Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)

2002-07-13 / 161. szám, szombat

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 13. TALLÓZÓ VENDÉGKOMMENTÁR Kitüntetni hazugokat? VLADIMÍR KUÓERA Fény derült e héten azokra a véres kegyetlenségekre, amelyeket csehek követtek el a szudétanémetekkel szemben. S arra is, hogy ezeket a szörnyű tetteket tanúsító dokumentumok legnagyobb részét megsemmisítették. Egy cseh történész megtalálta ugyanis azt a titkos utasítást, amely 1947-ben minden írásos nyom eltün­tetését parancsolta meg az akkori belügyi tárca vezetőjének és a védelmi miniszternek, aki egyébként Ludvík Svoboda, a későbbi köztársasági elnök volt. Ezt a bűntényt sem sikerült azonban teljesen eltussolni. Mert él­nek még olyan tisztességes cseh tanúk, akik ma már el merik mondani, hogy nem nácikat, gestapósokat gyilkoltak halomra, hanem jórészt ártatlan polgárokat, akiknek egyetlen vétségük német nemzetiségük volt. Emiatt dobtak be például több cse­csemőt is gyermekkocsistul az Elbába Ústí nad Labem városá­ban, emiatt lőtték halomra állítólagos cseh ellenállók Prerovban azokat a kárpáti németeket, akiket vonattal szállítottak Csehor­szágból haza, emiatt lőttek agyon Louny közelében apjuk szeme láttára öt kisfiút, akik így néhány perccel hamarabb haltak meg, mint szüleik, s emiatt pusztultak el több ezren a Brünnből Né­metország fele indított halálmenetben. Arról is vallottak az egy­kori tanúk, hogy a németek gyilkosai között sokan voltak olya­nok, akik hónapokkal azelőtt még eszeveszetten heilhitlereztek a náci megszállóknak. Egyetértek a dokumentumot fellelő Frantisek Hanzlíkkal abban, hogy mai szemmel, mostani emberjogi kritériumok alapján nem lehet ítélkezni a múlt eseményeiről. Am abban is igazat kell adni a neves történésznek, hogy ezek a rémtettek már az akkori jog­rend szerint is súlyos törvénytelenségnek minősültek. Ám Edu­ard Benes az egyik dekrétumában amnesztiát adott ezeknek a szadista gyilkosoknak is. Egyesek az akkori kommunistákat vá­dolják minden gaztettért. Tény, hogy Gottwaldék befolyása már nagyon erős volt 1947- ben. De akkor még Csehországban számos olyan párt tényke­dett, amely demokratikusnak hirdette magát. És mégis nagyon kevés karakán cseh ember akadt, akik bátran felemelte a szavát a németek elleni gaztettekkel szemben. De azért voltak ilyen egyéniségek, például Ferdinand Peroutka és Pavel Tigrid. Ő pél­dául saját életének kockáztatásával mentett meg egy német asszonyt, akit arra akartak kényszeríteni, hogy a saját székletét egye meg, mielőtt halálra ütlegelik. Döbbenetes, hogy az iratok megsemmisítését elrendelő doku­mentumra még négy évvel ezelőtt is azt írták, hogy szigorúan titkos. Václav Klaus nemrég még a kommunisták mostani vezéré­vel, Miroslav Grebenícekkel is összekacsintott és posztumusz ki­tüntetést javasolt Benesnek. Ha ez így megy tovább, akkor esetleg ugyanilyen fényes plecsnit javasolnak majd Nősek egykori belügyminiszter elvtársnak és Ludvík Svobodának, hiszen ők hazafias felbuzdulásból sok fon­tos dokumentumot tüntettek el. S velük együtt mindazok a poli­tikusok is megdicsőülhetnek, akik máig hazudoznak, mert nem merik kimondani a teljes igazságot a szudétanémetek ellen elkö­vetett rémtettekről. A szerző a Mladá fronta Dnes munkatársa JEGYZET Testsúly pótdíjon TALLÓSI BÉLA A tengerentúl valamely pont­ján egy légitársaság érdekes lépésre készült. Úgy tervezte, hogy a repülőjegyek árát a po­tenciális utas súlyához, ponto­sabban súlyfeleslegéhez szab­ja. Tehát járatain a megszabott testsúlynál testesebbek pótdí­jat, megemelt helyárat fizettek volna, vagy a menetjegy össze­gének dupláját lettek volna kénytelenek letenni. A nem akármilyen tiltakozás azonban a társaság embereit eltérítette ilyen változástervezet életbel­éptetésétől. Mert mi lehetett volna, ha?... Akkor bizony ilyen-olyan szempontból jó pá­ran hátrányosan megkülön­böztetve érezhették volna ma­gukat, hiszen az intézkedés minden bizonnyal nem egy diszkriminációs alapot szolgál­tathatott volna. A képzelet ját­szik velem, amikor arra gon­dolok, hogy Jeff, az egykori cowboy, aki a hét mesterlövész leszármazottjainak nemzetsé­géből való, és tisztes elisme­résnek örvend, ám vaságyastól se több negyven kilónál, köve­telhetné, hogy ő féláron repül­hessen metropolisból metropo­lisba. Mi több (az élet, az ilyen-olyan szabályok, rende­letek megalkotóival egyetem­ben elég morbid helyzeteket képes teremteni), Jeff boynak annak idején musztángok ül­dözése során leszakadt a fél lá­ba, ezért akár ilyen szempont­ból is indítványt adhatna be jegyárcsökkentésre, hogy ne érezze magát halmozottan megkülönböztetettnek azokkal szemben, akik teljes épségűek, és akik vele szemben hatvan- hetven kilóra billentik a mér­leg nyelvét, és ezzel még a ren­des, vagyis nem a testsúlyfe­lesleg miatt megemelt helyárú jegyet kötelesek megváltani. Aztán megjelenne a színen a bányarémkorhoz közelítő dón Juan és dona Esmeralda, és kötnék az ebet a karóhoz, hogy igenis, nekik koruknál fogva már joguk van némi testsúly­feleslegre, a pótdíjszabást ér­vényesítsék csak aktív korban lévő molettekre. Egy new vave banda sztárja pedig, mondjuk, amiatt peres­kedne nagy nyilvánosság előtt, mert a jegymegvétel és a gép­indulás között eltelt időben hízta túl a megszabott súlyha­tárt, ezért utas és utaztatók nem tudtak közös megállapo­dásra jutni az ügyben, hogy az időközben módosult súly pót- díjköteles-e. Félő, hogy aztán, jó szokásuk­hoz híven, exportőrként jelent­keznének^ tengerentúlról a minden állati rosszat domesz- tikáló epigonállamok, hogy az óceánparttól ez irányban is megjelenjen a rendelet, a légi közlekedés hálózatának szegé­nyesebb volta miatt, tegyük fel, az autósztráda-használat díjszabására vonatkoztatva. Sőt, még általános nemzeti egészségvédő programot is le­hetne kreálni belőle, hiszen ezen a mi partunkon mindent el szokás fogadni. Aztán meg­indulna a nagy összefogó böj­tölés a régió autópályáinak fel­színét terhelő túlnyomás csök­kentése ürügyén, elhitetve, hogy történik mindez az érin­tettek saját érdekében, vagyis az egészség megóvásáért.- Sajnos, nekem volt igazam, Kovács szomszéd. A mi kocsink jobb, mint a magáé. Tegnap éjjel el is lopták! (Lehoczki István karikatúrája) rnmmmmmmm*: MSNMHMMMMMMMi Hibáztak a képviselők, ezért az ál­lamfő nem írhatja alá a titkosszolgá­latok tagjainak megbízhatóságáról szóló törvényt, olvasható a szlovák napilap tegnapi számában. A hona­tyák ugyanis július 1-jei hatályos­sággal hagyták jóvá a jogszabályt, ami - július 13. lévén - semmikép­pen sem teljesíthető. A parlament tehát augusztusban, a plénum utol­só ülésén kénytelen lesz visszatérni a tervezetre, melyet a titkosszolgá­latok negatívan fogadtak. Szerintük ez a törvény megbéníthatja a mun­kájukat. A norma szerint a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) és a ka­tonai hírszerzés embereit a nemzet- biztonsági hivatalnak kell ellenőriz­nie. A valamikori Stb-sek főleg mű­szaki területen dolgoznak, titkosírá­sokat, rejtjeles üzeneteket fejtenek meg, információs technológiákkal foglalkoznak, és ha az NBU titkos adatok kezelésére alkalmatlanná nyüvánítaná őket, az néhány hona­tya szerint is nagy veszteség lenne. Vladimír Palkó, a védelmi bizottság elnöke ezzel nem ért egyet, szerinte senki sem pótolhatatlan. HÉTVÉG(R)E A szőke nő kisimítja a ráncokat Sorozatban állítják fel vá­lasztási listáikat a pártok, vezetőik menetrendszerűen teszik taccsra a számukra kellemetlen alakokat. Előbb Malíková sorolta megválaszthatatlan helyre Slavkovskát, majd Meciar ebrudalta ki a tőle elvá­laszthatatlannak hitt har­costársak egész hadát. MOLNÁR NORBERT Biztosan nem mérgezi a leendő parlament levegőjét Augustin Ma­rián Húska, Marta Aibeková, Ro­man Hofbauer, Katarina Tóthová, Marta Podhradská, s valószínűleg Peter Baco sem. Piros pontot Vla­dimír Meciarnak. Túlzás lenne bárkit is elsiratni a HZDS-ből, bár a demokrácia évei alatt ért ben­nünket néhány kellemes csalódás. Ne feledkezzünk meg Olga Kel- tosováról, Peter Brnákról, no meg Ivan Gasparovicról. Hát ők hár­man sem lesznek a listán. Mit is keresnének olyan társaságban!? Gasparovic inkább bosszúból, tudjmani ihlettől vezérelve meg­alakította a HDZ-t. Ám hangsú­lyozom: mindnyájan megérdem­lik a sorsukat. Nem jöttek rá, hogy nemcsak a forradalom, hanem a diktátor is felzabálja gyermekeit. Ók a vezír érvelése szerint azért maradtak le, mert a mozgalom­néppárt egyetlen eleme, ajogásze- lem vallott kudarcot. Kudarc jobbra, kudarc balra, jogászkodni ellenzékben nem effektiv, de hogy egy politikai párt legjobb jo­gászát Ján Cupernak hívják... Mert hogy csak ő nem kapott pi­ros lapot Jusztícia papjai közül, bár neki is csak a 42. helyig sike­rült felnyalnia magát. Témánál vagyunk.- Hányas lesz a számom?- Harminchárom.- Nyald a seggem télen, nyáron. Elképzelhetetlen lett volna egy igazi HZDS-lista egy igazán okos szőke nő nélkül. Meciarnak min­dig megvan a saját szőke nője. A főnök kedélyállapota mindenek fölött, a 33. helyről fényt csempész majd borongós életébe, a napsuga­rak nyaldossák majd ráncoktól ter­helt homlokát (is). Nagy óvá, Mar- tinková, Kramplová, Dubovská. Ál­lítólag külpolitikai kérdésekben tud hasznos tanácsokat adni főnö­kének a Sipox-vezér tündére. Ah­hoz képest, hogy Majsky annak idején azt mondta, Szlovákiában egyetlen párt érdemel pénzt, a , szociáldemokrata, most valahol a másik oldalon kötött ki. Persze csak akkor, ha igaz, hogy a HZDS jobboldali. De gondolkodjunk el azon is, mi lett volna, ha Hamzík miniszterelnök-helyettes leváltása után a helyére jelölt három hölgy­ből nem Kadlecíková, hanem Du­bovská győz mellbedobással. Va­jon ott díszelegne-e most Mr. Elektra balján? Idézek egyet: „Az ön földje, az ön biztonsága. A cél, radikálisan csökkenteni a katasztrofális mun­kanélküliséget. Földet a fiatalok­nak és a munkanélkülieknek! Nemcsak a forradalom, hanem a diktátor is fel­zabálja gyermekeit. (...) Munkát és biztonságot szlo­vákok százezreinek! Ismeretlen tulajdonú földeket a szlovákok­nak, és nem a magyar sovinisz­táknak! Kenyeret az embereknek, rendet Szlovákiának!” A Szlovák Nemzeti Párt Dél-Szlovákiában ragasztgatja ezen plakátjait. Én is az egyszerű megoldások híve va­gyok, minek bonyolítani, ha nem kell. Vagyis, ha egy szervezet al­kotmányellenes, soviniszta és nyilvánvalóan diszkriminatív né­zeteket terjeszt, azt be kell tilta­ni. Slussz, passz. Érdekes és hasznos szórakozást biztosító évek elé nézünk. Rövi­desen betekinthetünk a kommu­nista titkosszolgálatok titkos ak­táiba. Nem kell ahhoz nagy jóste­hetség, hogy előre lássuk, barát­ságok fognak föllazulni, lazább kapcsolatok fognak tönkremen­ni. A szerencsésebbjét megfigyel­te az StB, visszaemlékezhet régi önmagára, megtudhatja, ki kö­pött. A pechesebbjét nem figyel­ték meg, őt nem érinti a törvény, még csak kutakodni sem enge­dik. A még pechesebbje spicli volt, nos ő az, akinek ezentúl ke­vesebb embernek kell köszönnie. Bár minden csoda három napig tart. Nálam már lassan tizenkét éve van egy nem hivatalos lista a nevezetesebb szlovákiai magyar besúgókról. Átböngésztem, cso­dálkoztam: hát ő is?! Na, róla az­tán nem hittem volna!? Amikor legközelebb találkoztam az il­letővel, rég elfelejtettem, hogy májfoltos a múltja. A bűnözőknek mindenki megbocsát, csak ők bo­csátanak meg nehezen. HETI GAZDA(G)SÁG Uniós tagság: magasabb bérek, magasabb árak TUBA LAJOS Mind több érdekes olvasnivalót kí­nálnak az uniós csaüakozás részle­teit taglaló eszmefuttatások. A közgazdasági egyetem égjük tan­székvezetője egy felmérésükre hi­vatkozva állítja, hogy a hazai cé­gek még nincsenek felkészülve az Unió jelentette versenyhelyzetre. Márpedig ez, belépésünk esetén, a jelenlegi gazdasági szerkezet gyors szétesésével járna. Élénkül a vita az eurózónába való belépésről. A magyar jegybank alel- nöke szerint a 2004-es taggá válás esetén 2010-ben történhetne meg. Az európai jegybank képviselői vi­szont óvtak az ehhez kapcsolódó makrogazdasági mutatók túlzott hajszolásától. Ugyanez az intéz­mény havi jelentésében figyelmez­tette a tagjelölt országokat, hogy a lakosság jövedelmét tekintve csak nagyon keveset tudtak behozni az uniós államokkal szembeni lemara­dásukból. Tájainkon az átlagjövede­lem az eurózóna átlagának 40 szá­zalékát teszi ki, ez attól a szinttől is legalább harminc százalékkal keve­sebb, amivel Görögország rendelke­zett EU-belépése előtt. A pénzügyminiszter a héten ter­jesztette a kormány gazdasági ta­nácsa elé a csatlakozás előkészí­tésével kapcsolatos gazdasági koncepciót. Ez a jövő évre 40 mil­liárd koronás költségvetési hi­ánnyal számol, csak éppen az előzetes becslések szerint a vár­ható hiány ennél 10-15 milliárd koronával magasabb lesz. A tudo­mányos akadémia közzétette rég­óta várt elemzését az uniós csat­lakozás következményeiről. Nem kell drámától tartani, mondják, de azért érdekes változások előtt állunk. A belépés 200 milliárd ko­ronás költségéből 35 százalékot az állami költségvetés, 40 száza­lékot a magánszféra, 25 százalé­Kénytelenek lesznek alkalmazkodni az uniós szabványokhoz. kot pedig az uniós alapok állnak majd. Az már régóta nyilvánvaló, hogy a legtöbbet a környezet vé­delmébe kell fektetni, ezután pe­dig a termelő üzemek következ­nek, amelyek kénytelenek lesz­nek alkalmazkodni az uniós szab­ványokhoz. Az átlagembert legin­kább érdeklő árakról és bérekről az akadémiának az a véleménye, hogy 2008-ra a nominálbérek 88 százalékkal lesznek magasabbak a jelenleginél, ezt azonban ko­moly áremelkedés is kíséri majd: 2006-ig 33 százalékot becsülnek. Az EU-n belül mindenképpen ér­demes figyelni a szervezet Achil- lés-sarkát képező mezőgazdasági politika reformjával kapcsolatos vitát. Ez a sokéves egy helyben to- pogás után végre a befejező sza­kaszba ért és lezárása sokat számít a bővítés szempontjából. Az integrációért felelős miniszter­elnök-helyettes a héten is élt ked­venc frázisával. Ezúttal az új me­gyei önkormányzatoknak árulta el, hogy csak jó minőségű projek­tumokkal számíthatnak brüsszeli pénzre. A kassai és az eperjesi me­gyei önkormányzat egyébként brüsszeli lobbiiroda létrehozását tervezi. Jó lenne, ha példájukat mások (Nyugat-Szlovákia) is kö­vetnék. Idehaza véget ért az eddigi legna­gyobb hazai privatizáció. A Szlo­vák Gázmüvekben az új külföldi résztulajdonosok átvették az irá­nyítást. Egyelőre a nyugati partne­rek emberei jelentek meg, az orosz Gazpromnak két éve van arra, hogy kifizesse a csomagból neki fenntartott részt. A Horizont károsultjainak még egy hónapjuk maradt, hogy kár­igényüket bejelentsék az illetékes kassai bíróságon. Az ezzel kapcso­latban nyilatkozó ügyvéd szerint a végső dátum augusztus 15. A beje­lentést az erre szakosodó ügyvédi irodákon keresztül is megtehetik, de mivel az egyik kilencezer ügy­félről számolt be, valószínű, hogy sok horizontos egyedül vág neki a csődeljárás ismeretlen vizeinek. A héten egy újabb nem banki szub­jektum függesztette fel a tevé­kenységét. Az egykoron a Hori­zont csoporthoz tartozó Profi- contnak erre a központi felügyelet adott utasítást, mivel a cégben az előírásokkal ellentétes személy- cserékre került sor. Ebben a vállal­kozói körben első alkalommal tör­tént meg, hogy az állami felügye­let ilyen jellegű megelőző intézke­déshez nyült. Érdekes lenne azt is megtudni, vajon miért van a nem banki szubjektumok központja szinte kivétel nélkül Kassán. Min­denestre egy néhány napja hozott bírósági döntés értelmében az egyik első fecske, az ELIA pénzgyűjtő cég tulajdonosa hét évre börtönbe kerül. O 1999 végé­ig 45-70 százalékos kamatot ígér­ve 107 ügyféltől 24 millió koronát szedett be. Mindössze három év kellett, hogy ezzel az összeggel ebben a bűnözési kategóriában messze a sorvégére kerüljön.

Next

/
Thumbnails
Contents