Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)
2002-08-03 / 179. szám, szombat
„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) HÉTVÉGI MAGAZIN „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével. De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondiiző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti ” (Arany János) 2002. augusztus 3., szombat 6. évfolyam, 31. szám A jó és rossz szomszédság életünk része. A szomszéd közelsége biztonságunk eleme, a jó szomszédság az emberi együttélés közösségformáló ereje Rossz szomszédság, török átok? lönböző emberek laknak egy bérházban, egy kertes házi utcában, egy faluban! Egyik lesi a másikat. Többet tudunk egymásról, és még többet tudni vélünk. Egy normális utcában ismerik egymást az emberek, már apjuk-any- juk beszélő viszonyban volt a szomszédokkal, történeteik, élményeik vannak disznótorokról, újbor áldásról, háztatarozásról. Tudják, melyik gyerek mikor érettségizett vagy bukott meg, és ki ígérte meg Feri bácsinak, hogy lefesti majd a kerítését. Ha új szomszéd jön, hiába takargatja új betonkerítéssel magát, hamarosan tudja - vagy tudni véli - minden szomszéd, milyen golyóálló ablakot rakatott, és milyen kutyák állnak a kapuján belül, és kik a feketeruhás emberek. Nyelveket nemigen beszél a magyar, de megismeri az akcentusból vagy meghallja az idegen szóból, honnan való a jövevény. Talán minden környéknek akad fogadott vagy fogadatlan vezéregyénisége, leghamarabb az inti le a kíváncsiskodókat. Napi bosszúság a legjobb házban is akad, de ha elmérgesedik az ellentét, gyakran ügyvédhez fordulnak, majd bírósághoz. A jogvita nemcsak sok pénzbe kerül, de időt és jó idegeket is igényel. Akkor is, ha egy lakóközösség fordul az egyik lakó ellen. Mint amikor jogtalanul foglal el valaki közös helyiséget, engedély nélkül épít kerítést, teraszt vagy garázst a közös Békességben a szomszéddal Ha keressük a békességet, még komolyabb nézeteltéréseink sem lesznek a szomszédokkal. Ha pedig már van, néhány gesztus, néhány jó szó segíthet a rossz viszonyt javítani, az ellenérzéseket tompítani. Vannak ötleteink! ♦ Ha a postát átvesszük, örülni fog a szomszéd is, a postás is, senkinek nem kell érte kétszer fáradni. ♦ Elvállaljuk, hogy rendszeresen átvesszük a küldeményeket, de ha arra járunk, a postáját is elvisszük a postaládába. ♦ A virágait befogadjuk, megöntözzük, míg távol van. ♦ Mi is figyelünk, kérjük meg a szomszédot, ő is ügyelje a közös lépcsőházat, mikor mi nem vagyunk otthon - kisebb az esélye a betörőnek. ♦ Ha a szomszédunk idős, gyerekeink levihetik a szemetet, hozhatnak neki a boltból ezt-azt. Ha ezek a tippek csak halvány férc ötletek azokhoz képest, amelyek az önök eszébe jut, akkor csakis a saját ötleteiket valósítsák meg. Hogy békességben élhessenek a szomszédokkal. Buborékban élünk A jó és rossz szomszédság életünk kísérőjelensége. Konrad Lorenz, a hírneves etológus szerint a földkerekség minden élőlénye a maga köré vont buborékban él. A buborék mérete a lelki érzékenység függvényében az egyéniséghez alakul. A buborékfürtök érdekes geometriája plasztikussá teszi a buborékok egymásba metszését. Ez az összemetsződés az élővilág együttélésének legnagyobb problémája, mivel az egymásba hatoló burkok kifejezik az emberek konfliktust okozó tulajdonságait. Ilyenkor a metsződések vagy a barátság, a szeretet élményét, vagy a taszítás, a zavarás és undo- rodás okait váltják ki. így vagyunk ezzel az épített világban is. A lakóház, a kert, az utca, a tér, a település a milliónyi buborékgömb konfliktusának nyílt tere, az emberi együttélés, a tolerancia vizsgaköve. C. F. GONDOLKODTATÓ A békétlenség néha kis \ dolgok miatt kezdő- f dik, néha pedig egy ■ bombányi sérelem rob- mimmm ban. Pedig megnyugtatóbb a látszatbéke, a ki-nem-mondás pénzén vett csönd, mint az odamondogatás miatt érzett elégtétel. Ha megromlik a viszony a szomszédokkal, a guta ütheti meg az embert. Apróságok miatt is. Ha a bérházban minden éjjel végig- klaffog valaki a fapapucsban a lakásán, legalább négyen-öten ösz- szevesznek. A zajok annyira kiszámíthatatlanul terjednek, hogy esetleg a hetedik szomszéd miatt kérjük meg a felettünk lakót, maradna már csendben, és vegyen végre gumitalpú papucsot. Ha megsértődik, nem tudunk visszavonulni, szó szót követ, és kész a haragszom rád. Még nehezebb együtt élni manapság a csintalan gyerekekkel. Persze nem kell a kölyköket sem félteni, csak hát mi, szülők tudjuk legjobban, milyen nehéz nekik: délutánig iskola és napközi, ahol minden mozdulatukat kritizálják, mindenre jegyet vagy intőt kaphatnak. Hazajönnek a kis lakásba, nem férünk el. Nem mehetnek ki sötétedés után, mert féltjük őket. Nem ugrálhatnak kettesével a lépcsőn, mert fejbe verik a szomszédok. Nem tarthatnak kutyát, mert kiszekálják az egész családot a kutyaugatás miatt. Békességben élni nehéz, hisz küSZÓ Ml SZÓ Úriember és cigarettásdoboz TÓTH FERENC M egy az úriember az utcán. Elnézést is kell kérnünk tőle, hogy egy ilyen hét- ^köznapi é6 földhözragadt szót használunk, hogy „megy”. Igen, igen, sokkal helyesebb, ha azt mondjuk: vonul. És hogy úriember, ahhoz kétség nem férhet. Elegáns, mindamellett ravaszul lezser, hosszú fekete szövetkabát, ami lehetne bohém is, ha nem lenne olyan piszkosul drága. A kabáthoz tökéletesen illik a makulátlanul csillogó, igazi bőr félcipő is. Hasonlóképpen igazi bőr az a mobiltelefon-tok is, amit úriemberünk visel roppant elegáns, dísz- csatos, fekete - természetesen valódi - bőr nadrágszíján. A nadrág és a zakó egy kész költemény - mit költemény: eposz! - s talán hozzá sem kell tennünk, hogy az összeállítást vakítóan fehér ing és egy igen elegáns nyakkendő koronázza meg, szolid nyakkendőtűvel és egy kevésbé szolid, jó vastag arany pecsétgyűrűvel az úriember jobb kisujján. Ha eléggé közel mész hozzá - és vajon ki né akarna közelebb kerülni egy ilyen pazar jelenséghez? - akkor érezheted reggeli dezodorjának csábos illatát, ami garantáltan huszonnégy órás védelmet nyújt az izzadás, a testszag, de talán még árvíz ellen is. Ha mindehhez hozzávesszük a nyáriasan napbarnított epidermiszt, ami nagy valószínűséggel valamely előkelő szépségszalon szoláriumának csinál jó reklámot, akkor tényként kell elkönyvelnünk: igazi, valódi, tősgyökeres úriemberrel van dolgunk! S vonul az utcán, könnyedén, lezseren, elegánsan, könnyedségének, lezserségének és eleganciájának százszázalékos tudatában. Nem is lehet ezt talán megtanulni! Úgy van, erre születni kell! Ekkor ez a csodafinom úriember a zsebébe nyúl és elővesz egy csomag cigarettát. Igen! Filteres, hosszú, aranyfeliratos! Előveszi a csomag cigarettát - közben vonul tovább megbontja manikűrözött kisujjának ápolt, rózsaszín körmével. Letépi a celofánburkolatot és hanyag, könnyed mozdulattal a földre ejti, oda sem figyelve. Hull a fényes, csillogó celofándarabka, s még földet sem ér, már repül is utána az ezüstpapír védőréteg. Vonulás közben, könnyedén, lezseren, oda sem figyelve. Ezzel az egy apró mozdulattal a mi elegáns úriemberünk szét- cipzározta magán a civilizációs jelmezt és előtűnt a primitív állat. Elnézést, elnézést! Hogy egy ilyen durva kifejezést...! Elnézést, kedves állatok, nem akartalak benneteket megsérteni. Téged sem, szorgos méhecske, sem téged, gondoskodó gólyamadár, sőt még téged sem, te kedves mangalica, akik a magatok módján, valamennyire mind törődtök a saját hulladékaitokkal. De ez az ápolt dezodorszagú, szoláriumbarna, mobiltelefonos úriember nem törődik. Miért is törődne! Meg mivel is. Hisz talán a feje belülről is ilyen ápolt, dezodorszagú és szoláriumbarna. És biztosan annyira, de annyira tele van mindenféle fontos dolgokkal! Hogy mit tud a legújabb mobiltelefon. Meg hogy mikor nyit a szoli. Az ilyen pici kis mozzanatok tárják fel igazából, hogy milyen icipici az a különbség, amely barlanglakó őseinktől megkülönböztet minket. Mármint ha egyáltalán van ilyen különbség. Az úriember vonul. Mögötte meg hullanak a papírok. tulajdonban lévő területre. Lehet az építési hatóságtól lebontási határozat, nem bontja le, jogerős bírósági ítéletet sem hajt végre! Se ő, se a hatóság. És az ilyen szomszéddal így is együtt kell élni! Meg azzal is, aki nem jár például a társasház közös gyűlésére, majd pedig nem fizeti a közös költséget, mondván, ő nem szavazta meg. Vannak, akik hajmeresztő történeteket mondanának, miképpen tudják az emberek a kényszerű együttélés során megkeseríteni egymás életét. Mert az együttélés kényszerű - utoljára talán csak a jobbágyság korában voltak ilyen röghöz kötöttek az emberek, hiszen nehezen megszerzett lakásukban élni-halni kell, másikat venni, cserélni csak kevesen tudnak. (cslap) Arany János A fülemile Hajdanában, amikor még Így beszélt a magyar ember: Ha per, úgymond, hadd legyen per! (Ami nem volt épen oly rég) Valahol a Tiszaháton Élt egy gazda: Pál barátom, S Péter, annak tőszomszédja; Rólok szól e rövid példa. Péter és Pál (tudjuk) nyárban Összeférnek a naptárban, Könnyű nekik ott szerényen Megárulni egy gyékényen; Hanem a mi Péter-Pálunk Háza körűi mást találunk: Zenebonát, örök patvart, Majd felfordítják az udvart; Rossz szomszédság: török átok, S ők nem igen jó barátok. Ha a Pál kéménye füstöl, Péter attól mindjár' tüszköl; Ellenben a Péter tyúkja Ha kapargál A szegény Pál Háza falát majd kirúgja; Ebből aztán lesz hadd-el-hadd, Mely a kert alá is elhat! Ez sem enged, az se hagyja, S a két ház kicsinye, nagyja Összehorgolnak keményen, Mint kutyájok a sövényen Innen és túl összeugat S eszi mérgében a lyukat. De, hogy a dologra térjek, Emberemlékezet óta Állott egy magas diófa, Díszéül a Pál kertjének. A szomszédba nyúlt egy ága, Melyet Péter, minthogy róla A dió is odahulla, Bölcsen eltűrt, le nem vága. Történt pedig egy vasárnap, Hogy a fentírt füíemile Ép' a közös galyra üle, Azt szemelvén ki oltárnak, Honnan Istent jókor reggel Magasztalja szép énekkel: Megköszönve a napot, Melyre, im, felvirradott. A sugárt és harmatot, A szellőt és illatot; A fát, melynek lombja zöld, A fészket, hol párja költ, Az örömet, mely teli Szivecskéjét elteli; Szóval, ami benne él S mit körében lát, szemlél, Azt a pompát, fényt és szint, Mely dicsőség - Semmi kétség - Ő érte Jött létre Csupán ő érette, mind! Elannyira, hogy Pál gazda, Ki gyönyörrel ott hallgatta, így kiáltott örömében: „Istenem uram, Beh szépen Fütyöl ez az én madaram!" „Kendé bizony az árnyéka! Mert olyat mondok, hogy még a..." Hangzik átal a sövényen Egy goromba szó keményen. „Hát kié - pattogja Pál - Mikor az én fámra száll?" „De az én portámon zengett: Hogy illetné a fütty kendet!" Pál nem hagyja: ötét uccse! Péter ordit: ő meg úgyse! Többrül többre, szorul szóra, Majd szitokra, majd karóra, Majd mogorván Átugorván Ölre mennek, hajba kapnak; Örömére a szent napnak Egymást ugyan vérbe-fagyba, - Hanem a just mégsem hagyva. Pál azonban bosszút forral, És ahogy van, véres orral Megy panaszra, bírót búsit, S melyet a vérszenny tanúsít A bántál mat előadja. Jogát, úgymond, ő nem hagyja, Inkább fölmegy a királyig Térden csúszva: de a füttyöt, Mely az ős diófárul jött, Nem engedi, nem! halálig. Nyomatékül egy tallért dob Az igazság mérlegébe, Mit a biró csúsztat a jobb Oldalon levő zsebébe. Pétert sem hagyá pihenni A nagy ártatlan igazság: Nem rest a bíróhoz menni Hogy panaszát meghallgassák, így s úgy történt, - elbeszéli, Övé a fütty, ő azt véli: Nincs vármegye, Ki elvegye, Nincsen törvény, nem lehet per, Hisz azt látja Isten, ember! - De, hogy a beszédet össze Annál jobb rendben illessze, Az ütlegből sokat elvesz És a joghoz egy tallért tesz, Mely is a bírói zsebben Bal felől, a szív iránt, Meghúzódik a legszebben. Felderűle a kívánt Nap, mely a vitát eldöntse, Hogy a fülemile-pörben Kinek szolgál a szerencse. Ámde a birót most cserben Hagyja minden tudománya, És ámbátor Két prókátor Minden könyvét összehányja, S minden írást széjjeltúr is: Ilyen ügyről, Madárfüttyről, Mit sem tud a corpus juris; Mígnem a biró, haraggal Ráütvén a két zsebére S rámutatván a két félre, Törvényt monda e szavakkal A szegény fülemilére: Hallja kendtek! Se ide nem, se oda nem Fütyöl a madárka, hanem (Jobb felől üt) nekem fütyöl, (Bal felől üt) s nekem fütyöl: Élmehetnek. Milyen szép dolog, hogy már ma Nem történik ilyes lárma, Össze a szomszéd se zördül, A rokonság Csupa jóság, Magyar ember fél a pörtül... Nincsen osztály, nincs egyesség Hogy szépszóval meg ne essék, A testvérek Összeférnek, Felebarát Mind jó barát: Semmiségért megpörölni, Vagy megenni, vagy megölni Egymást korántsem akarja. De hol is akadna ügyvéd Ki a fülemile füttyét Mai napság felvállalja!? (1854)
