Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)

2002-09-26 / 224. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 26. El Közfi ft Nem baj, ha nem szól a rádió, csak benne legyen a korban. A Történelmi fül című kiállításon, amely ma nyílik Máriatölgyesen, múlt század eleji készülékek is megtekinthetők. (TASR-felvétel) Magyarok után akár amerikai pilóták is gyakorolhatnak a kassai katonai akadémián Érdemes életben tartani A próbaüzemeltetés miatt már melegek a lakások Feltárják a hibákat ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Szüret szépét is választanak Felsőszeli. A helybeli lovasok vezetésével indul a szüreti fel­vonulás szombaton 13.00 óra­kor a felsőszeli kultúrház elől. A Csemadok helyi szervezete által megrendezendő szüreti ünnepség 16.30-kor a sza­badtéri színpadon folytatódik, ahol fellép a felsőszeli Mátyus tánccsoport a Bendő zenekar­ral, a Rozmaring éneklőcso­port, a Széchenyi Alapiskola kiszenekara és tánccsoportja. A színpad mellett kézművesek várják portékáikkal az érdek­lődőket. A szüreti bál 20.00 órakor kezdődik a kultúrház- ban, melyen megválasztják a szüret szépét, (gl) Amerikai-szlovák csereprogram Pozsony. A Fulbright Bizott­ság amerikai és szlovákiai kö­zépiskolai pedagógusok cseréjére hirdet pályázatot. A program célja: a 2003/ 2004- es tanévben két hathetes idő­szakra szlovákiai pedagógu­sokat küldeni az Egyesült Ál­lamokba és amerikaiakat fo­gadni Szlovákiában. A jelent­kezőktől kitűnő angolnyelv­tudást követelnek meg. Je­lentkezni október 26-ig lehet. További információk a Fulbright Commission, Levic- ká 3, 821 08 Bratislava vagy e-mailen: office@fulb. sanet.sk. (SITA) Gázolás Dunaszerdahelyen Dunaszerdahely. Halálos ki­menetelű gázolás történt teg­nap Dunaszerdahely közelé­ben egy egyenes útszakaszon. Egy Fiat Tipo 41 éves vezetője elütött egy egyelőre nem azo­nosított kerékpárost. A nő a helyszínen meghalt, az autó­vezető segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, a rendőrök azonban rövid idő alatt a nyomára bukkantak. A férfi vérében 1,21 ezrelék alkoholt mutattak ki. (SITA) Eltűnt egy fiú Sopornyán Sopornya. Hétfő óta egy 14 éves fiút keresnek a galántai járásbeli faluban. A fiút édes­anyja hétfőn elkísérte az isko­lába, a tanítási órákon azon­ban nem vett részt, és haza se ment. A keresésbe bekapcso­lódott a rendőrség. A170 cen­timéter magas, vékony, barna hajú, zöld szemű fiú barna nadrágot, narancssárga puló­vert és fekete kabátot viselt. Aki bármit tud a fiú tartózko­dási helyéről, az értesítsd a rendőrséget. (SITA) Halálos kimenetelű baleset Szádalmás. Tragikus baleset történt kedden este Szádal­máson. Egy Ford és egy Iveco furgon a személyautó vezető­jének hibájából frontálisan összeütközött, a furgonba egy másik autó is belerohant. En­nek sofőrje ittasan vezetett. A Ford egyik utasát tűzoltók szabadították ki a roncsokból, életét már nem tudtál meg­menteni. (TASR) Tűz volt a Slovnaftban Pozsony. Tegnap reggel tűz ütött ki a Slovnaft egyik részle­gén, ahol a kőolaj hőbontása folyik, nagyobb mennyiségű kőolajszármazék szivárogott ki és lobbant lángra. A tüzet a vállalat tűzoltóinak sikerült megfékezniük. A tűz oka és az anyagi kár nagysága egyelőre nem ismert. (TASR) Kassa. Az elmúlt héten ma­gyarországi pilóták érkeztek gyakorlati képzésre Kassá­ra, a Milan Rastislav Stefánikról elnevezett kato­nai repülőakadémiára. A ti­zenhét pilóta, akik két tur­nusban vesznek részt az év végéig tartó kiképzésen, mindenekelőtt a levegőben töltött órák számát szeretné gyarapítani. JUHÁSZ KATALIN A magyar védelmi minisztérium ez év elején fordult a kassai repü­lőakadémiához, akik elvállalták a képzést. Ez a megoldás mindkét fél számára előnyös, mivel szom­szédos országokról van szó, a ma­gyarok pedig természetesen nem D. VARGA LÁSZLÓ Királyhelmec. Kassa megye ön- kormányzatának bodrogközi kép­viselői nem tartják elég részletes­nek a megye regionális, gazdasági és szociális fejlesztési tervét. „A tervezet ugyan tájékoztat arról, milyen elvárásoknak kell megfe­lelnünk ahhoz, hogy elnyerjük az Európai Unió egyes alapjainak tá­mogatását, de nem veszi figye­lembe a régió adottságait, a mező- gazdaságot pedig teljesen mellőzi. Pozsony. A mellrák napjainkban is rettegett betegség, a nők leg­gyakoribb haláloka. Hiába figyel­meztetnek a szakorvosok arra, mennyire fontos a megelőzés leg­egyszerűbb formája, az önvizsgá­lat, a nők zöme későn kér segítsé­get. „Örvendetes, hogy akadnak koz­metikai cégek, amelyek ugyan­csak fontosnak tartják a rákelle­nes harcot. Az Avon kampánya népszerűsíti a megelőzést, a ter­mékeladásból származó anyagi­akkal jelentős egészségügyi ter­vezetek megvalósításához járul hozzá” - nyugtázta a kozmetikai cég idei kezdeményezést Éva Siracká, a rákellenes liga elnöke. ingyen kérik a kiképzést. A vendé­gek már átestek a szigorú orvosi vizsgálaton és a nélkülözhetetlen elméleti képzésen. Az intézmény igazgatója szerint a külföldi érdeklődés is azt mutatja, szükség van a „halálra ítélt” akadé­miára. Idén ugyanis kiderült, hogy a szlovák minisztérium már dön­tött a repülőakadémia fokozatos leépítéséről. Az igazgatóság módo­Közép-európai légi ki­képzőközpont lehet a kassai akadémiából. sító javaslatai, a takarékossági in­tézkedések és a kassai közéleti sze­mélyiségek felháborodása ellenére a harminc éves múltra visszatekin­tő kassai intézményt valószínűleg Pedig Bodrogköz és Ung-vidék ag­rárvidéknek számít. A mezőgaz­dasághoz kapcsolódik a feldolgo­zóipar, amelyet célszerű lenne fel­lendíteni és támogatni” - mondta lapunknak Petrik Ferenc képvise­lő, és hozzátette: „Javasolni fog­juk a megyei közgyűlésnek, hogy ebben a formában ne fogadja el a tervezetet, hanem utalja vissza át­dolgozásra. A Tőketerebesi járás­ban szeretnénk megtalálni azokat a szakembereket, akik szívügyük­nek tekintik a mezőgazdaságot, és Az Avon mellrák ellenes kampá­nya már tíz éves, a USA-ban 1992-ben hozták létre a Nők egészsége alapját. A számos ak­ció gyümölcsöző volt, több mint 190 millió dollár gyűlt össze, az anyagiakat az elmaradott orszá­gokban élők egészségügyi ellátá­sára fordították. Szlovákia 1998- tól kapcsolódik az Avon Cos­metics világméretű mellrák elle­nes kampányába. Ismert szemé­lyiségek támogatják a népszerű­sítő rendezvényeket azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a kozme­tikumok eladásából származó be­vétellel is segítsék a daganatos megbetegedések elleni harcot. Az idei kampány október végéig tart, szeptemberben a Nagy együ­vé tartozás napjával indult, s az­összevonják a liptószentmiklósi ka­tonai akadémiával. Miroslav Grega elmondta, hogy en­nek ellenére feltett szándékuk egy közép-európai légi kiképzőköz­pont alapjainak lerakása, a magyar pilóták érkezését az első lépésnek tekintik. Ha Szlovákia felvételt nyer a NATO-ba, nem kizárt, hogy a jövőben amerikai pilóták is gya­korlatozhatnak majd Kassán. Jaroslav Tvrdík cseh védelmi mi­niszter nemrég kilátásba helyezte a csehországi diákok visszatérését a Stefánik akadémiára, a múltban pedig számos európai ország kato­nai repülősei tanultak a nagy hírű intézményben. Annak idején itt végzett Vladimír Remek, az első csehszlovák űrhajós, Ivan Bella, az első szlovák asztronauta, valamint a világhírű Fehér Albatroszok légi akrobatacsoport tagjai is. hajlandóak bekapcsolódni a szak- bizottság munkájába”. A régió képviselői tudatában van­nak a nagy munkanélküliségből eredő közönyösségnek, de az aka­dályok nem szegik kedvüket, mondta határozott meggyőződés­sel a képviselő. Jóval nagyobb ér­deklődésre számítanak a polgár- mesterek részéről, akik mozgató­rugói lehetnek a helyi kezdemé­nyezéseknek, ezért szakmai tár­gyalásokra szólították fel őket és a térség vállalkozóit. óta az ország néhány bevásárló- központjában megvásárolható az a kitűző, arany és ezüst szalag, il­letve rúzs, melynek árából 40 ko­rona a kampányt támogatja. A mai napig 5,5 millió korona gyűlt össze, az Avon a pénzt a Project Hope alapítványnak utalta át, a kassai, bártfai, pozsonyi és par- tizánskei betegek megsegítésére a megelőzéssel kapcsolatos vizs­gálatok támogatására. Holnap délután 14 órától a pozsonyi Pólus City Centerben elárverezik a mellrák elleni harc jelképét, a rózsaszín pólós macit, amelyből Szlovákiában csak egy darab van. Mindazok, akik Avon terméket vásárolnak, egyben adakoznak is, s hozzájárulnak a mellrák elleni küzdelembe. Komárom. A komáromi tömbházak lakóit néhány nappal ezelőtt kelle­mes meglepetésként érte a távfűtés beindítása. Mivel a hivatalos fűtési szezon csak október 15-én kezdődik, Konczer Józseftől, a fűtő- és meleg- vízhálózatot működtető Városi Ide­genforgalmi Vállalat igazgatójától azt kérdeztük: minek köszönhetőek a meleg radiátorok? ,Mivel vállala­tunk csak a nyár.folyamán vette át a rendszer üzemeltetését, fontosnak tartottuk, hogy az eddig rejtve ma­radt hibák feltárása és eltávolítása érdekében időben beindítsuk a pró­baüzemelést - mondta az igazgató. - A hiányosságok nagy része ugyanis csak terhelés alatt mutatkozik meg. Kiderült, két-három esetben na­Somorja. Még mindig szünetel a gázszolgáltatás a közös épületben működő szlovák és magyar tam'tási nyelvű gimnáziumban. Mint arról már beszámoltunk, a két iskola által az elmúlt tanév második félévében felhalmozott, mintegy 48 ezer koro­nás tartozás miatt a gázművek még július elején kikapcsolta a gázt az épületben. Ha az állam nem nyújt anyagi segítséget, továbbra sem lesz gáz a somorjai gimnáziumokban. A két középiskola az év első felében felgyülemlett, víz- és villanyszám­lákból adódó hátralékát a második félév működtetésre szánt költségve­tési tételéből tudták csak törleszte­ni SZÓ-INFORMÁCIÓ Vágsellye. Egy sikeres pályázat alapján a Vágsellyei járás 150 ezer koronás támogatást nyert a vidéki turizmus lehetőségeit feltérképező tanulmány elkészítéséhez. Amint azt Eliska Vargovától, a Vágsellyei Városi Hivatal marketingosztályá­nak vezetőjétől megtudtuk, a ta­nulmány célja egy olyan adatbázis létrehozása, amelyből elektronikus formában térképek, grafikonok, és szövegkíséret készíthető. „Ideje, hogy a vidéki turizmus terén el­kezdjünk valamit. Ez a tanulmány tartalmazza majd a kiaknázatlan lehetőségeket, de ugyanúgy a hiá­Rimaszombat. A közelgő önkor­mányzati választásokon egyenlő esélyekkel indulhatnak a város je­löltjei, vagyis a városhoz csatolt fal­vakban nem alakítanak ki önálló körzeteket. A képviselő-testület MKP frakciójának javaslatára öt vá­lasztókörzetben 25 képviselőjelölt versenghet majd az önkormányzati helyekért. Ezt a változatot a képvi­selők azért tartják tisztességesebb­nek, mert az elmúlt választások al­Ratkó/Uzapanyit. Kedden elhagy­ták otthonukat azok a ratkói romák, akiket vasárnap támadtak meg a környékbeli falvak romái. Attól való félelmükben, hogy a kommandó viszszatér, ismeretlen helyre távoz­tak. A faluban elterjedt, hogy Cseh- országig meg sem állnak. A romák közötti konfliktust valószínűleg egy nagyobb nyeremény váltotta ki, a verekedésben többen megsérültek, gyobb javításra van szükség, azokon a helyeken már folynak a munkála­tok. Egyben várjuk a lakosok hiba- bejelentéseit is. Nem minden eset­ben van viszont rendszerhiba ott, ahol nem indult be a fűtés. Több­ször előfordul ugyanis, hogy az adott tömbház valamelyik lakásá­ban a nyár folyamán lecserélték a radiátorokat, és a munkálatok befe­jeztével elfelejtették megnyitni a csapokat. Vállalatunk közel 10 ezer háztartás, illetve intézmény meleg­víz- és hőellátásáról gondoskodik, és a mi érdekünk is, hogy zökkenő- mentes legyen a szolgáltatás.” A fű­tés beindítására egyébként az időjá­rás alakulása is okot adhatna, ha ugyanis 3 egymást követő napon 13 fok alá süllyed az átlaghőmérséklet, meg kell kezdeni a távfűtést, (vkm) ni, de az áram kikapcsolását elke­rülték. A telefonszámlákat a szülők adakozásaiból egyenlítették ki. A gázszolgáltatás hiánya főként a konyha alkalmazottjainak munká­ját nehezíti. Mivel jelenleg villany- tűzhelyeken melegítik a főzéshez és a mosogatáshoz szükséges vizet, je­lentősen megnőtt az áramfogyasz­tás. Peter Tomecek nagyszombati megyefőnök véleménye szerint a gázmüveknek a szolgáltatás megvo­násával a gimnáziumok helyett a korábbi fenntartót, a nagyszombati kerületi hivatalt kellene büntetnie. „A gázművek komáromi üzemének a kerületi hivatal épületében kellett volna kikapcsolnia a gázt”’ - közölte Tomecek. (p, rv) nyosságokat is. Vonatkozik ez a szálláslehetőségekre, a fürdőhe­lyek kihasználhatóságára, stb. Az összegyűjtött adatok pedig akár beruházások tervezésében, vagy hazai, és európai uniós támogatá­sokat megcélzó pályázati munkák elkészítésében is felhasználhatók lesznek” - tájékoztatott Vargová. A tanulmányt a pozsonyi Comenius Egyetem illetékes tanszéke végez­né, az egész projekt 220 ezer koro­nába kerül, ebből 150 ezret a gaz­dasági minisztérium régiófejleszté­si alapjától kaptak, a fennmaradó 70 ezer koronát a járási székhely és a járásbeli községek kasszájából té­rítik majd. (gl) kaiméval a körzetek felosztásakor nem volt biztosított az esélyegyen­lőség. Akkor a Rimaszombathoz csatolt falvak önálló körzetként sze­repeltek, ezzel hátrányba kerültek a városi körzetekben induló jelöltek, mert míg a csatolt falvakban a kép­viselői hely megszerzéséhez elég volt kevesebb mint száz szavazat, addig a városi körzetekben közel négyszáz szavazatra volt szükség a bejutáshoz. A döntés értelmében most már egyenlő esélye van miden képviselőjelöltnek, (szász) egy ember pedig meghalt. Temetése tegnap volt. Eddig 11 romát vádol­tak meg, köztük azt a ratkói férfit, aki halálra gázolta a támadók egyi­két. Klára Orgovánová roma kor­mánybiztos szerint a ratkói eset nem egyedüli. A roma bandák kö­zötti harcot általában a nyomor váltja ki. Orgovánová azt javasolja a ratkóiaknak, térjenek haza, noha új lakhelyet nem tud nekik biztosítani. Házukat a támadók alaposan meg­rongálták. Bodrogköz és Ung-vidék képviselői elégedetlenek Kassa megye fejlesztési tervével Mellőzték a mezőgazdaságot Az Avon Cosmetics nemcsak a nők szépségére, hanem egészségére is gondol Október végéig együtt a mellrák ellen PÉTERFI SZONYA Továbbra sincs gáz a két somorjai gimnáziumban Állami segítségre várva ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Tanulmány készül Vágsellye idegenforgalmi lehetőségeiről Turizmus elméleti síkon A városhoz csatolt falvak nem lesznek önálló körzetek Egyenlőéit a jelöltek ÚJ SZÓ-HÍR Eltemették a ratkói romák elleni támadás áldozatát ~~ A nyomor szülte a harcot TASR-HIR

Next

/
Thumbnails
Contents