Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)

2002-10-21 / 245. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 21. Közélet 5 Kvarda József államtitkári kinevezése után társadalmi munkában továbbra is Csenke polgármestere maradna „Nem estem ki a kultúrából” A kulturális minisztérium államtitkári posztjára á Magyar Koalíció Pártja Kvarda Józsefet jelölte. Kinevezése előtt a funkció vállalásának indítékairól és terveiről kérdeztük. MISLAY EDIT Úgy tudom, először közigazgatási államtitkárként merült fel az ön neve. Milyen meggondolásból vállalta a kulturális államtitkári jelölést? Amikor a választások után arról folytak a tárgyalások, melyik párt melyik minisztériumba és milyen beosztásba küldhet embereket, szó­ba került az is, hogy a belügymi­nisztérium különösen fontos lehet az MKP számára, mivelhogy a köz- igazgatási reform nem fejeződött be, rengeteg még a tennivaló. Ám miután a belügyminiszteri posztot a kereszténydemokraták kapták meg, nyilvánvaló volt, hogy a legerősebb kormánypárt, az SDKÚ igényli majd a tárca egyetlen államtitkári helyét, így aztán olyan tárca került az MKP látószögébe, amely korábban nem szerepelt az első helyeken. Mi áll közelebb önhöz: a közigaz­gatás vagy a kultúra? Erre a kérdésre szinte lehetetlen fe­lelni. Kultúraelméletet, kultúraszo­ciológiát végeztem, a diplomamun­kám inkább a nemzetiségi kultúrá­val volt összefüggésben. 1984-ben doktoráltam. Vagyis ilyen szem­pontból a kultúra közel áll hozzám. Dolgoztam kultúrházvezetőként, a Csemadokban hosszabb ideje tevé­kenykedem ilyen-olyan minőség­ben, most éppen országos elnök­ként. Ami a közigazgatást illeti: 1990 elején kooptáltak a Dunaszer- dahelyi Járási Nemzeti Bizottságba, alelnökként hozzám tartozott egye­bek mellett a kultúra, az oktatás­ügy, az egészségügy, a szociális szféra, vagyis sikerült némi tapasz­talatra szert tennem ezen a terüle­ten is. Később kineveztek a somorjai körzeti közigazgatási hivatal élére, ahol 1994-ig dolgoztam. Közben természetesen továbbképzésen is részt vettem: négy szemeszter köz- igazgatási jogot végeztem, ugyan­» Rosszindulatú- ak azok a híresz­telések, hogy a funk­ciókat akarom halmozni. csak 1994-ben vehettem át az erről szóló bizonylatot. A közigazgatást Csenke polgármestereként a mai napig gyakorlom. Nem merülhet fel az, hogy míg politikusként és polgármester­ként tevékenykedett, messze ke­rült a kulturális élet vérkeringé­séből? Ez már csak azért sem merülhet fel, mert a hatásköri törvény vagy 24 te­rületet fog át, s ezek között szerepel Megpróbálok mindent megtenni azért, hogy a nemzetiségek kulturális in­tézményeinek működéséhez is megfelelő háttért tudjunk biztosítani (Somogyi Tibor felvétele) a színház, a népművelés, az okta­tásügy is. S mivel a helyi kultúra az önkormányzathoz tartozik, polgár- mesterként sem estem ki ebből a fo­lyamatból. Melyek azok a területek, ame­lyekre kulturális államtitkárként a leginkább szeretne odafigyelni? Örülök, hogy folytathatom a köz- igazgatás reformjával kapcsolatos gondolatomat. A decentralizált Svájc példáját szoktam emlegetni: ott a kultúra finanszírozásának 60 százaléka a helyi önkormányzatok­ra tartozik, 30 százaléka a kanto­nokra és csupán mintegy 10 száza­lék marad a központi kormányzat kezében. Az új szlovák kormány el­sődleges feladatainak egyike min­denképpen a fiskális decentralizá­ció, az átfogó adóreform megvalósí­tása kell, hogy legyen. A helyi és megyei önkormányzatok saját bevé­teli forrásait kell megerősíteni. Nem az a cél, hogy az állam központilag újra elossza az adókat, hanem hogy az adók nagyobb hányada a helyi önkormányzatoknál maradjon. Csak így oldható meg egyebek mel­lett a kultúra finanszírozása is. Milyen az áttekintése a tárca munkájáról? Igyekeztem tájékozódni. Úgy lá­tom, hogy a közművelődési terület eléggé gyönge. Van itt egy részleg, amely a népműveléssel foglalkozik, és bár ide tartozik egy elég komoly intézmény, a Nemzeti Népművelési Központ, több mint 100 alkalmazot­tal, úgy gondolom, hogy a helyi, a regionális kultúra több figyelmet érdemel egyetlen részlegnél. Véle­ményem szerint állami feladat a nem professzionális kultúra mód­szertani hátterét biztosítani. A nem­zetiségi kultúrák nélkülözik ezt a fajta módszertani hátteret, de én bí­zom benne, hogy ezen a területen is előre tudunk majd lépni. A másik dolog, amit észrevettem, hogy az idegenforgalom a gazdasági mi­nisztériumhoz tartozik, a mezőgaz­dasági minisztériumban pedig nincs vidékfejlesztési részleg. Ho­lott köztudott, hogy a mezőgazda­ság túlnőtte a „csak” gazdasági funkcióit, fontos eleme a vidékfej­lesztés is. Ezzel kapcsolatban vi­szont szinte azonnal szóba kerül az idegenforgalom, a turizmus, ezáltal pedig a helyi kultúra kérdése is. Úgy látom, túlzottan szigorú reszort­szemlélet uralkodik, nem működik egyfajta integráció. Pedig szerintem a vidékfejlesztés bizonyos elemei­nek, valamint a helyi turizmusnak valamilyen módon a kulturális tár­cában is mutatkoznia kellene. Ter­mészetesen ezt a kérdést a minisz­ter úrral is meg kell beszélnem, hogy mi a véleménye róla. Megpró­bálok mindent megtenni azért, hogy a nemzetiségek kulturális in­tézményeinek működéséhez is megfelelő háttért tudjunk biztosíta­ni. En személy szerint nagy harcosa voltam annak, hogy a lehető leg­több olyan terület, amely nem igé­nyel álíami pátyolgatást, az kerül­jön a helyi illetve megyei önkor­mányzatokhoz. Hadd említsem meg azt is, hogy több próbálkozás volt már egy új médiatörvény meg­alkotására, mert még mindig a többször módosított, 1966-ból szár­mazó régi törvény van érvényben, és úgy gondolom, ez a négyéves időszak arra is lehetőséget ad, hogy ez a probléma megoldódjék. Önnel kapcsolatban többször fel­merült, hogy nagyon sok funkciót tölt be. Gondolkodott esetleg azon, hogy melyek azok a posz­tok, amelyekről államtitkárként kénytelen lesz lemondani? Pülanatnyilag - mivel még nem va­gyok kinevezve - csak polgármester vagyok és a Csemadok országos el­nöke. Tehát nem nagyon értem a kérdést. Nem vagyok megyei képvi­selő, ezt tisztázni szeretném. Én csak megyei elnökjelöltként indul­tam, de ott a HZDS győzött, nekem a megyében semmiféle szerepem nincs. Azt viszont az elnökséggel még az utolsó választási kör előtt tisztáztam, hogy a helyi polgármes­teri teendőimről nem tudok és nem is vagyok hajlandó lemondani. A törvényes lehetőség ezt nem zárja ki, hogy én polgármester is legyek, hiszen én ezt idestova 10 éve, úgy­mond, társadalmi funkcióban vé­geztem, azaz ingyen és bérmentve, csakúgy, mint a Csemadok elnöki posztját. A községben van még né­hány fontos feladat, amelyet polgár- mesterként szeretnék megvalósíta­ni, így a víz-, a gázvezeték, a csator­nahálózat kiépítése, lakások építése, Csenke területrendezési terve, ezért \\ Állami feladat / a nem professzi­onális kultúra mód­szertani hátterét * * biztosítani. >> szeretnék ismét rászolgálni polgár­társaim bizalmára. Megjegyzem még egyszer, én eddig is csak a kép­viselői fizetést vettem fel, ezután is csak az államtitkárit fogom, semmi mást, és elég rosszindulatúnak tar­tom azokat a híreszteléseket, hogy a funkciókat akarom halmozni. Nem állhat fönn annak a veszélye, hogy így egyik funkciójára sem tud teljes erővel koncentrálni? Az államtitkárság politikai funkció, és egyelőre még az sem tisztázott, hogy a miniszter úr milyen területe­ket bíz rám. Nem hiszem, hogy egy jól befuttatott helyi önkormányzat életében gond keletkezne amiatt, hogy én államtitkári feladatokat is ellátok, tekintettel arra, hogy na­ponta 7 órától 8 óráig, s ha kell, hát esténként és a hétvégeken intézem a polgárok ügyeit. Csenke kis, nyolcszáz lélekszámú falu. Na­gyobb község vagy város esetében én sem vállalnám a két tiszstéget. RÖVIDEN Holnap éjfélig döntenek a jelöltlistákról Pozsony. A helyi választási bizottságoknak legkésőbb holnap éjfélig kell eldönteniük, hogy a decemberi helyhatósági választásokra be­nyújtottjelöltlisták megfelelnek-e a törvényes követelményeknek és bejegyezhetőek-e. Ha a bizottság elutasítja a bejegyzést, határozata el­len három napon belül bíróságon lehet fellebbezni. Az egyéni jelöltek legkésőbb három nappal a választások előtt léphetnek vissza, a pártje­lölteket ugyancsak eddig a határidőig léptethetik vissza. (SITA) Lesz-e időben új rádió- és tévétanács? Pozsony. A képviselőknek november 10-ig kellene megválasztaniuk az új rádió- és tévétanács tagjait, de az új parlament valószínűleg nem tudja majd tartani ezt a határidőt. Addig ugyanis a kormányko­alíciónak és az ellenzéknek meg kell egyeznie, hogy a testületekben hány taggal képviseltetik magukat. A jelöltekről a törvényhozás ok­tatási és sajtóbizottságának is véleményt kell mondania. Ferdinand Devínsky bizottsági elnök azonban csak akkor hívhatja össze a testü­let ülését, ha már ismeri a következő ülésszak programját. (SITA) Újból Mihálik a SLeK elnöke Pozsony. Szombati közgyűlésén újból Peter Mihálikot választotta el­nökévé a Szlovák Gyógyszerészeti Kamara (SleK) - tájékoztatott Tóth Emesztína, a kamara szóvivője, aki ezúttal nem indult a posztért. A SleK közgyűlése négy szekciót alakított: a patikatulajdonosokét, a gyógyszertári alkalmazottakét, a kórházi gyógyszerészekét és az ifjú patikusokét. A szekcióelnökök automatikusan a SLek Tanácsának is tagjai lettek; a testületbe rajtuk kívül kerületenként két-két gyógysze­részt választottak be. (TASR) A, Nagy: legalább erkölcsi jóvátételt Pozsony. „Azt ígértük, nem bolygatjuk a Benes-dekrétumok kérdését és nem is vetettük fel azokat, de meg akartuk és akarjuk szüntetni a dekrétumokkal vagy a kollektív bűnösséggel járó egyes következmé­nyeket” -jelentette ki tegnap a Joj televízió Hetes című műsorában A. Nagy László (MKP). Hangsúlyozta, ha a kormányban és a társadalom­ban kedvező lesz a légkör, legalább az erkölcsi jóvátételt felvetik, (kor) Palkó szerint az exkormányfőt politikai felelősség terheli Meciar megúszhatja? ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Vladimír Palkó belügymi­niszter nincs olyan ismeretek birto­kában, amelyek alapján eljárást kel­lene indítani a HZDS-elnök Vladimír Meciar ellen. A belügyminiszter ezt tegnap a Markíza magántelevízió Testre szabva című műsorában je­lentette ki. Ugyanakkor hangsúlyoz­ta, hogy a HZDS elnökét egyes bűn­tények miatt súlyos politikai felelős­ség terheli. Ha Meciar ellen bűnvádi eljárás indulna, Palkó szerint sem­milyen kivételt nem szabadna alkal­mazni az esetében. A miniszter ezzel közvetve volt pártelnöke, Ján Car- nogursky korábbi véleményére rea­gált, aki szerint Meciart mint „állam­alapítót” nem volna jó büntetőjogi­lag felelősségre vonni. A belügyi tár­ca új vezetője a titkosszolgálattal (SIS) és annak volt igazgatójával, Ivan Lexával kapcsolatos ügyekben mielőbbi bírósági döntést vár. Az ügyeket a minisztérium már lezárta és átadta az ügyészségnek. Ifj. Mi- chal Kovác elrablásának ügyét említ­ve Palkó még mindig időszerűnek tartja a KDH javaslatát, hogy töröl­jék a rablásban érintett személyeket „felmentő” meciari amnesztiát. Pal­kó elképzelhetőnek tart személycse­réket a belügyminisztériumban, ne­veket azonban egyelőre nem mon­dott. Előbb elemzi a helyzetet és a személyi kérdéseket egyszerre ren­dezi. (sita, tasr) A járási és kerületi elöljárókat kinevezésük előtt leváltják Szerdán államtitkárcsere ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. A kormány szerdán levált­ja az eddigi és kinevezi az új állam­titkárokat. Az államtitkári posztok­ra jelölt személyek között több járá­si, illetve kerületi elöljáró is van, ezért őket előbb leváltják elöljárói posztjukról, hogy nyomban állam­titkárokká nevezhessék ki őket. Martin Pado, a Nagyszombati Kerü­leti Hivatal elöljárója belügyi állam­titkár lesz. Pomothy Lászlót, a Galántai Járási Hivatal elöljáróját az MKP a gazdasági minisztérium államtitkárának jelölte. A Nagy- szobránci járás elöljárója, Peter Stanko a KDH javaslatára Miklós László (MKP) környezetvédelmi mi­nisztériumában lesz államtitkár. Ján Pataky, a Bánfai Járási Hivatal elöljáróját azért váltják le, men képviselővé választották. A kor­mánypártok közül az SDKÚ 8, az MKP 6, az ANO és a KDH pedig 4-4 államtitkárt állíthat. Az. MKP leg­utoljára a kulturális minisztérium államtitkári tisztéről döntött; ide Kvarda Józsefet, a Csemadok orszá­gos elnökét jelölte, (sita, tasr) Hrusovsky házelnök levonja a képviselők fizetéséből az igazolatlan órákat Nem lesz parlamenti turizmus Polgármesterek levele Lamperth Mónika és Vladimír Palkó belügyminiszterhez Új lehetőségek a határnyitásra ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Közhasznú munkára fog­ja a fegyelmezetlen képviselőket a Smer, ha igazolatlanul hiányozni fognak a parlamenti ülésekről - árulta el tegnap Monika Benová, a párt alelnöke az STV Öt perc múlva 12 című műsorában. Pavol Hrusovsky házelnök (KDH) hang­súlyozta: nem fogja tűrni a hiány­zást, a fegyelmezetlen honatyák ne­vét nyüvánosságra hozza, s fizeté­sükből is levonja „az igazolatlan órákat”. A parlament elnöke szerint a képviselők külföldi útjainak a kor­látozásával is csökkenteni lehet az állam kiadásait, azaz meg akatja szüntetni az úgynevezett parlamen­ti turizmust. Hrusovsky elrendelte egy elemzés elkészítését a honatyák kedvezményeiről és arról, más or­szágokban müyen előnyök járnak a képviselői funkcióval. Benová meg­szüntetné az öt hónapos lelépőt és a notebookot is fölöslegesnek tartja, viszont a képviselői asszisztenseket meghagyná, mert ha e funkciót szakemberek töltik be, javulhat a törvényhozás színvonala. Zuzana Martináková, a parlament alelnöke (SDKÚ) szerint a parlamenti bizott­ságokban a szakmai munkára kell helyezni a hangsúlyt. Hrusovsky bí­zik a koalíció és az ellenzék együtt­működésében, és reméli, a parla­ment következő ülésén, amikor a kormánykoalíció kisebbségbe kerül, az ellenzék nem fogja gátolni, hogy a kormányban funkciót betöltő hon­atyák helyére pótképviselők ülhes­senek. „A Smer nem fog fölösleges, gyerekes obstrukciót alkalmazni” - reagált Benová. A házelnök szeret­né, ha a parlament nemcsak szep­tember elsején állna nyitva a polgá­rok előtt, hanem, ha az emberek rendszeresen figyelhetnék a képvi­selők munkáját, és lobbizhatnának a törvények alkotásakor. Az ellenzé­ki és koalíciós politikusok egyetér­tettek: javítani kell a kapcsolatot a médiával, főleg a szakmai kérdé­sekről kell gyakrabban tájékoztatni a nyilvánosságot. Ezenkívül Hru- sovsky a miniszterelnökkel is tarta­ni akarja a kapcsolatot, hogy a kor­mány időben terjessze elő a törvé­nyeket, és semmit se kelljen gyorsí­tott eljárással tárgyalni, (sza) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Tajti. Molnár Gyula, a község pol­gármestere a héten elküldi Vladi­mír Palkó belügyminiszternek azt a levelet, amelyet még augusztus 20-án fogalmaztak a határmenti Cereden a magyarországi Nógrád és Heves megye északi térségének polgármesterei, valamint a med- vesalji települések vezetői. A nyi­latkozatban a magyar felek kifej­tik, hogy eredményesebb munkát fognak végezni a Cered-Tajti ha­tárátkelő megnyitásának érdeké­ben. A Horn- és a Meciar-kormány idején született megállapodás ér­telmében ugyanis a szlovák fél vál­lalta a határra vezető út megépíté­sét, ez évekkel ezelőtt el is készült, a magyar kormány azonban, amely a fogadóállomás felépítését vállalata, nem tartotta be Ígéretét. Földi Gyula, Erdőkövesd polgár- mestere szerint a magyarországi parlamenti választások után van remény a Cered-Tajti határátkelő Kérik a két ország bel­ügyminiszterét, tekint­sék át újra a helyzetet. megnyitására. Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke is opti­mista. Megjegyezte, a magyaror­szági autópályák mellől lebontott díjbeszedő kapuk megfelelnének a határra fogadóállomásnak. A fal­vak vezetői a levélben kifejtik, az eddigi kezdeményezéseik a határ­átkelő megnyitásában mindig hoz­tak előrelépést, de megoldás nem született. Kérik a két ország bel­ügyminiszterét, tekintsék át újra a helyzetet és támogassák a Ce­red-Tajti határátkelő mielőbbi megnyitását. Lapunk nem hivatalos értesülései szerint a térség polgármesterei­nek levelét már korábban, szemé­lyesen átadták a magyar belügy­miniszter asszonynak, aki támo­gatásáról biztosította a faluveze­tőket. Szlovák oldalon azért nem postázták korábban a levelet, mert megvárták a parlamenti vá­lasztások eredményét és a kor­mányalakítást. (kas)

Next

/
Thumbnails
Contents