Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-11 / 134. szám, kedd

El Közélet ÚJ SZÓ 2002. JÚNIUS 11. Öt hónap után sincs vádemelés Trencsén. Öt hónap után sem emeltek vádat a trencséni ke­rületi nyomozók volt igazgató- helyettese ellen, aki egy ezre­lék alkohollal a vérében Prües község közelében halálra gá­zolt egy nőt 14 éves gyerme­kével együtt. A vádemelésről határozó illetékes kerületi ügyész szerint a nyomozók ja­vaslata alapján nincs ok a vád­emelésre. 2000 áprilisában egyébként Prües közelében hasonló baleset történt. Akkor a trencséni kerületi nyomozók főnöke ittasan két fiatalem­bert gázolt el, amiért idén márciusban öt és fél év bör­tönbüntetésre ítélték. (TASR) Vonzzák a fiatal lányok Nyitra. Kiskorú lányok láttán nem tudta féken tartani sze­xuális késztetését egy 46 éves trencséni férfi Nyitra egyik lakótelepén és onanizálni kezdett. A lányok azonnal szóltak a szüleiknek, azok pe­dig a rendőröknek. A járőrök egy bokor mögül figyelve a helyszínen letartóztatták az egyébként magánvállalkozó mérnököt, akit rendbontással vádolnak. (TASR) Halálos diszkó Nagykaposon Nagykapos. Halált okozó sú­lyos testi sértéssel vádolják azt a 19 éves deregnyői fiatal­embert, aki a múlt héten szombaton éjjel a helyi Druzba bár teraszán szíven szúrta az ottani diszkó egyik szervezőjét. Peter P. állítólag összetört egy poharat, mire a szervezők egyike felszólította, hogy menjen ki vele a terasz­ra. A tettes ott előhúzta a ké­sét, mire a férfi erősítésért ment. Mivel ketten sem bírtak az erőszakos fiatalemberrel, további segítségért ment. Mi­kor a bárba ért, már csak azt halottá: „Megszúrta ót!”. A 29 éves megtámadott férfit kór­házba szállították, ahol azon­ban belehalt a sérüléseibe. Gyilkosa futásnak eredt, de hamarosan elkapták. (TASR) Álarcos rablók Jókán Jóka. Két álarcos férfi támad­ta meg a múlt héten péntek­ről szombatra virradó éjszaka a helyi volt Polagro mezőgaz­dasági szövetkezet területén a benzinkutat felügyelő 24 éves Peter B-t. Az egyik fegy­vert szegezett a férfira, míg a másik egy műanyag szatyrot adott át neki, hogy abba rakja az összes pénzt. A megtáma­dott átadta a több mint 15 ezer koronát tartalmazó tár­cáját. Az ismeretlen tettesek azonnal távoztak. (SITA) Gyerekek néptáncversenye Katica táncfesztivál Somorja/Mosonmagyaróvár. Mosonmagyaróvár és Somorja egyezsége alapján felváltva rende­zik a Katica gyermektáncfesztivált, idén a magyarországi város volt a házigazda. A vasárnapi somotjai gálaműsoron fellépő több mint 280 gyermek a Pontiéban mutatta be tánctudását. A hazai Kis- és Nagy­csali táncegyüttes mellet fellépett a Prvosienka, a prezihovci tánc- együttes Szlovéniából, a Kaláka Moson-Szolnokról, a Bóbiska Er­délyből, a Sedmikvítek Csehor­szágból, valamint Mosonmagyaró­vár két táncegyüttese, a Babszem- jankó és a Boglárka. Jövőre So­morja lesz a házigazda, (szp) A Sir Galahad Lovagrend már negyedszer szervezi meg a látványos hétvégét Pozsonyi Várjátékok Pozsony. Ezen a hétvégén a Kerek Asztal Lovagjainak modernkori utó­dai népesítik be a pozsonyi Várat, a Sir Galahad Lovagrend szervezi ugyanis a Pozsonyi Várjátékok 4. év­folyamát. Az eddigi évek sikeréből ítélve látványosságban most sem lesz hiány. Blázsovits Gábor, a történelmi vívó- csoport tagja lapunknak elmondta, szombaton és vasárnap is délelőtt 10 órakor kezdődik a műsor, mely­ben íjászok és céhek, érmeverők mutatkoznak be. Este nyolc órakor „komolyra” fordul a dolog, az ér­deklődők stilizált, korabeli jelene­tekben gyönyörködhetnek, lesz kardvívó-bemutató, inkvizíció, és látványos boszorkányégetés is. A két nap alatt több vívócsoport is be­mutatkozik. Blázsovits elmondta, több hónapos könyvtárlátogatás előzte meg műsoruk összeállítását, hiszen igyekeznek minél hiteleseb­ben előadni a jeleneteket. A barokk és reneszánsz korabeli ruhákat saját maguk készítik, kovácsoltvas góti­kus kardokat használnak, melyek „könnyítettek” ugyan, mégis két ki­lót nyomnak. Blázsovits Gábor tavaly óta tagja a Sir Galahad Lovagrendnek, kéthe­tente 2-3 órát gyakorolnak, vívnak, edzenek. A párbajjeleneteket példá­ul két hónapig gyakorolták. Hogy milyen eredménnyel, arról bárki meggyőződhet, aki ezen a hétvégén ellátogat a pozsonyi Várba, (jéel) Boszorkányok pedig lesznek, legalábbis a Pozsonyi Várjátékokon (Képarchívum) A szlovák frekvenciatanács ma dönt a megszüntetési eljárás megkezdéséről Megszűnhet a UPC Pozsony. A szlovák frekven- ciatanács ma dönt a legna­gyobb szlovákiai kábelteleví­zió-szolgáltató, a UPC elleni eljárás megindításáról, melynek eredményeképpen törölhetik a három vállalat­ból álló gazdasági szervezet bejegyzését a műsorszolgál­tató szervezetek listájáról. LAJOS P. JÁNOS Ez azt jelentheti, hogy a 29 város­ban működő, több mint 360 ezer háztartásban jelenlévő szervezet­nek megszűnhet a műsorszórási joga. Az eljárás megkezdésének hátterében az áll, hogy a UPC - a szlovákiai műsorszolgáltatók kö­zül egyedül - még mindig nem egyezett meg a műsorkészítőkkel a szerzői jogokról, ami valójában azt jelenti, hogy illegálisan sugá­rozza azok műsorait. A UPC ügy­fele tulajdonképpen, egy kalóz­adónak fizet, mondta Jarmila Grujbárová, a frekvenciatanács irodavezetője, aki szerint minden feltétel teljesült az eljárás megin­dításához. Az eljárás során, mely általában mintegy 60-90 napot vesz igénybe, meghallgatják a UPC képviselőit is, akik még köz­ben is pótolhatják a hiányzó szer­ződéseket; ami az eljárás meg­szüntetését eredményezné. A meghallgatást július 16-ra tervezi a tanács, tette hozzá Grujbárová. A UPC-re a tanács eddig már hét alkalommal, egyenként 300 ezer koronás büntetést szabott ki az említett szerződések hiányáért, melyet az a mai napig nem fizetett meg. Az ügy már a Legfelsőbb Bí­róságon van, mely jelenleg formai hibákra hivatkozva utasította visz- sza a frekvenciatanács keresetét, ám megállapította, hogy a UPC törvénysértő módon járt el. A UPC ügyfeleinek védelmére ha­marosan szervezet alakul Szerve­zet a Polgári Önvédelemért néven; az előkészítő bizottság szóvivője Jana Miklovicová elmondta, hon­lapjukon ( www.upc-preplatok . szm.sk) már most megtalálhatók azok a nyomtatványok, melyeken az ügyfelek megpróbálhatják visz- szaigényelni a szolgáltatónak fize­tett díj megszabott ár fölé eső ré­szét. Néhányuk pert is indított a szolgáltató ellen törvénytelen díj­szabás miatt, melyek precedens értékűek lehetnek, (lpj) A katekétika helyett új szakot indít szeptembertől a kassai P. J. Safárik Egyetem Imformatikusképzés Rozsnyón KMOTRIK PÉTER Rozsnyó. Informatikusokat fog ké­pezni szeptembertől Rozsnyón a kassai P. J. Safárik Egyetem. Az in­tézmény természettudományi ka­rának rozsnyói kihelyezett részle­gén hatvan fiatal kezdi meg tanul­mányait a következő iskolaévben. A hallgatók a fogyatékos emberek számára kifejlesztett különleges számítógépes technológiák haszná­latát sajátíthatják el a hároméves bakkaleurátusi képzés során - tud­tuk meg Pavol Sováktól, az egyetem rozsnyói részlegének vezetőjétől. Sovák tájékoztatása szerint ma már olyan speciális számítógépek és programok állnak a vak, a testi, il­letve szellemi fogyatékos emberek rendelkezésére, amelyek nagy mér­tékben elősegítik az érintettek in­tegrálódását a társadalomba. A Safárik Egyetem 1999 szeptem­berében nyitotta meg kihelyezett részlegét a rozsnyói Szent Borbála Kórház régi épületében, amely ma a Rozsnyói Római-katolikus Püs­pökség tulajdonát képezi. Az eltelt három év alatt a pedagógiai pá­lyára készülő diákok matematikát és katekétikát, illetve fizikát és katekétikát tanulhattak a Sajó- parti városban. A jövő iskolaévre azonban az egyetemnek nem sike­rült akkreditációt szereznie a katekétika oktatására, ezért dön­tött a fogyatékosok életét meg­könnyítő informatikai módszerek mellett, ezen kívül az illetékesek tárgyalásokat folytatnak a köz- igazgatásban alkalmazott infor­matikai módszerek esetleges jövő­beni tanítása ügyében is. Az eddig Rozsnyón katekétikát tanulók kö­zül szeptembertől négyen a nyitrai egyetemen, a többiek Kas­sán folytatják tanulmányaikat. Sajószárnyán ma Miklós László adja át a modern hulladéklerakatot Miniszteri látogatás Gömörben SZÁSZI ZOLTÁN Tornalja/Rimaszombat. Ma a gö­möri régióba látogat Miklós László környezetvédelmi miniszter. Tor­naiján felavatja a minisztériumi pénzalapokból is támogatott hulladéklerakatot, Tornaija Sajó- szárnya városrésze mellett. A sze­méttároló a legszigorúbb előírások alapján készült és képes lesz „befo­gadni” közel 80 ezer lakos kom­munális hulladékát. A tervek és a távlati fejlesztés szerint a most megépült raktározó medence mel­lé még két ugyanüyen befogadó- képességűt lehet építeni. A meg­épült kazetta 4400 négyzetméte­ren képes fogadni a rétegesen el­helyezendő hulladékot. Számító- gépes rendszer, mérőrendszerek, többszörös szigetelés védi a kör­nyezetet az esetleges szivárgástól. A beruházás 21 és fél millió koro­nába került, ebből a minisztérium nyolc és fél milliót biztosított. A környezetvédelmi miniszter Rima­szombatban a volt Nehézgépipari Művek területén működő Detox hulladékmegsemmisítő vállalatnál is látogatást tesz, itt egy tisztítómű ünnepélyes üzembe helyezésének alkalmából hívták meg. Az MKP kerületi tanácsának rendkívüli ülése Füleken Harc a régiók közt ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Fülek. Rendkívüli kerületi tanácsi ülést tartott az MKP besztercebá­nyai tanácsa. A rendkívüli ülést az MKP elnökségének kezdeménye­zésére hívták össze, hogy a válasz­tások előtti legfontosabb kérdése­ket tisztázzák a helyi MKP-s politi­kusokkal. Boros Zoltán kerületi el­nök lapunknak elmondta, meglep­te őt a rendkívüli kerületi tanács összehívásának kezdeményezése. A közelmúltban döntötték el, kik lesznek a kerület jelöltjei a válasz­tási listán, most a három jelölt pontos helyét kellett meghatároz­ni. így alakult ki az a helyzet, hogy a választási lista első tíz jelöltje közé a nagyrócei régió, második tíz jelöltje közé a nagykürtösi ré­gió jelöltje jutott, míg a rimaszom­bati régió jelöltje csak a harmadik tízben kap helyet. Boros Zoltán szerint változtatni kell majd a párt alapszabályán, mert nem tartja méltányosnak, hogy a nagyobb választólétszámot és sokkal na­gyobb szervezettséget képviselő járásokat esetleg a kisebb és nem annyira szervezett, viszont ugyan- nyi kerületi tanácstaggal rendel­kező járások egyszerűen leszavaz­hatják. Adott esetben a Beszterce­bányai kerületben, ahol a legutób­bi választásokkor 40 811 szavaza­tot adtak le az MKP-re, vagyis a választók több mint 59%-át képvi­selő Gömör-Kishontot és Nógrá- dot a kisebb régiók háttérbe szorí­tották. Csúz Péter, a kerületi ta­nács alelnöke mindezek ellenére azt nyilatkozta: „három érdek, a párt, a régió és az egyéni érdél összehangolásával mindent meg kell tenni azért, hogy az MKP sike résén szerepeljen majd az ősz parlamenti választásokon. Akii nem jutnak be esetleg a törvény hozásba, azok úgy, mint eddig, to vább szolgálják majd a régió és la kosainak érdekeit.” Koncertek és kiállítások Kassa város „alatt" Földalatti kultúra ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Kassa. A Fő utcai régészeti ásatá­sok költségei miatt a sajtó évek óta bírálja a város vezetését. A 79 millióért feltárt földalatti múze­um ugyanis eddig az év nagy ré­szében zárva tartott, csak a nyári hónapokban működött. Az euró­pai ritkaságnak számító objektum ez év áprilisától a városi ingatlan­kezelő vállalat tulajdonában van, és az Alsó Kapu nevet kapta. Az­óta a svéd királyi pár, a görög mi­niszterelnök, valamint Albert, monacói herceg is látogatást tett a föld alatt, ezt megelőzően per­sze tökéletesen biztonságossá kel­lett tenni a termeket. A 13. század második felében a mai Fő utca dé­li részén építették az első város­kaput, amelyet később három to­vábbi kapu követett. Ezeket Ár­pád-kapunak, Luxemburgi kapu­nak, illetve Corvin kapunak ne­vezték, ez utóbbi a 15. század kö­zepén épült. A kassai régészek a kilencvenes években sokkal töb­bet találtak a föld alatt, mint ami­re számítottak, 1114 négyzetmé­ternyi területet tártak fel. Az ása­tások költségei így jócskán meg­emelkedtek, eddig 79 millió koro­nát költöttek a munkálatokra, és az eredetileg tervezett földalatt múzeum mellett a város kiállító termeket és éttermet is szeretni üzemeltetni, ami még hétmillú koronás befektetést igényel, i bérleti szerződés iránt érdeklő dók számára versenytárgyalás írnak ki, ám Peter Herman, az in gatlankezelő vállalat igazgatój; szerint idén még nem valószíni az étteremnyitás. Koncertek é tárlatok viszont a Forsa szervező iroda jóvoltából már holnapié lesznek, a földalatti kiállító te rém Martin Racko kiállításávE nyit, és ettől kezdve minden na idegenvezetők várják a turista csoportokat. Az információk ar goi, német és magyar nyelven i rendelkezésre állnak. Darin Másiková, a főpolgármesteri h vatal kulturális osztályának veze tője még nem tudja, nyitva tart- télen is az Alsó Kapu, ám anng bizonyos, hogy szeptember vége ig számos koncerttel kedveskec nek a kassaiaknak, illetve a ve rosba látogatóknak. Olyan isméi művészek játszanak majd az a kalmanként nyolcvan-száz fc földalatti közönségnek, mii Peter Nagy, Adriana Bartosovi Juraj Burian, Pavol Habéra vág Marián Varga, (juk) Az érettségik után egyre többen a hivatalok előtt Fiatalok munka nélkül ÚJ SZÓ-HÍR Nagymihály/Tőketerebes. Kriti­kus méreteket öltött a munkanél­küliség aránya ebben az időszak­ban a keleti régióban. A nagymihá- lyi munkaügyi hivatal szerint az elmúlt héten volt olyan nap, hogy több mint száz embert kellett munkanélkülinek regisztrálni. En­nek az az oka, hogy befejeződtek az érettségi vizsgák, és azok a fia­talok, akik nem kívántak továbbta­nulni, fokozatosan jelentek meg a munkaügyi hivatalokban, kérve felvételüket a már addig is rendk vül hosszú listára. „A folyam: még nem állt meg, hiszen a fóiski Iákon csak most lesznek a felvéte vizsgák, s ha az nem sikerül, vá hatóan újabb hullám indul mondta lapunknak a nagymihál hivatal vezetője. Nem rózsásabb a helyzet tőketerebesi munkaügyi hivatE ban sem, itt is már több százan r gisztráltatták magukat. Az előz tes becslések szerint legkevesel ezer fővel fog rosszabbodik a mu kanélküliségi arány a nyárra, (dj Galántán együttműködést kér a rendőrkapitányság Jogosítványok cseréje ÚJ SZÓ-HÍR Galánta. „Ne hagyjuk az utolsó pillanatra a régi gépkocsivezetői jogosítványunk cseréjét” - figyel­meztet a Galántai Járási Rendőr- kapitányság, egyben a lakosok együttműködését kéri a jogosít­ványcsere zökkenőmentes lebo­nyolítása érdekében. Az 1992. de­cember 31. előtt kiadott jogosítvá­nyok érvényessége idén lejár, tehát ezeket legkésőbb 2002. december 31-ig ki kell cserélni. A cserét a Galántai Járási Rendőrkapitány­ság Közlekedésrendészeti Felügye­lőségén végzik. Az ügyfeleket hét­főn reggel fél nyolctól háromi szerdán fél nyolctól ötig, pénteki fél nyolctól délig fogadják. Az üg intézés folyamatosság érdekéber cserére várók időpontra szóló se számot kapnak. A cserénél a kövi kezőket kell benyújtani: érvény személyazonossági igazolvány, cseréhez szükséges kitöltött f< manyomtatvány, egy 4,5x3,5 c méretű igazolványkép, 100 koro értékű okmánybélyeg, a 60 évi idősebb gépkocsivezetőknek orv si igazolást is fel kell mutatniul megfelelő formanyomtatvány és a régi gépkocsivezetői jogos vány. (gl)

Next

/
Thumbnails
Contents