Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)

2002-09-26 / 224. szám, csütörtök

LAKÁSKULTÚRA AZ ÚJ SZÓ MELLÉKLETE | 2002. szeptember 26., csütörtök 1. évfolyam, 1. szám Sikéék kitágították a teret. Ahol lehetett, kivették a falakat, boltívet építettek a tágas nappali, a konyha és a veranda közé. Függöny sokáig nem volt az ablakon. Életre kelt, megújult a múlt századi ház „Kedvencem a bordó kanapé" Pék Zoltán, a Szlovák Televízió Magyar Főszerkesztőségének főszerkesztője: KOPASZ;KIEDROWSKA CSILLA A falu közepén álló ház éve­kig üres volt. Valamikor a mült század húszas éveiben épült. A kamocsai Sike Tímea és Lajos fantáziát látott benne, s majdani otthonu­kat. A házat kívülről szigetel­ték - illetve olyan festéket vá­lasztottak, amely szigetel is. A szakember figyelmeztette őket, hogy éppen a külső szigetelés miatt előfordulhat, hogy a belső falak festés után foltosak lesznek. Hogy ezt megakadályozzák, illetve hogy a szükségből erényt kovácsoljanak, a ház belsejében a „mosott fal” techni­káját alkalmazták, ami azt jelenti, hogy eleve foltosra festették a szo­bákat. A mosott fal házilag is elké­szíthető, úgy, hogy ronggyal, szi­vaccsal az alapszínnél egy árnyalat­tal sötétebb színnel dolgozunk. A házon kívül semmit sem változ­tattak, az ablakokat sem cserélték ki plasztikra, de új ablakokat és ablak­keretet tettek a régi helyére, ponto­san ugyanolyanokat, mint amüye- nek az eredeti ablakok voltak. Belül változtattak: kitágították a te­ret. Ahol lehetett, kivették a fala­kat, boltívet építettek a tágas nap­pali, a konyha és a veranda közé. A verandát beüvegezték, hogy na­gyobb teret nyerjenek, és egybenyi­tották a nappalival. Két szobát meghagytak: a háló- és a gyerek­szobát. A szobákban és a nappali egyik ré­szében a padlót is meghagyták, csak lefestették, így ugyanolyan könnyen tisztítható, mint a ház többi részében a talajcsempe (a benti régi csempét vigyázva felszed­ték, és azzal burkolták kint a te­raszt). A talajcsempe a nappalitól kezdve a fürdőszobáig egységes, drapp ületve barnás árnyalatú, csak a mintákkal játszottak. A padlót - amely egyidős a házzal - a nappa­liban mályvaszínűre, a hálóban kékre, a gyerekszobában zöldre festették. A talajcsempe és a padló színét (a nappaliban) úgy választotta meg a háziasszony, hogy olyan legyen, amelyhez könnyen megválasztha­tok a lakberendezési tárgyak, hi­szen előre nem tudni, müyen bú­tort, függönyt veszünk majd - ha lesz rá pénzünk, mondta Tímea. Függöny egy évig nem volt az abla­kon, mert a háziasszony nem talált az elképzelésének megfelelőt. Hosszas keresgélés után bukkant rá álmai függönyére - arra a lenge, egyszínű sárga anyagra, amelyből az ablakra a kelleténél hosszabbat szabott. Télen például csomót köt Könyvszekrény - téglák és deszkák (A szerző felvételei) Nem könnyű eldönteni, melyiket szeressem, pontosabban melyik le­gyen az a bútordarab, amelyikről kijelentem: ez a legkedvesebb szá­momra. Számításba jöhetett az íróasztal, a komód, az éjjeliszek­rény, a könyvespolc, de a konya­asztal vagy a karosszék is. Némi belső tusadás után a kanapét vá­lasztottam. Először természetesen azért, mert az otthon töltött órák­ból a legtöbbet olvasva, tévézve, zenét hallgatva a kanapén töltök. Másodszor pedig azért, mert mint azt a mellékelt ábra is bizonyítja, nem csupán az én kedvenc bútor­darabom. A család kedvence, a hófehér törpeuszkár, lánykutyus- ról lévén szó rendes nevén Cindy, szintén ezt az ülő vagy fekvő al­kalmatosságot választotta ked­vencéül. Ha nem vagyok otthon, egyedül birtokolja, esténként vi­szont közösen osztozkodunk raj­ta. Mivel munkám nem tartozik az olyan hivatások közé, amelyeket az asztalfiókba lehet zárni, a munkaidőt sem az óra határoz­za meg, ezért sok­szor éppen a kana­pén fekve születnek ötletek, gondola­tok, amelyek más­nap írásos formá­ban, képi vagy hanganyag formá­jában öltenek tes­tet. De elsősorban a pihenést szolgálja. Néha álomba is szenderít. Álmodni, álmodozni pedig nagyon jó. Termé­szetesen a realitá­sok talaján maradva az álmok színesebbé teszik a valóságot. Ha már a, színeknél tartok, hadd mondjam el, hogy kedvencem egyik domináns színe a bordó, amely kedves színeim közé tarto­zik talán éppen azért, mert ötvözi az élet és a remény színeit. rá, hogy bejöjjön a fény, nyáron pe­dig árnyékol vele. A függönnyel azonos anyag került az asztalra. Azért kellett eltakarni, mert az asz­tal stílusa nem illik a lakáshoz, mo­dernebb, de nem hipermodern. A háziasszony az anyagot redőzte, csomózta, és kirakta a szép cserép­edényeket - amelyeket csak na­gyobb összejövetelekkor használ­nak. (Egyelőre még nincs olyan ko­módjuk, ahová elrakhatná.) A szé­kek is hiányoznak még. Eredetüeg kovácsolt vas székeket terveztek, de mivel nem engedi a keret- gyűjte­ni kezdték a különböző stílusú ülő alkalmatosságokat, egy tucatot, és azonos színűre festik az összesét. A könyvszekrény is hiányzik még. Téglával alátámasztott gyalult desz­kákon sorakoznak a könyvek. De annyira megkedvelték az egyedi bútordarabot, hogy nincs kedvük ki­dobni. A nagypapáék padlásán sok kin­cset . leltek. A katonaládát kívül barnára, belül zöldre festették, élére állították, kerekeket szerel­tek rá. Ide került a tévé. A láda belsejébe polcok kerültek, s lett helye sok mindennek. A szoba másik tévéjén az aranyhalak ad­nak műsort. Elkészítéséhez nem kellett nagy szakértelem. Az ósdi készüléket kibelezték és belehe­lyezték az akváriumot. A lakás másik tévékészüléke az aranyhalaké. Az asztalkát is a padlá­son találták Nábytok CAFÍK bútor BÚTORGYÁRTÁS ÉS -ÁRUSÍTÁS Námestie detí 1610/2 • 924 00 Galanta tel.: 031/780 2937 • tel./fax: 031/780 2561 ZOLTÁN II gyerekszoba több színben szélessége: 300 cm Velünk berendezheti lakását az előszobától az ebédlőn, a konyhán és a gyerekszobán Vásárlás részletfizetésre is: HOME CREDIT SLOVAKIA CETELEM MULTISERVIS • QUATRO át egészen a hálóig. hálószoba szélessége: 310 cm A hálószobaösszeállí táshoz komódokat, éjjeliszekrényeket kínálunk UP 622

Next

/
Thumbnails
Contents