Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)
2002-07-13 / 161. szám, szombat
ÁRFOLYAMOK Valuta Árfolyam Magyar forint (100) T 18,052 Angol font 169,948 Cseh korona i 1,516 USA-dollár T 45,094 Svájci frank T 30,404 Euró T 44,605 Az érsekújvári Klikk Fesztivál keretében Dr. Bordás Sándor ma 14 és 16 óra között kábítószer-ellenes előadást tart az Új Szó-sátor előtt, majd szívesen válaszol a hallgatók kérdéseire, (ú) 2002. július 13., szombat www.ujszo.com Ára 9 korona (előfizetőknek 8 korona) 55. évfolyam, 161. szám Demokráciáért Mozgalom (HZD) néven bejegyezték Ivan Gasparovic új pártját Vesztesek mozgalma vagy valamivel több? Pozsony. Demokráciáért Mozgalom (HZD) néven tegnap a belügyben bejegyezték Ivan Gasparovic új pártját. Grigorij Meseznikov szerint világrekord lesz, ha július 17-ig, a választási listák leadásának határidejéig megvalósul a párt alapító közgyűlése, összeállítják és elfogadják a jelöltlistát, és még a választásokon való induláshoz szükséges tízezer aláírást is összegyűjtik. ÖSSZEFOGLALÓNK „Semmi sem lehetetlen” - állapította meg lapunknak nyilatkozva a neves politológus, alá ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy az új érő indulhat majd a voksoláson, ha pedig mégis, akkor nem jut a parlamentbe. A párt bejegyzéséről szóló javaslaton Marta Aibeková és Katarina Chajdáková szerepel még ügyvivőként. Egyelőre nem tudni, hányán pártolnak át Meciartól Gaspa- rovichoz; Olga Keltosová nem tud a kezdeményezésről, és marad a HZDS-ben. „Gasparovic pártja lényegében egy Meciar nélküli HZDS lesz, viszont nem valószínű, hogy Meciar nélkül sikerül megszólítaniuk annyi szavazót, hogy elérjék az ötszázalékos támogatottságot. Elbizonytalaníthatja a HZDS-szel ro- konszenvezőket, esetleg kevesebben járulnak majd az urnákhoz” - magyarázta Meseznikov, aki szerint a pártalapítás a HZDS-lista körüli konfliktushelyzet és Gasparovic személyes frusztráltságának a ki- csúcsosodása. „Nem hiszem, hogy a nyitrai kongresszuson történtek valamiféle színjáték részét képeznék, melynek célja egy szatelitpárt létrehozása. Közvetlenül a választások és néhány nappal a jelöltlisták leadásának a határideje előtt ez megvalósíthatatlan konstrukciónak tűnik.” Felhívta a figyelmet arra, hogy például Robert Fico az elmúlt hetekben többször jelezte: Gasparo- vicot - Meciarral ellentétben - a választások után elfogadható partnernek tartaná. Valószínűleg ez bőszí- tette fel Meciart, akit már a párthívei is bírálni merészelnek, főleg a nyitrai jelöltállító kongresszuson történtek miatt. Sergej Kozlík, a HZDS alelnöke viszont úgy vélte,-ez a párt a vesztesek pártja. Elsőként Peter Novotny, a mozgalom egykori gazdasági felelőse lépett ki a HZDS-ből a nyitrai kongresszuson történtek és a HZDS alapszabályának a megsértése miatt. A mozgalom több kerületi képviselője is csalódottságának adott hangot, amiért a jelöltlistáról Gasparovic és Keltosová is hiányzik, a HZDS színeiben indulhat viszont Jozef Majsky magánvállalkozó felesége, Diana Dubovská, aki csak nemrég lépett be a pártba. Rudolf Ziak HZDS-alelnököt meglepte az új pártról szóló hír, de nem hiszi, hogy van esélye a sikerre. Bugár Béla MKP-elnök szerint a HZD Vladimír Meciar autoritativ politikájának a gyümölcse. „Ha az új párt mellé állnak a nyitrai kongresszus praktikái ellen tiltakozó HZDS-struktúrák, két-három nap alatt összegyűjthetik a tízezer aláírást” - nyilatkozta Bugár. Bárdos Gyula fiakcióvezető az Új Szó megkeresésére korainak tartott bármiféle értékelést. Daniel Lipsic KDH-alelnök szkeptikus a HZD-vel kapcsolatban, és nem tartja szerencsésnek, ha valaki azért alakít saját politikai erőt, mert nem kerül fel pártja választási listájára. Ezzel szemben Zuzana Marti- náková, az SDKÚ alelnöke úgy véli: a HZD azoknak az erejéről tanúskodik, akik a nyitrai kongresszus után kiábrándultak Meciarból. Martiná- ková szerint a HZD-nek a jövőre nézve van jelentősége, azonban nem valószínű, hogy már az idei választásokon képes lesz megszólítani a polgárokat, (-y-f, sza, s, t) Valamely csallóközi út mentén is készülhetett volna ez a foto, hiszen ha a dinnye nem is, az árus mindenütt egyforma. Esetleg valamivel ügyesebb, ha montenegrói, mert hűti is az áruját. Mellesleg ott nem büntetik az autóst, ha megáll az út szélén. (TASR/EPA-felvétel) Dagad a hormonbotrány Sörben és üdítőben is Pozsony/Brüsszel. Tovább dagad a hormonbotrány az EU több országában. Bár a belga Bioland társaság könyvei szőrén szálán eltűntek, kitudódott, hogy a cég nem csupán sertés- és baromfitelepeknek szállított tiltott anyagnak számító növekedésgyorsító hormonokkal dúsított cukorszirupot, hanem italgyárakkal is kapcsolatban állt. A Mladá ffonta Dnes értesülése szerint a belga Puck limonádégyár és egy német sörgyár is a Bioland vevőköréhez tartozott, csakúgy, mint hat italgyár Belgiumban, Németországban és Hollandiában. A szlovák szakhatóságok még hétfőn betiltották a belgiumi és hollandiai eredetű sertés- és baromfihús-készítmények szlovákiai importját. Ugyanakkor tényleges behozatalra hónapok óta nem került sor. A holland érdekeltségű Heineken Slovakia társaság, amely az ógyallai Aranyfácán, a nyitrai Corgon, a Martiner és a Gemer sörgyárakat birtokolja, lapunk kérdésére nyilatkozatban emlékeztetett arra, hogy az általuk főzött sör tiszta alapanyagokból készül, semmilyen szirupot nem kevernek bele, a sor minőségét pedig naponta ellenőrzik. Hasonlóan vélekedett a többi megkérdezett hazai italgyártó is. Hazai felmérések szerint a mostani kánikulai napokban a lakosság főleg sörrel és vízzel oltja a szomját. A gyártók nem panaszkodtak a forgalomra. (gyor) Esetenként kilométeres sorok kígyóznak a párkányi-esztergomi határátkelőnél Bevételektől eshet el az ország Itt a kampány sűreje - a szerénynél is szerényebb szabadságolási tervek Politikusaink forró nyara ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLlTÁS Pozsony/Párkány. Óriási bevételektől eshet el Szlovákia és Párkány környéke azáltal, hogy meglehetősen lassú az údevél- és vámkezelés a szlovák-magyar határon. Értesülésünk szerint vannak olyan napok - idénytől függedenül-, amikor többórás sorok képződnek a határon, nemegyszer fennakadást és forgalmi dugót idézve elő a határ magyar és szlovák oldalán egyaránt. A gyakori fennakadásokat állítólag a lassú útíevélkezelés idézi elő. A szlovák határrendészek ugyanis nem rendelkeznek korszerű údevél-leol- vasó berendezésekkel és rendszámtábla-azonosító kamerákkal. Ezek híján a határon ügyeletet teljesítő rendőröknek manuálisan kell bepötyögniük a központi számítógépbe az útlevél-tulajdonos nevét vagy a személyi számát. Ez pedig aránylag sok időt vesz igénybe. „Tudunk a problémáról, és lehetőségeinkhez mérten kezeljük azt” - nyilatkozta lapunknak Miroslav Növekvő forgalom A párkányi határátkelő forgalma az eddig tapasztaltak többszörösére növekedett. Tegnap (péntek!) a gyalogosoknak átlagosan tíz percet, míg az autósoknak fél órát kellett várniuk az átkelésre. Délután azonban a határforgalom növekedése miatt akár 50 percet is kénytelenek voltak várakozni azok, akik személyautóval szerették volna elhagyni az országot, (kol) Samek, az országos rendőrparancsnokság idegenrendészeti osztályának első embere. Elmondta: némileg felgyorsulhat majd az útlevélkezelés, ha az idegenrendészet megkapja azt a 123 darab leol- vasóberendezést, amelyet a PHA- RE-alap finanszíroz. (Egy berendezés 350 ezer koronába kerül.) Érré előreláthatólag augusztusban kerül sor. Samek szavai szerint négy berendezést a párkányi határátkelő kap, amely a szlovák-magyar határszakaszon a várakozási idő szempontjából a legkritikusabbak közé tartozik. Augusztustól tehát várhatóan felgyorsul a forgalom a Mária Valéria hídon, megszűnnek a kilométeres sorok Párkányban és Esztergomban. Ez több turistát és végső soron nagyobb bevételt eredményezhet mindkét oldalon, (gyor) ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Politikusaink, közéleti személyiségeink idén a szokottnál is forróbb nyárra számíthatnak: közelednek a választások, javában zajlik a kampány, néhányan szabadságra sem mennek. Ha mégis, akkor csak rövid időre és nem túl messzire. Mikulás Dzurinda az elkövetkező hetekben miniszterelnöki teendőinek kíván eleget tenni Pozsonyban, illetve Szlovákia-szerte fog utazgatni, Dél-Szlovákiába is el akar látogatni. „A közelgő parlamenti választások miatt a lányaimnak és a feleségemnek egy ideig még türelmesnek kell lenniük, kicsit vámunk kell a klasszikus családi pihenéssel” - válaszolta érdeklődésünkre a kormányfő. Rudolf Schuster külföldre készül, de nem a dzsungelbe. Az államfőnek az utóbbi hetekben - saját bevallása szerint - zsúfolt volt a programja, sorban fogadta a különböző államfőket, akik a kertjét újabb és újabb facsemetékkel gyarapították. Ján Füle szóvivő lapunlüiak elmondta: Schuster július 15-étől megy szabadságra a lányával és a feleségével. Az államfő egy utazási irodában vásárolt magának kéthetes horvátországi üdülést. Dubrov- nikba két testőr kíséri az elnököt. Bár az emberjogi biztost a választási kampány nem érinti, Pavel Kandrác végigdolgozza a nyarat. „Rengeteg a munka, már 800 panaszunk van, a nyáron versenytárgyalások folynak, megpróbáljuk betölteni a még üres jogászállásokat, úgyhogy az irodából senki sem megy szabadságra” - magyarázta lapunknak Henrieta Antalová, az ombudsmani hivatal vezetője. A választások miatt A. Nagy László, a parlament emberjogi bizottságának elnöke is csak két hét pihenést tervezett be a családjával. Egy hétig a kislányukkal lesznek gyógyfürdőn Magyarországon, egy hétre pedig Svájcba látogatnak egy jó baráthoz. „A család kicsit zúgolódik, de jön a kampány” - tette hozzá. Bugár Béla, az MKP elnöke Horvátországba készül, akárcsak Stefan Skrúcany, aki 15 év után ismét Miro Nogával és Rasfo Piskóval tölti szabadságát. Bárdos Gyula a magyar tengert részesíti előnyben. „Az utóbbi évek hagyományához híven a családommal otthon leszek és néhány napra leutazunk a Balatonhoz, egyébként pedig a kampány fogja meghatározni a nyaramat” - mondta az MKP frakcióvezetője. Jozef Migas - aki a parlament elnökeként több távoli országban járt - nem készül szabadságra, csak hazalátogat Mosovcébe, esetleg a Tátrába ruccan néhány napra. „Jön a kampány, pihenés helyett inkább a polgárokkal akarok találkozni. Természetesen nem jó, ha nem jut idő a családra, de a fiam egész évben Japánban van, a lányom a barátjával készül valahova, és a feleségemnek is valahogy meg kell oldania a nyaralást” - mondta lapunknak Migas. (sza) Milan Knazko tegnap aláírta a Szlovák Nemzeti Múzeum új alapítólevelét Magyar múzeum is alakult Spidla hivatalosan is miniszterelnök, a tárcavezetöket hétfőn nevezik ki Havel elégedett az új kormánnyal ÚJ SZÓ-HÍR ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. Milan Knazko kulturális miniszter aláírta a Szlovák Nemzeti Múzeum ez év július elsejéig visszaír menő érvényű új alapítólevelét, = amellyel Pozsonyban megalakult a =„ Szlovákiai Magyarok Kultúrájának =g Múzeuma (Múzeum kultúry Máriáiig rov na Slovensku v Bratislave), tud- tűk meg Jarábik Gabriellától, a szlovák kulturális minisztérium nemzetiségi kultúrák főosztályáéi nak igazgatójától. Az alapítólevél- ö> nek a szervezeti struktúráról szóló második cikkelye alapján A Magyar Kultúra Dokumentációs Központja, amely a Szlovák Nemzeti Múzeum Történeti Múzeumának részlege volt, a jövőben a Szlovák Nemzeti Múzeum tizenhét múzeuma egyikeként tevékenykedik tovább, természetesen megtartva a dokumentációs tevékenységet is. A Szlovákiai Magyarok Kultúrájának Múzeuma feladata lesz egyebek között egy állandó kiállítás létrehozása, valamint hogy időszaki kiállításokkal helyt adjon a szlovákiai magyar kultúra egy-egy részének. A most létrejött intézmény mindenképpen együttműködésre törekszik azokkal a dokumentációs központokkal, valamint szlovákiai múzeumokkal, amelyek kutatói és kiállítói tevékenysége a magyar kultúrára is kiterjed. Ahogy Jarábik Gabriellától megtudtuk, a múzeum az állandó kiállítást július elsejétől év végéig tervezi előkészíteni, azzal, hogy már felvették a kapcsolatot más múzeumokkal. A Szlovákiai Magyarok Kultúrájának Múzeuma helyszínéről jelenleg annyit lehet tudni, hogy a tervek szerint a Zizkova 18. szám alatt alakítják ki: ezzel kapcsolatban bővebb tájékoztatás szeptemberben várható, (tébé) Prága. Václav Havel államfő tegnap elfogadta a Milos Zeman vezette cseh kormány lemondását és Vladimir Spidla (51) szociáldemokrata pártelnököt kinevezte az ország új kormányfőjévé. Az 17 tagú új kabinet minisztereit Havel várhatóan hétfőn nevezi ki, ugyanakkor felkérte Zemant, hogy kormánya ügyvezető kabinetként az új kormány megalakulásáig maradjon hivatalában. „A Cseh Köztársaságnak megvannak a demokratikus hagyományai, tapasztalatai. Nagyon örülök, hogy munkámat egy olyan kormány hagyatékára építhetem, amely az elmúlt választási időszakban sikeres volt” - jelentette ki az új kormányfő, aki a Zeman-kabinetben kormányfőhelyettes és munkaügyi miniszter volt. Cseh politikai elemzők Zema- nék munkáját nagyrészt sikeresnek tartják, s főként ennek tudják be, hogy a szociáldemokraták az idei választást is megnyerték. Havel nyilatkozatában méltatta a koalíciós megbeszélések tárgyüagosságát, s azt, hogy a felek hangsúlyosan keresték a programbeli egybeeséseket. „Szeretném, ha ez a kormány fokozatosan a közvélemény támogatását is elnyerné, mégpedig megbízhatóságával, hozzáértésével és eredményeivel” - fejezte ki reményét Havel, aki már korábban sem rejtette véka alá, hogy ez a kormánykoalíció a kedvére való. (-kés)