Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)

2002-10-11 / 237. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 11. Közélet 5 Simon Zsolt leendő mezőgazdasági miniszter Szlovákia európai uniós felkészítésére akar összpontosítani Visszaadni az ágazat becsületét A jövő héten az államfő kine­vezi az új kormányt. Mikulás Dzurinda kormányában az agrártárcát Simon Zsolt fog­lalja el. A 32 éves fiatalem­bert, aki a brünni Agrártudo­mányi Egyetem közgazdasá­gi tanszékének gépészeti szakán szerezte diplomáját, a Magyar Koalíció Pártja je­lölte erre a posztra. GÁGVOR ALÍZ Engedje meg, hogy gratuláljak a tisztséghez. De lehet, hogy inkább részvétet kellene nyilvánítanom, amiért e cseppet sem könnyű tár­ca vezetésére vállalkozott? Nem tudom, mi a jobb, tény, hogy az egyik legbonyolultabb minisztérium irányítását veszem át. A koalíciós tárgyalásokról kiszi­várgott hírek szerint az MKP-ban is voltak olyanok, akik szerint mégsem kellene a pártnak kézzel- lábbal hadakoznia az agrártárcá­ért. Elvégre az agrárium ezer seb­ből vérzik, látványos eredmény aligha érhető el... Ezt a kérdést a párt vezetése döntöt­te el. Azzal talán Ön is egyetért, hogy a mezőgazdaság tekintetében Szlo­vákia lényegesen le van maradva az EU-csatlakozásra való felké­szülésben szomszédai, elsősor­» Ügyelni fogok hogy minden vállalkozási forma egyenlő elbírálás­ban részesüljön. arra, ban Csehország és Magyarország mögött. Ez nyilvánvaló. Mind szakmailag, mind perszonálisán lemaradtunk. A csatlakozás feltételeként szereplő intézmények kiépítése sem fejező­dött még be. Ha komolyan gondoljuk a 2004- es csatlakozást, marad másfél évünk. Két év alatt behozható a le­maradás? • Azt, hogy a lemaradást milyen mér­Simon Zsolt: „Remélem, Pavel Koncos leltárt készít az ágazat állapotáról, különös tekintettel az EU-csatlakozással kapcsolatos intézményekre." (A szerző felvétele) tékben lehet behozni, most nem tu­dom megmondani. Előbb át kell vennem a hivatalt, és közelebbről meg kell bizonyosodnom arról, mi­lyen stádiumban vannak a csatlako­zási tárgyalások, a csatlakozásra va­ló felkészülés, továbbá minden, ami ezzel összefügg. Én mindenesetre mindent megteszek azért, hogy 2004. január elsejével sikerüljön az EU-csatlakozás. Mi a véleménye elődje agrárpoliti­kájáról? Nem szeretném értékelni, ezt meg­tették a választók. Remélem, Pavel Koncos leltárt készít az ágazat álla­potáról, különös tekintettel az EU- csatlakozással kapcsolatos intézmé­nyekre. Ezzel megkönnyítené hely­zetemet. Miniszterként mit szeretne meg­valósítani? Szeretném, ha a szlovákiai mező- gazdaság sikerrel venné a csatlako­zással járó akadályokat. Az lenne ugyanis a legrosszabb megoldás, ha az EU kapui előtt ragadnánk. Hatvá­nyozottan vonatkozik ez az agráriumra. Vannak elképzeléseim, ám ezeket még nem szeretném bő­vebben kifejteni. A cél megteremte­ni az összes feltételt ahhoz, hogy Szlovákia csatlakozhasson az Euró­pai Unióhoz, megteremteni az ága­zat stabilitását, a termelés effektivi- tását és visszaadni az ágazat becsü­letét. Ez azt jelenti, hogy végre átvesz- szük az EU-országokban alkalma­zott piacszabályozási rendszere­ket? Pontosan. Ki kell dolgozni az agrár- gazdaság új koncepcióját, amelyet a parlamentnek is jóvá kell hagynia. Készült egy 2005-ig szóló terve­zet... Ám azt a parlament nem hagyta jó­vá. Ismeri a tervezetet? Megfelel az elképzeléseinek? Az a koncepció nem felel meg elkép­zeléseimnek. Az, hogy Ön magánvállalkozó volt és ökotermeléssel foglalkozott, számomra azt vetíti előre, hogy koncepciójában nagyobb hang­súlyt kapnak azok a területek, amelyek eddig háttérbe szorul­tak, gondolok itt például a zöld­ség- és gyümölcstermesztésre, a gyógynövényekre vagy az ökoló­giai módon kitermelt élelmisze­rekre. Azon leszek, hogy ott és azt termel­jünk, ahol és ami kifizetődő. Eddig ugyanis Szlovákiában mindenki mindent termelt. Ügyelni fogok ar­ra, hogy minden vállalkozási forma egyenlő elbírálásban részesüljön. Azokat az ágazatokat, amelyek iránt itthon és külföldön is kereslet van, fel kell lendíteni. Milyen változás várható a dotáci­ós rendszerben? % . A rendszer alapvető hiányossága az, hogy átláthatadan. Ezen feltéüenül változtatni kell. Mindent meg fogok tenni azért, hogy ezentúl ne szub­jektív módon ítéljék oda a támoga­tásokat. Azon leszek, hogy minden agrárvállalkozónak egyforma esélye legyen a dotáció megszerzésére. A mezőgazdaság óriási területet ölel fel. Lehetetlen, hogy egy ember » Mindent megteszek azért, hogy 2004. ja­nuár elsejével sikerül­jön az EU-csadakozás. « szakmailag a csúcson legyen min­den területen. Ezért szeretnék egy bővebb szakmai tanácsadó-testüle­tet létrehozni, de számítok mások ödeteire, észrevételeire is. Nyitott le­szek minden termelő előtt, aki úgy véli, bizonyos területek, kérdések el­kerülték figyelmemet. A problémá­kat csak akkor tudjuk megoldani, ha mindannyian összefogunk. Mi lesz a kft.-vel, amelynek igaz­gatója volt? A céget 1997-ben még a legjobb szlovákiai agrárvállala­tok között tartották nyilván. Nemcsak akkor voltunk jók, hanem azután is mindig nyereséggel zártuk az évet. A miniszteri tisztség nem te­szi lehetővé, hogy megtartsam a cé­get, ezért a beiktatásomtól számított 30 napon belül eladom az üzletré­szemet - ahogy ezt a törvény előírja. A kormányprogramban a belügyminisztériumra háruló feladatok között is megtalálható a korrupció visszaszorítása Jól hangzanak a programtézisek, de tenni kell ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Jól hangzanak a kor­mánykoalíció korrupcióellenes harcról szóló programtézisei, a lé­nyeges kérdés azonban az, lesz-e elég bátorsága az új kabinetnek határozottabban szankcionálni a lefizethető hivatalnokokat - jelen­tette ki a Transparency Internatio­nal (TIS) igazgatója. Daniela Ze- manovicová szerint a nemzetközi korrupcióellenes szervezet figye­lemmel követi a tézisek gyakorlati megvalósítását, és ha kell, nyomást gyakorolnak a kormányra áz ígére­tek betartása érdekében. Zemanovicová hangsúlyozta, az általuk javasolt, korrupcióellenes minimumnak elnevezett javaslat- csomag nagy részét beépítették a kormánykoalíció programtézisei­be. Az új parlament jóváhagyásá­ra váró törvényjavaslatok közül a TIS igazgatója kiemelte az össze- férhetedenségről szóló törvényt, amelynek elfogadása szerinte kulcskérdés. Fontosnak tartják a Határozottabban kell büntetni a lefizethető hivatalnokokat. képviselők immunitásával és a lobbizással kapcsolatos intézke­déseket, de az oktatásügyet, az egészségügyet és az igazságügyet érintő szerkezeti átalakítást is. Ezeknek az intézkedéseknek a megtétele nélkül ugyanis lehetet­len hatékony harcot folytatni a korrupció ellen - véli Zemano­vicová, aki úgy véli, a korrupciót visszaszorítását segíthetné az ál­lam dotációs politikájának megre­formálása is, amelyet szintén tar­talmaznak a programtézisek. A kormánykoalíció téziseiben a belügyminisztériumra háruló fel­adatok között is megtaláljuk a kor­rupció visszaszorítására vonatkozó kötelezettségvállalást. Az új mi­niszter folytatni kívánja a reformo­kat, harcolni fog a szervezett bűnö­zés, a gyermekek kínzása, vala­mint a szélsőséges jobboldali meg­nyilvánulások ellen, és megpróbál­ja visszaszorítani a korrupciót a rendőrség körében. Az igazságügyi tárcát érintő kor­mánytézisek szerint megszüntetik a büntetés rövidítésének lehetősé­gét a súlyos bűncselekményekért elítélteknél, előterjesztik a koro­natanúról szóló törvény terveze­tét, és a bíróságokat is alaposan megreformálják. Az igazságügyi tárcáról szóló programtézisek egyike olyan törvény megalkotá­sával számol, amely külön ügyész hatáskörébe utalná a korrupcióval kapcsolatos ügyeket. A korrupció visszaszorításának fontosságára a napokban az uniós országértékelés és Nicholas Burns, az Egyesült Államok NA- TO-nagykövete is figyelmeztetett. Egybehangzó véleményük szerint Szlovákia európai uniós és NATO- tagságának elengedhetetlen felté­tele a hatékony korrupcióellenes harc. (sita, sza, jéel) A kormány utolsó ülésén 300 millió koronát szabadított fel az iskolák adósságállományának törlesztésére Elbúcsúzott az oktatásügyi miniszter RUDAS DÓRA Pozsony. „Tisztában voltam azzal, hogy néhány hónap alatt nem le­szek képes alapvető változásokat végrehajtani a szlovákiai oktatá­sügyben. A hosszú távú probléma- kezelés helyett sajnos csak tünet­kezelésre volt lehetőségem. Azt azonban személyes kudarcomnak is tekintem, hogy nem sikerült mó­dosítani az óvodák és az alapisko­lák nevelési-oktatási programját, tehát nem tudtam elfogadtatni a szakmai berkekben csak kis iskola­törvénynek nevezett új koncepci­ót” - összegezte a tárca élén vég­zett munkáját utolsó sajtótájékoz­tatóján Peter Ponicky oktatásügyi miniszter. A leköszönő tárcavezető elége­detten nyugtázta, hogy a kor­mány utolsó ülésén 300 millió ko­ronát szabadított fel az iskolák adósságállományának törleszté­sére. „Ez azt jelenti, hogy az óvo­dáknak és az iskoláknak már nem kellene félniük a víz, a villany vagy a gáz kikapcsolásától. Azon­ban még mindig hiányzik 130 millió korona tárgyi költségekre. Ezért az új miniszter sem kezdhet tiszta lappal, novemberben meg kell találnia erre a forrásokat” - mondta Ponicky, aki elégedett a kompetenciák átruházásának fo­lyamatával. A távozó miniszter arra a legbüszkébb, hogy sikerült megvalósítania „A sportot vigyük vissza az iskolákba” programot. Az önkormányzatok összesen 300 millió koronát kapnak tornater­mek, uszodák, sportpályák építé­sére és bővítésére. Peter Ponicky nem kívánta részle­tesen elemezni az új kormány ok­tatásüggyel kapcsolatos elképzelé­seit. Szerinte az új miniszternek elsősorban azt kellene elérnie, hogy Szlovákiában az oktatásügyet ne politikai, hanem kizárólag szak­mai kérdésként kezeljék. RÖVIDEN Kérdezze Mihajlovics Józsefet! Pozsony. Ma délelőtt tizenegytől fél egyig Mihajlovics József, a nemrég megalakult Magyar Föderalista Párt elnöke lesz lapunk internetes honlapjának újabb vendége. Az online beszélgetés szerkesztett szövegét szombati számunkban közöljük, (ú) Értékelték a beíratási program eredményeit Somorja. A Somorja és Vidéke Polgári Társulás a vonzáskörzetébe tartozó települések pedagógusaival tegnap értékelte a 2001/2002- es tanév beíratási programjának eredményeit. A legjobb eredmé­nyeket elérő pedagógusokat elismerésben és jutalomban részesítet­te. A rendezvényen Halzl József, a magyarországi Rákóczi Szövet­ség, valamint Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövet­ségének elnöke is jelen volt. (fj) Az SNS Malíkovával - róla Nyitra. Anna Malíková jelenlétében szombaton ül össze az SNS Központi Tanácsa, hogy értékelje a párt választási kudarcát, és eset­leg javaslatot tegyen a pártelnök menesztésére. Malíkovát a párt közgyűlésén lehetne leváltani, ezért ellenlábasai rendkívüli kül­döttgyűlés összehívását is követelik. Az elnök asszony ellenfelei a Központi Tanács szeptember végi rendkívüli ülésén az ő távollété­ben már elhatározták, hogy összehívják a közgyűlést, ám az akkor Oroszországban tartózkodó Malíková érvénytelennek minősítette a döntést. A Központi Tanácsnak azt is szombaton kell eldöntenie, lesz-e rendkívüli közgyűlés. (TASR) Vádak az agrárállamtitkár-jelölt ellen Pozsony. Ján Golian, az SDKÚ agrárállamtitkár-jelöltje cáfolja az álla­mi erdészeti vállalat vezetőinek vádjait, miszerint magánvállalkozása tetemes tartozást halmozott fel az erdészettel szemben. Az erdészek nyűt levélben kérték Mikulás Dzurindát, az SDKÚ elnökét, változtas­son szándékán, s ne Golianra bízza az államtitkári teendőket. Azt állít­ják, hogy az a cég, amelynek Golian az ügyvivője volt, nem tett eleget a szociális és az egészségbiztosítóval szembeni fizetési kötelezettségei­nek sem. Ján Golian hazugságnak ezt nevezte, s feljelentést fontolgat. A fafeldolgozók szövetsége mára sajtótájékoztatót hívott össze, (g) Stank lesz az elnöki hivatal vezetője? Pozsony. Rudolf Schuster Jozef Stank leköszönő védelmi miniszter­nek ajánlotta fel az elnöki hivatal vezetői tisztségét. Stanknak ma kell nyilatkoznia, elfogadja-e vagy sem. A poszt tavaly november óta betölteden, Eudovít Machácek ugyanis akkor Pavol Hamzík SOP-elnök javaslatára újra gyakorolni kezdte képviselői mandátu­mát. A tisztséget ideiglenesen Jozef Sirotnák, az elnöki hivatal kas­sai regionálisiroda-vezetője látta el, ő azonban családi okokra hivat­kozva kérte visszahelyezését Kassára. Az ajánlatot korábban Vladi­mír Stefko, Michal Kovác volt államfő szóvivője és Rudolf Chmel le­endő kulturális miniszter sem fogadta el. (TASR) Schuster elégedett a jelentéssel Pozsony. Az Európai Bizotság Szlovákiáról készített országjelenté­se nagyon kedvező, és megerősítette, hogy Pozsony az Európai Unió élenjáró tagjelöltje - jelentette ki tegnap Rudolf Schuster. Az ál­lamfő azután nyilatkozott, hogy az EB szlovákiai állandó küldöttsé­gének vezetőjétől, Eric van der Lindentől átvette a jelentést. Schus­ter a kedvezőtlenebbül értékelt területekre is kitért. (TASR) Elismerik a szlovák utászokat Bagramban Pozsony. Az Afganisztánban szolgáló szlovák utászalakulat rövid idő alatt kivívta az amerikai hadsereg elismerését, hiszen rájuk bíz­ták a bagrami légitámaszpont fagyálló leszállópályájának építését. Ján Durmis parancsnok szerint a megbízás is jelzi, hogy a szlovákiai egység a helyi időjárási és terepviszonyok közepette is képes elvé­gezni a feladatait. (TASR) Fellélegezhetnek a BMG lízingelő ügyfelei Kassa. Azok az ügyfelek, akik a csődbejutott BMG Investtel kötöt­tek lízingszerződést, törleszthetik a még kifizetetlen részleteket és a lízingelt értéktárgyat nem veszik el tőlük - erősítette meg tegnap a pénzügyi szolgáltató csődbiztosa. Frantisek Hadusovsky közölte, körülbelül 150-200 szerződés esetében van lehetőség a lízing foly­tatására, de csak olyan ügyfeleknél, akik eddig is rendben fizették a részleteket. A kárvallottak egyébként a kassai kerületi bíróságon nyújthatják be a pénzügyi szolgáltatóval szembeni követeléseiket. A körülbelül 150 ezer ügyfél közül naponta átlagban öt-hatszázan jelentkeznek a bíróságon. (TASR) Az MKP Bastrnák Tibort indítja Komáromban A városban több magyar polgármesterjelölt indul ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. Bastrnák Tibor lett az MKP komáromi polgármester-je­löltje. A párt városi szervezetének ülésén 75 jelenlévő szavazott neki bizalmat, a másik jelölt, Sebők Zol­tán 32 szavazatot kapott. A jelöl­tállító taggyűlés - amelyen a tagok mintegy 95%-a vett részt - a felfo­kozott hangulat ellenére kulturál­tan, vádaskodások, személyeske­dések nélkül zajlott. A tagság elfo­gadta a párt négy évre kidolgozott helyi önkormányzati programját, amely a decemberi választásokon induló képviselő-jelöltek kam­pányprogramjának alapjául is szol­gál. Ä 25 képviselői helyre 39-en pályáztak, az indulókat a polgár­mester-jelöltekhez hasonlóan tikos szavazással választották meg. „Na­gyon örülök, hogy a 25-ből nyolc új jelölt, ami a párt megújulását, fia­talítását tükrözi - mondta Bastr­nák Tibor, az MKP helyi elnöke. - A választási törvény módosítása kö­vetkeztében mind a megválasztha­tó képviselők, mind a körzetek szá­ma csökkent. Egyelőre nem tudni, ez utóbbi miként befolyásolja a párt esélyeit. Az elmúlt választási ciklusban a 35 önkormányzati kép­viselőből 29 volt az MKP jelöltje, remélem, most 25-ből legalább 18- 20 lesz.” A városban több magyar nemzeti­ségű személy függetlenként indul a polgármesteri szék elnyeréséért, köztük a jelenlegi polgármester Pásztor István és a járási hivatal el­öljárója, Keszegh Margit is. (vkm)

Next

/
Thumbnails
Contents