Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-09 / 261. szám, szombat
6 Külföld ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 9. Botrányt kavaró tévésorozat Jeruzsálem. Izrael tiltakozott amiatt, hogy Egyiptomban vetíteni kezdték a Ló nélküli lovas című tévésorozatot, amelyet a Cion bölcseinek jegyzőkönyve, az antiszemita irodalom „klasszikusa” ihletett. Antira Oron külügyi szóvivő kijelentette, hogy az Egyiptomban forgatott és más arab országokban is műsorra tűzött sorozat ellentmond az 1979- ben kötött izraeli-egyiptomi békemegállapodásnak, amely tilt mindenfajta gyűlöletkeltést a két ország között. Izráel Lau askenázi főrabbi Izrael kairói nagykövetének visszahívását követelte. Az USA ugyancsak nyugtalanságának adott hangot a sorozat egyiptomi bemutatása miatt, amelyet még szerzői bevallása szerint is a múlt század elején, a cári Oroszországban íródott és „világuralomra törő zsidó összeesküvésről” szóló Cion bölcseinek jegyzőkönyve sugallt, s amelyből előszeretettel merített a náci propagandagépezet is. Szaúd-Árábiában, Kuvaitban, Jordániában és Iránban nem mutatják be a XIX. század végén játszódó sorozatot, amelynek egyiptomi főhőse az angol megszállás és a cionizmus ellen harcol. (MTI) Elengedték a segélymunkást Jeruzsálem. A Palesztin Hatóság intézkedésének eredményeként szabadon engedték palesztin elrablói a Nemzetközi Vöröskereszt német munkatársát. Nicolai Panke mindössze néhány órát töltött a négy fiatal palesztin fegyveresből álló csoport fogságában. A 40-es éveiben járó Pankát a Gázai övezetben fekvő Hán-Júnisz városban rabolták el. A német férfi éppen segélyeket osztott szét palesztin földönfutók között. Palesztin biztonsági források közölték, hogy tisztán bűnügyi eset történt. Az egyik emberrabló egy volt rendőr, aki elégedetlen volt munkája elvesztése miatt, és azt követelte, hogy vegyék vissza a palesztin rendőrség kötelékébe. (MTI) Országos felháborodás Bogota. Még a felét sem töltötte le a kiszabott 15 éves börtön- büntetésének, máris kiengedték Gilberto Rodriguez Orejuela kolumbiai drogbárót, jó magaviseletére hivatkozva. Gilberto szabadlábra helyezése heves tiltakozást váltott ki Alvaro Uribe elnök és Fernando Londono belügyminiszter részéről. Ez utóbbi szerint megvesztegették a börtönigazgatót, ezért máris kirúgták. Amerikai bűnüldözők szerint Gilberto Rodriguez Orejuela és fivére, Miguel a világ leghatalmasabb drogbárói közé tartozik, a kolumbiai kokaintermelés 80 százaléka az ő irányításuk alatt áll. Mint ismeretes, Kolumbia a világ legnagyobb kokaintermelője, a kolumbiai kokain legnagyobb felvevő piaca az Egyesült Államok. A testvérpárt 1995-ben tartóztatták le. Miguel még börtönben van, neki elvileg négy éve van hátra a büntetéséből. (MTI) A 63 éves bűnöző csak hét évet ült rács mögött (Reuters) Bennfentes kereskedéssel vádolja az ügyészség Soros György ismert magyar pénzembert és három társát Csehország EU-tagságáról Eljárás Párizsban Párizs. Bírósági eljárás indult Soros György ellen, akit bemifentes kereskedelemmel vádolnak Párizsban. A csütörtökön kezdődött perben Sorost és három másik francia üzletembert azzal vádolnak, hogy 1988-ban tisztességtelen módon vásároltak fel banki részvényeket. Az ügyészség szerint Soros és társai bizalmas információk birtokában fogtak hozzá a Sciété Générale (SocGen) francia kereskedelmi bank részvényeinek felvásárlásához, s így óriási nyereséghez jutottak. A francia tőzsdei műveleteket ellenőrző testület, a COB információi alapján a 72 éves magyar származású pénzember 2,4 millió eurónak megfelelő összeget nyert az ügyleten. Az ötletgazda Georges Pebereau volt, aki befektetőket keresett az ügylethez. így jutott el Soros Györgyig, aki közvetlenül ugyan nem, de egy Quantum Fund nevű cégen keresztül spekulációba kezdett a bank részvényeivel, (o-o) Rendhagyó referendum Prága. Valószínű, hogy a cseh felsőház, a szenátus egyhangúlag hagyja majd jóvá az uniós tagsággal kapcsolatos referendumról szóló alkotmánytörvényt. Az előterjesztést már - fenntartás nélkül - jóváhagyta az integrációs és az alkotmányjogi bizottság is. A kormány szerdán döntött úgy, hogy a népszavazást 1993. június 15-16-án kellene megtartani. Ez rendhagyónak számít, hiszen az eddigi gyakorlat, a péntek-szombat helyett vasárnap és hétfőn tartanák. Ä kabinet szerint így többen járulnak majd az urnákhoz, hiszen a városokból sokan már pénteken elutaznak hétvégére, és csak vasárnap térnek haza. A végső szót természetesen az új államfő mondja majd ki: a törvény értelmében a csatlakozási szerződés aláírásától számított 30 napon belül kell kiírnia a népszavazást, amelyet ugyanakkor az aláírástól számított három hónapon belül Soros György visszautasította a francia ügyészség vádjait (Reuters-felvétel) meg kell tartani. (MFD, CTK) Vállalta a báli merényletet a folyamatosan terebélyesedő nemzetközi terrorszervezet Marvanová kivonult a szavazás idején az ülésteremből Támadhat az al-Kaida Denpasar/London/Párizs. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat magára vállalta az október 12-én az indonéziai Báli szigetén elkövetett pokolgépes merényletet, amelynek 192 halálos áldozata volt. Ronald Noble, az Interpol új főtitkára szerint Oszama bin Laden él. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Az al-Kaida a CNN internetes honlapjára küldött üzenetében azt állította, hogy „indonéziai éjszakai szórakozóhelyeket és bordélyházakat” vett célba. Emlékeztetett arra, hogy egy amerikai gép szaúd-arábiai megtámadásával, egy tunéziai zsinagógánál végrehajtott robbantással, a jemeni hajórobbantásokkal, a kuvaiti Fialka bázis elleni akcióval, valamint az indonéziai merénylettel a szervezet bebizonyította: nem habozik támadni arab, illetve iszlám országokban sem, ha a célpontok a „zsidó-keresztes szövetséghez” tartoznak. A terrorizmus elleni harcban az USA már csaknem 2700 feltételezett al-Kaida-tagot fogott el. Az eredmény a fokozódó nemzetközi bűnüldözői és titkosszolgálati együttműködésnek köszönhető - jelentette ki Tom Ridge, az amerikai belbiztonság hivatal igazgatója Londonban. A terrorellenes harchoz 122 ország ajánlotta fel katonai segítségét Washingtonnak. Az al- Kaida még mindig a legközvetlenebb veszélyt jelenti az USA-ra és szövetségeseire, a hálózatára mért csapások ellenére. „A szervezet működésének titka az aprólékos tervezésre, a szigorú operatív biztonságra és a terep tökéletes előkészítésére helyezett hangsúly” - tette hozzá Ridge, s közölte: az Egyesült Államokban a belső jogrendszer átalakításával a titkosszolgálat és a bűnüldöző szervek közötti válaszfalak lebontásán dolgoznak. Richard Myers, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke a BBC-nek szintén azt mondta, az al-Kaida képes nagyobb terrorakció indítására függetlenül attól, hogy vezére, bin Laden életben van-e vagy halott. Ridge Londonban megbeszélést folytatott David Blunkett brit belügyminiszterrel, aki ugyancsak éberségre intette honfitársait. Blunkett szerint a titkosszolgálatok a világ minden tájáról olyan értesüléseket kapnak, hogy az al-Kaida folyamatosan terebélyesedik. Ronald Noble, az Interpol új főtitkára a tegnapi párizsi Le Figaróban arról a tájékoztatott, hogy a terrorista világhálózat egyidejű merényletsorozatot tervez az USA-ban és a világ több más országában. A nemzetközi rendőrség első amerikai főnöke, aki a szervezett pénzügyi bűnözés szakértője, kategorikusan elutasította azt a feltételezést, hogy Oszama bin Laden már nem lenne az élők sorában. A terrorista vezér halálhírét keltő, nemrég közzétett „testamentuma” elterelő célzatú. A becslések szerint 280-300 millió dolláros vagyonnal rendelkező bin Laden minden jel szerint életben van. Felkutatásán nagy erőkkel dolgoznak, de egyelőre nem találják a nyomát. A közelmúltban Jemenben, a Fülöp- szigeteken és Moszkvában végrehajtott merényletek Noble szerint arról tanúskodnak, hogy a közepes méretű helyi terrorcsoportok felbátorodtak, és egyre több akcióra vállalkoznak, amiből az al-Kaida propagandahasznot húz. Ezek a gyilkos akciók azt üzenik a nyugati kormányoknak, hogy a terrorellenes háború nem ért véget, sőt a csata színtere világméretűvé szélesedett. Valószínűleg még többen fognak majd fegyvert Csecsenföldön a merénylet miatt Felrobbantották a terroristanő házát MTI-HiR Moszkva. Ismeretlen tettesek felrobbantották a tegnapra virradóra a moszkvai túszdrámában részt vett egyik terroristanő házát a csecsen- földi Acshoj-Martan körzetben. A színház ostromában agyonlőtt 29 éves nő rokonait - két nőt és egy gyermeket - álarcos támadók tuszkolták fel egy teherautóra, majd kellő távolságtól az időközben felrobbantott háztól szabadon engedték őket. Az akcióért senki nem vállalta a felelősséget. Megfigyelők egyaránt elképzelhetőnek tartják, hogy a szövetségi erők kötelékébe tartozó katonák hajtották végre a támadást, illetve hogy szakadár fegyveresek akarták tovább szítani az indulatokat a robbantással. Abdul-Hakim Szultigov, az orosz elnök csecsen- földi emberi jogi megbízottja tegnap bejelentette, hogy a hatóságok nyomozást indítottak a bűncselekmény kapcsán. Közlése szerint a támadás után őrizet alá helyezték valameny- nyi terrorista családjának otthonát. Szultigov a merénylet kapcsán közölte: a család címét csak a szövetségi hivatalok tudták, illetőleg azok a szakadár vezetők, akik Moszkvába küldték a terroristákat. Elítélte az akciót Aszlanbek Aszlahanov, az orosz törvényhozás alsóháza, az állami duma csecsen képviselője is. Szerinte a szülők nem felelősek gyermekeik, a gyermekek szüleik vétkeiért. Úgy vélte: bárki követte el a merényletet, csak azt érte el, hogy valószínűleg még több ember fog majd fegyvert a köztársaságban. Nem akar Spanyolországhoz tartozni az aprócska koronagyarmat lakossága Marad a brit lobogó Gibraltár fölött MTI-JELENTÉS London/Madrid. A brit kormánynak nem áll szándékában levonni a brit lobogót Gibraltár fölül - mondta tegnap Denis MacShane, brit Eu- rópa-ügyi államminiszter annak kapcsán, hogy Gibraltár lakossága a csütörtöki népszavazáson elsöprő többséggel elvetette Nagy-Britannia és Spanyolország tervét a brit koronagyarmat feletti szuverenitás megosztásáról. Ugyanakkor a brit munkáspárti kormány folytatni akarja a tárgyalásokat Spanyolországgal. A referendum eredménye várható volt, mivel köztudott, hogy az Ibériai-félszigeten lévő brit koronagyarmat lakossága Nagy-Britanniához akar tartozni. A brit alsóház külügyi bizottsága komoly bírálattal illette a Blair-kormányt, mondván: soha nem lett volna szabad tárgyalásokat kezdenie Spanyolországgal Gibraltár szuverenitásáról. „Tudnia kellett, nincs lehetőség arra, hogy a térség jövőjéről szóló, a közös szuverenitást magában foglaló megállapodást elfogadhatóvá tegye Gibraltár lakossága számára” - fogalmazott a testület, s javasolta, hogy a kormány tartsa tiszteletben a népszavazás eredményét. A spanyol és a brit kormány még Margaret Thatcher idején kezdett tárgyalni az alig 6 négyzetkilométernyi, mintegy 35 ezer lakosú Gibraltár sorsáról. Spanyolország azt szeretné, hogy az 1713-as utrechti szerződésben örökös brit gyarmattá nyilvánított terület, néhány évtizedes közös kormányzás után, vissza- téijen spanyol fennhatóság alá. Az 1967-ben ENSZ felügyelet alatt tartott népszavazáson a térség lakossága már egyszer a Nagy-Britanniá- hoz való tartozás mellett döntött. Az 1969-ben elfogadott gibraltári alkotmány nem engedélyezi a terület státusának megváltozatását a helyi lakosság hozzájárulása nélkül. Rekordnagyságú hiány MTI-HiR Prága. Rekordnagyságú hiánnyal számol a jövő évi cseh költségvetés tervezete, amelyet első olvasatban tegnap fogadott el a cseh képviselőház. Ä kormány által benyújtott tervezet 111,3 milliárd koronás hiánynyal számol. A költségvetés tervezett bevétele 684,062 milliárd, a kiadás 795,362 milliárd korona. Az idei év jóváhagyott költségvetési deficitje 46,2 milliárd korona. Az idén a költségvetési hiány a GDP 5,7, jövőre 6,3 százalékát teszi ki. Pénzügyminisztériumi előrejelzések szerint egyébként az idei évben várhatóan nagyobb lesz a hiány a tervezettnél, elérheti a 62,7 milliárd koronát. A jövő évi tervezetet a várakozásoknak megfelelően a három koalíciós párt képviselői támogatták. Csak az uniósok volt elnökasszonya, Hana Marvanová vonult ki a szavazás idején a teremből, mert nem ért egyet a nagy hiánnyal, de ellenszavazatával nem akarta megakadályozni a költségvetési tervezet elfogadását. A polgári demokraták és a kommunisták elutasították a tervezetet. költségvetési javaslatot most fejezetenként megtárgyalják a parlamenti bizottságok. A keretszámokat ugyan már nem lehet módosítani, de a meghatározott kereteken belül még lehetséges a kiadások és a bevételek átcsoportosítása. Kínai pártkongresszus - tajvani reménykedés Rendezett őrségváltás MTI-JELENTÉS Peking/Tajpej. A kommunista párt vezető szerepének fenntartását, a párt tagságának bővítését, a tudományok és a politika terén nyitottságot, a gazdasági reformok folytatását, az ország fegyveres erejének korszerűsítését, a korrupció visszaszorítását, valamint a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelemben való széles körű részvételt szorgalmazta Csiang Cö-min pártfőtitkár a Kínai Kommunista Párt XVI. kongresz- szusát megnyitó beszédében. Kína 28 tartományából és autonóm területéről összesen 2114 küldött érkezett a tegnap kezdődött, hét napon át tartó tanácskozásra, amelyen megválasztják az új pártvezetést is. Előzetes hírek szerint rendezett őrségváltásra lehet számítani. A hetvenes éveikben járó pártvezetők átadják a hatalmat a fiatalabb, az ötvenes-hatvanas korosztálynak, de a háttérben továbbra is fontos szerepet játszanak majd. A tajvani kormány kifejezte azt a reményét, hogy a kínai vezetők rövidesen hivatalba lépő következő nemzedéke a mostaninál realistább, pragmatikusabb lesz Tajvanhoz fűződő viszonyában, és elismeri a Kínai Köztársaság (Tajvan) létét. Alapos gyanú K. Ede és H. László ellen Vannak bizonyítékok MTI-HÍR Budapest. A rendőrségi nyomozás adatai tovább erősítik azt az alapos gyanút, hogy a nyolc halálos áldozatot követelő május 9-i móri bankrablást a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő K. Ede és H. László követte el - közölte az ORFK illetékese tegnap, hat hónappal a nyomozás elrendelése után. Zsombok György alezredes, a nyomozás vezetője elmondta: a gyanúsítottakkal szemben tovább erősödik a bizonyítékok láncolata, az adatok egyre inkább alátámasztják a rendőrség bűncselekménnyel kapcsolatos verzióját. Hozzátette: várható, hogy az ügyben további személyeket is meggyanúsítanak. Kiegészítő jegyzőkönyv a kínzás elleni konvencióhoz Washington tiltakozott MTI-JELENTÉS New York. Az ENSZ-közgyűlés emberi jogi bizottsága elfogadta a kínzás, a kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetési formák elleni ENSZ-konvenció új kiegészítő jegyzőkönyvét, amely előre be nem jelentett látogatásokat irányoz elő a tagállamok börtöneiben. A határozat Washington tiltakozása ellenére született meg, 104 szavazattal 8 ellenében, 37 tartózkodás mellett. Az amerikai kormány az ilyen ellenőrzések költségeire hivatkozva utasította el a dokumentumot. Előzőleg megpróbálta elérni, hogy a jegyzőkönyvben tervezett látogatások költségeiről ne kizárólag az ENSZ döntsön, hanem kapjon beleszólást a világszervezet pénztárának legnagyobb befizetője, a 22 százalékkal hozzájáruló ÚSA is. Be is nyújtott egy módosító indítványt, azt azonban nagy többséggel elutasították.