Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)

2002-10-16 / 241. szám, szerda

P Közélet ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 16. Nagy erejű robbanás rázta meg hétfőn Túrócszentmártont, miközben a vasútállomás közelében egy vagonból propán-bután gázt szivattyúztak egy tartálykocsiba. A kocsi 24 éves vezetője súlyos sérüléseket szenvedett, testének 30 százaléka megégett, az anyagi kárt tízmillió koronára becsülik. A robbanás után keletkezett tűzben kiégett az autó és a vasúti vagon. A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, hogy további hat gázzal telt vagon is felrobbanjon. (TASR-felvétel) A jóváhagyott változatban egyebek mellett a nemzetiségi nézőpont is jobban érvényesül Megszavazták a tervet Újabb támogatást kapott a losonci magyar alapiskola Pénz tornateremre Nosztalgiavonat keleten Legenyemihályi. ALegenye- mihályi és Tiszacsemyő közötti vasúti közlekedés 130. évfordu­lója alkalmából gőzmozdony vontatású szerelvényt indítot­tak az elmúlt hét végén a több 10 kilométerre lévő két vasútál­lomás között. Az állomásokon felszálló érdeklődők átélhették a korabeli utazás élményét, il­letve megnézhették a gőzmoz­dony múlt századbeli technikai berendezését. Az egyes vasútál­lomásokon kultúrműsorral kö­szöntötték az utazókat, Tisza- csernyőben két kiállítás várta a nosztalgiavonat utasait. (A.M.) Nemzetközi kórustalálkozó Nagykapos. Október 19-én, szombaton rendezik meg a II. Ung-vidéki Kórustalálkozót. A műsorban fellép a marosvásár­helyi Bernády György Kamara­kórus, a Musica Humana Női Kamarakórus, Újvidékről az óbecsei vegyes kar, Magyaror­szágról az edelényi férfikar. Felvidéket a nagytárkányi Tisza Vegyes Éneklőcsoport, vala­mint a házigazda, a nagykapo- si Erdélyi János Vegyes Kar képviseli. A rendezvény nagy- kaposi szervezésének ötlete a közelmúltban Debrecenben rendezett kórusfesztiválon szü­letett, ahol a határon túli ma­gyar kórusok találkoztak, (dv) Őszi vásár Lakszakállason Lakszakállas. Szombaton a lakszakállasi (Sokolce) önkor­mányzat ötödször rendezi meg az őszi vásárt. A portéká­jukat kínáló vállalkozókat és a vásárlókat október 19-én 13 és 18 óra között várják a helyi községi hivatal környékén, (ú) Veszélyes jármű a kistraktor Utekác. Halálos sérüléseket szenvedett egy 48 éves férfi, amikor kistraktorjával felbo­rult. A losonci járásbeli falu­ban a férfi házához vezető er­dei úton a pótkocsis traktor megcsúszott, lehajtott az útról és felborult, maga alá temetve a vezetőjét. A férfi a kórházba szállítás után meghalt. (TASR) Ismét lebukott a visszaeső bűnöző Radnót. Rablással, magánlak­sértéssel és engedély nélküli fegyvertartással vádoltak megy egy 36 éves radnóti fér­fit. A visszaeső bűnöző betört a szomszéd házba, ahol a tulaj­donos rajtakapta. Ekkor a be­törő fegyvert rántott, a tulaj fe­leségének torkához pedig kést szorított. így követelt tőlük pénzt. Azok ijedtükben ezer koronát adtak neki, amivel a tettes nem érte be. Átkutatta a házat, és további háromezer koronát és a házaspár útlevele­it vitte magával. (TASR) Egy magzat halálát vizsgálják Nagykürtös. A rendőrség egy meg nem született csecsemő halálának körülményeit vizs­gálja egy leszenyei házaspár panasza nyomán. A szülés előtt álló fiatalasszonyt múlt héten szállították a nagykür­tösi kórházba, mivel elfolyt a magzatvize. A szülés nem in­dult meg, ezért az asszonyt megfigyelés alatt tartották. Ellenőrizték a magzat szívve­rését, amely normális volt, ha­bár az orvos nem tartja kizárt­nak, hogy a nővér az anya szívverését hallotta. Másnap reggelre a babát a nyakára te- keredett köldökzsinór megfoj­totta. Az apa feljelentette a szolgálatban lévő orvost, (t) Kassa. A megyei parlament tegnap egyhangúlag hagyta jóvá Kassa megye gazdasági és szociális fejlesztési ter­vét, amely szeptember fo­lyamán jókora vitát kavart a hivatal és a képviselők kö­zött, akik a sajtón keresztül üzengettek egymásnak. JUHÁSZ KATALIN A legutóbbi ülésen több képviselő bírálta a fejlesztés szempontjából irányadónak számító anyagot, és elérték, hogy a testület jóváha­gyás helyett csupán tudomásul ve­gye azt. A megye vezetése a képvi­selők tájékozatlanságának tulaj­donította ezt a tényt, és szeptem­ber végén egynapos tanfolyamot ÚJ SZÓ-HÍR Komaróc. A Kassa-vidéki járásban fekvő, négyszáz lakosú község idén ünnepli alapításának 600. évfordu­lóját. A nyári ünnepségsorozat folytatásaként vasárnap kopjafát és emléktáblát állítanak az I. és a II. világháborúban elesett kontá­rod katonák emlékére. Szaniszló Sándor polgármester lapunknak elmondta, hogy a helyi temetőben nem hagyományos kopjafa fog áll­ni, hanem egy tulipánra emlékez­ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Saját felelősségére teg­nap elhagyta az egyetemi kórházat Gareth Jones angol szurkoló, akit vasárnap este lőtt sebbel szállítot­tak be és műtötték meg. Gareth szerdán a szüleivel utazik haza. A férfit a nyakán érte találat, és a lö­vedék szétroncsolta azt a nyaki ütőeret is, amely az arcot és a fej­részt látja el vérrel. A szurkoló a Szlovákia - Nagy-Britannia labda­rúgó-mérkőzés után körülbelül hatvan társával együtt a belvárosi Kelt vendéglőben szórakozott. Amikor a tulajdonos zárórát jelen­tett, a vendégek nem voltak hajlan­dók távozni, erőszakoskodni kezd­tek, sőt maguknak kezdék csapolni szervezett számukra, ahol mind­két tábor részletesen kifejthette véleményét. A testület tegnap több pontosítás­ról és módosító javaslatról szava­zott, a végleges verzió Rudolf Bauer szerint körülbelül tíz száza­lékban különbözik az eredetitől, amelyet a megyei hivatal régiófej­A tervezet célkitűzései helyet kaphatnak az álla­mi fejlesztési tervben. lesztési osztálya dolgozott ki. Bauer úgy véli, a változtatások nem ártottak a tervnek, épp ellen­kezőleg, a több szem többet lát- elv alapján a jóváhagyott változat­ban egyebek mellett a nemzetiségi tető alkotás, amely Ulmann István fafaragóművész és Lukács János kőfaragó közös munkája, három kopjafából és kőtáblákból áll. A megemlékezést követően a komaróciak a jövőnek üzennek: egy urnában a földbe kerül néhány információs anyag, hangfelvétel és üzenet az utókornak. A falu króni­kájába is bejegyzik az eseményt, hogy száz év múlva az akkori komaróciak biztosan megtalálják elődeik üzeneteit. A polgármester szerint az ötletet az adta, hogy a fa­a sört. A tulajdonos erre nem a rendőrséget riasztotta, hanem egy őrző-védő kft. embereit, akik a zűr­zavarban tüzet nyitottak a randalí­rozó szurkolókra. Gareth először elutasította a műtétet, végül - en­gedve apja és az orvosok kérésének - mégis beleegyezett. Pórul járt egy másik, a csapatát Po­zsonyba elkísérő 19 éves brit fiatal­ember is. Őt vasárnapról hétfőre virradó éjszaka négy ismeretlen tettes támadta meg egy belvárosi parkban. Elvették a kabátját, az ok­iratait, a készpénzét, a hitelkártyá­ját és a repülőjegyét is. A fiatalem­bernek ezzel több mint harminc­ezer koronás, saját országuknak pedig pénzben kifejezhetetlent kárt okoztak. (SITA, TASR) nézőpont is jobban érvényesül. A fejlesztési terv még korántsem tel­jes, az egyes részeket fokozatosan kiegészítik, a konkrét programok elsődleges fontosságú részeit pe­dig csak később jelölik ki. Ez Bauer szerint fél évet vesz igény­be. A kassai kerületi önkormány­zat által szentesített terv alapját képezheti a további, felsőbb szin­tű tárgyalásoknak, és célkitűzései helyet kaphatnak az állami fej­lesztési tervben. A legközelebbi feladat a fejlesztés ütemezése az elkövetkező néhány évre. Ha majd az országos fejlesztési tervet egyeztetik az Európai Bizottság­gal, remélhetőleg Kassa megye globális céljairól is szó esik. Ez többek közt a megyébe érkező uniós támogatások összegének nagysága szempontjából is fontos. luról készült információs füzetbe csak nagy nehézségek árán tudták összegyűjteni az anyagot Komaróc történetéről. A KT Kiadó Honisme­reti Kiskönyvtár sorozatában idén napvilágot látott kiadványban a község természeti viszonyairól, műemlékeiről népi építészetéről és néprajzáról is találunk informáci­ót. A vasárnap délutáni megemlé­kezést a helyi önkormányzat, a Magyar Koalíció Pártja és a Csema- dok helyi alapszervezete közösen rendezi, (juk) Matuzsálemi járművek Egy Kissel lett a legszebb Vágsellye. Idén az ezeréves város­ban rajtolt el a veterán autók verse­nye. Szombaton mintegy 20-25 régi személygépkocsiban és húsz motor- kerékpárban gyönyörködhettek az érdeklődők, a futamot Július Mo- rávek polgármester indította el. A gépek között olyan különlegességek is voltak, mint a Rolls Royce vagy Cadillac márkájú kocsik. A legszebb gépkocsinak a szervezők egy 1930- as Kissel márkájú járművet tartot­tak. Kiosztották a legöregebb jármű­nek, valamint a legtávolabbról érke­zett résztvevőnek kijáró díjat is. Ez utóbbira egy angliai résztvevőt java­soltak, ám ő egy régi típusú verseny­autó másolatával rajtolt, (gaál) ÚJ SZÓ-HÍR Losonc. A losonci Kármán József Alapiskola 200 ezer koronás céltá­mogatást kapott az oktatásügyi mi­nisztériumtól a „Vissza a sportot az iskolába” programra szánt összeg­ből. A pénzből az iskola elavult tor­natermének felújítására kerül sor. A padló felújítását, a zuhanyozók és öltözők korszerűsítését, a festést már a napokban megkezdhetik. „Eltűnik a köhögésre ingerlő por, végre világos, tiszta és egészséges Kassa. A megyei önkormányzat felhívást intézett a kormányhoz, amelyben a közigazgatási reform folytatásának fontosságát hangsú­lyozzák. A nyolc közigazgatási egy­séget elhibázott döntésnek tartják, mivel nem veszi figyelembe a ter­mészetes régiók határait. A felhí­vásjavaslatát benyújtó Jozef Bobík független képviselő, aki egyébként a régiófejlesztési bizottság tagja, Zemplént és a Szepességet tekinti a reform legnagyobb vesztesének. „Bár a kormányprogram tézisei kö­zött nem szerepel a jelenlegi fel­osztás megváltoztatása, úgy vé­lem, nem árt, ha a kormány tudo­másul veszi a kassai önkormányzat véleményét.” - mondta Bobík, aki Dunaszerdahely. A bérlakásépítés­re kapott hitelt a településeknek 30 év helyett 15 év alatt kell visszafizet­niük. Ezt az Első Kommunális Bank komáromi fiókjának igazgatója, Kojnok Katalin jelentette be a Csal­lóközi Városok és Falvak Társulásá­nak tegnapi ülésén. A futamidő lerö­vidülésével a kamatok 10-11 száza­lékra emelkedtek, amiből 6 százalé­kot a minisztérium magára vállalt, a többit a községeknek kell megfizet­niük. Tóth Imre, Tany polgármestere elfogadhatatlannak tartja a 15 éves környezetben lehet a tornaórákat tartani.” - mondta Gáspár Zoltán, az iskola igazgatója. Mivel az isko­lában a tornateremmel párhuza­mosan a szociális helyiségeket is átépítik, némi órarend módosítás­ra is szükség lesz. Az iskola név­adásának első évfordulójára, no­vember végére mindenképpen sze­retnék befejezni a munkálatokat, és a diákok birtokba vehetik a ter­met. Gáspár Zoltán bízik abban, hogy sikerül majd új felszerelésre is támogatást szerezniük, (szász) sürgős feladatnak tartja a másod­fokú közigazgatási egységek hatás­körébe kerülő további jogkörök megfogalmazását is. A megyei kép­viselők csaknem egyhangúlag, két tartózkodás ellenében fogadták el a javaslatot. Rudolf Bauer megye­elnök szerint sem tesz jót a Szepességnek a jelenlegi kettéosz- tottság, a zempléni régió pedig elég erős ahhoz, hogy önálló terü­leti egységet képezzen. Lapunk kérdésére, hogy a megyei parla­ment ezzel az állásfoglalással saját felségterületének „csonkítását” javaslolja-e a kormánynak, Bauer azt válaszolta, hogy ő személy sze­rint az évszázadon át kialakult ter­mészetes régiók híve, és Kassa me­gye területének nagysága e szem­pontból mellékes, (juk) futamidejű törlesztést. Véleménye szerint több községnek nincs kerete a törlesztés felvállalására, másrészt etikátlannak és helytelennek tarta­ná a lakosság egy részének előnybe részesítését a többivel szemben. Vé­leményével egyetértett Pázmány Pé­ter, Dunaszerdahely polgármestere is, aki szerint az így is elég magas bérleti díj megduplázódna. Ezzel lé­nyegét veszítené a bérlakás-építési program, mely a rászorulókon lenne hivatott segíteni. A polgármesterek elfogadták azt a javaslatot, hogy a il­letékes tárcától az eddigi feltételek megtartását kérjék, (szp) PÁLYÁZAT A pozsonyi székhelyű Petit Press Részvénytársaság pályázatot hir­det asszisztensi poszt betöltésére. Feltételek: Legalább gimnáziumi vagy közgazdasági szakközépiskolai végzett­ség, szervező- és kommunikációs készség, jó fellépés, jogosítvány, a szlovák, a magyar és a német nyelv alapos ismerete. A World és az Excel számítógépes programok tökéletes ismerete. Diplomások előnyben. Jelentkezni írásban - szakmai életrajzzal - október 30-ig az alábbi címen lehet: Petit Press a. s. 814 64 Bratislava, Námestie SNP 30. A borítékra írják rá: Konkurz. Regionális tudósítókat keresünk A Petit Press Rt. Kiadó pályázatot hirdet: négy regionális tudósítói hely betöltésére az Új Szóban, éspedig a Dunaszerdahelyi, az Érsekújvári, a Rozsnyói és a Tőketerebesi járásban Elvárásaink: íráskészség, közéleti érdeklődés, egyetemi végzett­ség, a magyar és a szlovák nyelv kiváló ismerete. Újságírói gya­korlattal és számítógépes alapismeretekkel rendelkezők előny­ben részesülnek. Rendszeresen publikáló pályázóknál eltekint­hetünk az egyetemi végzettségtől. Jelentkezni kizárólag ajánlott levélben lehet, 2002. október végéig az alábbi címen: Új Szó szerkesztősége, 814 64 Bratislava, Nám. SNP 30. A borítékra írják rá: Pályázat A jelentkezők küldjenek életrajzot és mellékeljék néhány ed­dig megjelent tudósításuk, esetleg más írásuk fénymásolatát. A pályázat további részleteiről a jelentkezőket írásban értesítjük. Komarócon kopjafát állítanak a világháborúkban elesett katonák emlékére Az elődök üzenete az utókornak Az országnak pénzben kifejezhetetlent kárt okoztak Elbántak a szurkolókkal Zemplén és a Szepesség a reform nagy vesztese Feladat az új kabinetnek ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Harminc év helyett 15 év alatt kell visszafizetni a kölcsönt Előnytelenné vált a hitel ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Next

/
Thumbnails
Contents