Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-21 / 116. szám, kedd

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 2 KOMMENTÁR Gyermekbarát döntés PÁKOZDI GERTRUD Kevesen vonják kétségbe, úgy helyes, ha a szülők keresetétől füg­getlenül minden gyermekre folyósítanak családi póüékot. Úgy álta­lánosságban a gyermekgondozási járadék-köznyelven „anyasági” - emelését sem kifogásolja senki, akiben működik a családot válla­lók iránti természetes szolidaritás. Tény, hogy a folyósítás eddigi rendszere főképp azokat a családokat sújtotta, amelyekben a szülők keresete mindössze néhány koronával volt nagyobb annál az összegnél, amely fölött a törvény szerint már nem igényelhető ilyen támogatás. A parlament úgy döntött, júliustól az összes gyer­mekes család részesül a megemelt összegű családi pótlékban. Igaz­ságos ez a megoldás; a demokratikus országokban világszerte ilyenre törekednek. A parlamenti döntésnek ezzel a részével tehát nem is lenne baj, hi­szen a megemelt összegű anyaságival és az alanyi jogon járó, na­gyobb összegű családi pótlékkal meg az ugyancsak nagyobb összegű gyermekgondozási járadékkal jó néhány család kerülhet jobb anyagi helyzetbe. Márpedig ahol naponta küszködnek filléres gondokkal, ott minden plusz százasnak ezernyi helye van. Gondot az jelent, hogy egyelőre nincs az a pénzügy-minisztériumi hivatalnok, aki bi­zonyossággal meg tudná mondani, az állam milyen forrásból lesz ké­pes fedezni a többletkiadásokat. A költségvetés mozgástere, sajnos, nagyon szűk, és az átcsoportosításoknál bármilyen irányban lépnek is, félő, hogy a végeredmény a büdzsé hiányának további növekedése lesz. A nagyvonalúság dicséretes, ha az állam nem fuldoklik adóssá­gokban. Az állam eddig már számos lépésével bizonyította, működé­si költségeit képtelen csökkenteni, adósságait viszont annál nagyvo­nalúbban növeli. Félő, azoknak a gazdasági elemzőknek van igazuk, akik a családtámogatás más, az állam szempontjából ésszerűbb for­máját választanák. Úgy módosítanák az adózási rendszert, hogy az adó összege a jövedelem nagyságának és a gyermekek számának függvénye lenne. Az állam adósságainak törlesztését végül is az adófizető állja. Kétség­telen, hogy elegánsabb és demokratikusabb az alanyi jogon járó csa­ládi pótlék juttatása, de a legelegánsabb az lenne, ha egy üyen döntés után még a legborúlátóbb gazdasági elemzőben sem merülhetne fel a kérdés: telik majd rá? Nem nehéz megválaszolni, mi ihlette a már- már csak elméletben létező koalíciós többséget a családtámogatás kétségkívül nagyvonalú növelésére, miközben tudjuk, hogy tucatnyi tényező veszélyezteti az egyensúlyhiány keretek között tartását. Kö­zelednek a választások... JEGYZET Vér és arany SZÁSZI ZOLTÁN Igaz, ami igaz, gyerekkorom grundjain, a halálosan komoly focicsaták mellékzöngéjeként nálunk is elcsattant néhány sze- lídebb pofon és volt némi trikó- húzogatás az ellenfélen, de ak­kor már nagyon vitatott gól vagy tizenegyes volt a tét. Időről időre akadtak bíróverések a falusi meccseken is. Igaz, nem túl gyakran. Mostanában viszont naponta látunk sport helyett pankrációt, hiszen a tömegpszi­chózis legveszélyesebb doboza egyenes adásban, tucatnyi csa­tornán közvetíti az összecsapá­sokat. Lásd a hétvégi „véres vízi­labda” bajnoki döntőt, Budapes­ten. Hajtanak a fiúk, ami belefér, néha egy-egy lenyomás, ennyi még belefér. De az már mégsem, hogy vízilabda helyett vízibok­szot nézzen a kedves sportrajon­gó. Akinek esetleg némi pénze is kockán forog, mert fogadott ked­venceire. Issza hát a sportrajon­gó egyre keserűbb italát és bosszankodik. Mert nem is olyan rég igen ritkán fordult elő ilyes­mi. Inkább a szurkolótábor kala­pálta egymást hevületében meg a „sport” kedvéért. Az viszont, amit ma a pályán, a stadionban, a medencében látunk, bizony el­riasztja a nézőt. Én még tizené­ves koromban nyugodtan elme­hettem meccsre. Ma már meg­gondolom. Mert hokit, focit és vízilabdát szeretnék nézni, nem „vízibokszot”, fogorvosok adó- sávját emelő hokimeccseket. Fo­ci helyett pedig semmi kedvem a nézők anyázását hallgatni, vere­kedését nézni. Valamikor volt a nemes eszme, amit olykor még ma is hangsúlyoznak, hogy „gyorsabban, erősebben, maga­sabbra”! Mostanában minderről megfeledkezünk és a sport- szerűség kap balhorgokat. Övön alul és jó mélyen. TALLÓZÓ H PRAVDA „Csak olyan politikai csoportosult nyerheti meg a választásokat és al; kíthat működőképes kormány amelynek van természetes vezért egyeduralkodója” - írja a Pravd; „Am éppen ez a szlovákiai jobbold: legnagyobb gyengéje - egy ilye alak sem tűnik fel, távlatilag sen Mind a három meghatározó szlová jobboldali pártnak, vagyis a KDL nak, az SDKÚ-nak és az ANO-na egyként kb. 7,5%-a van. S ezen politikai szempontból fontos poi ton sokkal jobban áll az egyébkéi szétvert baloldal” - úja a lap Robe: Ficóra, a Smer elnökére utalv: Hozzáteszi, hogy a Dzurinda ált: megálmodott KDH-SDKÚ-ANC MKP koalíción belül a magyar párt legerősebb. Amíg ez így marad, jobboldal „nemzeti” blokkjának k- Mit dühöng, uram? A béreket ugyan nem emeltük a duplájára, viszont a csúszópénzek ötszáz százalékkal alakítására irányuló tervek a lej emelkedtek, /^zért ez sem sikerül sok országban! (Peter Gossányi karikatúrája) jobb esetben is nevetségese] mmmmmmmmmmmmmammmmmmmmmmmmmmmmmmmmemmmmmmmrBmmmmmmmmmmmmmmtsmrmmtmmrm Rosszabb esetben szomorúak. Az utóbbi két évben mintegy 50 ezer hektár földet legalizáltak a Benes-dekrétumok utódtörvényeivel, rendeletéivel Orosz rulett - hat golyóval Az Új Szóban közzétett inter­netes fórumban sajnos nem vehetek részt, mivel a ZETA MODEL 2226 írógépem erre nem nyújt lehetőséget. SOÓKY LÁSZLÓ Ugyanakkor szívesen megbeszélnék egy dolgot az egyik úrral (vagy úr­hölggyel), amit ő vetett fel második hozzászólásának Ad 2. blokkjában. Esedeg úgy, hogy szakértőként a mezőgazdasági államtitkár kügazí- taná és tisztába tenné kusza gondo­latainkat. Bevezetőm végén még annyit: nem vagyok közel a tűzhöz, ennélfogva nem is nagyon tudha­tom, „hogy megy ez”. Elemezzük az Ad 2. részt, melyben a szerző ezt ír­ja: „Az MKP áldozatvállalása volt nem megnyitni a Benes-dekrétu­mok kérdését.” Ezt a témát mond­juk öt kérdéskör felvetésével beszél­hetnénk meg, úgymint: 1. Az MKP áldozatot vagy felelősséget vállalt-e a felvidéki magyarsággal kapcsolat­ban? Továbbmenve. Ki lett az áldo­zat? Ha ezt a rejtélyt sikerül megfej­tenünk, és mondjuk találunk egy ál­dozatot, akkor számon kérhető-e az „áldozathozó” felelőssége? Bontsuk két részre a Benes-dekrétumokat: 1/1 Politikai vetület; 1/2 Gazdasági vetület. Ha a dekrétumok politikai vetületeit elemezzük, akkor a felvi­déki magyarság azon részének, amely 1948 után született, általá­ban nem jelentenek különösebb lel­ki fájdalmat, ha csak a szüleitől nem hallott a tragikus eseményekről. Azok viszont, akik megélték, min­denüket elveszítve, s most főleg Ma­gyarországról néznek haza, ma sem váltak közömbössé. Egyezzünk meg abban, hogy irányukba egy nagyvo­nalú bocsánatkérés helyénvaló lett volna, s az lenne ma is. A dekrétumok gazdasági vetülete merőben más megközelítést igé­nyel, mert a rendeletek Szlovákia érvényes törvényeiben tovább élnek és tovább diszkriminálják hazai ma­gyarságunkat. Maguk a vagyonfosz­tó dekrétumok mintegy 200 ezer magyar családot érintettek közvet­lenül, ami a nagybirtokokat leszá­mítva is több mint 400 ezer hektár termőföldtől, erdőtől és egyéb terü­letektől fosztotta meg a magyarsá­got. Ha ezt lefordítjuk a matematika nyelvére, akkor a mai szlovákiai ára­kon 12 milliárd korona egyszeri el­adási értéket kapunk. Ennél viszont tovább kell lépnünk, hiszen az EU-s földárakat alapul véve az akkor el­kobzott föld mai értéke mintegy 8 milliárd euró, azaz nagyjából 320 milliárd korona piaci érték. Ezért ne tekintsük véletlennek azt, hogy a földtörvény nem tér vissza a Benes- dekrétumok megszületése elé, mi­ként azt se, hogy ma senki sem szor­galmazza a termőföld rendezéséről szóló törvény (330/1991) végrehaj­tását. Azt sem hagyhatjuk figyel­men kívül, hogy a mezőgazdasági minisztérium már a jelenlegi kor­mány működése idején hozott olyan intézkedéseket, amelyek a szlovák klientúrát hozzák előnyös helyzet­be. Hirtelenjében előrajzottak a Tát­ra alól azok az „örökösök”, akik még néhány évvel ezelőtt azt sem tud­ták, merre van a térképen Marcel- háza, Karva vagy Vut, most viszont a huszonöt éves, jól tájékozott szlo­vák fiatalemberek arra is emlékez­nek, merre kapáltak ötven évvel ezelőtt. A szerző most joggal tehet­né fel a kérdést: mi köze mindehhez az MKP-nak? Sajnos azt kell mon­danom, sok. A koalíciós szerződés aláírásakor ugyanis a szlovák fel pontosan tudta, hogy ha az MKP el­lenzékben marad, a fenti kérdéskör nem kerül le a napirendről sem Szlovákiában, sem az Európa Parla­mentben. S tudta azt is, hogy az MKP az ellenzék soraiból külföldi segítséggel megakadályozhatta vol­na a termőföld napjainkban dúló ,jogi rendezését”. Attól a naptól kezdve, hogy az MKP elkötelezte magát arra, hogy négy esztendeig nem nyitja meg a Benes-dekrétu­mok ügyét, beindult a gépezet. Az utóbbi két évben mintegy 50 ezer hektár termőföldet legalizáltak a Benes-dekrétumok utódtörvényei­vel és rendeletéivel maguk számára Talán mégis meg kellett volna nyitni azokat a fránya dekrétumokat. a volt szlovák telepesek, amely föld­területek jelentős része már ma nor­vég, német és egyéb európai uniós tagállam polgárának birtokába ke­rült. Lassan tehát eljutunk oda, kit is tekinthetünk áldozatnak. Az MKP ugye egy párt, mely mindennel ren­delkezik, amivel egy üyen tömörü­lésnek rendelkeznie kell: alapsza­bállyal, tagsággal, belső törvényes­séggel, programmal, ami egy nem­zeti közösséget képviselő párt szá­mára hatalmas felelősség. A Felvi­dék magyarságának pedig van egy pártja, az MKP, melynek egy-egy vá­lasztási időszakra szavazataival le­gitimitást ad, mert ez a felvidéki magyar virtus, ezt diktálja a tiszte; sége, ezt tekinti örökségének. Mé akkor is, ha az MKP akkora áldoz; tot vállalt Szlovákia csatlakozási s kereinek érdekében, hogy feláldo: ta érte önmaga programját és v; lasztói földvagyonának tetemes n szét. Egy korábbi változatot múlt ketten ismerünk, miszerint Iste annyira szerette az ő népét, hog feláldozta érte egyszülött fiát, an persze egészen más dimenzió. Összegezve tehát egyet kell érti nem az említett szerzővel: a Bene dekrétumok megnyitása lassan v; lóban indokolatlanná válik, o nagy mértékben fogy a földterüle Igaz, most néhány találékony er bér felfedezte, hogy majd mindé községben létezett gazdaközössé melynek földvagyonán anno meg; lapították a mezőgazdasági szőve kezeteket. Ezt a földet dobják mo piacra a vagyonkezelők. Na; előnye az, hogy egy tulajdonlapé van az egész vagyon, nem kell k resgélni. Felvidéki magyar viszon latban ez nagyjából százezer hekt: lehet, illetve volt. Hogy az intem tes fórum szakzsargonjainak eg) kével éljek: ez Valamivel nagyol buli, mint a hajógyár lenyúlása vo belefér vagy száz kisebb ipari üze ára. Nem hinné el kedves, virtuo: tásukkal milyen briliáns jogi ford latokat képesek teremteni a felvid ki magyar hivatalnokok, a tulajdo lapok keverésében néhai Rodol más sem lehetne mellettük. Tál: mégis meg kellett volna nyitni az kát a fránya dekrétumokat, mert, 1 mérsékletre intjük is önmagunk: annyira ostobának talán mégse ki lene lennünk, hogy hat golyóv játsszunk orosz rulettet. Kelta tigrissé avanzsált az ország, amely nem is olyan régen még Nagy-Britannia hátsó udvara és legjobban kizsákmányolt szegényháza volt Írország, az európai sziget, ahol merő unalom a kampány GÖRFÖL ZSUZSA Valakik mintha mulasztást követtek volna el - nem szóltak az íreknek, hogy Európában komoly válságba kerültek a hagyományos centrista pártok. Némi iróniával így lehetne egy mondattal kommentálni a pén­teki írországi parlamenti választá­sok eredményeit. Mi csak irigyelheijük az úeket - sza­kértők szerint merő unalom volt a mindössze 21 napos kampány. Min­den párt ugyanazt ígérte: kisebb adókat, nagyobb fejlesztési alapo­kat, több és jobb iskolát, óvodát, magasabb színvonalú egészségügyi ellátást. Árnyalatnyi különbségek csak a merész, de reális tervek fi- nanszúozásának módjában mutat­koztak - azok is csak módjával. Az úek ugyanis hagyományosan nem annyira politikai programokat, mint inkább személyiségeket választa­nak. Ezért aztán a választási kampá­nyuk is egészen más, mint a konti­nensen szokásos: nem járnak nagy­gyűlésekre, beülnek kedvenc kocs­májukba vagy klubjukba, és meg­váljék, amíg betér oda egy voksra vágyó politikus, fizet egy rundó sört, és elmondja, mit is szeretne. Mindenkit meghallgatnak - majd döntenek. Egyedülállóan bonyolul­tan, de szerintük nagyon igazságo­san. Írországban ugyanis nemcsak a kiválasztott pártra adja le voksát a polgár, hanem rangsorolja a többi indulót is, s ezekből az országos szinten leadott preferenciaszavaza­tokból a pártok akár meghatározó számú mandátumhoz juthatnak. Írország még nem is olyan régen Európa egyik szegényháza volt, a gazdag Nagy-Britannia legközeleb­bi és legjobban kizsákmányolt gyar­mata. Sziget - földrajzi, gazdasági, társadalmi és vallási értelemben egyaránt. Az elmúlt öt évben vi­szont a prosperitás, a gyors gazda­sági növekedés szigetévé vált, s a szaporodó gazdasági problémákkal küzdő EU-ban kiérdemelte a „kelta tigris” elnevezést. Már 1997-ben sem volt olyan rossz a gazdasági helyzet Írországban, Szlovákia pél­dául csak álmodhat azokról a viszo­nyokról, amelyek a Fine Gael-mun- káspárti koalíció leváltására kész­tették az íreket. A GDP növekedése rendre 4% körül mozgott, a munka­nélküliségi ráta pedig 10%-os volt. Az új jobbközép koalíció (Fianna Fá- il-Progresszív Demokrata Párt) vi­szont egy év után elérte, hogy az utóbbi négy évben már 10%-os volt a gazdasági növekedés és a munka- nélküliség visszaesett 4%-ra. A gaz­dasági csoda két pillérre épült: a fo­kozatos adócsökkentésre és a me­rész, de átgondolt gazdaságfejlesz­tési programokra, amelyek számta­lan új munkahelyet teremtettek. Annyit, hogy egyre több vendég- munkást fogad Írország: egyrészt magasan képzett szakembereket, másrészt kétkezi, munkásokat - azok helyére, akik magasabb szak- képzettséghez jutottak a nagyvona­lú képesítésfejlesztó programok és a bőkezűen támogatott oktatási rend­szer eredményes működése folytán, ír sajátosság az is, hogy a bevándor­lók nagy száma ellenére - igaz, sok köztük az Amerikából visszaván- dorló ír - a nacionalista, rasszista szélsőjobb nem tudott teret nyerni. Ennek magyarázata nyüván az ú történelemben keresendő, amely­ben a nemzeti és gazdasági elnyo­más kiváltotta kivándorlás évszáza­dokon át főszereplő volt. Természe­tesen a nacionalizmus sem idegen az írektől, de annak inkább vallási, semmint nemzetiségi vagy faji cél­pontja van. Az is gyengülőfélben, mégpedig éppen az eddig kormány­zó jobbközépnek köszönhetően: a négy éve aláírt nagypénteki meg­állapodás az északír helyzet rende­zéséről feloldotta a katolikus-pro­testáns feszültségek jelentős részét, még ha a megállapodás nem való­sult is meg teljesen. Ilyen öt év után az úek úgy döntöt­tek, nem követik az Európa legtöbb országában szinte kötelező kor­mányváltások hagyományát és is­mét Bertie Ahemt akarják kor­mányfőnek - mégpedig erősebb­nek, mint eddig. Ez-még Írország­ban is ritka eset: 60 éve nem volt kormány, amely kitöltötte volna az öt évet, 1969 óta nem választottak újjá egyetlen miniszterelnököt sem, s 1973 óta egyetlen párt sem tudott koalíciós partner nélkül kormá­nyozni. Most van rá esély, bár a Fi­anna Fáil hajszálnyira elmarad az abszolút többségtől - viszont ele­gendő lesz számára néhány függet­len képviselő támogatása, amire bizton számíthat. Akivel viszont Ahem semmiképpen sem alakítana koalíciót, az a Sinn Fe­rn, az IRA politikai szárnya, amely ugyancsak jelentősen megerősö­dött, s az eddigi egy helyett való­színűleg öt képviselője lesz a Dail 166 tagú alsóházában. Ahem ugyanis határozottan ragaszkodik a nagypénteki megállapodás követke­zetes teljesítéséhez, s amíg az IRA fel nem oszlik, nem kacérkodik az egy­re népszerűbb Sinn Feinnel. Még ak­kor sem, ha vezetője, Gerry Adams az ország második legnépszerűbb politikusa. Megteheti ezt, mégpedig minden negatív következmény nél­kül, hiszen ő a népszerűségi lista ve­zetője, ami egy kormányfő esetéb ugyancsak európai unikum. Megerősödött helyzetében Ben Ahem, a képzett könyvelő hozzál; hat az elszabadult költségvetési ] adások lefaragásához, ami végső s ron az adóterhek további csökker sét és a gazdasági növeked megőrzését eredményezheti. Vág; bebizonyíthatja, hogy mindaz, an Írország elért, több, mint gazdas: csoda. A csoda három napig tart gazdasági csoda jó, ha három év Itt egészen másról van szó: egy . gondolt, lépésről lépésre megváló tott gazdasági átalakulásról, ami a szociális vonatkozásokat is szí előtt tartja, minek köszönhető nemcsak támogatói, hanem haszc élvezői köre is nagyon szél Végsósoron nemcsak biztonság zetet, hanem egy fokkal többet, n gabiztosságot is adott a polgárt nak. Ismerve Írország múltját, e; némi túlzással - történelmi te Meg példa és kihívás Észak-írorsz számára, hiszen Tony Blair brit k mánya Bertie Ahem szövetségese

Next

/
Thumbnails
Contents