Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-05 / 79. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 5. Gondolat Alapvető célja az volt, hogy az államot bevonja az iskolák működésének ellenőrzésébe, vagyis hogy korlátozza az egyházak szerepét ezen a területen 225 éve lépett életbe a Ratio Educationis MÉSZÁROS ANDRÁS bben az évben van a Ratio Educationis életbe lépésének a 225. évfordulója. Ez az átfogó tanügyi program alapvetően átrendezte a Habsburg Birodalom iskolarendszerét, főként ami annak állami ellenőrzését és irányítását illette. Részleges ellentmondásossága ellenére a modernizáció kezdeteit jelentette Magyarország esetében is, habár Felső- Magyarország a Ratio bevezetésével a XVIII. század végén elveszítette azt a korábbi művelődésbeli és kulturális szerepét és súlyát, a- mellyel a XVI. század második felétől bírt. Az alábbi rövid cikk bemutatja azokat a változásokat, amelyek ezen a területen történtek, és amelyek a felső-magyarországi művelődéstörténet szerves részét képezik. A Ratio előtti korszak A hódoltság alatt jelentősen megnőtt Felső-Magyarország politikai és művelődésbeli szerepe. Ennek okait és körülményeit itt nincs módunkban elemezni, elegendő legyen csak arra utalni, hogy a török által részben érintetlen, ún. királyi Magyarország városi polgárságának intenzív gazdasági és kulturális kapcsolatai megfelelő alapot képeztek egy nyugat-európai mércével mérve is tekintélyes iskolarendszer létrehozásához. Elsősorban a korábbi városi plébániai iskolák átalakulásáról van Itt szó. A XVI. század folyamán ezeket az intézményeket a városok főként evangélikus vallású polgárai protestáns iskolákká változtatták. Leggyakrabban alapfokú vagy alsóbb gimnáziumi képzésről beszélhetünk ezek esetében, de sok helyen nem teljes vagy pedig teljes (ún. líceum jellegű) gimnáziumokkal számolhatunk. Protestáns gimnáziumok voltak Pozsonnyal kezdődően, a Vág völgyén, a bányavárosokon és a Szepességen keresztül egészen Kassáig teijedően. A leghíresebbek a pozsonyi, a késmárki, a lőcsei és az epeijesi líceumok voltak, amelyek teljes gimnáziumi képzést nyújtottak a teológiával bezárólag. Ezek az iskolák a későbbiekben is a legjelentősebb magyarországi evangélikus oktatási intézmények maradtak. Rajtuk kívül csak a soproni líceumnak volt hozzájuk mérhető hatása. A katolikus iskolák a XVII. században indultak jelentős fejlődésnek. Ennek elindítói a jezsuiták voltak. Ók kiépítették a népiskolák és a gimnáziumok rendszerét, amelyen belül egységes program - a Ratio Studiorum - alapján folyt a képzés. Politikai befolyásukat kihasználva elérték azt, hogy a XVII. század végétől a türelmi rendeletig a protestáns iskolák működését hivatalosan korlátozták. A jezsuiták javára írandó azonban az, hogy a népiskolák révén elterjesztették a műveltséget, de főként az, hogy a felsőoktatást is komolyan vették. A Pázmány Péter által létrehozott nagyszombati egyetem és a Kisdy püspök kezdeményezte kassai egyetem jelentősen megemelte Felső-Magyarország művelódésbeli súlyát a királyi Magyarországon belül. Annak ellenére, hogy a Ratio Studiorum szigorúan meghatározta a tanítandó tárgyak körét és az autoritásokat, a jezsuiták voltak azok, akik a természettudományokon belül a XVIII. században ismertették a korabeli tudományos felfedezéseket, és maguk is jelentős matematikusokká, fizikusokká léptek elő. Elegendő közülük csak Makó Pál és Horváth Ke- resztély János nevét említeni. Az ő kézikönyveiket használták még a XIX. század elején is, amikor pedig a rend hivatalosan be volt tiltva. A gimnáziumokban is sokat tettek a történelemnek mint kötelező tantárgynak a bevezetésével és a magyar nyelv oktatásával. A jezsuiták mellett ebben az időszakban a piarista rend vált fontossá az oktatásügyben. Az ún. piarista felvilágosodás hatására ez a tanítórend a XVIII. század második felében a spekulatív tárgyak rovására a természettudományos és műszaki tantárgyakat helyezte előtérbe, miáltal a képzés gyakorlatiasabbá vált. A piaristák főként az alapfokú és a gimnaziális képzésre helyezték a hangsúlyt. Felső-magyarországi centrumaik Nyitrán és Privigyén voltak, de másutt is fenntartottak gimnáziumokat (Szentgyörgy, Rózsahegy stb.). A ferencesek voltak még azok, akik néhány helyen iskolát vezettek. Ők ugyan átvették a jezsuita tanrendet, sőt a teológusképzésben is együttműködtek a nagyszombati egyetemmel, de ugyanakkor nagyszombati és galgóci kolostoraikban „Studium generale”-szintű oktatás is folyt a teológusképzésen belül. Studium generaléja volt a pálosoknak is, akik váltakozva máriavölgyi és felsóelefánti kolostoraikban foglalkoztak felsőoktatással. A teológusképzésbe csakis rendtagjaikat fogadták be, de a bölcsészeti szintet vüágiak is látogathatták. A XVIII. század hetvenes éveiben tehát Felső-Magyarország iskolahálózata kiegyensúlyozott képet mutatott: a népiskolákkal kezdődően, a gimnáziumokon át az egyetemi szintig megtalálható volt minden iskolatípus. A nagyszombati egyetem ekkorra már négy (bölcsészeti, teológiai, orvosi, jogi), a kassai pedig két karral (bölcsészeti, teológiai) rendelkezett. A két egyetem mellett számolnunk kell az 1763-tól létező Selmecbányái bányászati és erdészeti akadémiával, valamint a rövid életű szenei Collegium Oeconomi- cummal is. Ez a két intézmény nem állt egyházi ellenőrzés alatt, mert közvetlenül a bécsi osztrák tanügyi hatóságoknak volt alárendelve. Az összes többi intézményről viszont elmondható, hogy az egyházi (rendi) és a tanrendi megkötések fejlődésképtelenné tették ezt a rendszert. Más negatív vonása az volt, hogy a protestáns iskolákat (amelyek pedig mindig is rugalmasabban követték a nyugat-európai irányzatokat) elnyomta és nem enAz akadémiák átmenetet képeztek a gimnáziumok és az egyetemek között, ugyanakkor önálló oktatási intézmények is voltak. Két - egymásra épülő - szakkal rendelkeztek: bölcseletivel és jogival. gedte kibontakozni. Végezetül pedig a modernizálódó és centralizálódó állam felvilágosult uralkodói (Mária Terézia, D. József) is az oktatás egyházi ellenőrzés alól való kivonása mellett döntöttek. A Ratio Educationis Ez volt az első központilag meghatározott állami tanrend a Habsburg Birodalom (és Magyarország) területén. Mária Terézia hívta életre 1777-ben. Alapvető célja az volt, hogy az államot bevonja az iskolák működésének ellenőrzésébe, vagyis hogy korlátozza az egyházak szerepét ezen a területen. II. József például 1786-ban megvonta a katolikus szerzetesrendek működési jogát, kivéve a piaristákat, a ferenceseket és a minoritákat, akik az oktatásban „hasznos” munkát végeznek. A Ratio formális tekintetben sok elemet átvett a korábbi rendszerből, azaz megtartotta a népiskolák, a gimnáziumok, az akadémiák és az egyetemek szintét, de pontosabban meghatározta azok kompetenciáit. A Ratio utáni gimnáziumi szintű oktatás ötéves volt. Az első három év, a kisgimnázium (grammatikai szint) után következett a kétéves felsőbb szint, a nagygimnázium (retorikai és poétikai osztállyal). Erre épült az akadémia, amely kétéves bölcsészeti és ugyancsak kétéves jogi szakot foglalt magában. Az egyetem (részben párhuzamosan az akadémiával) zárta le a rendszert. II. József alatt ennek a rendszernek a vitás eleme a teológusképzés volt, mert a püspöki székhelyeken folyó papnevelést császári rendelettel megszüntették. Ehelyett 1882-től 1890-ig Pozsonyban létezett ún. generális szeminárium, amelynek a kezdetektől fogva kompetenciavitái voltak a Budára (majd pedig Pestre) áthelyezett nagyszombati egyetem teológiai karával. Ezeket a problémákat, valamint az akadémiák (és líceumok) státusát tisztázta a másodüt Ratio Educationis 1806-ban. Ezt a nemzetiségi és a vallási türelem jellemezte, azaz figyelembe vette a protestáns tanügyi autonómiát, és jelentős szerephez juttatta a magyar nyelvet az oktatásban. A líceumok ezentúl a kétéves bölcseleti képzést nyújtó intézmények, az akadémiák pedig a kétéves bölcseleti és hároméves jogi tanulmányokat biztosító főiskolák lettek. Az egyetem filozófiai fakultása ezek után is előkészítő szerepet kapott. Erre épült a négyéves teológiai, a hároméves jogi és az ötéves orvosi kar. E két tanrend határozta meg a magyarországi iskolarendszer működését egészen a forradalomig, illetve az Entwurf bevezetéséig 1850- ben. Meg kell azonban jegyezni, hogy a Ratio intézkedései közvetlenül csak a katolikus iskolákat érintették, mert a protestáns iskolák - autonómiájukra hivatkozva - elutasították azokat. A Schedius-féle „Systema rei scholasticae evangeli- corum aug. conf. in Hungária” (1806), valamint a zay-ugróci (1840) evangélikus tanrendek, illetve Budai Ézsaiás 1807-es református „Ratio Institutionisa” azonban közelítették a protestáns iskolák rendszerét a Ratióhoz. A Ratio Educationis utáni iskolák Felsö-Magyarországon Ehelyütt nem foglalkozunk a népiskolákkal, amelyek a legalapvetőbb ismereteket adták át a diákoknak. A középfokú és a felsőfokú iskoláztatás szempontjából a gimnáziumok és az akadémiák megléte és területi elrendezése, valamint a bennük folyó oktatás szolgálhat tanulságokkal. Miután 1777-ben a nagyszombati egyetemet áthelyezték Budára (majd később Pestre), és a jezsuita rend korábbi feloszlatásával a kassai egyetem is megszűnt létezni, Felső-Magyarország - a Selmecbányái akadémiát leszámítva - felsőoktatási intézmény nélkül maradt. Ennek kompenzálására ugyan rövid időre Nagyszombatban királyi akadémiát hoztak létre, de a Ratio Educationis rendelkezései nyomán akadémiákat a tankerületek székhelyein kellett szervezni. Ennek alapján királyi akadémia Pozsonyban és Kassán létesült. Az akadémiák átmenetet képeztek a gimnáziumok és az egyetemek között, ugyanakkor önálló oktatási intézmények is voltak. Két - egymásra épülő - szakkal rendelkeztek: bölcseletivel és jogival. Ez a szervezeti megoszlás 1850- ig volt érvényes, amikor az Entwurf rendelkezései alapján a bölcseleti szakot leválasztották az akadémiákról, és a gimnáziumokhoz csatolva létrejöttek a főgimnáziumok. Az akadémiák ezentúl hároméves jogakadémiákként működtek. A kassai ilyen intézmény maradt 1922-ig, míg a pozsonyi mellett 1884-ben újraszervezték a bölcseleti kart, majd pedig az akadémia folytatásaként 1914-ben létrejött az Erzsébet Tudományegyetem. A forradalomig működő akadémiák kétéves bölcseleti szakán logikát, filozófiatörténetet, metafizikát, etikát, elméleti és alkalmazott matematikát, fizikát, természetrajzot (a mezőgazdasági és ipari fel- használásra való tekintettel), valamint egyetemes történelmet, egyháztörténetet, Ausztria és Magyar- ország történetét, magyar tudósok történetét adták elő. Az oktatás részét képezték szombat délutánonként az újságcikkek alapján történő előadások. A szintén két (majd három) éves jogi szakon a jogfilozófia mellett a jogtudománynak főként azon részeit tanították, amelyek a hallgatókat felkészítették a jogi praxisra. Az akadémiák azonban doktorrá avatási joggal nem bírtak. A kassai jogakadémia híres tanárai voltak Breza- nóczy Ádám, Vuchetich Mátyás, Csatskó Imre, Morovics Márton, vagy például kora legjelesebb magyar büntetőjogásza, Frank Ignác. Ebben az intézményben eredetileg Martini természetjogi tankönyveit használták, de Frank révén megjelent itt a történeti-jogi, valamint Csatskó nyomán a kanti elmélet is. A Selmecbányái intézmény Bányászati Akadémiaként indult, 1770-től már erdészeti tanulmányokkal is találkozunk itt, 1838-tól pedig Bányászati és Erdészeti Akadémia néven működött. A maga nemében rendkívül jelentős iskoláról van szó, amely főként a műszaki tudományok terén ért el nemzetközi tekintetben is nagy eredményeket. Ez azért történhetett így, mert a bányászat volt az a terület, amely az elmaradott magyarországi viszonyok között a legkevésbé gátolta az ipar fejlődését és a természettudományok instrumentalizálódását. Selmecbányán sikerült ugrást elérni az oktatás módszertanában is: itt alakították ki Magyarországon először a laboratóriumi kísérleti kémiaoktatást. De a Makó Pál-féle matematikai analízishez általa elméletileg kidolgozott fizikai megoldások (például a szilárd testek ütközésére vonatkozólag) is itt találtak gyakorlati hasznosításra. Mint említettük, a Ratio előírásai a királyi (katolikus) iskolákra voltak érvényesek, ami azt is jelentette, hogy ezek az oktatási intézmények kötelesek voltak betartani a Helytartótanács intézkedéseit is. Ennek az egyik következménye az volt, hogy egy 1795-ös döntés értelmében a katolikus iskolákban tilos volt tanítani Kant filozófiáját. Ennek a tiltásnak a következményei azonban túlnőttek a filozófián, mert magának a felvilágosodásnak vetettek gátat. A katolikus gimnáziumok többségét a XIX. század első felében egyháziak vezették, és mivel a tanítóképzés még gyermekcipőben járt, az oktatás mikéntjeiről az egyes rendek döntöttek. A legtöbb iskolában papok vagy szerzetesek tanítottak, akik a legjobb esetben a papnevelőkből vagy a teológiai karról kerültek ki, vagyis a korabeli tudományosság és informáltság tekintetében eléggé lemaradtak a protestáns iskolák külföldi egyetemeket járt tanárainak szintjétől. A bencés, a ferences, a piarista és a premontrei rend tagjai vezették a felső-magyarországi katolikus gimnáziumokat, és egyrészt a rendi hagyományok, másrészt pedig a Ratio megszabta keretek között tanítottak. A legjelentősebb katolikus gimnáziumok Pozsonyban, Nagyszombatban, Nyitrán, Privigyén, Besztercebányán, Tren- csénben, Zsolnán, Lőcsén, Késmárkon, Eperjesen, Rozsnyón, Kassán voltak. Sok korábbi ismert iskola, mint pl. a szakolcai jezsuita vagy szentgyörgyi piarista gimnázium ebben a korszakban algimnáziumként működött, vagyis vesztett jelentőségéből. Ott, ahol püspöki líceum is működött, mint például Nagyszombatban vagy Rozsnyón, valamivel jobb volt a helyzet. Általánosságban azonban elmondható a katolikus gimnáziumokról, hogy a forradalom utáni Entwurf nyomán kezdtek újra fejlődésnek indulni, és ebből a szempontból a XIX. század ötvenes éveiben itt tanító német és cseh tanárok - a né- metesítő politika ellenére - fellendítették a tanítás színvonalát. Más volt a helyzet a protestáns gimnáziumokkal és líceumokkal. A türelmi rendelet előtti mélypontról elrugaszkodva és az állami korlátozásoktól némileg szabadon, valamint a mindenkori peregrinációk hagyományához ragaszkodva a korabeli nyugat-európai művelődés eszményeit plántálták át Magyarországra. A pozsonyi líceumon - a Bél Mátyás- és a Beer Frigyes-féle tradíciók folytatásaként - 1786-tól újból a teológiáig bezáróan képezik a diákokat. Később a Schedius-féle tanterv alapján folyik az oktatás. A század harmincas éveivel kezdődően már főként magyarul. Ugyanakkor, mint a többi felső-magyarországi evangélikus tanintézetben, itt is szerepet kap a német és a szlovák nyelv, egyrészt az egyes tantárgyakon, másrészt az önképzőkörökön („Társaságokon”) belül. A reformkorban az iskola egyik leghíresebb tanára Greguss Mihály volt, akiben egyérA legjelentősebb katolikus gimnáziumok Pozsonyban, Nagyszombatban, Nyitrán, Privigyén, Trencsénben, Besztercebányán, Zsolnán, Lőcsén, Késmárkon, Eperjesen, Rozsnyón, Kassán voltak. telmű magyar hazafisága és forra- dalmisága mellett diákjai főként rendkívüli szakmai felkészültségét és toleranciáját becsülték. És ezt az a Stúr-generáció is vallotta, amely pedig éppen nacionális okokból vált ki az iskolából. A pozsonyi mellett az epeijesi evangélikus líceum volt a másüt legjelentősebb felső-magyarországi protestáns tanintézet. Rövid, XVII. századi fénykora után abban az időben nyerte el azt a szerepét, amely mind iskolatörténeti, mind pedig tudománytörténeti szempontból az össz- magyar művelődéstörténet jelentős tényezőjévé változtatta. Az evangélikus iskolákban mindig nagy szerepe volt a filozófiának, és az epeijesi líceum az, amelyben a legkorábban meggyökerezik az a kantiánus hagyomány, amely a XIX. század végén Böhm Károly axiológiájában, rajta keresztül pedig a XX. században a két háború közötti protestáns gondolkodásban nyüvánul meg. A kanti filozófia közvetítésével pedig az a liberális eszmerendszer kerül be az oktatásba, amely mélyen meghatározta a reformkor szellemiségét. Gondoljunk csak arra, hogy itt volt diák Kossuth Lajos, aki az akkor még itt tanító Greguss Mihálynál volt elszállásolva, és aki emlékirataiban leúja, milyen hatással volt rá Greguss magánjellegű oktatása. Vandrák András korszakából és az akkori Magyar Társaság köréből kerültek ki mindazok a reformkorban itt tanuló diákok, akik a XIX. századi magyar kultúra kiemelkedő képviselői, és akik nélkül a szabadság- harc szinte elképzelhetetlen lett volna: Irányi Dániel (a „márciusi ifjak" egyike), Bánó József, Duka Tivadar (Görgey titkára és hadsegéde), Haan Lajos (önkéntes nemzetőr, aki 1849-ben szlovákra fordította és kinyomatta a függetlenségi nyilatkozatot), Henszlmann Imre, Kerényi Frigyes, Lisznyai Kálmán, Pulszky Ferenc (az első felelős kormányban Kossuth pénzügyi államtitkára, majd külügyi államtitkár, Kossuth amerikai kísérője), Sárosi Gyula (a forradalomban kormány- biztos, Kossuth bizalmas barátja), Vahot Imre, Vachott Sándor stb. A líceum, státusából kifolyólag, jogi és teológiai képzést is nyújtott, tehát elképzelhető, meddig terjedt a hatása, hiszen innen kerültek ki a magyar, szlovák, német evangélikus lelkészek is. A késmárki gimnáziumnak is líceumi rangja volt a XIX. század első felében. 1801-től teológiai, 1805-től pedig jogtudományi tanszékkel is rendelkezett. Az iskola jelentősebb tanárai közül megemlítendő Christian és Johann Genersich, valamint Schwärmer Márton, aki megírta Magyarország első statisztikáját, de itt tanított Hunfalvy Pál is, aki a modem politikatudomány eszméivel ismertette meg hallgatóit. A lőcsei gimnázium 1796-tól volt líceum. Híres pedagógusa volt Liede- mann Márton és Toperczer János, valamint Magda Pál, aki az első magyar nyelvű statisztika szerzője volt. Református tanintézet volt a XIX. század első felében a losonci gimnázium, amely 1833-ban kapta meg a beindított hároméves akadémiai kurzus nyomán a líceum nevet. 1834 után egy ideig jogi képzés is folyt itt. Korábban, az 1790-es években volt az iskola híres filozófus-tanára Rozgonyi József, aki a legismertebb és legképzettebb magyar- országi antikantiánus volt. Érdekességként említhető meg, hogy a magyarországi református iskolákban nem is gyökerezett meg a kanti eszmerendszer, hanem a reformkorral kezdődően inkább a hegeli filozófiára esküsznek. Ennek az orientációnak vannak bizonyos művelődéstörténeti összefüggései, de ezekre itt nem térünk ki. Összefoglalás helyett Cikkünk elején azt írtuk, hogy a Ratio után Felső-Magyarország elvesztette korábbi művelődésbeli szerepét. Ezt az állítást most némüeg módosíthatjuk. Igaz, hogy a nagyszombati egyetem Budára került és hogy a kassai egyetem megszűnt, de azt is kell tudni, hogy Magyarországon ezentúl csak a fővárosban volt egyetem. A tankerületek székhelyein akadémiák alakultak, amelyek szintén felsőoktatási intézmények voltak. Magyarországon a teológia mellett hagyományosan a jogi képzés volt a legelteijedtebb és a legelismertebb. A pozsonyi és a kassai akadémián pedig főként jogi stúdiumokkal foglalkoztak, vagyis ezeknek az intézményeknek a súlya is nagy volt. Nemcsak magyarországi, hanem összbirodalmi, sőt európai szempontból is jelentős volt a Selmecbányái bányászati akadémia, amely nagyon progresszív műszaki és természettudományi eredményeket mondhatott a magáénak. Ha tehát a felsőfokú képzést a korabeli tudományosság szemszögéből vizsgáljuk, akkor azt kell mondanunk, hogy a felső-magyarországi királyi akadémiák szinkronban voltak az akkori tudás szintjével. Ennek bizonyítéka, hogy nagyon sok tanárt hívtak meg a pesti egyetemre, ahol nagy karriert futottak be. Lényegében akadémiai szinten voltak az evangélikus líceumok is, vagyis ott és akkor, ahol és amikor jogi és teológiai tanszékekkel rendelkeztek, főiskoláknak tekinthetjük őket. Mindenképpen előnyükre szolgált az államhatalommal szembeni viszonylagos autonómiájuk, valamint a protestáns művelődés eszménye: a tudomány tisztelete és a tolerancia elve. E kettő nyomán a magyarországi modernizáció képviselői voltak. A protestantizmuson belül ugyanakkor mindig jelentős szerepet játszott a nemzeti eszme is. Ezért lehetünk tanúi annak, hogy a felső-magyarországi evangélikus gimnáziumok és líceumok bocsátják világgá a modern magyar és szlovák nacionális gondolat fő képviselőit. Vagyis a reformkor szellemisége és az evangélikus iskolák szinkronban voltak egymással. A Ratio Educationis utáni felső-magyarországi iskolák sommás megítélése tehát a következő lehetne: az alap- és középfokú oktatásban nagyobb szerepet kapott az állami irányítás, vagyis a modem értelemben vett állampolgári nevelés; a katolikus egyház annak ellenére, hogy az állam támogatását élvezte, az ún. királyi (azaz állami) gimnáziumokat a központi tanterv alapján irányíthatta csak; a királyi akadémiákon a Birodalomhoz lojális szellemű bölcsészeti és jogi felsőoktatás folyt, de a korabeli tudományosság elveit betartva; az evangélikus líceumok viszonylagos autonómiájukat kihasználva és a protestantizmus alapelveire építve a magyarországi modernizációt szolgálták. Mindegyik iskolaforma és szint a múltunkhoz tartozik - megítélésünktől függetlenül.
