Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-21 / 116. szám, kedd
1 SZÓ 2002. MÁJUS 21. Kitekintő gy dologban mindenki egyetért Szöultól Tokióig: a szerintük európai dominanciájú FIFA-ban fogalmuk sincs arról, mi az a Kelet, ráadásul még csak nem is kíváncsiak rá Gyere, és érezd a lázat! íyere, és érezd a lázat! , mondat egy hirdetés töre- éke, s megalkotója való- zínűleg nem is gondolta, lilyen sokrétű igazságot ön- ött formába. Vesse pillantá- át az ember a világfutball 'ármely pontjára, ott a láz. Lázas készülődés” - hogy e zürke stilisztikai falazóe- 2mmel jellemezzem a csaltok „háza táját”. KRAJCZÁR GYULA le igaz a láz, ha a nemzetközi szö- etség életét szimatoljuk, igaz, ha a zervezők harcait szemléljük, és ;az, ha a biznisz világát vesszük, i jó futballtól persze nem kunszt ízba jönni, vannak itt azonban lyan lázak is, amelyeket szívesen agyna ki az ember. A legkevésbé alán éppen ott szeretnénk felhe- ülni, ahol a hirdetés ígéri: Gyere, s érezd a lázat a Korean Air légi- ársasággal! i labdarúgás vüága történetének lső olyan világbajnokságára kézül, melyet két ország rendez közö- en. Sokan gondolják úgy, hogy ér- íemes a tapasztalatokat figyelni, hi- zen ez lesz a jövő: olyan mértékű öltségekről van szó, amelyek az gyrendezős felfogás alapján eleve izámák a kisebb vagy nem olyan ;azdag országokat a rendezésből, /lások kezdettől szkeptikusok, s a :ét házigazda, Korea és Japán bősé- ;esen szolgáltat is érveket az előzőknek. Csak erősíti a negatív elhangokat, hogy a rendezők a vi- áktól szabdalt és a korrupció gyamja által körüllengett nemzetközi abdarúgó-szövetségtől, a FIFA-tól em kaphatják meg a szokásos erős látszelet. A szurkolók csak abban ázhatnak, hogy ismét egyszer maja a játék lesz az, amely az egész örténetet széppé formálhatja, íz eredeti ötlet egyszerű volt. Va- amikor Ázsiában is kellene világbajnokságot rendezni. Ebben egyrészt benne volt a FIFA hagyományos missziós indíttatása, másrészt az a széles körben vitatott vélemény is, hogy Ázsiában szépen fejlődik a futball. A nemzetközi futballvilágban szokásos eljárásoknak megfelelően 1994-ben Jo- ao Havelange akkori FIFA-elnök egy bizalmas tárgyaláson megígérte a japán vezetőknek, hogy 2002- ben ők rendezhetik a vb-t. Aztán a japánok akkor nem jutottak ki a Mundialra, míg a dél-koreaiak igen, és büszkén fel is vetették a közös rendezés ötletét. A ma már igen nehezen nyomon követhető érdekváltozások miatt számos európai szövetség karolta fel az eszmét, és a választások előtt álló Ha- yelange nem akart ujjat húzni az Óvilág hatalmasságaival. Megszületett a döntés: Korea és Japán próbálkozzon együtt. A győztesek örültek, azon pedig senki sem gondolkodott el akkor, milyen pozícióban és milyen viszonyban van ez a két ország, mit is jelent ez a közös rendezés. Azóta viszont az egész világ egy emberként nem érti, mi köze van a futballhoz az új japán történelemkönyveknek, annak, hogy a japán miniszterelnök egy sinto templomba látogat, mi köze van hozzá a háborúnak, sőt a háború előtti időknek. Mi köze van a futballhoz egy csomó olyan dolognak, amelyről eddig is tudtak azon kevesek, akiket ez érdekelt, csak ők nem nagyon forogtak fut- ballkörökben. Azóta tudomásul kellett venni, hogy két, egymással történelmileg perben álló, ráadásul gazdasági pályáját tekintve nagyon is eltérő fázisban lévő országra bízták a rendezést. Az érintettek persze ismerik egymást, de legalábbis azt tudják, hogy mit gondolnak a másikról. A lehetőséget azonban meg kellett ragadni, és az egyszerűség kedvéért mindegyikőjük úgy fogta fel a helyzetet, mintha ő lenne a kizárólagos rendező. Pontosabban: szabályosan kettévágták a világbajnokságot, elosztották a meccseket, külön-külön létrehoztak egy szervezőbizottságot, és mindenki önállóan munkálkodik azóta is a saját fél rendezvényén. Ahogy egy japán lap írta: fél szívvel egy fél rendezvényen. A hírek rendre arról szólnak, hogy a felek rendkívül agresszívnek és kellemetlenkedőnek érzik a másikat. A két ország között hagyományosan meglévő viták pedig ahelyett, hogy enyhülnének, még új momentummal bővülnek: mindenhez hozzá tudják tenni, hogy mi meg ezekkel akarunk közös világbajnokságot rendezni. Az érdekes az, hogy a két ország között a mai élet, a mai problémák szempontjából alig-alig van nézeteltérés. Legfeljebb egy területi vitát említhetünk: mindkét ország igényt tart a jelenleg koreai fennhatóság alatt lévő Tokto (japánul Takeshi- ma) szigetére, de ez a probléma sem kerül naponta felszínre. A lázat a múlt okozza. Korea 1910-től a második világháború végéig japán megszállás alatt volt, és ez az időszak alapvetően határozza meg a koreaiak gondolkodását a két nép viszonyáról. A japán elit egészen másképp interpretálja az eseményeket, és ez természetesen jelenik meg a japán kormányok megnyilvánulásaiban, a japán visszaemlékezésekben, tankönyvekben is. Bár eddig három japán miniszterelnök kért bocsánatot a megszállás és a háború alatti atrocitásokért, ennek őszinteségében Ázsia-szerte kételkednek. Egy példa az eltérő interpretációk jellegére a koreai komforthölgyek ügye. A háború alatt koreai nők tömegeit „használta” a japán hadsereg szexuális szolgáltatásokra. A koreaiak ennek elismerését és kártérítést követelnek, lévén az érintetteket a japánok kényszerítették erre. A japánok hivatalosan ezt nem ismerik el, miközben újságcikkek és könyvek jelennek meg arról, hogy valóban léteztek ezek a szolgáltató intézmények, ám azokban csak olyan nők voltak, akik egyébként is prostitúcióból éltek. Tokióban van egy sinto szentély, a Yasukuni, amely többek között a második világháborús japán veszteségek emlékhelye. (Mások mellett 14 háborús bűnösnek tartott katona is nyugszik itt.) Az ázsiai országok (és különösképpen Korea) érzékenyen figyelik, mi történik e jelképes hely körül. A Yasukuni szabályos zarándokhelye a japán második világ- háborús felelősségét el nem ismerő erőknek. Időnként, a legutóbbi periódusban évente többnyire egyszer, a japán miniszterelnök is tiszteletét teszi itt. Ilyenkor mindig éleződik a feszültség az ország és egykori háborús ellenfelei között. Érthetően nem sokat javított a japán-koreai viszonyon, hogy Koidzumi Dzsunicsi- ro jelenlegi japán kormányfő áprilisban meglepetésszerűen rendkívüli látogatást tett ott a „szokásos” augusztusi viziten kívül. Ezen az alaphozzáálláson aztán szépen sarjadnak az érzékenységek. A rivalizálás jellemző megnyilvánulása - most már túl a történelmi nézeteltéréseken - a világbajnokság helyi fő szponzorainak viselkedése. Bár a szervezők kettéosztották a vüágbajnokságot, a szponzorok természetesen úgy érzik, hogy ők az egész rendezvény támogatói. Sem a japán cégek nem korlátozzák kampányaikat Japánra, sem a koreaiak Koreára. Mint minden normális társaság, reklám- kampányaikban azt szerették bizonyítani, hogy ők az adott gazdasági ágazatban a világ teteje, és természetesen a másik országban mindig van olyan vállalat, amely szintén a világ tetejének érzi magát. A japán lapok arról írnak, hogy a koreai cégek ki akarják sajátítani a világbajnokságot, és le akarják győzni a japánokat. A koreaiak viszont arról értekeznek, hogy a japánok a világbajnokság örve alatt náluk akarnak piacot hódítani azáltal, hogy bevezetik az új márkáikat. A vita mögött egyrészt ott áll az a gazdasági mentalitás, amely annyira jellemző mindkét Japán divatirányzat: minden gömbölyű (Fotók: Népszabadság) Előkészület: koreai buddhista gyerekek barátságos meccse amerikaiak ellen országra: a szigorúan védett hazai piac sáncai mögül kell az egész világot meghódítani. És természetesen ott áll az a tény is, hogy Korea évtizedek óta a japán receptet követi, pontosan azon az úton kíván boldogulni, mint Japán, viszont a világ szemében még mindig nem érte utol gyűlölt példaképét. Bár a reklámpiac általában hajlamos az elvadulásra, olyan vehemens viták, amelyek itt a világbajnokság körül fakadnak, azért még ezen a piacon is ritkaságszámba mennek. További problémát jelent, és itt „végre” már nincs is ellentét, hogy a két ország lakossága sportszempontból messze nem látja olyan fontosnak az eseményt, mint ahogy azt a világ más részein tartják. Mindkét országban abszolút vezető, mindent taroló sport a baseball, egyes felmérések szerint az emberek 55 százalékának ez a kedvence. A futball még dobogós helyre se számíthat. Ráadásul Japánban éppen most kezdődik a base- ballszezon. Egy Ronaldo vagy egy Zinadine Zidane nem tud olyat tenni a Távol-Keleten, amely figyelmet ébresztene akkor, amikor Icsiro Suzuki elüti a labdát. Japánban ugyan már ennek ellenére sikerült értékesíteni a jegyeket, Koreában azonban még majdnem a negyedük gazdára vár. A helyi lapok szerint a fut- ballarénákban majd rockkoncert- mentalitást figyelhetünk meg: nem nagyon értik majd, mi történik, de üvöltenek, mert buli van. A japán sajtó általában nagyon lehangoló véleménnyel van a négy éve rendezett naganói téli olimpiáról, és egyre inkább felemlegeti, ahogy közeledik a futball-világbaj- nokság. Az akkori elemi hibák sorozatának megismétlődésétől tartanak. Szinte már nincs olyan eleme a szervezésnek, amit ne bírálnának. Nehezményezik például, hogy a szervezőbizottság nem főállásúak- ból áll, hanem vállalati menedzsereket kértek kölcsön átmenetileg. Ez azt jelentheti, hogy a fő feladatuk, a karrierszempontjaik nem a minél jobb világbajnokság megrendezésére ösztönzi őket. Ebből vezetik le például a hazai reklámkampány sikertelenségét, melynek terveit kifejezetten tréfaként mutatják be. Ami igaz, az igaz, egyetlen japán futballsztár sem tűnt fel a kampányban. Még a rendezvény kabalafiguráit is egy hetvenéves fazon mutatta be Tokióban, bár az időseket arrafelé jobban tisztelik, mint errefelé. Egy dologban azonban mindenki egyetért Szöultól Tokióig: a szerintük európai dominanciájú FIFA-ban fogalmuk sincs arról, mi az a Kelet, ráadásul még csak nem is kíváncsiak rá. Nagy fájdalmuk a szervezőknek, hogy a szokásoktól eltérően a nemzetközi szövetség nem Szöuli rendőrök vb-köszöntő parádéja hozott létre a rendező országokban irodát. így minden egyes kérdés megtárgyalásához vagy eldöntéséhez Svájcba kellett utazni. De a FIFA ettől függetlenül is állandóan megsértette a szervezőket, méghozzá úgy, hogy többnyire észre se vette. Nem akarta elfogadni, hogy a japánok a vb jelképein lévő szövegeket a saját írásjeleikkel (kanji) írják, nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a rendezvény megjelölésében „koreai-japán” vagy Japán-koreai” sorrendet használjanak stb. S ezekkel bizony naponta ejtett újabb és újabb sebeket. Árról szintén nem a rendezők tehetnek, hogy a felkészülési időszak egybeesik a FIFA válságával. A jelenlegi elnök, a svájci Sepp Blatter működését folyamatosan botrány- szagú események kísérik. A szövetség finanszírozásával foglalkozó ügynökség csődje, majd a világbajnokság közvetítési jogaival rendelkező Kirch-csoport összeomlása után várható volt, hogy előbb-utóbb lesznek, akik megelégelik a hagyományos „hűbéri” viszonyokat és főképp a „hűbérúri” mentalitást. S lön: Michel Zen-Ruffinen, a szervezet főtitkára kitálalt. Egy huszonkét oldalas írásműben foglalta össze azokat az állítólagos pénzügyi és hatalmi visszaéléseket, melyeket ő tapasztalt. Az írás azonnal fórumot is kapott, lehozta a svájci Sonntags Zeitung. Blattemek ezek után meglehetősen nagy feladatot jelent, hogy a világbajnokság nyitányakor még ő legyen az elnök. Ugyanakkor minden érintett egybehangzóan állítja, hogy az összes feszültség ellenére a világbajnokság magas színvonalon előkészíttetett. A biztonsági problémák ugyan szeptember 11. után némileg elbizonytalanítottak a szervezőket, s ezen a téren a nevezett időpont óta amúgy sem mer senki biztosakat állítani, ma mindenki úgy látja, a szervezők készen állnak. Kim De Dzsung koreai elnök minden idők legmagasabb színvonalú világbajnokságát prognosztizálja, és a döntőre Japánba készül. Szó van arról, hogy Akihito császár és Mi- csiko császárné pedig részt venne Szöulban a megnyitón.
