Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)
2002-08-31 / 202. szám, szombat
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 31. Odafigyelő mosolyának, gondos mondatainak, kifinomult gesztusrendszerének köszönhetően a művelt ember cselekvő magatartásának diadalát élhettük meg általa A szuverén ember lelkiismerete A szellemiség ott kezdődik, ahol kötelez - ez Rákos Péter üzenete Neki volt bátorsága az élethez. Rendszeresen, pontosan és szépen dolgozott. Sosem volt kétségbeesett. Mindig fegyelmezetten viselkedett, mint aki már belenyugodott az emberi létezés iszonyatába. Nem hitt a koreszmékben. Ironikus belátással mosolygott ötezer év emberi korlátoltságain, hatalmi vágyának gátlástalanságain. SZIGETI LÁSZLÓ Egyetlen szövetségese volt: a szuverén ember lelkiismerete. Talán ennek köszönhetően élte túl Auschwitzot is. Ahonnan ugyan visszakerült Kassára, de a város többnyelvű, többkultúrájú univer- zalizmusát épp akkor zúzta porrá a cseh és a szlovák neokolonializ- mus barbarizmusa. Szabadságra érzékeny lelkét taszította az újdonsült nemzetállami restauráció. Először a nemzetiszocialista fajelmélet, utóbb a nemzetállam utópiájának törvénybe iktatása okán taszította el magától a szülővárosa. Az emberiség ötezer évének terhével érkezett Prágába. Egyébként fiatalon, s azzal a tudattal, hogy túlélte az emberi hatalom- és gyilkosságvágy misztériumát. És azzal az elszánással, hogy meg akarja érteni az érthetetlent. Megtapasztalta az emberi barbarizmus elvetemültségeit, mégis hitte, hogy felállítható egy általánosan alkalmazható törvénykönyv. A becsületes európai polgár íratlan alkotmánya. Úgy tervezte, hogy Prágán csak átutazik, ahogy azt a Monarchia széthullását követően a másik kassai mintapolgár, Márai Sándor is A szeretet lovagja volt, de inkább az emberi becsületben hitt. tette. Szememben édestestvérek ők. Még pontosabban, a polgári kultúra szenvedélyes közvetlenségének hármas ikrei: Kosztolányi Dezső, Márai Sándor és Rákos Péter. A két költő versben írta újra a Halotti beszédet. Rákos Péter újraszenvedte. Élek a gyanúperrel, hogy csak az emberfelettien szilaj öniróniája révén lehetett képes nap mint nap megfelelni az újkori halotti beszédek újkori kihívásainak. A véletlenek szövevénye, az ésszerűség és az érzelmek kialakította benső hadállások azonban Prágában megállj t parancsoltak neki. És az ilyen determináltságok alól Rákos Péter sosem keresett kibúvót. Tudniillik, mint Descartes, világképét Rákos is a szigorú kauzalitásra alapozta, végső fokon az igazmondásra. Innen ered a legbonyolultabb belső antagonizmu- sokat, kifürkészhetetlennek tűnő paradoxonokat, misztikus áthatol- hatatlanságokat átvilágító könyörtelen esszéírói logikája. A szeretet lovagja volt, de inkább az emberi becsületben hitt. Teljes odaadással élte a férfiúi, ezen belül is a gyermeki, a férji, az apai, a nagyapai, a tanári és az előadói becsületet. Az írói, a fordítói és a baráti becsület számára a gondolkodó ember nélkülözhetetlen tulajdonságát jelentette. Egy olyan létezési ajándékot, amellyel mások javára él az ember. Meggyőződésem, aki csak egyszer is hosz- szabban elbeszélgetett vele, annak fel kellett ismernie, hogy egy olyan ember bizalmasságába került, aki mindent tud a hallgatási kötelezettség becsületéről. Talán ennek köszönhetően lett sokunk számára az európai polgár mintaképe. E bizalmi aura révén tükrözte magatartása a fegyelmezettség és barátságosság szimbiózisát. Már túl volt a negyvenen, amikor leírta, hogy prágai is vagyok immár. Amikor beismerte, hogy úgy jött el szülővárosából, hogy ott is maradt, mert rövidre fogta gyökereit, szolgálatára kötelezte a megszépítő messzeségből. Szolgálatra kötelezte a közös közép-európai haza eszméje, amelyben, mint írja, pörölve is egymáshoz tartozunk. A fia is író lett. Gondolkozó író. A cseh próza nyelvének megújítója. A cseh próza Esterházy Pétere, Parti Nagy Lajosa és Garaczi Lászlója. Corvina, azaz A hollók könyve című regényét éppen ő, az édesapa magyarította, néhány évvel az önpusztító életmódot élt írógyermek tragikus halála után. A fiú szerint az önpusztítás a legnagyobb bók, amivel az ember a társadalomnak hódolhat. Az apa szerint akkor életerős és működőképes egy társadalom, ha polgárai becsületükkel hódolnak neki. Például azzal a minden maradék benső erőt mobilizáló becsülettel, amellyel önpusztította fia cseh nyelvű regényét átültette saját írói nyelvére, a magyarra. A szellemiség ott kezdődik, ahol kötelez - ez Rákos Péter üzenete. Olyan evangéliumi erejű üzenet ez, amelyet már a kereszténység előtt előre vetítettek a görög tragédiák sors- paradoxonai. De még mielőtt bárki félreérthetné: nemcsak magyar volta büszkeségéből fordította le fia regényét saját anyanyelvére. Világszemléletében a nemzeti identitás és az univerzalitás egyenrangú összetevők. És nemcsak irodalomtudósként, hanem nyelvészként, a magyar kultúra tudósaként is felhívta a figyelmet arra, hogy periféria és központ viszonylatrendszerében is elengedhetetlen a szimbiózis. A központ diktatúrája az önpusztítás tüneteit zúdítaná anyanyelvűnkre. Márai írja egy helyütt, hogy az okos és a bölcs nem ugyanaz. Az okos kitalálja, a bölcs tudja az igazságot. Rákos Péter tudta. Ezért tartott Franz Kafka többértelműségéről előadást 1963 májusában azon a liblicei Kafka-konfe- rencián, amelyet a hetvenes évek csehszlovák konszolidációs opportunizmusa 1968 eszmei kútfőjének minősített. A konferencia résztvevői utóbb kivétel nélkül ellenzékiekké váltak. Rákos Péternek nem kellett. Ó ilyen közegbe született. Eszmélésétől tudta, hogy a kultúra és a hatalom, a kultúra és a polgárság viszonya elsőrendűen arányérzék, s hogy nincsenek egy súlycsoportban. Sosem erőltette a cselekvést, mégis odafigyelő mosolyának, gondos mondatainak, hallatlanul kifinomult gesztusrendszerének köszönhetően a művelt ember cselekvő magatartásának diadalát élhettük meg általa. Közéleti remete volt. Emberi tünemény, akitől csak puritán elfogódottsággal lehet búcsúzni. Mert itt fekszik kiterítve. Meggyőződésem, hogy a szlovákiai magyar toliforgatók és közemberek zöme még nem tudja, kit is veszítettünk általa. Mert még nem válaszolt arra a komparatisztikai feladványra, vajon az 1918-tól napjainkig Csehszlovákiában, illetve annak utódállamaiban elő magyar gondolkodók között hol van, s mitől egyedi Rákos Péter helye. Ma még korántsem nyilvánvaló a magyar kultúrát művelő, a magyar kultúra jövőjéért aggódók számára, hogy Rákos Péter élete és munkássága a kettős identitás harmonizációjának legelevenebb és legtermészetesebb modellje. Ez a létezési modell természetes velejárója a többnyelvűség hasznosságát történelmi tapasztalatokkal igazoló európai polgárságnak. Ezért lehetett egy családon belül a fiú cseh, az apa magyar író. Ez a létezési modell kollektív respektálása alapfeltétele annak, hogy a nemzeti öncsalások és előítéletek az eddigieknél kevésbé lehessenek történelemformáló tényezők Európában. A cseh társadalomból és a magyar kultúrából táplálkozó kettős identitás legitimitása - Rákos Péter élete, közép-európai multikultmond annak a kizárólagosan nemzeti tudatra építő, a kisebbségiek és a többségiek részéről egyaránt szentesített lételméletnek, nemzetegységesítő állam- és nemzetstratégiának, amely ma is áthatja a magyar kollektív nemzettudat jelentős hányadát, s amelynek diabolikus eszménye az egységesített, tiszta nemzet, és a nemzeti hegemónia elve. Ma még nem tudni, milyen mesz- sziségig világítanak Rákos Péter szellemi lobogásai. Ma még nem nyilvánvaló Rákos Péter életművének az a társadalmi kicsengése, hogy csak az a nemzet, kultúra és társadalom képes a megújulásra, amely önmaga kövük kereteit szétfeszíti, s a nemzetek együttélésének formalizált kapcsolat- rendszerét mentessé teszi az előítéletektől és a kollektivizált gyűlöletektől. Rákos Péter a világról, a közösségek együttéléséről és az emberi létezés valódi értelméről vallott nézeteivel páratlan a csehországi és a szlovákiai magyar esz- szé- és közírói palettán. S ha páratlan emberi, pedagógusi, írói tartása nem is, mert de facto nem, a művei de futuro élhetnek és hathatnak. Kívánom a szlovákiai magyar íróknak és értelmiségieknek, akiknek a nevében búcsúzom, és minden polgár-tudatú közép-európainak, hogy világuk tágulása érdekében, az univerzális tisztánlátás reményében sikerüljön értékítéletük humuszává nemesíteniük Rákos Péter harmonizációs emberszemléletét. Eljött az ideje, hogy a szakszerű értelmezésre való törekvéssel megkérdezzük önmagunktól, mit jelent és mit kellene jelentenie Rákos Péter életművének. Hogyan kellene viszonyulnunk gondolat- világához, hogy arra törekedhessünk általa, amire Ó is törekedett. Hogy gondolkodó, nyitott, teljes emberré lehessünk. Számomra olybá tűnik, identitásokat harmonizáló értékrendje megingathatatlan szilárdsággal kötődik a jövőhöz. De lehet, ez is csak látszat... Hiszen Rákos Péter önironikus gondolatvilágában a kételynek fölöttébb fontos szerepe van. A léteA szeretet lovagja volt, de inkább az emberi becsületben hitt. zés lezárhatatlan, sugallta önironikus nyugalmával, olykor már- már önparodisztikus esetlegességeivel, és mindenkor gyengéd odafigyelésével. Meggyőződésem, hogy haláltudata nem depressziót, hanem végtelen gyönyörérzetet felidéző inger volt. Mert mielőtt az üdvözöltek árnyainak tartózkodási helyére kerülnének, ezt az extázist kapják utolsó földi ajándékul az igazi bölcsek. Személyesen nem tudok búcsút venni Tőle. Fiúi szeretettel ragaszkodtam hozzá, a legmélyebb magány intimitásából. Ezért volt megtisztelő, hogy 1989-et követően kiadójául a Kalligramot választotta, s hogy amolyan szellemi atyaként serénykedett a Kalligram Alapítványban. És köszönöm, köszönöm a sorsnak, hogy katedra nélkül is a diákjává fogadott. Béke vele. Ámen. (Augusztus 26-án a prága- strasnicei krematóriumban vettek végső búcsút a Károly Egyetem nemzetközi hírű tanárától, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjától. Ez a szöveg erre az alkalomra íródott.) DRÁMA 50' A Komáromi Jókai Színház A 2002/2003-as színházi évadban ünnepli megalakulásának 50. évfordulóját. E kiemelkedő évforduló alkalmából a színház Dráma 50’ címen jeligés drámapályázatot hirdet szlovákiai magyar szerzők számára. A pályázatra stiláris, tematikai és műfaji megkötés nélkül olyan pályaművel lehet jelentkezni, melynek alapgondolata a nemzetiségi létben élő egyén és a közösség önazonosságtudatának megőrzése, az ember szerepe, helyzete, értéke, értékvesztése a XXI. század társadalmában. A jeligével ellátott pályaműveket öt példányban kérjük beküldeni. A művek mellé jeligés zárt borítékban csatolják címüket, elérhetőségüket! Beadási idő: 20002. október 15. A beérkezett pályaműveket öttagú szakmai bizottság bírálja el, az eredményhirdetésre 2002. november 30-áig kerül sor a Komáromi Jókai Színházban. A szakmai bizottság döntésétől függően az alábbi pályadíjak kerülnek kiosztásra: I. díj: 50 000 Sk II. díj: 35 000 Sk III. 25 000 Sk A pályamunkákat az alábbi címre kérjük eljuttatni: Komáromi Jókai Színház, Petőfi utca 1. Komárno, 945 02, Szlovákia A pályázatról részletes felvilágosítást a 035/7701-891-es telefonszámon, Varga Emesénél lehet kérni. Gion Nándor nemcsak írónak, beszélgetőtársnak is kitűnő volt, mire a villamos leért a Népstadionig, szinte végigdöcögött az egész életén Sortűz a magyar Macondo megálmodójáért JUHÁSZ DÓSA JÁNOS A ’80-as években, amikor a televízió még készített játékfilmeket, s amikor a gyerekek még folytatásos ifjúsági filmeken nőttek fel, nem a Cartoon Network vértől csöpögő, ízlés- és egyéniségromboló szörnyűségein, többször találkoztam serdülőként Gion Nándor nevével. A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Postarablók, amelyeket András Ferenc rendezett vagy a Franciaországban élő Szabó László által filmvászonra álmodott Sortűz egy fekete bivalyért megragadták gyermeki képzeletemet, hisz annyira rólunk, rólam szóltak, holott mindhárom története valahol a többnemzetiségű, szerbek, magyarok, cigányok, zsidók, svábok lakta Vajdaságban játszódott a ’40-es, ’50-es évek fordulóján. A valóságban csak a 90-es évek közepén találkoztam vele, amikor fiatalabb írótársa, a Márton Áron Szakkollégium akkori nevelőtanára, Szatmári István meghívta egy kötetlen beszélgetésre. Gion nemcsak írónak volt kitűnő, hanem beszélgetőtársnak is, és tíz óra is elmúlt, amikor felfüggesztette a mesélést. Mivel a város másik végén lakott, hazafelé tartván közösen folytattuk a beszélgetést. Engem a filmek érdekeltek, mert szégyenszemre akkor még nem olvastam a közben immár tetralógiává bővült családregényét. Mesélt Szabó Lászlóról, akinek, amikor felkereste, nem hitte el, hogy a film valaha is elkészül, Jean Louis Trintignant- ról, aki elvállalta a főszerepét, s mire a villamos leért a Népstadionig, szinte végigdöcögött az egész életén. Gion 1941-ben született Szenttamáson, s egész 1992-ig maradt Újvidéken, ahol volt újságíró, fő- szerkesztő a Rádióban, és igazgatója az ottani magyar teátrumnak. Ez volt élete egyik legnagyobb tévedése, ezzel a feladattal nem tudott megbirkózni. 1992- ben ugyan Budapestre költözött, gyerekei is itt leltek új otthonra, de édesanyját nem tudta felcsábítani. Ó már ott akart meghalni a szülőföldjén. Különös világ lehetett az ’50-es évek Jugoszláviája, amely függetlennek mutatta magát mind a Nyugattól, mind a keleti blokktól. Volt ebben szabadság is, hisz nyitottá vált az út a nyugati demokráciák felé, de elzárta a határokat az anyaországtól. Mosolyogva mesélte, hogy amikor megjelent a Testvérem, Joáb című regénye, csak titokban tudta becsempészni Magyarországra. A könyvből néhány példányt letett az étkező- asztalra, rá abroszt terített, s kirakta az otthonról hozott elemózsiát. így sikerült bejutnia a magyar irodalomba. 1973-ban jelent meg a Virágos katona című családregénye, amely ősei történetét dolgozza fel a XIX. század végétől kezdődően. Poros kisfalu izgő- mozgó hősei jelennek meg elementáris erővel. Szinte látjuk őket magunk előtt, nem is regényt, hanem mikrotörténelmet olvashatunk. „1978-ban a Szabad Európa egyik 1978-as műsorában Gion Nándort a magyar Garcia Márqueznak neveztem. Akkor úgy gondoltam, hogy a vajdasági Szenttamás története erényei ellenére is ismeretlen, kisebbségi irodalom marad. A világ azonban forog tovább keserű levében. A Balkán szenvedéséről ma már többet tud a világ, mint a hetvenes évek közepén. Ha lefordíta- ' ....... ' ' ná k Gion Nándor trilógiáját, ez a magyar Macondo méltán képviselhetne bennünket a világban.“- úja Ferdinandy György. Stefan Krebs, a családot és jövőt alapító sváb molnár, Rojtos Gallai István, a citerájához vonzódó megrokkant molnárlegény, Csoszogó Török Ádám, aki kivonul ebből a társadalomból, hisz annak ostoba és kegyetlen játékszabályait nem tudja elfogadni, Gilike, a hibbantnak tartott kanászgyerek, aki az ujjaival játssza el mindazt, ami körülötte történik, Szentigaz, az öreg jövendőmondó s a többiek mind-mind megelevenednek Gion tolla alatt. A Rózsamézben folytatja a családtörténetet, s míg a két regényben az író meséli el a történeteket, addig a harmadik rész már narrációs technikát alkalmaz. Az Ez a nap a miénk az ún. felszabadításig meséli el a Gion család izgalmaktól nem mentes életét. Magyarorszíágon írt első regénye, az Izsakhár megkapta az Év könyve díját, s Gion Nándor még megélhette azt is, hogy ezekben az ínséges időkben, amikor már évek óta alig készül tévéfilm, a Magyar Televízió tévéjátékot készített belőle A szivárvány harcosa címmel, Havas Péter rendezésében, Gálffi Lászlóval M. János, azaz az író szerepében. A regény már a ’90-es évek elejét idézi, azt az időszakot, amikor az írónak döntenie kell - marad-e s vállalja azt, hogy bármikor megölhetik, vagy otthagyja szülőföldjét, s megfutamodik. A ’90-es évek közepén nagy visszhangot váltott ki a Vád című forgatókönyve, s az abból készült Sára Sándor-film, amely a felszabadító szovjet katonáknak „állít emléket“. Emlékszem Dobos László szenvedélyes esszéjére, amelyben védelmére kel a filmnek. Ballagunk a selyemfonógyár melletti elhagyatott utcán 1997-ben, s arról vitatkozunk, hogy érdemes-e még írni, kultúrát csinálni. Talán a film az, mondja Gion, amely még tud tömegeket mozgatni. Látni az arcán, hogy inkább hivatalból lelkendezik, hisz mihez is kezdjen valaki túl az öt- venen, akit az Isten is erre a szakmára teremtett. Talán még egyszer találkoztunk, s mindannyiszor, amikor a televízió elővette a filmjeit. Talán az egyik legnagyobb magyar író filmjeit.
