Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)

2002-10-19 / 244. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 19. VENDÉGKOMMENTÁR Mi lesz velünk otthon? BARAK LÁSZLÓ Minő nyugi van itten e honban mostan, pedig új kormány alakíttatott. Elmaradtak ezúttal az ilyenkor szokásos ideges csetepaték, a köröm­rágásra ösztönző izgalmak. A jobbközép parlamenti többséget elnyert pártjai a normalizálódni látszó politikai viszonyokhoz méltón osztoz­kodtak a hatalmon, az ellenzékbe sodródott politikusok meg szinte gyanús szervilizmussal törődtek bele sorsukba. Mintha kitörőben len­ne a békefront, mondhatnék némi bolsevik beidegződéssel befolyá­soltam.. - Rendszerváltás lesz itt végre, akárki meglátja - mondhatná Józsi bácsi, ha olyannyira foglalkoztatná őt a nagypolitika, mint ahogy azt egynéhány szakbarbár társadalomkutató, közíró s nem utolsósorban a mindenkori pártkliensek, régi-új pártegyenruhákban grasszáló hataloméhes individuumok gondolják. Józsi bácsi azonban korántsem központi forgatókönyvek szerint gondolkodik. És így van ez jól! Mert a Józsi bácsikat szerencsére és teljesen természetesen, csupán az érdekli, hogy békén hagyják őket. Hogy az általuk hata­lomba delegáltak szolgálják őket, ne pedig a hatalmat gyakorolják fö­löttük. A Big Brother ugyanis csak a tévében szórakoztató... Viszonylag minden rendben van tehát a pártok háza táján, arra azonban folyamatosan ügyelniük kell, nehogy evés közben jöjjön meg hatalmi étvágyuk. Rövidesen ugyanis újra az urnákhoz szólít- tatik a nép. Eldöntendő, hogyan rendezkedik be otthon? Kire, kikre bízza sorsát az elkövetkező négy évre az okos nagypolitikai többségi döntés után. A 2002. december 6-7-én esedékes önkormányzati vá­lasztásokról van szó. Az időszerű politikai vizsgaidőszak záróvizs­gájáról, úgymond. Amelynek tárgya, tétje, korántsem ugyanaz, mint ami a parlamenti választásokon volt. Mert ezúttal majd ko­rántsem kizárólag a politikai, mi több, pártsorvezetők szerint kell megválasztanunk önkormányzati képviselőinket és a kegyeinkre pályázó polgármestereket. Hanem aszerint, kik azok, milyen embe­rek, mit tettek, mit kínálnak, ha úgy tetszik, milyen közvetlen szom­szédok, ismerősök, lokálpatrióták azok, akik a bizalmunkat akar­ják. Mindezen szempontokat ráadásul éppen a normális, demokra­tikus eszméket hirdető pártok érdekében kell szem előtt tartani. Hogy a helyi tülekedések közben ne „amortizálódjanak” azok miatt, akik a színeikben pályáznak az önkormányzatokba. Ha netán a pár­toktól független, ám demokratikus pártok céljaitól korántsem ide­gen személyiségek részesülnek majd előnyben velük szemben. S hogy miért éppen most, az új kormány megalakulása után időszerű ilyen hétköznapinak tűnő dolgokon gondolkodni? Pusztán csak azért, hogy azt a reménykeltő nyugalmat, ami a nagypolitikát jel­lemzi most, ne válthassa fel az önkormányzati választások kiváltot­ta hatalmi tülekedés hangzavara. Lehessen már rendszerváltás helyben, itthop is... JEGYZET A nagy IZE KÖVESDI KÁROLY Az utóbbi években egyre gyak­rabbanjutott eszembe Déry Ti­bor, aki annak idején tiltakozott a televízió ellen, sejtve, hogy el­terjedése az emberi gondolko­dás uniformizálását hozza ma­gával. Az író, a felelősen gon­dolkodó entellektüel éleslátása arról ismerszik meg, hogy előre sejti a veszélyt. A társadalom vaksága meg arról, hogy nem törődik vele, hanem céltalanul sodródik az öntudatlanság és a manipulálhatóság felé. A televízió évtizedek óta csa­ládfő, házibarát és szerető. Az elektronika robbanásszerű elter­jedésével pedig végleg bezárult a kör, hiszen az internet lassan kiszorítja a valóságot az éle­tünkből. (Nálunk egyelőre csak a szegénység tudja úgy-ahogy megfékezni.) Nemsokára eljön az az idő, amikor egy széken ül­ve fogunk dolgozni, enni, spor­tolni, természetet látni, szeret­kezni, s uram bocsá, ürülni. Úgy fogjuk önként elveszíteni a vilá­got és annak kézzel fogható cso­dáit, hogy annak virtuális mását bámuljuk. Miközben a testi el- korcsosulást követi a szellemi le­épülés, hiszen minél több lesz az „ismeret”, annál bambábban révedünk magunk elé. Vlagyi­vosztoktól Londonig, Koppenhá­gától Buenos Airesig. Mindez az új agyrém, a Big Brot­her kapcsán jut eszembe. Aki is­meri, tudja, miről beszélek. Aki nem ismeri, kerülje, amíg teheti. Egyelőre még „csak” a kereske­delmi csatornákon és az interne­ten árad ez a kultúrszemét, amelynek műfaját is nehéz meg­határozni. Célját annál könnyebb. Kiagyalói zseniális csalók, hiszen óriási üzlet, ami­kor milliók bámulnak néhány összezárt embert heteken ke­resztül. Nő a nézettség, felpörög a portálnyitogatás, dől a mani. A hülye ember meg azt hiszi, hogy szórakozik, miközben legalanta- sabb ösztöneinek, a kukkolásnak hódol, nem is sejtve, hogy önma­gát nézi, ahelyett, hogy élne. A sejtelmes Nagy Testvér ötlete mindazonáltal nem új. Csak egy a gond vele: a mindent látó Nagy Szem az egyház lógója legalább kétezer évé. Igaz, elkövette azt a hibát, hogy nem szabadalmaz­tatta. így csak be kellett nyomul­ni a helyére, nyakon önteni némi misztikummal, s a manipuláci­ókkal elárasztott, az egyház álta­lános pedofüiájával beetetett, az erkölcsi értékektől eltántorított és a gátlástalanság szabadságá­ba terelt ember bárgyú örömmel nézi ezt az orwelli állatfarmot, és röfög a gyönyörűségtől. FIGYELŐ HOSPODÁRSKE NOyJNY A NUTS II Nyugat régióban, amely a Trencséni, a Nagyszom­bati és a Nyitrai kerületet foglal­ja magában, éppen a Nyitrai ke­rület gazdasági mutatói a leg­rosszabbak. (A NUTS II az EU- követelmények alapján megha­tározott régiók neve.) Az egy fő­re átszámított éves bruttó hazai össztermék (GDP) a Nyitrai ke­rületben 143,3 ezer korona, ami 23,5 ezer koronával kevesebb, mint a Nagyszombati kerület­ben. Az adatokat a gazdasági napilap az említett NUTS II programjavaslatából veszi. Az egy év alatt fejenként felhalmo­zott hozzáadott érték a Nagy- szombati kerületben 149,5 ezer korona, tehát kétezer koronával haladja meg az országos átlagot. A Nyitrai kerületben ugyanez a mutató már alacsonyabb, 128,5 ezer korona. A Nagyszombati kerületben a névértéken számí­tott átlagbér 11 943 korona, a munkanélküliség 12-15 száza­lék közötti, s hasonló a helyzet a Trencséni kerületben is. A Nya­raiban már kedvezőüenebb: a névértéken számított átlagkere­set itt 10 915 ezer korona, a munkanélküliség pedig megha­ladja a 23 százalékot.- Istenkém, de szép lenne, ha a természetetet jellemző vegetációs nyugalom az árképzésben is érvényesülne legalább tavaszig... (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ DIE PRESSE Rengeteg kérdés megoldása vár az új szlovák kormánykoalícióra - írja a konzervatív bécsi napilap. A legnagyobb gondot a költségvetés nagy hiánya okozza, amelyet egyebek mellett azzal kell lefarag­ni, hogy az államigazgatási alkal­mazottak egy részét elbocsátják. A kabinetnek a magas munkanél­küliségi aránnyal is határozottan fel kell vennie a küzdelmet - jegy­zi meg a Die Presse. Kitér az óriási regionális különbségekre is: míg Pozsony fejlettsége megközelíti az EU-átlagot, a legelmaradottabb vidékeken 30-40 százalékos a munkanélküliség. A külföldi tőke a legfejlettebb régiókba áramlik, ami a napilap szerint tovább mé­lyítheti az egyes térségek közti, néhol szakadékszerű különbsége­ket. A Die Presse azt is megemlíti, hogy a romaprobléma kezelését kezdetben egyetlen kormánypárt sem akarta vállalni, most azon­ban már a Dzurinda-kabinet az egyik legfontosabb célkitűzésként emlegeti. HÉTVÉG(R)E Hú, de adtunk az angoloknak Leírhatatlanul boldog va­gyok, hogy ott lehettem a szlovák-angolon, sok min­denre jó volt ez a mérkőzés. Először nyeregben érezhet­tük magunkat, aztán a pad­lóra kerültünk. HOLOP ZSOLT És Szlovákia ott is maradt. Az ember szereti sémák szerint leélni az életét, sablonokban gondolkodva, gondol­kozás nélkül - ha már egyszer tyúk­szaros. A politikusok hazudnak, a rendőrök hülyék (igen, a városiak is), a magyarok..., hát ezt majd meg­látjuk, a szőke nők szőkék, a skótok skótok, az angol szurkolók pedig szétvernek mindent, ami még nincs (szétverve). Azt viszont nem tud­tam, hogy az új sablon szerint aki ré­szeg, azt le kell lőni, mint egy ku­tyát. Válogatás nélkül, hiszen tud­juk, hogy a részeg ember erőszakos, válogatni meg a vadkörtében szo­kás. (Vacsorarendelésnél a pincér kedélyeskedik a kidobó emberrel: Combját vagy nyakát?). Én azt tervezem, de inkább csak el­képzelem, hogy mi lenne, ha egy éjszakán végigmennék Pozsony belvárosán és mindenkibe, aki öt sörnél többet ivott, beleeresztenék egy sorozatot. A nőkbe is! Európa felkapta a fejét, hogy milyen könnyen rántanak nálunk fegyvert. Pedig nekünk kellene, hiszen mi élünk itt. (Úgy értem, nem fegyvert rántani, hanem felkapni a fejün­ket.) Ha ez lesz a módi, minden Slovan-Trnava (Fradi-UTE) meccs előtt-után tömeges kivégzések lesz­nek. És mi lett volna, bírtuk volna golyóval, ha még a futballhuligá- nok is eljönnek Pozsonyba? De hát őket ki sem engedték a szigetről. Na és a rendőrök (emlékszünk, a hülyék). A karhatalom mindig ala­posan és jó előre felkészül, amikor „rosszhírű” szurkolók érkeznek Po­zsonyba. Ez körülbelül annyit je­lent, hogy előre eldöntik, szétverik az egész társaságot, ha törik, ha szakad, és aztán sípszóra (hisz foci­meccsen vagyunk) berohannak a szektorba és így is tesznek. Gondo­lom, nem kell emlegetni a Fradit. Azt hallottam, Európában ez úgy működik, hogy figyelik a tömeget, és kiemelik a rosszalkodókat, a székdobálókat vagy akár a huhogó- kat, elvezetik őket, és ha tovább rosszalkodnak, akkor rálépnek a lá­bukra. Persze, az egész tömeget nem lehet kiemelni a huhogó tö­megből. Sokan mégsem hallották, hivatalból. Szilárd hallhatta a gye­pen, így aztán elnézést is kért, ami­kor visszarepült Angliába. Az állami sajtóiroda (és még sokan mások) azonban végig állítólagos huhogás­ról írt, és kénytelen-kelletlen arról is beszámolt, hogy Németh Szilárd állítólag bocsánatot kért az állítóla­gos huhogásért. Én évekig azt hit­tem, a bagoly huhog, de úgy látszik, a nyelv néha tanácstalan a primiti­vizmusokkal szemben. Jaj, most el­árultam, a magyar focipályákon is hú de honos. Szóval nem a bagoly, hanem a majmok huhognak a lelá­tón, ha az ellenfél csapatában van színes bőrű játékos. De a szlovák vá­logatottnak is megvannak a maga színes bőrűi: aki a 24. percben még „Sziiiili, Sziiiili”, a vége felé, egy ki­Ezt hívnák biológiai fegyvernek? Akkor meg szerelje már le valaki. hagyott helyzet után már „kurvima- gyari”, így, többes számban, és töb­bekében. Ez a helyzet. Mégis, egyetlen szlovák politikus szájából sem hallottam, hogy elítéli a „szurkolók” rasszista megnyilvá­nulásait (ha igen, elnézést; szlová­kiai magyaréból hallottam), persze ilyesmire nem is volt nagyon idő, hiszen a héten megalakult a parla­ment és felállt a kormány. És állt vagy másfél órán át, amíg elhang­zottak a képviselői eskük. És állt az elnök is, állhatatosan, aztán más­nap szintén, mert akkor meg az új kormány alakult meg, és tette le az esküt. Ébből a sok állásból csak egyetlent emelnék ki: amilyen ke­gyetlen az újságíró-társadalom, ha jön egy új, egy szebb, egy szőkébb, rögtön dobja a régit. Mindenki az SDKÚ 26 éves szőke bombázóját, Zuzana Plhákovát ajnározta, még a rádió is bemondta, mennyire csini, hadd egye a fene a hallgatót. Vár­juk a szűzbeszédet. Bezzeg Diana Dubovskára rá se bagózott senki, csak hervadozott a HZDS-ffakció- ban. És ezután már illatos levélkét sem kap a magyarok padsorából - ahogy egyszer bevallotta egy showműsor kedvéért. De már mindegy, úgyis kitörni ké­szül a háború. Cicciolina ugyanis megint felajánlotta magát Szad- dám Huszeinnek, hogy megment­se a világbékét. Én úgy megijed­tem, mert azt hittem, Szaddám rögtön kilő három rakétát, csak úgy vaktában, ő is úgy megijed. Er­re jött Anettka, aki Kövér Lászlót vonná ki így a közéletből. Ezt hív­nák biológiai fegyvernek? Akkor meg szerelje már le valaki. Mégis, az ember ilyenkor önkénte­lenül elgondolkozik azon, vajon jó­maga mire lenne hajlandó a világ­békéért. Vagy miért lenne képes mire? HETI GAZDA(G)SÁG Vettek egy nagy levegőt és elindultak TUBA LAJOS Beindult a gépezet, az elszántság egyelőre legalább akkora, mint négy évvel ezelőtt volt. De most nincs, aki homokot szóljon a gépezetbe - szuggerálják nekünk az éppen hiva­talba lépett kormánykoalíció képvi­selői. Az aktuális fogadkozások na­gyon hasonlítanak a négy évvel ezelőttiekhez, akkor is keserves re­formokat és ezek árán később jobb életet ígértek. Az eredményt mind­annyian ismerjük - nevezzük mond­juk felemásnak. Az újabb próbálko­zás sem sikerült teljesen szeplőtlen­re, hiszen minden ígérettel szemben a kormány alig lett karcsúbb elődjé­nél. Mindössze a privatizációs mi­nisztérium szűnt meg, erről már ed­dig sem lehetett tudni, miért is léte­zik. Pedig a hatáskörök átruházása néhány egyéb minisztériumot is jócskán kiürített, de mivel a hatalmi erőviszonyokat csak a 6-4-3-3-as fe­lállással tudták mindenki számára hűen szimulálni, a többi bársony­szék maradt. Mi pedig itt állunk kis­sé elbizonytalanodva, hiszen ha már az elején meginogtak, akkor mi lesz a keményebb dolgoknál. Már-már úgy tűnt, hogy a „vizet prédikálunk, de azért nem vetjük meg a bort” stí­lus töretlenül folytatódik, szerencsé­re az új belügyminiszter leállította a százmillió koronás luxusautó-pályá­zatot. Azt már az elmúlt négy évben is tapasztalhattuk, hogy amikor ma­gukról van szó, sem a miniszterek, sem a parlamenti képviselők nem vetik meg a jót. A lakossági megszo­rításokkal párhuzamosan főként a parlamenti képviselők nem fukar­kodtak a maguknak juttatott előnyökkel. Abszolút értékben ez nem nagy összeg, válaszolták, ha valaki eseüeg felvetette az évente megítélt plusz tízmilliókat. Márpe­dig ha a lakosság nyakába a szebb jövőre hivatkozva újabb és újabb terheket raknak, akkor a döntésho­zóknak is illik kissé visszafogni ma­gukat. Szegény ország, szerényebb körülmények, mondhatnánk, vi­gasztalva politikusainkat, hogy ha majd jobban megy az országnak, ők is közelíthetnek nyugati kollégáik standardjához. Ennél persze sokkal fontosabb, hogy az új hatalom ne inogjon meg az ele­jén, és legalább az utolsó pillanat­ban igyekezzen lépni a régen esedé­kes reformok ügyében. A szerda óta eltelt első három napban igyekeztek is. A parlamentben a kormányprog­rammal párhuzamosan kezdődik meg a jövő évi költségvetés vitája. A pénzügyminisztérium igyekezett Ivan Miklós kedvében járni, még hi­vatalba lépése előtt közzétett egy megszorításokkal terhes változatot. Erről eddig annyit tudunk, hogy szerkezetében végre összehasonlít­ható az Európai Unióban használa­tos modellel. Ez bizonyára szép do­log, csak éppen már évek óta azt hallgatjuk, hogy az új költségvetés milyen komoly reform az előzőhöz képest. Eszerint a 2003-as újdonsá­ga, hogy megfelelő összehasonlítási alapot jelent majd a 2004-es számá­ra. Ez azért fontos, mert az euró kri­tériumai között a költségvetési hi­ány is szerepel, márpedig eddig a túlélés érdekében az előző kormány sem vetette meg a „felfújom a bevé­teli oldalt és elrejtegetem a kiadáso­kat” bevált kozmetikai módszer al­kalmazását. A hírek szerint a jövő évi költségvetés már nem ilyen lesz, a bevételek között csak a biztos téte­lek szerepelnek, a kiadási oldalon pedig minden tételt feltüntetnek. Az elkövetkező hetekben pedig vár­hatjuk, mi mindent is faragnak le a kiadások közül. Kellemes nyilván nem lesz, számunkra egyetlen vi­gasz, ha ez a kormány valóban alap­vető változást szeretne elérni, akkor most nem riadhat vissza a komo­lyabb beavatkozásoktól. November elejére pedig elkészül a kormány- program, amelyből megállapíthat­juk, mire is számíthatunk a szenve­dés ellentételezéseként. Közben az Európai Unió bővítése is kevésbé örömteli fázisba érke­zett. Bár a társult országok az el­múlt években hatalmas erőfeszí­téseket tettek a velük szemben tá­masztott feltételek teljesítéséért, az EU ezt azzal hálálta meg, hogy elhanyagolta belső problémái rendezését. Ennek következtében ezek a legérzékenyebb csatlako­zási fejezetek lezárása során ke­rülnek újra felszínre. Az EU-ta- gországok vezetői október végén próbálnak' megegyezni, mit is ajánljanak fel nekünk. Reméljük, hogy sikerül nekik, mert utána csak egy hónapjuk marad, hogy azt el is fogadtassák a várhatóan nem túl boldog tagjelöltekkel. Emellett külön probléma a gazda­sági verseny, hiszen ajelölt orszá­gok eddig az olcsó munkaerőn kí­vül elsősorban adókedvezmény­nyel igyekeztek csábítani a beru­házásokat, márpedig az nem dí­vik az EU-ban. Hazánkkal kapcso­latban például Spanyolország vette felettébb zokon, hogy a Volkswagen az egykoron hasonló megfontolásokból telepített spa­nyol üdvöske, a Seat gyártásának egy részét Pozsonyba készül átte­lepíteni, ezért máris elakasztotta Szlovákiát a csatlakozási tárgya­lások csütörtöki tanácskozásán...

Next

/
Thumbnails
Contents