Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-04 / 78. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 4. Közélet 5 Gyurovszky László: A Pentának pártkörökben is nagy befolyása van, és szerintem nem játszanak tiszta lapokkal Újabb botrányos privatizáció 1 kö­>tt A Szlovák Hajózási és kö­tővállalat (SPaP) priva záci- óját övező botrány a k mánykoalíció pártjain rében is parázs vitát v ki. A magánosítás hátit érői Gyurovszky Lászlóval Ma­gyar Koalíció Pártjának alel- nökével beszélgettünk. MOLNÁR IVÁN Az MKP a koalíciós tanács keddi ülésén vonta kérdőre Jozef Kojdát, a Nemzeti Vagyonalap elnökét az SPaP magánosítása körüli vitás kérdések kapcsán. Milyen eredménnyel zárult a megbeszélés? Kojda véleményére több szem­pontból is kíváncsiak voltunk. A vagyonalap ugyanis már egy év­vel ezelőtt megpróbálta eladni a hajózási- és kikötővállalat 86,99 százalékos részvénycsomagját, és akkor is - eléggé gyanús körül­mények között - a Dunajservis került ki győztesként, amely mö­gött a Penta Group áll. Az utóbbi­nak sikerült elérnie, hogy a ver­senyből akkor is többeket kizár­tak, vagy nem vették figyelembe az ajánlataikat. És végül az álta­luk kínált ár rendkívül alacsony, 311 millió korona volt. A kor­mány ezért a pályázat érvényte­lenítését kérte a vagyonalaptól, amely ezt meg is tette. A Penta ezek után perrel fenyegetőzött a » Koalíciós partnere- r inknek is a privati­zációs pályázat leál- . . lítását javasoltuk. \V vagyonalap döntésének érvény­telenítése érdekében. Keresetét végül csak most, a második pá­lyázat alatt adta be, ezzel is zsa­rolva a vagyonalapot és a másik érdeklődőt. A vagyonalap által kiírt második pályázat körül sem volt minden rendben. A Dunajservis másodszor is pályá­zott, és az általuk kínált ár ezúttal sem sokkal magasabb, 350 millió korona körül mozog. Ezúttal azon­ban a másik pályázó, a Port Servi­ce Rt. lényegesen magasabb, mint­egy 410 millió korona körüli össze­get ajánlott a vállalatért. Ez utób­- Egyik árajánlatról sem mondjuk, hogy alacsony vagy magas (Dömötör Ede felvétele) bit azonban - homályos indokok­kal megtámogatva és eléggé gya­nús módon - kitiltották a privati­zációs pályázatról. Jozef Kojdát így kedden arról kérdeztük, a va­gyonalap miért utasította el a jobb árajánlattal jelentkező céget. A va­gyonalap elnöke szerint ezt egy ügyvédi iroda ajánlotta számukra. Kojda azonban nem volt hajlandó pontosítani, hogy mely ügyvédi iroda tett ilyen ajánlatot. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy egy ügyvédi irodának joga van-e ilyen döntéseket hoznia, vagy ezt csak a vagyonalap szervei tehetik meg. A privatizációs bizottság nem tartotta kielégítőnek a társaság­nak a Tatra banka részéről nyúj­tott hitelezési ígéretet. A Tatra banka által nyújtott hitel klasszikus hitelnek számított, rá­adásul még magasabb összegre is szól. Ha a Tatra banka fantáziát lá­tott a hitelnyújtásban, akkor nincs okunk feltételezni, hogy ez rizikós vállalkozás lett volna. Az MKP egyik legfontosabb kifo­gása épp az árajánlattal kapcso­latos. Milyen árat tartanának el­fogadhatónak? Egyik árajánlatról sem mondjuk, hogy alacsony vagy magas. Meg kell azonban említenünk, hogy az SPaP nemrég megvált tengerjáró hajóitól, amelyekért több mint százmillió koronát kapott. Ez az összeg a vállalat számlájára érke­zik meg, vagyis ha a Penta 350 millió koronáért megveszi a céget, akkor azonnal hozzájut a százmil­lió koronányi készpénzhez is. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy az SPaP a tavalyi évet nyere­séggel zárta. Jozef Kojda így valószínűleg nem adott magyarázatot az MKP kifogásaira. Kétségeinket a vagyonalap elnö­kének beszámolója egyáltalán nem oszlatta el. Továbbra is rend­kívül gyanús számunkra a Penta Group privatizációban játszott szerepe. Nincs rendezve azonban a Penta és a vagyonalap között folyó bírósági per szerepe sem. A pernek köszönhetően a Penta ha­talmas előnyre tett szert a Port Service-szel szemben. így ugyan­is, hogy a pályázatot a Penta nye­ri, várhatóan azonnal visszavonja a feljelentését, és probléma nél­kül átveheti a vállalatot. Ellenben ha a Port győzött volna, akkor a Penta, a különlegesen jó bírósági kapcsolatainak köszönhetően, előzetesen leállíttathatta volna a részvények eladását. A Port be­fektetése így jelentős rizikóval járt volna. A vagyonalapnak nem szabadna megengednie az ilyen privatizációt, az MKP képviselői a vagyonalapban épp ezért az ilyen magánosítás ellen szavaztak. Ko­alíciós partnereinknek is a pályá­zat leállítását javasoltuk, ők azonban ezzel nem értettek egyet. A Pentának így nagy való­színűséggel pártkörökben is nagy befolyása van, és meg vagyok győződve róla, hogy nem játsza­nak tiszta lapokkal... Hogy privatizációs botrányok­ban a hajózás sem szűkölködik, azt a másik, lényegesen hosz­\\ Az MKP képviselői * a vagyonalapban az ilyen magánosítás ellen szavaztak. « szabb ideje húzódó magáno­sítás, a komáromi hajógyáré, is bizonyítja. Hogyan fogadták a vagyonalap legutóbbi döntését? A hajógyárban a vagyonalap szer­vei a lehető legrosszabb döntést hozták, azzal, hogy nem hirdettek győztest az általuk kiírt versenypá­lyázaton. Ezzel rendkívül nehéz helyzetbe hozták az új hajógyárat, amely csak egyik napról a másikra képes magának pénzt szerezni a működéshez. Mennyire bonyolítja a helyzetet, ha a Penta Group esetleg meg­szerzi a régi hajógyár vagyoná­nak nagy részét? A Penta Group eddigi módszerei­ből arra lehet következtetni, hogy nem fognak korrekt üzleti vi­szonyra törekedni az új hajógyár jelenlegi tulajdonosával, a va­gyonalappal. Az eddigi tapaszta­latok azt mutatják, hogy nagyon durva módszereket fognak alkal­mazni. Megfogalmazták, mi a terrorizmus Módosul a Btk: A fehérporos levelek küldözgetése is bűncselekménynek számít majd Polgármesterekkel tárgyal Ron Weiser Párkányban Pozsony. Ma Dél-Szlovákiába láto­gat Ronald Weiser, az USA pozso­nyi nagykövete. A diplomata Pár­kányban, Zselízen és Nyitrán tár­gyal a polgármesterekkel. (TASR) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Újrafogalmazza a terro­rizmus szó jelentését a büntető törvénykönyvnek a kabinet által jóváhagyott módosító tervezete, tájékoztatott tegnap Ján Carno­gursky igazságügyi miniszter. „A különböző európai fórumokon is vita tárgyát képezi a terrorizmus fogalma, mi a körvonalazódó egyezségből indultunk ki” - ma­gyarázta a tárcavezető, aki szerint az egységes értelmezés könnyíti majd a terroristák nemzetközi ki­adását és a terrorizmus elleni nemzetközi harcot. „Nem emlékszem rá, hogy 1989 után bárkit is elítéltek volna ilyen bűncselekményért. Emlékszem vi­szont egy nyolcvanas évek elején történt esetre, amikor egy poprádi lakos levélben fényérzékeny, mű­ködőképes bombát küldött figyel­meztetésül az egyik kommunista párttitkárnak. Az elkövetőt 15 év szabadságvesztésre ítélték, és a haveli amnesztiának köszönhető­en büntetése a felére csökkent. Je­lenleg szabadlábon van” - tette hozzá Carnogursky. A módosító tervezet bevezeti a „háromszor és elég” elvet, azaz ha valaki már harmadszor kerül sú­Az uszály nem okozott nagy kárt a pillérben Megnyitják a hidat SITA-HIR Pozsony. A pozsonyi Öreg hídnak ütközött osztrák uszály a vizsgála­tok alapján nem károsította meg túl­ságosan a híd pillérét. Várhatóan hétfőtől a tömegközlekedés, április 15-étől pedig a teljes közúti forga­lom számára is megnyitják a hidat. A szlovák illetékesek diplomáciai úton elérték, hogy az uszály partra vontatásával járó költségeket az uszály osztrák tulajdonosának biz­tosítója fedezze. A pozsonyi Közle­kedési Vállalat szerint a járatok elte­relése napi 50 ezer korona többlet- kiadással járna, tartós forgalomelte­relésre azonban valószínűleg nem lesz szükség. Az uszály roncsát ter­vek szerint csütörtökön vontatnák ki a Duna ligetfalui partjára. Feltéte­lezhető, hogy a folyómeder egy ré­szét kotrógépekkel kell majd mélyí­teni, mert a hajótest miatt megvál­tozott a víz sodrása, tehát a folyami kavics másként kezdett lerakodni. lyos bűncselekmény elkövetése miatt a vádlottak padjára és elíté­lik, akkor a harmadik büntetés már életfogytiglani szabadság- vesztés lesz. A tervezet bővíti a rémhírterjesztés fogalmát is úgy, hogy ennek minősülne minden, a társadalomra veszélyes cseleke­det. „Vagyis a jövőben nem lehet büntetlenül, szórakozásból ant- raxra emlékeztető fehér port le­vélben küldeni, és a névtelen tele­fonáló által bejelentett bombaria­dó is bűncselekménynek minősül, ha a tervezetet a parlament is jó­váhagyja” - magyarázta Carno­gursky. (sza) Az STV félmilliót fizet Sokba kerül a Polcémon Pozsony. A Szlovák Televíziónak egy hónapon belül félmülió koronás büntetést kell fizetnie a Pokémon sorozat közvetítéséért - erősítette meg a tévétanács korábbi döntését a Legfelsőbb Bíróság. Az STV koráb­ban már 400 ezer korona bírságot fizetett, amiért a tévétanács szerint rejtett reklám buzdította a gyerme­keket Pokémon-figurákkal díszített tárgyak vásárlására. (SITA) RÖVIDEN Prágának nem kell a szlovák marha Prága. Csehország mától betiltja a szlovákiai vágómarha és mar­hahús importját. A cseh földművelésügyi tárca hivatalos indok­lása szerint ennek oka a Szlovákiában egyre gyakrabban felbuk­kanó BSE-fertőzés. Szlovákia a BSE-fertőzés tekintetében Csehország szerint megelőzött néhány EU-tagot is, ahonnan pedig Csehország már korábban betiltotta az importot. Csehor­szágban eddig két BSE-pozitív esetet tartanak nyilván, nálunk kilencet. (SITA) A párt is piramiselven szerveződik Kassa. A pénzügyi szolgáltatók kárvallott ügyfeleinek pártja már gyűjti a bejegyeztetéséhez szükséges aláírásokat. A pira­miselv alapján egy-egy aláírónak legalább hat további támogatót kell szereznie, május közepére tervezik alakuló közgyűlésüket. Ha a betéteseken és családtagjaikon kívül a két privatizációs hullámban és az értékpapír-kereskedők által megkárosítottak is a pártra szavaznak, akkor Stefan Vafovcík, az előkészítő bi­zottság elnöke szerint legalább tíz százalékkal kerülnek a parla­mentbe. (TASR) Medgyessy talán elmegy vitázni Budapest. Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt nem zárja ki, hogy pénteken mégis elmegy a budapesti közgazdaság-tu­dományi egyetemre, ahol Orbán Viktor kormányfő várja őt vitára. Medgyessy erről tegnap a Béke Szállóban beszélt, ahová Orbán nem érkezett meg a szocialista jelölt által javasolt szópárbajra. Med­gyessy hozzátette, azt kell eldönteni, mi a fontosabb: a személyes büszkeség, vagy az embereknek az a joga, hogy tudják, milyen le­hetőségek közül választhatnak. (MTI) Holtponton a nézettségmérés kérdése Fizetne a JOJ TV ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. „Hajlandók vagyunk kifizetni a peoplemeterek beve­zetésének költségeit akkor is, ha az általunk megszólított reklám- ügynökségek alapítanak erre szakosodott társulást” - jelentet­te ki tegnap a JOJ TV vezérigaz­gatója. Richar Rybnícek szerint ez akár 35-40 millió koronát is jelenthet. Hangsúlyozta: levél­ben szólították meg a konkurens Szlovák Televíziót és a Markízát, hogy együtt valósítsák meg a ter­vezetet. „Négyszer tárgyaltunk az STV képviselőivel, levélben hívtuk meg őket a mai találkozó­ra. Reggel kaptuk a hírt, hogy a a nézettséget mérő műszerek be­vezetésével foglalkozó tervezet készítője, Milena Rázová nem tu­dott az egészről” - közölte Rybnícek. Hozzátette viszont, hogy a levelet Milan Materák igazgatónak küldték, ám szerin­te lehetetlen, hogy ne lenne in­formációcsere főnök és beosz­tottja között. Rázová tegnap nyílt levélben rea­gált, amelyben megkérdőjelezte azt a módot, ahogy Rybnícek fel­vette velük a kapcsolatot: a JOJ TV igazgatója ugyanis tudta a te­lefonszámát, mégis főnökének üzent, ráadásul levélben. A Mar- kíza egyszerűen nem képviseltet­te magát, (szge) Élénkítheti a kis- és középvállalkozásokat Kezesség ingósággal ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Ingó vagyonnal is kezes­kedhetünk majd a felvett kölcsö­nért a polgári perrendtartás módo­sító tervezete szerint. A javaslatot már tegnap megvitatták a minisz­terek, ám szavazni csak a jövő hé­ten fognak. „A törvény-előkészítő tanács két képviselői indítványt is jóváhagyott, és hogy ne kerüljön a parlament elé három különböző ja­vaslat, a képviselői elképzeléseket a jövő hétig bedolgozzuk a minisz­tériumi tervezetbe” - magyarázta a halasztást Ján Carnogursky igaz­ságügyi miniszter. Ha a parlament is jóváhagyja, a hitelező a jövőben ingó vagyont - például gépeket, autót - is elfogadhat zálogul úgy, hogy a kölcsönt felvevő személy a vagyonát továbbra is használhatja, és csak akkor koboznák el, ha nem törleszt. Ivan Miklós gazdasági mi­niszterelnök-helyettes szerint ez pozitívan befolyásolja majd a kis- és középvállalkozásokat; szerinte jelenleg a legtöbb vállalkozó azért nem vehet fel kölcsönt, mert nincs zálogba helyezhető ingatlana. „Nemcsak ingatlannal, hanem jo­gokkal is lehet majd kezeskedni. Például a szerzői jogot is fel lehet majd ajánlani, az már a bankra tar­tozik, elfogadja-e” - tette hozzá Carnogursky. (sza) A svéd király fát ültetett az elnöki palota kertjébe, majd kitüntette az államfőt Schuster megkapta a Szerafin Rendet ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Rudolf Schuster államfő meghívására tegnap hivatalos láto­gatásra Szlovákiába érkezett XVI. Károly Gusztáv svéd király és hitve­se, Szilvia. Károly Gusztáv az elnöki palota díszkertjében tölgyfát ülte­tett abba a fasorba, ahová - immár hagyományosan - minden Szlováki­ába látogató közjogi méltóság és ko­ronás fő elültet egy csemetét. A skandináv ország uralkodója talál­kozott Mikulás Dzurinda kormány­fővel, Jozef Migas házelnökkel, Jozef Moravcík, Pozsony főpolgár­mestere pedig az Óvárosba kalau­zolta el. Az államfő tegnap este a pozsonyi várban fogadást adott, amelyen XVI. Károly Gusztávot a Fe­hér Kettős Kereszt első fokozatával tüntette ki, a király pedig átadta ne­ki a svéd királyi Szerafin Rend ki­tüntetést. A vendégek holnap Schuster szülőfalujába, Mecenzéfre látogatnak, ahol megtekintik az el­nök kinematográfiái gyűjteményét is. Ezt a király újabb becses darab­bal is gyarapította: egy Hasselblad típusú svéd fényképezőgépet adott vendéglátójának. Az 1969-es hold- raszálláskor az űrhajósok ilyen már­kájú géppel készítettek felvételeket. Schuster az anyai ágon brazíliai származású Szilvia királynét Brazí­liáról szóló könyve portugál fordítá­sával lepte meg. Egyébként az ál­lamfő kisebb egészségügyi problé­mával bajlódik. „Félszemű Bili” - így jellemezte magát újságíróknak, mert bal szemgolyójában elpattant egy ér, így pihentetnie kell a szemét, nem szabad olvasnia. (TASR, SITA) Spárgával töltött pisztráng, forró eper... Zöld spárgával töltött göngyölt pisztráng citrommártással, spenótos galuska - ezt szolgálták fel a királyi pár tiszteletére rendezett foga­dáson. Az elnök kérésére sompálinka volt az aperitif. A vendégek négyfajta bort kóstolhattak, köztük négyputtonyos tokajit 1968-ból. Az előétel fehér libamájból készült pástétom volt marinírozott, te­hát fűszeres, ecetes, sós lében pácolt, illetve tartósított zöldséggel. Desszertként a vendégek a kajszibarackkal töltött és forró eperrel tálalt burgonyás táskácskákat is megkóstolhatták, (t)

Next

/
Thumbnails
Contents