Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)
2002-10-16 / 241. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 16. 5 Közélet Ludovít Kaník: „Ha valóban hibáztam volna a Nafta Gbely ügyében, nehezen válhatott volna belőlem miniszter." Vége az osztogató politikának Az új kormány előtt álló reformok többsége szorosan ösz- szefiigg a szociális rendszer változtatásával. A szociális tárcát jobboldali politikus, a Demokrata Párt elnöke kapta. Ez szigorú intézkedések bevezetését vetíti előre. Ludovít Kaníkot terveiről és az új kormány programtéziseiről kérdeztük. LAJOS P. JÁNOS Közvetlenül a parlamenti választások előtt a Demokrata Párt (DS) visszalépett a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) javára. Az erről szóló szerződésben az SDKÚ kötelezte magát, hogy támogatni fogja a DS képviselőit bizonyos államigazgatási posztokra. Miniszteri bársonyszékről is szó volt? A miniszteri posztot az SDKU-val kötött, a választások utáni és az önkormányzati választások idejére szóló együttműködési megegyezés alapján kaptam meg. A választások előtti visszalépés célja a jobboldali erők összefogása volt, mellyel elértük, hogy többen szavaztak az SDKÚ-ra, mint a választások előtt a két párt összesített szavazóinak száma volt. Egyebek közt ez tette lehetővé a jobbközép koalíció megszületését. Tervezik az SDKÚ és a DS együttműködésének szorosabbra fűzését? Elképzelhető az egyesülés? Erről még korai beszélni, most még nem tartunk ott. Mindennek megvan a maga természetes folyamata, egyesülés csak abban az esetben várható, ha a tagság is így akarja. Sokkal fontosabb, hogy sikeres legyen a jobboldali pártok együttműködése, ennek alapján lehet majd a kapcsolatokat szorosabbra vonni. Mit vár a Mikulás Dzurindával való együttműködéstől? A múlt héten az egyik televíziós műsorban jogosnak nevezte az ön három évvel ezelőtti leváltását a Nemzeti Vagyonalap éléről, úgy nyilatkozott, hogy ön kapott egy második esélyt. Felesleges visszatérni ehhez az ügyhöz, szerintem már így is túl van beszélve. A tények azt mutalják, hogy nem hibáztam a Nafta Gbely ügyében, a vállalat részvényei visszakerültek állami tulajdonba. Ezt tudja a miniszterelnök úr is; a múltkori kije» Tévedés azt hinni, hogy a szociális tárca irányítása baloldali politikus kezében van a legjobb ** helyen. >> lentését én úgy értelmezem, hogy kettőnk számára újabb lehetőség adódott az eredményes együttműködésre. Ha valóban hibáztam volna ilyen komoly dologban, nehezen válhatott volna miniszter belőlem. Nincs tehát önök között ellentét, rajtuk, mivel túlzott mértékben védik a közalkalmazottakat. Ez gátolhatja az egyes hivatalokban a reformok végrehajtását, nehezíti a tervezett létszámcsökkentést. A programtézisek nem tartalmaznak számokat, ön milyen mértékű munkanélküliség-csökkenéssel lenne elégedett a négy év alatt? A munkanélküliség sok tényező függvénye, nem szabad túlzott elvárásokat támasztani, ezért nem szeretnék számokról beszélni. Minden a reformok elindításának gyorsaságától függ, ami az egész kormány felelőssége. Elégedett lennék, ha négy év alatt néhány százalékkal csökkenne a munkanélküliség. A tézisek tartalmazzák a nyugdíj- reform folytatását - egyesek szerint elindítását -, a második és harmadik pillér felépítését. Jelenleg 65 milliárd korona van erre a célra. Elég lesz ez a pénz? Minden bizonnyal kevés lesz, növelni kell a várható privatizációs bevételekből. Nagy hiba lenne, ha a privatizációból származó bevételeket felélnénk; ennek az összegnek a legértelmesebb felhasználása az, ha a nyugdíjreformra fordítjuk. Ez élénkítheti a gazdaságot, mert hosszú távú befektetésekre lehet fordítani. Ezzel tulajdonképpen visszaadjuk a pénzt a mai nyugdíjasoknak, azoknak, akik 50-60 év alatt kitermelték, s létrehozták a mai állami vagyont. \\ A minimálbér r növelése olyan intézkedés, mely lassítja a gazdasági fejlődés . ütemét. V A lakosság többsége nem dolgozhat a nyugdíj folyósításával egy időben, illetve ha alkalmazásban van, nem kaphatja a nyugdíját. Tervezik ennek megváltoztatását? Ez szorosan összefügg az állami források lehetőségeivel, de nem zárom ki, hogy megvitassuk a témát. Ebben is változást hozhat a nyugdíjreform. Szlovákiában alacsonyabb a nyugdíjkorhatár, mint az unió legtöbb államában. Számolnak az emelésével? A nyugdíjreformnak köszönhetően a jövőben nem az elért kor lesz a legfőbb elbíráló elv a nyugdíj odaítélésére. Mindenki maga döntheti el a - nyugdíjszámláján levő összeg alapján -, mikor megy nyugdíjba. Egyszerűen kiszámítható, ha valaki negyven évig dolgozik, mennyit fizet be a nyugdíjalapba; ennek alapján eldöntheti, mikor megy - mikor mehet - nyugdíjba. Egy évet kapott a reform elindítására. Az előző kormánynak négy év alatt sem sikerült. Elég lesz ez az idő az új kabinetnek? Elégnek kell lennie, habár nem csupán a szociális minisztériumon múlik. Én azonban bízom benne, a többi miniszter is úgy viszonyul hozzá, hogy sikerüljön. „Ésszerűbben akarjuk felhasználni a tárca forrásait." (Képarchívum) feszültség a múltban történtek miatt? Nincs. Legalábbis én nem tudok róla. Ma várhatóan Rudolf Schuster kinevezi Önt a szociális tárca élére. Nem lát ellentmondást abban, hogy egy jobboldali politikus kapja ezt a posztot? Ebben semmi ellentmondás nincs. Óriási tévedés azt hinni, hogy a szociális tárca irányítása baloldali politikus kezében van a legjobb helyen. Ez a téves előítélet okozza a lakosság életszínvonalának romlását. Igaz, hogy a baloldal szívesen hangoztatja, mennyire együtt érez az emberekkel, sokszor elmondja, hogy egyedül ő „szociálisan érzékeny", de intézkedéseivel gyakran csak rontja a lakosság helyzetét; a szociális nehézségeket nem lehet osztogatással megoldani, ez csak elkendőzésüket, megoldásuk elodázását jelenti. Ennek az osztogató politikának a következménye, hogy egyre több ember függ az állami juttatásoktól, különböző segélyektől, és válik képtelenné az önálló, önfenntartó életre. Úgy vélem, a jobboldali megoldások sokkal szociáli- sabbak, a világ azon részein, ahol a -jobboldal kormányoz - az eredmények alapján - jobb a lakosság szociális helyzete. Az én elképzelésem az, hogy ne halat, hanem hálót adjunk, hogy mindenki maga biztosíthassa megélhetését. Nem az a jó minisztérium, amely azzal dicsekszik, milyen sok pénzt osztott szét a munka- nélküliek közt, hanem az, amelyiknek segítségével jelentősen csökken a szociálisan rászorulók száma. Ehhez szeretnék hozzájárulni. intézkedésekkel is csökkenteni akarja a munkanélküliséget? Én nem érzem úgy, hogy túlsúlyban vannak a megszorító intézkedések. Igaz, a tárca rendelkezésére álló forrásokat ésszerűbben akarjuk felhasználni, nem adunk azoknak, akiknek nincs rá szükségük, akik visszaélnek a szociális rendszerrel. Többet akarunk adni a ténylegesen rászorulóknak, akik nem tudják önállóan biztosítani a megélhetésüket. A ránk váró reformok fő célja a szociális és a nyugdíjrendszer igazságosabbá tétele. El akarjuk érni, hogy mindenki biztosítani tudja a megélhetését, akár fiatal, akár nyugdíjas. Elsősorban azzal, hogy a polgároknál hagyjuk a pénzt, ők dönthetik el, hogyan használják fel, milyen formában takarítják meg. Csökkenteni kell a vállalkozókat terhelő járulékok mértékét, amihez nélkülözhetetlen a nyugdíjrendszer reformja. Tervezik a minimálbér emelését? A minimálbér növelése lassítja a gazdasági fejlődés ütemét, némelyik alacsony haszonkulccsal dolgozó ágazatban - például a textiliparban - a munkanélküliség növekedéséhez vezethet. Elismerem, hogy alacsonyak a bérek, de ezt nem lehet adminisztratív eszközökkel növelni. Módosítani akarják a munkatörvénykönyvet. Változtatnunk kell a munkaerőpiac szabályozásán, s ehhez valóban módosítani kell a munkatörvénykönyvet, melyben a baloldal a munkaerő védelmének jelszavával megakadályozta, hogy az emberek dolgozhassanak. A kormány téziseit olvasva úgy tűnik, a szociális program főleg megszorításokat tartalmaz. Ön szerint is ez a rész lesz a meghatározó, vagy a minisztérium aktív politikával, munkahelyteremtő A törvénykönyvhöz hasonlóan a közalkalmazotti és a köztisztviselői jogszabály is jelentős kiváltságokat szavatol az alkalmazottaknak. Ezeket is módosítják? Véleményem szerint változtatni kell RÖVIDEN Tévétanács: törvényes „hosszabbítás" Pozsony. A tévétanács törvényesnek és legitimnek tartja, hogy november 29-ig meghosszabbította a közszolgálati tévé központi igazgatói posztjára kiírt pályázat jelentkezési határidejét. Az eredeti határidő október 11-e volt. A tanács ezzel a Szövetség a Sajtóetikáért szervezet állásfoglalására reagált, amely törvénysértéssel vádolta a testületet. Jaroslav Franek, a tévétanács elnöke azzal indokolta a határidő meghosszabbítását, hogy Frantisek Miklosko képviselőtől újabb személyek jelentkezési szándékáról szerzett tudomást, akiknek nem volt idejük benyújtani a pályázatukat. (TASR) Ők is feljelentik Malíkováékat Pozsony. A Deportáció Áldozatainak és Leszármazottaiknak Társulása a legfőbb ügyészségen a Szlovák Nemzeti Párt televíziós választási hirdetése miatt feljelentést tett a párt elnöke, Anna Malíková és további személyek ellen. A szervezet elnöke szerint a nemzetiek a kampányfilmmel nemzetgyalázást követtek el. Mikulás Krivánsky hangsúlyozza, hogy a Szlovák Nemzeti Párt úgy mutalja be a magyarokat, mint akik lenézik a szlovákokat, noha ez nem felel meg avalóságnak. (SITA) A Matica a nemzeti könyvtár ellen Turócszentmárton. A Matica slovenská önkényes helyfoglalás vádjával feljelentést tett a Szlovák Nemzeti Könyvtár ellen a legfőbb ügyészségen. Jozef Markus, a szervezet elnöke közölte, hogy a könyvtár szombaton kicserélte az eddig Matica által használt turócszentmártoni épületen a zárakat, amelyet a könyvtártörvény értelmében 2000-től a nemzeti bibliotéka használhat. (SITA) Schuster, a megfigyelő frankofon Párizs/Poszony. Megfigyelőként Rudolf Schuster is jelen lesz a Nemzetközi Frankofon Szervezet (OIF) október 18-án kezdődő bejrúti csúcsértekezletén. A szervezet a Franciaországgal szoros kapcsolatokat fenntartó államokat tömöríti, Csehországnak és Lengyelországnak pedig megfigyelői státusa van. (TASR) Polgári Koalíció alakul Pozsony. Úgynevezett Polgári Koalíciót hoz létre a Szlovákiai Zöldek Pártja, a Demokratikus Unió és több civil szervezet. A szövetség a KDH és a HZDS egyes képviselői révén főként környezetvédelmi tárgyú törvényjavaslatokat akar a parlament elé juttatni. A zöldek bírálják a törvényhozást, amiért a környezetvédelmi bizottság vezetését a kommunista pártra bízták. (TASR) Megalakult a parlament - a képviselők kétharmada új Kezdeti bizonytalanság ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Tegnap 99 teljesen új képviselő foglalta el helyét a parlamentben, köztük Szlovákia első tolókocsis honatyája, az SDKÚ színeiben bejuttatott Peter Bódy, aki miatt a Ház épületét is átalakították úgy, hogy akadálymentesen megközelíthető legyen. Két képviselő pályázati úton nyert választható helyet a Smer jelöldistáján: a két legfiatalabb ellenzéki politikus még iskolába jár. A HZDS-s Viliam Veteska is újonc a parlamentben, ennek ellenére parlamenti alelnökké választása után úgy fogalmazott, ez a funkció nem okozhat számára gondot. Veteska szerint Bugár Bélát azért minősítették első alelnöknek, mert a legtapasztaltabb politikusok közé tartozik. Néhány „új arc” a tegnapi ülés elején nem találta a helyét: nem tudta, az eskütétel után hogyan menjen vissza a helyére, bizonytalanul mozgott az ülésteremben. Az első szavazáskor valaki „félrenyomta” vagy nem találta a gombot, ugyanis a jelen levő 150 honatya közül csak 149 szavazott igennel az alakuló ülés választási szabályaira. A második voksoláskor azonban már mindenki odafigyelt: a szavazások hitelesítőit a 150 jelenlevő egyhangúan hagyta jóvá, mire a honatyák megtapsolták magukat. Jozef Migas régi házelnök meg is jegyezte: „Bárcsak így lenne az egész megbízatási időszak alatt!” Tegnap egyeden napirendi ponttal kapcsolatban sem volt vita, kivéve a Pavol Hrusovsky házelnökké választására tett javaslatot. A parlament első felszólalója Milan Hort, az SDKÚ ffakcióvetője volt, aki a kormánypártiak nevében méltatta Hrusovskyt. A legtöbb szavazás titkos volt, és bár Migas az ülés elején felvilágosított mindenkit, hogyan kell érvényes szavazócédulákat leadni, mindig akadt néhány érvénytelen voks. A parlamentben 17 állandó bizottság lesz, kilenc élére kormánypárti, nyolc élére ellenzéki elnököt választottak. A képviselők az egyes bizottságokba is szétosztották magukat, a kormánypártiak és ellenzékiek az egyes testületekben arányosan oszlanak meg. A parlament első tényleges ülését október végére tervezik, és akkor valószínűleg már a kormányprogramot is megvitatják, (sz-a) Utcai zavargásokra számítanak a NATO-csúcs idején Az illegális bevándorlás három szervezőjét fogták el A kabinet tárgyalni kezdett bővítési álláspontjáról Gross kész lemondani Lecsukott csempészek HÍRÖSSZEFOGLALÓ Hajthatatlan hollandok? HÍRÖSSZEFOGLALÓ Bécs. Mint írtuk, az osztrák, magyar, német és szlovák biztonsági szervek hétfőn összehangolt akcióval számos embercsempészt, ezen belül az Ázsia és a Közel-Kelet felől az Európai Unióba irányuló illegális bevándorlás három fontos szervezőjét fogták el - erősítették meg tegnap a burgenlandi Kismartonban (Eisenstadt). ATürbán II akció szervezői elmondták: csakis a négy ország hatóságai közötti együttműködésnek, a közös fellépésnek köszönhető, hogy eljutottak a hálózatként működő embercsempészet néhány fontos alakjáig. A legnagyobb fogás Magyarországon volt. Ugyan csak egyetlen afgán állampolgárságú férfit vettek őrizetbe, de az illető igen fontos szerepet tölt be a csempészszervezetben. Az embercsempészetből származó bevétel Európában meghaladja az évi 5 milliárd eurót, vagyis több, mint a kábítószerekkel való kereskedelemből befolyó ösz- szeg. A hálózat jól kihasználja az egyes országok menekültügyi rendelkezéseit: így például Ausztriába érkezve az illegális határátlépők szinte keresik a rendőröket, hogy menekülttáborba kerüljenek, menedéket kérjenek, majd tovább vándoroljanak. Az embercsempészet szervezői - köztük a most őrizetbe vettek is - mindannyian menedékkérők vagy olyanok, akik már megkapták a menedékjogot. A hétfői akció nem az első közös fellépés volt, eddig 106 embercsempészt tudtak őrizetbe venni, (m, ú) Amszterdam/Pozsony. A legerősebb holland kormányerő, a kereszténydemokrata CDA is felkészületlennek tartja Szlovákiát az EU- csatlakozásra. Erről a CDA szóvivőjére hivatkozva a Financieele Dagblad holland napilap számolt be. A WD és az LPF a napokban úgy foglalt állást, hogy 2004-ig Pozsonyon kívül a lengyelek és a lettek sem lesznek képesek felkészülni a tagságra. A holland kabinet tegnap este kezdett tárgyalni arról, milyen álláspontot képviseljen az Európai Bizottság (EB) tíz tagjelölt felvételét szorgalmazó ajánlásával kapcsolatban. Jean Christophe Filori, az EB szóvivője közölte, az unió csak a holland kormány és parlament állásfoglalását tekinti hivatalosnak. Günter Verheugen, az EB bővítési főbiztosa azt szeretné kifejteni a holland parlament előtt, hogy a bővítést nem szabad egybekötni az uniós mezőgazdasági politika reformjával. Hollandia ellenzi az „olcsó” csatlakozást, mert maga jóval többet fizet az EU kasszájába, mint amennyit abból kap. Az LPF-es holland pénzügyminiszter egyenesen azt nyilatkozta, hogy Hollandia kész megvétózni a bővítést. Ján Figef Szlovákia (volt) főtárgyalója nem tartja véglegeseknek a holland pártvéleményeket. Szerinte főként az alaptalan híresztelések árthatnak a tagjelölteknek, s az, ha a tagállamok esetleg a koppenhágai kritériumokat meghaladó egyoldalú követelésekkel állnak elő. (s, t) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Prága. Nagy utcai zavargásokra számít a NATO novemberi csúcstalálkozója idején Prágában a cseh belügyminiszter. Stanislav Gross tegnap bejelentette: ha a biztonsági intézkedések csődöt mondanak, azaz a rendőrség nem lesz képes kézben tartani a helyzetet, lemond. „Ha a biztonsági intézkedések rendszere - tehát nem egy rendőr vagy a rendszer egy része - csődöt mond, s ha olyan eseményekre kerül sor, amelyek a Cseh Köztársaság feltételei között elképzelhetetlenek, akkor abban a pillanatban távozok” - hangsúlyozta. Jiíí Kólái rendőrfőkapitány elmondta, hogy a hatóságok aránylag széles körű, elsősorban utcai zavargásokra számítanak. Eddig már több mint 40 utcai megmozdulást jelentettek be a globalizáció ellenzői, illetve különféle anarchista szervezetek. A rendőrség becslése szerint legalább 10- 12 ezer ember kíván a csúcstalálkozó idején tüntetni Prágában a NATO és a nemzetközi globalizáció ellen. Várható, hogy egy részük külföldről érkezik Csehországba, ahogy ez a Nemzetközi Valutaalap 2000 novemberi közgyűlése idején is történt. Gross és Kolár is hangsúlyozta: a rendőrség felkészültebb, mint két évvel ezelőtt volt, s a rendbontók ellen igen aktívan kíván fellépni. „Szükség esetén vízágyúkat és könnygázt is bevetünk” - szögezte le a főkapitány. Gross elmondta, a csúcs idején a határokon szigorúbb lesz az ellenőrzés, a nem kívánatos személyeket nem engedik be az országba. Prága felkészült egy esetleges terrortámadás kivédésére is. Ezekről az intézkedésekről azonban a miniszter nem közölt részleteket, (-kés)