Új Szó, 2002. október (55. évfolyam, 228-254. szám)
2002-10-09 / 235. szám, szerda
Panoráma ÚJ SZÓ 2002. OKTÓBER 9. NAPTAR Október 9 EGYGONDOLAT Akarni valamit nem annyi, mint álmodozni a kérdéses cselekedetről, hanem megtenni vagy legalább megkísérelni. André Maurois NÉVNAP Dénes Görög eredetű név, az ókorban e név viselőit Dionüszi- osz, a szőlő és a bor istenének kegyelmébe ajánlották. Aszlo- vák nyelvben Dionyz formában rögzült, viselői szintén ma ünnepelnek. MAI ÉVFORDULÓINK 35 éve hunyt el Che Guevara argentin származású orvos. A kubai forradalom egyik legnépszerűbb vezetője volt, s miután 1956 decemberében a kubai forradalmárok partraszállása után - mindössze 11 társával együtt - életben maradt, részt vett a dzsungelharcokban, majd ő volt az 1959. január 1- jén a Havannába bevonult csapatok parancsnoka. A forradalom győzelme után a Nemzeti Bank elnöke, majd iparügyi miniszter volt, ám 1965-ben otthagyta a biztos egzisztenciát, és elment Bolíviába harcolni, ahol végül is fogságba esett, meggyilkolták, földi maradványait csak pár éve sikerült megtalálni. A hatvanas-hetvenes évtizedekben személye szinte legendává vált. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 50 éves Kiss Mari színésznő. Pályafutását a Madách Színházban kezdte, s - rövid időt leszámítva - hű maradt a társulathoz. Gyakran lehetett látni a vásznon is, játszott például az Egy erkölcsös éjszaka, a Vámmentes házasság és A nagy generáció című filmben. Kulcsár Ferenc (1949) költő, Az idő hallgatása és a Mindig című verses-, és az Imádságok című esszékötet szerzője. NAPI VICC Nem egy hülye világban élünk? Az emberek éjjel-nappal dolgoznak, hogy vegyenek maguknak egy nagy házat, ahova csak aludni járnak, háztartási gépeket, amiket sosem használnak és kábeltévét, amit sosincs idejük nézni... Versengés, figyelemfelkeltés - kampány Prágában Politikusok vagy bohócok? A montgomeryi gonosztevő már a gyerekeket sem kíméli, akik az iskolában sincsenek biztonságban. Washington egyik elővárosában hétfőn életveszélyesen megsebesített egy 13 éves kisfiút. Aggódó, ideges szülők érkeztek, hogy hazavigyék gyerekeiket. (CTK/AP) Ötvenezer dolláros jutalmat helyeztek kilátásba a nyomravezetőnek A kisfiúra is a lesipuskás gonosztevő lőtt MTI-JELENTÉS Washington. A nyomozók a montgomeryi lesipuskás rém rovására írják a Washington északkeleti - Bowie nevű - elővárosában hétfőn elkövetett bűncselekményt is: reggel egy iskola előtt életveszélyesen megsebesített egy 13 éves kisfiút. A ballisztikai vizsgálatok azt mutatják, hogy ezt az elvetemült gyilkossági kísérletet is ugyanaz az őrült, de hidegvérű gonosztevő követhette el, aki már 6 ember életét oltotta ki Washington északi elővárosaiban, s Virginiában is megsebesített egy nőt. A kisfiút a korábbi hírekkel ellentétben csak egy lövés érte, s a golyó a mellkasába fúródott. Ez szintén a sorozatgyilkosra vall, aki messziről, valószínűleg egy autóból célozva, egyetlen lövéssel végez találomra kiszemelt áldozataival. A gyereket a nagynénje kísérte az iskolába, s miután kiszálltak az gépkocsiból, egy lövés hallatszott. A kisfiú összerogyott, s azt mondta, ügy hiszi, hogy meglőtték. A nagynéni vitte őt a helyi kórházba, ahonnan egy rendőrségi helikopteren a washingtoni gyerekkórházba szállították és megműtötték. Állapota súlyos, de stabil. Még nincs túl az életveszélyen. Szerdán és csütörtökön a lesipuskás 6 embert lőtt le, közülük négyet csütörtök reggel két óra leforgása alatt a nyílt utcán, köztereken. Montgomery és Prince George megyékben (Bowie ez utóbbiban van) a reggeli bűncselekmény után az iskolákban elrendelték a „kék riadókészültséget“, a gyerekeket a szünetekben és az ebédidőben sem engedik ki az épületből, s elmaradnak a szabadtéri foglalkozások is. A rendőrség számít a lakosság segítségére, és a nyomravezetőnek 50 ezer dolláros jutalmat helyeztek kilátásba. Prága. Míg egyesek szerint bátor, addig mások szerint felesleges és bohóckodó viselkedéssel próbál az emberek kegyeibe férkőzni néhány olyan cseh politikus, akik a hónap végén esedékes prágai főpolgármesteri és polgármesteri választáson indulnak. KOKES JÁNOS A figyelemfelkeltő események sorozatát a cseh főváros képviselő- testületét eddig uraló jobboldali Polgári Demokratikus Párt (ODS) néhány helyi politikusa kezdte, amikor kampányindítóként jelképesen eltemette a budapesti Bács Lajost, aki 1996-ban állítólag több millió koronával támogatta az ODS országos választási kampányát. Kiderült azonban, hogy Bács egy fillért sem adott a cseh polgári demokratáknak, s ráadásul az adott időben már több éve halott volt. A prágai lapok szerint nevét egy budapesti telefonkönyvből írták ki a párt aktivistái. Ez, illetve még egy-két további hamis támogatási akció napvilágra kerülése küldte ellenzékbe 1997-ben Václav Klaus kormányfőt és pártját. „Azért temettük el most jelképesen Bácsot, hogy jelezzük: tiszta lapot nyitottunk” - szögezte le Pavel Bém, aki az ODS színeiben próbálja megszerezni a polgár- mesteri bársonyszéket. Prága korábban egyértelműen az ODS bástyája volt, de az utóbbi időben a szociáldemokrácia nagyon előretört. „Koporsóval kezdték. Ennek vége saját temetésük lesz” - kommentálta ironikusan az eseményt Jan Kasl, aki az utóbbi három évben éppen az ODS színeiben volt Prága főpolgármestere. Miután azonban kiderült, hogy intim viszonya van csinos szóvivőjével - akit időközben feleségül is vett - lemondott tisztségéről és távozott a pártból is. Most az általa alapított Európai Demokraták mezében próbál szerencsét. Egy kis reklámért azért ő sem megy éppen a szomszédba: tűzoltókkal együtt kötélen leereszkedik egy a több mint húsz emeletes felhőkarcolóról. „A bemutatót a tűzoltók ' szervezték. Még polgármesterként megígértem, hogy nem leszek csak passzív néző. Most csak ígéretemet teljesítem” - magyarázza bizonyítványát Kasl. A különféle falmászások nyilván divatba jöttek Prágában, mert a már említett Pavel Bém egy mesterséges sziklához invitálta partnereit, hogy a hegymászásban is összemérhessék erejüket. A cseh fővárosban az utóbbi időben egyébként nem előzmények nélküli az ilyesfajta versengés, figyelemfelkeltés. A prímet valószínűleg Petr Bratsky, a főváros 13. kerületének polgármestere viszi. Bratsky néhány éve azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szó szerint csak úgy besétált az oroszlán barlangjába a fővárosi állatkertben, míg tavaly egy hajóról elegáns öltönyben a Moldvába ugrott, majd kiúszott a partra így bizonyítva bátorságát, s felkészültségét. „Nem vagyok bohóc. Tőlem ilyen mutatványokat senki ne várjon” - jegyezte meg kollégái címére Michael Hvízdala, aki a Szabadság Unió (US) színeiben harcol a főpolgármesteri székért. „Én bizony nem megyek be az oroszlánbarlangba. Társaimnak csak azt ajánlom, gondolkodjanak el azon, van-e egyáltalán értelme az ilyen bohóckodásnak“ - jelentette ki a szociáldemokrata Jirí Paroubek, aki az idén a főpolgármester-helyettesi széket szeretné főpolgármesterire cserélni. Dönteni a szavazók fognak október végén, amikor Csehországban helyhatósági választásokat tartanak. Addig azonban még bizonyára tanúi leszünk egy két érdekes eseménynek. Nem Teréz anya gyógyította meg a beteget? Kétséges csodatétel Putyin elnök valamennyi születésnapi ajándéka állami tulajdonba kerül Korona, krokodil és 50 méteres sál MTI-HIR Kalkutta. Indiai orvosok állítása szerint a Vatikán tévesen tulajdonítja kalkuttai Teréz anya „csodatételének” egy rákos beteg felgyógyulását, amelynek következtében a Szentszék boldoggá avatná az öt éve elhunyt apácát. A múlt kedden a Vatikán hivatalosan elismerte a boldogHOROSZKÓP gá avatáshoz szükséges csodatételt: eszerint a gyógyítást Teréz anya Má- ria-medálja „végezte el”, amelyet a katolikus apáca halálának első évfordulóján a 30 éves bengáli nőbeteg hasára helyeztek. A Bengál állambeli Bálurghát város kórházának orvosai viszont azt hangoztatják, hogy a páciens gyógyulása a hatékony gyógyszereknek köszönhető. Kos: Oroszlán: Valaki egyengeti az útját, hatására szívesen bonyolódik bele egy szerelmi Egyéni megújulást követel Öntől a sors: legyen más! Annyira persze ne, hogy kapcsolatba, s ha mások nem gördítenek akadályt a dolgok elébe, az örök szerelmet könyvelhetné el. Bika: Makacssága látványos lehet e napon, ragaszkodik valamihez, amitől már régen meg kellett volna szabadulnia. Sose felejtse: „Egy helyben is lehet mélyre zuhanni!“ Ikrek: Tisztában van önmaga értékeivel? Meggondolatlanul menekül valaki karjaiba, pedig igazából ön az a bizonyos tölgyfa, amelynek az árnyékában jó meghúzódni. Rák: Kerüli a veszekedést, csak mosolyt akar látni maga körül, elégedett, boldog embereket, úgy gondolja, hogy kegyetlenségnek, vérnek, agresszivitásnak ott van a híradó. aztán felvonulni is menjen, de el kellene hagynia néhány rossz szokását, például a dicsekvést. Szűz: Kollégája bámulatosan alakítja saját karrierjét, miközben tücsköt-boga- rat hord össze Önre, de hát: „minél magasabbra mászik a majom, annál több látszik a fenekéből”. Mérleg: Gondolatban túlzásba viszi a szexualitást, de a valóságban nincs ideje és ereje a „minimálprogramhoz” sem. Meg is érdemelné, ha ilyen hozzáállással elszállna a tehetsége. Skorpió: A barátság leple alatt megint kihasználják. Egy jó barát kéjencként jár a nyomában, a puszta személyiségével is elfojtott vágyakat szabadít fel benne. Nyilas: Képes elvarázsolni azt, akinek mélyen a szemébe néz vákuumosán, célratörően. Aki állja, nem tud többé szabadulni, mert az ön világa érdekes, új világ. Bak: Herder szerint „ha hibázik az asszony, bűnös a férfi“. E bölcsességet csak azért írjuk le ide, mert a héten a Bak férfiaknak értékelniük kell egy szerelmi történetet Vízöntő: „Valaki kell nekem is!“ alapon csak a szex tartja ösz- sze jelenlegi partnerével. Nincs ebben újdonság, hiszen az Ön igényeinek megfelelő ember még nem bújt ki a napvilágra. Halak: Őrült vagy zseni, ez a jellemzője ezen a napon. Mindent komoly bölcsel- kedőként elemezget. Mint valami boncnok, darabokra szedi a történéseket, majd összerakja újból. MTI-JELENTÉS Moszkva. Hétfőn ünnepelte 50. születésnapját Vlagyimir Putyin orosz elnök - munkával. Ajándékokból széles skálányit kapott, egyebek közt krokodilt, 50 méteres sálat, 75 éves Putyint. Maga az ünnepelt nem otthon, hanem a moldovai Chisnauban, munkával töltötte a jeles napot, a Független Államok Közössége csúcstalálkozóján vett ugyanis részt. Putyin a Kremlből kiszivárgott hírek szerint amúgy sem szereti, ha ünKalinyingrád egy festett strucctojással kedveskedett. neplik, elnöksége első két évében sem Moszkvában, hanem Szentpé- tervárott töltötte ezt a napot, ahol állami bankett helyett családja és barátai - köztük dzsúdóedzője - társaságában egy étteremben ülte meg születésnapját. Az ismeretlenségből előlépett politikus - „Kicsoda Ön, Mr. Putyin?” tette fel a kérdést 1999-ben egy amerikai újságíró - ma nagyon magas, több mint 80 százalékos népszerűségnek örvend hazájában. Á hatalmas ország ösz- szes vidékéről küldenek ajándékokat a neve rövidítéséből WP- ben nevezett államfőnek, a regionális vezetők csakúgy, mint a polgárok. A Kreml ugyanakkor közölte: valamennyi születésnapi ajándék állami tulajdonba kerül. A legértékesebb meglepetést az orosz ékszerészek akadémiája készítette Putyin számára: az ötvösök az orosz monarchia szimbóluma, a Monomah-sapka pontos másával ajándékozták meg az államfőt. A drágakövekkel díszített koronán 70 ember dolgozott, és értékét legalább 50 ezer dollárra becsülik. Az orosz gyémántipari monopólium azt találta ki, hogy legnagyobb, közel 80 karátos gyémántjuknak az „Elnök” nevet adta. Uráli mesterek ősi orosz fegyverek másolatait készítették el az elnöknek, Kalinyingrád pedig egy festett strucctojással kedveskedett. Egy kurszki asszony valószínűleg a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerülhet ajándékával: ötven méter hosszú sálat kötött az elnöknek. Az orosz hadsereg vezérkara egy történelmi filmekben gyakran szereplő, korhű ruhákba öltöztetett muskétás ezredet „ajándékozott” Putyinnak. A külföldi államfők közül moldovai vendéglátója, Vlagyimir Voro- nyin találta ki a legfrappánsabb ajándékot, egy krokodilt, szavai szerint az egyetlen élőlényt, amelyik hátrafelé nem, csak előre tud menni. Az orosz televíziók Putyinról szóló portréfilmek, és a vele készült interjúk ismétlésével köszöntötték az elnököt, a Kommerszant Daily című napilap pedig számítógép segítségével elkészítette azt a fotót, amely a majdani 75 éves Putyint ábrázolja. Az elnök egyébként korábbi születésnapi ajándékai közül is csak kettőt tartott meg: íróasztalán őrzi a névadóját, Szent Vlagyimirt ábrázoló ikont, amelyet II. Alke- szij moszkvai pátriárchától kapott, valamint egy siketnéma kisfiú által számára készített földgömböt. (Az elnök ezt egy számítógéppel viszonozta a gyermek születésnapján.) Szergej Mironov, az orosz parlament felsőházának elnöke arra kérte honfitársait, hogy munkahelyi példás helytállásukkal ajándékozzák meg Putyint. A Kremlből érkezett, visszafogott ünneplést igénylő útmutatás ellenére a Putyint támogató Egységes Oroszország párt 100 ezer felbélyegzett borítékot küldött szét az országban, amivel az oroszok gratulálhatnak az államfőnek. Központilag szervezték meg a „Gyermekek írnak az elnöknek” mozgalmat is. Görbébb tükröt tartottak az elnök elé azok a honfitársai, akik az Anekdot.ru internetes honlap felhívására 100 Putyinról szóló viccet gyűjtöttek össze, amelyek 1999-es miniszterelnöki kineve- zetésétől napjainkig keringtek közszájon. Putyin állítólag végig is akarja olvasni a gyűjteményt. Az egyik legújabb vicc a PutyinPutyin állítólag végig akarja olvasni a viccgyűjteményt. érában kritikai vénájukból erősen visszafogó orosz televíziókról szól: „Ha komolyan vesszük azt a mondást, hogy halottakról jót vagy semmit, akkor tévéink már régen eltemették Vlagyimir Vla- gyimirovicsot.” Egykori KGB-s pályafutását veszi célba egy szóvicc: Putyin felháborodottan válaszol egy nyugati újságíró kérésére, hogy a polgári értékrendet akarja-e követni: „Kikérem magamnak, már 10 éve nem követek senkit!”