfajta legfeljebb reménykedhet, hogy az új rendszerben egyre kevesebb lesz az ilyen butaságból. Bár ezzel nagyjából tisztában voltunk, de a héten egy nagy elemző cég is megerősítette: az uniós felkészülés szempontjából nagyon is a lista végén kullogunk. Az eddigi teljesítményünk alapján két apró balti államot voltunk képesek megelőzni, de az észtek még a szovjet örökség ellenére is elénk tudtak kerülni. Az előrejutáshoz ugyanis nem elegendőek a politikusi szónoklatok, inkább tenni kellene. Rossz tanulóként ne csodálkozzunk, ha még a szokásosnál is jobban a körmünkre néznek. Erre valószínűleg jó okot szolgáltat a legújabb korrupciós botrány, amikor az egyik belga eu- roképviselő teregette ki felettébb kellemetlen szlovákiai tapasztalatait. A visszaéléseket pedig le kell leplezni, a bűnösöket el kell takarítani a közéletből. Nem úgy, ahogy az a Tóth-ügyben történt, amikor is a sót- lan vizsgálati eredménnyel feltűnően elégedett volt az régi-új kormánygarnitúra minden képviselője. Azért itthon is zajlanak az események, hiszen vészesen közeledik az újabb nagy megszorítások időszaka. A parlament egyelőre zökkenőmentesen dolgozik, ezt legfeljebb ideig- óráig késleltethetik az államfő kilátásba helyezett piruettjei. Hivatalos koncepció híján viszont egyelőre a sajtóban szakértői szinten folyik a Az áremelések miatt az infláció a jövő évben a duplájára nő. vita az új nyugdíjkoncepcióról. Ennek kapcsán érdemes egy kicsit odafigyelni a németországi eseményekre. A német nyugdíjasok lehetőségei irigyeltek az egész világon, az ország viszont forrong, mivel az új kormány 15,1 százalékról 15,5 százalékra emelte a kötelező nyugdíjjárulékot. Nos, a hazai járulék 28 százalék, és a szlovák nyugdíjasok lehetőségeiről nem kell hosszan értekeznünk. Rendszerünk tehát tragikusan rossz, és bár nem fér hozzá kétség, hogy ez kommunista örökség, azért az elmúlt tíz évről is érdemes megkérdezni: vajon miért nem változott semmi? Ha majd januárban megkezdődik az érdemi vita, érdemes lesz ezt szem előtt tartani. A héten a pénzpiac emésztette a jegybank mindenki számára váratlan kamatcsökkentésének következményeit. Számunka ez elsősorban azzal járt, hogy a kereskedelmi bankokban azonnal csökkentek a betéti kamatok (talán nem hat meglepetésként, hogy a hitelkamatok nem). Mivel az áremelések miatt az infláció jövőre a duplájára nő, az már biztos, hogy a banki betéteink jócskán veszteségesek lesznek. A jegybank soha nem látott árfolyamküzdelme épp Pozsonyban érte a Nemzetközi Valutaalap szakértőit, ők azt tanácsolták, hogy a közeljövőben inkább hagyják erősödni a koronát, mert az egyéb eszközök alkalmazása még az export versenyképességének romlásától is rosszabb következményekkel járhat. Hosszú távú megoldásként az eurózóna feltételeinek megteremtését ajánlották. Ehhez tudni kell, hogy a maast- richti kritériumok teljesítése olyan fokú makrogazdasági stabilitást tételez fel, hogy a jövő évi megszorítások legfeljebb gyenge szellőnek tekinthetők. De ez igazában 2004- től lesz komoly téma.
