Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-24 / 95. szám, szerda

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 24. KOMMENTÁR A falu tűréshatára PÁKOZDI GERTRÚD Rossz fényt vetne a kormányzó garnitúrára, ha módosítania kelle­ne a 2002. évi költségvetést. Érthető tehát, hogy a pénzügyminisz­terrel az élen ott próbálnak faragni a tervezett kiadásokon, ahol csak lehet. Az agrárönkormányzatok máris tiltakoznak a kilátásba helyezett - de jóvá még nem hagyott - megszorító intézkedések el­len. A minap nyilatkozatban közölték: ha a kormány valóban to­vább kurtítja a mezőgazdaság részére az idén már eleve alaposan lefaragott támogatásokat, akkor valószínűleg nagyszabású tiltako­zó akciókat szerveznek. Hamarosan kiderül, megijed-e a kormány a nyilatkozat szövegétől. A pénzügyminiszter csütörtökön terjeszti a kormány elé a tárca költség­vetés-megszorítójavaslatait, és - ha minden tervszerűen alakul - a kabinet ezen a napon dönt a gázművek eladásából származó milliár- dok elosztásáról is. Mivel minden épeszű politikus és gazdasági szak­ember óv attól, hogy az elengedhetetlen reformok finanszírozása he­lyett ezek a milliárdok gazdasági tűzoltásra forgácsolódjanak szét, a mezőgazdaság is aligha számolhat azzal, hogy további támogatás­csökkentés nélkül vészeli át a kilátásba helyezett megszorító intézke­déseket. Kérdés azonban, mekkora a földművelők tűréshatára, hiszen a mezőgazdaság hazai forrásokból történő támogatása tavaly az EU- tagállamok támogatási szintjének mindössze 15 százalékát tette ki, miközben 1998-ban még a 26 százalékát. Azért is óhatadanul felme­rül a tűréshatár kérdése, mert a rendszerváltás egyik - ha nem a leg­nagyobb - vesztesének tartott ágazat nemcsak a EU-tagországok mezőgazdaságától szakad le műid nagyobb mértékben, hanem a vi­segrádi négyek mezőgazdaságától is, jóllehet azok sem élvezik feltét­lenül az állam támogatását. A szlovákiai mezőgazdaság és feldolgo­zóipar ellehetedenülése pedig már az élelmiszer-behozatal növekedé­sében is megnyüvánul, csakúgy, mint a 20 milliárdot már meghaladó külkereskedelmi hiányban. Mindez bizonyára megnehezíti a mezőgazdaságról folyó csadakozási tárgyalássorozatot is. Nem ked­vező, hogy növekszik az élelmiszer-behozatal. Jelzi ugyanis, hogy ide­haza nem vagyunk képesek versenyképesen (jól és olcsóbban) ter­melni. Az viszont nagyon rossz, hogy a szlovákiai mezőgazdaságban használt gépek és berendezések 80 százaléka már elavult, és ilyen technikával szinte képtelenség is versenyképesen termelni. A közpén­zekről döntőknek talán az ilyen szempontokat se ártana figyelembe venniük, bár nyilvánvaló, hogy a kormány mandátumának lejárta előtt már aligha hoz olyan gazdaságpolitikai intézkedést, amellyel eredményesebben segítetné a mezőgazdaság korszerűsítését. JEGYZET Kazetta Mikitől KMOTRIK PÉTER A hatalom érzete megváltoztatja az ember elveit és értékrendjét. A fontos posztra kerülő politikus képes hamar elfelejtem, hogy legalább színlelni ülik, hogy ő van a választókért és nem fordít­va. A hatalom megtartásához, az újraválasztáshoz azonban köz­kedveltségre van szükség. Az el­torzult lelkű ember viszont gyor­san elfelejti, hogy a rokonszenv nem vívható ki erővel összete­relt, védtelen gyerekek előtt mondott szólamokkal. így volt ez a Meciar-kormány idején is. A négy évvel ezelőtti választáso­kon a HZDS Rozsnyó vidékén a szavazatok 17 százalékát szerez­te meg, pedig a mozgalom min­dent megtett, hogy kedvező fényben tüntesse fel magát. A já­rási hivatalban dolgozó talpnya- lók HZDS-es anyák napját szer­veztek a városházán, volt járási fórum a HZDS-es kormányta­gokkal a pelsőci alapiskolában, s akadt olyan anyák napja is, ame­lyet a mozgalom roma klubja szervezett Szalócon, a környék alapiskolás tanulóinak és peda­gógusaiknak kierőszakolt rész­vételével, tanítási időn kívül. A múlt héten filmkazettát hozott a rozsnyói diákoknak a tavaszi Mi­kulás. A szlovák kormányfő ten­gerentúli útjáról szóló alkotást a főszereplő maga adta át a közép­iskolák vezetőinek. A városhá­zán több száz fiatal volt jelen, hogy meghallgassa Dzurinda vé­leményét az integrációról. A diá­kokat a miniszterelnök titkársá­gának meghívására vitték el igazgatóik az előadásra, melyen az ellenzék ostorozása is helyet kapott. Egy héttel korábban a Szlovák Karszt Nemzeti Park ki­kiáltása alkalmából zajlott ünne­pi gyűlés ugyanabban a terem­ben egy miniszter részvételével. A foghíjas hátsó széksorokat a szervezők gimnazistákkal töltöt­ték meg. Az év elején a rozsnyói városnapok hétköznap délelőtti megnyitóján szinte az összes he­lyi oktatási intézmény ifjúsága jelen volt, glédában álltak a főté­ri emelvény előtt, ahol a város vezetője mondott beszédet ne­kik, valamint a városi hivatal dolgozóinak és vendégeinek. Mindezekről Jaromír Nohavicá- nak, a csehek neves és gerinces dalnokának egyik éneke jut az eszembe: „Dejte mi do ruky má- vatko, a já budu mávat...” Idén parlamenti és helyhatósági vá­lasztások várnak Szlovákiára. A voksolás után vajon kinek fog­nak integetni a gyűlésekre terel­getett fiatalok? WWW.UJSZO.COM Ad: Hatágú félelem ♦ Nem felel meg a valóságnak, hogy Európa Izrael-ellenes vol­na. Vannak igencsak erős Izrael- barát csoportosulások is a konti­nensen, még az utcán is tüntet­nek. Meg hasonlítsunk is. Mi len­ne, ha az IRA akcióit az angolok úgy torolnák meg az íreken, ahogy az izraeliek a palesztino­kon? Nemzetközi botrány. Ma­gyarországon nincsenek zsidó­verő csoportok. Nagyobb az esé­lye annak, hogy valakit csak úgy balhéból agyonveijenek, mintha azért ütnék agyon, mert zsidó. Ezt a sivár életre való hivatkozást meg hamis nemzeti összetarto­zást nem tudom minősíteni. DartHMauL ♦ Kedves Cikkíró, nem győzött meg arról, hogy Önnek az Új Szó munkatársai között a helye. Ez a téma, sajnos, állandóan jelen van, de nem a zsidókat ért meg­különböztetés miatt, hanem az Önhöz hasonló siránkozó, semmi pozitívat fel nem mutató, érde­kelt vagy csak a diskurzussal úszó újságírók miatt. A magyar nemzet nem antiszemita, nem idegengyűlölő, nem szélsőséges, még az Önhöz hasonlóak nyomá­sára sem! Kellemes identitáske­resést és lelki felfrissülést kíván: Kassai József A közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik az Új Szó álláspontját. TALLÓZÓ PRAVDA A lap Medgyessy Pétert idézi, aki a tízmilliós Magyarország leendő mi­niszterelnökének tekinti magát, de tizenötmillió magyarért érez fe­lelősséget. A választások eredmé­nyét Szlovákia szempontjából két okból is örvendetesnek tartja. „Az első kedvező hírt a több mint két héttel ezelőtti első forduló hozta, amikor eldőlt, hogy Csurka István erőszakos nacionalistái nem jutnak képviselethez az Országgyűlésben. A második fordulónak pedig az a pozitív üzenete, hogy Orbán Viktor felerősített hazafias retorikája, amellyel Csurka szavazóit akarta el­nyelni, nem hozta meg a várt ered­ményt. Orbánnak - aki a vereség el­ismerése után is megismételte, hogy a magyarok jövője nem a tízmilliós Magyarországban, hanem a tizenöt­milliós nemzetben rejlik - a válasz­tók többsége azt üzente, hogy vala­mi más érdekli őket: az, hogy tízmü- liós hazájuk kellő életszínvonallal mielőbb a fejlett Európához csatla­kozhasson” - úja a Pravda. A hajdani Német Szövetségi Köztársaságéhoz hasonló tagoltságú pártrendszer alakult ki Magyarországon Mindenki kapott egy esélyt A választások után lényegé­ben a hajdani Német Szövet­ségi Köztársaságéhoz hason­ló tagoltságú pártrendszer alakult ki Magyarországon. GALLÓ BÉLA Létezik egy erős balközép párt, van egy kétosztatú (nagy, ületve kis pártból álló) jobbközép oldal, vala­mint a parlament tagja lett egy számszerűen kicsi, de a két tömb között a hatalmi mérleg nyelveként működő liberális párt. Ez utóbbi nyelv most - ismert és érthető okok­ból - a balközép felé bülent el, ám ez nem változtat azon, hogy hosszabb távon elvüeg billenhet máshova is. Kuncze Gábor vasárnap éjszaka pontosan fogalmazott, ami­kor azt mondta, a Fidesz-MDF-fel 2002-ben nem tud elképzelni koalí­ciót. Ha tehát e cikk címében azt ír­tam, hogy mindenki kapott egy esélyt, rögtön hozzáteszem: a legki­sebb parlamenti párt, az SZDSZ kapta a legkomfortosabbat. Mert a demokrácia leckekönyvét mindig szívesen kiállító liberálisok, árgus szemekkel figyelve az MSZP-t mint kormányzati partnert, a Fidesz- MDF-et pedig ellenzéki szerepében, már szabadon mérlegelhetnek. A parlamenti választások legerősebb pártjának kétségkívül a Magyar Szocialista Párt bizonyult. A szocia­listák a pártlistás voksoláson egye­dül győzték le a Fidesz-MDF-kor- mánykoah'ciót, s habár az egyéni lis­tás szavazáson a Fidesz nyert, a két fordulóban megszerezhető összesí­tett mandátumokat tekintve mégis jobb eredményt értek el, mint a Fi­desz az MDF nélkül. A vesztesek ré­széről önámító tehát az a beállítás, amelyik a Fidesz-MDF 188 mandá­tumával az MSZP 178 képviselői he­lyét emlegeti, hiszen a kormánykoa­líció eredményével csak az MSZP- SZDSZ 198 mandátuma állítható szembe, azaz itt is kimutatható a kormányváltásban érdekeltek cse­kély, de perdöntő fölénye. Azonban a balközép igazi esélye korántsem csupán a megszerzett társbérleti kormányzati lehetőségekben rejlik. Sokkal inkább abban, hogy a párt­nak - 1994-nek ebből a szempont­ból, finoman szólva, elmulasztott lehetősége után - alkalma lesz a nyugodt, tudatosan kivitelezett nemzeti és nemzetközi szellemi, po­litikai építkezésre, hogy ne mond­jam: megújulásra. A győzelem má­morában lehet, hogy ünneprontás, mégis muszáj arra figyelmeztetni, ha ez elmarad, akkor az MSZP által jegyzett baloldalnak 2006-ra alig­hanem kifogynak generációs tarta­lékai. (Orbán Viktor pártja veresé­gét elismerő beszédében nem vélet­lenül hangsúlyozta ezt a számára oly kecsegtető lehetőséget.) Továb­bá a szocialistáknak kellő gondot kellene fordítaniuk arra is, hogy el­tüntessék társadalmi térképük szembetűnően fehér foltjait. Példá­nak okáért azt a tagadhatatlan tényt, ami majdhogynem a kor­mányváltás kudarcához vezetett. Még pontosabban azt a régi adóssá­got, hogy a vidéket a jobboldalhoz képest csak igen-igen mérsékelt ha­tásfokkal képesek megszólítani. Már a területi listákon elért szerény eredmények jelezték, hogy itt vala­mi nagy baj van az MSZP-vel. Aztán az egyéni listás végeredmények me­gyei adatsora egyenesen a szájukba rágta, hogy mielőbb lépni kell. A ti- zenldlenc megyében megszerez­hető körzeti mandátumok összessé­gét tekintve, a Fidesz-MDF 85 kép­viselői helyével szemben a szocialis­ták csak 53-at szereztek, de még sa­nyarúbb a kép, ha az egyes megyék adatait külön nézzük. Bács-Kiskun- ban például 10:0 a Fidesz-MDF ja­vára, Hajdú-Biharban 9:1, Szabolcs- Szatmárban 8:2, Pest megyében 11:4, Győr-Moson-Sopronban és Veszprémben egyaránt 6:1, So­mogybán 5:1 - tehát mind amolyan vízüabda-eredmények. S habár Bor­Bizonyos, hogy minden kormánykoalíciós hibára azonnal lecsap. sod-Abaúj-Zemplénben 9:3-as, He­vesben 6:0-ás, Komárom-Eszter- gomban 5:0-ás MSZP-fölény mutat­kozott, mindezek országosan nem ellentételezik a jobbközép tetemes vidéki fölényét. Az intő jeleket az MSZP-nek muszáj megfontolnia. Vagyis már ma kiemelt figyelmet ü- lene összpontosítania a vidékre. Hi­szen Budapest, nem vitás, fölénye­sen megvan. Ami engem ület, én a választások szülte új helyzet esélye­sei közé sorolom a Fideszt is, vagy ami lényegében ugyanaz: Orbán Viktort. Ha már - számos, korábban feltűnő hibája miatt - győzni nem tudott, vereségét az utolsó két hét­ben a magyar jobboldal vezére két­ségtelenül minimalizálta. A legké­zenfekvőbb, de egyben a legkocká­zatosabb megoldással, a nacionalis­ta stimulációval sikerült neki, fittyet hányva rá, hogy ezzel nemcsak a mértékadó nemzetközi közvéle­mény határozott rosszallását váltja ki, hanem a társadalom békéjét is felborítja. Ám a vabank bejött, mert Orbán vezéri imázsa, hívei szemé­ben, a kudarc ellenére rendületlen, tábora (egyelőre) intakt és ütőké­pes, ami politikai lehetőségei mel­lett Orbán személyes alkuerejét is biztosítja. Még nem tudni - mert Orbán, nóta bene, nem stratéga, csupán a pillanat merész, ám kiszá­mítható taktikusa -, mi lesz a Fidesz ellenzéki szerepének fő iránya. Le­het, hogy Orbán a konszenzuális de­mokrácia szószólójaként, lehet, hogy a Testnevelési Egyetemen megcsillantott populista szerepben fog tündökölni, netán egyszer így, egyszer úgy - attól függően, mit kö­vetel tőle a „haza”. Annyi azonban bizonyos, hogy minden kormányko­alíciós hibára azonnal lecsap majd, és nem lesznek érzelmei. Végül, ne feledjük el, hogy április 21-ével az MDF is kapott egy esélyt. Nem len­nék meglepve, ha nemsokára a Dá­vid Ibolya-féle megélhetési politizá­lást nemigen kedvelő Csapody Mik­lós lenne a Magyar Demokrata Fó­rum első embere. De még attól sem, ha holnapután arról szólnának a hí­rek, hogy az MDF és a Centrum Párt lázasan az együttműködés lehetősé­geit keresi. A szerző politológus Hervadhatatlan érdemei ellenére nem ártatlan ebben a szomorú vasárnapi eredményben Jacques Chirac sem Szegény Franciaország - az elnökválasztás után VÁRKONYI TIBOR Késő bánat, noha nem hasztalan, hogy a franciák elnökválasztásuk első fordulója után elárasztották nagyvárosaik utcáit, hevesen tün­tetvén szélsőjobboldaluk történel­mien páratlan sikere ellen. Előbb kellett volna ébredniük, az elnökvá­lasztás napján. Lerázni magukról közönyüket és kényelmességüket, elmenni szavazni, és akkor Jean- Marie Le Pen 17 százaléka jóval ke­vesebbet ér. Nem Le Pen kapott sok­kal több voksot az elmúlt években megszokottnál, hanem a csaknem 30 százalék tartózkodó értékelte föl a szélsőjobb ázsióját. A csaknem nyolcvanéves öregúr politikai hattyúdala sokkal szebb lett, mint amilyenben valaha is reménykedhe­tett. Örömébe ürömöt az csöpögtet, hogy alaposan lejáratta Franciaor­szágot a vüágban. A legenyhébb szó az angol nyelvű lapokban a „szé­gyen”. A belga Le Soir nemes egy­szerűséggel Szegény Franciaország! szalagcímmel indult, a torinói La Stampa pedig addig ment el, hogy szerinte Párizst ezentúl Haider Bé- csével említik majd egy sorban. Még ha érthető is a keserűség, azért mindebben sok a túlzás. Ha az előrejelzések a megszokottaknál ezúttal megbízhatóbbak lesznek, akkor a második fordulóban Jacqu­es Chirac elnökre elsöprő győzelem köszönthet; a franciáknak legalább 80 százaléka áll mögé. Varázslato­sabb eredmény, mint amilyenben De Gaulle tábornoknak valaha is ré­sze lehetett, államfőre ilyen arány­ban soha nem voksoltak. Megér­demli, mert több évtizedes pályafu­tása alatt töretlenül, megalkuvást nem ismerve szállt szembe a francia szélsőjobboldallal, elszántabban, műit valaha is tette a kétértelmű Mitterrand. Ahhoz viszont Chirac mégsem elég jelentős államférfi, hogy „nagy antifasiszta elnökként” vonuljon be a krónikákba. Voltaire nemzetére pedig az vár, hogy Pang- loss mester tanítását követve ismét eszükbe véssék: nincs okozat ok nél­kül. Mert a szavazástól tartózkodók magas aránya csekély magyarázat ahhoz a földcsuszamláshoz, ame­lyet Le Pen váratlan diadala jelen­tett. Ehhez mindenekelőtt arra volt szükség, hogy a baloldal szétmor­zsolódva érkezzék el az elnökvá­lasztások első fordulójához. A tizen­hat jelölt nagy többsége baloldali­nak vallotta magát. Vagy a Jospin- féle kormány részesének, de a kom­munisták, zöldek vezetői nem állták meg, hogy ne gyöngítsék kor­mányfőjük esélyeit, hiúságuktól sar­kallva ne lépjenek föl néhány so­vány százalék reményében. Ugyan­ez buzdította sztárkodásra Jean-Pi- erre Chevenement-t, Jospin hajdani belügyminiszterét, akit mindig csik­landozott, hogy különvéleményét kifejthesse. Most megkapta. Her­vadhatatlan érdemei ellenére nem ártatlan ebben a szomorú vasárnapi eredményben a köztársasági elnök sem. Annyira görcsösen akart kü­lönbözni szocialista kormányfő­jétől, hogy vele szemben a közbiz­tonság hiányát tette meg kampány­témájául, és igaztalan túlzásokba is hajszolta magát. Kétségtelen, hogy a külvárosok életét terrorizáló szí­nesbőrű bandák félelembe kergetik a lakosságot, de Chirac azzal akarta bizonyítani Jospin gyöngekezűsé- gét, hogy Neuilly tömeggyilkos el­mebetegének rendhagyó esetét rót­ta föl a miniszterelnök hibájául. Ami a nagy vesztes, Lionel Jospin szem­élyes sorsát illeti, sokkal különb po­litikai búcsút érdemelt volna. Öt esztendőn át becsülettel vezette kormányát, tisztakezűen és rokon­szenvesen, csak éppen nem píáre- gyéniség. Gyér reformjai nagyjából beváltak - például a munkanélküli­ség enyhítésére -, viszont adós ma­radt a keményebbekkel. Meggyőző erejű értelmiségi, ám unalmat ger­jesztő szónok. Ami ellenben aggasz­tó a Francia Szocialista Párt jövőjére nézve, hogy Jospin várható örökö­sei vérmes egyéni ambícióikban haj­ba kapnak egymással, hosszabb időre kompromittálva árva mozgal­mukat. A szerző magyarországi publicista- Öregem, én ezt nem értem! Már az ötödik bankot raboljuk ki, és mégsem vagyunk olyan gazdagok, mint egynéhány parlamenti képviselő! (Gossányi Péter rajza)

Next

/
Thumbnails
Contents