Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-26 / 224. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 26 KOMMENTÁR Maratoni menetelés SIDÓ H. ZOLTÁN Gyakorlatilag minden elemző már közvetlenül a szlovákiai parlamenti választások végeredményének közzététele után sietve leszögezte: a jobboldali színezetű négypárti kormánykoalíció ütőképesebb lesz, mint az eddigi. A megközelítőleg azonos elveket valló pártok alkotta négyes fogat tehát a korábbinál gyorsabban hajtja végre azokat a gazdasági reformokat, amelyek elengedhetetlenek az ország pénzügyi helyzetének rendbetétele, az európai uniós csatlakozás és a szociális ellátó rendszerek korszerűsítése érdekében. Határozottan biztató fejlemény, hogy ismét egy Vladimír Meciar nélküli kabinet áll fel, ám a kedvező választási eredmények okozta eufória elükével rövidesen kiderülhet, hogy a vártnál hosz- szabb és rögösebb út vezet a viszonylagos jólét, a nagyobb foglalkoztatottság, a magasabb bérek irányába. A kilencvenes évek szemétkupacát négy év alatt nagyrészt eltakarító Dzurinda-kormány mostantól kezdve arra kényszerül, hogy lendületesebb növekedési pályára állítsa az országot. Vajon milyen esélyek kecsegtetnek? Az ország vonzóbbá válása, nagyobb nyitottsága ellenére valószínűleg még két évtized múltán is hasonló problémákkal fogunk küszködni, mint napjainkban. Azaz marad a fékezőleg ható magas munka- nélküliség, az alacsony nyugdíj és a nyugati szinthez képest szimbolikus fizetés. A mérvadó Közéleti Kérdések Intézete által kidolgozott és a kormány elé került, Szlovákia 2020-ig tartó fejlődéstendenciáit felvázoló jelentésből kiviláglik: még 18 év múlva is 12-13 százalékos munkanélküliséggel, hiányt halmozó állami költségvetéssel fogunk küszködni, és a reálbérek csupán 2010 tájékán érik el az 1989-ben egyszer már tapasztalt szintet. Vagyis úgy tűnik, van ugyan fény az alagút végén, azonban a képzeletbeli alagút olyan hosszú, hogy alig lesz erőnk kikászálódni belőle. A közép-európai országokra jellemző szorongatott helyzetről van szó, amely arról szól, hogy vagy végigmegyünk a takarékossági csomagokkal tarkított rögös úton, vagy struccpolitikát folytatva csupán elodázzuk, magunk előtt görgetjük a problémákat. A most körvonalazódó új kabinetnek várhatóan meg lesz hozzá a bátorsága, hogy az esetenként népszerűtlen intézkedések árán is, de a korábbi kényszerpályáról letérítve a szerény jólét és a tartós növekedés irányába állítsa az ország szekerét. Ez a maximum és egyben minimum is, amely Mikulás Dzurinda második maratoni futásától elvárható. JEGYZET Egy kis melegség JUHASZ KATALIN Hideg van. A pattintott kőkorszak embere ilyenkor fogta a rozsét, alágyújtott, és közelebb húzódott a tűzhöz. Ma már nem ilyen egyszerű az élet, legalábbis a tömbházi ember (homo dobozusz) szemszögéből nézve a kilátások meglehetősen borúsak. Meg kell várnia, amíg a mindenható hőszolgáltató is úgy találja, elég hideg van, és lassan elkezdi adagolni a hőt a fűtőtestekbe. Az ember reggelente reménykedve tapogatja a radiátort, tekergeti a hőcsapot, és legtöbbször a langymelegért is hálás. A kassai homo dobozuszok szeptember 16-án kapták az első dózist, ha nem is tűzforró, de azért kézzel érzékelhető melegségű párát küldtek nekik „odafentről”. Ez történelmi gesztusnak számít, a legidősebbek sem emlékeznek ilyen korai temperálásra. Merthogy így hívják szaknyelven a langyosítást. Nem forró még a helyzet, de már történik valami. Ha például kint tizenöt fok van, a hőszolgáltató 35 fokra melegíti a fűtőtesteket. A zokni már megszárad reggelre, és nem kell többé „kinyitni a gázcsapot”, ha fázik a tömbházlakó. A gáztűzhelyt egyébként egyre többen becézik kandallónak, ami csak első hallásra tűnik abszurd megnevezésnek. A temperálás okán érzett nagy örömüket legtöbben megosztják ismerőseikkel, barátaikkal, a dicsekvőbbek cikket is írnak róla, és ilyenkor szokott kiderülni, hogy nem mindenütt egyformán melegek a bordák. Ahol a házkezelőség elfelejtette kinyitni a szelepeket, nem biztosított szabad utat a melegnek, ott bizony vacognak a lakók. Kassán egy-egy zárva felejtett szelep akár 600 háztartás lakóinak életét is megkeserítheti. Ez a dolog az idősebbek szerint évente visszatérő téma, az illetékesek sem saját, sem pedig a szomszéd kárán nem tanulnak. Ha a telefont nem találták volna fel, és a lakók tűrőképessége akkora lenne, mint a pattintott kőkorszak emberéé, bizonyosan megvárnák az első jégcsapokat. FINANCIAL TIMES Meggyőző brit érvek A brit kormánynak az iraki fenyegetésről nyilvánosságra hozott dokumentumai meggyőző érvekkel támasztják alá, hogy Szaddám Húszéin nem adta fel tiltott fegyverek kifejlesztésére irányuló törekvéseit; ugyanakkor nem szolgálnak cáfolhatatlan bizonyítékkal arra, hogy azonnali katonai akcióra lenne szükség - írta a Financial Times. A brit gazdasági napilap kontinentális kiadásának szerkesztőségi cikke szerint a régóta várt dokumentumok nem tekinthetők a megerősített feltartóztatás politikája ellen szóló erős érvnek sem. Legfontosabb hatásuk talán az lehet, hogy még jobban kidomborítják egy olyan ENSZ-határozat meghozatalának a szükségességét, amely erélyes ellenőrzéseket ír elő, és új intézkedéseket helyez kilátásba az iraki rezsimnek évi 3 milliárd dollár jövedelmet hozó illegális kereskedelem megfékezésére. „A Tony Blair brit kormányfő által bemutatott dosszié az iraki atomfenyegetésről Szaddám vegyi és biológiai fegyvereire, valamint nagy hatótávolságú rakétáira helyezi át a hangsúlyt” - fűzi hozzá a lap. Szerinte az iraki atomképességekről adott értékelése közelebb áll a londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének közelmúltbeli független elemzéséhez, mint azokhoz a vészharangokat kongató szólamokhoz, amelyek Londonból és Washingtonból időről időre fel- hangzanak. A dokumentumok kiemelik, hogy Iraknak „akár 20” darab al-Huszein típusú, vegyi és biológiai robbanótöltetek célba juttatására alkalmas rakétája is lehet; 650 kilométeres hatótávolságukkal Ciprust és Izraelt is fenyegethetik. TALLÓZÓ MAGYAR SZÓ Az Ágoston András vezette Vajda sági Magyar Demokrata Párt sze rint a kedvezménytörvény már be töltötte hivatását, és a párt meg nyugvással veszi tudomásul, hog} a magyar kormány nem mondoti le a jogszabály lényegi elemeiről, < magyarigazolványról és a határ módosítás nélküli nemzeti integ rációra való törekvésről. Az újvidé ki Magyar Szó idézi a VMDP állás foglalását, amely szerint a ma gyarigazolvány érzékelhetővé tét te a magyarok tömegei számán „az együvé tartozás felemelő érzé sét és visszafordíthatatlanná a Kár pát-medencében élő magyarok ha tármódosítás nélküli nemzeti in tegrációjának folyamatait”. A pán szerint a támogatások rendszere < magyarigazolványtól részben vág} egészen függetlenül is érvényesít hető. A VMDP úgy látja, hogy „in dokolatlan lenne egyoldalú enged ményeket tenni bizonyos ingatla nők ügyében, vagy kötelezettségei vállalni például a magyar parla ment összetételére vonatkozóan,: megbolygatni a bevett képviselet rendszer intézményeit’’. Amerikai-német kapcsolatok: Schröder kancellár jobban teszi, ha néhány hónapig nem utazik Washingtonba- Vigyázz, drágám, vizslat a Big Mother. Nem szeretném, ha meglátna és árulkodna a feleségemnek! (Lehoczki István karikatúrája) Uganda szintjére „emelkedhet” Az elmúlt hetek történései alapján mindenki számára szembetűnő volt az Egyesült Államok és Németország kapcsolatainak drámai megromlása (sőt, egyes nem hivatalos források szerint az újraválasztott német kancellárjobban teszi, ha néhány hónapig nem is utazik az USA-ba). ONDREJCSÁK RÓBERT A második világháborút követően az Egyesült Államok volt a legnagyobb támogatója Németország gazdasági újjáépítésének - lásd a Marshall-tervet -, továbbá politikai és katonai integrálásának a nyugati világba. A hidegháború alatt Washington nagy jelentőséget tulajdonított a németekkel meglevő kapcsolatának (lásd például Kennedy elnök beszédét: „Ich bin ein Berliner...”), hiszen Nyugat-Németor- szág volt a legfontosabb frontállama a Szovjetunióval folytatott globális küzdelemnek. A nyugati német állam számára pedig egyszerűen létfontosságúak voltak az USA-val fennálló kapcsolatok (a németek két legfontosabb szövetségese a második világháború után minden tekintetben az Egyesült Államok és Franciaország volt), mert a német földön állomásozó amerikai hadsereg volt a legfőbb garantálója az NSZK védelmének. A hidegháború lezárultával és Németország újraegyesítésével az egyeMég a „törpe” szó is rendkívül túlértékeltnek fog tűnni. sült Németország súlya Európában tovább nőtt. Bár már a 90-es évek legelején érezhető volt némi hangsúlyeltolódás az amerikai diplomáciában és stratégiai tervezésben Európa felől a csendes-óceáni térség javára, ezért Európa szerepének csökkenésével párhuzamosan Németország szerepe is apadni kezdett, ezt a jelenséget néhány évig még eltakarta a német egyesítést követő eufória. Ennek megfelelően az amerikai diplomácia nem volt híján optimizmusnak a Németországgal fennálló kapcsolatokban. Bush elnök (a jelenlegi elnök apja) még a kilencvenes évek legelején arról beszélt, hogy Washington azt szeretné, ha Németország az Egyesült Államok „partnere lenne a vezetésben”. Az amerikai koncepció alapja az volt, hogy az egyesült Németország képes és hajlandó lesz arra, hogy bizonyos terheket levegyen az USA válláról. Ennek alapján az USA mint az egyetlen globális hatalom megosztotta volna a felelősség (és természetesen a befolyás) egy részét Németországgal, amelynek az európai „ügyek” és problémák megoldásában kellett volna vezető szerepet játszani. Az amerikaiak terve azonban nem valósult meg, aminek több oka is volt. Az egyesítést követő néhány évben a németek energiái szinte teljesen le voltak kötve a keleti országrész „megemésztésével”. Ezenkívül szinte rögtön az egyesítés után megkezdődtek a tárgyalások a maastrichti szerződés előkészítéséről, amely nagymértékben változtatta meg az európai integráció menetét, ezért sokkal inkább Európa felé terelte a németek figyelmét az USA-val fennálló kapcsolatoktól. A harmadik és legfontosabb ok pedig, hogy a németek maguk sem akarták, hogy betöltsék az amerikaiak által felajánlott szerepet, és nem is lettek volna képesek erre. Ahhoz ugyanis, hogy képesek legyenek az európai problémák, konfliktusok legalább részleges megoldására - ilyen lett volna az elmúlt évtizedben Bosznia- Hercegovina vagy Koszovó -, szükség lenne valamilyen átfogó koncepcióra és eszközökre, amelyekkel azt a gyakorlatban is érvényesíteni lehet, a diplomáciai közbelépéstől egészen a széles körű katonai akcióig. Erre azonban Németország az elmúlt évtizedben képtelen volt és jelenleg is az (feltétlenül meg kell jegyezni azt is, hogy Nagy-Britannia és Franciaország sem nézte volna jó szemmel, ha Németország ilyen megkülönböztetett pozícióra tesz szert a washingtoni diplomáciában: a britek a „különleges kapcsolataikat” féltették Washingtonnal, a franciák európai befolyásukat). Emiatt természetesen Washingtonban is gyorsan „ejtették” id. Bush koncepcióját. Valószínű, hogy a szociáldemokrata győzelem után ez a helyzet illetve állapot nem fog lényegesen megváltozni. Ezzel kapcsolatban rendkívül találó volt a The Times megjegyzése Schröder győzelme után, hogy bár Németországot jelenleg gyakran emlegetik úgy, mint gazdasági óriást, de katonai törpét, ha az új kormány folytatja eddigi külpolitikai és biztonságpolitikai irányvonalát, a jövőben Németország nemzetközi helyzetének, és befolyásának meghatározására még a „törpe” szó is rendkívül túlértékeltnek fog tűnni (gazdasági ereje pedig hamarosan kifullad). Schröder kancellár gyakorlatilag feláldozta az amerikai-német kapcsolatokat annak érdekében, hogy megnyerje a választásokat. Természetesen nem az a probléma, hogy eltérő véleményen volt, mint Washington. Az azonban már elvárható lett volna egy olyan országtól, amely az Egyesült Államokat tartja legfőbb biztonságpolitikai szövetségesének, hogy legalább minimális szolidaritást vállaljon az USA- val és az ország vezetőjétől, hogy választási kampányát ne az antiamerikanizmusra építse. Itt elsősorban az Amerika-ellenes retorika módosításáról, illetve ha az ENSZ hozzájárul (bár sok amerikai szövetségesnek ez sem szükséges), legalább légtérhasználatról és a német földön levő amerikai katonai támaszpontok használatáról lenne szó (enyhe iróniával azt is lehetne mondani, hogy Németország sokMegosztotta volna a felelősség egy részét Németországgal. kai többre úgy sem képes). A Németországtól elvárható lépések sorában pedig már megemlíteni is fölösleges, hogy azért nem helyénvaló Adolf Hitlert és az amerikai elnököt egy szinten emlegetni (mint azt a német igazságügy-miniszter tette), attól függetlenül, hogy ki ül az elnöki székben és egyetértenek- e a külpolitikájával. Az amerikai külpolitika széles körű német kriti- zálása azért sem a legtaktikusabb lépés, mert szeptember 11-e óta az amerikaiak minden szövetségesüket, baráti vagy ellenséges országot aszerint ítélnek meg, hogyan viszonyulnak az új globális amerikai külpolitikai irányvonalhoz, a terroristaellenes lépésekhez. Ezenkívül természetes, hogy az exponáltabb régiókban fekvő országoknak mindig megnő a súlyuk, Európa pedig nem tartozik ezek közé a régiók közé (ami kétségkívül óriási szerencse). Ezért az öreg kontinens szerepe jelenleg az amerikai külpolitikában amúgy is'drámaian csökken, így az lenne a legcélszerűbb, ha a: európai hatalmak saját képessége ik és lehetőségeik növeléséve igyekeznének ellensúlyozni ezt < folyamatot és így megakadályozn a még nagyobb arányú súly- és be folyásvesztést. Jelenleg így jár e főleg Nagy-Britannia, de Francia ország is, igaz, mindketten a sajá elképzeléseik alapján, más-má: módszerekkel. Németország ese tében viszont semmi nyoma nine: annak, hogy szeretnék megállítan az ország befolyásának és szerepé nek gyors csökkenését. Ezenkívü azzal, hogy ennyire eltérő állás pontot foglaltak el nemcsak a: Egyesült Államoktól, hanem a töb bi európai tagországtól is, lerom bolták még azt a kevés eredmény is, amelyet az európaiak eddig el értek a közös európai kül- és biz tonságpolitika felépítésében, s na gyón világosan rámutattak annal drámai hiányosságaira (vagyi; hogy de facto nem létezik). Ennél következtében pedig Németorszá; nemcsak az Egyesült Államoktó szigetelődik el, hanem legfőbb eu rópai szövetségeseitől is. Nyilván való, hogy egy gazdaságilag ennyi re nyitott, Európa közepében fék vő, demográfiailag és gazdasági lag erős ország legalapvetőbl nemzeti érdekeivel ellentétes len ne, ha a jelenlegi külpolitika irányvonal folytatódna, mert ez a: út a teljes elszigetelődéshez és i befolyás radikális elvesztéséhe: vezet. Ez pedig egész Európa szá mára rossz hír lenne. A terroriz mus elleni harc földrajzi realitásai nak és Németország szerény ké pességeinek „köszönhetően” Bér lin már most is kevésbé fontos a: Egyesült Államoknak, mint példá ul Pakisztán. Ha Berlin nem módo sít radikálisan álláspontján, hama rosan megcélozhatja - természete sen túlzással élve - Uganda befő lyását a washingtoni külpolitikára Persona non grata Washingtonban (Reuters-fotc
