Új Szó, 2002. augusztus (55. évfolyam, 177-202. szám)
2002-08-13 / 187. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2002. AUGUSZTUS 13. Riport A ROAD nonprofit szervezet reszocializációs központot üzemeltet a szevedélybetegek gyógyítására; a.kezelés munkaterápián alapul Út a visszatéréshez Amikor 1996-ban egy lelkes kis csapat elhatározta, segíteni fogja a társadalom peremére szorult kábítószerfüggőket, sejtette, mire van a szenvedélybeteg fiataloknak szükségük. Valaha ugyanis e csapat tagjai az alkohol rabjai voltak. PÉTERFI SZONYA Rudolf Cserge az erdőháti Tomky községben levő reszocializációs intézet terapeutája szerint saját élményeikre, tapasztalataikra építve képesek megtalálni az utat, a megfelelő hangnemet a gyógyulni vágyók leikéhez.- Kilencvenhat júliusában Ada- mov községben kezdtünk foglalkozni négy narkóssal, de a helyet nem tartottuk a legmegfelelőbbnek. A következő év januárjában szép csendben kibéreltük ezt a néhai szakszervezeti üdülőt. Az elutasítástól tartva a helyi lakók előtt nem vertük nagy dobra, kik is ezek a fiatalok, de ha nekik valamire szükségük volt, a srácok szinte mindent megtettek: fát vágtak, szenet hordtak, kertet ástak. Tavasztól őszig a környékbeli ví- kendházak tulajdonosai szívesen foglalkoztatják a fiatalokat - emlékezik Rudolf Cserge. A házfalra erősített névsort mutatja. Míg magyaráz, a kezelésen átesett ügyfelek és a gyógyítók nevét böngészRudolf Cserge terapeuta szűk. - Eddig 34-en fejezték be a 1-15 hónapos kezelést, 14-en viszont nem bírták a fegyelmet, a szigorú követelményrendszert és önként távoztak. Megtehették, hiszen a reszocializáció nem kényszer. Sajnos, a kezelést félbeszakító fiatalok négy fő kivételével újra kábítószerezni kezdtek, akik viszont befejezték a kezelést, azok közül csak négyen. És ez, ugye, nem a legrosszabb eredmény? - nyugtázza elégedetten a terapeuta, majd elmondja a gyógykezelés egyes fázisait. Az intézetbe általában nem saját akarata viszi a nar- kóst, a környezete, családja kényszerének enged, vagy a rendőrségtől tartva vonul be az állami vagy nem állami intézetbe, illetve oda, ahol még nem próbálkozott. - A RAOD-ban az első fázis három hónapig tart, a páciens egyedüli feladata eldönteni: aláveti-e magát a kezelésnek, vállalja-e a tortúrát. Kijelölünk mellé egy idősebb „testvért”, aki mindenben segíti, felügyeli viselkedését. Nem érintkezhet, nem beszélhet mással, csak itteni társaival. Nem vesz még részt a közös munkában, nincsenek kötelességei, ám a nap folyamán nem fekhet le, bármenynyire fáradtnak érzi is magát. Mindez azért van, hogy összeszedje magát, felerősödjön és képes legyen a felelősségteljes döntésre. A nem elszántak, a nem motiváltak ezalatt az időszak alatt távoznak A kitartókról, azokról, akik elfogadják a feltételeket három hónap elteltével a közösség dönti el, bekerülhetnek-e a második szakaszba. Aki nem alkalmas a feljebbjutásra, további egy hónapig bizonyíthat. A második fázis négy hónapja alatt a kezelt már feladatokat kap, ami annyit jelent, hogy a nap 12 órájában dolgoznia kell. A munkával való ishierekedést általában az asztalosműhelyben kezdi, tanácsadója, segítője az intézeti idősebb „testvére” lesz. A munkára nevelés azért fontos, mert a mi ügyfeleink ezen a téren tapasztalatlanok. A narkósok zöme soha nem dolgozott, idejüket, gondolataikat az anyag megszerzésének módja foglalta le. Egyre voltak képesek csupán: lopni, hogy legyen pénzük a kábítószerre. Persze, mindazok, akik valóban szabadulni akarnak a káros szenvedélytől, rövid időn belül beletanulnak a feladatok elvégzésébe. Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor valaki saját kezűleg elkészít egy lapátnyelet, vagy úgy műveli a falatnyi kertet, hogy munkája nyomán megterem a levesnek való zöldség, a burgonya, a paradi- csöm vagy a hagyma. A reszocializációs intézet terapeutái megpróbálják felvenni a kapcsolatot a kezelt családjával is. Egyrészt azért, hogy rendeződjön a szülő-gyerek viszony, másrészt azért, hogy a gyógyult ügyfélnek legyen hová, kihez visszatérnie. A kapcsolatok rendezése keserves, hosszan tartó folyamat. A poklok poklát átélt, a számtalanszor becsapott szülők kezdetben nem hiszik el, hogy ezúttal valóban sikeres lesz a kezelés. Bár az ellátás költsége - napi 160 korona - kezdetben őket terheli, vállalják a kiadásokat. Az adósságot gyerekeik apránként visszafizetik, hiszen pénzért segítenek a faluban. - A családi kötelékek helyreállítása érdekében hetente két alkalommal a pozsonyi drogosokat kezelő központban összejöveteleket ren- * dezünk a szülőknek, ahol szakértőkkel vitathatják meg a felmerülő gondokat. Gyakran mi tanácsoljuk, hogy a havi látogatáskor hogyan beszéljenek, viselkedjenek gyermekükkel. Azt is megbeszéljük, hogyan viszonyuljanak ügyfelünkhöz, amikor 2-3 hetenként kimenőt kap és hazalátogathat, milyen szigorú legyen a felügyelet. Persze, amint ide visszatér, nyomban be kell számolnia arról, hogyan telt a látogatás, teljesítette-e a kitűzött célokat. A negyedik hónap végén újabb megmérettetésre kerül sor, ha a csoport nem kifogásol semmit, a harmadik szakaszba léphet. De ha maga a kezelt bizonytalan, úgy érzi, mégsem tudja vállalni a nagyobb felelősséget, a megsokszorozott feladatokat, egy hónappal tovább maradhat a második szakaszban. A négy hónapos harmadik fázisban levők már az intézet falain kívül dolgozhatnak, viszont a keresetüket nem költhetik szabadon. Már 24 órás kimenőjük van, a házon belül ugyancsak fontos megbízást kapnak: az újoncokat felügyelik, tanácsokkal látják el őket. Az utolsó szakaszban (három hónap) az ügyfél a hétköznapokat itt tölti vagy innen indul munkahelyére, ám keresete már a számlájára megy és a hétvégeken a családjához megy. Az utolsó két hónapban egy egész hetet tölthet az intézet falain kívül, hiszen vagy dolgozik, vagy folytatja tanulmányait, ám a hétvégén részt vesz az itteni foglalkozásokon. Amikor ideje letelik, s a kezelés véget ér, elbúcsúztatjuk. Kap egy ezüstláncot, amelybe belevésetjük a bevonulás és a távozás dátumát, majd útjára eresztjük azzal: ha bármi gondja lenne, nyomban keressen fel bennünket. Persze, továbbra is vannak őrző angyalai, ugyanis a volt ügyfeleink összetartanak, tudnak egymásról, felügyelik egymás lépéseit, nehogy visszaessen, elcsábuljon valamelyikük. Mert ez a veszély fennáll. A terapeuta, aki idehaza és külföldön tanulta a szakmát elmondja, a ROAD fő előnye, hogy a közösség egymást neveli, a legfontosabb gyógyszer az emberi szó. Nem kárhoztatják el azt sem, aki gyengének bizonyul, és idő előtt feladja. - Mindenki kap újabb lehetőséget. Ám ehhez az kell, hogy három hónapig bizonyítottan ne drogozzon. Aki netán ide is becsempész valamilyen kábítószert, annak ismételt befogadásához féléves absztinenciát követelünk meg. A reszocializációs intézetben 2001 szeptembere óta lányok is gyógyulnak. Noha kezdetben a felelősök féltek a koedukálástól, mára bebizonyosodott az előnye. A srácok udvariasabbak, előzékenyebbek. Szerelemről persze szó sem lehet. - Jelenleg tizenketten gyógyulnak, a feladatokar nem osztjuk meg a nemek szerint. Viszont ha a fiúk fát vágnak, a lányokra hárul a takarítás, a főzés. Egy nagy családként élünk, a terapeuták hetenként kettesével cserélődnek, egyformán fontos posztot foglal el mindenki, nem kivételezünk senkivel. Működik itt egy nagyon fontos szerv, a parlament, amely háromhavonta ülésezik. Nemcsak az üzemelési problémákat vitatja meg, hanem például az anyagiak elosztását is. Az itt élők döntik el, szociális segélyükből mennyit adnak á közös kasszába, a rendelkezésre álló anyagiak szerint ők állítják össze az étrendet, de azt is ők döntik el, milyen műsort néznek a tévében. Hetente csak 8 óra tévézés engedélyezett, ugyanis a tétlenség az előző életre utal. Miután megmutatja a famegmunkáló gépekkel felszerelt asztalosműhelyt - külföldi alapítvány ajándéka - a kert végében levő baromfiudvarra vezet. Tizenkét tyúkot, 14 pulykát, kacsákat és nyulakat tartunk. Nincs, aki ne gondoskodna róluk szívesen. Maga a ház kényelmes otthont nyújt a lakóknak. A berendezés persze nem egyforma, de nem ezen van a hangsúly. - Az emeletes ágyak, a polcok, könyvszekrények a műhelyben készültek. A környékbelieknek is dolgozunk, terveink között szerepel a műhely, de a befogadóképesség kibővítése is. Tervezeteket készítünk és megpályázunk minden lehetőséget ahhoz, hogy mielőbb munkához láthassunk. Országos viszonylatban sajnos emelkedik a drogosok száma, tehát egyre nagyobb szükség van olyan intézetekre, amelyekben bár nehezen, de megtalálják az utat visszafelé. A pozsonyi AT szanatóriumban kezeltek zöme nem először próbál leszokni a kábítószerről, általában a többszörös visszaesők is ide kerülnek Gyógyulni vágyó emberi roncsok kérnek bebocsáttatást PÉTERFI SZONYA Néhány napja egy gyászoló hölgy kopogott dr. Ivan Novotny, az alkoholbetegek és a kábítószerfüggők gyógyítására szakosodott szanatórium dolgozószobájának ajtaján. Tudatta, hogy fia túladagolta magát, eltemették, és neki egy kő esett le a szívéről. - Felszabadultam - mondta sírástól elcsukló hangon, majd megkérdezte: normális ez? Pályafutása során ilyen és hasonlóan megrázó esetek ezrével szembesült a szanatórium vezetője, aki 1969 óta foglalkozik a szenvedély- betegek kezelésével. - A szülők kezdetben nem akarják elhinni, hogy az ő gyermekükkel ez megtörténhetett. Eleinte megpróbálják könnyedén kezelni a helyzetet, abban bízva, hogy hamarosan túl lesznek a kellemetlen epizódon. Később persze egyre keményedik a játszma, hiszen a drog pénzbe kerül, mindig többe, a gyerek kezdetben a szüleit lopja meg, majd ösz- szeütközésbe kerül a törvénnyel, a családra nehezedő teher egyre nő, és bár időszakos megnyugvást hozhat egy-egy gyógykezelés, rengeteg időt és türelmet követel a kapcsolatok összeforrasztása, a szabadulás a kábítószertől. A siker pedig nem mindig koronázza az érintettek erőfeszítéseit. Mégsem szabad kudarcról beszélni, hiszen ha csupán egy-két fiatal találja meg a visszafelé vezető utat, fáradozásunk, nem volt hiábavaló. Vagy ötezer szenvedélybeteg fordult meg a rendelőimben, 1995 óta a ligetfalui helyi hivatal kezdeményezésére a lakótelep kellős közepén nyitottam meg az AT nem állami szanatóriumot. Jelenleg 28 fiatalt gyógyítunk, tizenötük kezelési költségeit az Általános Egészségbiztosító állja, ötét a többi biztosító, nyolcán pedig a re- szocializálás keretében egyedül állják a költségeket, pontosabban a család vállalja az összeg befizetését. Az anyagiak kapcsán a szanatórium vezetője hangsúlyozza, nem állami intézetként nem lehetnek adósságaik, a 11 alkalmazott nem maradhat fizetés nélkül, az épület bérleti díját, és a többi költségeket szintén időben kell rendezni. - Szerencsére, az állami szervek támogatása sem marad el, mára mindenki belátta, hogy közös érdek a szenvedélybetegek gyógykezelése. Szanatórium a ligetfalui lakótelep kellős közepén (Somogyi Tibor felvétele) Az AT szanatóriumban menedéket keresők látszatra semmiben sem különböznek a kerítésen kívül élő fiataloktól - mondja Novotny doktor. A kezeltek zöme nem először próbál leszokni a drogról, általában 5-9-szeres visszaesőket gyógyítanak. Emberi roncsok kérnek bebocsáttatást. Éppen ezért a 3-8 hónapos kezelésnek két részre van: a gyógyítás és a reszocializációs program. Az értékrend felállítása, a motivációs sémák megváltoztatása, a testi, szellemi erőnlét visszatérése, az élet igenlése, az unalom érzésének kiűzése a fiatalok agyából, és nem utolsósorban a napi teendők elvégzésének kötelességére „szoktatás” fontos , része a terápiának. És hogy van értelme, annak bizonyítéka a több sikertörténet: komoly posztokat töltenek be a szenvedélybetegség rabságából szabadultak.- Bár ebben a városrészben csökkent a narkósok száma nem ülhetünk a babérjainkon. Nem tudni, hol és mikor döntik el a tinik, hogy életérzésüket „feljavítják” egy kis szerrel. Ám a drogprobléma gyökerei másutt keresendők - mondja az orvos. - A társadalom szorul humanizációra. Elég, ha a közlekedők magatartását vesszük górcső alá. Az autósok fittyet hánynak a közlekedési szabályokra, a gyalogosok a fénysorompókra, a tömeg- közlekedők a járműben lévőkre. És mindenki káromkodik, nők, gyerekek előtt. A gyereknevelés sem egyszerű. Sok felnőtt összetéveszti a fogalmakat. Azt hiszi, szabadságot ad gyermekének, holott nem törődik vele. A gyereknevelést akkor kell kezdeni, amikor járni tanul a csöppség. Ha a szülő később is következetes és megköveteli a fegyelmet, és persze sokat beszél a gyermekével, nagy valószínűséggel sérülés nélkül átsegíti a felnőttkorba. De ha mindent ráhagy a gyerekre, aki gyakran az iskola rémévé válik, s nem túlzás, megtámadja a tanárt, ne csodálkozzon, ha beleesik az alkohol, a drog csapdájába. Szlovákiában furcsán néznek arra, aki szilveszterkor nem iszik, nem ordibál, aki nem jár kocsmába. Ügyfeleink értékrendje is a többséghez igazodik, ezért itt mértékletességre, saját egojának megbecsülésére tanítjuk. Nagyon szigorúan megköveteljük az intézeti szabályok megtartását akkor is, ha ezek kezdetben kellemetlenül érintik őket. El kell hogy fogadják: akaratukat nem érvényesíthetik. Illetve egyet akarhatnak: lemondani a kábítószerről. Ebben nemcsak mi segítjük őket, hanem a családtagok is. Azoknak, akik kéthetenkénti látogatásaik alkalmával látják a pozitív változást azt ajánljuk, fogják vissza érzéseiket, nem kell azonnal keblükre ölelni a megtértet. Ugyanis a sze- retetet, a bizalmat is ki kell érdemelni. A fal egyben memento
