Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-05 / 79. szám, péntek
Gondolat ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 5. Jaroslav Hasek halála után egy akkoriban igen népszerű hírlapíró, a Rudé právo munkatársa folytatta Svejk, a derék katona befejezetlenül maradt történetét Az elfelejtett Karel Vanékről E. FEHÉR PÁL M iért volt Jaroslav Hasek halhatatlan regénye, a Svejk kétszer olyan vas- mmmmmmm tag az 1924 és 1949 közötti cseh kiadásokban? Az 1945 utáni magyar kiadásban is volt utalás arra, hogy Hasek regényének volt folytatása. Aztán következett a csönd. A cseh irodalmi életben egészen a rendszerváltásig. Milyen a Svejk folytatása, ez a több mint 550 oldalas regény? Ez a Svejk nem az a Svejk. Ennek a Svejknek az az életfilozófiája, a klasszikus cseh hírlapíró, Havlicek után szabadon, hogy „osztrák alattvaló vagyok? Mi rossz következhet ezután?” Ez a Dub hadnagy arról álmodik öt borovicka után, hogy gránáttalálat érte, és egyenesen a mennyekbe emelkedett, mégpedig úgy, mint Illés próféta, lángszekéren, majd a lelke a kapuban ordítozni kezd: „Engedjetek be, Ausztriáért haltam meg és az Úristennel akarok elsőként szót váltani”. Aztán sikerül a mennyek ura elé kerülnie, aki dörgő hangon vonja felelősségre: „Dub hadnagy, miért üldözte Svejket, a derék katonát?” Az ítélet pedig könyörtelen: „Pokolra vele!” Aztán arra ébred, hogy Svejk ébresztgeti: „Biztosan hülyeséget álmodott”. Aztán Svejket Jurajda, a szakács borotválja meg, mert kise- züsttel tüntették ki, amelyet magának Károly császárnak a kezéből vehettek át. A császár pedig né- met-cseh keveréknyelven megkérdi tőle: „Rut, katona, ászt hiszi, hogy már találkozni nekem veled”. Svejk pedig ekként válaszol: „Alázatosanjelentem, az meglehet: én a Kehelybe szoktam járni, meg a misled Banzetovékhoz..A császár pedig kezet fogott a derék katonával: „Ih gratuliere” - mondta és továbblépett a következő kitüntetetthez. Aztán Svejket egy nekivadult tehén áthurcolja a front másik oldalára, így esik orosz fogságba. Oszip Svejkovics Egy kozák kíséri a hadosztálystábhoz, elveszi a fogoly utolsó kon- zeryjét, cserébe viszont bővíti Svejk addig csekélyke orosz nyelvkincsét: „Csak egy konzerved volt, job tvoju maty? Maty tvoju job, mért zabál- tad meg a többit? És török dohányod, jebe tvoju maty, van?” Svejk nem értvén a szavakat, amelyeket viszont mi, magyarok is értünk, valószínűsíthetően 1945 óta, a káromkodásról azt hiszi, hogy valami katonai kifejezés, ezért aztán mind a három orosz szót elismédi annak a tisztnek válaszolva, aki arról érdeklődik, hogy hol esett fogságba. A tiszt, persze, szájon vágja, majd egy zsidó írnok oktatja ki a foglyot. „Te, kamerád, ne ismételj el mindent, amit a katonáktól hallasz. Általában is azt tanácsolom neked, hogy Oroszországban jobb, ha befogod a pofád...” A fogságban számos kalandot ér meg a derék katona, aztán belekeveredik a forradalomba, ahol már „Oszip Svejkovics”-ként szólítják. (Az Oszip a cseh Josef, vagyis Svejk keresztnevének egyik orosz megfelelője.) Még az is előfordul vele, hogy magyarnak vallja magát. Ez még a cári időkben történik, mert ekként reméli, hogy a vöröskeresztes adományokból neki is juthat. Eljő a forradalom, a februári. Svejk a bazárban értesül arról, hogy Pé- tervárott sztrájkolnak, s amikor egy egyetemista megkérdi: a cár vagy a forradalom oldalán áll-e, ekként válaszol: „Alázatosan jelentem, én a saját császár uram mellett voltam, de ő meghalt, ezért most a forradalom mellé kell, hogy álljak. Ha nincsen Franz Josef, ne legyen Nyikolaj se!” A derék katona beáll a vörös zászlóval felvonuló, éneklő tömegbe. „Ha az oroszok a frissen eljött szabadságot poharakból itták, a hadifoglyok literes palackokból, a fegyelem kimúlt, a »hadifogoly« fogalma pedig eltűnt” - ez a szerzői kommentár. Különben Svejk már nem éli meg az októberi forradalmat orosz földön, mert Vanék augusztus végén elindítja hazafelé. Ahogyan az ő életéből, tapasztalataiból következett, mert Hasek élete egészen másként alakult, hiszen szolgált a Vörös Hadseregben, városparancsnok volt valahol Szibériában, németül és magyarul íródott forradalmi lapot szerkesztett, s csak azután indult Prága felé. Vanék Svejkje tehát előbb jut visz- sza Prágába, ahol Lukás kapitánnyal is találkozik, aki mindössze egy csillagot szerzett a háborúban, Vodickának, az öreg ár- kásznak pedig az az első kérdése, amikor összefutnak: „Emlékszel, hogy Királyhidán, Magyariában, megígérted, hogy fél hétkor találkozunk?” Svejk azonban kiigazítja: „Hatról volt szó. Vodicka...” Persze, Palivec úr, a kocsmáros is megjelenik, a Kehely tulajdonosa, aki biztosítja a két barátot, hogy barna söre is van, tehát a sok évvel ezelőtt megbeszélt randevú elől minden akadály elhárult. Ott vagyunk, ahol 1914 nyarán... A szerző, nem Jaroslav Hasek, hanem Karel Vanék ekként elmélkedik: „Vagyok annyira szemtelen, hogy állítsam: azok az írók, akik az iskolai olvasmányokat összeeszká- bálták és akiktől a mi generációnk tanult, piramidális barmok voltak. Az életben minden másképp van, mint azokban a könyvekben, amelyeket a bölcs urak és az akadémia tagjai írtak a fiatalság, a haza és a jövő nemzedéke okulására...” Ez a tanulsága ennek a Svejknek? Talán. Csakhogy az bizonyosan megállapítható, hogy Hasek ugyan hasonlóképpen gondolkozott, de egészen másként fogalmazott. Tömören így foglalható össze Karel Vanék kétkötetes Svejkjének (Svejk az orosz fogságban és a forradalomban) tartalma, ha egyáltalán szó lehet valamiféle egyenes vonalú történetről. Ebben a műben - éppen úgy, mint Hasek regényében - az anekdoták tömege, a szójátékok fontosabbak, maga a regénybonyolítás szinte elhanyagolható, a humor forrása Svejk személye, s nem a háború vagy a fogság, vagy még inkább a forradalom eseményei. Ezek sodorják a főhőst, s ő kommentálja ezeket, hiszen befolyása alakításukra nincsen, amúgy is marhaságnak tartja az egészet, ő túlélni szeremé ezt a szörnyű csihi- puhit. De hát nem a Svejket akarom elemezni, hanem a regény utóéletének egyik izgalmas részét, amely nálunk jószerivel ismeretlen. A Svejk-üzlet folytatódott Jaroslav Hasek már beteg volt, amikor Prágából Lipnicébe költözött, és elkezdte írni a Svejkről szóló regény utolsó, végleges változatát, amely folytatásokban, füzetekben jelent meg. 1922 végén már írni sem tudott, és a helybeli rendőr fiának diktálta művét. Az utolsó, Hasek által diktált mondat ez volt: Dub hadnagy azt mondja Ságner kapitánynak, hogy „A járási kapitánnyal mindig azt mondottuk »Hazafiság, kötelességtudás, önmegtagadás: ezek az igazi fegyvertények a háborúban.« Különösen sokat gondolok erre mostanában, amikor hadseregünk belátható időn belül átlépi a határt.” Ezután 1923. január 3-án, alig negyvenévesen meghalt. A regény azonban ekkor már nagyon nagy üzlet volt: a füzetek magas példányszámban fogytak, és Franz Kafka jó barátja, Max Brod elkezdte németre fordítani, ekként nyitva utat a világsiker felé. Hasek számára ez már tökéletesen mindegy volt, de nem volt mindegy a könyvkereskedőnek, aki úgy érezte, hogy kár lenne egy ilyen hatalmas kasszasikert olyan apróság miatt, mint a szerző halála, megszakítani. Azonnal meg is állapodott egy akkoriban igen népszerű hírlapíróval, Karel Vanékkal, a Rudé právo, a kommunista pártlap munkatársával, hogy ő fogja írni a folytatást. És Vanék folytatta ott, ahol Hasek abbahagyta: „Biegler kadét visszaszólt az ablakból: »Egy nagy állam határát átlépni mindig fontos operáció«...” Az üzlet meg volt mentve. Vanék műve, amelyet a könyvkereskedő és a szerző egyaránt a klasszikus Svejk folytatásának szánt, és a közönség, még külföldön is sok helyütt, ekként is fogadott, könyv alakban már 1924-ben megjelent, s vagy két és fél évtizedig folyamatosan a nagy regény szerény folytatásaként olvasták. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a Va- nék-féle regényt ugyanúgy Josef Lada illusztrálta, mint a Hasek-re- gényt, tehát ez a kiváló művész érzett folytonosságot a két regény között. 1949 után betiltották, nem is kétséges, hogy azért, mert az éber sztálinista cenzorok, akik Hasek regényét sem kedvelték igazán, ám vele szemben tehetetlenek voltak, az oroszországi jeleneteket, s főképpen a forradalom ábrázolását túlságosan profánnak találták. Vanék regénye ezért csak a rendszerváltás után, 1991-ben jelent meg újra csehül - immár önálló alkotásként - Prágában. A betiltott Vanék De hát azt is el kell mondani még, hogy ez a Vanék nem az a Vanék, tudniillik természetesen nem a Hasek-regény kralupy-i drogistából lett számvivő őrmestere. Sőt arra sincsen adatunk, hogy Ha- sekkel közelebbi ismeretségben lett volna. Öt esztendővel volt fiatalabb mesterénél, tehát 1887-ben született, s a háború előtt nem forgott irodalmi körökben vagy szerkesztőségekben, nincs adatunk arra, hogy személyesen találkozott volna Hasekkal. Sokkalta prózaibb foglalkozása volt: kereskedelmi utazóként kereste kenyerét. A szerény ügynököt is behívták katonának, ő is átállt a fronton, mint a csehek többsége, az orosz hadsereg oldalára. Viszonylag korán, már 1919-ben hazatérhetett Prágába, s 1920 és 1927 között a kommunista Rudé právo munkatársa. Háborús naplójából, amely első könyveként 1920-ban jelent meg, sejthető, hogy Hasekhez hasonlóan nem szerette az orosz oldalra átállt cseh légió köré font nacionalista legendákat, noha ezek szinte legitimálták az első időkben az új államot, hiszen - úgymond - Oroszországban mégiscsak a bolsevikok ellen harcoltak. Sok okunk van feltételezni azt is, hogy Vanék a bolsevikokat sem kedvelte különösebben, noha a Rudé právo munkatársa volt, de 1927-ben szakított a kommunista párttal, és egy liberális újság szerkesztőjeként halt meg 1933-ban. Ugyanakkor az az 1949 utáni vádaskodás sem igaz, hogy ellenszenvvel ábrázolta volna a forradalmat vagy kivált Oroszországot. Ellenkezőleg: éppen rokonszenvet érezhetünk inkább, viszont kétségtelen, hogy a híres cseh kétellyel ábrázolja azt a világot. Ez megbocsáthatatlan volt azokban az időkben, amikor nem is hitelességre törekedtek e témakörben, hanem egy legendáriumot akartak teremteni, a la Sztálin. Egyébként Vanék sorsára jellemző, hogy nemcsak műveit nem adták ki 1949 után, hanem a cseh irodalmi lexikonokban sem szerepelt. Ha nagyon tömören akarnám meghatározni a különbséget a két Svejk között, akkor annyit mondhatnék: Hasek alkotása utánozha- tatlanul zseniális, a Vanéké pedig jó és szórakoztató. Hasek humoráradattal ejtette foglyul olvasóit, Vanék szkeptikus. Vanék igyekezett folytatni az előd stílusát, de ez nem sikerülhetett neki. Talán azért sem, mert változott a közeg. Hasek témája a monarchia. Vanék témája: Oroszország, illetve benne egy cseh ember. Még a regények szó- kincsébenis tetten érhető a váltás. Mondjuk: Haseknél németül meg magyarul káromkodnak. Vanéknál - oroszul. Radko Pytlík cseh irodalomtörténész, Hasek legjobb cseh ismerője, aki Vanék regényét is kiadta, azt szögezte le: „nem lehet összehasonlítani az összehasonlíthatatlan dolgokat”. Vanék végül is írt egy jó regényt - Hasek figuráit átvéve, de ez nem is annyira regény, hanem egy jó és humoros riport Svejk kalandjairól. NÉVJEGY Nagy Zoltán grafikus- és festőművész 1961. február 23-án született Losoncon. 1991-ben végzett a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola grafika és könyvillusztráció szakán. 1996 óta tagja a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának. Egyéni kiállítások: 1988 - Szenei Városi Kulturális Központ, 1989 - Galántai Gimnázium, 1998 - Nagykürtösi Városi Művelődési Ház, valamint a pozsonyi Spektrum Art Gallery. Grafikái gyakran láthatók csoportos kiállításokon idehaza és külföldön egyaránt. Nagy sikerrel szerepelt Milánóban a Cseh és szlovák grafika, majd az Extresis graphic art című tárlatokon. Több könyvet is illusztrált: Zs. Nagy Lajos Megfogtam a tündér sarkát, Az elpárolgott fazék, Szárnyas történetek, Hamu Laci és az Eretnek, Szőke József A napraforgóvá változott lány, Kulcsár Ferenc Az idő hallgatása, Duray Miklós Csillagszüánk és tövistörek, Monoszlóy Dezső A milliomos halála, valamint Ozsvald Árpád Néger a hóesésben című munkáit. Főiskolai évei alatt főleg tus- és grafitrajzokat alkotott, melyeket különböző nyomtatott grafikai technikákban (rézmetszet, rézkarc, litográfia, linómetszet stb.) fejlesztett tovább. Munkáira bizonyos groteszk, szürreális, szkeptikus, szarkasztikus és ironikus világnézet és a szubtüis vonalak jellemzőek. (tébé) mika, 1999 Szerkesztők: Mislay Edit (tel. 02/582 383 13), Szilvássy József, Tallósi Béla. Munkatársak: Brogyányi Judit (Budapest), Gál Jenő (Prága), Gálfalvi Zsolt (Bukarest), Kőszeghy Elemér (Ungvár), Sinkovits Péter (Újvidék). Levélcím: Gondolat, Petit Press Rt., Prievozská 14/A, P. O. Box 49, 820 06 Bratislava 26 Nagy Zoltán: Elítélt, 2001, tusrajz
