Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)
2002-10-31 / 254. szám, csütörtök
Sport ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 31. Jackie Stewart félti a Brit GP-t London. Jackie Stewart, a Forma-1 legendás alakja szerint Nagy-Britanniának mindent meg kell tennie azért, hogy a silverstone-i futam ne jusson a 2003-as programból törölt Belga Nagydíj sorsára. „Mindenki imádja a spái versenyt, a különleges pályát, mégis kikerült a jövő évi műsorból. Pedig egyike volt a legnagyobb múltú viadaloknak. Ez figyelmeztető lehet számunkra is - mondta az egykori háromszoros világbajnok. - Nyilvánvaló, hogy mindent meg kell tennünk azért, hogy életben maradjon a Brit Nagydíj! Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy örökre szól a szerződésünk. Pedig az sokat jelent a brit autógyártás számára, a silverstone-i futam törlése óriási válságot idézne elő.” A nagy hagyományokkal rendelkező spái futam a Belgiumban augusztus 1-jén életbe lépő do- hányreklám-tüalom miatt került ki a 2003-as programból. Ez annak tükrében még érdekesebb, hogy Silverstone-ból már régen száműzték a cigarettagyártók hirdetéseit, azok nem jelenhetnek meg sem az autókon, sem a pilóták öltözetén. (MTI) Kühnen marad a DK-kapitány Berlin. Az eredetileg csak a Venezuela elleni, 5:0-ra megnyert osztályozom megbízott Patrick Kühnen marad a német Davis Kupa teniszválogatott kapitánya. A 36 éves sportember szeptember elején került a csapat élére, miután Michael Stich váratlanul lemondott. Az 1991-es wimbledoni bajnok a Boris Becker „reakti- válása” körül kialakult vitával indokolta távozását. Az egykori kiváló játékos ugyanis számításba akarta venni a délamerikaiak ellen az 1999-ben visszavonult legendát. Tommy Haas, a mostani együttes legjobbja, valamint Rainer Schüttler azonban jelezte: a háromszoros wimbledoni győztes beválogatása esetén nem vállalja a szereplést. Kühnen - aki 1993-ban éppen Stich párjaként szerepelt a DK- győztes csapatban - egyelőre csak a jövő évre szóló megbízatást kapott, de könnyen elképzelhető, hogy hosszabb távú szerződést köt. (MTI) Popov: Ausztrália vagy Oroszország? Berlin. Alekszandr Popov, a közelmúlt égjük legsikeresebb úszója augusztus végén dönti el, hogy továbbra is Ausztráliában készül fel a versenyekre vagy esedeg hazatér Oroszországba. A kérdés azután vetődött fel, hogy edzője Gennagyij Tureckij ausztráliai szerepvállalása erősen kérdésessé vált. A trénert bő egy hete azonnali hatállyal elbocsátották, mert randalírozott egy repülőgépen, és ezzel megsértette az őt foglalkoztató Ausztrál Sportintézet (AIS) jó hírnevét. Az 1992- es barcelonai és az 1996-os atlantai olimpián 50 és 100 m gyorson egyaránt győztes, 31 éves Popovnak ezután azt kell eldöntenie: Türeckij távozása esetén, hogyan készül fel a jövő évi barcelonai világbajnokságra és a pályafutását lezáró athéni olimpiára. (MTI) Makaay verte az utolsó szöget a Bayern koporsójába, ö rúgta a győztes gólt a keddi meccsen (TASR/EPA-felvétel) A Juventus és a Bayer Leverkusen is a labdarúgó BL nyolcaddöntőjében Bayern: óriási blamázs A keddi mérkőzések után újabb két együttes került a legjobb 16 közé: a Leverkusen és a Juventus. Kiesett viszont a 2000-ben győztes Bayern München, amely eddig mindig továbbjutott az első csoportkörből. De nem csak ez: annyira sem futotta erejéből, hogy harmadik legyen, és indulhasson az UEFA Kupában. VISSZHANG Jó mérkőzést vívott egymással a Juventus és Feyenoord, a hollandok gyenge helyzetkihasználásuknak köszönhetik, hogy nem tudtak eredményesek lenni. Az „Öreg Hölgy” mezében Di Vaio bizonyult a legeredményesebbnek, mindkét gól a nevéhez fűződik, s négy találatával a Juve legeredményesebbje a BL- ben. „Óriási csalódás számomra az eredmény, sok lehetőségünk volt, de egyet sem tudtunk kihasználni. Meglepett, hogy milyen gyengén bíráskodott a játékvezető, ennyi hibával nem szabadna nemzetközi mécsesét vezetni” - mondta Bert van Marwijk, a Feyenoord trénere, aki sok sikert kívánt Lippi kollégájának a kijevi meccsen. Az ukránok botlására vár a Newcastle, amely 2:l-verE-CSOPORT: Newcastle Uni- ted-DinamoKijev2:l (0:0), góllövők: Speed (58.), Shearer (69. - 11-esből), ill. Saddch (47), Ju- ventus-Feyenoord Rotterdam 2:0 (1:0), góllövő: DiVaio (4., 69.). 1 Juventus 5 3 11 10:2 10 2. Kijev 5 2 1 2 5:7 7 3. Newcastle 5 2 0 3 3:6 6 4. Feyenoord 5 1 2 2 2:5 5 F-CSOPORT: Bayer Leverku- sen-Olympiakosz Pireusz 2:0 (1:0), góllövők: Juan (14.), Schneider (90. - 11-esből), Maccabi Haifa-Manchester United 3:0 (1:0), góllövők: Katan (40.), Zutautas (56.), Ayegbeni (77.-11-esből). 1. Manchester 5 4 0 1 14:8 12 2. Leverkusen 5 3 0 2 9:9 9 3. Haifa 5 2 0 3 9:9 6 4. Olympiakosz 5 1 0 4 8:14 3 te a Dinamót, és még esélye van a továbbjutásra. Keddi kölcsönös mérkőzésükön az angolok játszottak fölényben, de csak azok után lendültek igazán bele, amikor a vendégek megszerezték a vezetést. „Biztos voltam benne, hogy Shearer berúgja a 11-est. Csapatom kezd formába lendülni, a továbbjutás két hét múlva dől el, minden lehetséges. Ha előre meg tudnám jósolni az eredményeket, már régen gazdag lennék, nem kellene edzősködnöm” - mondta jó kedvében Bobby Robson edző. Azok a csapatok, amelyek már korábban biztosították a 16 közé jutásukat (Manchester United, MUan, Barcelona) pihentették legnagyobb sztárjaikat. Az MU-nak fizetődött ki, Cipruson 3:0-ra kikapott a Maccabi Haifa együttesétől. „Egyáltalán nem sajnálom, hogy olyan játékosoknak is lehetőséget adtam, akik eddig kevésszer szerepeltek a csapatban. Az első félidőben jobbak voltunk, de az ellenfél rúgta a gólokat” - mondta Sir Alex Ferguson, az angolok edzője. Az F-csoportban bonyolultnak tűnő helyzetet a legegyszerűbben oldotta meg a Leverkusen: legyőzte a Pireuszt, és készülhet a nyolcaddöntőre. A G-csoportban mindkét összecsapás 2:l-es hazai győzelemmel végződött. A Bayem az utolsó koG-CSOPORT: Racing Lens-AC Milan 2:1 (1:1), Moreira (41.), Utaka (49.), ill. Sevcsenko (31.), Deportivo La Coruna-Ba- yern München 2:1 (0:0), góllövők: Victor (55.), Makaay (89.), ill. Santa Cruz (77.). 1. AC Milan 5 4 0 1 11:5 12 2. La Coruna 5 3 0 2 9:11 9 3. Lens 5 2 1 2 8:8 7 4. Bayern 5 0 1 4 6:10 1 H-CSOPORT: FC Bruges-FC Barcelona 0:1 (0:0), góllövő: Riquelme (64.), Galatasaray Is- tanbul-Lokomotiv Moszkva 1:2 (0:0), góllövők: Hasan Sas (73.), ill. Loszkov (71.), Jevsze- jev (76.). 1. Barcelona 5 5 0 0 10:3 15 2. Bruges 5 1 2 2 5:5 5 3. Galatasaray 5 1 1 3 4:7 4 4. Lokomotiv 5 1 1 3 3:7 4 porsószögért La Corunába utazott, ahol végérvényesen eltemettette magát. „Amit átéltünk, több mint csalódás. Óriási blamázs, a Bayem nevének megcsúfolása” - nyilatkozta Karl-Heinz Rummenigge, a klub igazgatótanácsának elnöke. Ottmar Hitzfeld edző igyekezett tompítani felettese kritikáját: „Természetesen nagy a csalódás. A fiúk nem tudták elviselni a pszichikai nyomást, többen képtelenek voltak hozni megszokott formájukat. Az igazi Bayemt csak 1:1 után láthattuk a pályán.” A Bayern kudarca azért is meglepő, mert nyáron jelentősen megerősödött a müncheniek játékosállománya. A pályafutása végéhez közeledő Steffan Effenberg ugyan távozott, de a német labdarúgás egyik „ékköve“, a Bayer Leverku- sentől érkező Michael Ballack, valamint a brazil Zé Roberto is azonnal a kezdőtizenegy tagja lett. Nem volt véletlen, hogy a bajor klub néhány vezetője minden idők legerősebb Bayern-keretét „látta“ körvonalazódni, ennek megfelelően csak egy sikersorozatot tartott elfogadhatónak. Ehhez képest a csapat csupán a BL-selejtezőben aratott győzelmeket, a legjobb 32 között 1 döntetlen és 4 vereség a mérlege. A Bayern München az elmúlt öt évben állandó főszereplője volt a Bajnokok Ligájának, folyamatosan eljutott legalább a negyeddöntőig. A Lens kihasználta, hogy a Milan legnagyobb sztárjai nélkül szerepelt, 2:l-re nyert, és még van reménye. „Sorsolás után azt mondtuk, a harmadik hely is jó lesz nekünk, most azonban van esélyünk továbblépni, az utolsó játéknapon győzni megyünk Münchenbe”- mondta a francia csapat edzője. ♦ Tegnapi eredmények, A-CSO- PORT: Dortmund-Arsenal 2:1 (1:1), góllövők: Gilberto Silva (38.), Rosicky (63.), ill. Henry (18.); Eindhoven-Auxerre 3:0 (1:0), Bruggink (34.), Rommedahl (48.), Robben (64.). B-CSOPORT: Liverpool-Valencia 0:1 (0:1), Ru- fete (34.). C-CSOPORT: Real-AS Roma 0:1 (0:1), Totti (27.); AEK Athén-Genk 1:1 (1:1), Lakisz (28.), ül. Sonck (22.). D-CSO- PORT: Lyon-Ajax 0:2 (0:1), Pienaar (8.), Vaart (93); Inter-Trondhe- im 3:0 (1:0), Recoba (30.), Saarinen (52.), Grespo (71.). (T. V.) BL-KRÓNIKA Furcsa osztódás a szlovákiai karatemozgalomban Vezércsel kizárással ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Nyártól nyakatekert vezérlépések zajlanak a legnagyobb hazai karateszerveződésben, a Szlovák Karate Szövetségben. Martin Culen elnök júliusban bejegyeztette a Karate Klubok Szlovák Föderációját, melynek szintén ő lett a vezetője. így hónapokig két szervezet élén állt, mígnem október elején lemondott korábbi tisztségéről. Ugyanazon a napon viszont megérkezett az általa értesített nemzetközi szövetség (WKF) levele. Ebből kiderül, hogy soraiból kizárják a Szlovák Karate Szövetséget, mert a vetélytárs (WKC) versenyzőivel tartott fenn kapcsolatot, s ez alapszabálysértő. Öktóber közepén a WKF ideiglenes tagként az új szlovák föderációt ismerte el. Ilyen előzmények után tanácskozott szombaton a Szlovák Karate Szövetség rendkívüli közgyűlése, amely Daniel Lískát választotta elnöknek, és a vezetés élvezi a korábbi tagság hetven százalékának bizalmát, tudtuk meg a tegnapi sajtótájékoztatón. Az ügy pikantériája, hogy november végén világbajnokság lesz a sportágban, s a válogatott kerettagok többsége - klubilletőségük miatt - a Szlovák Karate Szövetség égisze alatt maradt. Világbajnoki indulásuk így bizonytalanná vált, mert kizárt szövetségük kénytelen volt visszavonni nevezésüket. Könnyen meglehet, hogy éremesélyes sportolók lesznek a Culen-féle vezércsel vb-ről kirekesztett áldozatai, (jmk) Az olimpiai falu munkáscsaládoknak ad majd otthont Ahol hiába süt a nap NEMZETI SPORT Athén. Szegény görögök, ha nem építkeznek az a baj, ha építkeznek az a baj. Két éve a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól kaptak egy erélyes felszólítást, hogy most már aztán lássanak neki a 2004-es olimpia beruházásaihoz, mert baj lesz. Még az is lehet, hogy másnak adják a játékokat. Bele is húztak rendesen, mindent bebetonoznak, csak közben megfeledkeztek a környezetbarát technológiákról. A Greenpeace még egyest sem adna... Pedig tízes skálán osztályoz környezetvédelemből. A zöldek szigorúak, a szinte tökéletesen megrendezett sydneyi olimpia az ő mindent látó szemüvegükön át csak ötöst érdemelt, de ha valaki az egyest sem éri el, ott tényleg baj lehet. Pedig Nikosz Haralambidisz, a Görög Greenpeace igazgatója osztályozta honfitársait. Szerinte botrányos, hogy egy olyan országban, ahol folyamatosan süt a nap, semmire nem használják a napenergiát, pedig a minimálisra lehetne csökkenteni az energiafogyasztást. Haralambidisz már a távoli jövőt is látja maga előtt, 2004- en túlra tekint. A 2300 lakásos olimpiai falu, a legnagyobb kaliberi beruházás az olimpikonok kiköltözése után munkáscsaládoknak ad majd otthont. Azok élhetnek majd itt, akik kétkezi munkával összerakták a házakat. És hogy hogyan élnek majd, közel se mindegy, családbarát intézkedés lett volna a napenergia kihasználása, az égitest ugyanis nem fogja benyújtani a számlát, mint a gázszolgáltató. Haralambidisz nemcsak a szervező bizottságot okolja, a görög kormányt és a NOB-ot is hibásnak tartja. A szervező bizottság amúgy is szeretné magát kihúzni a felelősség alól, inkább a másikra mutat. Azt mondja, sürgette a kormányt, hogy zöld szemmel nézze a dolgokat, de nem akar engedelmeskedni. Nyilván, nem az utolsó pillanatban kellett volna neküátni az építkezésnek. Az esethez még annyit: a Green- peace-től kapott rossz osztályzatnak volt előzménye. Athén már azzal felpiszkálta a szervezetet, hogy az utóbbi két évtizedben a fák nyolcvan (!) százalékét kivágta, betondzsungellé torzítva a demokrácia fellegvárát. Úgy látszik, itt hiába süt a nap: a nem létező növények nem tudnak fotoszintetizálni, s a nem létező napelemek nem tudnak energiát termelni. zetői bejelentették, hogy a jövőben nem számítanak magyar középpályásuk, Miriuta Vasile játékára. ♦ A labdarúgó Magyar Kupa harmadik fordulójában, a 16 közé jutásért a Kispest-Honvéd 3:2-re nyert a Szentes (NB III), a Kaposvári Rákóczi (NB I/B) 3:0-ra a Makó (NB II) ellen. Mindkét továbbjutó együttes idegenben lépett pályára. ♦ Losonc I. ligás férfi kosárlabdacsapata a FIBA Regionális Kupája- mérkőzésen 100:67 (51:28) arányban nyert hazai pályán a norvég Bergen együttese ellen. ♦ Saját közönsége előtt elszenvedett vereséggel kezdte az NBA 2002-2003-as idényét a címvédő Los Angeles Lakers. A vendég San Antonio Spurs 87:82-re győzött, s alaposan elrontotta a bajnoki aranygyűrűket a mérkőzést megelőző ünnepségen átvevő házigazdák örömét. ♦ A Loto 44. heti szerdai sorsolásának nyerőszámai, I. húzás: 2, 7,14, 36, 40, 47; pótszám: 49. II. húzás: 1, 9, 11, 16, 32, 43; pótszám: 40. Joker-szám: 990794. Kenő: 6, 7, 8, 10, 16, 19, 20, 22, 23, 28, 31, 36, 39, 41, 48, 51, 54, 61, 75, 80. A NIKÉ 44. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 31. UEFA Kupa: 843. Apoel Nicózsa- Hertha Berlin 3,63,2-1,85-1,65- 1,2; 844. Dinamo Zagreb-Fulham 2,3-3,0-2,8-1,3- 1,4; 845. Sparta Praha-Denizli 1,35-3,8-7,8-0-2,55; 846. Sturm Graz-Levszki Szófia 1,8-3,2-3,81,2-1,7; 847. Ferencváros-Stuttgart 2,75-3,0-2,35-1,35-1,3; 848. Nat. Bukarest-Paris St. G. 3,0-3,0-2,2- 1,45-1,3; 849. Fenerbahce-Panathi- naikosz 1,8-3,2-3,8-1,2-1,7; 850. Part. Beograd-Slavia Praha 2,0-3,03,35-1,25-1,55; 851. PAOK Szaloni- ki-Grasshoppers 1,9-3,2-3,4-1,25- 1,6; 852. AustriaWien-FC Porto 2,25-3,0-2,85-1,3-1,4; 853. Amheim-Werder Bremen 2,65-3,0-2,451.35- 1,3; 854. Lazio-CZ Belgrad 1.35- 3,80-7,8-0-2,55; 855. Ander- lecht-Midtjylland 1,35-3,8-7,8-0- 2,55; 856. Ipswich Town-Liberec 2,45-3,0-2,65-1,3-1,35; 857. CD Alaves-Besiktas 1,8-3,2-3,8-1,2-1,7; 858. Leeds-Hapoel Tel Aviv 1,3-4,28,0-0-2,75; 859. AC Parma-Wisla Krakow 1,35-3,8-7,8-0-2,55; 860. Celtic Glasgow-Blackburn 1,85-3,23,6-1,2-1,65; 861. Celta Vigo-Vik. Stavanger 1,25-4,6-8,7-0-2,95; 862. Malaga-Armica Wronki 1,3-4,2-8,0- 0-2,75; 863. BoavistaP-Famagusta 1,25-4,6-8,7-0-2,95. PÉNTEK, NOVEMBER, 1. Cseh hokiliga: 917. Vsetín-Pardubi- ce 2,7-4,0-1,9-1,6-1,4; 918. Vítkovi- ce-Znojmo 1,8-3,9-2,9-1,37, 1,7; 919. Kari. Vary-Liberec 1,85-4,02,8-1,35-1,65; 920. Litvínov-Trinec 2,0-3,8-2,6-1,45-1,55; 921. Plzen-Zlín 1,8-4,0-2,9-1,35-1,7; 922. C. Budéjovice-Havírov 1,2-4,88.5- 1,05-3,2. Német hokiliga: 931. Mannhe- im-hannover 1,45-4,5-4,3-1,2-2,2; 932. Köln-Krefeld 1,55-4,2-3,81,25-2,0; 933. Iserlohn-Hamburg 1.6- 4,2-3,5-1,25-1,9; 934. Nürnberg-Kassel 1,6-4,2-3,5-1,25-1,9; 935. Ingolstadt-Schwenningen 2,04,0-2,55-1,45-1,55; 936. Frankfurt-Augsburg 1,8-4,0-2,9-1,35-1,7. Labdarúgó NB I: 944. Székesfehér- vár-Siófok 2,4-3,0-2,7-1,3-1,35. Német II. labdarúgóliga: 945. Union Berlin-Duisburg 2,0-3,0-3,35-1,25- 1,55; 946. VfB Lübeck-Frankífurt 2,5-3,0-2,6-1,35-1,35; 947. St. Pau- li-Freiburg 3,1-3,0-2,15-1,5-1,3. ♦ A Kanári-szigeteken megkezdődött a tenisz Fed Kupa négyes döntője, az első mérkőzésen a házigazda spanyolok magabiztosan, 2:0-ra vezetnek az osztrákok ellen; a másik találkozó, a Szlovákia- Olaszország meccs állása a két egyes után 1:1 (Schiavone-Danie- la Hantuchová 7:6, 6:1, Janette Husárová-Farina-Elina 6:4, 6:3). ♦ Női kosárlabda Euroliga-mérkő- zések: Ruzomberok-Sopron 75:65 (21:12, 20:16,20:12,14:25), Bmo- Pécs 61:67 (28:31). ♦ A tervek szerint 1,9 milliárd forinttal gazdálkodik jövőre a Magyar Olimpiai Bizottság. Az ötkarikás szervezet 400 milliós saját bevételt tervez, a többit a központi költségvetésből, illetve 200 millió értékben természetbeni juttatásként - edzőtáborok, létesítmények használatának lehetőségével - kapja. A következő időszak legfontosabb feladata az athéni részvételi jogok megszerzése lesz, ezért a döntéshozók jelentős, 250 milliós keretet különítettek el az olimpiai kvalifikációs versenyeken való indulás támogatására. ♦ A német labdarúgó Bundesligá- ban sereghajtó Energie Cottbus veEREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK