Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)

2002-09-26 / 224. szám, csütörtök

<0 ÁRFOLYAMOK SZLOVAK-MAGYAR KÉZISZÓTÁR! Keresse a könyvesboltokban! UISZO SZLOVÁKIÁI MAGYAR 2002. szeptember 26., csütörtök www.ujszo.com Ára 9 korona (előfizetőknek 8 korona) Valuta Árfolyam Magyar forint (100) 4 17,176 Angol font 4 66,729 Cseh korona 1 1,379 USA-doltár 4 42,663 Svájci frank 4 28,616 Euró 4 41,899 55. évfolyam, 224. szám Ma folytatódnak a négypárti koalíciós egyeztetések az új kormány megalakításáról Kemény megbeszélések Pozsony. Ma tárgyal egymás­sal ismét a kormánykoalíció megalakításáról a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ), a Magyar Koalí­ció Pártja (MKP), a Keresz­ténydemokrata Mozgalom (KDH) és az Új Polgári Szö­vetség (ANO). ÚJ SZÓÖSSZEFOGLALÓ Lapunk értesülései szerint a jobbkö­zép pártok többsége mindenképpen konkrétabb koalíciós szerződésben gondolkodik, mint a négy évvel ez­előtti, amely valójában csak a posz­tok elosztását tartalmazta a pártok között, más területeket viszont nem szabályozott. „Nagyon kemény tár­gyalások folynak, keményebbek, mint négy évvel ezelőtt” - árulta el lapunknak Bugár Béla, az MKP el­nöke. A posztok elosztásával kap­csolatban, úgy tűnik, bekeményített a KDH. Nem tágít a belügyminiszte­ri poszttól, sőt, informátorunk sze­rint ettől tették függővé belépésüket a koalícióba. Az SDKÚ, úgy tűnik, kénytelen lesz engedni, ez esetben a belügyminiszter Vladimír Palkó (esz, a jelenlegi tárcavezető, Ivan Simko pedig a védelmi minisztéri­um élére kerülne. Nem harcolnak a pártok az igazságügyi tárcáért. In­formációink szerint senkinek sem kell. Eredetileg e tárca vezetése kap­csán is felmerült Ivan Simko neve, ám a legfrissebb hírek szerint Ján Drgonec alkotmánybíró - az ANO listáján került be a parlamentbe - nevét is Sokan emlegetik. (A vele ké­szült inteijú az 5. oldalon olvasha­tó.) Közben a Demokratikus Szlová­kiáért Mozgalom (HZDS) bejelen­tette, pénteken először az államfőt tájékoztatják tárgyalásaikról a többi párttal, s csak azután a sajtót. Meciarékkal egyébként egyeden párt sem állt szóba. A HZDS a jobb­közép pártok egyezségéig nem áll elő követeléseivel, amelyek a parla­menti posztok elosztását illetik. A legnagyobb ellenzéki párt azt várja, hogy a parlamenti erőviszonyokkal arányosan osztják el a tisztségeket. Mikulás Dzurinda tegnap tájékoz­tatta a köztársasági elnököt a koalí­ciós tárgyalások állásáról, (tasr, ú) Stefan Sutaj történész elkészült a Csáky Pálnak és a kormánynak szánt elemzéssel Van kilátás az esetleges kárpótlásra ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony. „Dél-Szlovákiából - a de­portálások első szakaszában - 12 ezer magyar nemzetiségű személyt vittek Csehországba 1945 szeptem­bere és decembere között. Az akciót hivatalosan azzal indokolták, hogy Csehországban szükség van mun­kaerőre, miközben az intézkedés­nek nem volt törvényes háttere. El­sősorban a munkabíró személyeket lakoltatták ki, ugyanakkor figye­lemre méltó a megvalósítás etnikai jellege és represszív módja, mely ál­tal sérült az érintettek emberi mél­tósága és korlátozták mozgássza­badságukat” - olvasható abban a Stefan Sutaj történész által kidolgo­zott elemzésben, mely a kormány felkérésére készült. A Mikulás Dzu­rinda által vezetett kabinet ugyanis megbízta Csáky Pál kisebbségügyi és emberjogi miniszterelnök-helyet­test, hogy független szakemberek­kel készíttessen elemzést arról, a zsidókon kívül ki mindenkit illene még kárpótolnia az államnak. A Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézete három dokumen­tumot adott át Csáky Pálnak: az egyik a magyar nemzetiségű polgá­rok 1945 és 1948 közötti üldözésé­ről, a második az egykori Szovjet­unióba hurcoltakról, a harmadik pedig a roma holokausztról szól. Stefan Sutaj bőven foglalkozik Edu­ard Benes vitatott elnöki dekrétu­maival, és elemzésében hangsú­lyozza: a dokumentum nem javaslat az esetleges kárpótlásra, csak meg­próbálja megfogalmazni azokat a sérelmeket, melyek alapján - meg­felelő politikai akarat mellett - meg lehet fogalmazni bizonyos kárpótlá­si igényt. A történész beszámol a csehországi deportálásokról, a la­kosságcseréről, a népbíróságok te­vékenységéről, és elemzése elején figyelmeztet: a magyarellenes in­tézkedéseket, pontosabban azt a módot, ahogyan 1945 után az úgy­nevezett magyarkérdést próbálták kezeim, nagyban befolyásolták a Trianon, illetve az első világháború előtti és alatti rossz magyar-szlovák kapcsolatok. Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy 1945-1948-ban hány magyar nem­zetiségű polgárt telepítettek ki Cseh­szlovákiából Magyarországra, (sza) Lakosságcsere által 45 475 Háborús bűnösök 2 905 R-transzportokkal (különleges rezsim alapján) 1 034 A lakosságcseréről szóló egyezmény megkötése előtt 11 837 A felszabadulástól a csehszlovák közigazgatás bevezetéséig 10 196 Az egyezmény aláírása után, de nem a megállapodás értelmében 11 057 A lakosságcseréről szóló egyezmény alapján 1 083 Oroszvárról (a párizsi konferencia döntése) 73 Önként távozott 6 000 Összesen 660 Szlovákia rövidesen megkapja Brüsszeltől a visszatartott Phare-támogatás tíz százalékát Kadlecílcová: ezzel lezárult a botrány TASR-HÍR Pozsony. Hamarosan megérkezhet Szlovákiába annak a Phare-támo- gatásnak a tíz százaléka, amelyet a tavalyi emlékezetes sikkasztási bot­rány miatt fagyasztottak be. Erről döntött az Európai Bizottság bővíté­si főigazgatója, Eneko Landaburu. „Nézetem szerint ezzel végérvénye­sen lezárult az ügy” - jelentette ki tegnap az európai integrációs mi­niszterelnök-helyettes. Mária Kad- lecíková megjegyezte: tizenhat hó­napja erre a döntésre vár. Utalt arra, hogy az Állami Számvevőszék nem fedezett fel korrupciót az uniós pén­zek elosztásával kapcsolatban. Lan­daburu levelében az OLAF korrup­cióellenes csoport vizsgálatára is utal, amely súlyos hiányosságokra mutatott rá: nem volt áttekinthető a pénz útja. A főigazgató azonban le­szögezi: tavaly óta csökkent annak az esélye, hogy Szlovákiában eset­leg illetéktelenül használják fel az uniós támogatásokat. Négy fej, nyolc láb, avagy akrobatamutatvány kínai módra. A bemutató a szöuli nemzetközi repülőtéren zajlott a dél-koreai-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének 10. évfordulója alkalmából. (TASR/EPA-felvétel) Már tizenkettedszer rendezték meg a találkozót Kötetlen Médiahajó HÍRÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Idén is megrendezték a politikusok, közéleti személyiségek és a sajtó képviselőinek kötetlen ta­lálkozóját. A tegnapi - sorrendben már tizenkettedik - Médiahajó ven­dége volt Medgyessy Péter minisz­terelnök is. Kovács László külügymi­niszter az MKP jó választási szerep­lése kapcsán megjegyezte: az ered­mény a szlovák nemzetiségűek sza­vazatainak is köszönhető, akiknek a bizalmát kiegyensúlyozott, nyu­godt, európai stílusú politizálással nyerte el az MKP. Mint mondta, ez a stílus a célra vezető; demagóg szó­lamokkal, harcias kijelentésekkel, konfrontativ magatartással idősza­kosan sikereket lehet ugyan elérni, eredményt azonban nem. A Média­hajó határon túli magyarokkal fog­lalkozó kerekasztal-beszélgetésén Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hi­vatal politikai államtitkára közölte: bevált a Határon Túli Magyarok Hi­vatala és a Magyar Állandó Értekez­let mechanizmusa. Kijelentette: nem fog csökkenni a támogatások összege, az azonban, hogy mikor és mennyire növelhetők, a magyar gazdaság állapotának figyelembe­vételével dönthető el. Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség alel- nöke eredményesnek nevezte pártja kormányzati szerepvállalását. Mar­kó Béla, az RMDSZ elnöke arról be­szélt, hogy jelentős különbség van az utóbbi két év, azaz a kormányzat külső támogatása, valamint az 1996 és 2000 közötti időszak között, ami­kor részt vett a koalícióban az RMDSZ. Szerinte az elmúlt két év volt eredményesebb, (m, ú) Serbin panaszt tett Ivan Lexa kórházban Pozsony. Tegnapi jelentések sze­rint a több bűncselekménnyel is gyanúsított Ivan Lexát a szív- és ér­betegségek pozsonyi intézetében ápolják. Egészségi állapotáról azonban semmit sem tudni. A Leg­felsőbb Bíróságon kívül a Pozsonyi Kerületi Bíróság is tárgyal majd a volt titkosszolgálati igazgató őrizet­be vételéről. Michal Serbin ügyész ugyanis panaszt nyújtott be a Po­zsonyi 3. Járásbíróság döntése el­len, amellyel a testület visszautasí­totta Lexa vizsgálati fogságba he­lyezését. Egyebek mellett arra is hi­vatkoztak, hogy Lexa képviselői mentelmi jogot élvez. Ez azonban már a választások után nem érvé­nyes. Hogy a felsőbb szerv, azaz a Pozsonyi Kerületi Bíróság mikor foglalkozik Serbin panaszával, egy­előre bizonytalan, törvény nem kö­telezi valamilyen határidő megtar­tására. Még felsőbb szinten is folyik a huzavona: a Legfőbb Ügyészség megtámadta a Legfelsőbb Bíróság augusztusi döntését, amelynek nyomán szabadlábra helyezték Ivan Lexát. Az utóbb említett testü­let azonban már kötelezhető, hogy a Legfőbb Ügyészség panasza utáni három hónapon belül ismét foglal­kozzon az üggyel. „A választások eredményére vártak” - jegyezte meg az ügyészek hirtelen reakciójá­val kapcsolatban Juraj Trokan, Lexa égjük ügyvédje. Az eset valószínűleg bekerül majd a jogtörténelembe: Lexának volt még képviselői mentelmi joga, amikor egy járásbíróság foglalkozót? az ügyével, és döntést hozott. Most az ítéletet megtámadó ügyészi pa­nasszal a kerületi bíróság foglalko­zik, közben Lexának megszűnt a mentelmi joga. Még az is kérdéses, mikor foglalkozik a panasszal, ugyanis az iratokat még mindig nem kapta meg, azok a Pozsonyi 3. Járásbíróságon fekszenek, (s, t, ú) Október közepétől Nappal is tompított fénnyel Pozsony. Október közepétől már­ciusig újra kötelező a tompított fényszóró használata napközben is a közutakon. Ez már évek óta gya­korlat az Európai Unióban, ezért valószínűleg már nálunk sem fog különösebb gondot okozni. A rendőrség szerint az intézkedés hozzájárul a balesetmentes közle­kedéshez. Nem árt, ha a fényszó­rókat még a tél beállta előtt meg­vizsgáltatjuk valamelyik szerelő- műhelyben. (SITA) A Selye János Egyetemért Alapítvány FELKÉSZÍTŐ TANFOLYAMOT hirdet a Budapesti Közgazdaságtudományi valamint a Budapesti Műszaki és Államigazgatási Egyetem és Gazdaságtudományi Egyetem komáromi kihelyezett tagozatára A tanfolyam a felvételi tantárgyakból indul: BKAE - matematika és történelem vagy közgazdaságtan BMGE - matematika A tanfolyamok helyszínei: Dunaszerdahely, Érsekújvár, Fülek, Galánta, Guta, Ipolyság, Kassa, Királyhelmec, Komárom, Léva, Nagykapos, Nagymegyer, Ogyalla, Pozsony, Párkány, Rimaszombat, Tornaija, Somoija, Surány, Szene, Szepsi, Udvard, Vágsellye, Zselíz. Jelentkezési határidő: 2002. október 14. További információk: TeL: 035/790 30 14,035/790 30 11, e-mail: bottyan@selye.sk . A jelentkezési ívek beszerezhetők « a révkomáromi egyetemi központ tanulmányi osztályán, és letölthetők a www.selye.sk címről. UP 619

Next

/
Thumbnails
Contents