Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)

2002-09-11 / 211. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 11. Sport Gellei Imre szövetségi kapitány: Talán a legjobb időben, szerkezetileg összeérett a válogatott Saját játékát játssza a csapat Király Gábor (1-es mezben) hibátlan teljesítményt nyújtott az izlandi előkészületi meccsen (nbl.hu-felvétel) Szombaton 2:0-ás győzelmet aratott Reykjavíkban a ma­gyar labdarúgó-válogatott Iz- land ellen. Ez az előkészületi mérkőzés volt az október 12- ei, stockholmi Eb-selejtező főpróbája, s a svédek után három nappal San Marinót fogadja a csapat. Közvetlenül a hazaérkezés után elégedet­ten nyilatkozott Gellei Imre szövetségi kapitány. ÖSSZEÁLLÍTÁS A mérkőzés után azt mondta: saj- nálhatják a magyar szurkolók, hogy nem láthatták a meccset. Ezt mondtam, de nem volt nagy merészség, így aztán még mindig tartom. Mégpedig azért, mert, kü­lönösen a második félidőben, na­gyon éretten, taktikusan futballoz­tunk, s ennek bizonyára sokan örültek volna. Öröm ez így is, hiszen jó ideje nem csupán eredményeivel, já­tékával sem kényezteti el szur­kolóit a válogatott. Hát éppen ez, a-második félidő tu­datos, érett játéka volt az öröm. Ekkor labdabiztos volt szinte az egész csapat, több gólszerzési le­hetőségünk is akadt, és a hajrában egyértelműen a mi akaratunk ér­vényesült. Sokat lendített a játé­kon a szünetben becserélt Lisztes Krisztián, aki nemcsak remekül irányított, hanem két nagy lövéssel is észrevétette magát. Gellei Imre örömmel jelenti, hogy olyan együttese van, amely igazi csapattá érett (Nemzeti Sport-felvétel) És az első félidő? Nem voltak túlzottan is óvatosak az elején? Úgy vélem, csak annyira, amennyi­re kellett. Rögzített szituációk, szögletek, szabadrúgások után többször is veszélyeztettük ellenfe­lünk kapuját, igaz, az izlandiaknak is voltak lehetőségeik. Akkor még teljesen nyílt volt a mérkőzés. Mit szól Eb-selejtezőbeli ellenfe­leink szombati eredményeihez? Egyáltalán nem lepődtem meg, hogy a svédek nem tudtak Lettor­szágban nyerni. Nemrég láttam a letteket Helsinkiben, s hetven per­cig ragyogóan küzdöttek, aztán egy játékvezetői tévedés megpe­csételte a sorsukat. Úgyhogy nem egyszerű szólam, hogy kiegyen­lítődött a világ labdarúgása. A svédek pontvesztése hasznuk­ra lehet? Hát, kárunk aligha lesz belőle. Annyira a selejtezők elején já­runk, hogy még igazából nem le­het tudni, mi mennyit ér. Annyi azért bizonyos, hogy Reykjavík- ból üzentünk Stockholmba, hogy nem lehet előre beírni ellenünk a három pontot. Tehát a sikeres főpróba után a kapitány és csapata egészséges önbizalommal várja a selejtezők kezdetét. Én föltétlenül, s nagyon remélem, hogy a játékosok is. Hiszen egységes csapatot alkottunk Reykjavíkban, s nem véletlenül mondta az izlandiak egyik, Angliában focizó csatára a mérkőzés után: nem gondolta vol­na, hogy a magyar válogatott ennyi­re szervezett. Világklasszis kapu­sunk van, a védelem is egyre stabi­labb, középpályán van variációs le­hetőségünk, no és a csatárok is egy­re biztatóbb formát mutatnak. Szá­munkra nagyon fontos a jó Eb-rajt, mert ez meghatározhatja játékun­kat az egész sorozatra. Hogyha holnap kellene kiállni a svédek ellen, már meglenne a Stockholmban kezdő csapat? A keret megvan, de mivel több, mint egy hónap van a találkozóig, kezdőcsapattal nem szolgálhatok. De tudja már, hogy bizonyos posztokon ki kezd? Például Miri- uta lesz az irányító vagy inkább Lisztes, elöl Tököli kezd vagy Fe­hér Miklós? Mint mondtam, még egy hónap van a rajtig, s amatőr dolog lenne már most csapatot hirdetnem. Több posztra is próbáltam az álta­lam legjobbnak vélt játékost, illet­ve megfelelő helyettesét megtalál­ni, ezért is volt az előkészületi mérkőzéseken a sok csere. Most azt mondhatom: az egyik irányító Lisztes, a másik pedig Miriuta Laci. Majd meglátom, melyiküket szere­peltetem. És mi a helyzet a hosszú idő után visszatért Lipcsei Péterrel? Szombati játéka engem igazolt. Szinte minden akcióban benne volt, sorsdöntő pillanatokban sze­relt, higgadt volt, megtartotta a labdákat. Most már elárulhatom, hogy Halmai Gabi lemondása után sokáig kerestem azt az embert, aki a középpályán betöltheti az űrt. Azt hiszem, Lipcseiben megtalál­tam a legjobbat. így aztán, talán a legjobb időben, szerkezetileg összeérett a csapat, amely - és ez is sokat jelent - egyre inkább igyekszik minden mérkőzésen a saját játékát játszani. Úgy hiszem, egy fontos sorozat előtt ez min­denképpen biztató, (nbl.hu) Dariusz Michalczewski Lengyelországot akarja képviselni F-1-es Olasz Nagydíj: Montoya visszafogott reményei Megértik a szurkolók? Harc a második helyért MTI-IN FORMÁCIÓ Hamburg. Dariusz Michalczews­ki, a hamburgi Universum Box- Promotion félnehézsúlyú világbaj­noka kijelentette, hogy a jövőben kizárólag Lengyelországot szeret­né képviselni.- Azt hiszem mint lengyelnek ez kötelességem a hazámmal szem­ben - mondta a 34 éves, gdanski születésű ökölvívó, aki 14 éve köl­tözött Németországba, s Ham­burgban Erdei Zsolt klubtársa. A kettős állampolgárságú Michal-c- zewski ezért azt kérte a szer­vezőktől, hogy szombaton Bra- unschweigben, a jamaicai Richard Hall elleni WBO címvédő összecsa­páson a lengyel himnuszt játsszák el tiszteletére és szülőhazája zász­lajával vonulhasson a ringbe.- Remélem, hűséges német szur­kolóim megértik a döntésemet - tette hozzá a 46 profi mérkőzésén veretlen Michalczewski. MTI-INFORMÁCIÓ Monza. A Ferrari egyre nyomasz­tóbb fölénye miatt a tavalyi győztes Juan Pablo Montoya már a 3. helyet is sikerként értékelné a Forma-l-es Olasz Nagydíjon. - Egy évvel ezelőtt jobb volt az au­tónk, ezért roppant nehéz lenne is­mételni. Annak ellenére, hogy pá­lyafutásom egyetlen futamgyőzel­mét éppen Monzában arattam, most már a dobogós helyezéssel is elégedett lennék - mondta BMW- Williams kolumbiai klasszisa. Montoya még harcol az összetett verseny 2. helyéért, de a világbaj­nokság utolsó három futama előtt 7 pont a hátránya a Ferrari kiemelt támogatását élvező Rubens Barri- chellóval szemben. A pontverseny élcsoportja a 14. : 1. és már világ­bajnok M. Schumacher 122 pont, 2. Barrichello 51, 3. Montoya 44, 4. R. Schumacher 42, 5. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 37. A NIKÉ 37. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA SZERDA, SZEPTEMBER 11. Német labdarúgó Bundesliga I: 222. Wolfsburg-Ham- burg 2-3-3,35­1,25-1,55; 223. Hannover-Cott- bus 1,9-3-3,7-1,2- 1,6; 224. Rostock-Leverkusen 2,7- 3-2,4-1,35-1,3; 225. Stuttgart­Schalke 04 2,5-2,9-2,7-1,35-1,35; 226. Kaiserslautern-Bielefeld 1,7­3,2-4,3-1,15-1,8. Osztrák fútballbajnokság: 231. AS- KÖ Pasching-Austria Wien 3,2-3- 2,1-1,5-1,3; 232. Salzburg-Bregenz 2-3-3,35-1,25-1,55; 233. FC Kárn- ten-Sturm Graz 2,6-2,9-2,6-1,35- 1,35; 234. GAK-Mödling 1,5-3,5­5,6-1,1-2,15; 235. Rapid Wien-Ried 1,5-3,5-5,6-1,1-2,15. Svájci fociliga: 240. FC Basel-Wil 1,45-3,6-6,1-1,1-2,25; 241. FC Lu­zem-Xamax Neuchatel 1,9-3-3,7­1,2-1,6; 242. Young Boys Bern-Ser- vette Genf 1,95-3-3,5-1,25-1,55; 243. St. Gallen-Grasshoppers 3,3­2.9- 2,1-1,5-1,25; 244. FC Zürich- Delemont 1,75-3,2-4-1,15-1,75. Francia labdarúgó-bajnokság: 251. Nice-Marseille 2,5-2,8-2,8-1,3-1,35; 252. Le Havre-Guingamp 2,3-2,9­2.9- 1,3-1,4; 253. Bordeaux-Troyes 1,65-3-5,2-1,1-1,85; 254. Auxer- re-Bastia 1,6-3-5,7-1,1-1,9; 255. Ajaccio-Montpellier 2,3-2,8-3-1,3- 1,4; 256. Strasbourg-Sedan 2,1­2.9- 3,3-1,25-1,5; 257. Rennes-So- chaux 2,5-2,8-2,8-1,3-1,35; 258. Monaco-FC Nantes 2,2-2,8-3,2­1,25-1,45; 259. Lille-Paris St. G. 2,75-2,75-2,6-1,35-1,3. Belga futball-liga: 268. Genk-Be- arschot 1,5-3,5-5,6-1,1-2,15. Angol labdarúgó Premier League: 269. Aston Villa-Charlton 1,9-3-3,7 -1,2-1,6; 270. Fulham-Tottenham 2,4-2,9-2,75-1,3-1,35; 271. Sout- hampton-Everton 2,3-2,9-2,9-1,3- 1,4; 272. West Ham-West Brom­wich 1,65-3,2-4,7-1,1-1,85; 273. Blackburn-Chelsea 2,6-2,9-2,6­1,35-1,35; 274. Liverpool-Birming­ham 1,27-4,4-8,45-0-2,85; 275. Manchester U.-Bolton 1,25­4.6- 8,1-0-,2,95; 276. Newcastle-Le­eds 2,35-2,8-2,85-1,3-1,35. Skót futballdivízió: 277. Aberde- en-Dundee U. 1,8-3-4,1-1,2-1,7; 278. FC Dundee-Livingston 2,3­2,9-2,9-1,3-1,4; 279. Hibernian- Dunfermline 2,2-3-3-1,3-1,45; 280. Kilmarnock-Partick Th.1,9-3­3.7- 1,2-1,6; 281. Gl. Rangers-He- arts 1,25-4,6-8,7-0-2,95. Török focibajnokság: 282. Gazian- tep-Fenerbahce 3,35-3-2-1,55- 1,25. Dán labdarúgóliga: 283. Esbjerg- FC Koppenhága 3-3-2,2-1,45-1,3; 284. AB Koppenhága-Farum 2,2-3­3-1,3-1,45; 285. Koge BK-Midtjyl- land 3,2-3-2,1-1,5-1,3; 286. Oden- se-Aalborg 2,55-3-2,55-1,35-1,3'5; 287. Silkeborg-Viborg 2,3-2,9-2,9­1,3-1,4; 288. Aarhus GF-Bröndby 3,2-3-2,1-1,5-1,3. Svéd fútballbajnokság: 289. Halms- tad BK-Hammarby 2,2-2,9-3,1­1.25- 1,45; 290. Halmö FF-Helsing- borg IF 1,85-3-3,9-1,15-1,65; 291. Örebro-Djurgaarden 2,55-2,9-2,65- 1,35-1,35. Norvég fociliga: 292. Brann Ber- gen-Start Kristiansand 1,55-3,5-5­1,1-2. Orosz labdarúgó-bajnokság293. Jaroszlavl-Eliszta 1,75-3,2-4- 1,15-1,75; 294. Rosztov-Vlagyi- kavkaz 2-3-3,35-1,25-1,55; 295. Szamara-Ramenszkoje 2-3-3,35­1.25- 1,55; 296. Mahacskala-Sza- ratov 1,65-3,2-4,7-1,1-1,85; 297. Volgográd-Torpedo ZIL 1,8-3- 4,1-1,2-1,7. RÖVIDEN Senkinek sem kell Paul Gascoigne Auckland. Az ausztrál élvonalban szereplő új-zélandi Auckland Kingz labdarúgócsapata mégsem igazolja le az egykori angol válo­gatott Paul Gascoigne-t. „Nem szerződtettük le a 35 éves középpá­lyást és erre a jövőben sem kerül sor” - jelentette ki a helyi lapnak a klubigazgató. Hétfőn a futballista menedzsere állította, hogy a tá­voli ország egyesülete érdeklődik pártfogoltja iránt. Gascoigne je­lenleg ingyen igazolható, mivel nincs élő kontraktusa. (MTI) Magyar edző a 11-szeres bajnokcsapatnál Hamm. A 33 esztendős Pellei Csaba személyében magyar edzőt szerződtetett az egyik legismertebb, korábban 11-szer bajnok né­metvízilabdacsapat, a Rote Erde Hamm. A szakember játékosként a Tungsramban pólózott, majd Szentesen, s a svájci élvonalba tar­tozó SC Kreuzlingennél edzősködött. Az ismert német együttesben játszott, később edzősködött néhány évvel ezelőtt az exfradista Bujka Gábor, míg az egy hónap múlva kezdődő bajnokságban be­mutatkozó ifjú tréner legnevesebb elődje a jugoszlávok hajdani olimpiai bajnoka, Ivó Trumbics volt. (MTI) Rio Ferdinand nem tart a leedsiektől Manchester. Rio Ferdinand, a Manchester United válogatott labdarúgója nem tart a leedsi szurkolóktól, pedig a szombati bajnoki rangadón valószínűleg hűvös fogadtatásban részesül az Elland Roadon. „Mindenkinek tudnia kell, hogy futballmérkőzés lesz, s nem háború. Nem élet-halál kérdése az eredmény - mondta a védő, aki néhány héttel ezelőtt 30 millió fontért igazolt a Leeds Unitedtől a világ leggazdagabb klubjához. - Meg­értem, hogy a rajongók csalódtak bennem, így felkészültem ar­ra, hogy eleinte biztosan füttykoncert fogadja majd minden megmozdulásomat. (MTI) Franciaország: Roux újabb csúcsot dönt Párizs. Szerdán 783. alkalommal ül le szakvezetőként a kispadra elsőosztályú labdarúgó-mérkőzésen Guy Roux, az Auxerre edző­je, amivel egyedüli csúcstartó lesz Franciaországban. A már a klubhűségi világrekordot is magáénak valló 63 éves tréner a Bas- tia elleni, idegenbeli találkozón előzi majd meg Kader Firoud-t, aki a Nimes, a Tolouse és a Montpellier együtteseit irányította a 70-es években. Roux 1961-ben költözött a burgundiai városba, melynek futballcsapatát 1980-ban vezette az élvonalba. 1996- ban bajnoki és - 1994 után másodszor - kupagyőzelmet ünnepel­hetett tanítványaival, ebben az idényben pedig az együttes beju­tott a Bajnokok Ligájába. (MTI) Labdarúgó-vb: sikerkapitányok varsói eszmecseréje Scolari is ott lesz MTI-HÍR Varsó. A labdarúgó-világbajnok­ságon szerepelt válogatottak szö­vetségi kapitányainak részvételé­vel rendez konferenciát az UEFA a lengyel fővárosban. A szeptember 23. és 25. között sorra kerülő varsói tanácskozáson többek között ott lesz Luiz Felipe Scolari, az aranyérmes brazil csapat szakve­zetője és Rudi Völler, a második he­lyen végzett német együttes meste­re. A háromnapos konferencia résztvevői elemzik a koreai-japán közös rendezésű vb legfontosabb ta­pasztalatait, a sportág fejlődésére tett hatását, s megvitatják az UEFA e témában készített tanulmányát. A megbeszélésre meghívót kapott Pierluigi Collina is, a finálé olasz já­tékvezetője. Pierluigi Collina, a világ legjobb labdarúgó-játékvezetője annyi reklámban szerepel, hogy olasz kollégái már csak a Mister Spot néven emlegetik. Felvé­telünkön egy japán édesség előnyeit méltatja... (nbthu-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents