Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)

2002-08-13 / 187. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 13. Riport A ROAD nonprofit szervezet reszocializációs központot üzemeltet a szevedélybetegek gyógyítására; a.kezelés munkaterápián alapul Út a visszatéréshez Amikor 1996-ban egy lelkes kis csapat elhatározta, segí­teni fogja a társadalom pere­mére szorult kábítószerfüg­gőket, sejtette, mire van a szenvedélybeteg fiataloknak szükségük. Valaha ugyanis e csapat tagjai az alkohol rab­jai voltak. PÉTERFI SZONYA Rudolf Cserge az erdőháti Tomky községben levő reszocializációs intézet terapeutája szerint saját élményeikre, tapasztalataikra építve képesek megtalálni az utat, a megfelelő hangnemet a gyógyul­ni vágyók leikéhez.- Kilencvenhat júliusában Ada- mov községben kezdtünk foglal­kozni négy narkóssal, de a helyet nem tartottuk a legmegfelelőbb­nek. A következő év januárjában szép csendben kibéreltük ezt a né­hai szakszervezeti üdülőt. Az el­utasítástól tartva a helyi lakók előtt nem vertük nagy dobra, kik is ezek a fiatalok, de ha nekik va­lamire szükségük volt, a srácok szinte mindent megtettek: fát vág­tak, szenet hordtak, kertet ástak. Tavasztól őszig a környékbeli ví- kendházak tulajdonosai szívesen foglalkoztatják a fiatalokat - em­lékezik Rudolf Cserge. A házfalra erősített névsort mutatja. Míg ma­gyaráz, a kezelésen átesett ügyfe­lek és a gyógyítók nevét böngész­Rudolf Cserge terapeuta szűk. - Eddig 34-en fejezték be a 1-15 hónapos kezelést, 14-en vi­szont nem bírták a fegyelmet, a szigorú követelményrendszert és önként távoztak. Megtehették, hi­szen a reszocializáció nem kény­szer. Sajnos, a kezelést félbeszakí­tó fiatalok négy fő kivételével újra kábítószerezni kezdtek, akik vi­szont befejezték a kezelést, azok közül csak négyen. És ez, ugye, nem a legrosszabb eredmény? - nyugtázza elégedetten a terapeu­ta, majd elmondja a gyógykezelés egyes fázisait. Az intézetbe általá­ban nem saját akarata viszi a nar- kóst, a környezete, családja kény­szerének enged, vagy a rendőr­ségtől tartva vonul be az állami vagy nem állami intézetbe, illetve oda, ahol még nem próbálkozott. - A RAOD-ban az első fázis három hónapig tart, a páciens egyedüli feladata eldönteni: aláveti-e ma­gát a kezelésnek, vállalja-e a tor­túrát. Kijelölünk mellé egy idő­sebb „testvért”, aki mindenben segíti, felügyeli viselkedését. Nem érintkezhet, nem beszélhet más­sal, csak itteni társaival. Nem vesz még részt a közös munkában, nin­csenek kötelességei, ám a nap fo­lyamán nem fekhet le, bármeny­nyire fáradtnak érzi is magát. Mindez azért van, hogy össze­szedje magát, felerősödjön és ké­pes legyen a felelősségteljes dön­tésre. A nem elszántak, a nem motiváltak ezalatt az időszak alatt távoznak A kitartókról, azokról, akik elfogadják a feltéte­leket három hónap elteltével a kö­zösség dönti el, bekerülhetnek-e a második szakaszba. Aki nem al­kalmas a feljebbjutásra, további egy hónapig bizonyíthat. A máso­dik fázis négy hónapja alatt a ke­zelt már feladatokat kap, ami annyit jelent, hogy a nap 12 órájá­ban dolgoznia kell. A munkával való ishierekedést általában az asztalosműhelyben kezdi, tanács­adója, segítője az intézeti idősebb „testvére” lesz. A munkára neve­lés azért fontos, mert a mi ügyfe­leink ezen a téren tapasztalatla­nok. A narkósok zöme soha nem dolgozott, idejüket, gondolatai­kat az anyag megszerzésének módja foglalta le. Egyre voltak ké­pesek csupán: lopni, hogy legyen pénzük a kábítószerre. Persze, mindazok, akik valóban szaba­dulni akarnak a káros szenvedély­től, rövid időn belül beletanulnak a feladatok elvégzésébe. Nincs annál nagyobb öröm, mint ami­kor valaki saját kezűleg elkészít egy lapátnyelet, vagy úgy műveli a falatnyi kertet, hogy munkája nyomán megterem a levesnek va­ló zöldség, a burgonya, a paradi- csöm vagy a hagyma. A reszocializációs intézet terapeu­tái megpróbálják felvenni a kap­csolatot a kezelt családjával is. Egyrészt azért, hogy rendeződjön a szülő-gyerek viszony, másrészt azért, hogy a gyógyult ügyfélnek legyen hová, kihez visszatérnie. A kapcsolatok rendezése keserves, hosszan tartó folyamat. A poklok poklát átélt, a számtalanszor be­csapott szülők kezdetben nem hi­szik el, hogy ezúttal valóban sike­res lesz a kezelés. Bár az ellátás költsége - napi 160 korona - kez­detben őket terheli, vállalják a ki­adásokat. Az adósságot gyerekeik apránként visszafizetik, hiszen pénzért segítenek a faluban. - A családi kötelékek helyreállítása érdekében hetente két alkalom­mal a pozsonyi drogosokat kezelő központban összejöveteleket ren- * dezünk a szülőknek, ahol szakér­tőkkel vitathatják meg a felmerülő gondokat. Gyakran mi tanácsol­juk, hogy a havi látogatáskor ho­gyan beszéljenek, viselkedjenek gyermekükkel. Azt is megbeszél­jük, hogyan viszonyuljanak ügyfe­lünkhöz, amikor 2-3 hetenként kimenőt kap és hazalátogathat, milyen szigorú legyen a felügye­let. Persze, amint ide visszatér, nyomban be kell számolnia arról, hogyan telt a látogatás, teljesítet­te-e a kitűzött célokat. A negyedik hónap végén újabb megmérette­tésre kerül sor, ha a csoport nem kifogásol semmit, a harmadik sza­kaszba léphet. De ha maga a ke­zelt bizonytalan, úgy érzi, még­sem tudja vállalni a nagyobb fele­lősséget, a megsokszorozott fel­adatokat, egy hónappal tovább maradhat a második szakaszban. A négy hónapos harmadik fázis­ban levők már az intézet falain kí­vül dolgozhatnak, viszont a kere­setüket nem költhetik szabadon. Már 24 órás kimenőjük van, a há­zon belül ugyancsak fontos meg­bízást kapnak: az újoncokat fel­ügyelik, tanácsokkal látják el őket. Az utolsó szakaszban (há­rom hónap) az ügyfél a hétközna­pokat itt tölti vagy innen indul munkahelyére, ám keresete már a számlájára megy és a hétvégeken a családjához megy. Az utolsó két hónapban egy egész hetet tölthet az intézet falain kívül, hiszen vagy dolgozik, vagy folytatja tanulmá­nyait, ám a hétvégén részt vesz az itteni foglalkozásokon. Amikor ideje letelik, s a kezelés véget ér, elbúcsúztatjuk. Kap egy ezüstlán­cot, amelybe belevésetjük a bevo­nulás és a távozás dátumát, majd útjára eresztjük azzal: ha bármi gondja lenne, nyomban keressen fel bennünket. Persze, továbbra is vannak őrző angyalai, ugyanis a volt ügyfeleink összetartanak, tudnak egymásról, felügyelik egy­más lépéseit, nehogy visszaessen, elcsábuljon valamelyikük. Mert ez a veszély fennáll. A terapeuta, aki idehaza és kül­földön tanulta a szakmát elmond­ja, a ROAD fő előnye, hogy a kö­zösség egymást neveli, a legfonto­sabb gyógyszer az emberi szó. Nem kárhoztatják el azt sem, aki gyengének bizonyul, és idő előtt feladja. - Mindenki kap újabb le­hetőséget. Ám ehhez az kell, hogy három hónapig bizonyítottan ne drogozzon. Aki netán ide is be­csempész valamilyen kábítószert, annak ismételt befogadásához fél­éves absztinenciát követelünk meg. A reszocializációs intézetben 2001 szeptembere óta lányok is gyógy­ulnak. Noha kezdetben a felelősök féltek a koedukálástól, mára bebi­zonyosodott az előnye. A srácok udvariasabbak, előzékenyebbek. Szerelemről persze szó sem lehet. - Jelenleg tizenketten gyógyul­nak, a feladatokar nem osztjuk meg a nemek szerint. Viszont ha a fiúk fát vágnak, a lányokra hárul a takarítás, a főzés. Egy nagy csa­ládként élünk, a terapeuták he­tenként kettesével cserélődnek, egyformán fontos posztot foglal el mindenki, nem kivételezünk sen­kivel. Működik itt egy nagyon fon­tos szerv, a parlament, amely há­romhavonta ülésezik. Nemcsak az üzemelési problémákat vitatja meg, hanem például az anyagiak elosztását is. Az itt élők döntik el, szociális segélyükből mennyit ad­nak á közös kasszába, a rendelke­zésre álló anyagiak szerint ők ál­lítják össze az étrendet, de azt is ők döntik el, milyen műsort néz­nek a tévében. Hetente csak 8 óra tévézés engedélyezett, ugyanis a tétlenség az előző életre utal. Miután megmutatja a famegmun­káló gépekkel felszerelt asztalosműhelyt - külföldi alapít­vány ajándéka - a kert végében le­vő baromfiudvarra vezet. Tizen­két tyúkot, 14 pulykát, kacsákat és nyulakat tartunk. Nincs, aki ne gondoskodna róluk szívesen. Maga a ház kényelmes otthont nyújt a lakóknak. A berendezés persze nem egyforma, de nem ezen van a hangsúly. - Az emele­tes ágyak, a polcok, könyvszekré­nyek a műhelyben készültek. A környékbelieknek is dolgozunk, terveink között szerepel a műhely, de a befogadóképesség kibővítése is. Tervezeteket készítünk és meg­pályázunk minden lehetőséget ah­hoz, hogy mielőbb munkához lát­hassunk. Országos viszonylatban sajnos emelkedik a drogosok szá­ma, tehát egyre nagyobb szükség van olyan intézetekre, amelyek­ben bár nehezen, de megtalálják az utat visszafelé. A pozsonyi AT szanatóriumban kezeltek zöme nem először próbál leszokni a kábítószerről, általában a többszörös visszaesők is ide kerülnek Gyógyulni vágyó emberi roncsok kérnek bebocsáttatást PÉTERFI SZONYA Néhány napja egy gyászoló hölgy kopogott dr. Ivan Novotny, az al­koholbetegek és a kábítószerfüg­gők gyógyítására szakosodott sza­natórium dolgozószobájának ajta­ján. Tudatta, hogy fia túladagolta magát, eltemették, és neki egy kő esett le a szívéről. - Felszabadul­tam - mondta sírástól elcsukló hangon, majd megkérdezte: nor­mális ez? Pályafutása során ilyen és hason­lóan megrázó esetek ezrével szem­besült a szanatórium vezetője, aki 1969 óta foglalkozik a szenvedély- betegek kezelésével. - A szülők kezdetben nem akarják elhinni, hogy az ő gyermekükkel ez meg­történhetett. Eleinte megpróbálják könnyedén kezelni a helyzetet, ab­ban bízva, hogy hamarosan túl lesznek a kellemetlen epizódon. Később persze egyre keményedik a játszma, hiszen a drog pénzbe ke­rül, mindig többe, a gyerek kezdet­ben a szüleit lopja meg, majd ösz- szeütközésbe kerül a törvénnyel, a családra nehezedő teher egyre nő, és bár időszakos megnyugvást hozhat egy-egy gyógykezelés, ren­geteg időt és türelmet követel a kapcsolatok összeforrasztása, a szabadulás a kábítószertől. A siker pedig nem mindig koronázza az érintettek erőfeszítéseit. Mégsem szabad kudarcról beszélni, hiszen ha csupán egy-két fiatal találja meg a visszafelé vezető utat, fára­dozásunk, nem volt hiábavaló. Vagy ötezer szenvedélybeteg for­dult meg a rendelőimben, 1995 óta a ligetfalui helyi hivatal kezde­ményezésére a lakótelep kellős kö­zepén nyitottam meg az AT nem állami szanatóriumot. Jelenleg 28 fiatalt gyógyítunk, tizenötük keze­lési költségeit az Általános Egész­ségbiztosító állja, ötét a többi biz­tosító, nyolcán pedig a re- szocializálás keretében egyedül állják a költségeket, pontosabban a család vállalja az összeg befizeté­sét. Az anyagiak kapcsán a szanatóri­um vezetője hangsúlyozza, nem ál­lami intézetként nem lehetnek adósságaik, a 11 alkalmazott nem maradhat fizetés nélkül, az épület bérleti díját, és a többi költségeket szintén időben kell rendezni. - Sze­rencsére, az állami szervek támo­gatása sem marad el, mára min­denki belátta, hogy közös érdek a szenvedélybetegek gyógykezelése. Szanatórium a ligetfalui lakótelep kellős közepén (Somogyi Tibor felvétele) Az AT szanatóriumban menedéket keresők látszatra semmiben sem különböznek a kerítésen kívül élő fiataloktól - mondja Novotny dok­tor. A kezeltek zöme nem először próbál leszokni a drogról, általá­ban 5-9-szeres visszaesőket gyó­gyítanak. Emberi roncsok kérnek bebocsáttatást. Éppen ezért a 3-8 hónapos kezelésnek két részre van: a gyógyítás és a reszociali­zációs program. Az értékrend fel­állítása, a motivációs sémák meg­változtatása, a testi, szellemi erőn­lét visszatérése, az élet igenlése, az unalom érzésének kiűzése a fiata­lok agyából, és nem utolsósorban a napi teendők elvégzésének köte­lességére „szoktatás” fontos , része a terápiának. És hogy van értelme, annak bizonyítéka a több sikertör­ténet: komoly posztokat töltenek be a szenvedélybetegség rabságá­ból szabadultak.- Bár ebben a városrészben csök­kent a narkósok száma nem ülhe­tünk a babérjainkon. Nem tudni, hol és mikor döntik el a tinik, hogy életérzésüket „feljavítják” egy kis szerrel. Ám a drogprobléma gyö­kerei másutt keresendők - mondja az orvos. - A társadalom szorul humanizációra. Elég, ha a közleke­dők magatartását vesszük górcső alá. Az autósok fittyet hánynak a közlekedési szabályokra, a gyalo­gosok a fénysorompókra, a tömeg- közlekedők a járműben lévőkre. És mindenki káromkodik, nők, gyere­kek előtt. A gyereknevelés sem egyszerű. Sok felnőtt összetéveszti a fogalmakat. Azt hiszi, szabadsá­got ad gyermekének, holott nem törődik vele. A gyereknevelést ak­kor kell kezdeni, amikor járni ta­nul a csöppség. Ha a szülő később is következetes és megköveteli a fegyelmet, és persze sokat beszél a gyermekével, nagy valószínűség­gel sérülés nélkül átsegíti a felnőtt­korba. De ha mindent ráhagy a gyerekre, aki gyakran az iskola ré­mévé válik, s nem túlzás, megtá­madja a tanárt, ne csodálkozzon, ha beleesik az alkohol, a drog csapdájába. Szlovákiában furcsán néznek arra, aki szilveszterkor nem iszik, nem ordibál, aki nem jár kocsmába. Ügyfeleink érték­rendje is a többséghez igazodik, ezért itt mértékletességre, saját egojának megbecsülésére tanítjuk. Nagyon szigorúan megköveteljük az intézeti szabályok megtartását akkor is, ha ezek kezdetben kelle­metlenül érintik őket. El kell hogy fogadják: akaratukat nem érvé­nyesíthetik. Illetve egyet akarhat­nak: lemondani a kábítószerről. Ebben nemcsak mi segítjük őket, hanem a családtagok is. Azoknak, akik kéthetenkénti látogatásaik al­kalmával látják a pozitív változást azt ajánljuk, fogják vissza érzései­ket, nem kell azonnal keblükre ölelni a megtértet. Ugyanis a sze- retetet, a bizalmat is ki kell érde­melni. A fal egyben memento

Next

/
Thumbnails
Contents