Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)
2002-08-22 / 195. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 22. Sport A nagy munkabírású középpályás nem érti, hogy a győriek miért bontották fel a szerződését Gogh egyelőre klub nélkül Gogh Árpád (balról) egy éve még a Slovanban futballozott (M. Nagy László felvételei) Dunaszerdahely. Gogh Árpádnak július végétől nincs egyesülete. A 29 esztendős középpályás jelenleg a du- naszerdahelyi futballcsapattal gyakorol. Egy ideig úgy tűnt, hogy Győr után továbbra is az NB I-ben kergeti a labdát, az Újpest tesztelte, ám végül nem jött létre a megállapodás. SZABÓ ZOLTÁN Januárban úgy látszott, révbe értél, három és féléves szerződést kötöttél a Rába-parti együttessel. Mi az oka az idő előtti szakításnak? Ezt én is szeretném tudni. A szerződésemben volt egy kitétel, mely szerint a klub hat hónaponként átértékelheti a megállapodást, s ezt minden magyarázat nélkül felbonthatja. Egyáltalán nem értem, miért menesztettek, hiszen a lapok osztályzatai alapján a csapat hatodik legmagasabban értékelt futballistája voltam... EgyébRövid ideig tartott a győri légióskodás ként velem együtt a másik szlovák légióst, Marek Krejcít is elküldték. Mikor tudtad meg a rossz hírt? Július húszadikán nyugodtan készülődtem az első edzésre, öt perccel a gyakorlás előtt félre hívtak a vezetők, s közölték, úgy döntöttek, hogy a továbbiakban nem számítanak rám. Először azt hittem, tréfálnak velem. Azonban gyorsan kiderült, egyáltalán nem vicceltek. Idő kellett, míg felfogtam, mi is történt. Röviddel később az újpestiek érdeklődtek irántad. Ladislav Molnár vezetőedző invitált a Megyeri útra, a Görögország felé kacsingató Korolovszkyt kellett volna pótolnom. Több tréningen és egy ausztriai előkészületi mérkőzésen szerepeltem. Végigjátszottam a 9:0-ás győzelemmel zárult találkozót. Az összecsapás után az edzők és a vezetők is dicsérték a játékomat. Azt mondták, nyugodtan hagyjam a holmimat az öltözőben, mert szerződtetnek. Aztán több mint egy hét múlva telefonon közölték, mivel Koro- lovszky maradt, így mégsem kellek. Lógó orral mentem Budapestre a dolgaimért. Jelenleg Dunaszerdahelyen gyakorolsz. Köszönöm Szaban Tibor edzőnek, hogy a DAC csapatával tréningezhetek. Nem tagadom, eléggé el vagyok keseredve, ugyanis Európában már lejárt az átigazolási időszak, már csak Ázsiába lehet szerződni. így könnyen lehet, hogy januárig klub nélkül maradok. Elképzelhető, hogy amatőrként folytatom. Az meg sem fordult a fejedben, hogy visszatérsz a sárga-kékekhez? Dehogynem. Azonban a csallóközi vezérkar eddig még nem jelezte, hogy esetleg segíthetnék a II. ligás csapatnak. Tavaly ősszel, miután eljöttél a pozsonyi Slovantól, Bacsfán játszottál. A ül. ligás újonc menedzsere elkérte a telefonszámom, de eddig még nem jelentkezett... RÖVIDEN Térdsérülés kutyasétáltatás közben Rennes. Kutyasétáltatás közben térdsérülést szenvedett Julien Escudé, így valószínűleg nem lesz a Manchester United labdarúgója. A Rennes 21 éves védője megcsúszott a járdaszegélyen, s emiatt szalaghúzódással bajlódik. A francia tehetség legalább három hétig nem játszhat. Az MU hetek óta alkudozik a francia klubbal, de a különös baleset miatt minden bizonnyal lemond Escudéről, mert augusztus 31-én lezárul az átigazolási időszak. (MTI) A szövetség fizetett az oroszlánokért London. Az Angol Labdarúgó Szövetség félmillió fontos kártérítést fizet egy reklámügynökségnek a válogatottat népszerűsítő oroszlánok engedély nélküli használata miatt. Az Interfocus cég hat éve állt elő az ötlettel, hogy a nemzeti csapattal kapcsolatos emléktárgyakon három rajzfigura szerepeljen: Roary, Mayne és Pauz. A kész tervezetet az F.A. elutasította, majd tavaly márciusban az eredetiekhez gyanúsan hasonló oroszlánalakokkal állt elő. A vállalat és a szövetség peren kívül egyezett meg, mindkét fél képviselői elégedetten távoztak a tárgyalásokról. (MTI) Ágy alatt porosodott Ruth legendás ütője Newport Beach. Majdnem két évtizedig egy ágy alatt porosodott az a baseballütő, amellyel a legendás Babe Ruth első hazafutását elérte a New York-i Yankee-stadionban. A rajongók számára felbecsülhetetlen értékű sporteszközt az évszázad baseballozójává választott sztár annak idején egy fiatal tehetségnek ajándékozta, akinek 1984-es halála óta egy ismerőse őrizte otthonában. Az 1923-as történelmi ütés nyomán elszálló labdát egyébként öt éve 126 500 dollárért árverezték el. Az 1948-ban rákban elhunyt Ruth volt az első, aki 1927-ben egy idény alatt 60 hazafutást produkált. (MTI) Érettségizett a svájci olimpiai bajnok Bern. Sikerrel átment az érettségi első felén Simon Ammann kétszeres olimpiai bajnok svájci síugró. - Teljesen kikészültem, de legalább túlvagyok rajta - mondta a 20 éves csillag, aki hamarosan csatlakozik Olaszországban edzőtáborozó honfitársaihoz. A Salt Lake Cityben hatalmas meglepetésre közép- és nagysáncon is győztes Ammann jövő nyáron fut neki a vizsga második felének. (MTI) Hong nem mehet Los Angelesbe Szöul. A Pohang Steelers elutasította Hong Mjung Bo átigazolási kérelmét: a vb-negyedik dél-koreai labdarúgó-válogatott kapitánya a Los Angeles Galaxy-ban szerette volna folytatni pályafutását. - Csak 2003 végén jár le a szerződése, s azt szeretnénk, ha addig a mi szurkolóinknak okozna örömet játékával - indokolta az elutasítást Csüng Kjo Dzsin, a Pohang Steelers égjük vezetője. A Galaxy a Los Angeles-ben és környékén élő koreai közösség érdeklődését szerette volna felcsigázni a 33 éves futballista szerződtetésével. Hong 1992- ben igazolt jelenlegi együtteséhez, majd 1997 és 2001 között Japánban szerepelt. Tavaly év végén tért vissza hazájába. (MTI) A NIKÉ 34. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA SZOMBAT, AUGUSZTUS 24. * * * .. Lengyel futball-li* ' ga: 400. Odra-Wo- dzislaw-Ruch Chorzów 1,853,0-3,9-1,15- 1,65; 601. Arnica Wronki-Pogon Szcrecin 1,5-3,5-5,6-1,1-2,15; 602. Wisla Krakow- Groc. Grodzisk 1,353,8-1,8-0-2,55; 603. KSZO Ostrowi- ex-Zaglebie Lubin 2,6-2,9-2,61,35-1,35; 604. GKS Katowice- Gar.Jawomo 1,6-3,2-5,1-1,1-1,9; 605. Wisla Plock-Widzew Lódz 2,23,0-3,0-1,3-1,45. Német labdarúgó Bundesliga L: 606. Cottbus-Rostock 2,2-3,0-3,0- 1,3-1,45; 607. München 1860-Werder Bremen 2,1-3,0-3,2-1,3-1,5; 608. Hamburger SV-Bayern M. 3,73.0- 1,9-1,6-1,2; 609. BielefeldWolfsburg 2,3-3,0-2,8-1,3-1,4; 610. Mönchengladbach-Kaiserslautern 2,4-3,0-2,7-1,3-1,35; 611. Leverku- sen-Bochum 1,4-3,6-7,1-1,05-2,35: 612. Dortmund-Stuttgart 1,5-3,55,6-1,1-2,15. Osztrák focibajnokság: 613. Käm- ten-Rapid Wien 2,65-2,9-2,55-1,35 -1,35; 614. GAK Graz-Graz 3,1-2,92,2-1,45-1,25; 615. Salzburg-Ried 1,75-3,2-4,0-1,15-1,75; 616. Austri- aWien-Bregonz 1,3-4,4-7,4-0-2,75; 617. ASKÖ Pasching-Admira Mödling 1,6-3,2-5,1-1,1-1,9. Osztrák II. labdarúgóliga: 618. FC Lustenau-SC Kapfenberg 1,75-3,24.0- 1,15-1,75. Svájci futballbajnokság: 619. Thzun-FC Bazilej 3,35-3,0-2,01.55- 1,25; 620. Zürich-Xamax Ne- uchatel 1,75 -3,2-4,0-1,15-1,75; 621. Luzern-Wil 2,0-3,0-3,351,25-1,55; 622. Servette-Aarau 1.55- 3,5-5,0-1,1-2,0. Francia labdarúgó-bajnokság: 629. FC Nantes-Lens 2,2-2,9-3,1-1,25- 1,45; 630. Rennes-Marseille 2,52,8-2,8-1,3-1,35; 631. Nice-Mont- pellier 1,9-2,9-3,9-1,2-1,6; 632. Monaco-Sochaux 1,8-3,0-4,1-1,2- 1,7; 633. Lyon-Bastia 1,45-3,6-6,11,1-2,25; 634. Bordeaux-Strasbourg 1,4-3,6-7,1-1,05-2,35; 635. Au- xerre-Guingamp 1,6-3,2-5,1-1,1- 1,9; 636. Ajaccio-Sedan 2,1-2,93,3-1,25-1,5. Francia II. labdarúgóliga: 637. Wasquehal-Clermont Foot 1,9-2,8-4,01.2- 16; 638. Beauvais-Gueugnon 1.8- 2,8-4,55-1,15-1,7; 639. Caen- Laval 1,85-2,8-4,3-1,15-1,65; 640. Créteil-Grenoble 2,2-2,8-3,2-1,25- 1,45; 641. Le Mans-Toulouse 1,852.8- 4,3-1,15-1,65; 642. Niort-Istres 1,75-2,8-4,9-1,1-1,75; ’643. Valen- ce-Chateauroux 2,4-2,7-3,0-1,25- 1,35; 644. Metz-Lorient 2,2-2,82.3- 1,3-1,35. Holland labdarúgóliga: 645. Roda Kerkrade-Feyenoord 2,8-3,0-2,31.4- 1,3; 646. PSV Eindhoven-FC Groningen 1,18-5,4-10,8-0-3,6; 647. De Graafschap-RBC Roosen- daal 1,75-3,2-4,0-1,15-1,75; 648. Heerenveen-Waalwijk 1,5-3,5-5,61,1-2,15; 649. FC ZwoUe-Excels. Virton 2,0-3,0-3,35-1,25-1,55. Nem az első, hanem a második fordulóval kezdődik az olasz labdarúgó A-liga 2002/2003-as pontvadászata Két héttel mégis elhalasztották a rajtot ÖSSZEÁLLÍTÁS Milánó. Igen fontos ligaülést tartottak Milánóban, amelyen eldőlt, hogy az olasz bajnokság nem szeptember 1-jén, hanem két héttel később, 15- én rajtol, amikor már a második fordulót kellett volna megrendezni. A késésnek számos oka van, a legfontosabb a televíziós szerződés nélküli kiscsapatok-Atalanta, Brescia, Chi- evo, Como, Empoli, Modena, Perugia, Piacenza - kemény ellenállása: ezek a klubok azt mondták, hogy ha nem kapják meg a tv-csatornáktól az előre eltervezett bevételt (egy évre klubonként mintegy 10 millió eu- rót), akkor az első fordulóban nem lépnek pályára. (Olaszországban két tv-társaság közvetíti élőben a meccseket az előfizetőknek, ám ezeknek jelenleg csak 5-5 csapattal van szerződésük. A „kicsik” - és fő támogatójuk, Franco Sensi, a Roma elnöke - ugyanis úgy érzik, hogy a nekik felajánlott 5 millió euró méltánytalanul alacsony összeg, ezért elhatározták, hogy alapítanak egy harmadik tv-társa- ságot a saját hazai mérkőzéseik közvetítésére. Ehhez azonban időre van szükségük, ezért találták ki, hogy csússzon a rajt egy hónapot. A liga eleinte hallani sem akart az ötletről, ám aztán sikerült megegyezni a kéthetes késésben.) Az új kiírás értelmében a bajnokság első fordulója a korábban elkészített sorsolás szerinti második játéknap lesz, míg a most elhalasztott első fordulót valamikor később, valószínűleg egy januári szerdán pótolják majd be. (A másodosztályú bajnokság szeptember 14-én, szombaton kezdődik a harmadik fordulóval, itt az első két játéknapot kell majd behozni.) „Az olasz labdarúgás megerősödve került ki a ligaülésről, hiszen minden döntést egyhangúlag hoztunk meg” - jelentette ki némi meglepetésre Adriano Galli- ani ligaelnök, aki eddig a rajt eltolásának egyik legnagyobb ellenzője volt. Luigi Corioni, a Brescia elnöke mást is elárult: „Az olasz kormányhoz fordulunk, hogy hirdesse ki a szükségállapotot az olasz futballban. A nyakig eladósodott klubok azonban nem pénzt kérnek, nem is a tartozásaik elengedését, hanem a részletfizetés lehetőségét.” A bajnoki rajtig hátralévő időben kellene tető alá hozni a liga és az állami televízió, a RAI közötti szerződést is az összefoglalókról, ugyanis a két fél meglehetősen távol áll egymástól: a közszolgálati televízió 45 millió eurót ajánlott, a liga pedig 88 milliót kért a 34 forduló meccsenkénti négyperces összefoglalójának sugárzási jogáért. (A RAI szerint a „termék”, azaz a bajnokság jelentősen leértékelődött az elmúlt években, a nézőket más sportágak, a labdarúgáson belül pedig más bajnokságok vonzzák.) Szintén a liga döntötte el, hogy a súlyosan eladósodott Lazio nem igazolhatja le Eribertót, Manffedinit (mindkettő Chievo), valamint Od- dót (Verona). Előbbi kettőt csapata el sem engedte, de a hátvéd (aki jelenleg az olasz válogatottal edzőtáborozik) hetek óta Manciniékkel készült. A „kék sasok” gondjait növeli, hogy a hét elején a Cruzeiro is bejelentkezett az argentin Sorin vételárának első részletéért (3,5 millió dollár), és a Manchesternek is törleszteni illene Stam árát. A rendkívül kényelmetlen helyzetben Sergio Cragnotti, a Lazio elnöke elkezdte árulni egyik csillagát, Her- nan Crespót. Az argentin csatárt az Inter tudná megvásárolni, ha a kékfeketék valóban eladják Ronaldót a Real Madridnak. Apropó, Ronaldo! A brazil támadó továbbra is hazájában várja, hogy eldőljön a sorsa, miközben a Paraguay elleni válogatott összecsapásra készül. „Egyetlen dolgot tudok biztosan: el akarok menni az Intertől - nyilatkozta Ronaldo Fortalezában, a selecao edzőtáborában. - Az okokat egyelőre nem akarom elárulni, de a klub már az előző bajnokság vége óta tud róla.” (NS) Atlétikai VK: három magyar az Európa-válogatottban: Magas pénzdíjazás MTI-JELENTÉS Berlin. Három magyar atléta is helyet kapott a szeptember 20-21-én Madridban sorra kerülő, 3,5 millió dollár összdíjazású Világ Kupán szereplő Európa-válogatottban: a müncheni kontinensbajnokságon aranyérmes kalapácsvető Annus Adrián és diszkoszvető Fazekas Róbert mellett a 4x400-as váltóban Szeglet Zsolt áll rajthoz. Schulek Ágoston, az európai férfi csapat kapitánya a tartalékok között számít az Eb-4. Németh Ro- landra (100 m) és 400-on Szegletre. Az még nem dőlt el, hogy szintén tartalék lesz-e a Münchenben harmadik távolugró, Vaszi Tünde. Az együttesben összesen 19 ország képviselteti magát. Annuson és Fazekason kívül 19 friss Európa-baj- nok vesz részt a VK-n. A négyévente megrendezendő eseményen az öt kontinens válogatottja mellett a házigazda jogán Spanyolország, továbbá az Egyesült Államok, Németország, valamint Nagy-Britannia férfi, illetve Oroszország női csapata indul. Utóbbi három az Európa Kupán vívta ki a részvétel jogát, ezekből az országokból - és a spanyoloktól - az Eu- rópa-válogatottba nem került atléta. Valamennyi versenyszám győztese 30 ezer dollárt kap. Daniela Hantuchová a New Haven-i tenisztorna 1. fordulójában 6:3, 6:4- re nyert az amerikai Hopkins ellen (TASR/AP-felvétel)