Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-20 / 142. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2002. JÚNIUS 20. Közélet 5 Jirko Malchárek képviselő nyilatkozik arról, hogyan lett a Forma-1-es Minardi-csapat tesztpilótája Száguldás és kisebb cirkusz A Forma-l-ben immár Szlovákia is képviselteti magát, méghozzá Jirko Malchárek parlamenti képviselővel, aki a Minardi tesztpilótája lett, ám emiatt nem szándékozik befejezni politikusi pályafutását. Az ANO autóversenyző-politikusa az utóbbi időben ironikus sajtókommentárok céltáblája lett. JUHÁSZ KATALIN Gondolom, számított rá, hogy a Minardival aláírt szerződését többen pártpropagandának titulálják. Mivel magyarázza, hogy nem sokkal a választások előtt került sor erre a sporttörténeti lépésre? Eddigi autóversenyzői karrieremet is irigykedő, féltékeny reakciók kísérték. Ez a mostani ellenkampány azonban több egyszerű szakmai féltékenységnél, már-már gyűlöletbe fordult. Olyan újságírók vetemednek véleménynyilvánításra, akiknek gőzük sincs az autósportról. Azt hiszik, ebben az országban mindent meg lehet venni. Hát nem! Lehet, hogy a Forma-1 száguldó cirkusz, de semmiképpen sem körhinta, amelyre bárki jegyet válthat. Akkor sem, ha mesebeli összeget hajlandó fizetni az istállónak azért a .jegyért”? Nézze, a versenyautó, amelyet tesztelni fogok, 60 millió koronát ér. Csak a motorja 500 ezer márkába kerül, a Minardi csapat éves költségvetése pedig négymilliárd korona. Naponta 140 ember dolgozik azért, hogy a két autóból a »;* politika a mun- r kám, melyet szeretek, a sport pedig az . életstílusom része. V lehető legtöbbet hozzák ki. A Minardinak nincs szüksége olyan húzásokra, amilyenekre ön céloz, a csapat társtulajdonosa egy milliárdos, akinek hatalmas légitársasága van, és nem érdeke, hogy egy szlovákiai párt imidzsét építgesse. A Forma-1 a világ legprofibb moA Minardinak nem érdeke, hogy egy szlovákiai párt imidzsét építgesse (Fotó: www.malcharek.sk ) torsportja, minden versenyt 1,5 milliárd ember néz, ide nem lehet helyjegyet vásárolni, itt átlagon felüliek a követelmények. Az én dolgom az lesz, hogy a csapat első számú pilótája, Mark Webber számára teszteljem az autót. Hogyan zajlott a válogatás erre a posztra? Gondolom, több érdeklődő is volt. Ne úgy képzelje el a dolgot, mint egy álláshirdetést. A csapat megfelelő embert keresett konkrét feladatokra, komoly fizikai és szakmai képességekkel. Hosszú időn át figyelemmel kísérték a teljesítményemet, több ezer kilométert kellett abszolválnom a Forma 3000- ben, mellékesen az Európa-baj- nokság vezető csapatában, a GP Racingben. Ez alapján hívtak próbavezetésre a Forma-1-be, és a csapat mérnökei ajánlottak a vezetés figyelmébe. Érmek ellenére egyes újságírók szerint átlagon aluli képességű versenyző vagyok. Köztudott azonban, hogy őket a West McLarren Mercedes pénzeli, nem ingyen keltik rossz híremet. Ezek eléggé komoly vádak. Bizonyítani is tudja őket? Igazság szerint nem is kellene nyilatkoznom a Forma-l-el kapcsolatban, csak azért teszem, mert sajnálom a félrevezetett, becsapott újságolvasókat, akik mindent elhisznek, ami nyomtatásban megjelenik. A Minardi képviselői hamarosan Szlovákiába jönnek, és tájékoztatják a hazai közvéleményt a dolgok valódi állásáról. Annyit azonban elmondhatok, hogy néhány újságíró repülőjegyeit fizeti a West McLarren Mercedes csapat, nekik köszönhetően jutnak ki a versenyekre. Mindig ugyanaz a 3-4 ember utazik, aztán pedig úgy írnak a dologról, mintha más istálló nem is létezne a Forma 1- ben. Nem bírálni akarom őket, joguk van saját véleményre, ám az a mód, ahogyan mocskolják és folyamatosan alázzák a Minardit, túllép minden etikai határon. Hogyan képzeli el a továbbiakban politikusi pályafutását? Amikor beléptem a nagypolitikába, ki kellett hagynom egy versenyidényt, ám végig aktívan versenyeztem, és saját kategóriámban tavaly világbajnoki negyedik lettem. A sport sohasem ment képviselői munkám rovására, és ez fordítva is igaz. A parlament sport- bizottságának elnöke vagyok, tehát testhezálló témákkal foglalkozom. Idén egyébként ismét felfüggesztettem a versenyzést a politika kedvéért. Forma-l-es tesztpilótaként is össze tudja majd egyeztetni a két „munkakört”? Egész biztosan. A Minardit nem érdekli a politikai tevékenységem, csak rajtam múlik a dolog. Mégis, melyik áll közelebb a szívéhez? A politizálást, a képviselői munkát nagyon élvezem, új távlatokat nyitott számomra. Szlovákiában az autósport még nincs olyan szinten, hogy tisztán lássunk a jövőt illetően, nyugati kollégáinkkal ellentétben számunkra a dolog nem igazán perspektivikus. Maradjunk annyiban, hogy a politika a munkám, melyet szeretek, a sport pedig az életstílusom része. Politikusként mit tart eddigi pályafutása legnagyobb eredménynek? Azt a hatvan törvénymódosítási javaslatot, melyeket sikerült keresztülvinnem a parlamentben. A kis- és középvállalkozókat segítő módosításokat, illetve azt, hogy télen napközben is kötelező legyen a tompított fény használata a gépkocsikon. Hányadik helyen szerepel Ön az ANO országos választási listáján? Nem tudom. Erről nálam sokkal rátermettebb emberek hivatottak SS Egyes újságírók r szerint átlagon aluli képességű versenyző vagyok. « dönteni. Ha továbbra is igény lesz a munkára, szívesen folytatnám azt, amit elkezdtem. Végezetül egy sportetikai jellegű kérdés: mi a véleménye a Ferrari háza táján nemrég kirobbant Schumacher-ügyről? Nézőként azt mondom, sportszerűtlen döntés született, versenyzőként viszont azt, hogy a csapat érdekeit tartották szem előtt. Ez is bizonyítja, hogy a Forma-1 elsősorban hatalmas üzlet, amelyet csúcsszakemberek irányítanak. Ehhez pedig hozzátartozik, hogy azt kell csinálnom, amit parancsolnak nekem. Barichello és Schumacher a Ferrari alkalmazottjai, főnökeik vannak, akik utasításokat adnak nekik. Barichello helyében Ön maga elé engedte volna Schumachert? Természetesen. Nelly Maes euroképviselő a Benes-dekrétumokról Brüsszeli szeminárium TASR-HÍR Brüsszel. A Benes-dekrétumok valós következményei - Megkülönböztetést szenved-e még mindig a szlovákiai magyarság? címmel a jövő hétfőn szervez szemináriumot az Európai Parlamentben Nelly Maes belga euroképviselő. A zöldpárti politikus már több, a szlováldai magyarsággal kapcsolatos rendezvéjiy kezdeményezője volt. A szeminárium nem kíván állást foglalni a restitúciók mellett vagy ellen. „Ezen ellentmondásos és politikai szempontból kényes témáról folytatott vita során fontos, hogy különbséget tegyünk a jogi és erkölcsi eszmecsere között. Aláhúzandó az az alapvető tény, hogy a Benes elnök rendeletéiben alkalmazott kollektív bűnösség elve összeegyeztethetetlen az emberi jogok bármiféle demokratikus értelmezésével” - mondta. MEGKÉRDEZTÜK Lubomír Fogast, a kormány alelnökét A diszkriminációellenes törvény egyik előteijesztőjeként mi a véleménye arról, hogy a parlament - lényegében a homoszexuálisokkal kapcsolatos rész miatt - nem foglalkozik a tervezettel? Nagyon kellemetlenül érint a dolog, mert a tervezet elfogadása a jogalkotási munka gyönyörű befejezése lehetett volna. Olyan törvényről van szó, mely összefoglalná a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos jogi normákat. Meglepett a Kereszténydemokrata Mozgalom merev hozzáállása. A KDH nem halad a korral, a törvény elutasítása, a parlament programjáról való levétele részükről a konzervativizmus megnyilvánulása. Egyértelműen a KDH hibája, hogy a parlament nem tűzte programjára ennek a törvénynek a megvitatását. Már a tervezet előkészítése során is tiltakoztak, mert nem akarják megengedni a nemi irányultság szerinti egyenlőséget. Megalapozott a kereszténydemokraták félelme, hogy a jogszabály elfogadása az első lépés lenne ahhoz, hogy a homoszexuálisok gyerekeket fogadhassanak örökbe? Nem, mert ehhez egy sor további normát kellene elfogadni, ez csak ürügy volt arra, hogy a jelenlegi állapotot bebetonozzák, (sza) Szigorítanák a telepek működését A fémtolvajok alkonya ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Egyre több sín, közlekedési tábla, útjelző, huzal, vonat-, troli-, busz- és villamosalkatrész tűnik el a színesfémtolvajok miatt, mert a felvásárló nem köteles ellenőrizni a fém eredetét. Tavaly a közutakon 1,2 millió értékű közlekedési táblát loptak el, a vasútnak 19 millió koronás kára keletkezett, nem beszélve arról, hogy emiatt emberéletek kerülnek veszélybe. Ezért a kormány tegnap jóváhagyta Katarina Tóthová és Ján Jasov- sky HZDS-es képviselőknek a hulladéktörvény módosításáról szóló javaslatát, mely szerint színesfém- telepekre csak az útfelügyelőség és a vasút szállithatna ilyen jellegű hulladékot. Ha a teleptulajdonos lopott fémet vásárol fel, elveszítheti iparengedélyét. „A kormány javaslatára a javaslatot kiegészítik azzal, hogy a teleptulajdonosoknak kötelességük legyen jelenteni, ha lopott hulladékot kínálnak nekik. Aki tehát színesfémet visz majd a hulladéktelepre, a parlamenti jóváhagyás után igazolnia kell, hogy jogosult ilyen hulladékot leadni. (sza) Civil szervezetek figyelik a pártok kampánykiadásait 12 milliós kampány . ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Az MKP csatlakozik a Memo 98, a Transparency International Slovensko, a Sme és a Trend kezdeményezéséhez, mely a pártok kampánykiadásait ellenőrzi. „Rendelkezésükre bocsátjuk a kiadásainkat igazoló anyagokat” - mondta Gyurovszky László alel- nök, kampányfőnök. A civil szervezetek minden párt kampányát figyelni fogják, és hozzávetőleges számításokat végeznek a ráfordított anyagiakról. Gyurovszky szerint az MKP kampánya nem lesz drágább a törvényben meghatározott 12 millió koronánál, sőt el sem éri azt. A kampány tállami támogatásból és bankkölcsönből fedezik majd. Az MKP leszögezte, nem él vissza az általa delegált kormánytagok lehetőségeivel, tehát azok nem utaznak szolgálati gépkocsival nagygyűlésekre, és reméli, hogy a többi kormánypárt is csatlakozik ehhez. Gyurovszky szerint az MKP kampányanyagainak grafikája jobb lesz az eddigieknél, jobban kihasználják majd az óriásplakátok adta lehetőséget, de a kampány továbbra is a lakossági fórumokon alapszik, (lpj) RÖVIDEN A Slovnaft emelte a benzin árát Pozsony. A Slovnaft tegnap a benzin literenkénti árát húsz, a motorolajét pedig tíz fillérrel emelte. Az új árak a benzinfajták literéért a következők: Normal 91 Natural - 29,70 korona, Super 95 Natural - 30,10 korona, Super Plus 98 - 32,80. A motorolaj a Slovnaft kútjain 27,70. Ezek az árak érvényesek az Rt. Tempo Plus termékeire, amelyekkel fokozatosan az eddigieket szeretnék felváltani. (TASR) A HZDS nyerné a választásokat Pozsony. A szavazatok 28,4%-ával a HZDS nyerné a választásokat - derül ki a Focus ügynökség júniusi felméréséből. A Smer 13%-kal a második, míg az MKP-ra 12,6% voksolna. A parlamentbejutna még az SDKÚ 9,9, az ANO 6,8, a KDH 6,1 és az SNS 5,6%-kal. Nem érné el a parlamentbejutás küszöbét (a támogatottság százalékokban): KSS (3,6), PSNS (3,5), SDA (2,8), SDE (2,1), DS (1,2) és az SOP (0,9). Nem járulnának az urnákhoz 12%-nyian, s nem tudják (vagy nem mondják meg), kire szavaznának 22%-nyian. (TASR) Újra tanácskozik a „gyermekkormány'' Pozsony. Ma újra tanácskozik a „gyermekkormány”. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes és Szigeti László oktatási államtitkár meghívására 12 magyar iskola 20 tanulója látogat el a kormányhivatalba. Eldől, hogy a tanulók közül a nyári szünidő heteiben ki lesz a „gyermekkormány” miniszterelnöke és kik kapják az egyes tárcákat, (ú) Nem lesz visszaállítható a halálbüntetés Pozsony. Nem lesz többé kampánytéma a halálbüntetés visszaállítása. Szlovákia aláírja az emberjogi egyezmény 13. jegyzőkönyvét, mely minden körülmények között - háború alatt is - tiltja a halál- büntetést. A tervezet ratifikálásába egyelőre a kormány egyezett bele, szükséges a parlament jóváhagyása is. Ha valaki egyszer aláírja a jegyzőkönyvet, később nem léphet vissza. „Esetleg alkotmánytörvénnyel lehetne semmissé nyilvánítani, de ez olyan nemzetközi bonyodalmakhoz vezetne, melyeket még elképzelni sem tudok” - mondta Ján Carnogursky igazságügyi miniszter. „Persze beszélni lehet róla, az nem büntetendő” - tette hozzá, (sza) Uniós pénz a Nagykürtösi járásba Pozsony. Jóváhagyta a kormány a nagykürtösi járásbeli déli községek ivóvízproblémáinak az orvoslását célzó ISPA-projektumot. A környezetvédelmi minisztérium által kidolgozott tervezet 50 községet érint, 20 000 embernek próbál tiszta, az előírásoknak megfelelő vizet, további 20 000 lakosnak pedig zavartalan ivóvízellátást biztosítani. Mindez több mint 24 millió euróba fog kerülni, (sza) Schsuter igazi gentlemanként vállalta az ültetést Együtt lapátoltak ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Európai körútja végállomásaként Rudolf Schuster köztársasági elnök meghívására tegnap háromnapos hivatalos látogatásra Szlovákiába érkezett Megawati Szukarnoputri indonéz államfő, aki előzőleg Csehországban is járt. Szukarnoputri Prágában és Pozsonyban is leginkább a fegyvervásárlási lehetőségek felől érdeklődött. Pozsonyban vendéglátóját dzsakartai hivatalos látogatásra hívta meg. Az elnöki palota kertjében az államfők alléjában Szukarnoputri csak jelképesen ültetett fát, mert Schuster igazi gentleman módjára magára vállalta a munka javát. Az indonéz államfő tiszteletére tartott fogadáson nem szolgáltak fel alkoholt, mert a többségükben muzulmán vallású indonéziaiak nem fogyaszthatnak szeszes italt. Schuster így az ilyen fogadásokon felszolgált 52 fokos somfapálinkájával sem kínálhatta meg vendégét. A szlovák államfő ajándékba kristálypoharakat és gyümölcstálat adott, míg vendége egy nagy csendélettel lepte meg - nemcsak Schustert, hanem a szervezőket is, akik a reptérről csak mentőautóval tudták elszállítani a festményt. (s, t) Változások az uniós SAPARD programban Kire bízzuk ötletünket? ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. Kitől érdemes megrendelni a SAPARD-projektum kidolgozását? - e kérdést járták körül az európai uniós előcsatlakozási programról tartott tegnapi előadás részvevői. A komáromi Regionális Fejlesztési Ügynökség által szervezett találkozón a somorjai Fórum Információs Központ munkatársai - Matus Tibor, Lelovics Andrea és Tuba Lajos - ismertették a programból pályázható témákat és a projektumok előkészítésének alapelveit a polgármesterekkel, az állami szervezetek képviselőivel, illetve vállalkozókkal. A találkozó azért is aktuális volt, mert május végén több mint kétéves várakozás után a SAPARD-program nagy része végre megnyílt, így az érdeklődők benyújthatják a mezőgazdasággal, az élelmiszeriparral, az erdőgazdasággal, a vidéki turizmussal és a helyi termékek gyártásával összefüggő pályázataikat. A program egy része továbbra sem hozzáférhető, az ehhez szükséges brüsz- szeli akkreditációt a hazai illetékesek a második félévre ígérik. Fontos tudnivaló, hogy ezekben a napokban a földművelésügyi minisztérium, illetve a SAPARD-ügy- nökség a programmal kapcsolatban több fontos változást is kérvényez az illetékes brüsszeli bizottságnál. Szeretnék például eltörölni a regionális korlátozásokat; így a lehetséges témákra az ország minden körzetéből pályázni lehetne. Ezenkívül a pályázókkal szembeni gazdasági kritériumok is enyhülnének, mivel az elemzések kimutatták, hogy különben nagyon szűk volna a lehetséges érdeklődők köre. Az elkövetkező időszak ugyanis a SAPARD-program szempontjából nagyon feszes lesz, az Európai Bizottság döntése alapján a jövő őszig el kell költeni a 2000-2003-ra betervezett összeget, megközelítőleg 4 milliárd koronát. Ez nem lesz könnyű, hiszen a kérvényezőknek precíz projektumot kell benyújtaniuk. Ezzel kapcsolatban a komáromi találkozón sok szó esett arról, kire érdemes rábízni egy ilyen anyag kidolgozását, illetve miként lehet elérni, hogy ezek a tanácsadók érdekeltek legyenek a sikerben, így megbízóik biztosak lehessenek abban, hogy színvonalas munkát végeznek, (-ti-)