Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-11 / 211. szám, szerda
1 Sport ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 11. Pavol Rybár, a címvédő Slovan kapusa tegnap este is jól védett (TASR-felvétel) Rövid távon nincs remény arra, hogy javulás történjen a szlovák labdarúgásban „Semmit sem mutattak” Frantisek Hossa a válogatott edzője Pozsony. A Szlovák Jégkorong Szövetség vezetői hivatalosan ma hozzák nyilvánosságra a válogatott új trénerének a nevét, de az Expres Rádió már tudni véli, Frantisek Hossa lesz az edző, aki hétfőn tárgyalt a szövetség képviselőivel. A szerződés aláírására ma kerül sor. A JOJ TV szerint Ján Sterbák, a válogatott egykori szakvezetője (most Poprádon tevékenykedik) segíti majd Hossa munkáját. A Strbák-Hossa duó korábban már ült együtt a kispadon, két világbajnokságon és a sikertelen naganói olimpián irányította a csapatot. (SITA) Harc Ronaldo feleségéért Madrid. Egy nappal Spanyol- országba érkezése után máris mesés ajánlatok között válogathat a brazil futballsztár, Ronaldo felesége. Milene Do- minguest legalább 7 klub szeretné leigazolni, noha még egyikük sem látta őt játszani. A „kérők” akár évi 300 ezer eurós fizetést is ajánlanak, ez tízszerese az ország legjobb női futballistái által keresett pénznek. (MTI) Vízilabdabotrány: késik a tárgyalás Budapest. Az eredeti tervek szerint e héten lett volna a május 19-én botrányos körülmények között félbeszakadt Honvéd-Vasas vízilabdabajnoki döntőn történtekkel újra foglalkozó elsőfokú fegyelmi tárgyalás, de ez különböző okok miatt elmarad, leghamarabb két hét múlva kerülhet rá sor. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az új szezon kezdetére semmi sem oldódik meg, legfeljebb az első fokon eljárók második döntése után kerülhet pont. (MTI) Oroszországban a szemlebizottság Moszkva. Vasárnap Szentpé- tervárott kezdődött, s azóta több más oroszországi városban folytatódott az UEFA szemlebizottságának hatnapos látogatása. Jürgen Müller vezetésével a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság lehetséges helyszínein vizsgálódik a küldöttség. Szentpétervár mellett Rosztov, Krasznodar, Volgograd, Szamara, Kazany, Szaratov és természetesen Moszkva szerepel az orosz „ajánlatban”. Az UEFA december 13-án dönt a helyszínről. A pályázók Oroszország mellett: Magyarország, Ausztria- Svájc, Dánia-Finnország-Nor- végia-Svédország, Bosznia- Hercegovina-Horvátország, Görögország -Törökország, ír- ország-Skócia. (MTI) Pozsony. A Szlovák Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottsága keddi ülésén értékelte az A-válogatott és az utánpótlás csapat (U21) két legutóbbi fellépését (Csehország és Törökország ellen), foglalkozott az angolok ellen október 12-én esedékes Európa-bajnoki selejtező előkészítésével. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nem valami rózsás hangulatban lépett az újságírók elé Frantisek Lau- rinec, a szövetség elnöke, aki a törökök elleni Eb-selejtező után nem volt hajlandó nyilatkozni, mondván, majd egy győztes meccs után keressék meg. Tegnap azonban a toliforgatók elé állt, és mondott néhány keresetlen szót a két mérkőzés kapcsán: „Nem elemeztük konkrétan az olomouci és az isztambuli meccset, inkább ezek vetületeként a jelenlegi szlovák futballra helyeztük a hangsúlyt. Részletes értéke♦ Polgár Judit legyőzte a világranglista-vezető Garri Kaszparo- vot a moszkvai Oroszország-Vi- lágválogatott sakkmérkőzésen. A magyar nagymester először tudott nyerni a világ legjobbja ellen. Öt forduló után a Világválogatott 25,5:24,5-re vezet. ♦ Marek Fabula, az élvonalban szereplő Ruzomberok labdarúgója a II. ligás Presov együttesébe igazolt. ♦ A páros után egyesben is győzelemmel mutatkozott be (Molik 7:5, 6:1) Mandula Petra a 140 ezer dollár összdíjazású sanghaji tenisztornán. Bahiaban Martina Suchá 6:1, lésre pénteken kerül sor a szakmai stáb jelenlétében. Annyit azonban elmondhatok: nem az eredmények szomorítottak el bennünket, hanem a játék, a futballisták hozzáállása és erkölcse. A 21 éven aluliak csapatának esetében látszik, egy olyan kollektíva van alakulóban, amely ugyan nem éri el az élcsapatok minőségét, de a fiúk játékából nem hiányzik az akarás, a küzdőképesség, az eltökéltség. Ezek olyan futballtulajdonságok, amelyekre lehet építeni. A csehek ellen örvendetes eredményt értek el, a törökök ellen pedig mindent megtettek ennek érdekében.” Egészen más hangnemben szólt az elnök a „nagyokról”: „Az A-csapat mindkét találkozón csalódást okozott, tulajdonképpen semmit sem mutatott. Mindenki előtt világos, nem mi vagyunk a selejtezőcsoport esélyesei, az európai harmadik kosárba tartozunk, de ha ez így fog menni tovább, onnan is ki- pottyanhatunk.” Rövid távon nincs remény arra, hogy javulás történjen a honi lab6:4-re kikapott a szlovén Katarina Srebotniktól. ♦ A férfi kosárlabda Cseh-Szlovák Kupa legutóbbi fordulójában: USK Praha-Komárno 101:59 és Pezi- nok-Komárno 117:40. ♦ Több hétre harcképtelenné vált Vladimír Smicer, a Bajnokok Ligájában érdekelt FC Liverpool labdarúgója. A cseh középpályás pénteken, a Jugoszlávia elleni barátságos mérkőzésen (5:0) szenvedett lábujjtörést. ♦ A világranglista 206. helyén áll Kuti Kis Rita bejutott a legjobb 16 darúgásban, csodák már nincsenek, nem teremnek minden bokorban, ezért a szövetség a koncepciós munkára helyezi a hangsúlyt: „Megkezdtük az ifjúsági futball regenerálását, kaptunk az UEFA-tól 8,3 millió koronát, amit az I. és a II. ligás klubok között osztunk szét, hogy fordítsák a fiatalok képzésére. Ezen felül a szövetség 40 millióval támogatja az egyesületeket.” Szeptember 17-én angol küldöttség érkezik Pozsonyba, hogy megismerkedjen az októberi Eb-selej- tező környezetével. Egyébként a szövetség telt házat, 32 ezer nézőt vár a mérkőzésre, 10 ezer jegy már elfogyott, a fedett lelátókra szóló 500 koronás belépők mind gazdára találtak. A rendezők úgy tervezik, hogy egy órával a meccs előtt lezárják a stadiont. Nagy az érdeklődés a sajtó részéről is, eddig mintegy 100 akkreditálási kérelem érkezett a szervezőkhöz. Olomouc és Isztambul után természetesen a figyelem az angoloknak szól, sokan akatják látni élőben Beckha- met, Owent és társaikat. (T. V.) közé a 75 ezer dollár összdíjazású franciaországi tenisztornán, miután 6:4, 6:l-re legyőzte a spanyol Best. ♦ Fényes nappal, a nyílt utcán rabolták ki Marc Rosset olimpiai bajnok svájci teniszezőt. ♦ Paul Scholes, az MU futballcsapatának középpályása tegnap térdműtéten esett át, ami azt jelenti, hat hétig nem játszhat, így nem szerepel majd az október 12-én Pozsonyban pályára lépő angol válogatottban. ♦ A KENŐ 10 nyerőszámai: 5,25,26, 27, 29, 31, 38, 39, 45, 46, 50, 54, 55,56, 58,67,68,73, 76, 79. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK Mit láttak a magyar megfigyelők a szombat esti labdarúgó Európa-bajnoki selejtező mérkőzéseken? Egysíkú svédek, nagyon fegyelmezett lettek NEMZETI SPORT Budapest. Miközben a magyar labdarúgó-válogatott egy barátságos kiruccanás keretében az elmúlt hét végén igencsak „barátságos” eredményt (2:0-ás győzelmet) produkált Izlandon, a 2004-es portugál rendezésű Európa-bajnokság 4. selejtezőcsoportjában egymásnak feszültek a Gellei-legénység riválisai. San Marino Lengyelországot, Lettország Svédországot látta vendégül. Ahogy a sorsolás óta minden esetben, úgy Gellei Imre szövetségi kapitány segítői ezúttal is ott voltak az ellenfelek találkozóm. TAJTI JÓZSEF: „Remek hangulatban egy láthatóan feldobott lett gárda fogadta a svédeket. A végig fegyelmezetten játszó hazai együttessel nem bírt a kreatív labdarúgók hiányában feltűnően egysíkú futballt játszó svéd válogatott. A lettek alaposan megszervezték a védekezésüket, amely olyannyira jól működött, hogy a vendégek tulajdonképpen igazi gólhelyzet nélkül fejezték be a meccset. Úgy hiszem, a lettek csaknem a maximumot hozták ki magukból, két csatáruk, Pahars és Verpakovskis nagyon gyors, remekül cselez és erőszakos. Megbízható pontja a gárdának a kapus Kolinko (Crystal Palace) és a középső védő, Stepanovs. Feltűnt, hogy a svédek fizikálisán és mentálisan jóval erősebbek voltak a házigazdáknál, az utolsó negyedórában beszorították a letteket, de helyzetig sem jutottak.” HEGEDŰS GÁBOR: „A San Mari- no-Lengyelország meccsen a hazaiak beágyazták magukat a kapujuk előterébe, és kilenc emberrel védekeztek, úgy, hogy ez a kilenc szinte a felezvonalat sem lépte át. Majdnem minden esetben két védő jutott egy lengyel támadóra. Ha megszerezték a labdát, nem sokat törődtek támadásépítéssel, »el a kaputól!« jelszóval futballoztak. Amennyiben a kivágott labda megtalálta Andreas Selvát, az egy szem támadójukat, életbe lépett a második számú taktikájuk. A csatárnak, aki nagyon jól játszott, minél közelebb kellett férkőznie Ko- walewski kapujához, és szabadrúgást kellett kiharcolnia, amiből aztán vagy kapura vagy az elé lehetett küldeni a labdát. Zbigniew Bo- niek tanítványai lefeküdtek az ellenfélnek, azaz sokat és feleslegesen járatták saját térfelükön a labdát, nem használták ki a széleket, nem vállalkoztak egy az egyben, pedig egyénileg sokkal jobbak voltak a vendéglátóknál, ez pedig roppant módon megnehezítette a dolgukat. A lengyelek csapata egységes, jó gárda, ellenünk biztosan másként fog játszani. San Marino? A széleken kell őket megfognunk! Minél hamarabb lőjük az első gólt, annál könnyebb dolgunk lesz.” Hokiliga: Poprádon és Turócszentmártonban túlóráztak Remekeltek a kassaiak ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. A 2. forduló öt mérkőzésével folytatódott a jégkorong Extraliga alapszakasza. Remekeltek a kassaiak, akik az újonc iglóiak otthonában arattak kiütéses győzelmet. A zólyomiak a hosszabbításban harcolták ki a győzelmet. ZILINA-TRENCÍN 5:3 (2:1, 1:1, 2:1), gólütők: Mucha (5.), Kazda (10.), Pozník (25.), Skorvánek (52.), Húzevka (58.), illetve Sivák (12.), Hes (28.), Kolozváry (56.); 2000 néző. POPRAD-L. MIKULÁS 1:1 (0:0,1:1, 0:0 - 0:0), gólütők: Segía (38.), illetve Bartánus (32.); 1000 néző. SP. N. VES-KOSICE 2:8 (0:2, 1:2, 1:4), gólütők: Mravec (31.), Ondov (56.), illetve Ihnacák (12.), Nagy (13., 31.), Kövér (26.), Spilár (43.), Kmif (45., 59.), Holecko (47.); 5000 néző. MARTIN-ZVOLEN 1:2 - hosszabbítás után (1:1, 0:0, 0:0 - 0:1), gólütők: Beutel (16.), illetve Augusta (6.), Körinek (62.); 2500 néző. SLOVAN-SKALICA 5:2 (0:0, 3:2, 2:0), gólütők: Junas (35.), Lipi- ansky (36., 55.), Macho (38.), Hu- dec (47.), illetve Flamík (28.), Ram- pácek (36.); 3500 néző. 1. Kosice 2 2 0 0 12:3 6 2. Zvolen 2 2 0 0 13:2 5 3. L. Mikulás 2 1 1 0 3:2 4 4. Martin 2 1 0 1 5:2 3 5. Slovan 2 1 0 1 6:4 3 6. Trencín 2 1 0 1 6:6 3 7. Zilina 2 1 0 1 5:7 3 8. Poprad 2 0 1 1 2:5 1 9. Skalica 2 0 0 2 oo rn 0 10. Sp. N. Vés 2 0 0 2 3:19 0 A pénteki, 3. felvonás párosítása - 17.00: Zvolen-Zilina, Koáice- Martin, L. Mikulás-Sp. N. Vés, Skalica-Poprad és Trencín-Slo- van. (r-zsi) Labdarúgó Szlovák Kupa: DAC-Púchov 0:2 (0:2) Veszélytelen hazaiak SITA-TUDÓSlTÁS Dunaszerdahely. Tegnap délután a DAC- Púchov mérkőzéssel elkezdődött a labdarúgó Szlovák Kupa 34. felvonása. A nagy esélyes vendégcsapat biztosan harcolta ki a továbbjutást. A nyitó- forduló többi összecsapását (a címvédő szenciek és a tavalyi döntős zsolnaiak csak a szeptember 25-én sorra kerülő 2. körben kapcsolódnak be) ma játsszák. DAC-PÚCHOV 0:2 (0:2), góllövők: Breska (8.), Bélák (33.). Játékvezető: Richtárik; 600 néző. Az első félidőben megnyugtató előnyt szerzett a minden csapatrészében jobb élvonalbeli vendéggárda. Fordulás után ugyan rákapcsoltak a csallóköziek, helyenként fölényben futballoztak, ám a kapu előtt nem tudtak mit kezdeni a labdával. Még 11- esből sem találtak a hálóba: az 58. percben Horochonic puskázta el a büntetőt. A Púchov könnyedén jutott a 2. fordulóba. A MAI MŰSOR - 16.00: Rim. Sobo- ta-Kremnicka (játékvezető: Ben- ko), B. Bystrica-FC Kosice (Vlk), St. Lubovna-Ruzomberok (Cichy), Podbrezová-Cana (Chládek), Licar- tovce-Dubová (Jaska), Presov-Hu- menné (Havrilla), Rapid Ruzi- nov-Dubnica (P. Hrcka), Myja- va-Inter (Minárcik), Devín-Trnava (Sipos), V. Leváre-Trencín (Olsiak), Topoícany-Petrzalka (Michel), Nit- ra-Senica (Smolák), Slovan „B”- Slovan „A” (P. Suniar). Besegítenek a nagylelkű és gazdag egyesületek Kezdődhet az A-liga! MTI-INFORMÁCIÓ Róma. Az olasz kulturális és sportminiszter bejelentette, hogy elhárult minden akadály, így szeptember 14-én elkezdődhet a 2002/ 2003-as élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, az A-liga. Hat gazdaságilag stabil helyzetben lévő klubnak (AC Milan, Juventus, Internazionale, AS Roma, Lazio, Parma) köszönhetően sikerült megállapodni azokkal a kisebb csapatokkal, amelyek miatt két héttel elhalasztották a pontvadászat rajtját. A nagylelkű és gazdag egyesületek vezetői felajánlották, hogy a kontraktussal nem rendelkezők egyszeri részesedést kapjanak a televíziós közvetítésekből származó jövedelmükből. Eredetileg augusztus 31-én indult volna a Serie A, de nyolc elsőosztályú együttesnek nem sikerült megegyeznie egyetlen fizetős csatornával sem a közvetítési jogok eladásáról, így labilis lett az anyagi helyzetük és emiatt késleltették a bajnokság kezdetét. Anna Kurnyikova végre nyert! A sanghaji tenisztorna nyitófordulójában 6:1, 6:4 arányban legyőzte az ausztrál Mireille Dittmannt. (TASR/EPA-felvétel)