Új Szó, 2002. szeptember (55. évfolyam, 203-227. szám)
2002-09-09 / 209. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2002. SZEPTEMBER 9. Közélet 3 Szent Istvánra emlékeztek Királyszobrot szenteltek Királyfán Királyfa. Az ötéves együttműködésünknek most érett be értékes gyümölcse, a Szent Király Szövetség által ajándékozott Szent István szobor felszentelésében - mondta a szombati szoborszentelésen Tóth Pál, a község polgár- mester. A Schall Tamás esztergomi esperes, Szentkirályszbadja plébánosa vezetésével celebrált misén szentelték fel Dienes Gyula szobrász- művész bronz alkotását. Az esperes megjegyezte, az európai integráció Szent István tevékenységével vette kezdetét. A szoboravatáson Csáky Pál. miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, a magyar nemzetnek mindig volt egy természetfeletti megtartó ereje, és ezt az erőt szimbo- 64 centis szakállával a nagyrőcei Dusán Pavko nyerte a vadászok védőszentje, Szent Hubertus napján tartott lizálja a vágkirályfai Szent István versenyt. (TASR-felvétel) szobor is. (gl) <Négy hónapja van jogosítványom - avatott be az Első Dáridó Fesztiválra, Érsekújvárba készülő Komonyi Zsuzsa Szóló nagylemezt szeretne A Rák jegyében született, de csak egyeden nap választja el az Oroszlántól. Nyári ember tehát. Imádja is ezt az évszakot. De idén nyáron nem pihent. Komonyi Zsuzsi fellépésről fellépésre megy, közben angol nyelvvizsgára készül. Szeptember közepéig nincs megállás. BÁRÁNY JÁNOS Öt éve kezdett énekelni. Kecskeméti színészek között. Nagyon szerettem azokat az időket. Pál Attila színész karolt fel annak idején. Felvállalta, hogy ismeretlenül elvisz a Katona József Színház művészeivel fellépni estélyekre, bálokra. Tetszett neki a hangom, így lehetőséget kaptam, hogy fellépjek. Színpadon nem szerepelt? Csak énekeltem velük. Nem készült színésznőnek? Szerettem volna színpadközeibe kerülni. Akár, mint műsorvezető. Járok színházba. Szerepet még nem kaptam, de utamba sodorhatja még a sors, szívesen kipróbálnám. Kilencvenkilencben indult a Miss World Hungary szépségversenyen, ahol a királynő első udvarhölgye lett. Akkor kerültem a ismert emberek közé. Megismertem Lajcsit, aki bevitt a műsorába. Rengeteg olyan rendezvényen vettem részt azután, ahol csupán fontos emberrel ismerkedhettem meg. Valarmlyen szinten fordulópont volt az a szépségverseny az életemben. Gimnazistaként lett udvarhölgy. Tavaly érettségizett. Azt mondta, egy évet pihen, azután mindenképpen főiskolára megy. Sikerült? Sajnos, lekéstem a felvétek időpontját. Ősztől gőzerővel készülők majd a következőre. Még nem döntöttem el, müyen szakra mennék. Lehet, hogy üzletire, vagy műsorvezetőire, esetleg kommunikációra. Még mindig a Dáridó ösztöndíjasa? Az a megállapodás december harmincegyedikén lejárt. Akkor kötöttük meg a szerződést, mely szerint fellépő vagyok. De másfél évig valóban a Dáridó ösztöndíjasa voltam. Új dalokat énekel mostanában? Duettet éneklek Lajcsival, A szerelem él című dalt. De előadom a Mindenkinek van egy álma című sláger új változatát is. Legújabb dalom pedig egy angol musical-sláger magyar változata, a Vége a világnak. Két duettet énekeltem Várhegyi Gáborral is. Az egyik a Szeretlek is, meg nem is, a másik duett címe Endless Love. Ót is meghívták a Dá- ridóba. Színpadon kívül udvarolnak önnek? Mondják, sohasem árulta még el kedvese nevét. Most sem teszem. Édesanyja még mindig mindenhová elkíséri? Négy hónapja van jogosítványom. Azelőtt édesanyám volt a sofőröm. Közeli helyekre már elenged egyedül, a hosszabb utakra azonban még elkísér. A fellépő ruháim kiválasztásában is igénylem a segítségét. Ha annak idején nem lett volna az a Miss World Hungary szépség- verseny, ahol nem énekelt volna egy dalt, amit nem hallott volna Galambos Lajos, miképp alakult volna az élete? Akkor is abban reménykedtem volna, hogy hasonlóan. Hogy bekerülök egy tévéműsorba, és végül valaki felfedez. Ezáltal pedig én is felfedezhetem az egész országot. Optimista típus vagyok. Bíztam volna abban, hogy végül minden úgy alakul, ahogy szeretném. Remélem, nemsokára megjelenhet az első albumom. Egy lemeznyi anyagom bőven van. Úgy érzem, megérett már rá az idő. Több mint százan jelentkeztek a „Nevünkben hordozzuk" felhívásra, emellett hazajönnek a kitelepítettek is Naszvadiak találkozója Naszvadon ÚJ SZÓ-HÍR Naszvad. Szeptember 14-én nem mindennapi találkozó színhelye lesz ez a Komárom járásbeli nagyközség. „Nevünkben hordozzuk” elnevezéssel Naszvadi és Nesvadsky vezetéknevű személyeket, családokat látnak vendégül. „A település monográfiáját készítő Püspöki Nagy Péter történész szerint egész Európában csak a mi községünk viseli a Naszvad nevet. Ezért úgy gondoltuk, az ilyen vezetéknevű személyeknek, illetve őseiknek valamilyen módon kötődniük kellett ehhez a településhez - mondta Haris József polgármester. - Ez adta az ötletet a találkozó megszervezéséhez.” Felhívásukra több mint százan jelentkeztek, mintegy 80 százalékuk Magyarországról, a többiek Szlovákiából. Ezen a napon rendezik a faluból elszármazott, kitelepített személyek és leszármazottaik immár negyedik találkozóját is. 1947-48-ban az ötezres lélekszámú község lakosságának csaknem felét Magyarországra telepítették, tehát van kit hazavámi. Az ünnepségsorozat egyébként már egy nappal korábban, szeptember 13-án kezdetét veszi, mégpedig Fekete Zoltán, Holop Ferenc és Németh Gyula kiállításának megnyitójával. Szombaton - a már említett találkozókon kívül - lesz kézilabdatoma, futó- és gulyásfőző verseny, veterán autók bemutatója, kultúrműsor és mulatság. Vasárnap foci és gálaműsor záija a rendezvénysorozatot. (vkm) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kisgéres. A hagyományápolás jegyében zajlott tegnap a hatodik bodrogközi kulturális fesztivál. A kisgéresi borospincéknél zengett a népdal, az akácerdőbe csalogatott közönség pedig élvezte a nyárutó melegét. Bodrogköz és Ung-vidék közismert hagyományápolói elevenítették fel népi kultúránk gyöngyszemeit: így a nagykaposi Erdélyi János Énekkar és a Komcsa Táncejgyüttes, a bod- rogszerdahelyi Női Éneklőcsoport, a kiskövesdi Éneklőcsoport, a szőlőskei Éneklőcsoport, a bácskai Női Éneklőcsoport, a kisgéresi Női Éneklőcsoport és Gyermektánccsoport, a kistoronyai Folklórcsoport, a nagy- tárkányi Tiszavirág Együttes, a zempléni Tánccsoport, a királyhel- meci Arvalányhaj Éneklőcsoport, a Botorkáló Gyermektánccsoport és Esztrádcsoport, a nagykövesdi Tánccsoport, az örösi Mazsorettcsoport, a bolyi Esztrádcsoport, valamint Nagy Anita, Tóth Emil és fiai, Fazekas István, Horkay Hajnalka. - Ismét igazolást nyert, hogy globalizálódó világunkban is van létjogosultsága a népi kultúrának. Közösségformáló ereje jelen kell, hogy legyen identitástudatunk megőrzésében - mondta lapunknak Köteles László a Cse- madok országos alelnöke. (déva) 40 ezer koronát csaltak ki egy idős férfitől Csaló álhivatalnokok ÚJ SZÓ-HÍR Tőketerebes. Két ismeretlen személy, egy férfi és egy nő sötétzöld személygépkocsijukból azzal szólított le egy 71 éves helyi lakost, hogy a pozsonyi biztosító hivataltól vannak. Azt mondták az idős embernek, a számítógép őt és feleségét választotta ki, akiknek legalacsonyabb a nyugdíjuk. Ezért a nyugdíjhivatal figyelmességként egy porcelánvázát és fejenként 180-ezer korona nyugdíjpótlékot juttat nekik. A két csaló a pénz kifizetésének feltételeként azt szabta, hogy adjanak 40 ezer korona előleget. Mivel csak ötezer koronájuk volt kéznél, rászedték, hogy harmincötezret vegyen ki a bankból, és kocsijukon vitték el a bankhoz. Ezután a nő kikapta kezéből a bankókat, és elviharzottak, azzal, hogy sietnek Eperjesre. A nő 50 év fölötti, kb. 160 cm magas, molett, gömbölyű arcú, hosszúkás állú hegyes orral, alatta kis szemölccsel, haja piszkosszőke, feltehetően festett. A férfi 50 év fölötti, kb. 165 cm magas, félkövér testalkatú, gömbölyű arcú, rövid sötét hajjal, fekete szemekkel, vastag fekete szemöldökkel. A rendőrség fokozott éberségre inti a lakosságot, mivel egyre gyakrabban bukkannak fel hasonló csalók, (dv) Kórházban ápolják a szerencsétlenül járt férfit Túlélte a villámcsapást TASR-HÍR Jasná. Villámcsapás ért egy túrázók az Alacsony-Tátrában, ám az ötvenéves férfi túlélte a balesetet, tegnap este a liptószentmiklósi kórházban ápolták. Az orvosoknak sikerült stabilizálni állapotát, ám további vizsgálatokra van szükség, hogy kiderüljön, esedeg müyen belső sérüléseket szenvedett. A szerencsétlenség a Dumbier alatt történt, hirtelen nyári zivatar kerekedett, amit sűrű villámlás kísért. A sebesültet a pop- rádi mentőszolgálat helikopterrel szállította el a helyszínről, érdekesség, hogy önkéntesként jómaga is a hegyi mentőknél dolgozik. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS „Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani. ” Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédoknak és mindazoknak, akik 2002. szeptember 3-án elkísérték utolsó útjára a felbári temetőbe a drága édesanyát, nagymamát, dédnagymamát, anyóst, testvért, sógornőt, özv. FEKETE FERENCNÉT, Katona Erzsébetet és részvétükkel igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. Örökké gyászoló családja UJ501 Á34-muatu, VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERŰS ÉGBOLT, 23-27 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 06.22-kor - nyugszik 19.164-kor. A Hold kel 09.02-kor - nyugszik 20.45-kor. Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 310 Dobson-egységet mértek, ami megfelel a sokéves átlagnak. Az ultraibolya-sugárzás mérsékelt, az évszaknak megfelelő. Országszerte derűs lesz az égbolt. A délutáni órákban a magasabban fekvő területek helyenként megnövekedhet a felhőzet és szórványos esőkre is számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok körül alakul, míg éjszaka 9 és 13 fok közti értékeket mutathat a hőmérő higanyszála. Kedden is csak helyenként várhatók záporesők, zivatarok. Napközben 22 és 26 fokig melegedhet fel a levegő, éjjel pedig 8 és 12 fok közé hűl le. Hasonlóan derűs időjárás valószínű szerdán is. Nappal 21-25 lesz. KIJEV 26 Nehezebben viseljük a fokozottabb szellemi és fizikai megterhelést. Lassulnak a reakcióink, ezért a munkavégzéskor és a közlekedésben is nagyobb a balesetveszély. Az alacsonyabb -vérnyomá- súak esetében gyakrabban jelentkezhet migrénes eredetű fejfájás. A szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedőkre a mai időjárás viszonylag kímélőleg hat. A változékonyabb időjárású területeken azonban a vérnyomás hirtelen ingadozása okozhat gondokat. Holnap a mainál is kedvezőtlenebb hatásokkal számolhatunk. Holnap R ffí'V ÉN TSZ. KI a i' 1 ♦ Keresztrejtvények ♦ Fejtörők ♦ Gyerkőcöknek Zengett a népdal a kisgéresi borospincéknél Bodrogközi fesztivál