Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-24 / 95. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 24. KOMMENTÁR A falu tűréshatára PÁKOZDI GERTRÚD Rossz fényt vetne a kormányzó garnitúrára, ha módosítania kellene a 2002. évi költségvetést. Érthető tehát, hogy a pénzügyminiszterrel az élen ott próbálnak faragni a tervezett kiadásokon, ahol csak lehet. Az agrárönkormányzatok máris tiltakoznak a kilátásba helyezett - de jóvá még nem hagyott - megszorító intézkedések ellen. A minap nyilatkozatban közölték: ha a kormány valóban tovább kurtítja a mezőgazdaság részére az idén már eleve alaposan lefaragott támogatásokat, akkor valószínűleg nagyszabású tiltakozó akciókat szerveznek. Hamarosan kiderül, megijed-e a kormány a nyilatkozat szövegétől. A pénzügyminiszter csütörtökön terjeszti a kormány elé a tárca költségvetés-megszorítójavaslatait, és - ha minden tervszerűen alakul - a kabinet ezen a napon dönt a gázművek eladásából származó milliár- dok elosztásáról is. Mivel minden épeszű politikus és gazdasági szakember óv attól, hogy az elengedhetetlen reformok finanszírozása helyett ezek a milliárdok gazdasági tűzoltásra forgácsolódjanak szét, a mezőgazdaság is aligha számolhat azzal, hogy további támogatáscsökkentés nélkül vészeli át a kilátásba helyezett megszorító intézkedéseket. Kérdés azonban, mekkora a földművelők tűréshatára, hiszen a mezőgazdaság hazai forrásokból történő támogatása tavaly az EU- tagállamok támogatási szintjének mindössze 15 százalékát tette ki, miközben 1998-ban még a 26 százalékát. Azért is óhatadanul felmerül a tűréshatár kérdése, mert a rendszerváltás egyik - ha nem a legnagyobb - vesztesének tartott ágazat nemcsak a EU-tagországok mezőgazdaságától szakad le műid nagyobb mértékben, hanem a visegrádi négyek mezőgazdaságától is, jóllehet azok sem élvezik feltétlenül az állam támogatását. A szlovákiai mezőgazdaság és feldolgozóipar ellehetedenülése pedig már az élelmiszer-behozatal növekedésében is megnyüvánul, csakúgy, mint a 20 milliárdot már meghaladó külkereskedelmi hiányban. Mindez bizonyára megnehezíti a mezőgazdaságról folyó csadakozási tárgyalássorozatot is. Nem kedvező, hogy növekszik az élelmiszer-behozatal. Jelzi ugyanis, hogy idehaza nem vagyunk képesek versenyképesen (jól és olcsóbban) termelni. Az viszont nagyon rossz, hogy a szlovákiai mezőgazdaságban használt gépek és berendezések 80 százaléka már elavult, és ilyen technikával szinte képtelenség is versenyképesen termelni. A közpénzekről döntőknek talán az ilyen szempontokat se ártana figyelembe venniük, bár nyilvánvaló, hogy a kormány mandátumának lejárta előtt már aligha hoz olyan gazdaságpolitikai intézkedést, amellyel eredményesebben segítetné a mezőgazdaság korszerűsítését. JEGYZET Kazetta Mikitől KMOTRIK PÉTER A hatalom érzete megváltoztatja az ember elveit és értékrendjét. A fontos posztra kerülő politikus képes hamar elfelejtem, hogy legalább színlelni ülik, hogy ő van a választókért és nem fordítva. A hatalom megtartásához, az újraválasztáshoz azonban közkedveltségre van szükség. Az eltorzult lelkű ember viszont gyorsan elfelejti, hogy a rokonszenv nem vívható ki erővel összeterelt, védtelen gyerekek előtt mondott szólamokkal. így volt ez a Meciar-kormány idején is. A négy évvel ezelőtti választásokon a HZDS Rozsnyó vidékén a szavazatok 17 százalékát szerezte meg, pedig a mozgalom mindent megtett, hogy kedvező fényben tüntesse fel magát. A járási hivatalban dolgozó talpnya- lók HZDS-es anyák napját szerveztek a városházán, volt járási fórum a HZDS-es kormánytagokkal a pelsőci alapiskolában, s akadt olyan anyák napja is, amelyet a mozgalom roma klubja szervezett Szalócon, a környék alapiskolás tanulóinak és pedagógusaiknak kierőszakolt részvételével, tanítási időn kívül. A múlt héten filmkazettát hozott a rozsnyói diákoknak a tavaszi Mikulás. A szlovák kormányfő tengerentúli útjáról szóló alkotást a főszereplő maga adta át a középiskolák vezetőinek. A városházán több száz fiatal volt jelen, hogy meghallgassa Dzurinda véleményét az integrációról. A diákokat a miniszterelnök titkárságának meghívására vitték el igazgatóik az előadásra, melyen az ellenzék ostorozása is helyet kapott. Egy héttel korábban a Szlovák Karszt Nemzeti Park kikiáltása alkalmából zajlott ünnepi gyűlés ugyanabban a teremben egy miniszter részvételével. A foghíjas hátsó széksorokat a szervezők gimnazistákkal töltötték meg. Az év elején a rozsnyói városnapok hétköznap délelőtti megnyitóján szinte az összes helyi oktatási intézmény ifjúsága jelen volt, glédában álltak a főtéri emelvény előtt, ahol a város vezetője mondott beszédet nekik, valamint a városi hivatal dolgozóinak és vendégeinek. Mindezekről Jaromír Nohavicá- nak, a csehek neves és gerinces dalnokának egyik éneke jut az eszembe: „Dejte mi do ruky má- vatko, a já budu mávat...” Idén parlamenti és helyhatósági választások várnak Szlovákiára. A voksolás után vajon kinek fognak integetni a gyűlésekre terelgetett fiatalok? WWW.UJSZO.COM Ad: Hatágú félelem ♦ Nem felel meg a valóságnak, hogy Európa Izrael-ellenes volna. Vannak igencsak erős Izrael- barát csoportosulások is a kontinensen, még az utcán is tüntetnek. Meg hasonlítsunk is. Mi lenne, ha az IRA akcióit az angolok úgy torolnák meg az íreken, ahogy az izraeliek a palesztinokon? Nemzetközi botrány. Magyarországon nincsenek zsidóverő csoportok. Nagyobb az esélye annak, hogy valakit csak úgy balhéból agyonveijenek, mintha azért ütnék agyon, mert zsidó. Ezt a sivár életre való hivatkozást meg hamis nemzeti összetartozást nem tudom minősíteni. DartHMauL ♦ Kedves Cikkíró, nem győzött meg arról, hogy Önnek az Új Szó munkatársai között a helye. Ez a téma, sajnos, állandóan jelen van, de nem a zsidókat ért megkülönböztetés miatt, hanem az Önhöz hasonló siránkozó, semmi pozitívat fel nem mutató, érdekelt vagy csak a diskurzussal úszó újságírók miatt. A magyar nemzet nem antiszemita, nem idegengyűlölő, nem szélsőséges, még az Önhöz hasonlóak nyomására sem! Kellemes identitáskeresést és lelki felfrissülést kíván: Kassai József A közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik az Új Szó álláspontját. TALLÓZÓ PRAVDA A lap Medgyessy Pétert idézi, aki a tízmilliós Magyarország leendő miniszterelnökének tekinti magát, de tizenötmillió magyarért érez felelősséget. A választások eredményét Szlovákia szempontjából két okból is örvendetesnek tartja. „Az első kedvező hírt a több mint két héttel ezelőtti első forduló hozta, amikor eldőlt, hogy Csurka István erőszakos nacionalistái nem jutnak képviselethez az Országgyűlésben. A második fordulónak pedig az a pozitív üzenete, hogy Orbán Viktor felerősített hazafias retorikája, amellyel Csurka szavazóit akarta elnyelni, nem hozta meg a várt eredményt. Orbánnak - aki a vereség elismerése után is megismételte, hogy a magyarok jövője nem a tízmilliós Magyarországban, hanem a tizenötmilliós nemzetben rejlik - a választók többsége azt üzente, hogy valami más érdekli őket: az, hogy tízmü- liós hazájuk kellő életszínvonallal mielőbb a fejlett Európához csatlakozhasson” - úja a Pravda. A hajdani Német Szövetségi Köztársaságéhoz hasonló tagoltságú pártrendszer alakult ki Magyarországon Mindenki kapott egy esélyt A választások után lényegében a hajdani Német Szövetségi Köztársaságéhoz hasonló tagoltságú pártrendszer alakult ki Magyarországon. GALLÓ BÉLA Létezik egy erős balközép párt, van egy kétosztatú (nagy, ületve kis pártból álló) jobbközép oldal, valamint a parlament tagja lett egy számszerűen kicsi, de a két tömb között a hatalmi mérleg nyelveként működő liberális párt. Ez utóbbi nyelv most - ismert és érthető okokból - a balközép felé bülent el, ám ez nem változtat azon, hogy hosszabb távon elvüeg billenhet máshova is. Kuncze Gábor vasárnap éjszaka pontosan fogalmazott, amikor azt mondta, a Fidesz-MDF-fel 2002-ben nem tud elképzelni koalíciót. Ha tehát e cikk címében azt írtam, hogy mindenki kapott egy esélyt, rögtön hozzáteszem: a legkisebb parlamenti párt, az SZDSZ kapta a legkomfortosabbat. Mert a demokrácia leckekönyvét mindig szívesen kiállító liberálisok, árgus szemekkel figyelve az MSZP-t mint kormányzati partnert, a Fidesz- MDF-et pedig ellenzéki szerepében, már szabadon mérlegelhetnek. A parlamenti választások legerősebb pártjának kétségkívül a Magyar Szocialista Párt bizonyult. A szocialisták a pártlistás voksoláson egyedül győzték le a Fidesz-MDF-kor- mánykoah'ciót, s habár az egyéni listás szavazáson a Fidesz nyert, a két fordulóban megszerezhető összesített mandátumokat tekintve mégis jobb eredményt értek el, mint a Fidesz az MDF nélkül. A vesztesek részéről önámító tehát az a beállítás, amelyik a Fidesz-MDF 188 mandátumával az MSZP 178 képviselői helyét emlegeti, hiszen a kormánykoalíció eredményével csak az MSZP- SZDSZ 198 mandátuma állítható szembe, azaz itt is kimutatható a kormányváltásban érdekeltek csekély, de perdöntő fölénye. Azonban a balközép igazi esélye korántsem csupán a megszerzett társbérleti kormányzati lehetőségekben rejlik. Sokkal inkább abban, hogy a pártnak - 1994-nek ebből a szempontból, finoman szólva, elmulasztott lehetősége után - alkalma lesz a nyugodt, tudatosan kivitelezett nemzeti és nemzetközi szellemi, politikai építkezésre, hogy ne mondjam: megújulásra. A győzelem mámorában lehet, hogy ünneprontás, mégis muszáj arra figyelmeztetni, ha ez elmarad, akkor az MSZP által jegyzett baloldalnak 2006-ra alighanem kifogynak generációs tartalékai. (Orbán Viktor pártja vereségét elismerő beszédében nem véletlenül hangsúlyozta ezt a számára oly kecsegtető lehetőséget.) Továbbá a szocialistáknak kellő gondot kellene fordítaniuk arra is, hogy eltüntessék társadalmi térképük szembetűnően fehér foltjait. Példának okáért azt a tagadhatatlan tényt, ami majdhogynem a kormányváltás kudarcához vezetett. Még pontosabban azt a régi adósságot, hogy a vidéket a jobboldalhoz képest csak igen-igen mérsékelt hatásfokkal képesek megszólítani. Már a területi listákon elért szerény eredmények jelezték, hogy itt valami nagy baj van az MSZP-vel. Aztán az egyéni listás végeredmények megyei adatsora egyenesen a szájukba rágta, hogy mielőbb lépni kell. A ti- zenldlenc megyében megszerezhető körzeti mandátumok összességét tekintve, a Fidesz-MDF 85 képviselői helyével szemben a szocialisták csak 53-at szereztek, de még sanyarúbb a kép, ha az egyes megyék adatait külön nézzük. Bács-Kiskun- ban például 10:0 a Fidesz-MDF javára, Hajdú-Biharban 9:1, Szabolcs- Szatmárban 8:2, Pest megyében 11:4, Győr-Moson-Sopronban és Veszprémben egyaránt 6:1, Somogybán 5:1 - tehát mind amolyan vízüabda-eredmények. S habár BorBizonyos, hogy minden kormánykoalíciós hibára azonnal lecsap. sod-Abaúj-Zemplénben 9:3-as, Hevesben 6:0-ás, Komárom-Eszter- gomban 5:0-ás MSZP-fölény mutatkozott, mindezek országosan nem ellentételezik a jobbközép tetemes vidéki fölényét. Az intő jeleket az MSZP-nek muszáj megfontolnia. Vagyis már ma kiemelt figyelmet ü- lene összpontosítania a vidékre. Hiszen Budapest, nem vitás, fölényesen megvan. Ami engem ület, én a választások szülte új helyzet esélyesei közé sorolom a Fideszt is, vagy ami lényegében ugyanaz: Orbán Viktort. Ha már - számos, korábban feltűnő hibája miatt - győzni nem tudott, vereségét az utolsó két hétben a magyar jobboldal vezére kétségtelenül minimalizálta. A legkézenfekvőbb, de egyben a legkockázatosabb megoldással, a nacionalista stimulációval sikerült neki, fittyet hányva rá, hogy ezzel nemcsak a mértékadó nemzetközi közvélemény határozott rosszallását váltja ki, hanem a társadalom békéjét is felborítja. Ám a vabank bejött, mert Orbán vezéri imázsa, hívei szemében, a kudarc ellenére rendületlen, tábora (egyelőre) intakt és ütőképes, ami politikai lehetőségei mellett Orbán személyes alkuerejét is biztosítja. Még nem tudni - mert Orbán, nóta bene, nem stratéga, csupán a pillanat merész, ám kiszámítható taktikusa -, mi lesz a Fidesz ellenzéki szerepének fő iránya. Lehet, hogy Orbán a konszenzuális demokrácia szószólójaként, lehet, hogy a Testnevelési Egyetemen megcsillantott populista szerepben fog tündökölni, netán egyszer így, egyszer úgy - attól függően, mit követel tőle a „haza”. Annyi azonban bizonyos, hogy minden kormánykoalíciós hibára azonnal lecsap majd, és nem lesznek érzelmei. Végül, ne feledjük el, hogy április 21-ével az MDF is kapott egy esélyt. Nem lennék meglepve, ha nemsokára a Dávid Ibolya-féle megélhetési politizálást nemigen kedvelő Csapody Miklós lenne a Magyar Demokrata Fórum első embere. De még attól sem, ha holnapután arról szólnának a hírek, hogy az MDF és a Centrum Párt lázasan az együttműködés lehetőségeit keresi. A szerző politológus Hervadhatatlan érdemei ellenére nem ártatlan ebben a szomorú vasárnapi eredményben Jacques Chirac sem Szegény Franciaország - az elnökválasztás után VÁRKONYI TIBOR Késő bánat, noha nem hasztalan, hogy a franciák elnökválasztásuk első fordulója után elárasztották nagyvárosaik utcáit, hevesen tüntetvén szélsőjobboldaluk történelmien páratlan sikere ellen. Előbb kellett volna ébredniük, az elnökválasztás napján. Lerázni magukról közönyüket és kényelmességüket, elmenni szavazni, és akkor Jean- Marie Le Pen 17 százaléka jóval kevesebbet ér. Nem Le Pen kapott sokkal több voksot az elmúlt években megszokottnál, hanem a csaknem 30 százalék tartózkodó értékelte föl a szélsőjobb ázsióját. A csaknem nyolcvanéves öregúr politikai hattyúdala sokkal szebb lett, mint amilyenben valaha is reménykedhetett. Örömébe ürömöt az csöpögtet, hogy alaposan lejáratta Franciaországot a vüágban. A legenyhébb szó az angol nyelvű lapokban a „szégyen”. A belga Le Soir nemes egyszerűséggel Szegény Franciaország! szalagcímmel indult, a torinói La Stampa pedig addig ment el, hogy szerinte Párizst ezentúl Haider Bé- csével említik majd egy sorban. Még ha érthető is a keserűség, azért mindebben sok a túlzás. Ha az előrejelzések a megszokottaknál ezúttal megbízhatóbbak lesznek, akkor a második fordulóban Jacques Chirac elnökre elsöprő győzelem köszönthet; a franciáknak legalább 80 százaléka áll mögé. Varázslatosabb eredmény, mint amilyenben De Gaulle tábornoknak valaha is része lehetett, államfőre ilyen arányban soha nem voksoltak. Megérdemli, mert több évtizedes pályafutása alatt töretlenül, megalkuvást nem ismerve szállt szembe a francia szélsőjobboldallal, elszántabban, műit valaha is tette a kétértelmű Mitterrand. Ahhoz viszont Chirac mégsem elég jelentős államférfi, hogy „nagy antifasiszta elnökként” vonuljon be a krónikákba. Voltaire nemzetére pedig az vár, hogy Pang- loss mester tanítását követve ismét eszükbe véssék: nincs okozat ok nélkül. Mert a szavazástól tartózkodók magas aránya csekély magyarázat ahhoz a földcsuszamláshoz, amelyet Le Pen váratlan diadala jelentett. Ehhez mindenekelőtt arra volt szükség, hogy a baloldal szétmorzsolódva érkezzék el az elnökválasztások első fordulójához. A tizenhat jelölt nagy többsége baloldalinak vallotta magát. Vagy a Jospin- féle kormány részesének, de a kommunisták, zöldek vezetői nem állták meg, hogy ne gyöngítsék kormányfőjük esélyeit, hiúságuktól sarkallva ne lépjenek föl néhány sovány százalék reményében. Ugyanez buzdította sztárkodásra Jean-Pi- erre Chevenement-t, Jospin hajdani belügyminiszterét, akit mindig csiklandozott, hogy különvéleményét kifejthesse. Most megkapta. Hervadhatatlan érdemei ellenére nem ártatlan ebben a szomorú vasárnapi eredményben a köztársasági elnök sem. Annyira görcsösen akart különbözni szocialista kormányfőjétől, hogy vele szemben a közbiztonság hiányát tette meg kampánytémájául, és igaztalan túlzásokba is hajszolta magát. Kétségtelen, hogy a külvárosok életét terrorizáló színesbőrű bandák félelembe kergetik a lakosságot, de Chirac azzal akarta bizonyítani Jospin gyöngekezűsé- gét, hogy Neuilly tömeggyilkos elmebetegének rendhagyó esetét rótta föl a miniszterelnök hibájául. Ami a nagy vesztes, Lionel Jospin személyes sorsát illeti, sokkal különb politikai búcsút érdemelt volna. Öt esztendőn át becsülettel vezette kormányát, tisztakezűen és rokonszenvesen, csak éppen nem píáre- gyéniség. Gyér reformjai nagyjából beváltak - például a munkanélküliség enyhítésére -, viszont adós maradt a keményebbekkel. Meggyőző erejű értelmiségi, ám unalmat gerjesztő szónok. Ami ellenben aggasztó a Francia Szocialista Párt jövőjére nézve, hogy Jospin várható örökösei vérmes egyéni ambícióikban hajba kapnak egymással, hosszabb időre kompromittálva árva mozgalmukat. A szerző magyarországi publicista- Öregem, én ezt nem értem! Már az ötödik bankot raboljuk ki, és mégsem vagyunk olyan gazdagok, mint egynéhány parlamenti képviselő! (Gossányi Péter rajza)
