Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-10 / 107. szám, péntek

ÍZ VI LAG AZ ÚJ SZÓ MELLÉKLETE 2002. május 10., péntek 2. évfolyam, 9. szám „Hosszan nyúljon, mint e hurkaszál, Életünk rokkáján a fonál. Valamint e sültre a mi szánk: Mosolyogjon a sors szája ránk; S pályánk áldásával öntse le, Mint e kását a zsír özöne. ” (Petőfi Sándor) „Semmi sem jó vagy rossz, a véleményünk teszi azzá - mondta a Mester. - Az egyik ember könnyedén megtartotta a vallásos böjtöt a hét minden napján. A másik éhen halt ugyanattól a koszttól. ” (Anthony de Mello) New Yorkban a „dining out" (kimenni étkezni) külön fogalom, és külön kultúrája van - az emberek itt leggyakrabban kollégáikkal ebédelnek, és barátaikkal vacsoráznak Pekándióval töltött palacsinta Hozzávalók a palacsintához: 1 evőkanál vaniliaaroma, 2 tojás, 1 tojássárgája, 3 dl tej, 2 evőkanál konyak, 3 dkg vaj olvasztva, 18 dkg liszt, vaj a sütéshez A töltelékhez: 3 dl tejszín, 4 evőkanál juharszirup, 10 dkg pekándió összevágva, juharszirup a tálaláshoz, pekándió a diszitéshez. Elkészítése: Először készítsük el a palacsin­tát, keverjük össze a vaníliaaro- mát, a tojásokat, a tojássárgá­ját, a tejet, a konyakot és az ol­vasztott vajat, szitáljuk a lisztet egy tálba. Készítsünk mélye­dést a liszt közepébe, és habve­rővel kevergetve lassan öntsük bele a tojásos-tejes keveréket. Hagyjuk állni 30 perig. Olvasz- szunk meg egy kevés vajat egy palacsintasütőben, és öntsünk bele annyi tésztát, hogy beta­karja a sütő alját. Süssük né­hány percig, majd fordítsuk meg. Ha kész, csúsztassuk egy tányérra. Tegyünk papírokat a kész palacsinták közé. Hagyjuk kihűlni. Készítsük el a töltelé­ket. Verjük habbá a tejszínt. Óvatosan keverjük bele a pekándiót és a juharszirupot. Töltsük meg a palacsintákat egyenlően a tejszínnel, majd hajtsuk negyedekbe. Öntsünk rá még juharszirupot, és díszít­sük a pekándióval. Tálalásig tartsuk hűtőszekrényben. Amerikai tipp Ha felnőtteknek készítjük a desszertet, öntsünk közvetlenül a tálalás előtt a kész palacsintákra 1-1 kiskanál whiskyt. Dining out in Manhattan Snapple nevű gyümölcsízesítésű ital fogy a legjobban. S ha közben beesteledett, és sze­retnénk megtapasztalni, milyen igazi New York-iként étteremben vacsorázni, kezdhetjük a különle­gességekkel. Például a China Townban, ahol étterem található étterem hátán, büfék, kifőzdék, és kicsit mi is kínainak érezhetjük magunkat. A Little Italyból saj­nos már csak egy utcányi maradt (Mulberry Street), ide viszont ér­demes ellátogatni és felfrissíteni Ami a világ különböző konyháit il­leti, nézzük, hogy a The New York Times kritikusai hogyan osztották fel őket: afgán, afrikai, amerikai, angol, argentin, ausztrál, bécsi, belga, bolíviai, brazil, kolumbiai, görög, ecuadori, francia, japán, in­diai, kínai, koreai, közép-európai, közép-keleti, lengyel, latin-ameri­kai, maláj, mediterrán, mexikói, német, olasz, orosz, perui, skandi­náv, thai, török, uruguayi, venezu­elai. Ezenkívül még vannak külön kategóriák, mint például: pizza, vegetáriánus, sushi, a tenger gyü­mölcsei, steak, kóser, hamburge­rek, barbecue stb. Az éttermeken kívül kedvünk tá­madhat kipróbálni például a meg­számlálhatatlan delik egyikét, ahol viszonylag elfogadható áron ehe­tünk saját magunk által összeállított menüt a salátabárból, ahol nemcsak saláták vannak, hanem kész hideg és meleg ételek is. Ehetünk különfé­le húsokat, tésztákat, krumplit, zöldséget és gyümölcsöt. Vagy ehe­tünk a reggelizőhelyek egyikén, ahol megszámlálhatatlan variáció­ban fogyaszthatunk tojásból készült ételt. Betévedhetünk egy szendvics- bárba is, vagy ehetünk süteménye­ket a kávézók egyikében. A gyorséttermek és kávézók láncai ne tévesszenek meg bennünket. Az, hogy minden második sarkon van egy Starbucks vagy egy Cosi, nem azt jelenti, hogy körbe-körbe járká­lunk. A Starbucks a kávéjáról híres, a Cosiban pedig eredeti szendvicse­ket állíthatunk össze magunknak (saját sütésű lepényt töltenek meg azzal, amit megkívánunk). Ne higy- gyük viszont, hogy a Pizza Hut vagy a McDonald’s itt is olyan színvona­Ha netán tudatlanságból kevés borravalót adunk, a pincér/nő érdeklődni fog, mivel nem voltunk megelégedve (Képek: Internet) olasznyelv-tudásunkat, ha van. Innen akár el is sétálhatunk a Greenwich Village-be, a művé­szek és diákok falujába, ahol pél­dául a Dojo’sban olcsót és fino­mat vacsorázhatunk (a veggie burger barna rizzsel különösen finom). De választhatunk a több tucat olasz, mexikói vagy más ét­terem és éttermecske közül. Ezek estére mind megtelnek, és a leg­jobbak, illetve legfelkapottabbak előtt sorban állnak az emberek, asztalra várva. Északra haladván változik a kínálat, de még mindig találunk jó kis élőzenés helyeket. Nyáron külön élvezet nyitott étte­remben vacsorázni, amikor a pá­ratartalom lecsökkent annyira, hogy élvezni is lehet a kinttartóz­kodást. A Broadway és a 42. utca környékén, a színházlátogatók vastagabb pénztárcájára számít­va, drágább és elegánsabb helye­ket találunk. A Central Park két oldalán találha­tók a legdrágább, legérdekesebb ét­termek (Upper East és Upper West Side), ahol a pincérek még véletle­nül sem panaszkodnak a borrava­lóra. Az itt élő tehetősebb réteg nem hálátlan, hajó ételt kap és jó bánás­módban részesül. Ami az ételekhez fogyasztott italo­kat illeti, az utóbbi tíz évben, főleg az egészséges életmódot propagá­ló kampány hatására, ma bort lát­ni az éttermek asztalán. (És ennek köszönhetően a minőségi kalifor­niai borok már az európai étlapo­kon is felbukkantak.) Igaz, a kék­gallérosok (munkások) még in­kább sört fogyasztanak. S ha elfáradtunk a mindenféle eg­zotikus ételek kóstolgatásában, és otthoni ízekre vágyunk, elmetróz­hatunk Park Slope-ba (Brooklyn) a Milan’sba, vagy Queensben az As­toriára, ahol a Zlatá Praha és a Ko- liba nevű étterem, ha akarnánk, sem kerülhetné el a figyelmünket. De az Upper East Side-on van ma­gyar étterem (Mocca), hentesbolt és magyar cukrászda is. Amit még feltétlenül figyelembe kell vennünk: általános szabály, hogy az éttermek nagy részében nem lehet dohányozni. Az olcsóbb helyeken nem tudunk kártyával fi­zetni, viszont a már komolyabb (pincéres) éttermek majdnem mindegyikében elfogadnak vala­milyen bankkártyát, nem árt vi­szont megfigyelni, melyiket. Á ka­lauzok ugyancsak feltüntetik, me­lyik étterem látja szívesen a gyer­mekes családokat, és melyeket le­het könnyen megközelíteni tolóko­csival. Az illemhelyekre általában csak a pincértől elkért kulccsal le­het bejutni, így próbálkoznak az étteremtulajdonosok védekezni a turisták és hajléktalanok ellen. Még műiden kalauzban benne van a Windows On The World nevű ét­terem. A World Trade Center egyes tornyában volt, egészen felül, és nem a konyhájáról volt híres. Az embernek a kényelmes székekben ülve az volt az érzése, hogy Man­hattan felett lebeg. Ideális hely kedvesünk születésnapjának meg­ünneplésére, vagy egy gyertyafé­nyes Valentin-napi sütizésre a kivi­lágított felhőkarcolók fényénél. Ez ugyan ma már nem létezik, ezernyi másik viszont igen, és ezeket is ér­demes kipróbálni. Mindenesetre jó, ha két dolgot előre tisztázunk: mennyi pénzt akarunk elkölteni, és milyen ételre fáj a fogunk ráznak. Megfigyeléseim szerint ez leginkább időszűke miatt alakult így és azért, mert az emberek nagy része nem ott él, ahol dolgozik. A profi turista tudja, hogy egy ilyen különleges városban nem ajánlatos bárhová betévedni étkez­ni. Az ilyen kivételes alkalmakat meg kell tervezni, és ebben segít az éttermi kalauzok széles válasz­téka. Rosszra nemigen tudunk szert tenni, hiszen a The New York Times Guide to New York City Res­taurants vagy a kisebb Zagat, vagy akár a Time Out tankönyvnyi kiad­ványa tökéletes képet fest a kínálat szélességéről. Egy másik módja annak, hogy biztosra menjünk a két nagy ingyenes hetilap beszer­zése valamelyik sarkon: The Villa­ge Voice, illetve a The New York Press. Ezekben rendszeresen meg­jelennek éttermi kritikák, és ha szerencsénk van, kifoghatunk egy olyan számot, melyben éppen a 100 legolcsóbb, de remek étterem listája található, vagy a nagyra tar­tott The Best Of New York, illetve The Best Of Manhattan. Ha techni­kailag megfelelően fel vagyunk szerelkezve, az internetről is le­tölthetünk listákat a palm-topunk­ba, vagy browsolhatunk az inter­netes éttermi oldalakon a mobilte­lefonunk segítségével. Mindenesetre jó, ha két dolgot elő­re tisztázunk: mennyi pénzt aka­runk elkölteni, és milyen ételfajtá­ra fáj a fogunk. Ha a pénztárcánk­ban. 10 dollár feletti összeg van, már van választási lehetőségünk bőven. Vigyázzunk viszont, mert A szakácsok is a művé­szek közé tartoznak errefelé - a jó szaká­csok, persze, és a jó étterem-tulajdonosok ami az étlapon 5 dollár, az igazá­ból könnyen lehet a számlán 8, mert a nettó árhoz (ez van feltün­tetve mindenhol) hozzá kell adni az adót és a kötelező borravalót. Ha netán tudatlanságból kevés borravalót adunk, a pincér/nő ér­deklődni fog, mivel nem voltunk megelégedve. Ion van, mint Európában. (Érdekes­ségképpen említeném meg, hogy New Yorkban, Budapesttel szem­ben, a Burger Kingben nem kínál­nak vegetáriánus szendvicset, a McDonald’s egyes éttermeiben vi­szont igen.) Ebben az esetben az ol­csó rosszat jelent. Ez nem igaz vi­szont a pizzaszeleteket áruló piciny­ke helyekre, ahol 2-3 dollárért jólla­kik az ember, és ha jól választ (pl. Ray’s Pizza), akkor nagyon finom és friss ételt fogyaszthat. Vagy felfe­dezhetjük a Sbarro nevű olasz gyorsétterem-láncot, például a Ti­mes Square-en, amely nem a legol­csóbb, viszont nagyon színvonalas olasz ételeket és desszerteket kínál. Még két dolog van Manhattanben, amit feltétlenül tapasztalni kell: a híres hot dog és a bagel. Hot dogot minden sarkon kaphatunk, télen és nyáron. Bagelt ehetünk sima sajtkrémmel, hagymásán, zöldsé­ges tofuval, felvágottal és még vagy egy tucatnyi töltelékkel. Ami az ilyen ételekhez fogyasztott üdí­tőket illeti, igaz, hogy a Coca-Co- lát tekintik Amerika nemzeti italá­nak, itt viszont az ásványvíz és a MOLNÁR MIRIAM M anhattan sok min- I denről híres. A két már sajnos nem lé­_________ tező toronyról, a ^m mmm sárga taxikról, a tőzsdéről és az em­berek, akik itt laknak, vüágszerte egészen egyedi fajt képviselnek: nyújorkiak. New York szereti a művészeket, és ők szeretik New Yorkot. A szakácsok is a művészek közé tartoznak errefelé - a jó szaká­csok, persze, és a jó étterem-tulaj­donosok is. Aki erről mostanság meg akarna győződni, elég, ha megnézi a Dinner Rush című fil­met, amelyben egy tipikus felka­pott New York i éttermet ismerhe­tünk meg, a tulajdonos, a szaká­csok és felszolgálók, valamint a vendégek szemszögéből. A hihetet­len finom kameramunka szó sze­rint magasztalja a szakácsok zöld­séges, tésztás, tengeri herkentyűs érzéki etűdjeit. New Yorkban a „dining out” (ki­menni étkezni) külön fogalom, és külön kultúrája van. Az emberek itt leggyakrabban a kollégáikkal ebédelnek, és barátaikkal vacso-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents