Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)

2002-08-31 / 202. szám, szombat

Családi Kör ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 31. MINDENNAPI KENYERÜNK Az Úr érkezése ÉDES ÁRPÁD Ige: „ A mélységből kiáltok hoz­zád Uram! Uram halld meg szava­mat, füled legyen figyelmes kö­nyörgő szavamra! Ha a bűnöket számon tartod Uram, Uram ki marad meg akkor? De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged. Várom az Urat, váija lelkem, és bízom ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt. Bízzál, Izrael, az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és gazdag ő, meg tud váltani. Meg is váltja Izraelt minden bűnéből.” (130. zsoltár) Jézus az Újszövetségben tett és mondott néhány meglepő dolgot. Az egyik ezek közül az, mikor magához hívja a kisgyermekeket, bár ma­guk a tanítványok pró­bálják ezt megákadá- lyozni. Ám Jézus meg­dorgálja őket, és ami a legmeglepőbb: példa­ként állítja a gyermeke­ket eléjük. Pedig az em­ber általában valaki ki­emelkedőt próbál maga elé köve­tendő mintaként állítani, manap­ság pedig egy teljes üzletág szako­sodott arra, hogy „sztárokat” csi­náljon nekünk, akikhez főleg az ifjú nemzedék megpróbál hason­lítani. Aztán minél többet tudunk meg az ilyen idoljainkról, annál inkább kiábrándulunk belőlük. A kisgyermekeknek sokáig a szüleik a legfontosabb példaképeik. De itt éppen fordítva: a gyermeket állít­ja a szülő elé példaként Jézus. Va­jon miben is lehet példa számunk­ra egy gyermek? Elsősoron a biza­lomban! S minél kisebb a gyer­mek, ez az érzés annál őszintébb benne. Egy példával megpróbá­lom ezt bemutatni: A már járni tudó kis emberke büszke új tudo­mányára, s ha egy szép ruhát is kap hozzá, szívesen mutogatja mindenkinek. De önfeledten fut- kározva gyakran megesik, hogy éppen a legnagyobb sárban botlik el. A térdét is leveri, és bepiszkolja az előbb még olyan szép új ruhá­ját. Ám az első dolga az, hogy fáj­dalmával az édesanyjához mene­kül, és sírva panaszolja el, hogy az új ruhája is sáros lett. S az édes­anyai simogatás, a fájós térdre adott puszi a gyermek számára a legenyhítőbb gyógyír, s az édes­anyja lesz az, aki kimossa őt a sár­ból is. Ez az a gyermeki bizalom, amit Jézus példaként tárt elénk! Az őszintén sírni tudó gyermek bizalma a mennyei Atya iránt. A 130. zsoltárunk ennek a hitnek, ennek a mélyen gyökerező gyer­meki bizalomnak az egyik leg­szebb és legtömörebb kifejezője. Ez nem egy rejtőzködő, az Isten elől is elbújni akaró magatartás. Ádám akart így elrejtőzni a bűn­eset után az édenkert fái között. De hiábavaló próbálkozásával csak bizonytalanabb, bizalmatla­nabb, meztelenebb, és minde­zekből kifolyólag még sebez­hetőbb lett. Megbillent alatta a ta­laj, és ezen a lejtőn ha elkezd egy­szer csúszni az ember, akkor na­gyon nehéz megállni, szinte lehe­tetlen saját erőből visszafordulni. Elbújni képtelenség, visszafordul­ni lehetetlenség. Marad a rettene­tes ítéletvárás és kiszolgáltatott­ság. Ez a zsoltár nem is egy alku­dozó, az Istennek üzletet ajánló magatartást mond el. Ahogy ezt a Hegedűs a háztetőnből jól ismer­jük: a „száz dicsőség néked oda­fenn, de nékem egy kis pénz itt lenn” hozzáállása. Mert ugyanitt egy nagy adag öniróniával lelepleződik az indíték is, miszerint a felfelé és lefelé vezető lépcső mellett a harmadik azért kell, hogy „bámulják sokan!” Ám ha ezen az úton tovább megy az ember, észre sem veszi, s az Istennek felajánlott üzlet helyett a Sátánnak adta el a lelkét. Mire ész­be kapna, csak arra döbbenhet rá, hogy a mammon nem segít. Sem az életemet, sem az egészsége­met; a lelki békémet és az örök életet pedig végképp nem lehet megvenni! A bujkálás eredmény­telen, a képmutató farizeuskodás még inkább az. S mert erre a föld­re születtem, az út pora és a föld sara rám is rakódik. Megpróbál­hatom ezt nem tudomásul venni, de nem segít! Veszélyes zsákutca, ha azt hitetem el magammal és másokkal is, hogy „sárosnak lenni menő dolog”, ez az új divat. A sár­ból formált bizsu, a „por-piercing” előbb vagy utóbb fertőz és vér­mérgezést okoz. Akkor már csak az isteni „vérátömlesztés” segít. Zsoltárunk egy harmadik, célhoz vezető utat kínál: a hit, a gyerme­ki bizalom Jézus által is példaként állított útját. Bár a lejtőn nincs megállás, Isten le tud venni a ró­la, ki bír húzni a kátyúból! Nincs olyan emberi mélység, ahonnan hozzá bizalommal nem kiálthat­nék. A bűn sarát is hiába próbá­lom jó cselekedetekkel leplezni! A sár a legszebb ruha alatt is sár marad! „De nálad van a bocsánat” -vallja a zsoltáros, s az evangéli­umból tudjuk, hogy Jézus Krisz­tus vére tisztít meg minket min­den bűnünktől. Álljon itt legjobb példaként a 130. zsoltár illusztrá­lására Adynak Az Úr érkezése címmel versbe foglalt hitvallása: „Mikor elhagytak, / Mikor a lel­kem roskadozva vittem, / Csönde­sen és váratlanul / Átölelt az Is­ten. / Nem harsonával / Hanem jött néma, igaz öleléssel...” A szerző református lelkész Ezt az utolsó két napot használjuk legalább pihenésre, az iskolai munkára való lassú ráhangolódásra Kis önbizalmat is a táskába CSALÁDI KÖR iskolaérettségen kívül testi-lelki felkészültség, no és tárgyi feltéte­lek szükségesek a jó starthoz egy elsős kisgyermeknek. A szólással el­lentétben - minden jó, ha a vége jó - ezúttal a sikeres kezdésen van a hangsúly. A nyár vége felé az iskolakezdők már némi izgalommal gondolnak a szeptemberre. Érzéseikben osztoz­nak velük szüleik is, akik, ha lehet, még nagyobb várakozással tekinte­nek az előttük álló tanévre. Szak­értők szerint elég három dologgal megismertetni a kis nebulót, és el­múlik a félelme: az iskolaépülettel, a tanító nénivel és az iskolába ve­zető úttal. Szerintünk azért ennél több dologra kell gondolniuk a szülőknek a beiskolázáskor. Taná­csainkkal segítünk felkészülni az iskolakezdésre. Kell egy kis helyismeret Ha nagyobb diákokat megkérde­zünk, mi volt a legizgalmasabb az első hetekben, sokan az iskolaépü­letre emlékeznek vissza szoron­gással. Féltek, hogy eltévednek a folyosókon, nem mertek kimenni vécére, féltek a nagyobbaktól, a szörnyű ricsajtól a szünetekben. Az első napokban tehát kísérjük be az osztályterembe a gyereket. Sé­táljunk egyet a folyosón, keressük meg a vécét, a lépcsőházat. A leg­több helyen a tanító nénivel is gya­korolják a tájékozódást az épület­ben, illetve csak csoportosan köz­lekednek a folyosókon. Sok helyen az elsős tanító néni előző osztálya veszi pártfogásába az újdonsült is­kolásokat. A harmadikosok vagy ötödikesek tanév elején szívesen visszalátogatnak volt tanító néni­jükhöz, és közben az „öregdiákok” nagylelkű gesztusával segítenek a „kicsiknek”. A társosztályoknak közös rendezvényeik is vannak. Nagy biztonságot ad a gyereknek az is, ha van az iskolában ismerős felsőbb osztályos vagy testvér. Kér­jük meg őt, hogy szünetekben néz­zen be az elsős tanterembe. Ismerjük meg a tanító nénit A tanító néni személye talán még több izgalomra ad okot. Egyre in­kább elterjedt az a gyakorlat, hogy a nagycsoportos óvodások elláto­gatnak az iskolába, megnéznek egy-két órát, és megismerkednek leendő tanító nénijükkel. A beirat­kozáskor is van lehetőség arra, hogy néhány szót váltsanak vele. Fontos, hogy a gyerek olyan kap­csolatot tudjon kialakítani vele, hogy merjen szólni neki, ha vala­miért segítségre szorul. Ezért ott­hon is kellő tisztelettel beszéljünk róla a gyerek előtt. Segítsük a tájékozódásban Fontos, hogy a gyerek megismerje az iskolába vezető utat és az iskola környékét is, így nem érzi olyan el­veszettnek magát az ismeretien ut­cákon. Bár majd csak fokozatosan lesz önálló, már most szoktassuk hozzá a biztonságos közlekedés­hez. Ne a legrövidebb, hanem a leg­biztonságosabb utat válasszuk - egy idő múlva egyedül fog itt járni. A legelemibb közlekedési szabályo­kat saját biztonsága érdekében is be kell tartania. Ha kocsival szállít­juk, nincs alkalma önállóságát fej­leszteni, ezért inkább gyalog men­jünk az iskolába. Kérdés, hogy mi­kortól járhat majd egyedül. Ez nemcsak a korától, hanem komoly­ságától, megbízhatóságától is függ, nagyrészt azonban a távolság, a környék közbiztonsága a döntő. Az iskolás napirend A nyári pihenő után nehéz vissza­térni a szoros időbeosztást köve­telő napirendhez. Egyik napról a másikra nem lehet visszazökken­ni, ezért egy-két héttel előbb kezd­jünk hozzá az iskolás életritmus bevezetéséhez. Este időben (8 óra tájban) feküdjön le a gyerek. Ha nem álmos, nyugodtan nézegethet könyveket, vagy csendben játszhat még az ágyban. Az egész napos is­kolai munka majd megterheli őt, és el fog aludni korábban, feltéve, ha megszokta, hogy mindig ugyanabban az időben ágyba ke­rül. Reggeli nélkül ne induljunk el otthonról. Még ha csak egy teát iszunk is, üljünk le az asztalhoz, beszélgessünk az előttünk álló nap várható eseményeiről, ez az öt-tíz perc az egész napra kihat: a gyerek nyugodtabban, összeszedettebben indul el. Már most gondoljuk át, hogyan telik majd a tanítás utáni napszak. Nap­közis lesz-e csemeténk, hogyan, mi­kor jön haza az iskolából, jár-e majd különórákra? Mivel ä szülők dol­goznak, valószínű, hogy idén is ugyanabban az időpontban men­nek majd gyermekükért az iskolá­ba, mint tavaly az oviba. Ne feled­kezzünk meg azonban arról, hogy az iskolában már nagyon keveset játszanak a gyerekek, sok a kötelező foglalkozás, nagyobb fegyelmet kö­vetelnek, és jóval kevesebb a moz­gáslehetőség. Abban a néhány órá­ban, amit késő délután, este otthon tölt a gyerek, hadd pihenjen, mo­zogjon, tevékenykedjék a kedvére a maga igénye szerint. Biztonságot ad neki, ha ilyenkor mellette vannak szülei, és ráérnek meghallgatni őt. Bútorok a tanuláshoz Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke jó tanuló lenne. Sokat segít ebben az otthoni környezet tanulásra serkentő kialakítása is. Nem feltétlenül anyagiak kérdése az, hogy ideális tanulóhelyet biz­tosítsunk a gyereknek. Ha eddig nem volt íróasztala, most időszerű lesz beszerezni egyet a magasság­ban hozzá illő székkel együtt. Vá­sárláskor ügyeljünk arra, hogy az asztallap és a széklap magassága akkora legyen, hogy a gyerek a széken ülve, térdét derékszögben behajlítva, talpát a földön tartva egyenes háttal, karját kényelme­sen felfektethesse az asztalra. Már nálunk is kaphatók a gyerek növe­kedését követő, állítható magassá­gú, dönthető íróasztalok, székek. Ezek valóban végigkísérik a tanu­lót az első osztálytól az érettségiig, persze áruk is ennek megfelelő. Minél nagyobb az asztal lapja, an­nál kényelmesebben fér el rajta a sok nagyalakú könyv, munkafüzet, ám egy amúgy is szűk gyerekszo­bából mégsem veheti el a játszásra alkalmas helyet. Helyes testtartást elősegítő asztalt az ezermester apuka is barkácsolhat. Praktikus, ha sarkai lekerekítettek, vagy húz­zunk rá sarokvédőt. Pszichológusok szerint nem jó az íróasztalt a fallal szemben elhe­lyezni, mert az beszűkíti a gondol­kodást. Szerencsésebb szerintük az ablakkal szembe állítani, hogy a tanulás közben ne a falat bámulja a gyerek. Ha erre nincs lehetőség, akasszunk egy méretes parafatáb­lát a falra. Erre feltűzhetjük az óra­rendet, aktuális tudnivalókat, egy jól sikerült rajzot, oklevelet. A tanszerek rendje A tankönyveket, füzeteket az író­asztal fiókjában, polcon, színes dossziékban tárolhatjuk. Megfe­lelő tárlót saját kezűleg is készíthe­tünk öntapadós tapétával bevont kartondobozokból. Igyekezzünk praktikusan elhelyezni a tanszere­ket, hogy minden kéznél legyen, ha szükség van rá. íróeszközt, szí­neseket, ollót, ragasztót, papír zsebkendőt helyezzünk el az asz­talon, hogy ne kelljen megszakíta­ni a tanulást. Szükség lesz rajzdo­bozra vagy -zsákra. Ebben tartják majd az iskolában hagyható eszkö­zöket. E célra használhatunk cipődobozt. Megfelelő iskolatáska A keményfalú táska drágább, ám tartósabb, és a tanszerek is jobban elhelyezhetők benne, kevésbé ter­heli meg a gerincet, biztosítja a he­lyes testtartást. Hátránya, hogy önsúlya is van, ezt tetézi még a tankönyvek súlya. Ne vegyünk már első osztályban túl nagy tás­kát, remélve, hogy ez majd évekig eltart. A hat-hét éves hátára minél kisebb terhet rakjunk, pár év múl­va már nagyobb lesz, akkor elbír majd egy méretesebb táskát is. A füzetek, íróeszközök, tolltartó megvásárlásánál tartsuk szem előtt a környezetvédelmi szem­pontokat. Sajnos, a natúr fa-, bőr-, újrafelhasznált papírtermékek nem olyan tetszetőseit a gyerme­kek szemében, mint a neonfények­ben pompázó műanyag holmik. Nehéz meggyőzni a gyereket, mi­ért vegyük az egyszerű kinézetűt, de sorakoztassuk fel érveinket. Ezt az utolsó két napot használjuk legalább pihenésre,, az iskolai munkára való lassú ráhangolódás­ra. Soha ne ijesztgessük a gyereket az iskolával, és próbáljunk ma­gunk is felszabadulni a teljesít­ménykényszer alól. Ha jókedvűen, örömmel kezdi a kis elsős az isko­lát, az már fél sikert jelent, (-tér-) Az emberi kapcsolatok más formáját is nehezíti, ha az ember csak részben beszéli azt a nyelvet, amelyet a másik anyanyelvi szinten, hiszen így még vitatkozni sem lehet Szúnyog és szőnyeg, avagy az idegennyelv-tanulás kín ke ser veiről MOLNÁR MIRIAM ember gyermek­korában észre sem veszi, hogy megtanult egy nyelvet. Olyan természetes. Először beszélünk, utána megtaní­tanak írni és olvasni. Később rájö­vünk, hogy azon a nyelven kívül, melyet mi beszélünk, van még sok másik, amit nem értünk, és minket sem értenek sokan. Megmaradt bennem egy évekkel ez­előtti élmény, amikor a győri vasút­állomáson egy idős magyar néni kérdezni szeretett volna valamit egy pádon ülő fiatalabb hölgytől. Á hölgy viszont szlovák volt, és mond­ta - szlovákul - a néninek, hogy saj­nos nem érti. A néni bár felfogta, hogy nem magyarral van dolga, en­nek ellenére még kétszer megismé­telte kérdését, egyre fokozván a hangerőt. Hát, rajtam sem segített volna, amikor először fáradtam ki egy másik nyelvvel küszködvén, ha kiabálok. Utoljára az angollal kellett megbirkóznom, mégpedig annak is az amerikai változatával. Ami előbb komikusnak tűnt, negyedszerre már kétségbeejtő és bosszantó volt. Például az ember kávét akar venni. Az amerikai kávézókban nincs pin­cér, a pulthoz kell menni, és papír­pohárban kapjuk meg, amit kérünk. Itt jön a bökkenő. A táblán renget tí­pusú ital feltüntetve, s nekünk fo­galmunk sincs, hogy melyik milyen. Dönteni viszont gyorsan kell, mert a sor is gyorsan halad, mögöttünk is állnak sokan, az eladók egyre csak kiabálják: „Next!” (következő!) Itt az egyes kávéfajtákról senki sem fog nekünk mesélni. Akkor legyen vala­mi egyszerű, pl. kapucsínó. Az el­adó kérdez: „Mekkorát?” Már a kér­dést sem értem, de amikor felajánlja a három változatot, kicsit kérek. Kérdés: „Swntlw vagy cukor?” Ha tudnám, mit jelent a swntlw! (Éde­sítő) Kérdés: „Half, whole or soy?” Később kapcsolok, hogy a tej típusá­ra kérdez. De egyébként úgy érzem magam, mint egy idióta. Máskor a teázóban jázminteát sze­retnék. Mondom, hogy jázmin, erre az eladó megkérdezi kétszer, hogy müyet? Akkor inkább megmutatom a pult másik felén. Erre ő is mondja, hogy jázmin, szerintem ugyanúgy, ahogy én előtte már háromszor. A helyzetet nehezíti a sok akcentus, amelyek közül például a trinidadi még a született amerikainak is ért­heteden. Ilyenkor sajnos az sem se­gít, ha az illető megismédi mondan­dóját, mert tizedszerre is érthetet­len marad. Amikor valaki egyszer kleenexet kért tőlem, megtudtam, hogy az a papír zsebkendő egyik márkája, és tulajdonképpen a papír zsebkendő egyik szinonimájaként használják. Vagy amikor valaki kérdezte, hogy hol lehet a környéken „zírokszolni” jöttem rá, hogy a másológép márka­nevét használják igének is. Mint ahogy „Zína” Xena nevének kiejté­sét takaija. A másik nagyon bosszantó dolog, hogy az angol sok szóhoz nem egy, hanem akár egy tu­cat jelentést is társít. így például sok minden lehet a „pót” szó. Tulajdon­képpen minden, ami kicsit edény formájú. Lábas, bögre, virágcse­rép... Vagy a „concrete” szó betont és valami konkrétat is jelent. Ál­momban sem gondoltam volna, hogy a „club” szó bunkósbotot és pálcát is jelent. „Leütöm egy klub­bal!” - mondta egyszer mérgében valaki, és én nem értettem, hogy le­het egy egész csoport embert vagy egy helyiséget ilyesmire használni... Egy történét mesélésé közben egy fiatal kolléganő egyszercsak majd­nem kiabálva azt mondta: „Shut up!” Ami annyit jelent: fogd be! Még szerencse, hogy nem én vol­tam a mesélő, mert ezek után nem mertem volna folytatni. Később rá­jöttem, hogy ez a „nahát!”, vagy a „na nem mondod komolyan!” egyik változata. További megfigye­lés: ha ez a reakció egy hír átadásá­val kapcsolatos, akkor a stílusos vá­lasz a „You shut up!” (te fogd be!), miközben mindenki mosolyog és örül és ölelkezik. Az emberi kapcsolatok más formá­ját is nehezíti, ha az ember csak részben beszéli azt a nyelvet, ame­lyet a másik anyanyelvi szinten. Pél­dául nem tud rendesen veszekedni, mert hogyan érveljek úgy, hogy egy- egy szó nem jut rögtön az eszembe. Nem kérhetek szünetet, hogy meg­nézzem a szótárban! Hogy ez mi­lyen bosszantó tud lenni! Á telefon még rosszabb, hiszen személyesen még vissza-visszakér- dez az ember, ha a következőket hallja: „Szia, én Majk Vidsájr va­gyok, és a Prlskdjféalkd eoiklskdj- féa szeretnék eosdkfjaé djeiiosksl- dis dksoek?” Ilyenkor az embernek még visszakérdeznie sincs mire. Tizedszerre már kínos elmagya­rázni, hogy én nem vagyok ilyen anyanyelvű, és lenne szíves lassab­ban és még egyszer. Annak ellenére, hogy az amerikaiak rendkívül kedvesek, és ha valakiben az igyekezet csak egy csíráját is fel­fedezik, állandóan dicsérik nyelvtu­dását, az ember, aki anyanyeívén az igényességhez szokott, minél job­ban beszéli az új nyelvet, annál job­ban érzi, hogy elég ramatyul megy neki. Például azt, hogy „ez a dolog meglehetősen megviselt”, angolul nem tudom pont így kifejezni, és va­lami olyasmit mondok, hogy „nehéz volt”. Harmincévesen egy nyolcéves nyelvhasználati szintjére térni visz- sza nem éppen felemelő érzés. Per­sze, a magyar nyelv sem egyszerű. Egyszer valaki mesélte, hogy össze­keverte a szúnyog és a szőnyeg szót, s komolyan és szenvedélyesen me­sélte: este mennyi szőnyeg volt a kertben, és röpködtek körülötte, röpködtek megállás nélkül, s mind agyonmarták... Az Az

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents