Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)
2002-08-26 / 198. szám, hétfő
DETES ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 26. 9 Legnagyobb elismerést, fontosságot talán Zrínyi Miklós tulajdonított a játéknak Vitéz hadnagy című művében A szellemi sportok királya ISMERTETÉS M ai játékaink, sportjaink legnagyobb része több ezer éves múltra tekint ■■■■■■■■ vissza. A sakk is ezek közé tartozik: elődei, különböző formái már ná- gyon-nagyon régen megjelentek, kialakultak a Távol-Keleten. Persze onnan még hosszú út vezetett addig a játékig, amit mi sakknak hívunk. A sakk előfutárának tekintik a csaturanga nevű hindu játékot, ami az i. e. V. században jelent meg. Akkoriban taktikai szerencsejáték volt. Négyen játszották, a mai táblával megegyező 64 mezőn. Az egymással szemben ülő játékosok szövetségesek voltak. Mindenkinek volt egy királya, egy elefántja (futó), egy hajója (bástya), egy lova és négy parasztja. Egy kockával dobtak, amely meghatározta, hogy a soron következő játékos melyik bábujával léphet. A szabályok, lépések hasonlítottak a maihoz, a cél pedig ugyanaz volt. Már az i. e. VI. században eltűnt a négy játékos és a bábuk is két csapatra oszlottak - így alakult ki, hogy bizonyos bábukból kettő van. Ez a forma jutott arab közvetítéssel Bizáncon át Dél-Európába és onnan északra. A mai változat sok évszázad alatt, sok kultúra hatására, sok köztes lépésen keresztül alakult ki. Ha azokat olvastátok, nem fognak meglepni a következők: a papság tiltotta és veszélyesnek, erkölcstelennek ítélte a sakkot. Ebben az esetben azonban a világi hatalmak elnézőek voltak, így törvény soha nem tiltotta be ezt a játékot, mint például a kockázást. Sakk elleni törvény csak Angliában és Franciaországban született, de ott is csak a papokat tiltották el a szórakozás eme formájától arra hivatkozva, hogy elhanyagolják miatta imádkozási fogadalmukat. A sakk nagyon hamar meghódította a királyi udvarokat, nemesi kastélyokat. Világszerte rengeteg gyönyörű készletet őriznek a múzeumok. Ezek természetesen nem fából, hanem aranyból, drágakövekből készültek. XIII. Lajos francia király saját készlete például elefántcsontból és borostyánkőből készült. A figurák sem voltak olyan sematikusak, mint ma. Nagy gonddal, gyönyörűen faragták a trónon ülő királyokat, királynőket, a tág orrlyukakkal, dühösen ágaskodó paripákat, páncélos lovagokat mintázó futókat. A sakktábla játék közben mpzgalmas csatatérré változott. És a sakk megbecsülése nőttön- nőtt! Egy 1539-ben készült metszeten a főnemesek sakkoznak, a polgárok dámát játszanak és két kis majom malmozik. „Ajánlható a sakk és a tenisz, mert egyik régi szórakozás és az értelem hasznot húz belőle, a másik pedig a testet edzi“ - az idézet Az úriember neveltetése című Tudor-kori könyvből származik. Legnagyobb elismerést, fontosságot talán Zrínyi Miklós tulajdonított a játéknak 1650-63 között írott Vitéz hadnagy című művében: „...hasonló a vitézség a sakkjátékhoz, szemesnek kell lennie az embernek és gondosnak, minden gyalogosra, minden lovasra, minden bástyára és minden egyéb fára minduntalan szorgalmatos gondot kell viselni. De mégsem elég ez, valamint az maga fájára ember visel gondot, szintén úgy kell az ellenségre, és minden gyalognak, s minden legalábbvaló fának igyekezetét penetrálni és ál- taljárni kelletik, egyébiránt bizonyára egy rossz gyalog a királynak sakk-mattot fog adni, azaz úgy megszorítja, hogy nem tud helyéből menni, hanem ott vész. Ilyen bizonyára a vitézség is...“ Mikor legközelebb leültök játszani, ezt a pár mondatot tartsátok szem előtt, és tiétek a siker! (sn) ESZPERENTE KATONA - Felesketett fegyveres ember. KÖNYV - Keskeny szeletek serege, melyekre rendezett jelrengeteget tettek. E jeleket szemeddel szedheted eszedbe. KÖRZŐ- Egy meg egy kezes szerkezet, mellyel lepleken szerkeszthetsz. Egy keze hegyes, ezt megveted egy helyen. Beles keze kereng, s nem megy se messzebb, se beljebb (elvben). Ennek bele lesz lekenve. Lepledre kerek jelet, esetleg egy teljes kerek elemet tehetsz e nyeles szerkezettel. LEVEGŐ- Tenger, melyet emberek belehelnek, s messze hegyeket megfest. MOZI - Egy hely tele termekkel, s e termekben fenekeknek teremtett helyekkel. Jegyet veszel, mellyel beengednek, helyedet megkeresed, s letelepszel. Kedvesed melletted, feje tenyeredben, s beceneveket re- begtek. Egy leplet lestek, melyen emberek jelennek meg (persze nem elvenek, mert ezek felvett jelenetek), s feleselnek, szeretkeznek, verekednek. Nem egyszer megnevettetnek, de lehetnek kegyetlenek, s megrettenthetnek. Egyes esetekben emberek mellett, esetleg helyett rengeteg beste szerepel, s csepp gyermekeknek kedvence egy sereg szerzet, melyeket meglett emberek festettek, szellemes, kedves lelket lehelve nem egybe. Jelenleg rengetegen nem mennek el e helyre. Ehelyett tekercseket vesznek, s ezeket egy fekete szerkezettel leperegtetve lelnek kedvet e jelenetekben. NYALD KI- Nyelveddel seperd fel fenekemet. OLLÓ- Eme egybeszegecselt, megfent kezekkel szelhetsz leplet, s nyeshetsz fejeken megeredt serte-rendeket. TEMETŐ- Elszenderedettek kertje. VÉR- Testedben erekben vezetett veres nedv. Sebekben ez serken, de megdermed, s ezzel sebed beheged. ZONGORA- Kedvelt zene-szerkezet, melyen fekete s nem fekete nyelveket leverve zengze- teket kelthetsz. Lehetsz mestere, remekelve ezreket delejez- hetsz meg, s ehhez neved nem kell Ferenc legyen. HAS- Testednek eleje nemednek szerve felett. Rendszeresen sert nyelve megkerekedhetsz e helyen! HUMOR- Elme nedve. ISKOLA - Csepp gyermekfejekbe e helyen vernek egyszeregyet. Emellett verseket kell be- seggeljenek, s nem rendetlenkedhetnek. . '0A Ismeri azt az érzést, amikor megbízhat valakiben, bízhat annak képességeiben. Amikor meggyőződik arról, hogy mindig a helyes megoldást ajánlja Önnek. OTP BANKA SLOVENSKO BANK UP 532