Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-13 / 213. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 13. Sport 19 A válogatottba visszatért Lipcsei Péter úgy érzi, most játszik pályafutása legerősebb Fradijában „Nem kell a kegyelemkenyér!” RÖVIDEN Hiába bizonyították a bundát Szingapúr. A feltűnően gyakori, nagy gólkülönbségű végeredmények miatt hazugságvizsgálatnak vetette alá a gyanús labdarúgókat a szingapúri szövetség. A szervezet illetékesei ugyanis úgy vélik, hogy a szerencsejátékokon nyerhető nagy pénzek miatt többjátékos is bundázott. Bár a kuriózumszámba menő akció igazolta a feltételezést, hiszen a készülék többször is jelezte, hogy a vizsgált személyek nem mondanak igazat, a vezetők mégis tehetetlenek, mert az eredményeket nem tekinti hivatalos bizonyítéknak a bíróság. (MTI) Szeles: legyőzhetők a Williams testvérek Salvador de Bahia. Szeles Mónika szerint téved, aki azt hiszi, hogy egyoldalú lett a női tenisz, mióta színre léptek a Williams testvérek, Serena és Venus. - Tény, hogy óriási erővel és pokoli gyorsan ütik a labdát, de nem verhetetlenek - mondta az újvidéki születésű 28 éves amerikai klasszis, aki pályafutása során kilenc Grand Slam-tornát nyert. - Nekem sikerült, s másoknak is. Kétségtelen, hogy a két testvér jelenleg óriási formában van, s nagyon össze kell szednie magát annak, aki meg akarja verni őket. De nem reménytelen a helyzet. A világranglistát óriási fölénnyel vezeti Serena, mögötte Venus a második. (MTI) Eltűnt csúcstartó a Mount Everesten Chamonix. Eltűnt a világ legmagasabb hegycsúcsának közelében a francia Marco Siffredi, aki tavaly elsőként ereszkedett le hódeszkával a Mount Everestről. A 23 éves extrémsportolót utoljára vasárnap látták, s azóta hiába keresik. Siffredi másfél éve hajtotta végre egyedülálló tettét, akkor a könnyebbik, úgynevezett Norton-úton siklott le a világ tetejéről. (MTI) A csőd szélén az FC Valencia Valencia. A csőd szélére került a spanyol labdarúgó-bajnokság címvédője, a Valencia. A vezetés beismerte, hogy több mint 126 millió eurós adósságot halmozott fel. Néhány napja menesztették Javier Subirats sportigazgatót, és Jaime Ortis klubelnök is a lemondását fontolgatja. A kiszivárgott hírek szerint a közelmúltbeli átigazolások során milliós nagyságrendű pénzügyi szabálytalanságok történtek. Hétfőn az FC Barcelona jelentette be, hogy 180 millió eurós tartozása van. (MTI) Tyson decemberben újra ringbe lép Las Vegas. Az egykori profi ökölvívó világbajnok, Mike Tyson várhatóan december -7-én lép először szorítóba júniusi, Lennox Lewis-tól elszenvedett kiütéses veresége után. Az amerikai klasszis ellenfele a 24 győzelemmel, s 1-1 döntetlennel, illetve vereséggel rendelkező Clifford Etienne lesz, a helyszínről még nem született döntés. A december 7-i időpontnak az az érdekessége, hogy erre a napra terveznek egy másik csúcscsatát is a félnehézsúlyú világbajnok, Roy Jones Jr. és John Ruiz között a WBA nehézsúlyú koronájáért. A mérkőzésszervezők és a tévétársaságok mindenképpen el szeretnék kerülni, hogy a két meccset azonos időpontban rendezzék. Erre azonban nincs túl nagy esély, hiszen Jones egyenlőre nem szerepel a legnagyobbak világranglistáján. (MTI) SAKK Budapest. Lipcsei Pétert sokáig rémülettel teli szánakozással figyelték az emberek. A Fradi-szurkolók egyik kedvence, visszatérve Portugáliából, felépülve a sérüléséből, újra az Üllői úton futballozott, a nézőtéren pedig rendszeresen elhangzott: „Húzza a lábát, ebből már sohasem lesz futballista...” NEMZETI SPORT így utólag visszagondolva egyértelműnek tűnt, hogy Lipcsei Pétert bizony a közvélemény nagy része leírta. A dacosság, a mindenáron való bizonyítási vágy, no meg a futball- és klubszeretet olykor csodákra képes. Mi másnak is nevezhetnénk Lipcsei reneszánszát, s azt, hogy harmincéves fejjel meccsről meccsre a Fradi legjobbja, mi több, öt év után úgy került vissza Izlandon a válogatottba, hogy kiemelkedőt produkált. Mire gondolt Izlandon a magyar Himnusz hallgatása közben? Arra, hogy úristen, mi lesz, ha nem megy a játék. Ilyen rutinnal, ennyi élménnyel a háta mögött nekiállt idegeskedni? Olyan lámpalázas volt, mint egy újonc? Hogy lehet ez? Tényleg olyan voltam, mint egy zöldfülű. Régen éreztem ezt az érzést, de ne csodálkozzon rajta, számomra Izlandon óriási volt a tét. Öt éve nem futballoztam a válogatottban, és persze, hogy sokszor eszembe jutott a kudarc lehetősége. Arra gondoltam, mit mondanak majd otthon az emberek, ha azt olvassák az újságban, Lipcsei lassú volt, körülményes és rengeteget hibázott. Nekem akkor befellegzett, talán soha sem hívnak meg újra a válogatottba. Érdekes, hogy így izgult. Az ember azt gondolná, aki egy teljes szezont végigfutballozott a világklasszisokkal teletűzdelt Portóban, túl van megszámlálhatatlan teltházas Üllői úti meccsen, harminckilenc válogatottságon, az egyszerűen nem pánikolhat be. De ez a pánik az ön esetében a pályán már nem látszott. Én is így éreztem. A Himnusz végén már libabőrös voltam, és csak biztattam, szinte szuggeráltam magam, és az első pillanattól kezdve küzdöttem a labdáért. Volt egy jelenet, amikor történetesen ellenfélhez passzolt, de nem kezdett el szentségeim, az ég felé lesni, hanem mint egy Budapest. Egyes információk szerint „mozgolódás” tapasztalható az MLSZ berkein belül, sőt, néhányan már az elnöki poszt lehetséges várományosainak a nevét is tudni vélik: Puhl Sándor, illetve ifjabb Laczkó Mihály... A dolog annál is inkább érdekes, mert mint köztudott, a tavalyi Sporttörvény módosítása lehetővé tette, hogy a szakszövetségek vezetőit megerősítsék pozíciójukban, illetve újraválasszák a tisztségviselőket. Ez történt az MLSZ-t illetően is, és az akkori ISM-vezetés által támogatott Bozóky-brigád újabb 4 évre, 2005-ig kapott bizalmat. Az egyre gyakrabban felröppenő hír tehát afféle palotaforradalmat sejtet, ifjabb Laczkó Mihály mindenesetre elmondta: maga is hallott esedeges elnöki jelöléséről... Gyorsan hozzátenném azonban, hogy az MLSZ-nek jelenleg legitim elnöke van, ugyanakkor valóban eljutottak hozzám is a jelölésemről szóló hírek, mi több: a labdarúgásban dolgozó vezetők közül - még MLSZ elbulldog az izlandiak után vetette magát. Ha valakit meghívnak a válogatottba, annak igenis kötelessége megszakadni a pályán. Emlékszem, amikor én újonc voltam, Dé- tári, Kiprich és Kovács Kálmán volt a legnagyobb sztár, felnéztem rájuk, tiszteltem őket. Először 1991- ben az írek elleni győri találkozón voltam válogatott, sajnos, kikaptunk 2:l-re. Tudja, hogy nem is olyan régen nagyon sokan sántának és bénának titulálták, látva a mozgását? Persze, hogy tudom, és talán igazuk is volt, de az a legfurcsább az egészben, hogy én nem éreztem ebből semmit. Tiszta erőből tudtam futni és lőni, és százszázalékosnak tartottam magam. Viszont a mozgásom aligha lehetett tökéletes. Most már mindegy, nem is ez bánt a legjobban, hanem az, hogy azzal a csapattal nem lettünk bajnokok. Itt volt Vincze, Miriuta, Horváth, Hrutka. Igazán erős volt a keret, de, sajnos, az Újpest mögött csak másodikok lettünk. Azt viszont ki merem jelenteni, hogy a mostani Ferencváros a legerősebb, mióta én itt játszom. Miért nem maradt akkor a Fradiban? Azért, mert volt még egy év a szerződésemből Portóban, igaz, végül Salzburgban kötöttem ki Hans Krankl hívására. Hol tartana most, ha nincs az a nökségi tagok is - jelezték: adott esetben támogatnának... Mi lehet az „adott eset?” Csak és kizárólag az, ha maga a labdarúgás szeretne váltani, és úgymond alulról jönne a felkérés. Ismétlem: egyetlen lépést sem teszek annak érdekében, hogy a jelenlegi, legitim vezetést „megfúrjam...” Azt sejti, hogy miért éppen önre gondoltak? Nagy a valószínűsége, hogy ez még édesapám sportdiplomáciai kapcsolatainak köszönhető, hiszen ő nagyon jó barátságban van Lennart Johansson úrral, az UEFA elnökével. Azért nyilván nem csak édesapja diplomáciai kapcsolataiban keresendő a titok nyitjaigen, ez valóban így van, 1997/98- ban az Újpest elnökségi tagja voltam, 2000-től pedig FIFA-licences menedzserként dolgozom. Akkor van rálátása a futballra, nyilván tudja: mitől ilyen rossz? súlyos sérülés, s az az egy év kihagyás? Fogalmam sincs. Most mondjam azt, hogy a Barcelonában játszanék? Mert talán erre is lett volna lehetőségem. Emlékszem, nem sokkal a műtétem után ültem Portóban az autóban, a feleségem a kormánynál, én meg csak bámultam kifelé az ablakon rosszkedvűen, amikor odajött a kocsihoz Bobby Robson, a korábbi edzőm, aki éppen akkoriban került a Barcelona kispadjára. Barátságosan megsimogatta a fejem, s azt mondta: „Péter, egy év múlva találkozunk Barcelonába”...“ Sokat gondol erre? Olykor eszembe jut, de nem vagyok csalódott a pályafutásom miatt. Úgy látszik, így kellett történnie mindennek, és nekem nem szabad panaszkodnom, mert nagyon sokat kaptam az élettől, elsősorban a futballtól. Volt olyan pillanat, amikor abba akarta hagyni. Nem tagadom. Szenvedtem, kínlódtam, nem ment a játék, és gyakran úgy mentem haza az edzésről, hogy kész, befejezem. De ott volt mindig mellettem Márti, a feleségem, akivel tíz éve vagyunk házasok, és akinek talán a legtöbbet köszönhetek. Látta rajtam a szomorúságot, és mindig biztatott, ne adjam föl. Azért az ön akaratereje is kellett ehhez az újjászületéshez. Ez sokkal összetettebb probléma annál, hogy néhány szóban elintézhető legyen, én elsősorban annak az okait kutatnám, miért van az, hogy a külföldön játszó labdarúgóink aránylag komoly klubokban képesek jó teljesítményre, itthon pedig mintha megbénulnának, elfelejtenének futballozni. Játsszunk el a gondolattal: mivel kezdené, ha ön lenne az MLSZ elnöke? Mindenképpen törekednék arra, hogy a szövetség nagyobb szerepet vállaljon a hazai labdarúgásban, mert jelenleg úgy tűnik, hogy csak a válogatottal foglalkozik, minden más a Liga feladata. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a két szervezetnek egymás ellen kellene dolgoznia, sőt: együtt kell megoldaniuk a problémákat, de az MLSZ töltse be a vezető szerepet a hazai fociélet irányításában. Tényleg nem árulja el, hogy kik biztatják? Főleg a válogatott és bajnoki meccseken jönnek oda hozzám, és Pedig tavaly még nagyon nem ment a játék. Amikor Csank Jánossal bajnokok lettünk, örültem, de belül éreztem, hogy keveset tettem hozzá a csapat sikeréhez. Ez az igazság, nincs ezen mit szépíteni. Hajtottam, azzal nem volt gond, de képtelen voltam úgy futballozni, mint régen. Az is lehetett a baj, hogy Csank mester sokszor szerepeltetett más poszton, rendszeresen hátravitt söprögetőnek, az meg nem az én helyem. Mióta Garami József irányítása alatt dolgozom, mindig a helyemen játszom. A mester bízik bennem, amit az első perctől kezdve érzek, nekem pedig egyre jobban megy, ezért is lehettem újra válogatott. Meddig akar még futballozni? Talán harmincöt éves koromig. Azt elhatároztam, hogy nekem nem kell megint kegyelemkenyér, rám többet ne mondja senki, hogy megtűrt ember vagyok. Ha kiöregszem, ha már nem bírok futni, ha a fiatalabbak lehagynak, akkor befejezem. Remélem, ez még odébb van, mindenesetre már most létrehoztuk apuval egy Kazincbarcika melletti faluban a Lipcsei-focisulit huszonöt gyerekkel. Lehet, hogy egyszer majd én leszek az edzőjük. Addig azonban még sok dolgom van. Először is a Fradival győznünk kell Újpesten, a válogatottal pedig Stockholmban. Most mondhatnám, hogy mindkét meccsen jó az iksz, de miért ne legyek telhetetlen? biztatnak, hogy ha lehetőség nyílik erre, akkor vállaljam el az elnöki funkciót, de még egyszer hangsúlyozom: jelen pillanatban van elnöke a szövetségnek. A mostani elnökség több programot is elindított, mint például a Bozsik-programot... A Bozsik-program alapjában véve remek kezdeményezésnek mondható, de szerintem, képezni kellene a játékosokat, nem nevelni, mert az a szülők és a pedagógusok dolga. A siker másik feltétele, hogy a programhoz szükséges pénz eljusson a gyerekekhez, edzőkhöz... Üzleti ügyei nem zavarnák, ha esetleg mégis MLSZ-elnök lenne? Nem, az Új Sipos éttermet éppen most adtam ki bérbe, jelenleg „csak“ egy belga-magyar vegyes vállalat ügyvezető igazgatója vagyok. Édesapja mit szólt ahhoz, amikor megtudta, hogy felmerült a neve? Rám bízta a döntést, annyit azért megjegyzett, hogy nagyon síkos a pálya... DELMÁR GÁBOR A svájci-német páros sakkcsata kettős színhelye a zürichi Savoy szálló, illetve a berlini Casino nagyterme volt. A svájci színekben versenyző „sakklegenda” Viktor Korcs- noj és a fiatalabb nemzedékhez tartozó Yannick Pelletier scheveninge- ni rendszerű mérkőzést játszik a német bajnok Christopher Lutz és a 16 éves Arkadij Naiditsch orosz származású, de immár német „sakkcsillag” ellen. Az utóbbi játékerejére jellemző, hogy a dortmundi sakkfesztivál keretében rendezett nyolc játszmás páros mérkőzés 4:4 arányú döntetlenül végződött a tapasztalt holland nagymester, Jan Tim- man és fiatal ellenfele között. Naiditsch már 2:0-ra vezetett és ellenfelének minden erejét latba kellett vernie, hogy kiegyenlítse a mérkőzés állását. Drámai küzdelmet hozott a második játszma: Szicíliai védelem Világos- Timman - Sötét: Naiditsch l.e4 c5 2.HÍ3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc2 a6 6.h3 (ritkább ez a Hg4 lépést akadályozó folytatás, mellyel Timman elkerüli a kielemezett 6.Fe3 e5 7.Hb3 vagy 6...Hg4 7. Fg5 h6 8.Fh4 g5 változatokat) 6...g6 (számításba jött 6...e5), 7.Fe3 Fg7 8.Vd2 b5 9.0-0-0 Fb7 10.f3 Hbd7 U.g4 Bc8 12.Kbl 0-0 13.Fh6 Fxh6 16.Vxh6 e5 15.Hb3 b4 16.Hd5 Hxd5 17.exd5 a5 (jobb volt előbb 17...Vc7 és csak 18.Bh2 után a5, amire 19.Fd3 nem megy Fxd5 miatt) 18.h4! 19.Fd3 a4 (19...Fxd5 veszélyes lenne, 20.h5! után a támadást nem lehet feltartóztatni) 20.Hd2 Hc5 21.FÍ5! b3 (az egyedüli esély, 21...Bb8-ra 22.h5 jön, és a futó sem üthető: 21...gxf5? 22.Vg5+ Kh8 23.VÍ6+ Kg8 24.gxf5 Bfe8 25. Vh6 és nyer) 22.cxb3 axb3 23.a3 Fa6 24.Bcl Vb7 28.Fxc8 Bxc8 26. Hc4? (26.h5 Fd3+ 27.Khl után világos nyerésre áll!) 26...Ha4 27. Hxd6 Bc2!! (ezt a holland nagymester elnézte, nem játszhat 28. Hxb7-t mert 28...Bxb2+ 29.Kal Ba2+ 30.Kbl Fd3+ Fd3+ után mattot kap, akárcsak a bástya ütésére: 28.Bxc2? bxc2+ 29.Kxc2 Vxb2 és matt) 28.Bhdl Bxb2+ 29.Kal Ve7 30.Hb5 (30.Bc6Vxd6! 31.Bxd6 Ba2+ 32.Kbl Hc3+ és matt) 30...Fxb5 31.Bc8+ Fe8 32.d6 Vd7 33.Bc4 Bc2 34.Bxc2 bxc2 35.Bd3 Hc5 36.Bc3 Vxd6 és vüágos feladta. 2295 sz. fejtörő H. Ahues (1996) 1 : Pf M & i S 4 á Pf X á % W 4 i. á & A ÜT i. Világos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés: Világos: Kf8, Vc2, Bc8 és g5, Hd3 és e7,Fb8, gy:f3 (8 báb). Sötét: Kd4, Ba8 és h5, Hc4, Fa3 és fi, gy: a4, c3, d6, d7, e3, f4 és h7 (13 báb). A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk” megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között - minden feladvány után - két 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki! A megfejtés beküldésének határideje - a 2294, 2296 és a 2297 sz. fejtörővel együtt - október 14. Ifjabb Laczkó Mihály: A Magyar Labdarúgó Szövetség töltse be a vezető szerepet a hazai fociélet irányításában Képezni kellene a futballistákat IMRE MÁTYÁS __________ . ............................................................... Li pcsei Péter öt esztendőt követően tért vissza a magyar válogatottba (Képarchívum)