Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)
2002-10-10 / 236. szám, csütörtök
• • KÖNYV 2002. október 10., csütörtök 1. évfolyam, 6. szám Októberi ritmusok TT * * van az ősz, itt van újra, hányom a ganajt halomba, 1 TT anyósom a kertben fölszedi a céklát. Örül, mert társa JL %/ %/ vagyok, még ha csak egy napra is, de nincs egyedül. Szinte újjászületik, olyan jókedvvel tüsténkedik a ház körül, munkaruhát, vasvillát keres nekem a trágyázáshoz. Lötyög a bő gatya rajtam, akár a madárijesztőn. Anyuka nevetése elpattant gyöngysor, messze gurul a kertek alatt. Ez is csak ürügy, aganaj: most éppen családegyesítő program, a közösségépítés trágyája. Mindszent havának első hétvégéje otthon a folytonosságé — a trágyázás ürügyén. Száll a pára magasan, ahogy a drótozott nyelű szerszámot a súlyos dombba nyomkodom, s nagy, egybeérett darabokat emelek ki belőle a taligába. A barnás ragacs átható illata a sejtjeimbe ivódik, s apránként minden porci- kám átveszi a vasvilla emel- getésének ritmusát is. A Klárisok ritmusa ez, meg a szuszogásba fojtott nyögéseké; a József Attila-vers ütemeire rakom a ganét: „Klárisok a nyakadon, / békafejek a tavon./Báránygané, /bárányganéja havon. '’Klárisok: bele a villát a trágyarakásba. A nyakadon: átemelni a taligába. Báránygané: a villa odaköszörülése a taliga belsőfalához, leválasztandó a ráragadt szutykot. Egy régebbi kiadású József Attila-kötetben nincs ez a megkülönböztetés gané és ganéj között. Mifelénk sincs, nálunk ganaj ez is, az is. Jobbára lótrágya, birkát már nem tartanak. Rózsa a holdudvaron — erre a sorra már tolom a taligát. Át a lebetonozott udvaron, potyogatva jobbra-balra a rázkódástól leszóródó kupacokat. A világos talajon elkenődnek a sötét halmok, amint visszafelé tartok, a taliga kereke is nyomot hagy rajta: kanyargó barna szál a szalmás lósár díszek közt, díszes aranyöv az udvar derekán. Anyuka egy pillanatra sem nyugszik. Élénk, folyton tevékeny fajta, akár a seregély. Most felnéz a szőlősorok közt, magasba emelt karral tapsol. Nem félnek már ezek tőlem —jegyzi meg beletörődve, a jégesőként lezúduló rajra. Se a madárijesztőtől — teszem hozzá. Most megülnek a diófán, de a venyigén maradt, böngészni való szőlőt figyelik. A lexikon azt írja a seregélyről, hogy a férgek pusztításával nagy hasznot hajt, s hogy emellett a haszon mellett elenyésző az a kár, amelyet a gyümölcsösök pusztításával okoz. Mindemellett nem védett állat, kivéve a rózsaseregélyt, melynek mifelénk pásztormadár a neve. (Eszmei értéke ötezer korona.) A seregély szereti a társas életet, ragaszkodik a nyájhoz, az emberhez. Fogságban még meg is szelídül, eltanulja a nótát és a szót. Most éppen a mi kertünk fölött pásztorkodik. Jutott is, maradt is szőlő. Dió bezzeg nem akadt egy szem se az idén. S tán jó termés lesz jövőre, talán még bővebben terem a cékla, ha igaz, hogy a ganajozást a föld meghálálja. Még kétszer térek, s vissza- kerül helyére a taliga, a villa, a bő gatya. Jövőre is hozatok - mondja anyuka. Néma lombok hullása — ez a Klárisok ■ utolsó sora, elfogyott a nagy halom, nincs több dolgom itt. Anyuka az udvaron. Csanda Gábor Szalakóta. Szlovákia védett állatai. Lilium Aurum. 2002
