Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-18 / 114. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 18. Közélet 5 Súlyos erkölcsi és anyagi veszteséget jelent a református gyülekezeteknek az egyházi ingatlan rendezetlensége Nem mondunk le vagyonúnkról A hazai református keresz­tyén egyház évek óta küzd azért, hogy visszakapja a há­ború után elkobzott ingatlan­jait; szántóit, erdőit, iskoláit, lelkészlakjait. Mind ez ideig eredménytelenül. V. KRASZNICA MELITTA Dr. Erdélyi Géza püspökkel arról be­szélgettünk, miért nem sikerült ren­dezni ezt a kérdést és milyen hátrá­nyokkal jár ez az állapot. Püspök úr, a II. világháború után mire hivatkozva fosztották meg egyházukat a vagyonától? A vagyonelkobzás három fázisban történt: először is a Benes- dekrétumokra való hivatkozással, utána a körülbelül 1953-ig zajló ál­lamosítás következett, végül az öt­venes évek végén, a hatvanas évek elején az államosítás újabb hullá­ma. Ez utóbbiról azonban még csak értesítést sem küldtek az érintett egyházmegyéknek, egyszerűen át­írták a telekkönyvben a tulajdonos­ra vonatkozó részeket. Visszatérve a Benes-dekrétumokra: ezeket a ren­deleteket - a komáromi árvaházon kívül, amelyet államellenes góc­pontnak kiáltottak ki - kizárólag a gömöri egyházmegyében alkalmaz­ták, fasiszta együttműködéssel vá­dolva meg az ott élőket, beleértve a gyerekeket, az időseket, a hadifog­ságban sínylődő katonákat. Talán » Még csak értesítést sem küldtek, egyszerűen átírták a telekkönyvben a tulajdonosra > > vonatkozó részeket. >> nem kell külön hangsúlyoznom, mennyire sérelmesnek tartjuk az akkori államhatalom magatartását. Ráadásul egyetlen dekrétum sem vonatkozott és nem volt vonatkoz­tatható az egyházakra, erről a dek­rétum egyik záradéka gondosko­dott. Szóban megerősítették ezt az illetékes minisztériumok képviselői is, ám a gyakorlatban mást tapasz­talunk. Ez az igazságtalan állapot mind a mai napig fennáll, ezekre az ingatíanokra ugyanis a restitúció Dr. Erdélyi Géza: „Gyakran van olyan érzésem, hogy egyes kormányta­gok és képviselők, illetve az.MKP vezetősége között nem zavartalan az információcsere." (Vas Gyula felvétele) sem vonatkozott, visszaigénylési kérvényeinket éppen a dekrétu­mokra hivatkozva át sem vették, azonnal visszautasították a hivatal­nokok. Mi történt az államosított ingatla­nokkal? Már visszakerültek a re­formátus egyház tulajdonába? Csak egy bizonyos részük. Az ok pe­dig a restitúciós igények benyújtásá­nak rendkívül rövidre szabott határ­ideje. Sajnos, az akkori egyházi ve­zetésünk nem hozott olyan döntés, hogy valamennyi egyházmegye ré­szére együtt készítse el a beadvá­nyokat, pedig a gyülekezetek felve­tették igényüket. Minden gyüleke­zet maga kérvényezte az ingatlanok visszaadását, de, mint már említet­tem, sokan a hosszadalmas ügyinté­zés miatt kicsúsztak a határidőből. Konkrét példákat tudok, ahol a köz- jegyzőségeken több mint egy évre előre minden terminus foglalt volt. Ezek objektív okok, és nem értem, miért ne lehetne egy parlamenti módosítással meghosszabbítani a restitúcióra vonatkozó határidőt, mint ahogyan azt Magyarországon vagy Németországban megtették. Mekkora területről, illetve hány egyéb ingatlanról van szó? A vissza nem kapott földterület és erdő nagysága - beleértve a Benes- dekrétumokra hivatkozva elkobzot­takat is - meghaladja az 1000 hek­tárt, az épületek -például iskolák, tanítólakások, paróldák- száma pe­dig a 100-at. Ez az állapot rendkívül súlyos erkölcsi és - tegyük hozzá - anyagi veszteséget jelent egyhá­zunk számára. Hiszen ha szabadon rendelkezhetnénk az épületeinkkel, iskolákat, óvodákat alapíthatnánk, lelkészt fogadhatnának a gyüleke­zetek, a földek bérleti díjából pedig jórészt megoldódna anyagi helyze­tük, amely jelenleg bizony elég si­ralmas. Milyen lépéseket tettek az ügy rendezése érdekében? Többször tárgyaltunk az illetékes minisztériumokkal, az MKP vezeté­sével, a kormány elnökével és az ál­lamfővel is. Elküldtük nekik a vissza nem adott ingadanok jegyzékét, és felvázoltuk azokat az objektív té­nyezőket is, amelyek miatt a gyüle­kezetek képtelenek voltak megtar­tani a törvényben előírt határidő­ket. Külön rámutattunk arra, mi­lyen diszkriminatív módon érinte­nek bennünket a Benes-dekré- tumok. Általában azt a választ kap­tuk, hogy pillanatnyilag nincs lehe­tőség a restitúciós törvény újratár­gyalására, talán 4-5 év múlva ismét napirendre kerülhet. Ezért is fogad­tuk megdöbbenéssel, hogy tavasz- szal a katolikus egyház, éppen e tör­vény megnyitásának köszönhetően visszakapta erdőinek egy részét, a kitelepített magyar és német evan­gélikusok vagyonát pedig az evan­gélikus egyházra testálták. Kérdem én, a mi kérvényünket miért nem le­hetett ezekkel együtt elbírálni? Ezt jogi nyelven diszkriminációnak hív­ják, mi pedig, egyházi nyelvünkön, bűnnek tartjuk. Az eddigi sikerte­lenségek ellenére sem mondunk el jogos követelésünkről. Éppen a na­pokban találkozom Jaroslav Chle- bóval, a külügyminisztérium állam­titkárával, akivel az egyházi vagyon visszaadásáról, valamint a Kálvin János Teológiai Egyetem akkreditá­lásáról tárgyalunk. Ugyanis mind­két probléma fokozatosan politikai kérdéssé vált. Külföldi útjaim során, de a Szlovákiába látogató EU-kül- döttségek tagjai is mindig megkér­dezik tőlem, müyen stádiumban van ezeknek a problémáknak a ren­\\ Külön rámutattunk r arra, milyen diszk­riminatív módon érin­tenek bennünket a . > Benes-dekrétumok. \\ dezése, és én, sajnos, csak azt tu­dom mondani: még egyik sincs megoldva. Említette, hogy az MKP politiku­sainak is eljuttatták a vissza nem adott ingatlanok jegyzékét. Ők miként reagáltak kérelmükre? Mint egyházi vezető át tudom érez­ni vezető politikusaink helyzetét, tudom, mekkora a mozgásterük, ezért - bár úgy érzem, lenne rá okom - nem akarom bírálni őket. Különben sem tartom célravezető­nek a puszta kritikát. Inkább inspi­rálni szeretném őket arra, hogy bát­rabban nyúljanak a témához, vala­mennyi választott politikusunk áll­jon ki az igazságtalanság kiküszö­bölése mellett. Gyakran van olyan érzésem, hogy egyes kormánytagok és képviselők, illetve az MKP veze­tősége között nem zavartalan az in­formációcsere. Ez derült ki szá­momra a hozzánk eljuttatott válasz­leveleikből. Van még mit tenni ezen a téren is. Most állítólag Henry Kissingerrel is találkozni akar Meciar megint utazik? HÍRÖSSZEFOGLALÓ Washington. Vladimír Meciar ta­nácsadói azon serénykednek, hogy a volt kormányfő újabb körútra in­dulhasson az Égyesült Államokban. Meciar márciusi útja során azt han­goztatta, hogy Washingtonban sok új barátot szerzett, s hamarosan új­ra felkeresi őket. Meciar ezúttal szí­vesen találkozna két volt amerikai ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Nem engedhetjük meg, hogy az egyetemi szabadságjogokra hivatkozva manipulálják a felvételi vizsgákat, jelentette ki Martin Frone. Az oktatásügyi minisztérium államtitkára a Comenius Egyetem Menedzserképző Karán május 13- án történt esetre utalt. Ekkor utasí­tották el titkos szavazással a Jozef Komomík dékán felmentését szor­galmazó indítványt, melyet Fran- tisek Devínsky rektor kezdeménye­zett. A felmentésre azért került vol­na sor, mert olyan jelentkezőt is fel­vettek a karra, aki nem felelt meg a felvételi vizsga követelményeinek. A diák egyébként prominens személy gyermeke. Az oktatási tárca vizsgá­lóbizottságának szakvéleménye sze­külügyminiszterrel, Henry Kissin­gerrel és Alexander Haigdzsel. Egy­előre nem tudni, hogy a Demokrati­kus Szlovákiáért Mozgalom való­ban megszólította-e a két volt ma­gas rangú amerikai politikust. Egy magát megnevezni nem kívánó hír­forrás szerint az amerikai külügy­minisztérium is szerzett értesülése­ket Meciar állítólagos újabb tenge­rentúli útjáról, (t) rint a kar azzal sértette meg a felvé­teli rendet, hogy nem teijesztette az egyetemi tanács elé a vitatott felvé­teli eredményekkel kapcsolatos kér­déseket. Frone elmondta, azért tar­totta pártja, a Kereszténydemokrata Mozgalom székházában sajtótájé­koztatóját, mivel saját álláspontját képviselte. Erről az oktatásügyi mi­nisztert sem értesítette. Elutasította azonban azt a feltevést, hogy a tájé­koztató kampányfogás volna. A dé­kán is megjelent a sajtó képviselői előtt, s elutasította a személyét érin­tő vádakat. Kijelentette, az egyetem rektora diktátor, nincs joga az er­kölcsre hivatkozni. Hozzáfűzte, ne­vetségesnek tartja azt az állítást, hogy a kar alkalmazottai félnek tő­le, ezért nem mertek ellene fellépni a titkos szavazáskor, (érvé, s) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Az április 30-án lezárult pénzügyi évben a Kooperativa Biz­tosító fennállásának eddigi legjobb évét zárta: 3071 millió korona biz­tosítási díj begyűjtése mellett (9,58%-os piaci részesedés) 148,4 millió korona adózás előtti nyeresé­get könyvelt el; ez több mint kétsze­resen meghaladja az egy esztendő­vel ezelőtti profitot. Az ország má­sodik legnagyobb biztosítója 2002 első negyedében is kiválóan teljesí­tett, ugyanis 1980 müliós biztosítási bevételével már a hazai piac 15,8 százalékát hasította ki. Az osztrák Wiener Städtische Allgemeine Ver­sicherung csoport 91,36%-os tulaj­donában levő pénzintézet idén mintegy 5 milliárd koronás bevétel­lel és 14%-os piaci részesedéssel számol - közölte tegnap Csáky Jó­zsef, a Kooperativa elnöke. A tavaly a Kommunális Biztosító 95%-át fel­vásárló pénzintézet rendkívül sike­res volt a kötelező gépjármű-biztosí­tás liberalizált piacán; 370 ezer ügy­felével és 23%-os részesedésével a Szlovák Biztosító után a második legnagyobb szereplőnek számít - mondta Lelkes György alelnök. A napjainkban több mint 500 ezer ügyféllel és kiteijedt hálózattal ren­delkező pénzintézet mintegy 60, az élet- és vagyonbiztosítás szinte tel­jes területét felölelő pénzügyi pro­duktummal várja a klienseket, me­lyek közül - független szakértők ér­tékelése szerint - a Variant Kapital életbiztosítás a maga területén a legjobb Szlovákiában, (shz) Mikulás Dzurinda és Robert Fico újabb sárdobálása Csak egy nagy buborék HÍRÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Hazugsággal kezdte és fe­jezi be a megbízatási időszakot Mi­kulás Dzurinda kormányfő - jelen­tette ki Robert Fico. A Smer elnöke egyeüen párttal sem zárja ki a koalí­ció lehetőségét, de hamarosan köz­zéteszi, mely jelenlegi kormánypár­ti politikusok elfogadhatadanok számára. Leendő partnereitől va­gyonnyilatkozatot vár. Örül, hogy Vladimír Meciar nem tudja igazolni, miből építette a villáját, így ott „szép gyermekotthon lehet”. Dzurinda el­lenben úgy véli, az előcsaüakozási tárgyalási fejezetek újbóli megvita­tását szorgalmazó Fico hitelét vesz­tette külföldön. Fico mindentudó­nak állítja be magát, pedig „az igazi arca csak egy nagy buborék” - fogal­mazott a kormányfő, (s, t) Frone az egyetemi felvételi vizsgák manipulálásáról Nincs Komorník-ügy RÖVIDEN Fáj a foga a köztársasági elnöknek Pozsony. Fájós foga miatt begyulladt az államfő szájürege. Rudolf Schusternek hőemelkedése is volt, s kezelőorvosa antibiotikumo­kat írt elő számára. Az elnök tegnapi és mai programját törölték, néhány napos házi kezelést javasolnak neki. Az államfő csütörtö­kön macedón kollégáját, Borisz Trajkovszkit sem kísérte el Montserrat Caballé spanyol operaénekesnő pozsonyi fellépésére. Jövő heti programjáról hétfőn tájékoztatnak. (TASR) SZDSZ-ANO-találkozó Budapesten Pozsony. A kedvezménytörvény körüli problémák megoldása eny­hítheti a szlovák-magyar viszonyban tapasztalható feszültségeket - állapodott meg elvi szinten a szlovákiai Új Polgár Szövetsége (ANO) és a magyarországi Szabaddemokraták Szövetsége (SZDSZ). A két pát tegnapi budapesti találkozóján a Benes- dekrétumok kérdése, valamint a választások utáni magyarországi és a választások előtti szlovákiai helyzet is szóba került. (SITA) Uniós segítség a hazai filmeseknek Brüsszel. Az Európai Unió több tagjelölt államához hasonlóan idén vagy legkésőbb a jövő évtől Szlovákia is bekapcsolódhat az Európai Bizottság filmgyártást támogató programjába. A MEDIA 2001 és 2005 között 400 millió euróval járul hozzá az európai fil­mesek alkotásaihoz és szakmai továbbképzéséhez. (TASR) A környezetvédelmi miniszter díjai Turócszentmárton. Miklós László környezetvédelmi miniszter teg­nap a Turóci Galériában adta át díjait. A községek kategóriájában Bártfát és Tornát részesítette elismerésben, a vállatok közül a pozso­nyi TEEP tanácsadó céget, valamint a rózsahegyi papírgyárat. A pol­gári társulások közül a Szlovák Barlangtani Társulás, valamint a Szlo­vákiai Városok és Falvak Társulása nyerte el az elismerést. Az egyéni és közösségi kategóriában a Szlovák Tudományos Akadémia Tájöko­lógiai Intézetét is díjazták. (TASR) A Szlovák Vasutak milliárdos beruházásai Kassa. A Szlovák Vasutak befektetései idén várhatóan elérik a 6,817 milliárd koronát. A pénz nagy részét olyan, már épülőfélben levő létesítményekre fordítja, amelyek gyorsabbá és biztonságosab­bá teszik a közlekedést. Ladislav Saxa, a társaság vezérigazgatója szerint 1,37 milliárd koronát saját forrásokból teremtenek elő, a fennmaradó részt állami dotációkból, az Európai Unió ISPA alapjá­ból, valamint állami garanciával felvett hitelekből állnák. (TASR) Újabb bank adhat jelzáloghiteit Pozsony. Az UniBanka (a volt Pofnobanka) tegnap megkapta az engedélyt a jelzálogkölcsönök nyújtására. Michal Stefánek, a pénz­intézet sajtóosztályának munkatársa közölte: természetes szemé­lyek júniustól, jogi személyek pedig augusztustól vagy szeptember­től igényelhetik ezt a hitelformát. Szlovákiában ezzel hétre emelke­dett azoknak a bankoknak a száma, amelyek pénzügyi termékei között a jelzáloghitel is megtalálható. (SITA) Milan Cerovsky a szlovák katona koszovói haláláról Az áldozat a felelős? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Ismeretlen tettes ellen in­dult eljárás a Koszovóban szerdán elhunyt Miroslav Hajdúch szakasz­vezető halálának ügyében - erősí­tette meg tegnap Milan Cerovsky vezérkari főnök, miután csütörtö­kön a helyszínen ismerkedett az esettel. Feltételezésekbe sem bo­csátkozott, hogy ki felel a történte­kért, azt azonban megjegyezte, a katonai rendszabályok szerint min­dig a műveletet végrehajtó alakulat parancsnoka felel a katonákért. A szakasznak, amelyet egy, a szerb­koszovói határt átlépő gépkocsi el­lenőrzésére küldtek ki, pedig Haj­dúch volt a parancsnoka. A katonai orvos szakvéleménye szerint a sofőr és a többi szemtanú még nincs olyan állapotban, hogy kihallgat­hatnák őket. A koszovói KFOR-erők szlovák katonáinál ellenőrzést ren­deltek el, s akinél mulasztást tapasz­talnak, azt hazarendelik, majd fe­gyelmi eljárást indítanak ellene. A szakaszvezetőt egy harci jármű ve­zetője hátramenet közben ütötte el. A vezérkari főnök szerint a sofőr ab­ban mindenképpen megsértette a szabályokat, hogy nem áhította le a járművet, amikor szem elől vesztet­te felettesét. Az esetet nem hasonlí­taná a tavaly Koszovóban aknára fu­tó szlovák alezredes halálához, mert „sajnos, ilyen eset szokásos hadgyakorlat során idehaza is elő­fordulhatott volna”. Hajdúch holt­testét tegnap este katonai külön- géppel szállították haza és felbon­colták. (korp) Parlament - a törvény 2003. január elsején lép hatályba Központi DNS-adatbázis HÍRÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A parlament elfogadta az országos DNS-adatbázisról szóló javaslatot. A dezoxiribonukleinsav- mintákat a rendőrség kezeli: az em­beri sejt legfontosabb elemei alap­ján könnyebb lesz azonosítani a sze­mélyeket. Az első DNS-mintákat ra­bok sejtjeiből nyerik. A rendszer az eltűnt személyek felkutatásában is segítséget nyújt, hiszen egy hozzá­tartozó DNS-mintáját össze lehet hasonlítani emberi maradványok­kal. A törvény 2003. január elsején lép hatályba. Szlovákiában 1990 óta rendszeresen végeznek DNS-vizs­gálatokat, ám országos adatbázis nem volt. Második olvasatba került a kormányjavaslata a hadiipari fel­szereléssel való kereskedelemről. A leendő törvény szigorítja az üzlete­lést, meghatározza az ezzel foglal­kozni kívánó cég alaptőkéjét, és más feltételeket is tartalmaz. A javaslat elfogadása után csak azok a cégek kereskedhetnek hadiipari berende­zésekkel, amelyek legalább ötmillió koronás tőkét tudnak felmutatni. Ugyancsak második olvasatba ke­rült az energiaiparról szóló törvény- módosítás, amely az iparágban je­len levő nem standard jogi helyzetet hivatott megoldani, pontosabban a kőolaj- és a kőolajszármazékok to­vábbításának bizonyos feltételeit szabályozza. Egyebek mellett a ter­vezetbe került a gazdasági miniszté­rium javaslata, amely szerint a kő- olajvezetékek környékén az eddigi háromméteres biztonsági sávot tíz­méteresre bővítik, (s, t) « A Kooperativa Biztosító minden eddiginél jobb éve Már 500 ezer ügyféllel

Next

/
Thumbnails
Contents