Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-20 / 92. szám, szombat
„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az életekével De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondiiző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti ” (Arany János) 2002. április 20., szombat 6. évfolyam, 16. szám A kicsik túlnyomó többsége egyenesen a környező kórházak szülészeti osztályáról kerül a komáromi gyermekotthonba, sokuknak az édesanyja vagy -apja is intézetben nevelkedett Pótcsaládok, családi otthonok, intézetek Legtöbbjük itt sokkal több törődést kap, rendezettebb körülmények között él Magyarországon és Lengyelországban egyre jobban terjedő családi típusú gyermekotthonokról - mondja az igazgatónő. - Az üyen intézmények kialakítása egyébként az EU-s csatlakozás egyik alapfeltétele. Nálunk is megjelentek már az első fecskék, és a jövőben mindenképpen ebben az irányban kell haladnunk. Ezekben az otthonokban nyolc-tízes csoportokban élnek a gyerekek. A nevelők olyan életformát alakítanak ki számukra, amely nagyban hasonlít a családon belüli viszonyokhoz. Itt mindenki - korának megfelelően - kiveszi részét a házimunkákból, a kisebbekkel való törődésből, maguk készítik az ételt stb. A családi otthonból kikerült fiúk és lányok sokkal jobban be tudnak illeszkedni a társadalomba, mint a hagyományos intézetekben felnevelkedett társaik. A komáromi gyermekotthon igazgatónője a közeljövőben azt szeretné elérni, hogy intézetükben hároméves korukig nevelkedhessenek a gyermekek. Most ugyanis az az abszurd helyzet áll fenn, hogy egy évre, vagyis kettőtől hároméves korukig a nyitrai otthonba kerülnek a kicsik, háromévesen pedig egy további intézetbe. Személyiségfejlődésük szempontjából nagyon rossz ez a megoldás, hiszen mire megszoknának az egyik helyen, továbbviszik őket. A Komáromi járásban több gyermekotthon is működik, például Gútán, Ifjúságfalván, ám oda csak háromévesen mehetnek a gondozottak. Ez az egyik oka annak, hogy a kicsiket Komáromban szlovákul tanítják beszélni, az egyéves nyitrai tartózkodás ugyanis egyelőre nem kerülhető ki. Ha viszont hároméves korukig Komáromban maradhatnának, akkor közvetlenül valamelyik közeli otthonba, remélhetőleg a nálunk is fokozatosan megjelenő családi otthonba kerülhetnének. Akkor pedig a kétnyelvűség bevezetése sem jelentene problémát. A komáromi otthont azonban ehhez bővíteni kellene, új háló- és játszótermeket, fürdőszobát kellene kialakítani, sőt még WC- t is, hiszen mostani gondozottaik- nak erre nincs szükségük, őket még pelenkázzák, vagy bilire ültetik. A tiszta, barátságos háló- és játszótermeket végigjárva, a rengeteg játékot látva az embernek óhatatlanul eszébe jut: ezek a gyerekek itt valóban mindent megkapnak, ami kiegyensúlyozott fejlődésükhöz szükséges. Kivéve egyet. - A pszichológusok gyakran hangoztatják, hogy a kisbabák, kisgyermekek lelki fejlődése szempontjából menynyire fontos az egy bizonyos személyhez, archoz való kötődés. Itt viszont műszakonként más-más nővér foglalkozik velük, akik nagyon szeretik ugyan őket, becézge- tik, simogatják a kicsiket, de éppen a már említett tartós kötődés nem alakulhat ki közöttük. Gondozotta- ink családi hátterét ismerve elmondhatom, hogy legtöbbjük itt sokkal több törődést kap, és rendezettebb körülmények között él, mint amit szüleik biztosítani tudnának neki. Szemléltetőül csak annyit jegyeznék meg, hogy jelenleg mindössze két olyan szülő van, aki fizet a gyermeke után, a többi mind szociálisan hátrányos helyzetű, segélyekből élő személy. A mi kis lakóink még nem érzékelik azt a szomorú tényt, hogy nem kívánt, szüleik által eldobott emberkék. Ez csak néhány év múlva tudatosul bennük. Ezért igyekszünk minél hamarabb és minél nagyobb számban pótcsaládoknál elhelyezni őket. Hogy aztán felnőttként ők már rendezett családot alakíthassanak ki. Mert bizony sok esetben ezeknek a csöppségeknek az édesanyja vagy édesapja is valamelyik otthon lakója volt, nem ritkán éppen a mi intézetünké. Ezek a gyerekek még nem tudják, hogy nem kellettek a szüleiknek (Vas Gyula felvételei) nem teszik lehetővé megfelelő ellátásukat, esedeg életben maradásukat is veszélyeztetik. Gyakran fűtet- len lakások vátják őket, ezért főleg a téli hónapokban válnak a gyermekotthon lakóivá. Ezeket a gyermekeket többnyire rendszeresen látogatják szüleik, lehetőségeikhez képest tartják velük a kapcsolatot, hiszen átmeneti megoldásnak tekintik az intézeti elhelyezést. A komáromi gyermekotthonban naponta van kijelölt látogatási idő, és a nővérkék minden kis gondozottjuk kártyájára feljegyzik, ki és milyen gyakran kereste fel őket. Ezt már csak azért is fontos tüdni, mivel ennek alapján válik nyilvánvalóvá, melyik gyermeket lehet majd örökbe adni. Aki iránt ugyanis fél éven keresztül egyáltalán nem érdeklődnek a szülei, adoptálható. Az még ritkaságszámba megy, hogy az anya közvetlenül a szülés után lemondjon a csecsemőről. Pedig ha eleve nem számol vele, hogy hosszabb-rövidebb idő után magához veszi majd csemetéjét, azzal tehetne legtöbbet érte, ha lemondási nyilatkozattal rögtön lehetővé tenné az örökbeadást. Az apróságnak ebben az esetben nem kellene kivárnia a fél évet, szinte azonnal családi környezetbe kerülhetne. Hiszen az örökbefogadók általában a lehető legkisebb gyermeket szeretnék magukhoz venni, hogy a kezdetektől végigkísérhessék fejlődését. Az igazgatónőtől megtudtuk, évente átlagosan 12 gyermeket fogadnak örökbe az intézetükben nevelt gyermekek közül. Az elhagyott gyermekek számára természetesen az örökbefogadás jelenti az optimális megoldást, ám ha ez nem lehetséges (mert mondjuk a fél éven belül egyszer mégiscsak megjelenik a vér szerinti szülő), akkor jó esetben nevelőszülőkhöz kerül, ahol szintén családban nőhet fel. Az elmúlt két-három évben nálunk is kezd bekerülni a köztudatba a hivatásos szülő intézménye. A nevelőszülőkkel ellentétben ezek a személyek foglalkozásszerűen, a gyermekotthonok alkalmazottai- ként gondoskodnak a gyerekekről. Ezért a munkáért fizetést kapnak, és munkáltatójuk fizeti a gyerekek ruháztatásával és étkeztetésével összefüggő költségeket is. Silvia Do- rotovicovának egyelőre nincsenek ilyen irányú tapasztalatai, ám intézetükön belül folyik egy üyen státus kialakítása, és éppen most, áprilisban kerülnek az első kis gondozot- taik hivatásos szülőkhöz.- Bizonyára sokan hallottak már a V. KRASZNICA MELITTA I dén lesz 45 éve annak, hogy megalakult a komáromi gyermekotthon, mely 1996 végéig csecsemóott- aaa) honként működött. Az intézet befogadóképessége 45 fő, és általában teljes a kihasználtsága. A gyermekek túlnyomó többsége egyenesen a komáromi, az érsekújvári és a zselizi kórház szülészeti osztályáról kerül ide, de vannak közöttük bántalmazott, valamint a családból szociális okok miatt kiragadott kicsik is.- Nálunk legfeljebb kétéves korukig lehetnek a gyermekek, ám az esetek egyharmadában már korábban el tudjuk őket helyezni pótcsaládoknál, tehát nevelőszülőknél vagy örökbefogadó szülőknél - mondja SUvia Dorotovicová igazgatónő. - Egyharmaduk visszakerül a vér szerinti szülőkhöz, a maradék egyharmaduk pedig, sajnos, valamelyik gyermekotthon lakója lesz. Azok a gyermekek, akik néhány hónapos intézeti elhelyezést követően visszatérhetnek vér szerinti családjukhoz, általában szociálisan hátrányos környezetből kerülnek ki. Többnyire kis súllyal jönnek a világra, és az otthoni körülmények A téma Dolly bárány csodálatos szaporítása óta ismert, és már akkor megosztotta a közvéleményt, hogy szabad-e, etikus-e..., s hogy mit mond majd a kis klón, ha felnő?! Klón unokák, Alfa-pluszok, Béták, Epszilonok M. CSEPÉCZ SZILVIA R émes, hogy egy egy- | szerű sajtóhír mi min- j dent össze nem hoz az í ember fejében! Nagyot ’jjjjilaa rándulnak a „szürke kis agysejtek” (mint Agatha Christie detektívjénél, Poirot- nál), kitágulnak a tekervények, és működésbe lépnek a hajtövi izzadságmirigyek. A hír mellesleg annyi, hogy „Severino Antinori olasz nőgyógyász szerint egy nő terhes az első emberi kiónnal". A téma Dolly bárány csodálatos szaporítása óta ismert, és már akkor megosztotta a közvéleményt. Hogy sza- bad-e, etikus-e... S hogy mit mond majd a kis klón, ha felnő?! A bárány bégetett, és kiderült, hogy megöregedett, mielőtt még felnőtt volna. Erre most itt van az emberteremtés hasonszőrű lehetősége, a Teremtő után szabadon... De még müyen szabadon, atyavilág! Vagy inkább „Szép új vüág”, ahogy azt már egy Aldous Huxley nevű író 1932-ben papírra vetette. Tőle kölcsönöztem a címet, igaz, ő sci-fi-nek szánta a „keltető és kondicionáló központban” tenyésztett emberi lények megrázó és elrettentő történetét. Huxley úr most egyszerre örülhet és sírhat a túlvilágon, bejött neki az utópia, embrióstul. Becsszóra, nagyon szeretném kihagyni ebből az írásból az egyházakat, meg az ösz- szes egyéb véleményt! Azt gondolom, hogy minden tudós minden tudása Istentől ered, nevezzék a különböző kultúrkörökben a Mindenhatót bárminek. A tudós is csak ember, ennélfogva szabad akaratú. Ezt kapta az ő istenétől (ha hisz benne, ha nem), és szabad akaratából döntött. Pár évtizede például úgy, hogy puszta jó szándékból nyilvánosságra hozta az atombomba képletét. Ha már feltalálta, miért ne dicsekedjen el vele?! Ó, igen, azt mélységesen sajnálta, hogy rossz emberek robbantgatni kezdték, továbbfejlesztették, azzal meg hogy is lehetett volna tisztában, hogy az atomsugárzásnak évszázados és megállíthatatlan romboló ereje van?! Hát élt már valaki addig?! Az utókor dolga, nem igaz...?! Ez, ugye, abszolút civü eszmefuttatás, és én tényleg abszolút civil vagyok. Egy teljesen civü anya, aki az anyasága előtt rettegett attól, hogy esetleg nem lehet gyermeke. Azután vüágra jött a fiam és a lányom, hasonlóak, és mégis teljesen különbözőek. És hát..., hogy is mondjam..., az apjuk az apjuk, az anyjuk meg jómagam vagyok. A barátnőmnek nem volt üyen egyszerű a sorsa: mesterséges megtermékenyítéssel hozta világra imádott kisfiát. Akit azóta is tej- ben-vajban fürösztenek a férjével. Megszenvedtek a babáért, és végtelenül jó látni a boldogságukat! Az orvostudomány tényleg csodálatos! Hogy akkor miért van bajom Dolly bárány „utódaival”, legyen a nevük Molnár Jóska vagy John Smith?! A hír obszcenitása miatt, tudják. Mert egyszerre gyomorforgató, képtelen és bárgyú. Jó lett volna azt hinni, hogy nem egy komolynak szánt információval lettem gazdagabb, hanem álmodom, vagy egyszerűen meghülyültem. Csak képzeljék el, hazajön a gyerek az iskolából, és amikor számon kérik rajta az elégtelent, odavágja, hogy „mit akarsz, nőstény, a peteátültetésemkor biztos salak került a vérkivonatodba, aztán meg engem okolsz, hogy csak üyen Béta-mínusz lettem...!” Most nem a Szép új vüágból idéztem, de úgy látszik, a könyvet a jelenkori klónozok is forgatják (és ráadásul szakirodalomként), mert a módszert gyakorlatilag Huxley szavaival írják le: „az anya petesejtjének sejtmagját, s ezáltal teljes genetikai állományát eltávolítják, s a helyébe az apa egyik testi sejtjéből kinyert sejtmagot, illetve a benne levő genetikai áüományt juttatják be”. Az említett regényben a hasonló „műtétért” - bár ott a nők örökre meg is válnak a petefészküktől, jobb helyen van az a keltetőben - hathavi fizetésnek megfelelő jutalom jár. Szóval anya is, meg nem is. A tehéntől azért különbözik - még egy emlékeztető az ominózus kötetre -, mert a nő egyrészt maga vállalta, másrészt mégis csak vüágra segített egy (ha ugyan) tökéletes emberi másolatot. Legyünk optimisták, a sokadik kísérletre nálunk is tökéletes lehet. Az előző vakarékokat meg vagy megölik (Pardon, megsemmisítik, mint selejtet!), vagy elhelyezik majd az üyen-olyan intézetekben. A kísérlet finanszírozásából nyilván telik rá. Keresgélni sem nagyon kell, árvaházakból túltermés van úgyis, mert kinek keü egy olyan gyerek, akinek nem kémcsőtiszta a génáüomá- nya?! Nyugtassanak meg, hogy nem csak nekem! Én azért - ha megérem - szeretnék olyan igazi nagymama lenni, mint az én édesanyám! Aki csöndben aggódott a várandós lányáért, és máig kimondhatatlan szeretettel csüng az unokáin. Akkor is, ha éppen rossz fát tettek a tűzre. Nem tudom, mihez kezdenék egy klónunokával, az idegesítóen tökéletes Alfával, a mindenben középszerű Bétával, vagy egy idomítható Epszilonnal... És remélem, nem is fogom megtudni soha! A városunkban is van egy gyermekotthon. Ha az időm engedi, két kisgyereket hazahozok onnan az enyéim meüé. És ha az édesanyám éppen itt van, ők is kapnak tőle nagyis puszit. Mert az élet nem színtiszta biológia. Még akkor sem, ha a tudósok úgy gondolják, megint megoldottak valamit. A hírek szerint máris ötezer pár jelentkezett a klónkísérletre. Ennyien vágynának egy másolt gyerek után? Ennyien szerelmesek vagyunk önmagunkba?!
