Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)
2002-10-10 / 236. szám, csütörtök
VISSZA I I KI NTO Habent suafata libelli... T llső emlékem a könyvekről valójában r~i nem is emlék, csak a családi emléke- A J zés alapján kialakult elképzelés. Apám nagyon szerette a kisgyerekeket, de olvasni is nagyon szeretett, úgyhogy miközben engem mint olyan egyéves gyermeket a karján tartott, a másik kezében könyv volt, és olvasott. A családi legenda szerint én abbahagytam a sírást, és érdeklődve pislogtam bele a könyvbe. Erről nincs sem fénykép, sem rajz, mégis szinte látom ezt a kis jelenetet. Nyilván azért is, mert sok évvel később édesapám a kisunokáját ugyanúgy tartotta a karján, és ugyanúgy olvasott a másik kezében levő könyvből. Én tehát könyvolvasó családból származom, kicsi koromtól körülvettek könyvek. Szerettem olvasni, ás örültem, ha könyvet kaptam ajándékba vagy kölcsön, s később, ha vehettem magamnak valamilyen könyvet, amely megtetszett. Diákkoromban még nem sejtettem, hogy idő jártával a foglalkozásom, pontosabban a hivatásom is a könyvekhez fog kötni. Akkor még nemigen tudtam, hogyan készül a könyv, hány ember munkája szükséges ahhoz, hogy az olvasó kezébe vehessen egy szép vagy akár kevésbé szép kiállítású könyvet. Az idő telt, a könyvek pedig gyűltek. Édesapám halála után enyém lett nem csekély könyvtára, amelyet persze az ő életében is úgy használhattam, mint a sajátomat. Tizenkét évig voltam a Szlovák Mezőgazdasági Könyvkiadó magyar szerkesztőségének szerkesztője, ott tanultam meg, hogyan születik a könyv, s megszerkesztettem néhány tucat szakkönyvet, s néhányat fordítottam is. Ezek egy részéből máig őrzök egy-egy példányt. A következő húsz év alatt előbb a Madách Könyvkiadó elődjénél voltam szerkesztő, majd a Madách Könyvkiadóban dolgoztam vezető szerkesztőként. S a könyvek megint csak gyűltek, mert beosztásomnál fogva sok könyvet kaptam. Ezeket nem tartottam meg mind, egy részüket elajándékoztam. És hát persze azért vásároltam is, kivált szakkönyveket - szótárt, lexikont, nyelvművelő könyvet— egyszóval olyasmit, ami szükséges volt a munkámhoz. Időközben nyugdíjba mentem, és — mi tagadás - meg is öregedtem. Könyvszekrényeim, könyvespolcaim tele vannak, s a bútorok tetejét is ellepik a könyvek. Mondhatnánk úgy is: fejemre nőttek a könyvek. Vannak, amelyekről így is tudom, hol lele- dzenek, de vannak, amelyeket keresnem kell, ha szükségem van rájuk. Vannak, amelyekhez személyes kapcsolat fűz - ilyenek a saját fordításaim, s azok, amelyeket szerkesztettem (ez sem kevés), vagy amelyeket szüleimtől, rokonoktól, jó barátoktól kaptam. Vannak, amelyek mindörökre kedves olvasmányaim, és vannak, amelyekről tudom, hogy már aligha fogom őket kézbe venni. De még így sem könnyű tőlük megválni, akár magyar szerzők művei, akár idegen nyelvből fordított művek. Pedig végső soron minden házi könyvtárnak az a sorsa — akár van róla jegyzék, akár nincs (mint például az enyémről nincs) -, hogy egyszer el kell dönteni, mi legyen a ,fölös” könyvekkel, különben az egész munka az örökösre vár... Mayer Judit ) Irodalom mint helytállás Hatvan évvel ezelőtt, 1942-ben jelent meg Budapesten a Szlovákiai magyar írók anthologiája (1938-1942) című gyűjtemény, a két háború közti évek alatt az utolsó, sorrendben a nyolcadik antológia, mely vegyesen tartalmaz elbeszéléseket és verseket is. A reprezentatív kötethez Esterházy János, a Magyar Párt elnöke írt előszót (pontosan akkor, amikor a parlamentben egyedüli képviselőként nem szavazta meg a zsidótörvényt). Maga a könyv is a Szlovákiában maradt magyar írástudók helytállását volt hivatott képviselni, hiszen irodalmi értéke csekély; egyedül Győry Dezső Magyar Hegyibeszéd című poémája emelkedik magasan az átlagon aluli színvonalú irodalmi szövegek fölé. A kötet tizenhat szerzője közül több költő és író a Magyar Párt hivatalos politikai napilapjának, a keresztény humanista szellemiségű Magyar Hírlapnak volt szerkesztője: a legismertebb Ásgúthy Erzsébet a lap kelet-szlovákiai szerkesztőségét vezette, Szeredai Gruber Károly a pozsonyi munkatársa volt, a nyitrai Dallos István a párt ottani vezetőségi tagjaként is tevékenykedett. Csaknem mindannyian rendszeresen publikáltak is a Magyar Hírlapban, mely a magyarok egyedüli sajtószerveként az irodalom folyamatos közvetítését is felvállalta. A szerzők többségét (Hevessy Sári, L Kiss Ibolya, Ke- lembéry Sándor, ^limits Lajos, Környei Elek, Páll Miklós, Pozsonyi Anna) ma már csak az irodalomtörténet tartja számon, maradék harmada (Cottely Mária, Érdy Antal, Komlóssy György, Radványi Zoltán, Thuróczy Tibor) a szakma emlékezetéből is kihullott. A vérzivataros időkben született Írások közül Esterházy János bevezető soraiból érdemes idézni: „A kimondott vagy írott szó értéke aszerint változik, hogy mikor és hol mondották el... Aki népet támaszt, lelket nevel, hitet ad. Szava, rigmusa szent előttünk - megnyilatkozása, tökélye irodalmi vagy sem.” Csanda Gábor A Könyvjelző októberi sikerlistája 1. Magyar feltalálók a repülés történetében (Bödők Zs.) 2. Gál Sándor II. 3. Turczel Lajos (Szeberényi Z.) 4. Világjáró magyarok (Bödők Zs.) 5. Magyar feltalálók I. (Bödők Zs.) 6. Magyar viseletek története (Nemes M.) 7. A szlovákiai magyarok néprajza (Liszka J.) 8. Nobel-díjas magyarok (Bödők Zs.) 9. Móki meséi (Lampl Zs.) 10. Pimpimpáré (Haraszti M.) 11. Kerékkutya (Győry A.) 12. A tények mágiája (Grendel L.) 13. Kétarcú orvostudomány (Erasmus - Agrippa) 14. Az utolsó pompeji ló (Vilikovsky, P.) 15. Középkori templomok a Csallóközben (Kovács L. - Görföl J.) 16. Magyar atomocska (Ozogány E.) 17. Középkori freskók Gömörben (Prokopp M.) 18. A középső Ipoly menti palócok... (Csáky K.) 19. Pilinszky János (Tolcsvai Nagy G.) 20. Esterházy lakája (Simko, D.) a Könyvjelző 6/02
