Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-22 / 93. szám, hétfő
Nagyszünet ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 22. KÍNRÍMEK Szex éjfél előtt 15 perccel Ha az óra utoljára üt ma háromnegyedet, a francia nyoszolyámba akkor várom kegyedet! Azanyját! Azanyját! Nem ettem még ilyen pompás lasagnát! Mariska elkóborolt bárányai Elvesztette, Maris, nyáját, míg foltozta harisnyáját. Kaland a mocsárban Beleugrott páros lábbal, s megküzdött a sáros láppal. Téli csendélet Figyelem a szánt a tavon, ahogy végigszánt a havon. Egy rím Pándy Andrásról avagy az ál lelkész aktuális gyilkosságát a rács mögött terveli ki Ameddig a lelkész ül, gaztettére felkészül. Prométheusz és a keselyűk Kérdi az egyik keselyű mamája:-Mondjad, fiam, nem keserű a mája? Útba esik az anyós Vagy ’elhajt vagy megáll, mondja, de ezt ő még megálmodja. Egy karhatalmista tanácsa ellenáló ismerősének Szigorú a paragrafus? Ne gerjedj most haragra, kuss! Újjászületés 1. Sok éve volt Viktor kopott, amikor még piktorkodott. Újjászületés 2. Rég volt Eszter feslett, mára nett meg fess lett! Az ehetetlenre sikeredett tejbekása lett az okozója az ifjú házaspár veszekedésének, és a „gyengébb“ nem képviselője egy idő után már erélyesen lépett fel Nem bírta már férjeura káromlását, s tányérostul hozzávágott három kását. Részben sikeres expedíció A hegymászók vezetője arról tereferélt, hogy a csúcsra csoportjának csaknem fele felért. A példaképeket követem Itt vannak az ideálok, én is inkább ide állok. Anya dorgál Nem tudsz mást, csak vacillálni? Mikor fogsz már, Laci, válni?! A flamenco mesterének ars poeticája Pengetem gitárom, lelkemet kitárom. (Lacza Gergely) Mikor hallotta, hogy mindenki meghal, az előre odakészített olajoskannából megöntözte Mercédeszt, majd meggyújtotta Történet a leányról, akinek körtemuzsikája volt TOMKISS TAMÁS •r lt valaha, Mátyás király idejében, egy ke- * fekötő. Volt ennek a W kefekötőnek három !eI ánya. A legnagyobb mmmm mint a Lúdvérc, olyan, a középső mint a Mirigy, de a legkisebb, az bizony rút volt, mint a kiskacsa. Egyszer, aratás idején, a vége felé, nagy ünnepséget rendeztek a budai várban: ünnepelték az új kenyeret. Ott volt mindenki, aki számított, az urak, szerte az országból, már akit meghívott a király. Folyt a bor, patakokban, mondták az urak a köszöntőt számolatlan a király egészségére. Egyszer csak Mátyás urunk, a bölcs és igazságos király megelégelte a részeges karattyolást, az asztalra csapott hatalmasan, és mondott egy nagyon bölcset:- Nono, ne igyunk előre a medve bőrére! Hajh, lett ott hirtelen álmélkodás, végigfutott az asztalok között az elismerés moraja, csak úgy cset- tintgettek meg sóhajtoztak az urak, röpködött az “azannya” meg a “huba”, a végére pedig mindenki fölállt, és tapsolt mint az ágyú, meg süttyögött és füttyentgetett. Aztán leült mindenki, és ivott, mint a szik. No de fölállt ám ekkor Mátyás király, és olyat mondott, hogy menten abbahagyta mindenki a nyelést.- Nono, lassan járj, tovább érsz! Hej, nem látott még a világ olyan éktelen ünneplést, mint ami ott volt! Mint a szökőár, úgy zúdult a báró, a vivát, a tillóhaja! Őrjöngött Magyarhon ekkora bölcsesség hallatán. Ilyen felzaklatott állapotban ittak tovább a magyarok urai, mélyen, mint a bugaci konda. Ámde Mátyás urunk hátrarúgta ekkor a széket, fölállt az asztalra, és öblös hangján elkurjantotta magát, hogy:- Húzdrácigány “kicsiny falum ott születtem én...”! Hát azt már elmondani sem lehet, hogy mi volt ott. Többen infarktust kaptak, mások gutaütést meg gyomorfekélyt, olyan nagy volt a fanatizmus. Az akasztói ispán még a nyelvét is lenyelte, akkora éljent kiáltott. Másnap reggel Mátyás király álruhát öltött, és elment megnézni a kefekötő három lányát. Szegény deáknak öltözve járta az országot. Nagy nehezen megtalálta a kefekötő putriját. A kefekötő a kemencepadkán ücsörgött, és kefét kötött, amikor betekintett a legény (Mátyás).- Adjonisten gazduram, akad-e itt szállás meg egy falat a szegény deáknak?- Bújj be fiam, de csak akkor, ha erősek az idegeid - mondta a derék kefekötő.- Aztán mitől féljek én itt, jóember? - kérdezte mosolyogva Mátyás.- Hát, ha meglátod az én legidősebb lányomat, aki olyan, mint a Lúdvérc, szörnyet ne halj nekem.- Attól ne féljen, bátyám - mondta Mátyás és bebújt. A kefekötö leültette Mátyást, majd odament a kemencéhez, és bekiáltott az ajtaján:- Bújj ki lyányom, Örzse! Előbújt a leány. No, hát Mátyás deák (aki a király volt), oly nagy mértékben beijedt a lány ábrázatától, hogy kis híján elvesztette a méltóságát. No de, nagy király volt, lassan megnyugodott háborgó gyomra is. Ábrázata is mosolyra húzódott:- Na, te derék kefekötő, láthatod, nem haltam szörnyet.- De ha meglátod az én középső lányomat, aki olyan, mint a Mirigy!- Nem félek én, ha maga a sárkánykirály bújik is a kemencédben! A kefekötő csak sunyin vihogott, majd békiáltott a kemencébe:- Bújj ki lyányom, Bözse! Előbújt a leány. Hej, hát Mátyás deák (aki igazából király volt) bizony összehányta a kalibát, olyan nagyon rosszul lett a lány ábrázatától. Lassan lenyugodott háborgó gyomra, a jeges verítéket is letörölte homlokáról. Elgyengülten hörögte:- No, te gané kefekötő ember, most már aztán nem tudsz nekem mutatni semmit, ami elborzaszta- na.- Nem-e? - kuncogott a szegény ember. - Bizony, én olyat tudnék neked mutatni, amitől még maga Mátyás király is szörnyethalna. De bizony azt más emberfiának meg nem mutatom.- Nem-e? - mondta haragosan Mátyás deák (király). Szó szót követett, ölre ment egymással a két ember. Végül a kefe- kötő úgy vágta ki Mátyás deákot (aki nem más volt, mint a király) a viskóból, mint halottat a penész. Ment haza dúlva-fúlva Mátyás a palotába. Másnap futárt küldött egy regiment katonával a kefekötőhöz, hogy azon nyomban vigyen a király színe elé valami olyan borzasztót, amit más emberfia még nem látott, mert ha nem, hát karóba húzatja, utána kerékbe töreti, a végén meg kedvenc hollójával vá- jatja ki a máját. Megörült ennek a kefekötő, és a regiment katonával átrakták a kemencét egy szekérre, majd meg is indultak Budának. Fent a várban (a mai OSZK előtt) lepakolták a kemencét, egy vörös szőnyeget terítettek elé, és várták a királyt. Mátyás király (aki a deák volt nemrég) méltóságteljesen vonult le udvaroncai társaságában a lépcsőkön. Odaintette a kefekötót.- Kefekötő, úgy hallottam, van egy borzalmat, amit élő ember meg nem látott még soha. Ha kedves az életed, mutasd be itt, udvarunk előtt. A kefekötő látja ám, hogy a király nem más, mint az a deák, akit úgy szájon vágott a minap. Megörült nagyon ennek, mert nagyon szegény volt ám a nép, éhezett, nyomorgóit, szorongott, maga is ötven esztendeje kötötte a kefét, aztán húst még nem evett, ez a király meg olyan könyveket csináltatott magának, amelyek árából több falu népe élete végéig húst zabálha- tott volna. Odament a kemencéhez, aztán bekiáltott:- Bújj ki lyányom, Mercédesz! Előbújt a leány. Hajh, hát bizony ott a palotában még a disznóparaj is kiszáradt, nemhogy az emberek, olyan nagyon undorító volt az a lány. Mátyás azonban résen volt, és lehunyta a szemét a döntő pillanatban, hadd hallja udvaroncai morajából, hogy tényleg olyan szömyű- e az a Mercédesz, aztán ha ok túl: élik, megnézi maga is. Mikor hallotta, hogy mindenki meghal, az előre odakészített olajoskannából megöntözte Mercédeszt, majd meggyújtotta. Mikor elégett, odarendelte a testőrséget, és bőségesen megjutalmazta a kefekötő embert. Ilyen igazságos volt a mi Mátyás királyunk. Fuss elvéle! Vigyázz a holmidra, kisfiam! Éljen a tömegközlekedés! BŐD TITAN ILLA A Duna utcai gimnáziumban mutatkozott be a fiatal alkotók fóruma A Szőrös Kő Pozsonyban Tömegközlekedési eszközön utazni élvezet. Őszintén sajnálom az államférfiakat, popsztárokat, Forma 1-es pilótákat, akik mindenhová elröppennek saját helikopterükön vagy mutatós sportkocsijukon - nem is sejtik, miről maradnak le. A tömegközlekedési eszközök ugyanis több okból is nagyon hasznos részét képezik a társadalomnak. Például a nagyvárosok eltu- nyult lakossága legalább akkor végez egy kis átmozgató edzést, amikor buszok avagy villamosok után igyekszik. S ha a sofőr netalán épp az orruk előtt csukja be az ajtót, s halad kaján mosollyal tova, ezzel a mindenkit szitkozódásra késztető cselekedetével is csak az utasok (helyesebben adott esetben csupán utazni vágyók) javát szolgálja, hiszen azok így nem fojtják mérgüket magukba, s így csökken a gyomorfekély kialakulásának lehetősége. A tömegközlekedési eszköz kiváló hely az ismerkedésre is, kiváltképp igaz ez a zsúfolásig megtelt diákbuszokon, ahol esetenként a sofőr maga hívja fel az oxigénhiánytól már félholt utasok figyelmét, hogy most szabad a tapizás. Ha meg véletlenül a kanyarok, lejtők és emelkedők gyors egymásutánjában valaki elesik, mindjárt ellenkező nemű utastársainak áradata nyújt segítő kezet. Ám a tömegközlekedési eszközökön nemcsak segítő kezek nyúlnak. Nyúlnak zsebekben, táskákban, retikülökben kotorászó kezek is, és legtöbbször zsákmányt is szereznek. Épp ezért a tömegközlekedési eszköz nagy szerepet játszik a fiatalság éberségének növelésében is. Amit az aggódó szülők százszo- ri figyelmeztetésre sem érnek el (Vigyázz a holmidra, kisfiam!), egy, a családhoz nem is tartozó zsebmetsző örök életre megtanítja a csemetének. Biztos vagyok benne, hogy ha a fent említett államférfiak, popsztárok és Forma 1-es pilóták tudnák, milyen fantasztikus élményektől fosztják meg magukat, eladnák magánrepülőjüket és luxusautójukat, s buszbérletet vennének rajta. Hiszen a tömegközlekedés nélkül olyan unalmas lehet az életük! Soha nem lépnek a lábukra, soha nem kapaszkodnak a hajukba, soha nem kell alkoholos befolyásoltság alatt álló egyének roppant érdekfeszítő eszmecseréit végighallgatniuk, soha nem kell otthon rémülten megállapítaniuk, hogy minden iratuktól megszabadították őket... Sajnálom, hogy e eszményi élmények kimaradnak az életükből... De van egy ötletem! Rendkívül önfeláldozó leszek... Ha valaki ideadja a repülőjét, én felajánlom cserébe a buszbérletemet! Április 17-én ellátogattunk ebbe az iskolába, ahol délután négytől szolgáltuk ki az arra igényt tartó közönség érdeklődését. A műsor előtt fél órával gyülekeztünk lent a portánál, majd a rendezvény szervezője, Domonkos István - Bobi (elsős gimnazista) felkísért minket osztályába. Addigra már elrendezte a székeket, padokat, hogy kellemesebb, közvetle- nebb legyen a kapcsolat köztünk és közönségünk között. Majd ahogy elfészkelődtünk, szállingózni kezdett a hallgatóság is, melyet az irodalmat kedvelő gimnazisták, magyar szakos tanárok alkottak. Itt kell megemlítenem azokat a pedagógusokat, akik azért jöttek, hogy volt tanítványaik produkciójának legyenek tanúi. Ugyanis a hat fellépőből csak ketten nem ezt a gimnáziumot látogatták. (Itt érettségizett jóval előttünk Haraszti Mari is; a mi korosztályunkból pedig: Adrián, Simon, Gergely, én.) Bobi néhány megnyitó szava után Haraszti Mária beszélt a lapról. Elmondta, hogyan, mikor és kik által jött létre (Csehy Zoltán, Polgár Anikó és Juhász Katalin) az idén a hetedik évébe lépő folyóirat. Majd arról beszélt, hogyan alakult meg az a szerkesztőgárda, mely jelenleg is működteti a lapot (Balázs F. Attila, Borbély Borisz, Csizmadia Gabriella, Haraszti Ágnes, Juhász Katalin, Kantár Csaba, Rozno Jitka és én). Haraszti Mari ugyan nincs egyik listán sem a fentiek közül, de nem lehet őt elsunnyogni a felsorolásból: ó tördeli, végzi a korrektúráját és a nyomdai előkészítését a Szőrös Kőnek. Majd ezután a „szárazabb”, adatokkal megtűzdelt rész után következtünk mi. Kantár Csaba Virtuális happening c. írását olvasta föl, mely (ha jól emlékszem) készülő prózakötetéből egy szemelvény. Ezt a könyvet Csaba saját élete és a politika összefonódásának bemutatásának szenteli. Ő majd jövőre végez a nyitrai Konstantin Egyetem magyar nyelv és politológia szakán, és Isten tartsa őt meg legalább abban az egészségi állapotban, amelyben most van. Ót követte a legújabb szám „felfedezettje”, Lacza Gergely, aki már évek óta írogat saját fiókjának. A fiatalember a Túrós tsusza c. novellájából olvasott fel részletet. Gergő egyébként az Expired Passport újonnan alakult zenekar dobosa, és a győri tanítóképzőben végzős. Csizmadia Gabika régebbi és újabb lírai beütésű rövidprózáit mutatta be a hallgatóságnak, melyekből néhány a készülő kisprózaantológiában is szerepelni fog. A lány Haraszti Mari mellett gyakorolja a szerkesztést; és másodéves egyetemista. Régebbi verseit olvasta fel Lengyel Adrián, de megérthető, hogy nincs ideje újakat írni, hiszen a diploma- munkájával foglalkozik az utóbbi hetekben, napokban. Ővele jött Matrka Simon, a 2002/2. szám borítójának illusztrátora, a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola Animáció Karának diákja. Kettejük beszélgetése olvasható is az említett számban. Jómagam egy levélformával üdvözöltem Haraszti Mária legújabb könyvét. Ez Pimpimpáré címmel az utóbbi hetekben jött ki a nyomdából - azóta nagy visszhangot és az eddigi összesítés szerint pozitív elbírálást kapott. Majd kötetemből olvastam fel két verset. Saját írásaink után a publikum és Bobi kérdéseire válaszoltunk. Ezek irodalmi tevékenységünk kezdeteit, módszereit érintették, majd irodalmi kedvenceinkről, példaképeinkről beszéltünk az egyre spontánabb módot felvevő társalgásban. Majdnem két óra elteltével köszöntük meg a figyelmet, és ültünk be a közeli presszóba egy kis kötetlen, nem-írói csevelyre. Balázs F. Attila (az AB - ART Kiadó tulajdonosa, ő adja ki a mi irodalmi, kritikai, művészeti folyóiratunkat is) aki szintén végig ott volt a délutáni fellépésünkön, vitte ki az állomásra a vidékről érkezetteket. Köszönjük Bobinak, hogy megszervezte és lebonyolította ezt a délutánt. (FeRér Kriszta) NAGmÜNíiT Felelős szerkesztő: Horváth Erika e-mail: nagyszunet@ujszo.com levélcím: Nagyszünet, Prievozská 14/A, P.O. BOX 49, 824 88 Bratislava
