Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-20 / 142. szám, csütörtök

6 Külföld ÚJ SZÓ 2002. JÚNIUS 20. Al-Kaidások után nyomoznak Los Angeles. Az FBI nyomo­zást indított annak kideríté­sére, hogy valóban az USA-ba érkezett-e az al-Kaida terror­szervezet 40 tagja. Hírszerzé­si információk szerint a jelen­tős mennyiségű fegyverrel felszerelt terroristák arra ké­szülnek, hogy merényletet hajtsanak végre Los Angeles­ben. Az FBI saját hírszerző hálózatától kapott olyan je­lentéseket, miszerint egy kö­zel-keleti ország zászlója alatt közlekedő hajóval 35-40 terrorista indult el az Egye­sült Államokba. A hajó állító­lag májusban futott ki vala­melyik közel-keleti kikötőből, és az al-Kaida csoportját már partra is tette a Los Angeles- től mintegy 40 kilométerre délre fekvő Santa Catalina- szigetnél. (MTI) Újabb foglyok Guantánamón Guantánamo. Az amerikai hadsereg újabb 28 tálib, illet­ve az al-Kaidához tartozó fog­lyot szállított át Kubába, a guantánamói támaszpontra. Ezzel 564 főre nőtt az ameri­kai haditengerészeti bázison őrzött afganisztáni foglyok száma. A guantánamói rabok sorsa még mindig bizonyta­lan. George Bush amerikai el­nök katonai bíróságokat ha­talmazott fel arra, hogy az amerikai igazságszolgáltatási rendszeren kívül büntetőpere­ket indítsanak ellenük, egy­előre azonban még egyetlen vádemelés sem történt. (MTI) Magyar-román csúcstalálkozó Bukarest. Medgyessy Péter miniszterelnök július 6-án Kolozsváron találkozik Adrian Nastase román kor­mányfővel, akivel újratár­gyalják a magyar kedvez­ménytörvény alkalmazására vonatkozó magyar-román egyetértési nyilatkozatot. Ezt tegnap közölte a Krónika cí­mű erdélyi napilap. Nastase kedden Aradon kijelentette: Románia elválja, hogy Ma­gyarország tiszteletben tartsa a román-magyar egyetértési nyilatkozatban megfogalma­zott vállalásait, függetlenül attól, hogy ki vezeti a buda­pesti kormányt. (MTI) Nastase hangsúlyozta: jó együttműködést, tényleges partnerséget akar Magyaror­szággal (Képarchívum) Félmilliárd dollár Bushtól Washington. Az amerikai kormányzat félmilliárd dol­lárral kívánja támogatni az AIDS elleni nemzetközi küz­delmet. A pénzt több évre el­osztva folyósítanák, és a mos­tani költségvetési évben en­nek 40 százalékát - mintegy 200 millió dollárt - fizetnék ki. A további 300 milliót a kö­vetkező két évben adomá­nyoznák. A támogatás első­sorban azokhoz a progra­mokhoz járulna hozzá, ame­lyek a gyermeknek az anya általi HIV-fertőződése elleni fellépést szolgálják. (MTI) Beperli a Magyar Nemzetet a kormányfő, aki a titkosszolgálati államtitkár szerint 1977 és 1982 között a KGB-től védte a magyar érdekeket Medgyessy Péter elismerte: kémelhárító volt Medgyessy a parlamentben: Ez hamisítvány! (Reuters-felvétel) ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Mádl Ferenc köztársasá­gi elnök zsúfolt olaszországi prog­ramja mellett - a lehetőségekhez képest - figyelemmel kíséri az ittho­ni történéseket; fel sem merült a hi­vatalos állami látogatás esedeges megszakításának kérdése. Ezt az el­nöki sajtóiroda tudatta tegnap. Mádl Ferenc kedd óta tartózkodik négynapos hivatalos látogatáson Olaszországban. Tegnap reggel és délelőtt még min­denki koalíciós meg kormányválsá­got emlegetett, miután kiderült, hogy kedden este az SZDSZ képvi­selői nem támogatták a szocialista kormányfőt. Az is kiszivárgott, hogy a szabad demokraták inkább Ko­vács Lászlót, az MSZP elnökét, kül­ügyminisztert lámák szívesen a mi­niszterelnöki bársonyszékben. Csak délutánra vált egyértelművé a hely­zet, miután Kuncze Gábor bejelen­tette, hogy az SZDSZ-frakció több­sége tegnap délután bizalmat szava­zott Medgyessynek. Addig azonban minden szinten érezhető volt a fe­szültség és a bizonytalanság. Medgyessy tegnap délelőtt SZDSZ- es kormánytagokkal és Hóm Gyula volt kormányfővel folytatott megbe­szélést parlamenti dolgozószobájá­ban. Erről a tanácskozásról egyik politikus sem nyüatkozott, Gál J. Zoltán kormányszóvivő újságírók előtt annyit mondott: a Medgyessy- kormány végrehajtja nemcsak az el­ső száz napra, de a következő négy évre vonatkozó programját is. A parlamentben pedig a kormányfő elismerte: a pénzügyminisztérium­ban 1977 és 1982 között kémelhárí­tó tisztként segítette, hogy idegen hírszerzők ne jussanak magyar tit­kokhoz, ne akadályozhassák meg az ország IMF-csatlakozását. Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető napi­rend előtti felszólalására reagálva elmondta azt is, hogy kedden este a belügyminisztertől mint titokgaz­dától kapott felhatalmazást ennek közlésére. Mint mondta, feladata az volt, hogy az IMF-csatlakozás előké­szítésében működjön közre. „A kémelhárító nem ügynök, nem be­súgó” - szögezte le. Hozzátette: a kémelhárítás és a hírszerzés ősi mesterségek, amelyek a haza érde­keit szolgálják. Ugyanis a Magyar Nemzet kedden írást közölt Medgyessy állítólagos ügynökmúltjáról, s ebben az állt, hogy 1961-től tevékenykedett titkos ügynökként, 1978-ban főhadnagy- gyá, a BM IH/II-es főcsoportfőnök­ségének kiemelt operatív beosztott­jává nevezték ki. Tegnap a Magyar Nemzet újabb dokumentumot is­mertetett, amelyről a kormányfő a parlamentben azt mondta, hogy ha­misítvány. Ezért a miniszterelnök pert indít a Magyar Nemzet ellen. Hírügynökségek szerint az SZDSZ álláspontját a Medgyessy-ügyben az befolyásolhatta, hogy a kormányfő a szabad demokraták régi igényeit kielégítő javaslattal állt elő. Eszerint megnyitnák a teljes III/III-as ügy­nöklistát, és megneveznék az azóta közéleti szerepet vállalt III/I-es és li­es kémeket, illetve elhárítókat is. Az ügyben 1990 óta legradikálisabb ál­láspontot képviselő SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor emlékeztetett: az ügynöklistákat titkosító, MDF-kor- mány miniszterelnöke, Antall Jó­zsef is kijátszott üyen iratokat Csurka Istvánnal és Torgyán József­fel szemben. Azt is felidézte, hogy a Fidesz 30 évvel meghosszabbította az állambiztonsági iratok titkossá­gát. Medgyessy most azt javasolja a tervezett törvényben, hogy a hír­hedt III/III-as csoportfőnökséggel, azaz a politikai elhárítással együtt­működők névsorát teljes terjedel­mében hozzák nyüvánosságra, füg­getlenül attól, hogy az illetők köz­életi szerepet játszanak-e. Ajavaslat további eleme arra irányul, hogy a volt állambiztonsági iratokat őrző Történeti Hivatal kerüljön a Nemze­ti Kulturális Örökség Minisztériu­mának felügyelete alá, alakuljon át szaklevéltárrá, és anyaga legyen tel­jesen kutatható. A javaslatot holnap tárgyalja a kormány és hétfőn már be is nyújtják az Országgyűlésnek. Délután külön sajtóértekezletet tar­tott Gál J. Zoltán szóvivő és Tóth András titkosszolgálati államtitkár. Ez utóbbi közölte: Medgyessy 1977 és 1982 között a KGB-től védte a magyar érdekeket. Az államtitkár szerint 5 érv szól amellett, hogy a Magyar Nemzetben tegnap megje­lent, Medgyessy Péternek tulajdoní­tott jelentés hamisítvány. A kémel­hárítók sohasem használhatták az őket foglalkoztató szervezet céges papáját, nem írták alá nevüket, csak fedőnevüket vagy számukat, nem volt szigorúan bizalmas, csak szigo­rúan titkos minősítés abban az idő­ben, az aláírás nem egyezik meg Medgyessy aláírásával és abban év­ben, 1976-ban a politikus még nem dolgozott kémelhárítóként. Arra az újságírói felvetésre, hogy tisztté ál­talában azokat nevezték ki, akik már korábban is dolgoztak a titkos- szolgálatnak, Tóth András azt vála­szolta, hogy Medgyessy Péter kizá­rólag a Valutaalappal folytatott tit­kos tárgyalások miatt és idejére lett kémelhárító, (m, o, nsz) Egyedül Václav Havel államfő ignorálja következetesen a kommunistákat Szerb kormányátalakítás; öt új taggal bővült a kabinet Rábólintott a parlament Kormányvariációk Prága. A képviselőházi vá­lasztáson győztes Cseh Szo­ciáldemokrata Párt (CSSD) és a jobboldali Koalíció a kormányalakítási tárgyalá­sok első fordulójában arra a közös álláspontja jutott, hogy hajlandóak és képesek a koalíciós kormányzásra. KOKES JÁNOS Ezt Vladimír Spidla, szociáldemok­rata pártelnök jelentette be kedden késő este, az első megbeszélés utá­ni sajtóértekezleten. Megállapod­tak abban, hogy a CSSD a hét végé­ig eljuttatja a Koalícióhoz az általa javasolt kormányprogram téziseit, majd hétfőn a pártok képviselői is­mét összeülnek, hogy megpróbál­ják összeegyeztetni elképzelései­ket. Csak ezután kezdenek majd tárgyalásokat a kormány személyi összetételéről. A prágai sajtó sze­rint nagyon nehéznek ígérkezik a koalíciós alkudozás, mert a Koalíci­ót alkotó két párt között viták, bel­ső feszültségek vannak, ami nem sok jóval kecsegtet. A Lidové No- viny ugyanakkor úgy tudja, hogy a szociáldemokrata párton belül is MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Jeruzsálem. Tegnap este újabb ön­gyilkos merényletet követtek el Je­ruzsálem északi részén, legkeve­sebb hét személy életét vesztette, mintegy húszán sebesültek meg. A merényletet az Al-Aksza Mártírjai­nak brigája vállalta magára. Az izra­eli kormány bejelentette, hogy újra megszállják a palesztin autonóm te­rületeket, és addig nem vonul ki, amíg a terrorakciók meg nem szűn­nek. A kabinet minden egyes újabb merényletre további palesztin auto­nóm területek elfoglalásával fog vá­laszolni. Mindez válaszként fogható fel a nagy nemzetközi felháborodást keltett keddi jeruzsálemi öngyilkos merényletre, amelynek 18 izraeli halálos áldozata és félszáz sérültje volt. Az izraeli hadsereg tegnap haj­nalban megszállta a ciszjordániai erősödik az a csoport, amely a Koa­líció helyett inkább a Klaus-féle Pol­gári Demokratikus Párttal (ODS) szeretne nagykoalíciót alakítani, mert azt stabilnak tartja. Spidla vi­szont azt áhította, hogy ez a szárny jelentéktelen, s kifejtette: ha a CSSD és a Koalíció együttműködé­sét nem sikerülne létrehozni, akkor kisebbségi kormánnyal próbálkoz­na. Az esedeges nagykoalíciót ille­tően leszögezte: nem tartja valószí­nűnek, s ő egy ilyen kormánynak nem lenne a tagja. Viszont egy szocdem kisebbségi kormányt je­Klaus egyelőre nem kíván lemondani pártel­nöki tisztségéről lenleg csak Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) lenne hajlandó támogatni. Klaus tegnap megerősítette, hogy ők a kisebbségi kormányt nem támogatnák. Ami a nagykoalíciót illeti, azt állította, hogy ez jelenleg nincs napirenden. Sietett hozzátenni: „bármiféle ja­vaslatot is kapunk, az ODS semmi­képpen sem fogja a sértődött szere­pét játszani”. Az ODS vezetősége Nábluszt és Dzsemnt. A harckocsik és helikopterek támogatásával be­vonult csapatok nem ütköztek el­lenállásba. Izraeli katonai források az AP-nek elmondták, hogy a dzse- níni akció célja a terroristák struktú­rájának felszámolása. Egyébként a keddi merénylet elkövetője, a 22 éves Hamász-aktivista a Náblusz kö­zelében fekvő menekülttáborban élt. Kalkiliját is megszállták az izrae­li csapatok, s a városban kijárási ti­lalmat rendeltek el. A palesztin vezetőség nyilatkozat­ban ítélte el az autonóm területek visszafoglalására irányuló izraeli politikát. A jeruzsálemi rádió pedig azt közölte, hogy Izrael előkészüle­teket tesz a Palesztin Hatóság több magas rangú tisztségviselőjének ki­utasítására, de Jasszer Arafat pa­lesztin elnök esetében nem tervez üyen lépést. Erről az izraeli kor­úgy döntött, hogy először elemzi a választási eredményeket, s csak azután dönt az esetleges személyi változásokról. Klaus megerősítette, hogy egyelőre nem kíván lemonda­ni pártelnöki tisztségéről, jóllehet azt az utolsó pártkongresszuson megígérte. A Lidové Noviny nagy figyelmet szentelt annak is, mire számíthat­nak a kommunisták választási si­kerük következtében. A siker min­den valószínűség szerint megnyit­ja előttük a parlamenti tisztsége­ket, s képviseletet szereznek a pri­vatizációs állami szervekben is. A KSCM-nek a 200 tagú képviselő­házban 41 képviselője lesz, s ezzel jelentős befolyást szerez a törvé­nyek alakítására. Megszerezhetik a képviselőház egyik alelnöki tiszt­ségét, s vezető szerepük lesz né­hány bizottságban is. A rendszer- váltás óta erre nem volt példa, mert eddig a kommunisták sem­miféle tisztséget nem kaptak. Egyébként a parlamenti funkciók arányos elosztását a CSSD és az ODS is támogatja. A konzervatív lap vezércikkében pedig arra mu­tat rá, hogy a kommunista pártot ma egyedül Václav Havel államfő ignorálja következetesen. mány szűkebb kabinetje döntött tegnap hajnalban. Arafat kiutasítá­sát azért nem kockáztatják meg, mert a hírszerzés szerint súlyos kö­vetkezményekkel kellene számolni egy üyen lépés esetén. Tegnap először érte fegyveres táma­dás az Izrael és Ciszjordánia közötti kerítés építőit, illetve az őket védő izraeli rendőröket. Egy palesztin kommandó pokolgépet robbantott, majd rálőtt az izraeliekre. Heves tűzpárbaj követte a támadást, de iz­raeli részről nem történt sebesülés. Izraeli katonák azonnal üldözőbe vették a támadókat, akik a közeli Dzsenín felé menekültek. A védőke­rítés építésének célja megakadá­lyozni palesztin merénylők átszivár- gását izraeli területre. Az első sza­kaszban 110 küométeren készül el az építmény, teljes hosszát 360 küo- méteresre tervezik. MTI-JELENTÉS Belgrád. Átalakult a szerbiai kor­mány: a törvényhozás tegnap meg­szavazta a javaslatot, amelynek ér­telmében öt új taggal bővül a kabi­net. Zoran Djindjics kormányfő már hónapokkal ezelőtt beharangozta kabinetje átalakítását, javaslatot tett egyebek mellett két új tárca: a kör­nyezetvédelmi, valamint az állam- igazgatási és önkormányzati mi­nisztérium létrehozására. Még egy miniszterelnök-helyettese lesz a kormánynak Müe Isakov személyé­ben, aki a Vajdasági Reformpárt el­nöke. A kormánykoalíciós megáUa- podás értelmében a 18 pártból, pártkoalícióból és más szervezetből áüó kormányzó párttömörülésben, MTI-HÍR Berlin/Kabul. A német kormány­ban aggodalmat váltott ki az a ka- buli bejelentés, amely szerint az új rendszer iszlám alapokon kívánja újjáépíteni az ázsiai ország jog­rendjét. Hamid Karzai afgán elnök ugyanis legutóbb ilyen értelmű nyilatkozatot tett. Erre reagálva a német fejlesztésügyi miniszter óva intette a Kabulban tanácskozó lója dzsirgát attól, hogy ismét a funda­a DOS-ban részt vevő minden párt elnöke miniszterelnök-helyettesi tisztséget láthat el. Tomica Müo- savljevics került az egészségügyi tárca élére, e minisztériumnak az­óta nem volt vezetője, hogy a jugo­szláv áüamfő vezette Szerbiai De­mokrata Párt (DSS) két tagja küé- pett a kabinetből. A baloldali és a ra­dikális eüenzék bírálta a kormány átalakítását, azt hangoztatva, hogy a kabinet nem teljesítette választási ígéreteit. Hasonló véleményt fogal­mazott meg a DSS is, amely nem vesz részt a parlament munkájában. A párt szerint a kormányátalakítás­sal nem fog javulni a kabinet teljesít­ménye. A szerb kormány 2001. ja­nuár 25-én alakult meg hét kor- mányalelnökkel és 17 miniszterrel. mentalizmus felé vegyenek irányt. „Mindazoknak, akik ma Afganisz­tánban politikai felelősséget visel­nek, kötelességük szavatolni az emberi jogokat, és megszilárdítani a nők jogait” - mondta Heide­marie Wieczorek-Zeul. Az iszlám bíráskodás, a saría rendszeréhez való visszatérés - amely drákói szi­gorral torolja meg a bűncselekmé nyékét - letérítené Afganisztánt i demokrácia és a jogállamiság felt vezető útról. Nem nézik jó szemmel a kapcsolatok fejlesztését Iránnal Washington kontra EU MTI-HIREK Washington. Az USA biztosítéko­kat vár az EU-tól arra, hogy Iránhoz fűződő gazdasági kapcsolatainak fejlesztését Teherán külpolitikai magatartásától teszi majd függővé. Boucher külügyi szóvivő közölte: Washington rendszeresen tanács­kozni kíván európai ületékesekkel az iráni politikáról, és vizsgáim fog­ja az európai-iráni gazdasági kap­csolatok fejlődését abból a szem­pontból, hogy mennyire felel az meg egy idevágó amerikai törvény­nek. E törvény értelmében Wa­shington szankciókat érvényesíthet külföldi váüalatok eUen, ha bizo­nyos összeghatárok fölött beruhá zásokat eszközölnek az ázsiai oi szágban. Boucher szerint az Iránná folytatott gazdasági együttműkö dést attól kell függővé tenni, fel hagy-e Teherán a terrorizmus támc gatásával és a közel-keleti békefc lyamat eüenzésével, illetve letesz- arról, hogy tömegpusztító fegyve rekre tegyen szert. Washington e: zel arra reagált, hogy az EU külüg) miniszterei kedden Luxemburgba állást foglaltak az Iránnal folytató gazdasági együttműködés fejleszt« se meUett, kifejezve reményüké hogy a jobb gazdasági kooperáci kedvez Iránban a politikai és gazdi sági reformfolyamatnak. A Saron-kabinet döntése értelmében újra megszállják a palesztin autonóm területeket Újabb merénylet - Izrael visszavág Talán mégsem fogják levágni a tolvajok kezét Berlin óva int a saríától

Next

/
Thumbnails
Contents