Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-29 / 150. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2002. JÚNIUS 29. Közélet 5 Duray Miklós fontosnak tartja, hogy a MÁÉRT júliusban jusson egyezségre a kedvezménytörvény módositásáról Aminek a mai napig nincs vége Két időszerű témáról kérdez­tük a Magyar Koalíció Pártjá­nak ügyvezető alelnökét, aki többhetes önkéntes közsze­replési visszafogottság után nyilatkozott lapunknak. SZILVÁSSY JÓZSEF A kedvezménytörvénnyel kap­csolatos, máig nem csituló viták ellenére mára már egyértelmű, hogy a jogszabályt módosítani kell. Ugyanis a szakértők egybe­hangzó álláspontja szerint a tör­vény és a végrehajtó rendelkezé­sek között nincs teljes összhang. Mi a véleménye erről? A végrehajtó rendelkezések már fi­gyelembe vették a Velencei Bizott­ság ajánlásait, ezért valóban akad­nak eltérések e dokumentum és az Országházban elfogadott törvény között. Az eltérés tágabb értelem­ben három területet, valójában csak egyet érint. Ugyanis a már említett, neves európai jogászok alkotta testület álláspontjának megfelelően megváltozott azoknak az ajánlóirodáknak a szerepe, amelyeket az adott szomszédos ál­lam magyar nemzeti közösségei­nek legitim szervezetei hoztak lét­re. Ezek ma tájékoztató irodákként működnek, és a magyarigazolvá­nyokhoz szükséges kérvények ki­töltésében, továbbításában végez­nek fontos munkát. A másik két változás - éspedig a munkavállalás és a hozzátartozói igazolványok problémaköre - az Orbán-Nastase egyetértési nyilatkozatnak megfe­lelően csak Romániára vonatkozik. Fontosnak tartom, hogy lehetőleg még júliusban hívják össze a Ma­gyar Állandó Értekezletet, hogy a Velencei Bizottság ajánlásait szem előtt tartva mielőbb egyezségre jussunk a kedvezménytörvény mó­dosításában. Érintheti-e a magyarországi kor­mányváltás a MAÉRT munkáját, szerepének a megítélését? Medgyessy Péter többször hangoz­tatta, hogy a Magyar Állandó Érte­kezlet szerepét ugyanolyan fontos­nak tartja, mint az előző kabinet. A MÁÉRT mielőbbi összehívását azért is lényegesnek tartom, hogy a jelenlegi kormány ezeket az elve­ket a gyakorlati munka során meg­erősítse. » A végrehajtó ren- r delkezések már fi­gyelembe vették a Ve­lencei Bizottság . ajánlásait. \\ Eduard Kukán külügyminiszter úgy véli, hogy a szlovákiai tájé­koztató irodák törvénytelen te­vékenységet végeznek. Jaroslav Chlebo államtitkár pedig több­ször is úgy nyilatkozott, hogy a Szövetség a Közös Célokért tár­sulás kormányközi egyezség és Szlovákia beleegyezése nélkül alakult meg, ami megengedhe­tetlen. Megalapozottak ezek a feltételezések? Duray Miklós: „A hálózatot nem én építem, hanem a Szövetség a Közös Célokért társulás alkalmazottai." (Somogyi Tibor felvétele) Semmiképpen. A Szövetség a Kö­zös Célokért jogi személyek társu­lása, amelyet a szlovákiai törvé­nyek alapján jegyeztek be. A tájé­koztató irodák pedig nemcsak a magyarigazolványokért folyamo­dó kérvényeket továbbítják, ha­nem más feladatuk is van és lesz, méghozzá egyre több. Néhány napja találkoztak tapasztalatcsere céljából a Kárpát-medence terüle­tén működő irodáknak a képvise­lői. Teljes volt az egyetértés abban, hogy ezt a professzionális személy­zettel és korszerű infrastruktúrával rendelkező hálózatot mindenkép­pen tovább kell működtetni. És bő­víteni a tevékenységét. Konkrétan milyen feladatokat látnának el Szlovákiában? Elsősorban az öt alapító szervezet közötti munkát, a közös feladato­kat hangolják majd össze. Néhány napja fejeztük be azt a felmérést, amelyet a magyar tannyelvű isko­lákat látogató gyermekek szülei­nek szociális helyzetéről, a beuta­zók esetében pedig az iskolába já­rás körülményeiről, a beutazási tá­volságokról végeztünk. Néhány iroda már magyarországi kulturá­lis programokat, különböző csalá­di programokat is szervezett. Nincs és nem lesz munka nélkül egyetlen hazai iroda sem. Hallottam olyan véleményeket is, hogy nálunk Duray, máshol más személy valójában alterna­tív pártszerkezetet építget... A rosszhiszemű embereket és felté­telezéseket már régóta nem ve­szem komolyan. Ezért csak annyit jegyzek meg, hogy a hálózatot nem én építem, hanem a társulás alkal­mazottai. Jómagam pedig a Ma­gyar Koalíció Pártjának képvisele­tében vagyok a Szövetség a Közös Célokért elnökségi tagja. Néhány napja hozták nyilvános­ságra, hogy eddig csaknem fél­millióan kértek magyarigazol­ványt. Köztük csak valamivel több mint negyvenezer a szlová­kiai magyar. Miért? Ez a szám ma már negyvenötezer­re emelkedett. A viszonylagos gyé­rebb érdeklődés azzal magyaráz­ható, hogy egyetlen országban sem intéztek olyan összehangolt és éles támadást a státustörvény ellen, mint Szlovákiában. Sehol sem akarták bírósági úton megakadá­lyozni a tájékoztató irodák munká­ját, sehol sem tettek rendőrségi fel­jelentést, csak Szlovákiában. Sőt, tudatosan terjesztett rágalmakkal is riogatták az embereket. Például azzal a szemenszedett hazugság­gal, hogy aki magyarigazolványt kap, attól megvonják a nyugdíjat. Egyéb rémhíreket is terjesztettek. Nem csoda, ha egyesek megszep­pentek. A Szlovákiában, Magyarorszá­gon és más posztkommunista országban elharapózó naciona­lizmus ellen emelte fel a szavát számos ismert közéleti személyi­ség az egy hete nyilvánosságra hozott közös felhívásban. Mi­ként értékeli ezt a dokumentu­mot? A Magyar Hírlap beszámolója alap­ján a felhívás ötlete Budapesten és Prágában született. Nem is elsősor­ban a nacionalizmus ellen, hanem Budapesten az Orbán-kormány magyar nemzetpolitikájának ellen­súlyozására, a cseh fővárosban pe­dig azért, hogy gyengítsék annak a törekvésnek a hatását, amely a Benes-dekrétumok eltörlését szor­galmazza a cseh és a szlovákiai jog­rendből. Ez a dokumentum a naci­onalizmus ellen szólít fel, egy más­fajta nacionalizmus révén. A felhívást olyan neves személyi­ségek írták alá, akiknek az élet­műve szerintem kizárja az ilyes­fajta interpretációt... Személyesen beszéltem olyan poli­tikussal, aki azt mondta nekem, hogy nem látta a szöveget, követ­kezésképpen nem is tudja, hogy mit írt alá. Petr Pithart, a neves cseh közéle­ti személyiség írja egyik tanul­mányában, hogy a cseh-német tényleges megbékélést csak a kölcsönös párbeszéd és az empá­tia segítheti elő. A Benes-dek­rétumok ügyében elképzelhető ilyen őszinte szlovák-magyar páreszéd? Szlovák részről alig érzékelek ilyen szándékot. Jelenleg az a helyzet, hogy akiket sújtottak ezek a ren­delkezések, azok teljes joggal kér­nek vagyoni és morális jóvátételt, mert akár csak a zsidó holokauszt esetében, a nemzeti üldöztetés és megkülönböztetés kárvallottjait itt is kárpótolni kell. Akik pedig hasz­not húztak mások kisemmizéséből, azok védelmezik saját pozícióju­kat, mint a lopott holmit. Ezért je­lenleg megnyugtató kiutat nem lá­tok. Talán akkor változhat a hely­zet, ha Szlovákia polgárai között is egyre inkább az európai értékrend, az országban pedig ugyanez a jog­rend érvényesül. \\ Akiket sújtottak r a rendelkezések, azok teljes joggal kér­nek vagyoni és mo- .. rális jóvátételt. \\ Dusán Kovác, a neves szlovák történész szerint a nemzetét tra­gikusan érintő Apponyi-tör- vényeket sem törölték a magyar jogrendből, mégis régen a hatá­lyukat veszítették. Ugyanezt gondolja Benes rendelkezései­ről is. Megdöbbentő, hogy egy történész ilyen blődséget ír le. Európában a zsidók emancipációja óta két olyan törvénycsomag volt, amely vagy faji, vagy nemzeti megkülönbözte­tésen alapult. Az egyik az 1935- ben született nürnbergi törvények, a másik a Benes-dekrétumok. Az utóbbit más jogszabályhoz hason­lítani nemcsak szakmai képtelen­ség, hanem arcádanság is. Ázt sen­ki sem tagadja, hogy a tizenkilen­cedik században a magyar állam részéről volt egy magyarosítási tö­rekvés, amely valóban sújtotta a szlovákságot. Ennek azonban már régen vége szakadt. Az is biztos, hogy 1918 után megkezdődött az elcsatolt magyarok módszeres fel­számolása. És ennek a folyamat­nak máig nincs vége. Macejko-ügy: az államfő és a kormányfő lépései Schuster „vallomása” ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. „Az, ami legutóbb történt és amit a miniszterelnök mondott, nem a valóság” - jelentette ki Ru­dolf Schuster a vonatos botrány mi­atti minisztercserével kapcsolatban. „Éppen a bolgár elnökkel tárgyal­tam, amikor a kormányfő titkárnője telefonált. A bulgáriai után az indo­néziai államfővel kellett tárgyal­nom. Azt válaszoltam, hogy miután az indonéziai elnök távozik, felhí­vom. Ezután néhány újságíró meg­kérdezte, kaptam-e valamilyen pos­tát. Nem, válaszoltam. Ekkor egy titkárnő - nem futár - átnyújtotta a Jozef Macejko menesztéséről szóló javaslatot. Ennek nem ez a módja” - részletezte Schuster. Később talál­kozott Dzurindával, ám a kormány­fő azt mondta, csak 15 perce van. „Megteszem, de csak mert az alkot­mány kötelez. Nincs megszabva, müyen gyorsan kell” - válaszolta Schuster, aki másnap külföldre uta­zott, s csak hazatérése után menesz­tette Macejkót. Mivel Schuster liba­noni kollégáját fogadta, a miniszter- elnök nem érte el őt telefonon, írás­ban tett javaslatot Ivan Miklós kine­vezésére. „Felhívtam, hogy javítsa ki, mert rossz. Elképzeltem, ki írta. Visszaküldtem a levelet, és szerdán megtörtént a dolog. Ez az igazság” - hangsúlyozta Schuster, (sz-a) TASR-JELENTÉS Brüsszel. Szlovákia újra az előcsat­lakozási tárgyalások mezőgazdasá­gi fejezetéről tárgyal az Európai Unióval. Brüsszel tagnap átadta Ján Figer szlovák főtárgyalónak az uniós tagállamok közös állásfogla­lását, amely egyelőre nem érinti a közvetlen agrártámogatások kérdé­sét. Az EU várhatóan csak novem­berben határoz róluk, Figef szerint ezért a döntés és az EU decemberi bővítési csúcsértekezlete közti rö­vid időszakban nehéz tárgyalások várnak Pozsonyra. Figef már azt is üdvözli, hogy az uniós államok elis­merik a csatlakozók jogát is a köz­vetlen agrártámogatásokra. Az Eu­rópai Bizottság eredetileg azt java­solta, hogy az új tagországok kez­detben csak a jelenlegi uniós köz­vetlen támogatások egynegyedé­nek megfelelő összeget kapják. Az agrárfejezet növény- és állat-egész­ségügyi részét Szlovákia előzete­sen már lezárta, az izoglükóz- és a tejkvóta esetében azonban kemé­nyebb vita várható. Brüsszel évente csak valamivel több mint négyezer tonna izoglükóz előállítását enge­délyezné, viszont Szlovákia hat­vanezer tonnával számol. Szlová­kia évi 1,2 millió tonnás tejkvótát javasol, az EU azonban csak 950 ezer tonnásat. RÖVIDEN Kiosztották az UMTS-engedélyeket Pozsony. A Távközlési Hivatal megadta az engedélyt két jelenlegi mobilszolgáltatónknak, az EuroTelnek és az Orange-nak a harmadik generációs UMTS hálózat kiépítésére és működtetésére. A közeli na­pokban hozzák meg a döntést a kombinált GSM/UMTS-licenc odaíté­léséről a Profinet.sk társaságnak. Az UMTS-szolgáltatás esetében az EuroTel hívószáma a 0911, az Orange-é pedig a 0917 lesz. (s) UPC-csomag: 480 koronánál olcsóbb Pozsony. A UPC bővített csomagjáért nem kell majd sem 620, sem pedig 480 koronát fizetni, mint ahogyan azt a műsorszolgáltató idén márciusban bejelentette. A Távközlési Hivatal tájékoztatása szerint ugyanis a bővített csomagért fizetendő ár kevesebb lesz, mint 480 ko­rona. A hivatal ugyanis megszabta az egyes szolgáltatások lehető leg­magasabb árát, s ezt a UPC-nek is figyelembe kell vennie. (TASR) V4-CSÚCS - forgalomkorlátozás nélkül Párkány. A visegrádi négyek mai kormányfői szintű esztergomi ta­lálkozója miatt nem korlátozzák a forgalmat a Mária Valéria hídon - tájékoztatott tegnap Peter Getvert, a párkányi vámhivatal mun­katársa. A hídon átsétál a négy miniszterelnök, majd Medgyessy Péter magyar kormányfő jelképesen átadja a V4-ek elnökségét szlovák kollégájának, Mikulás Dzurindának. (TASR) Zachariás: változatlanul 12 megyét Pozsony. Az állam a maga feladataira összpontosítson, ne azokra, amelyek az önkormányzatok hatáskörébe tartoznak - jelentette ki tegnap a M. E. S. A. 10 szervezet által politikai pártok közigazgatá­si szakértői számára rendezett vitafórumon Viktor Niznansky, a közigazgatási reform volt kormánybiztosa. Zachariás István, az MKP szakértője, Szepsi polgármestere a találkozón hangsúlyozta, hogy pártja továbbra is a 12-es megyemodell kialakítását szorgal­mazza a természetes régióknak megfelelően. (SITA) A nők 77, a férfiak 69 évet élnek Brüsszel. Szlovákiában a nők átlagosan 77,2, a férfiak pedig 69,1 évet élnek - derül ki a brüsszeli Eurostat közvélemény-kutató ügy­nökség felméréséből. Egy-egy szlovákiai nőnek átlagban 1,3 gyerme­ke van, s az első (illetve egyetlen) 23,9 éves korában születik. Ezer polgárra évente öt esküvő, illetve 1,7 válás jut. (TASR) Varsó és Prága tovább tárgyalna Brüsszel. Lengyelország és Csehország tegnap egyaránt olyan véle­ményt fogalmazott meg, hogy inkább az uniós csatlakozási menet­rend valamelyes csúszását választaná az utolsó pillanatban kézhez kapott, esetleg kedvezőtlen feltételrendszer elfogadása helyett. Cimoszewicz lengyel külügyminiszter kijelentette: „Ha a tárgyaláso­kat nem lehet normális feltételek mellett folytatni, a tárgyalási határ­idő kiteijesztését fogjuk követelni. Zsarolással nem fognaík rábírni • bennünket annak elfogadására, hogy a bővítés vonata egy adott idő­pontban mindenképpen elindul.” Szerinte 2-4 heti különbségnek nincs történelmi jelentősége. Pavel Telicka cseh főtárgyaló szerint ha az EU „tetszik, nem tetszik, ez van” alapon teszi meg javaslatát a felté­telekre, ő azt fogja javasolni kormányának, hogy a tárgyalásokat a kölcsönösen előnyös eredmények eléréséig folytassák. (MTI) Meciar: „Az unokámnak nő a foga..." Pozsony. „Fico úr olyat ígért, amit nem teljesít, s amire nem is képes. Ami azt illeti, hogy a HZDS-nek olyan kormányban kellene helyet fog­lalnia, amelynek Fico az elnöke: ez nem történik meg. Egy Fico vezet­te kormány számunkra nem jelent kiutat. Megvárjuk azt az évet, amíg bemutatja, mi mindent nem tud” - nyilatkozta Vladimír Meciar. Most nem ígéri, hogy más javára lemond mandátumáról. Kitért a kérdés elől, hogy vállalná-e a miniszterelnökséget, illetve indul-e az államfő­választáson. „Az unokámnak nőnek a fogai, most ez a legnagyobb gondom. Nem mondok igent vagy nemet egyetlen tisztségre sem” - így Meciar. Frantisek MiklosRóhoz (KDH) hasonlóan ő is úgy gondol­ja, hogy Rudolf Schuster újra indul az államfői posztért, (ú) MEGKÉRDEZTÜK Vladimír Palkó parlamenti képviselőt Három parlamenti frakció tá­mogatja a diszkriminációelle­nes törvény megtárgyalását a parlamentben, Jozef Migas házelnök valószínűleg java­solni fogja a tervezet prog­ramra tűzését. A keresztény- demokraták korábban elle­nezték a javaslat megvitatá­sát. Most hogyan fognak vi­selkedni? Van érvényes házszabályunk, és tudatosítani kell, hogy a jelenle­gi az utolsó ülés. Ahhoz, hogy most tárgyalhassuk a terveze­tet, sürgősségi eljárásra lenne szükség. A házszabály világosan megszabja az ilyen eljárás fel­tételeit: az emberi jogok veszé­lyeztetése, rendkívüli helyzet, súlyos gazdasági károk keletke­zésének a veszélye. Ezek közül egyik sem áll fenn. Aki szerint a jelenlegi plenáris ülésen kell foglalkozni a javaslattal, az lé­nyegében a házszabály megsér­tését szorgalmazza. Sajnálom, hogy a közvéleményben olyan kép alakul ki, hogy a Keresz­ténydemokrata Mozgalom a törvény ellen van. Ez nem felel meg a valóságnak, mi csak a szexuális irányultsággal kapcso­latos megjegyzést kifogásoljuk. Ez a kifejezés zavart keltő, rá­adásul értelmetlenségnek tart­juk bevinni a politikába a szexu­ális orientációt. Csáky Pál miniszterelnök-he­lyettes nem zárkózott el az elől, hogy a törvényből kihúz­zák ezt a szókapcsolatot. Ez elfogadható megoldás lenne? Természetesen, de hangsúlyo­zom: bármilyen törvény sürgős­ségi eljárással való tárgyalását a házszabály megsértésének te­kintjük. Az emberjogi szervezetek rendszeresen figyelmeztetnek az emberi jogok megsértésé­re, a munkahelyi és egyéb diszkriminációról a civil szfé­ra sokat tudna beszélni. Mivel fennáll az emberi jogok meg­sértésének a veszélye, a ház­szabály szerint lehet foglal­kozni a tervezettel. Ezzel nem értek egyet, ezt az állí­tást kicsit erősnek tartom. (sza) Szlovákia ismét a mezőgazdasági fejezetről tárgyal Később a támogatásról

Next

/
Thumbnails
Contents