Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-25 / 120. szám, szombat
1 SZÓ 2002. MÁJUS 25. TÉMA: AZ EURÓPAI UNIÓ ,z európai államok gazdasági integrációja a világ legnagyobb egységes piacának létrehozásához vezetett \z egyesülő Európa alapköve Illusztrációs felvétel második világháború után lyugat-Európa államai felis- íerték, hogy csak akkor ré- zesülhetnek továbbra is a azdasági fejlődésből és rizhetik meg befolyásukat világban, ha összefognak s egyesítik piacaikat. A kö- ös piac létrehozása elmélyí- i majd a kereskedelmi és azdasági kapcsolatokat, és z ezekből származó anyagi aszón együttműködésre ényszeríti az öreg konti- iens országait és vezetőit. GÁL ZSOLT lyugat-Európa politikai vezetői a lásodik világháború keserű em- íkeivel a hátuk mögött és a nyo- tasztó szovjet katonai fenyegetés rnyékában kedvezően fogadták .obert Schuman francia külügy- íiniszter 1950-es ajánlatát a fran- ia és nyugatnémet szén és acélmar közös felügyelet alá helyezésre. A nehézipar akkoriban jóval agyobb jelentőséggel bírt, mint lapjainkban, ráadásul a szén és céltermelés a hadiipar és a fegy- erkezési potenciál legfőbb alapja olt. A Jean Monnet által kidolgo- ott terv lényege az volt, hogy e ulcsfontosságú iparágak közös elügyelet alá való helyezésével negakadályozható az egyoldalú egyverkezés, amely újabb konf- iktusok alapja lehet. Emellett a násodik világháború győzteseit :s legyózötteit (mindenekelőtt az ísellenség franciákat és németéit) olyan intézményes keretbe letet összehozni, ahol egyenlő fe- ekként tudnak együttműködni. 1951-ben a „hatok”, Franciaor- zág, a Német Szövetségi Köztársság, Belgium, Hollandia, Luxemburg és Olaszország képvi- :elői aláírták a Párizsi szerződést, ímelyben megalapították az Eu- ópai Szén- és Acélközösséget ;ESZAK, Montánunió). 1953-ra étrejött a szén, a vas és az acélter- nékek közös piaca. Miután a nyu- ;at-európai országok szorosabb jolitikai és katonai integrációjára /onatkozó tervek - a francia parlament ellenállásán - elbuktak, a hatok külügyminiszterei 1955-ös messinai csúcstalálkozójukon úgy döntöttek, hogy a Montánunió kedvező tapasztalatai után a gazdasági együttműködést bővítik tovább. 1957-ben a hatok aláírták a Római Szerződéseket, megalapítva ezzel az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) a mai Európai Unió elődjét. Az EGK létrehozásának legfőbb célja egy olyan közös piac létrehozása volt, ahol az áruk a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabadon áramolhat az egyes országok között. A Római Szerződések 1958-ban léptek érvénybe és 12 éves határidőt szabtak meg a tagállamok közötti belső vámok eltörlésére. A vámok eltörlése lehetővé tette, hogy a hatok között szabadkereskedelmi övezet alakuljon ki. Ez azonban nem volt elég a közös piac eléréséhez, ahhoz vámunióra is szükség volt. Ä különbség a szabadkereskedelmi övezet és a vámunió között az, hogy míg az előbbiben csak a belső vámokat törlik el, addig az utóbbiban emellett egységes vámokat vezetnek be a kívülről behozott termékekre is. Az EGK deklarált négy szabadságának valós végrehajtása csak vámunióval volt lehetséges. Gondoljuk csak el, hogy például Németország és Franciaország különböző nagyságú vámokat alkalmazna, a mondjuk Kínából behozott árura, tegyük fel 10 és 30 százalékosat. Mivel a két ország között a javak szabadon áramolhatnak, biztosan akadna élelmes vállalkozó, aki bevinné az árut az alacsonyabb vámú országba, ott kifizetné a tíz százalékot, majd onnan szabadon továbbvinné azt a másik államba és egyből 20 százalékos árelőnye lenne. Ennek folytán a magasabb (a példában 30 százalékos) vám semmit sem érne. Ezt látták be az EGK alapítói és a vámunió mellett döntöttek. 1968-ra - tizennyolc hónappal a tervezett időpont előtt - a belső vámok és a mennyiségi korlátozások megszűntek, megvalósult a termékek szabad kereskedelme és bevezették a közösségen kívülről behozott termékekre kivetett közös vámtarifát. Az agrártermékek kereskedelme problémás lett volna, ha minden tagország eltérő nagyságú ártámogatásokat alkalmaz, ezért 1962-ben megszületett a közös agrárpolitika. A gazdasági egységesülés sikeresnek bizonyult, újabb országok csatlakoztak a közösséghez: 1973-ban az Egyesült Királyság, Írország és Dánia, 1981-ben Görögország, 1986- ban Spanyolország és Portugália, végül 1995-ben (akkor már az Európai Unióhoz) Ausztria, Finnország és Svédország. Bár a belső vámok és mennyiségi korlátozások eltűntek, a négy szabadságjog mégsem valósult meg maradéktalanul. A hetvenes évek olajsokkjai következtében fellépő gazdasági válság miatt az egyes tagállamok megpróbálták protekcionista módon védeni saját piacukat és gazdaságukat: elszaporodtak a különböző nemzeti műszaki szabványok, az egyes kormányok a közbeszerzési eljárásokban nemzeti vállalataikat preferálták, és eközben számos szolgáltató ágazatban megmaradt egy-egy (legtöbbször állami tulajdonú) nagy- vállalat monopóliuma, így szó sem lehetett igazi piaci versenyről. Erre reagált a Jacques Delors vezette Európai Bizottság, amely kidolgozta az ún. Fehér Könyvet, s ebben felsorolta az egységes piac létrejöttét hátráltató fizikai (határformalitások, határellenőrzés), pénzügyi (költségvetési, adózási szabályok) és technikai (tagállami jogszabályok, nemzeti szabványok) akadályokat. Egyben ezek felszámolására 270 konkrét jogalkotási folyamatot is megjelölt. Az EGK 12 tagállama ezt magáévá tette, és 1986-ban - módosítva a Római Szerződést - elfogadta az Egységes Európai Okmányt, amely 1992. december 31-ét jelölte meg végső határidőnek az akadályok megszüntetésére. 1993-ra, mikor a Maastrichti Szerződés alapján az EGK átalakult Európai Unióvá, létrejött az Egységes Piac, sikerült felszámolni a protekcionista nemzeti szabványokat, megszűnt a tőkemozgások korlátozása, liberalizálták a közbeszerzéseket és számos szolgáltatási ágazatot. Meg kell jegyezni, hogy az egységes piac tökéletesítésére vonatkozó jogalkotás azóta is, tehát mind a mai napig tart. Az Egységes Piac (vagy korábban Közös Piac) megerősítésében fontos szerepet játszott a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság számos precedens jellegű ítélete, amelyekben a bírák szigorúan betartatták az EU joganyagát és védelmezték a szerződésekben lefektetett alapelveket, így az áruk, a tőke, a szolgáltatások és az egyének szabad mozgásának elvét is. A világ legnagyobb egységes piaca Jelenleg az Európai Unió a gazdasági össztermék nagyságát tekintve a világ legnagyobb egységes piaca 375 millió fogyasztóval. Ráadásul 15 tagországából 12-ben immár egységes fizetőeszközt használnak polgárai. Eközben a pár éven belül várható keleti bővítés következtében a tagállamok száma tízzel, a fogyasztóké pedig 70 millióval nőhet. KRONOLÓGIA A Montánuniótól az Egységes Piacig 1950. május 9.: Robert Schuman francia külügyminiszter - egy Jean Monnet által kidolgozott terv alapján - a francia és nyugatnémet szén-és acéltermelést közös nyugat-európai ellenőrzés alá helyezését javasolja. 1951. április 18.: Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság, Belgium, Hollandia, Luxemburg és Olaszország képviselői, a „Hatok” aláírják a Párizsi szerződést, amelyben megalapítják az Európai Szén- és Acélközösséget (ÉSZAK, Montánunió). 1955. június 1-2.: A Hatok külügyminiszterei Messinában találkoznak, és úgy döntenek, hogy kiterjesztik a gazdasági integrációt a gazdaság minden területére. Kormányközi bizottság alakul, vezetője Paul-Henri Spaak. 1957. március 25.: A Hatok Rómában aláírják a Római Szerződéseket, megalapítva ezzel az Európai Gazdasági Közösséget és az Euratomot. 1958. január 1.: A Római Szerződések életbe lépnek. Brüsszelben megalakulnak az EGK, illetve az Euratom Bizottságai. Első elnökeik Walter Hallstein és Louis Armand. 1962: Megszületik az EGK közös mezőgazdasági politikája. 1968. július 1.: Befejeződik a belső vámok eltörlése, megszületik a vámunió, a Közösségen kívülről behozott termékekre közös vámtarifát vetnek ki. 1968. július 29.: A Közösségen belül biztosítják a munkaerő szabad mozgását. 1970. január 1.: A Közösségen kívüli államokkal folytatott kereskedelempolitika a tagállamok kormányaitól átkerül a Közösség hatáskörébe. 1973. január 1.: Dánia, Írország és Nagy Britannia csatlakozik a Közösséghez, a tagok száma kilencre nő. 1981. január 1.: Görögország az EK tizedik tagjává válik. 1984. június 25-26.: Az Európai Tanács csúcstalálkozóján a franciaországi Fontainebleau-ben a tizek állam- és kormányfői elvi megállapodást kötöttek a vám- és útlevél-ellenőrzési formaságok eltörléséről a Közösség belső határainál. 1985. június 14.: A Jacques Delors vezette Európai Bizottság kidolgozza az ún. Fehér Könyvet. 1986. január 1.: Spanyolország és Portugália csatlakozik a Közösséghez. („Tizenkettek”) 1986. február 17-28.: Luxemburgban és Hágában aláírják az Egységes Európai Okmányt, módosítva ezzel a Római Szerződést. 1990. június 19.: Luxemburgban aláírják a második Schengeni Egyezményt. 1990. október 3.: Németország újraegyesül, a volt keletnémet tartományok az Európai Közösségek részévé válnak. 1992. február 7.: A hollandiai Maastrichtbán aláírják az Európai Unióról szóló szerződést. 1993. január 1.: Lényegében létrejött az Egységes Piac. 1993. november 1.: A Maastrichti Szerződés érvénybe lép, a Közösség átalakul Európai Unióvá. 1995. január 1.: Ausztria, Finnország és Svédország az Európai Unió tagjává válik. („Tizenötök”.) 1995. március 26.: Életbe lép a Schengeni Egyezmény az Unió 7 országában. 1997. június 16-17.: Az Európai Tanács Amszterdamban ülésezik. Lezárul az EU több mint egy éve tartó kormányközi konferenciája. Az eredmény az Amszterdami Szerződés, amelynek a Schengeni Egyezmény is részévé válik. 1999. május 1.: Életbe lép az Amszterdami Szerződés. 2002. január 1.: Az euró (érmék és bankjegyek) forgalomba hozatala. Az oldalt a Fórum Közéleti Kérdések Intézete készítette Biztosított az áruk, a tőke,' a szolgáltatások és az egyének szabad áramlása Egységes piac - 4 alapszabadság ÖSSZEFOGLALÓ Az 1985-ben aláírt Schengeni Egyezmény megszüntette az Unió belső határait Európa határok nélkül ÖSSZEÁLLÍTÁS Az Európai Unió Egységes Piaca olyan gazdasági térséget jelöl, ahol biztosított az áruk, a tőke, a szolgáltatások és az egyének szabad áramlása, más néven „négy alapszabadság”. 1. Az áruk szabad mozgása azt jelenti, hogy a tagállamok között nincsenek belső vámok, vagy azokkal azonos hatású díjak, és egyik tagállam sem vethet ki magasabb adókat egy másik tagország termékeire, mint a hazai termékekre. Emellett a nem tagállamokkal szemben az Unió közös vámokat alkalmaz. Az Unió területéA nem tagállamokkal szemben az Unió közös vámokat alkalmaz. re bármely külső országból behozott termék esetén - a belépés helyétől függetlenül - egyforma vámot kell fizetni. Ha egy ilyen termékre egyszer már megfizették a vámot, az ezután szabadon átvihető bármely másik tagállamba. (Érdemes megemlíteni, hogy a vámból származó bevételnek csak 25 százaléka kerül a beszedő országhoz - mint adminisztratív költség - a többi az EU közös költségvetését illeti.) 2. A tőke szabad mozgása biztosítja, hogy a pénzátutalások, befektetések, kifizetések, értékpapírok, stb. korlátozások nélkül mozoghassanak mind a tagállamok között, mind a tagállamok és a külső országok között. 3. A szolgáltatások szabad nyújtása azt jelenti, hogy bármely tagállam magánszemélye vagy magáncége nyújthat különböző szolgáltatást egy másik tagállam lakosának, vállalatának, illetve ez utóbbiak szabadon átutazhatnak bármely országba, és ott igénybe vehetik a helyi szolgáltatásokat. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy eme általános elvek gyakorlatba való átültetése évtizedeken át igen lassan haladt, és sok területen még ma is gyerekcipőben jár. Mára sikerült liberalizálni a banki, pénzügyi, közlekedési és telekommunikációs szolgáltatásokat, tehát a fogyasztó maga választhatja meg, melyik bankba teszi a pénzét, melyik telefonos cégnél fizet elő a készülékre stb. Viszont a posta, az áram- és gázszolgáltatás terén csak lassan halad a monopol- helyzetű - legtöbbször állami tulajdonú - vállalatok egyeduralmának megtörése (és privatizálása). Tehát az uniós fogyasztó eddig aligha választhatott, hogy melyik postával küldi el levelét, vagy me. A tagországból érkezett személyekre ugyanazok a jogok vonatkoznak. lyik cégtől veszi az áramot, illetve a gázt, hiszen csak egy - többnyire állami tulajdonú - cég létezett. Ezen szektorok teljes liberalizálása még a jövő zenéje. 4. A személyek szabad mozgása biztosítja, hogy az unió polgárai szabadon utazhassanak bármely tagországba, ott letelepedhessenek, munkát vállalhassanak vagy különböző szolgáltatásokat nyújthassanak. Nagyon fontos a diszkrimináció tilalma, a más tagországból érkezett személyekre (például munkavállalóra) ugyanazok a jogok (de kötelességek is) vonatkoznak, mint az adott tagország állampolgárair A közös európai piac kialakulása, a vámok és egyéb korlátozások eltörlése, valamint az áruk, a tőke, a szolgáltatások és az egyének szabad mozgásának fokozatos megvalósulása feleslegessé tette az Európai Gazdasági Közösség tagállamai között meglévő belső határokat. 1985-ben a luxemburgi Schengenben a Benelux államok (Belgium, Hollandia, Luxemburg), Franciaország és Németország képviselői aláírták a Schengeni Egyezményt, amelynek célja az ellenőrzések fokozatos felszámolása volt a tagállamok közötti határokon. Miután megszületett a Schengeni Információs Rendszer a határokon átnyúló bűnözés elleni harc segítésére, lehetőség nyílott a határellenőrzések teljes megszüntetésére. 1995-ben érvénybe lépett a Schengeni Egyezmény az Unió 7 országában (a Benelux államok, Franciaország, Németország, Spanyolország és Portugália). Finnország, Svédország, Olaszország és Ausztria később csatlakozott a „schengeni övezethez”. A speciális helyzetű két szigetország, az Egyesült Királyság és Írország nem, rájuk és Dániára külön rendelkezések vonatkoznak. Schengen lényege, hogy az Unió belső határain nincs ellenőrzés, mindenki szabadon mozoghat, beleértve az uniós állampolgárokat, de a harmadik országból érkező turistákat, menedékjogot kérőket és legális bevándorlókat is. Ezzel párhuzamosan az Unió külső határainál az ellenőrzés megerősödik, a tagországok rendőri erői, bíróságai és köz- igazgatási szervei pedig fokozottan együttműködnek. Balázsy Géza karikatúrája
