Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)

2002-08-02 / 178. szám, péntek

„Hosszan nyúljon, mint e hurkaszál, Életünk rokkáján a fonál. Valamint e sültre a mi szánk: Mosolyogjon a sors szája ránk; S pályánk áldásával öntse le, Mint e kását a zsír özöne. ” (Petőd Sándor)

„Semmi sem jó vagy rossz, a véleményünk teszi azzá - mondta a Mester. - Az egyik ember könnyedén megtartotta a vallásos böjtöt a hét minden napján. A másik éhen halt ugyanattól a koszttól. ” (Anthony de Mello)

2002. augusztus 2., péntek

2. évfolyam, 14. szám

Bárdos Gyula rendszertelenül étkezik, de szerencséjére neje, Ágnes nemcsak hogy szeret főzni, remekül ért is hozzá, minek következtében a képviselő úr mindennap alaposan jóllakik

Hamis „szálkamentes” halászlé Bárdos Ágnes-módra:

Egy ötliteres fazéknyi forró vízben felfőzök hat-nyolc halászlékockát és egy nagy adag halfiiét, valamint kétmaréknyi száraz csipetketésztát. Beleteszek egy fej vöröshagymát, csipetnyi sóval, zöld paprikaszeletekkel és tubusos, csípős Pirosarany paprikaőrlemérmyel fűszerezem. A végén hozzáadok fél kiló krumplit, és az egészet készre főzöm.

„Nálunk a konyhában zajlik az élet"

hozzá mi nem kenyérre kentük, hanem tányérból mártogattuk a friss kacsazsírt. Rengeteg süteményt is sütött, amit viszont egyáltalán nem tanultam meg. Holott anyukám csodálatos csokoládékrémmel töltött diós tortája olyannyira finom volt, hogy még a családi legendáriumba is bekerült. Másodéves egyetemisták voltunk Gyulával, amikor karácsonykor először jött el hozzánk, ház- tűznézőbe. És a karácsonyi menüből természetesen akkor sem maradt ki a diós torta. A szomszédunkban lakott az egyik rokonunk, Évi, aki egyetlen tortasüté- ses alkalmat sem hagyott volna ki, rendszeresen átjött egy kis kóstolóra. Amíg Gyulával ott voltunk, nem akart zavarni, de amikor másnap meglátta édesanyámat az udvaron, átszólt, hogy: „Na, milyen az Ági választottja?!” Anyukám azt felelte, hogy nagyon rokonszenves fiatalember. Mire Évi feltette a keresztkérdést: „És szereti a diós tortát?” „Hát, azt nem. Meg sem kóstolta.” „Na, akkor nekem is szimpatikus!” - jelentette ki megnyugodva a szomszédunk. B. Gy.: Való igaz, én lényegében mindenevő vagyok, de az édességet nem kedvelem. Viszont imádok minden olyan ételt, amiben kapor van. Gyerekkoromban nagy kedvencem volt a sült hagymával megszórt krumplikása is. De nem a frissen főzött, hanem amikor újramelegítették, és kissé leégett az alja. A mai napig szeretem az egyszerű, ízletes magyar ételeket. Tudom, nem igazán egészséges, egy időben próbáltam is változtatni az étkezési szokásaimon, de végül inkább a dohányzást hagytam abba. A kocsonya, a szalonna, a zsíros kenyér maradt.

B. Á.: Annyit hallani az egészséges étkezésről... Olvasom a jó tanácsokat, hogy például délután öt után már ne egyen főételt az ember... Valóban, ezt megteheti olyasvalaki, aki este kilenckor rendszeresen lefekszik aludni. Nálunk akkor kezdődik otthon az élet. Éjfél előtt szinte soha nem pihenünk le, sőt legtöbbször úgy fél kettő körül fejezzük be a napot. Ha nem fogyókúráznék állandóan, pontosabban, nem hinném azt, hogy fogyókúrázom, biztosan megennék egy fél oldal szalonnát vöröshagymával. De így sem ritka, hogy éjféltájt még pótvacsora kerül az asztalra. Hasonló a helyzet napközben is, amikor dolgozunk, s Gyula például lakossági fórumra utazik ki, én pedig, mondjuk, elmegyek forgatni. Olyankor teljesen lehetetlen a racionális konyha szabályai szerint étkezni. Hiszen egy-egy vidéki rendezvényen válogatott magyaros finomságokkal kínálják a sajtó, illetve a közélet képviselőit. És annyira jó szívvel adják, hogy sértés lenne visszautasítani.

B. Gy.: Ez így van. Én még a szlovák politikuskollégáktól is mindig .azt hallom, hogy a déli régiókban milyen fantasztikus ételekkel fogadják a vendéget...

Külföldön járva mi a helyzet a helyi jellegzetességek kóstolgatásával?

B. Gy.: Van, amikor a protokoll megkívánja, hogy a vendéglátó ország valamelyik, kivételes csemegének számító helyi specialitását megkóstoljuk. Japánban ezzel kapcsolatban volt egy nagyon negatív élményem. Az egyik alkalommal jól megtermett, élő rovarokat hoztak be, és ott, előttünk készítették el. Hiába igyekeztem, már magát a látványt sem sikerült összhangba hoznom a gyomrom„Nem tudom megállni, hogy ne egyek Ági főztjéből"

B. Gy.: Igen, ez az egyik gyengém. Nem kifejezetten a mosogatás, inkább azt nem bírom, ha például a parlamenti klubban vagy az MKP- irodában valaki nem képes maga után még egy poharat vagy kávéscsészét sem elöblíteni. Én megszoktam, hogy összetakarítsam a piszkos edényeket. Talán mert nagyon korán elhunytak a szüleim, édesanyám tízéves, édesapám tizenöt éves koromban. Abban az öt évben nagyon sokat voltam együtt apuval. Akkor szerettem meg a bevásárlást is, mert örültem, hogy mindig elvitt magával. A mai napig szívesen járok vásárolni, de csak az élelmiszerboltba. És megesik, hogy olyan zöldségféléket vagy különleges fűszereket is megveszek, melyekre éppen semmi szükség a konyhában.

B.Á.: Mi meg már csak azt vesszük észre, hogy Gyula ismét valami nagyon finom zöldségsalátát készített. Mert egyébként ő is kitűnően főz. Néhány éve, amikor vasárnaponként rendszeresen élőműsorokat vezettem a rádióban, Gyula készítette el a teljes vasárnapi ebédet, rántott hússal, krumplipüré- vel... A lányok szerint ő főzi a legjobb húslevest a világon.

(Görföl Jenő felvételei)

„Gyula miközben dicséri a főztömet, egyfolytában szid, hogy minek csináltam, mert így most ő kénytelen enni"

B. Gy.: És ilyenkor a konyha a központi hely. Akármilyen szűkös is, jóízűen enni és jóízűeket beszélgetni itt lehet igazán. A vendéglátással kapcsolatban nincsenek különleges szabályaink. A terített asztal nálunk nem azt jelenti, hogy hatféle pohár vagy szalvéta, és minden fogáshoz másféle evőeszköz... Az is teljesen természetes, hogy hol az egyikünk áll fel és tesz valamit az asztalra, hol a másikunk. Sőt, a vendég is nyugodtan belenyúlhat a hűtőszekrénybe, és kiszolgálhatja magát. Úgy gondolom, hogy aki idejön, éppúgy nem szeretné feszélyezetten érezni magát, mint mi.

A főzést illetően kié a konyha?

B. Gy.: Általában Ági szokott főzni. Remek szakácsnő, és este, ha hazajövök, egyszerűen nem tuKét tizenéves nagylányunk van, már csak miattuk sem engedhetem meg, hogy üres legyen a hűtőszekrény. Kinga tizenhét éves, ő egy ideje vegetáriánus. A húson kívül kenyeret sem eszik, de egyébként mindent: rizst, krumplit, sajtot, gyümölcsöt és rengeteg zöldséget. Judit, a fiatalabbik lányunk inkább a rántott húsra és a sóki fehér kenyérre esküszik. Az édesapám Sókszelőcén él, s kéthetente rendszeresen meglátogatjuk. Édesanyám sajnos már hosszú évek óta nincs közöttünk.

B. Gy.: Anyósom híres szakácsnő volt, Ági valószínűleg tőle örökölte a főzőtudományát.

B. Á.: Az biztos, hogy olyan finomságokat már soha többé nem fogok enni, mint amikor nálunk eljött a kacsaidény. Anyukám csinált egy óriási tál csalamádét, s

mai. Nem is értem, hogyan vettem erőt magamon, de nagy nehezen legyűrtem a legkisebb falatot... Az ízéről most inkább nem beszélnék. A kígyóhús viszont, ami szintén nem egy szokványos étel, meglepően jónak bizonyult. Kígyót Kínában ettem, és ha eleinte kissé nehézkesen ment is, mégis viszonylag gyorsan megtanultam evőpálcikával enni. A különféle tengeri herkentyűket azóta is kifejezetten kedvelem, az ilyen ételekkel nemigen lehet zavarba hozni. De bármilyen egzotikus étekről azonnal lemondok az Ági főzte kocsonyáért, vagy a ropogósra sült csülökért.

B. Á.: A kocsonyának is története van. Az édesanyám éppen akkor volt nagybeteg, amikor nyolcvankilenc novemberében a rendszer- váltás zajlott. Amíg az emberek a téren csörgették a kulcsokat, én vagy az ágya szélén ültem, vagy az akkor még apró gyermekeimre vigyáztam. Azután jött a karácsony, amit sajnos már anyukám nélkül töltöttünk. Azelőtt is együtt ünnepeltük, de akkor különösen fontos volt, hogy édesapám velünk legyen. Elhatároztam, hogy ugyanazt a karácsonyi menüt készítem el, amit édesanyám szokott. Volt is sült hal, halászlé, sőt még savanyú bablevest is főztem aszalt szilvával. És hát a kocsonya meg a hájas pogácsa... Azelőtt még soha nem főztem kocsonyát, a pogácsasütésről nem is beszélve... Édesapám hozta Sókról a kocsonyának való füstölt húsokat. Csakhogy az említett szomorú események miatt előzőleg túl hosszú ideig állt minden a kamrában... Én mit sem sejtve megfőztem a kocsonyát, olyan is lett, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Boldogan feltálaltam, és akkor derült ki, hogy avas volt a hús. Ki kellett önteni az egészet. Azután jött a hájas pogácsa. Apám testvére pontról pontra leírta, hogyan kell csinálni, hajtogatni... Két adag háj volt, és mindent ahhoz mértem, kivéve a lisztet. Abból valószínűleg feleannyit tettem a tésztába, mint kellett volna. így amikor kinyitottam a sütőt, a tepsiben ötcentis zsírban olyan kis összeégett töpörtyűforma valamik úszkáltak. Na, akkor elsírtam magam. Hogy hiába igyekszem, soha nem fogom tudni azt, amit az édesanyám tudott...

B. Gy.: Dehogynem. És a mézeskalács meg a kuglóf?! Sőt, az apósom szerint a kocsonya és a sült csülök mellett Ági karácsonyi halászléjének sincs párja! Igaz, „karácsonyi” halászlét évközben ritkán készít, de van egy speciális hamishalászlé-re- ceptje, az legalább annyira ízletes. Ő ugyan folyton azt mondja, hogy nem igazi mesterszakács, mert azok akár mindennap ugyanúgy képesek elkészíteni ugyanazt az ételt anélkül, hogy megkóstolnák. De én éppen azt szeretem, hogy kísérletezik a fűszerekkel, és mindig változatos, nagyon ízletes ételekkel lep meg. Mostanában a húsokat mintha kissé kiszorították volna a zöldségek, a karalábé, a cukkini, a brokkoli... A barátaink is, mi is nagyon szeretjük.

A nagy közös vacsorák után kinek a tiszte a mosogatás?

B. Á.: Erről még nem tartottunk szavazást. Már akkor, amikor harmadéves egyetemista korunkban összeházasodtunk, esténként rendszerint összeverődött nálunk egy kisebb társaság. Menzakaját csipegetni, kártyázni. És az mosogatott, akinek előbb az eszébe jutott. Rendszerint azonban Gyulának, aki a mai napig bármikor odaáll a mosogatópulthoz.

„Rrrremek!"

M. CSEPÉCZ SZILVIA

zt hinné az ember, hogy egy olyan elfoglalt házaspár, mint amilyen Bárdos Ágnes televíziós szerkesztő-műsorvezető és Bárdos Gyula parlamenti képviselő, odahaza csak nagy ritkán forgolódik a konyhában. Ezzel szemben szenei panellakásuk legmegbecsültebb zuga éppen az említett helyiség. Ahol a szűkebb családon kívül gyakran megjelennek az ismerősök, barátok is. S ahol a jó hangulathoz a terített asztal és a késő éjszakába nyúló beszélgetések is hozzátartoznak.

B. Á.: Amikor annak idején kissé átalakítottuk a lakást, valahogy eszünkbe sem jutott, hogy kinő- hetjük a konyhát. Egyszerűen csak szerettünk volna a für- dőkádnyi helynél valamivel nagyobb fürdőszobát. Emiatt csippentettünk le vagy fél métert a konyhából. A család ugyan általában csak a reggelinél és vacsorakor üli körbe az aszalt, viszont ritka az olyan nap, amikor nem ugrik fel hozzánk valaki.

dóm megállni, hogy ne egyek a főztjéből. Mindent meg kell kóstolnom, és mert nem szeretem, ha maradékok vannak, azokat is megeszem. Ez sajnos egyre inkább meg is látszik rajtam.

B. Á.: Az igazság az, hogy Gyula nagyon rendszertelenül étkezik. Napközben legtöbbször csak egykét falatot kap be, hát persze, hogy farkaséhesen érkezik haza. A jobbik eset, ha már este nyolc felé itthon van, de az is gyakran megesik, hogy csak éjjel fél tizenegy körül fejezi be a munkanapját. Ilyenkor aztán nekiesik az ételnek, és miközben dicséri, egyfolytában szid, hogy minek főztem, mert ő most kénytelen enni.

Az SZTV magyar adásának szerkesztő-riportere vagy, dolgozol a rádióban, s emellett rengeteg nyilvános fellépést vállalsz. Úgy is mint műsorvezető, és úgy is mint nagy sikerű irodalmi estek előadóművésze. Mikor érsz rá egyáltalán főzni?

B. Á.: Kora este, hajnalban, és leginkább éjjel. Attól függ, hogy éppen milyen a napi munkabeosztásom. Mivel szeretek főzni, ez számomra egy kicsit kikapcsolódás is.

A