Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-04 / 256. szám, hétfő

2002. november 4., hétfő 17. oldal I. LABDARÚGÓLIGA, 15. FORDULÓ Bajnokverés Zsolnán; hét gólt kaptak a kassaiak Pozsonyban; Pecze Károly: „Nevetséges tizenegyes" Öt pont a listavezető előnye Róbert Vittek (jobbról), a Slovan csatára két gólt lőtt a kassaiak elleni találkozón, s 12 találattal vezeti a mes­terlövészek listáját (TASR-felvétel) Esős, hűvös időben játszot­ták a bajnokság 15. forduló­jának mérkőzéseit. Mivel a Slovan hét gólt lőtt a kassai­aknak, s az addig második helyezett Zilina hazai pályán kikapott, öt pontra nőtt a pozsonyiak előnye. Győzött az utolsó két helyezett, így az alsóházban tömörül a mezőny. SITA-JELENTÉS ♦ Esőben játszották a Trencín-In- ter találkozót, a nehéz talajú pá­lyán a hazaiak kezdtek jobban, az első fél órában fölényben vol­tak, a vendégek csak szórványo­san támadtak, és a 38. percben az első kapura tartott lövésük a hálóban kötött ki, Paulik volt a gólszerző. Nem sokkal később Kunzo fejesét csak üggyel-bajjal hárította a hazai kapus. Szünet után négy percen belül megfor­dította a mérkőzést állását a La- ugaricio: az 58. percben Ko- packa lövése a kapufáról vágó­dott a mezőnybe, s utána Gáspár szabálytalanul szerelte Fabust, aki biztosan értékesítette a bün­tetőt. Alig telt el néhány perc, s Miklas 2:l-re módosította az eredményt, s erre a vendégek már nem tudtak válaszolni, bár nagyon igyekeztek. ♦ Púchovban is esőáztatta pá­lyán játszották a mérkőzést, a vendéglátók nagyon sok helyze­tet dolgoztak ki, de sokáig egyet sem tudtak értékesíteni, még a ti­zenegyest is kihagyták. A Mata­dor elszenvedte első hazai vere­Szünetig több góllal is vezethetett volna a Matador. ségét. Szünetig több góllal is ve­zethetett volna a Matador, lövé­seik azonban rendre elkerülték a kaput. Annak ellenére, hogy az első 45 percben nem született gól, érdekes, izgalmas, küzdel­mes volt az összecsapás. A máso­dik félidő elején Soltis lövését a kapufa állította meg, majd öt perccel később már nem hibá­DUSAN RADOLSKY (Slovan): „Nagyra értékelem, hogy a véden­ceim két alkalommal is fordítani tudtak. Úgy gondolom, megérde­melten győztünk.” BOHUMIL ANDREJKO (az FC Kosice másodedzője): „Nehéz ér­tékelnem ezt az összecsapást, amely ilyen gólaránnyal vég­ződött. Nem vagyok biztos benne, hogy a bírók feladatuk magasla­tán álltak-e, szerintem sokat hi­báztak, többnyire a kárunkra. A 35. percig jól játszottunk, veze­tést szereztünk, aztán a félidő hajrájában két gólt kaptunk. An­nak ellenére, hogy sikerült egyen­lítenünk, a Slovan szünet után minden helyzetét kihasználta. Bánt a dolog, hogy a fiúk a hajrá­ban elvesztették idegeiket.” ANTON DRAGÚN (Trencín): „Kö­szönöm a játékosoknak, hogy ilyen nagyszerű akarással küzdöt­tek. Az első fél órában mi irányí­tottuk a meccset, de a balszeren­zott, egy kiütött labdát az üres kapuba továbbított. Többször is egyenlíthetett volna a hazai egy­üttes, de ez csak a 75. percben si­került, miután Breska lövése ki­pattant a védőkről, és Skripec a hálóba küldte a labdát. Nyolc perccel a befejezés előtt egy sza­badrúgást követően Medved’ ug­rott a legmagasabbra és fejjel szerzett gólt. ♦ Jó színvonalú és iramú találko­zót hozott a Ruzomberok-Dubni- ca összecsapás, annak ellenére is, hogy vizes, sáros pályán zajlott. Mindkét együttes aktívan futbal­lozott, gyakran forogtak veszély­ben a kapuk. A 34. percben egy Kurty-Bédi-Zofcák összjáték után az utóbbi helyezett lövéssel szer­zett vezetést a rózsahegyieknek. A gól után a vendégek többször is egyenlítési lehetőséget szalasz­tottak el, kiválóan védett a hazai­ak kapusa, Mucha. A 82. percben újabb gólt lőtt a Ruzomberok, esés gól némileg letört bennün­ket, játékunk már nem volt annyi­ra folyamatos, sok hibával futbal­loztunk. Az ellenfél minőségi fut­ballt produkált, s a győzelemhez vezető utat a tizenegyes biztosí­totta számunkra, mert utána szár­nyakat kapott a csapat. A döntet­len talán igazságosabb lett vol­na.” PECZE KÁROLY (Inter): „A nehéz talajon mindkét csapat igyekezett a maximumot nyújtani. Játékos­ságban jobbak voltunk ellenfe­lünknél, kulcsfontosságú momen­tum volt, hogy l:0-s vezetésünk után Lelkes hihetetlenül elpus­kázta a gólszerzési alkalmat. Utá­na jött a nevetséges tizenegyes, amely felhozta ellenfelünket, s küzdőképességének köszönve megszerezte a három pontot.” ERIK BOGDANOVSKY (Ruzombe­rok): „Jó iramú játékot hozott a meccs, annak ellenére is, hogy ne­héz talajon zajlott az összecsapás. egy ívelt labdát Sevela elvétett, s Zosák nehéz szögből talált a há­lóba. Még utána is akadtak le­hetőségei a vendégeknek, de Mu­cha kapust egyszerűen nem lehe­tett átjátszani. ♦ A Zilina-Trnava mérkőzésen, akárcsak a többi találkozón is, sok gondot okozott a labdarúgók­nak az összjáték, hiszen itt is esett az eső, csúszós volt a pálya. Az első 15 percben a hazaiak támadásai jegyében zajlott a meccs, de nem tudtak eredmé­nyesek lenni, utána mezőnyjáté­kot láthatott a közönség, alig-alig akadt veszélyes helyzet a kapuk előtt. Szünet után Kozuch szerez­hetett volna vezetést a nagyszom­batiaknak, ívelése azonban centi­méterekkel elkerülte^ a kaput. Utána Mintái és M. Durica sza­lasztotta el a gólszerzési alkal­mat, és jött Kriss: egy gyors ven­dégtámadás során a csatárhoz került a labda, amelyet nagy nyu­Mucha kapus ismét kiválóan vé­dett.” STANISLAV GRIGA (Dubnica): „Na­gyon jó és izgalmas mérkőzést lát­hattak a nézők, mindkét együttes maximális erőbedobással küzdött, csapatom több hibát vétett, s ezt az ellenfél kétszer kihasználta. Jobbak voltunk a hazaiaknál, többet lőttünk kapura, de Mucha kiválóan védett.” JOZEF SURAN (Púchov): „A lab­darúgásban már úgy járja, hogy csak az egyik csapat nyerhet. Sok gólszerzési lehetőség adódott előttünk, de kevésbé voltunk ha­tározottak, s a szerencsével is ha­dilábon álltunk.” VLADIMÍR WEISS (Petrzalka): „A nézők jó mérkőzést láthattak a ne­héz talajú pályán, mindkét oldalon sok gólszerzési lehetőség volt. Si­keresek akartunk lenni, de azt nem állítom, hogy három pontért jöt­tünk ellenfelünkhöz. A sikerhez ve­zető utat az jelentette, hogy Maix­galommal küldött a bal alsó sa­rokba. Hiába szorította be kapuja elé a Zilina ellenfelét, óriási hely­zeteket hagyott ki, nem és nem tudott a kapuba találni. Ha pedig már a védelem mögé kerültek a hazaiak, Belie kapus rendre hárí­totta a lövéseket. A bajnokság állása: 1. Slovan 15 10 2 3 29:13 32 2. Trnava 15 7 6 2 22:15 27 3. Zilina 15 8 2 5 26:13 26 4. Púchov 15 6 3 6 20:21 21 5. Petrzalka 15 5 5 5 18:19 20 6. Inter 15 6 2 7 22:26 20 7. FC Kosice 15 4 6 5 20:26 18 8. Dubnica 15 5 2 8 14:20 17 9. Ruzomberok 15 5 1 9 20:27 16 10. Trencín 15 4 1 10 15:26 13 A 16. forduló műsora, november 9., szombat, 13.30: Inter-Zilina, Dubni- ca-Púchov, Kosice-Ruzombeork; no­vember 10., vasárnap, 10.30: Petrzalka-Trencín; 16.30: Tmava- Slovan (élőben közvetíti az STV 2). ner semlegesítette a gólveszélyes Breskát.” FRANTISEK KOMNACKY (Zilina): „Tekintettel arra, hogy mennyi helyzetünk volt, győznünk kellett volna, de a futballt gólokra játsszák. Nincs gólerős játéko­sunk, és ha a középpályások hely­zetbe is kerültek, Belie kapus min­den kezdeményezésüket hárított.” JOZEF ADAMEC (Trnava): „Ne­héz meccs volt, nehéz talajon. Defenzív taktikát választottunk, és Marek Mintáit szorosan őriz­tük. Az első félidőben térfelün­kön zajlott a játék, a másodikban a hazaiak nagy fölénybe kerültek, de ha át is játszották védelmün­ket, Belie kapus mindig a helyén volt. Tudtuk, ha átvészeljük a zsolnaiak óriási fölényét, sikere­sek lehetünk, mert megpróbál­tunk néhány gyors kontraakciót vezetni. A vendéglátó csatárok csődöt mondtak, de ilyen már a futball.” (SITA) AZ EDZŐK MONDTÁK MÉRKŐZÉSRŐL MÉRKŐZÉSRE Slovan-1. FC Kosice 7:2 (2:1) Góllövők: Vittek (42., 68. - a másodikat 11-esből), Dzúrik (37.), Vo- mácka (54.), Bednár (71.), Obzera (75.), Pecko (84.), ill. Juhász (20.), Lazúr (46.). Játékvezető: Minarcik, 1956 néző. Sárga lap: Ed. Hrncár, ill. Mati, M. Sovic, Lőj. Piros lap: Lőj (67., ismételt sza­bálytalanságért), M. Sovic (76., törlesztésért). SLOVAN: Trancik (87. Kiss)-Pecko, Dzúrik, Homolác, Ed. Hrncár-Polgár, Bednár, Vo- mácka, Onofrej-Slahor (72. Obzera), Vittek (80. Sesták). FC KOSICE: Kobr-Skolník (46. Sapara), Lőj, Dord’, J. Sovic-M. Sovic, Juhász, Obsitník (29. Belicák), Lazúr (63. Gajdos)-Mati, Kozák. Laugaricio Trencín-lnter 2:1 (0:1) Góllövők: Fabus (57. - 11-esből), Miklas (61.), ill. Paulik (38.). Játék­vezető: Gádosi, 1866 néző. Sárga lap: Gáspár. TRENCÍN: Smak-Micenec, Smelko, Svrcek, P. Duris (74. S. Otocka)-Hanko, Ko- packa2 Miklas, Spal-Ivana (85. M. Otocka), Fabus. INTER: Hyll-Cisovsky, Gáspár, Kunzo, Oprsal-Czinege (80. Burza), Drobnák (77. Tomcák), Paulik, Kocúrek-Lelkes (67. Petras), Halenár. Ruzomberok-Dubnica 2:0 (1:0) Góllövők: Zofcák (34.), Zosák (82.). Játékvezető: Olsiak, 2043néző. Sárga lap: Stevko, Jurco, Debnár, ill. Suchy, Hanek, Sevela. RUZOM­BEROK: Mucha-Jurco, Debnár, Rák-Zofcák (90. Jancík), Helbich, Kurty, Urban, Bédi-Stevko (76. Zosák), Tomovcík (68. Sándor). DUB- NICÄ: Kovác-Sevela, Hanek, Mráz-Supka (46. Homér), Dolezaj, Gre- guska (80. Bellák), Dovicovic, Suchy-Kiska, Straka (82. Sokol). Púchov-Artmedia Petrzalka 1:2 (0:0) Góllövők: Skripec (75.), ill. Soltis (55.), Medved’ (82.). Játékve­zető: Ligocky, 1232 néző. Sárga lap: Strba, ill. Suchánek, Sevinsky, Borbély. PÚCHOV: Bernady-Ovad (67. Skripec), Zavaterník, Pavol Vavrík, Holcík-Belák, Peter Vavrík (54. Gegics), Strba, Jámbor (78. Muzlay)-Pernis, Breska. PETRZALKA: Cobej-Sevinsky, Maixner, Sobona, Hellebrant-Zárecky, Zvara (67. Kusalík), Borbély, Soltis, Suchánek-Medved’ (90. Kubala). Zilina-Spartak Tranava 0:1 (0:0) Góllövő: Kriss (55.). Játékvezető: Hrinák, 6037 néző. Sárga lap: Kosmer, ill. Hrabal, Belie. ZILINA: Mucha-Zabavník, Klago, La- bant, Stas-Kosmel’ (90. Laurinc), Mintái, Sninsky, M. Duri- ca-Rusnák (79. T. Durica), Gottwald (90. Bazik). TRNAVA: Be- lic-Fali, Poljovka, Hrabal, Konecny (53. Gasparík)-Molnár (81. P. Hodúr), Horvatovic, Stano, Jezík-Kriss (75. Ujlaky), Kozuch. GÓLLÖVŐLISTA A mesterlövészek közül csak Róbert Vittek és Martin Fabus rúgott gólt, az előbbi méghozzá kettőt, így há­rom találatra növelte előnyét Marek Mintái előtt. A góllövőlista állása - 12 gólos: Róbert Vittek (Slovan); 9 gólos: Marek Mintái (Zilina); 8 gó­los: Martin Fabus (Laugaricio Trencín); 6 gólos: Juraj Halenár (In- tér), Vladimír Helbich (Ruzombe­rok); 5 gólos: Július Lelkeá (Inter), Eubos Pernis, Peter Vavrík (mind­kettő Matador Púchov), Souleyma- ne Fall (SpartakTrnava). (sr) A technikás kassaiaknak nem ízlett a Slovan-stílus Egyszerű játék a futball... TOMI VINCE Pozsony. Sűrűn szemerkélő esőben gólzuhatag. Szám szerint kilenc. Hét a kassaiak hálójában. Ennyi „termett,, a Slovan-FC Kosice I. ligás meccsen. Az alig kétezer néző (ilyen kevesen még nem voltak az égszín­kékek hazai mérkőzésén) tízet akart látni a vendégek hálójában. Köve­telte is kórusban. Pedig a találkozó első felében beérte volna egy szoros győzelemmel. Történt ugyanis, hogy az offenzív felfogásban fütbal- lozó, imponálóan technikás, rövid- passzos összjátékot produkáló ven­dégek sokáig uralták a mezőnyt, a némileg álmosan futkosó hazaiak­nak gondot okozott a vizes pálya. Érthető, az első helyzet M. Sovic előtt adódott: váratlan kiugratása után szemtől szemben állt a kapus­sal, váratlanul lőtt-pontosan Tran- cíkba (8.). De a kassaiak nem hagy­ták ennyibe, Obsitník szabadrúgá­sába Juhász beleért, s a labda bal sa­rokban kötött ki (20.). Erre fel „fe­lébredtek” a vendéglátók. Átálltak a tőlük megszokott egyszerű, de rá- menő, agresszív, fájdalmat is okozó, kemény, könyörületet nem ismerő játékra, gyorsaságuk révén, hosszú passzokkal csak rohantak, rohantak előre, minél előbb az ellenfél 16-osá- ra juttatni a labdát. Mert ott mindig történhet valami. Történt is. A haza­iak határozott, akaratos, erőszakos játéka (gyakran átcsapott szabályta­lanságokba; ez elkerülte a bíró fi­gyelmét) nem nagyon ízlett a vendé­geknek. Kaptak is két gólt. Előbb Dzúrik fejelt a hálóba (37), majd Vittek elegánsan lefordulva a védőjéről félfordulatból kilőtte a felső sarkot. A kassaiak szünet után sem adták fel offenzív játékukat, és Lazúr egyenlített (46.). Változatos volt a meccs, de fokozatosan felülke­rekedtek a hazaiak. Vomácka gólja után (54.) Mati előtt adódott a keleti­ek utolsó lehetősége, nehéz szögből Trancíkot találta el. Aztán már csak egy csapat volt a pályán, a Slovan gyors passzokkal szétzilálta ellenfe­lét, Lőj szabálytalanul szerelte Vitte- ket, megkapta a második sárga lap­ját, Vittek pedig a büntetőt (68.). Idegessé váltak a vendégek, jöttek az újabb gólok (és M. Sovic kiállítása törlesztésért - 75.), az utolsót a 35. évében járó Pecko, a Slovan „kabala­figurája” rúgta.

Next

/
Thumbnails
Contents