Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)
2002-08-16 / 190. szám, péntek
Panoráma ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 16 A szakemberek szerint Magyarországon csak az árterületeken élőket veszélyezteti a víz; a védvonalak erősítésén több ezer ember dolgozik Újabb árhullám zúdul a szász városokra (Reuters-fel vétel) NAPTAR Augusztus 16 EGY GONDOLAT Már jövőképünkre is ráférne egy alapos restaurálás. Szűcs Béla NÉVNAP Ábrahám Héber eredetű név. A Biblia szerint azt jelenti: a sokaság atyja. Ma Rókus, Szeréna és Teodor, valamint Leonard nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 605 éve született V. Albert magyar, német és cseh király. Habsburg Albert osztrák herceg fia Zsigmond király leányát, Erzsébetet vette feleségül, Zsigmond pedig utódjául jelölte. Zsigmond halála után, 1437-ben lett magyar király. A nemesség követeléseit az 1439-es budai országgyűlésen dekrétum formájában szentesítette is. Ö volt a német és a cseh király is. Halála után született fia később V. László néven feljutott a magyar trónra. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT^ 25 éves Farkasházi Réka színésznő. Tizenhét évesen már Elek Judit Ébredés című filmjében szerepelt. Ő játssza Kertész Mónikát a Barátok közt című népszerű tévésorozatban. Nagy szerencsével került a sorozatba, amikor ugyanis jelentkezett a stábnál, már befejeződtek a válogatások. Végül mégis szerződtették, s nem is okozott csalódást, tavaly az interneten a legnépszerűbb színésznőnek is megválasztották. Szeret tár- sasjátékozni, imádja a halászlét, kedvenc filmje Az élet szép. 65 éves Lorraine Gary amerikai színésznő, a Meztelenek és bolondok, valamint A cápa című film szereplője. 65 éves Madaras József színész és rendező, Jancsó Miklós filmjeinek állandó közreműködője. NAPI VICC Két barát beszélget:- Hallottad, a Kovács anyósa beleesett a kanálisba.- Szegény asszony!- De időben érkezett segítség, és kihúzták.- Szegény Kovács! Berlin/Bécs/Budapest. Németország keleti részének árvíz sújtotta vidékein tegnap sem volt ok a fellélegzésre: Csehország irányából újabb árhullám fenyegette Pirnát, Meissent, Drezdát, Dessaut, Szászország és Szász-Anhalt tartomány más városait. Az árvízben kilencen vesztek oda. ÖSSZEFOGLALÓ Az Elba felső folyásán, Schönánál tegnapra virradóra óránként 15 centimétert emelkedett a víz szintje, Drezdában öt centiméteres emelkedést regisztráltak. Szakemberek arra számítottak, hogy a szász nagyvárost újabb árhullám éri el, miután Prágából egyre inkább Észak-Cseh- országba, a Moldváról az Elbára helyeződik át az árvízi súlypont. Újabb evakuálás Drezda Gohlis nevű negyedében fennállt annak veszélye, hogy az Elba gátja átszakad. A körzet lakóit a városvezetés felszólította, hogy ismét hagyják el házaikat, egyesek ugyanis az evakuálás után visszatértek. A rendőrség éjszaka tárgyalt a hazatértekkel és távozásra szólította fel őket. A Bundeswehr néhány beteget kimenekített légi úton Drezdából, de az akciót köd miatt kénytelenek voltak leállítani. Először az intenzív osztályokon ápolt pácienseket, körülbelül 200 főt készültek elszállítani a környező városokba, a hadsereg a betegek ellátására is alkalmas Transall gépeket és helikoptereket bocsát a rendelkezésre. A drezdai válságstáb azért döntött az evakuálás mellett, mert az emelkedő vízszint miatt áramingadozásokkal kell számolni, ami veszélyeztetné a betegek ellátását. Szász-Anhalt tartományban Des- saunál, az Elba és a Mulde összefolyásánál riasztó a helyzet, mivel a Drezdaiak a barikádon dagadó Elba miatt a Mulde egyre kevésbé képes vízterhét az Elbának átadni. Elhúzódó áradásra kell számítani Magyarországon A legújabb adatok szerint Magyar- ország területén az eddig előre jelzettnél magasabban fog tetőzni a Duna. Ennek ellenére a szakemberek szerint csak az árterületeken élőket veszélyezteti a víz. A védvonalak erősítésén több ezer ember dolgozik, és ha szükség lesz rá, még ezrek csatlakoznak a védekezőkhöz. A legújabb adatok szerint 875 centi- méteres tetőzés várható Budapestnél vasárnap a Dunán. Ez az érték 30 centiméterrel haladja meg az 1965-ben mért csúcsot. Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerint nincs ok pánikra, mert Magyarországon nem fog a csehországi vagy az ausztriai helyzethez hasonlóan nagy városokat elönteni a víz. A szakember szerint csak az ártéri részek kerülnek víz alá. Az ezeken a területeken élőket folyamatosan figyelmeztetik a veszélyre. A védvonalon kívüli részeket pedig fokozatosan védik. Eddig összesen 160 ember kellett kitelepíteni a folyó magyarországi szakaszán, de valószínűleg további lakosoknak kell elhagyniuk otthonaikat. A gátakon 2500 ember dolgozik hivatalosan, de az önkéntesek számáról nincsenek adatok. Ha szükség lesz rá, több ezer ember tud segíteni a munkákban. A védelemben részt vevőknek azonban tartósan elhúzódó áradásra kell felkészülniük. így nem csak az árvízi csúcsokra, hanem az átázásokkal járó fakadóvizekre is nagyobb figyelmet kell fordítani. A Dunakanyar településein mintegy ezren vettek részt a növekvő ár elleni védekezésben csütörtökre virradóra. Az előrejelzések szerint a víz szintje a hét végén a tavaszi maximumnál egy méterrel magasabbra emelkedik, ezért több helyen az ártérben épült házak is víz alá kerülnek. Emiatt Szobon a Dunához közeli utcák 30 házából kellett a lakókat kiköltöztetni, ideiglenesen a helyi iskolában, rokonoknál elhelyezni. Zebegénynél, Kismarosnál, Nagymarosnál, Verőcén homokzsákokkal védik a 12-es utat a medréből kilépő folyótól, csakúgy, mint Sződligetnél a 2-es, a másik parton Visegrádnál és Szentendrénél a 11-es utat. Eddig 30 ezer homokzsákból alkottak védelmi vonalat, a nap folyamán pedig további 25 ezer zsákot helyeztek ki. Tegnap leállt a kompforgalom Szob- nál, Kisoroszinál az átkelőhajó a délutáni órákig még közlekedhet. Püismarót és Zebegény közötti komp, valamint a dömösi átkelőhajó szerda este óta nem jár. Nagymaros és Visegrád között a komp tegnap estig szállíthatta az utasokat. Harmadfokúra emelték tegnap délelőtt az árvízvédelemi készültséget Komárom térségében. A Duna menti községekben mindenütt erősítik a gátakat, a veszélyeztetett épületekből mentik az értékeket. Eszter gomban 11 családot költöztettek ki a Prímás-szigetről, Budapesten pe dig csaknem 700 embert város a XXII. kerületében, Duna-telepen a folyó áradása miatt. Levonulóban az ár Ausztriában nyugat felől lassan levonulóban van az árvíz, sok helyet már hozzáláttak a takarításhoz, és eközben egyre bővebben árad a károsultak felé a segítség magánszemélyektől, szervezetektől és vállalatoktól. Az árvíz a jelek szerint maga alá temette a tervezett adóreformol és kikényszeríti a vadászbombázóbeszerzés felülvizsgálatát, mert a károk legalább 5 milliárd euróra rúgnak. A nyugati országrészber már a legtöbb helyen visszavonul a víz és sok vidéken már a takarítás folyik. Alsó-Ausztriában még akad nak gondok átszakadó gátakkal - Fischamend, Bad Deutsch Alten burg és Hamburg került víz alá, a Thaya menti Laában pedig egy csehországi gátszakadás miatt kellett evakuálni embereket-, de a helyzet egészében stabünak tekint hető. A Duna Bécs feletti szakaszár a Kamp folyó torkolatánál és felsc folyásánál enyhülőben van a hely zet, Ybbsben változatlanul komoly a helyzet, Melkben a múlt század 1954-es árvize óta először az ár elérte a városi templomot, Krems Ste in városrészét pedig csak három hős Befogták a teherhajókat Bécs. A Copa Kagrana üdülő- terület víz alatt áll, akárcsak az Albem-kikötő egy része. E részen van többek között az úgynevezett Névtelenek temetője, ahol 1900 és 1940 között az árvizek áldozatait helyzeték végső nyugalomra: a 104 ember közül mindössze 43 neve ismert, innen a temető elnevezése. A Dunán egyébként elszabadult két teherhajó, de idejében sikerült „befogni“ mindkettőt, (mti) mentette meg a szakadó gát befolto zásával a még nagyobb árvíztől. Bécsben változatlanul másodper cenként 10 500 köbméter folyik át í Dunán, ez azonban jócskán elma rád attól a 14 ezer köbméteres mennyiségtől, melyre az árvízvédel mi berendezéseket - így az úgyne vezett Új Dunát - építették. Az illetékesek megnyugtatták a város la kőit, hogy Lobau kerületben, aho szemétlerakók és az olajtároló tar tályok vannak, e berendezések vé delme jól működik, (mti, o-o) Megmenekültek a Zwinger felbecsülhetetlen értékű műkincsei Drezda. A vüághírű képtárnak is otthont adó Zwinger, a kastély, az udvari templom, az opera, amelyet tervezőjéről Semper operának neveztek el, az Albertinum, az Elba-parti sétány - egy kupacban állnak Drezda barokk óvárosának lenyűgöző építményei, belsejükben felbecsülhetetlen értékű kincsekkel, pár méterre a mostanság vadul robogó Elbától. A járókelők, ha valaki egyáltalán arra a vidékre merészkedett, nem nagyon sejtették, hogy veszélybe került a vüág egyik legértékesebb művészeti gyűjteménye: betört a víz a Zwinger pincéjébe, a kincseket őrző raktárakba. Drámai mentőakció kezdődött: a gyűjteményeket gondozó munkatársak, a minisztérium, a tűzoltóság, a rendőrség emberei - mintegy kétszázan - láncot alkottak, felgyűrt nadrágban, átázott cipőben adogatták kézről-kézre a műkincseket, több ezer műtárgyat helyeztek biztonságba. Mivel nem volt áram, gyertyafénynél voltak kénytelenek felcipelni a sokszor igen súlyos tárgyakat a szűk lépcsőkön a felsőbb emeletekre. Négy nagyméretű festmény maradt csak a raktárban, ezek egyszerűen nem fértek ki az ajtókon, a lift nem működött. A drezdai képtár épülete a Semper operával határos. A Semper-épület pincéjében még mindig méteres magasságban áll a Weisseritz vize, tetején az opera étterméből kisodort székek úsznak. Az 15 millió márka értékben felújított technika beázott, nem tudják, hogy mikor tudnak ismét kinyitni. Eredetileg kedden akarták kezdeni a szezont - a Hattyúk tavával. (MTI) HOROSZKÓP Szupersztár lett, intézmény, majd saját mítoszának foglya és áldozata Kos: Oroszlán: Nem art, ha a szokottnál sokkal óvatosabb a közlekedésben. A jövő héwff Ne hanyagolja el a barátait, mert ők azok, akik megértik Önt. A szülők 4á ten majd fellélegezhet, ugyanis derűs, nyugodt, mondhatni szerencsés napok várnak Önre. Bika: Morcos azért, mert ki kell mozdulnia otthonról, és eleget kell tennie a szokásos látogatásoknak. Bár imádja a társaságot, de most valahogy elege van belőle. Ikrek: Kissé elégedetlen. Semmi sem elég jó. Mindez természetesen csak akkor igaz, ha nem tud felülemelkedni az emberek kicsinyességén. Értékelje át egy kicsit a dolgokat! Rák: és a gyerekeik közötti kapcsolat egy kicsit feszült lehet ebben az időszakban. Szíiz: A szerelem gyógyító hatással van lelki életére, felfrissíti, ezért szeretne egyre jobban elmélyedni az élet eme élményében. Ne feledje, ezt sem lehet nagykanállal falni. Mérleg: Életritmusa felpezsdül, és többet mozgolódik az emberek között. Bármilyen akadály merül fel, saját magában keresse a választ! Baráti társaságában változásokat tapasztalhat. Skorpió: Arra van szükség, hogy saját érzelmeivel foglalkozzon, különösen azért, Mintha mindennel elégedetlen lenne hirtelen. Tulajdonképpen Önnel mert a múltban elfelejtett dolgok a felszínre kerülhetnek, talán még több évre visszamenőlegesen is. van a gond, hiszen a magával szembeni elégedetlenségét vetíti ki környezetére. Nyilas: Szokatlan impulzivitás- sal vág bele a dolgokba. Szenvedélyes fellépésén mindenki elcsodálkozik, hiszen sokkal hűvösebbnek és visszafo- gottabbnak ismerik Önt. Bak: Üzleti ügyei miatt többet lehet távol a családjától, de megéri a fáradozást, mert anyagi haszonnal kecsegtet. Ne tartson az újdonságoktól, a változástól! Vízöntő: Alkalmas az időszak arra, hogy új tapasztalatokat szerezzen vagy ismereteit bővítse. Megteheti ezt egy tanfolyam keretében, de autodidakta módon is képezheti magát. Halak: Ha nem is utazik el, könnyen összefuthat más származású, feltehetően külföldi személyekkel idehaza is. Ha nyitott marad, sokat profitálhat ezekből az új kapcsolatokból. Negyedszázada ment el a Király ÖSSZEFOGLALÓ Ő volt a Király. Éneke, mozgása maga a szexuális felszabadítás, felfelé fésült frizurája divatot teremtett. Egyszerű fiatalember volt az amerikai „mély Délről”, egyike a populáris zene legnagyobb forradalmárainak. Szupersztár lett, intézmény, majd saját mítoszának foglya és áldozata. 25 éve, hogy meghalt Elvis Presley. That’s Alright Mama, Hound Dog, Heartbreak Hotel, Jailhouse Rock, Blue Suede Shoes - Elvis első korszakának leghíresebb dalai. A fekete blues-énekesek és gyapotszedők dalain nőtt fel. Ó maga is úgy énekelt akkoriban, mint egy fekete, a fehér rádiók kezdetben nem is akarták játszani őt. Később csípőmozgását próbálták betiltani - előfordult még az 50-es években, hogy a tévében csak deréktól felfelé mutatták. Hamarosan azonban őt is elkapta a show-biznisz gépszíja: Tom Parker „ezredes”, a szórakoztatóipar történetének egyik legsötétebb figurája, engedelmes sztárt csinált belőle. Nemzeti ügy lett 1958-ban bevonulása a hadseregbe (igaz, csupán a nyugat-németországi alakulatoknál szolgált), de leszerelése után nem volt többé az a lázadó, elemi erejű előadó, akinek megismerte őt a világ. „All-american boy” lett, aki megfelelt a sikítozó tinilányoknak és az idősebb, konzervatívabb nemMemphisi háza, a Graceland halála óta zarándokhely. zedéknek egyaránt. Bűnrossz limonádé-filmek tucatjaiban léptették fel, az igazi rock and rollok, bluesok helyett nyúlós, szentimentális slágereket búgott, (Are You Lonesome Tonight?, Crying In The Chapel), és csak időnként tört ki belőle az igazi Elvis olyan dalokkal, mint az In The Ghetto vagy a Kentucky Rain. Ennek ellenére bálványa lett a 60as években felnőtt zenészgenerá ciónak. Olyanok tartották példa képüknek, mint John Lennon, Ro bért Plant, lan Gillan. 1968 és 7Í között volt még egy nagy fellángo lása, de egyre inkább árnyéka leti önmagának. Vészesen elhízott, e drogok, a nyugtatok, beteges fa lánksága 42 éves korában végez tek vele: szívrohamban halt me$ 1977. augusztus 16-án. Halála ha talmas gyászt váltott ki világszer te. Legendájára jellemző, hogy e vele egy napon elhunyt Maria Cal las, a csodálatos szoprán szint« csak „mínuszos hírt” kapott mel lette. Memphisi háza, a „Grace land” azóta is zarándokhely, amii a negyedszázados évforduló kap csán idén valószínűleg a szokott nál is többen felkeresnek. Termé szetesen róla is rengeteg memoár magánéletében vájkáló írás jeleni meg, és elterjedt róla az is: él vala hol, súlyos betegen, a világtól el zárva. Pedig senki nem támaszt hatja fel a Királyt, akit, mint Len non mondta, „az udvaroncok öl tek meg.” (mti)