Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)
2002-10-03 / 230. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 3. TÉMA: A NÉMET EGYSÉG NAPJA Helmut Kohl és Mihail Gorbacsov annak idején magánemberként és nem politikusként barátkozott össze Tizenkét éve újra egységben Az egyesítés atyjai. Kohl és Gorbacsov Passauban. (Juhász László felvétele) Nem egész egy évvel a berlini fal leomlása után Németország ismét egy állam lett. Bár a németek egytizede nem bánná, ha visszafelé forogna a történelem kereke, a mai napot Németország- szerte a Német Egység napjaként ünnepük. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Helmut Kohl és Mihail Gorbacsov. A politológusok egybehangzó véleménye szerint ez a két politikus tette a legtöbbet a német egység helyreállításáért. A volt német kancellár és a Szovjetunió első (és egyben utolsó) elnöke hétfőn a németországi Passauban találkozott, hogy a helyi Médiaközpontban nyolcszáz meghívott vendég előtt emlékezzen a 12 évvel ezelőtti eseményekre. A hetvenes éveiket taposó politikusok összeölelkezése és tegeződése nem a kameráknak és az újságíróknak szólt: Kohl és Gorbacsov elmondta, ők ketten magánemberként és nem politikusként barátkoztak össze. Családi tragédiák párhuzamos szálai kötik őket össze, mindkettőjük elvesztette egy-egy közeli rokonát a háborúban. „Tárgyalóasztalhoz is világéletünkben mint Helmut Kohl és Mihail Gorbacsov ültünk, nem pedig német kancellárként és szovjet elnökként” - mondta Kohl, majd hozzátette: egy valakinek még mindenképpen ott kellene lennie velük. Idősebb George Bush volt amerikai elnök érdemei ugyanis kétségbevonhatatlanok a német újraegyesítésben. „Szokatlan érzés lehetett, amikor találkozott a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára és az Amerikai Egyesült Államok elnöke” - morfondírozott hangosan a volt német kancellár. „A német egység megteremtésében kulcsfontosságú volt egy híd létrehozása Moszkva és Washington között. Ezt a hidat Gorbacsov és Bush hozta létre” - fogalmazott Kohl. Gorbacsov ezzel kapcsolatban elmondta, hogyan változott a szovjet-amerikai viszony a konfrontáció politikájától a párbeszéd megkezdésén át az együttműködésig. Helmut Kohl visszaemlékezésében felidézte Margaret Thatcher brit kormányfő kifakadását, aki az amerikai-szovjet közeledést ezekkel a szavakkal kommentálta egy strasbourgi konferencián: „Már kétszer legyőztük őket, és most megint itt vannak!” Kohl újabb adalékokat ismertetett a berlini fal megnyitása utáni napok fejleményeiből. Elmondta, a szovjet biztonsági szervek, főként a hadsereg és a KGB képviselői azt követelték Gorbacsovtól, vessék be a Kelet-Németországban állomásozó csapatokat, mivel a határnyitás miatt az NDK-ban lévő szovjet intézmények veszélyhelyzetbe kerülnek. A volt német kancellár szerint Mihail Gorbacsov bátorságának köszönhető, hogy a pattanásig feszült helyzet nem torkollt fegyveres konfliktusba. Gorbacsov megerősítette, hogy voltak beavatkozást sürgető hangok a hadseregen és a titkosszolgálaton belül, ám hozzátette, „harckocsikkal felvonulni bűncselekmény lett volna”, ezért lépett közbe. A passaui rendezvényen jelenlévő Csáky Pál miniszterelnök-helyettes lapunknak elmondta, Kohl és Gorbacsov visszaemlékezésének tanulsága számára az volt, hogy az is elérheti, amit akar, aki gyenge és kicsi, ám felkészült. „Kettőjük közül kétségkívül Helmut Kohl a nagyobb politikus, Gorbacsov viszont összehasonlíthatatlanul jelentősebb hatalmi pozícióban volt. Kohl egyesíteni akarta Németországot, és ezt véghez is vitte. Nem tudom, Gorbacsov mit akart, lehet, hogy ő sem tudta. Tény, hogy egy birodalom hullott szét a kezei alatt. Sokat gondolkodtam, mennyire volt ez spontán folyamat, és mennyire volt benne az ő keze. Azt hiszem, ez egy olyan hullám volt, amit ő már nem tudott befolyásolni.” (Jéel) A keleti oldalán farkaskutyákkal és kalasnyikovos katonákkal őrzött „Mauer"-t Nyugat-Berlinben tarka graffitik díszítették „Senkinek sincs szándékában falat emelni” ÖSSZEFOGLALÓ A két német állam 1949-es megalakulása és a berlini fal 1961. augusztusi megépítése között mintegy 3 millió keletnémet állampolgár menekült el az NDK-ból Nyugat-Né- metországba (köztük Hans-Diet- rich Genscher, későbbi nyugatnémet külügyminiszter). A pillanatok alatt levert 1953.júijius 17-i berlini munkásfelkelés már korán jelezte az ulbrichti rezsimnek, hogy Sztálin halála után megváltozott az emberek viszonya a szocializmushoz, a tervgazdálkodáshoz, a jegyrendszerhez. A kelet-berlini vezetés mind szorultabb helyzetbe került: a különleges státusú Nyugat-Berlinen keresztül gyakorlatilag ki-be lehetett járni az NDK-ba. A kémek is otthonosan érezték magukat a Spree folyó nyugati partján, noha fel-felröppentek olyan hidegháborús pletykák, hogy a kelet-berlini kommunisták falat szándékoznak felhúzni a város orosz zónája és az amerikai-brit-francia övezet között. 1961. június 15-én, alig két hónappal a tragikus építkezés megkezdése előtt a 68 esztendős Walter Ulbricht a Német Szocialista Egységpárt garanciájaként leszögezte: „Niemand hat die Absicht, eine Mauer zu errichten...” Az azóta legendássá lett „Senkinek sincs szándékában falat emelni...” kezdetű beszéd ekképpen folytatódott: „Amint már korábban is mondtam, szerződéses kapcsolatra törekszünk Nyu- gat-Berlin és a Német Demokratikus Köztársaság között. Ez a legegyszerűbb és legnormálisabb módja ezen kérdés szabályozásának.” Ulbricht kijelentése a politikai cinizmus iskolapéldája volt, ugyanis augusztus 13-án megkezdődött a német nép kettészakítottságának szürke szimbólumává vált „Mauer” felhúzása. Nyugat-Berlin akkori kormányzó főpolgármestere a későbbi bonni kancellár, Willy Brandt volt: élete egyik legszomorúbb napja lett 1961. augusztus 13-a. A beton- szögesdrót monstrum ellen már augusztus 16-án negyedmillió nyugat-berlini tiltakozott Brandt „munkahelye”, a Schöbereg kerületi Városháza előtt, követelve, hogy a szövetséges hatalmak energikusan válaszoljanak a kommunisták lépésére, és őrizzék a város szabadságát. Hat nappal a fal felhúzása után Lyndon B. Johnson amerikai alelnök Nyu- gat-Berlinbe repült, és Washington szolidaritásáról biztosította a várost. Rengeteg kritika érte Konrad Adenauert, hogy csak bő egy héttel a tragikus események után látogatott a Spree-parti metropolisba. A bonni kancellár azonban megnyugtatta a berlinieket: „...bár a helyzet komoly, de nincs ok a pánikra”. A vélemények a NATO-tagországo- kon belül is megoszlottak arról, hogy a kelet-berlini vezetés avagy Nyikita Hruscsov és moszkvai csapata volt-e főként felelős a fal felhúzásáért, mely bebetonozta a német újraegyesítés ügyét is. A belné- met határokon, illetve a falnál történt szökési kísérletek során mintegy ezer ember vesztette életét: az utolsó halálos áldozat egy 20 éves keletnémet srác volt 1989 elején, Berlinben. A falnál több mint 900- szor lőttek, 239 embert öltek meg menekülés közben, kétszáznál többen megsérültek. A berlini fal végül is 28 évig állt. A keleti oldalán szürke, farkaskutyákkal és kalasnyikovos katonákkal őrzött „Mauer”-t Nyugat-Berlinben tarka graffitik díszítették. Bánják is már a berlini honatyák, hogy röviddel a belnémet határok kinyitását követően, villámgyorsan „eltakarították” a főváros, Németország, sőt egész Európa megosztottságát szimbolizáló beton-szö- gesdrót mementót. Ma a turisták bánatára már csak itt-ott maradt falemlék. Viszont a németek fejében, szívében nem omlottak le teljesen a falak. Óvatos becslések szerint az EU legnépesebb államában a polgárok 10- 15 százaléka nem bánná, ha visszafordulna a történelem kereke. Az „ostalgiázó” keletnémetek az új tarA falnál több mint 900-szor lőttek, 239 embert öltek meg. tományok 1,5 milliós munkanélküliségére, a szociális háló megnyirbálására panaszkodnak, meg az arrogáns nyugati „rokonokra”. A nyugatnémetek egy része azért nem szimpatizál a volt NDK lakóival, mert „telhetetlen elégedetlenkedők”, noha van már világúdeve- lük, jó kocsijuk, s az NSZK-ból már másfélezer milliárd (1,5 billió) márka - az ötvenes években a szövetségesektől kapott Marshall-segély értékének hatszorosa - folyt be a keletnémet régió gazdaságába, mely az 1990. októberi újraegyesítéssel egy csapásra az EU és a NÄTO tagja is lett. (Forrás: hetek.hu) Honecker 1988-ban azt ígérte, hogy a fal száz év múlva is állni fog... (Képarchívum) KRONOLÓGIA tHHH 1989. október 18. A sorozatos tüntetések hatására Erich Honecker lemond az NDK államtanácsának elnöki és a Szocialista Egységpárt főtitkári posztjáról. 1989. november 7. A berlini Alexanderplatzon megszervezett legnagyobb következményeként az NDK teljes kormánya lemond. 1989. november 9. Leomlik a berlini fal. 1989. november 18. Felesketik az új kormányt, melyet a Szocialista Egységpárt új főtitkára, Hans Modrow vezet. 1989. november 28. Helmut Kohl szövetségi kancellár bemutatja a német megosztottság legyőzésére kidolgozott tízpontos tervét. 1989. december 1. A Népi Kamara teljesíti Kohl követelését, és törli a Szocialista Egységpártnak az alkotmányban rögzített addigi vezető szerepét. Két nappal később az egységpárt központi bizottsága és politbürója véglegesen leköszön. 1989. december 7. Tizennégy párt, politikai csoportosulás és szervezet képviselői gyűlnek össze az úgynevezett Központi Kerékasztalnál. A Központi Kerekasztal a közéleti kontroll része, mindaddig, amíg az első demokratikus választásokra sor nem kerül. Demokratikus szervezetként abban látja feladatát, hogy javaslatokat tegyen a fennálló állami válság leküzdésére. A kerekasztal követelései közé tartozik, hogy a Népi Kamara, vagyis a parlament és a kormány vonja be a kerekasztalt döntéseibe és szüntesse meg a Stasi, az állambiztonsági szerv intézményét. 1990. január 15. A lakosság megrohamozza a berlin Normannenst- rasse-n lévő Stasi-központot. Az akták legnagyobb részét így is sikerül megmenteni, ami lehetővé teszi az erre a célra felállított Gauck- hivatal számára a Stasi tevékenységének máig tartó feldolgozását. 1990. február 5. A Népi Kamara hozzájárulásával magalakul a „Nemzeti Felelősség Kormánya”, amelyben a Kerekasztal nyolc tagját nevezik ki tárca nélküli miniszteri posztra. A szabad parlamenti választásokon az „Szövetség Németországért” nevű választási szövetség kerül ki győztesen. Az ezután létrehozott nagykoalició miniszterelnöke a CDU színeiben induló Lothar de Mazi?re ügyvéd lesz. 1990. május 18. Aláírják azt a szerződést, amely az NDK és a Szövetségi Köztársaság között a pénzügyi, gazdasági és szociális uniót készíti elő. Ezzel az államközi szerződéssel az NDK lemond pénzügyi fennhatóságáról az NSZK javára, amely cserében támogatást nyújt az NDK költségvetésének, és egyben szubvencionálja az NDK nyugdíj- és társadalombiztosítási rendszereit. Ezzel létrejönnek a keretek az egységes állam számára. 1990. július 1. Életbe lép az NDK és a Szövetségi Köztársaság között a gazdasági és pénzügyi unió. A keletnémet márka, mint fizetőeszköz megszűnik létezni. A nyugati fizetőeszközzel, a nyugati márkával együtt az NDK a Szövetségi Köztársaság legfontosabb gazdasági és szociális törvényeit is átveszi. Ennek eredményeként eddigre a már végrehajtott politikai átalakulásokkal együtt megszűnnek a formális különbségek a két német állam között. 1990. augusztus 2. A nyugatnémet belügyminiszter, Wolfgang Schäuble és a keletnémet államtitkár, Günther Krause megállapodnak az egyesítési szerződés tervezetéről. Emellett aláírják az egységes német választási szerződést, amely az első össznémet választások időpontjául 1990. december 2-át írja elő. 1990. szeptember 12. Négyhónapos intenzív tárgyalássorozat eredményeként az aláírják az úgynevezett „Kettő plusz négy” szerződést Ez az újraegyesített Németország külpolitikai elhelyezkedését rögzíti, és azt is meghatározza, hogy Németország lemond az atomfegyverek, biológiai és kémiai fegyverek előállításáról és birtoklásáról. Ezenkívül Németország véglegesnek ismeri el a fennálló határokat, így a Lengyelországgal határos Odera-Neisse-határt is. Ezzel a háború utáni időszak formálisan lezárul. 1990. szeptember 29. Életbe lép az NDK és a Szövetségi Köztársaság között az egyesítési szerződés. Ezzel létrejön az újraegyesítés jogi feltétele. 1990. október 3. Az NDK hivatalosan csatlakozik a Szövetségi Köztársasághoz. (i-t) Rau szerint az egység ajándék és kötelezettség egyszerre Embertelen határ nélkül ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Berlin. Nyilvánosságra hozták Johannes Rau szövetségi elnök köszöntőjét a német egység napja alkalmából. A budapesti német nagy- követség honlapján ( www.deuts- chebotschaft-budapest.hu ) is hozzáférhető köszöntőben Rau örömét fejezi ki, amiért az országot „már nem szakítja ketté embertelen határ”. A német elnök üzenetében köszönetét mond a baráti nemzeteknek, melyek segítették őket az egységhez vezető úton és bizakodásának ad hangot, hogy Németország sikeresen viszi előre a belső építkezést, és az Európai Unió, a NATO és az Egyesült Nemzetek tagjaként a barátok és partnerek körében a világ békéjéhez és stabilitásához is nagymértékben hozzájárul. Johannes Rau köszöntőjében kitért az országot az elmúlt hetekben sújtó árvízi katasztrófára. Rámutatott, a szerencsétlenség, az árvízzel vívott harc és az érintetteknek nyújtott segítség közelebb hozta egymáshoz az embereket az országban. „A szerencsétlenség után Németországban még hangosabb lett a kérdés, hogy a világszerte egyre gyakrabban jelentkező természeti katasztrófákat az ember okozza-e, és mit kell közösen tennünk annak érdekében, hogy megőrizzük életünk természetes alapjait. Ezáltal Németországban a klíma- és környezetvédelem még fontosabb témává vált. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy a kevésbé fejlett országokban a gazdasági és szociális helyzet alapvető javítása a hatékony környezetvédelem elengedhetetlen feltétele. Éppen ezért az egyre inkább zsugorodó világban szorosan összefügg az élet természetes alapjainak a védelme, a fejlesztési politika és a gazdasági együttműködés feltételei” - fogalmazott Rau elnök. „Nekünk, németeknek, az állami egység ajándék és kötelezettség egyszerre. Ezért az országok közössége a jövőben is számíthat arra, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság - jó szomszédként, megbízható barátként és partnerként, teljesíti a világban betöltött szerepét” - olvasható Johannes Rau szövetségi elnök köszöntőjében, (ú)
