Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-25 / 120. szám, szombat

Panoráma ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 25 Liz Taylor, Imán, az első színes bőrű topmodell és Sir Elton John mókája az AIDS-kutatást támogató alapítvány cannes-i gáláján. Imán visszavonult ugyan a kifutóktól, a De Beers LV cég felajánlását azonban elfogadta: legújabb ékszerkollekciója képviselője lesz. A különböző kultúrák keveredését képviselni akaró cég jobb nagykövetet nem is találhatott volna. (CTK/AP) Legutóbb 1995-ben volt ilyen veszélyes járvány Horvátországban Terjed az egérláz Öt nő megölését ismerte be a balástyai sorozatgyilkos A vallomás alapj án újabb holttestet találtak NAPTÁR Május 25 EGY GONDOLAT Bűn másokról rosszat gondolni, de ritkán tévedés. Henry Louis Mencken NÉVNAP Orbán Latin eredetű név, az ókorban Urbánus formában volt hasz­nálatos, és az urbánus, azaz vá­rosi, vagyis a művelt embere­ket jelölték vele. A magyar is Urbán formában vette át, ebből lett az Orbán. A szlovákban megmaradt Urban formában. MAIÉVFORpULÓINK 110 éve hunyt el Királyi Pál Jó­zsef politikus, újságíró. Részt vett az 1848-as szabadságharc­ban. Világos után a Pesti Nap­lót szerkesztette, majd Pest vá­ros főjegyzője volt, s a parla­mentbe is bekerült. Részt vett a Zeneakadémia és a Népszín­ház alapításában, s alapító tag­ja volt a Magyar Történelmi Társulatnak, valamint a Kisfa­ludy Társaságnak. 170 éve hunyt el Wückens Henrik Dávid erdész. A Selmec­bányái Bányászati Akadémia pályázatát elnyerve ő lett az er­dészettudomány első pro­fesszora Magyarországon, ő alapította meg a magyar erdé­szeti szakoktatást. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 35 éves Péter Gyöngyi műsor­vezető. 1999-ben a tv2 csator­na szerződtette, s a Jó reggelt Magyarország! műsorvezetője lett. Tavaly óta a Tények című híradóműsor egyék háziasszo­nya. A népszerű tévés magán­életéről annyit, hogy férjes asz- szony, és két gyermeke van; Balázs és Bianka. 75 éves Marx György fizikus, akadémikus, a leptontöltés megmaradásának felfedezője, az Eötvös Loránd Fizikai Társu­lat elnöke. Ma ünnepel még: Huncík Péter (1951) szlovákiai orvos, pszichiáter, a Márai Sándor Alapítvány igazgatója. NAPI VICC Kinek van abszolút rábeszélő képessége? Annak a férjnek, aki képes meggyőzni a feleségét, hogy minden bunda kövérít! Zágráb. Egész Horvátor­szágban terjedő járványos vesebetegségről írt a Ve- cernji List című zágrábi új­ság. A legnagyobb példány- számú horvát napilap sze­rint 54 megbetegedést je­gyeztek eddig az eddigi évi 15-20 átlag helyett. MTI-JELENTÉS Legutóbb 1995-ben volt ilyen jár­vány a horvátoknál, 120 000 meg­betegedéssel - írta a lap. Rágcsá­lók, főleg mezei egerek emberre is átterjedő, vesekárosodást okozó Miami. Natalia Oreiro, a Vad an­gyal című sorozat főszereplője, júniusban jelenteti meg harma­dik lemezét, melynek címe Tru- malina. Az uruguayi származású fertőző betegségéről, „sebris hae- morrhagicae virosaról”, elterjedt horvát nevén egérlázról van szó. Egérürülék érintésével vagy olyan ételekkel (esetleg fertőzött forrás­vízzel is) terjed, amelyeket fer­tőzött egerek érintettek. A betegeknél előbb láz jelentkezik náthához hasonló tünetekkel, arc-, szem-, és mellkas-vörösö- déssel, nyak- és különösen derék­fájdalommal. Vérnyomáscsökke­nés folytán sokkos állapotba is ke­rülhetnek. Különösen súlyos esetekben érsé­rülések következtében vérfoltok keletkezhetnek a bőrön, leállhat a veseműködés és sürgős kezelés színésznő, énekesnő albumán hallható legújabb sorozatának - Cachorra - címdala is, amely Dél- Amerikában már sikernek ör­vend. A Miamiban készített le­mez megjelenik Csehországban, Lengyelországban, Görögország­szükséges. Főleg az erdei munká­sok és a kirándulók vannak kitéve a fertőzésveszélynek. Megelőzésül tanácsos evés előtt fertőtlenítőkendővel kezet töröl­ni, nem szabad az ételt a földre tenni, kerülni kell a fűre hevere- dést, nem ajánlatos forrásvizet inni. Horvátországban különösen a Száva folyó mentén, a Plitvicei- tavak körüli erdőkben, Gradiska, Kutine és Pozega városok környé­kén vannak fertőző mezei ege­rekkel teli járványövezetek, idén azonban Zágráb kedvelt kirándu­lóhelyét, a Sljeme-hegyet is ellep­ték a fertőzött rágcsálók. ban, Oroszországban, Romániá­ban, Japánban, és Magyarorszá­gon is. Natalia dalai az egész vilá­gon nagy népszerűségnek ör­vendtek, Görögországban, Szlo­véniában, Izraelben is megkapta az Aranylemez-díjat. INDEX Budapest. Újabb két nő megölé­sét ismerte be az a 34 éves balás­tyai férfi, akit már három nő meggyilkolásával gyanúsítanak. Egyik áldozatának holttestét teg­nap délelőtt megtalálták, két má­sik nő tetemét az általa megjelölt helyeken, Balástya külterületén keresték a rendőrök. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi tetteinek okáról továbbra sem hajlandó beszélni. Az okokkal kap­csolatosan nemcsak a rendőrség, hanem a balástyai lakosok is talál­gatnak. A faluban a legfőbb téma a sorozatgyilkos, akiről eddig azt le­MTI-PRESS Boston. Antioxidánsai révén az el­fogyasztott tea segít az egészség megőrzésében. A rendszeres teafo­gyasztás segíti a szív- és érrendsze­ri betegségekben szenvedők gyó­gyulását, életük meghosszabbítá­sát. Ez derült ki abból a kísérletso­rozatból, amelyet amerikai kutatók végeztek, s melynek eredményeit az Amerikai Szív- és Érrendszeri Társaság szaklapjában, a Circulati- on-ben tették közzé. A bostoni ku­tatók mintegy 1900 ember kortör­ténetét vizsgálták 3 és fél éven át: mindannyian hatvanas éveikben jártak, s átestek már egy szívroha­mon. Azt tapasztalták, hogy azok­nál, akik a rohamot követő évek­♦ A török sorköteleseknek do­kumentálni kell, ha a homo- szexualitásra hivatkozva meg akatják úszni a katonaságot. Homoszexuális fiatalok nem hív­hatók be katonai szolgálatra Tö­rökországban. Eddig orvosi vizs­gálatnak kellett igazolnia a sor­kötelesek erre vonatkozó állítá­sát. A Radikal című lap azonban tudatta: minthogy a szakhatóság sok esetben megállapította, csak kibúvóról van szó, ezért minden magát homoszexuálisnak mondó sorkötelesnek már bizonyítéko­kat kell benyújtani: fényképeket vagy videofelvételeket. ♦ Egy fülöp-szigeti ápolónő, akit csaknem egy évvel ezelőtt ejtett túszul az Abu Sayyaf szélsőséges csoport, összeháza­het tudni, hogy ő ölt meg egy 1996 tavaszán eltűnt 35 éves nőt, eg) 1998 nyarán eltűnt 18 éves lányt valamint egy 19 éves lányt, akii 2001 augusztusa óta kerestek hiá ba. A rendőrségi tájékoztatás sze­rint pusztán anyagi érdekek vezé relték, de a falubéliek közül sokar azt hiszik: a lányok a prostitúció ál dozatai. A gyanúsított helybéli férf már korábban beismerte, hogy ő kö­vette el a gyilkosságokat: egy tanyá­ra csalta a nőket, ahol végzett velük A gyilkos csak egyiküktől tudoti pénzt elvenni. A rendőrség feltétele zi, hogy a férfi nem egyedül követte el a gyilkosságokat, de a tettes nerr fedte fel társa kilétét. ben rendszeresen sok teát fogyasz­tottak, 44 százalékkal ritkább voll az elhalálozások száma, mint azok nál, akik egyáltalán nem fogyasz­tottak teát. S még a mérsékelt tea­fogyasztóknál is 28 százalékkal ke­vesebb haláleset fordult elő, mint a teát teljesen kiiktató társaiknál. „A teaivás haszna már eddig is köz­ismertvolt, de az egészséges embe­reknél ezek a hatások nehezen ér­hetők tetten. A szív- és érrendszeri betegségben küzdőknél viszoni egészen egyértelműen láthatók a kedvező hatások” - nyilatkozta a kutatások vezetője, Kenneth Mu- kamal professzor, hozzátéve: a je­lek szerint ezeket a kedvező hatá­sokat a fekete és zöld teában léve antioxidánsok okozzák. sodik az egyik emberrablóval. Ediborah Yap azon 4 ápolónő egyike, akiket 2001. június 3-án ejtett túszul és rabolt el a szerve­zet néhány tagja. Az Abu Sayyaf csoportot Washington kapcsolat­ba hoz bin Laden láncolatával. ♦ Egy olaszországi prostituál­tat azért vett őrizetbe a torinói rendőrség, mert a hivatalos in­doklás szerint alacsony díjszabá­sával megakadályozta kolléganői üzleti sikerét, s ezáltal megszegte az olasz versenytörvényt. A 24 éves Monica Isa a napokban ugyanis a szokásos 35 euróról 5 euróra csökkentette tarifáját. Az örömlány, akit tisztességtelen pi­ád magatartással vádolnak, most előzetes letartóztatásban váija a tárgyalást, (m, i-t) A Miamiban készített lemez júniusban már Magyarországon is kapható lesz Új albumot ad ki a Vad angyal HÖLGYFÓRUM Segíti a szívbetegségekben szenvedők gyógyulását A teaivás haszna HALLOTTA MÁR? HOROSZKÓP Kos: Erős fizikai vonzalmat érez valaki iránt már az első találkozás alkalmá­val, de ha közelebbről megismeri az illetőt, egyre kevésbé való­színű, hogy beleszeret. Bika: Oroszlán: Nem szereti, ha bárki fe­jére olvassa a hibáit, de azt is nehezen viseli, hogyha valaki szigorú keretek közé akarja beszorítani szaba­don szárnyaló természetét. Szűz: Előtérbe kerülnek a sze­relem, a házasság, az ér­zelmi szövetségek, e­Ne cselekedjen jobb be­látása ellenére annak hatására, amit valaki ** gyezségek, megállapodások, ud­varlás és az érzelmi elkötelezett­ségek. Fontos a nyugodt légkör. Ikrek: Megnyerő személyisége nagyon kedvező le­hetőségeket nyit meg Ön előtt. A barátságok fontos szere­pet játszanak az életében, de a szerelem csak csalódást hoz. Rák: Partnere változatosság­ra vágyik, számára az Ön szigorú elvei nehe­zen elfogadhatók. Ebből olykor vita keveredik, de mindig ő az, aki enged a békesség kedvéért. mond. Szánjon több időt a pihe­nésre és a szórakozásra, de tart­son józanul mértéket. Mérleg: Élje az életét, és hagy­jon élni másokat is. Ha nem kérik, ne adjon senkinek szakértői tanácsokat. Ha nem így tesz, gondok egész sorozatát indítja el. Skorpió: Ne váljon különösebb csodákra: ezeknek most híján lesz. S több igyeke­zetét kell majd kifejtenie jelenle­gi helyzete megtartásához, meg­erősítéséhez is. Nyilas: Ami az üzletet vagy a munkát illeti, csalódni fog egy olyan helyzet miatt, amely egyre kellemetle­nebbé válik, de nem az Ön hi­bájából. Bak: Szerencsére rendelkezik annyi gyakorlatias böl­csességgel, hogy igno- rálja a csalódás és a kritika által okozott fájdalmat. Ennek ellené­re ne fojtsa el indulatait. Vízöntő: Nagy örömet szerezhet egy ajándékkal, amit el­küld valakinek, különö­sen akkor, ha ékszerről, ezüst­vagy aranytárgyról, vagy valami hasonlóról van szó. Halak: A munkája némi túlórát igényel, de egy plusz kö­telesség, amelyet elvál­lal, sokkal több pénzt hozhat, mint amennyire számított. Mér­legeljen okosan! dagn/.humk jövő hófcou ms gj o l o n 6.8 ■/. á múlj ó l: ♦ Ötven éve alakult meg Komáromban a magyar Területi Színház. A jubileum apro­póján nemrég konferenciát szerveztek, amelyen résztvevők ugyan ünnepi, de ko­rántsem felhődén hangulatban elemezték és értékelték az eltelt időszakot. ♦ A korrupció univerzális jelenség. Mond­hatni, hogy az emberiség egyik legzseniáli­sabb találmánya, csupán az a baj vele, hogy - akárcsak a polip - elpusztíthatatlan. + Kulka János Budapest öt színházában játszik mostanság. Fizikailag jól búja a strapát, lelkileg nem annyira. Azt mondja, a sok munka szétszórttá teszi. + A Genezáret-tó és környéke lépten-nyo- mon Jézus emlékét idézi. Itt történt a nagy csoda, amikor száraz lábbal járt a felszínén. ♦ Dubovszky Lászlót évek óta Dubcsekként ismerik. A Sláger Rádió reggeli műsorának köszönhetően szűkebb pátriája, Tornaija oly gyorsan bependerült a köztudatba, hogy Dubcsek háza előtt kirándulóbuszok állnak meg.

Next

/
Thumbnails
Contents