Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-19 / 91. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 19. Közélet 5 Zachariás István: Az önkormányzatok képesek a törvényben meghatározott feladataik ellátására Pénz nélkül nincs reform Befejeződött a Szlovákiai Városok és Községek Társulásának (ZMOS) közgyűlése, melynek fő témája a köz- igazgatási reform volt. Az egyik legnagyobb gond a pénzhiány, de kifogásolható egyes állami intézmények, hivatalnokok hozzáállása is. Zachariás Istvánnal, Szepsi polgármesterével, a ZMOS elnökségi tagjával beszélgettünk. LAJOS P. JÁNOS Az önkormányzatok szemszögéből melyek az időközben felmerült problémák? Egyetértek a közgyűlés mottójával, mely szerint a pénzügyi feltételek biztosítása nélkül nem lehet teljes a reform. Azonban bízom benne, hogy a pénzügyi kérdések 2004. január elsejéig megoldódnak. De nem a pénzhiány az egyetlen gond; sok állami hivatalnok úgy gondolja, hogy a reform megvalósításával maguknak ártanak. Néha úgy érezzük, a hatáskörök átadása során akarják „megbosz- szulni” hivataluk jogköreinek elvesztését, az önkormányzatok hatásköreinek bővülését. A felmerült gondok ellenére állítom, ho^y már maga a reform beindulása óriási eredmény. Bízom benne, hogy még ebben a választási ciklusban megtörténnek azok a lépések, me» Az önkormányzatnak beleszólása lesz a helyi iskola « sorsába. lyek lehetetlenné teszik visszafordítását. Bár vannak problémák, ez a reform a polgárról szól, és meg-, teremti a demokrácia, az önkormányzatok jövőjét. Január elsejétől már átkerült a hatáskörök egy része, tapasztalatai alapján mi az, amire a legjobban kell ügyelni a jövőben? A törvény sok mindent pontosan megszab, ám egy-egy hatáskör átadása a delimitációs jegyzőkönyv aláírásával zárul le. Sok múlik az önkormányzatokon is, hogy ebbe A közigazgatás átalakítása a polgárról szól mi kerül bele. Többször találkoztam azzal, hogy az átadó fél akarja diktálni a feltételeket, melyek természetesen neki megfelelőbbek. Például az anyakönyvi hivatalok átadásánál a számítógépet csak kölcsön akarták adni, nem pedig átruházni. Az ügyes polgár- mester többet el tudott érni. Most mutatkozik meg az eredménye annak, hogy a hatásköri törvény kimondja, melyik jogkört kapjuk meg eredeti és melyiket átruházott hatáskörként. Az eredetiek anyagi fedezetét az önkormányzat költségvetéséből kell fedeznünk, az átruházott hatáskörök végrehajtására azonban az állami költségvetésnek kell fedezetet biztosítania. Július elseje bizonyos szempontból fordulópont lesz. Ön- kormányzati hatáskörbe kerül a szociális, oktatási és az egészségügyi szféra nagy része. Felkészültek az önkormányzatok en(Caál László felvétele) nek ellátására? Lesz hozzá anyagi háttér? Nem tartok attól, hogy ezeket a feladatokat az önkormányzatok nem tudnák ellátni. Sokan ijesztgetik az embereket, az iskolaigazgatókat, szülőket azzal, hogy ez nem fog sikerülni. A hatáskörünkbe kerülő intézmények ezentúl is megkapják az állami támogatás rájuk eső részét, a hatáskörökkel átvehetjük azokat az alkalmazóiakat is, akik ezt a feladatot a járási vagy kerületi hivatalban végezték. Nem látom indokoltnak a félelmeket. Az iskolák esetében például nagy szerepe lesz annak, milyen viszony alakul ki a polgár- mester és az iskolaigazgató között. Gondok vannak, lesznek az iskolák tartozásainak megtérítésével; átveszik az önkormányzatok a nem tehermentesített iskolákat is? Az átmeneti időszak során sok problémát meg kell oldanunk, de ezt ellensúlyozza, hogy az önkormányzatnak beleszólása lesz az iskolák sorsába. A törvény értelmében az üzemeltetésből fakadó adósságokat az államnak mindenképpen át kell vállalnia, ezeket természetesen nem vesszük át. Más kérdés az úgynevezett rejtett adósság, az intézményeknek helyet adó épületek felújításra szorulnak, ehhez minden bizonnyal az önkormányzatoknak is hozzá kell járulniuk. Mikulás Dzurinda kormányfő a kongresszuson elmondta, hogy az önkormányzatok visszakapják a település gázművesítésébe fektetett pénzt, és megkapják a víz- és csatornaművek rájuk eső részét is. Hogyan értékeli ezt? Mindkettő jó hír az önkormányzatoknak. A gázművesítésbe fektetett pénz megtérítését már régen kértük, hiszen nem kis ösz- szegről, mintegy 4,1 milliárd koronáról van szó. Ez természetesen csak azokat az önkormányzatokat érinti, melyek részben vagy egészben saját forrásból finanszírozták a gázművesítést. A víz- és » Az átmeneti időszak során sok problémát meg « kell oldanunk. csatornaművek transzformációja kissé ellentmondásosabb, nem biztos, hogy mindenki elégedett lesz. A vállalat részvénytársasággá alakítása azonban mindenképpen előnyökkel jár. Hogyan értékeli magát a közgyűlést? A küldöttek egyértelműen kimondták, hogy pénz nélkül nem lehet megvalósítani a reformot. A pénzhiány veszélyei mellett azonban figyelmeztettek az időhiányra is, például az oktatásügyi hatáskörök átvételére nagyon rövid idő áll rendelkezésünkre, várhatóan nem megy majd konfliktusok, problémák nélkül. A gondok ellenére egyetlen küldött sem vonta kétségbe a reform szükségességét, arra azonban figyelmeztették a kormányt, hogy a megvalósításához szükséges feltételeket meg kell teremtenie. Az erőmű „atyja" Kocingert dögledező lónak tartja Binder támadja Orbánt és Dzurindát ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Legutóbb Július Binder volt a vendége a Novy den kávéházi beszélgetéseinek, amelynek során hétről hétre a HZDS lapjának olvasói tesznek fel kérdéseket a Meciar vezette párt vezetőinek és szimpatizánsainak. A bősi vízerőmű „atyjának” tartott személy - aki jelenleg a HZDS parlamenti képviselője - úgy véli, hogy a magyarok határrevízióra törekednek. Orbán és segítői szerinte azért követelik a bős-nagymarosi vízerőmű felépítését rögzítő, 1977-es csehszlovák-magyar államközi szerződés módosítását, mert ez a dokumentum a trianoni döntéssel összhangban rendelkezik a határokról. Binder szerint a Meciar- és a Horn- kormány szakértői már megkötötték azt a keretegyezményt, amely teljes egészében figyelembe vette a Hágai Nemzetközi Bíróság döntését, s amelyben Magyarország vállalta az alsó vízlépcső felépítését. Ám aztán Dzurinda és Orbán kabinetje az egyezséget félretette. „Remélem, hogy az ész kormánya nyeri a választásokat Magyarországon, amely nem Trianon semmissé nyilvánításán fáradozik, hanem azért munkálkodik, hogy Magyarország és a szomszédos államok békességben és jó légkörben éljenek” - vélekedett Binder, aki szerint Dzurinda kormánya nem a szlovákság, hanem a szlovákiai magyarok érdekeit képviseli, hiszen valójában az ő programjukat teljesíti. Az MKP ügyvezető elnökének szombati budapesti felszólalása kapcsán a megígérte: a pozsonyi törvényhozás májusi ülésén Duray Miklós kellő leckét kap abból, hogy miként kell viselkednie külföldön Szlovákia állampolgárának, aki ráadásul parlamenti képviselő. Kijut a támadásból Dominik Ko- cingernek is, mert a bősi vízerőműjelenlegi szlovák kormánybiztosa Binder minősítése alapján csak egy dögledező ló, ezért összevissza rugdos, harap, s ennek tulajdonítható az is, hogy őt például az állami pénzek elherdálásával vádolja. „Valójában Ko- cinger bánik gondatlanul a rábízott állami vagyonnal, miközben rémhíreket terjeszt. Minderre felhívom a bűnüldöző szervek figyelmét” - jelentette ki. Arra az olvasói kérdésre, hogy nem kelle- ne-e emléktáblát vagy szobrot emelni Dunacsúnnál Bindernek, mielőtt még a magyarok oda is turulmadarat raknak, ezt a választ adta: „Nekem nem kell szobor, mert én a bősi vízerőművet tekintem annak” - mondta, (-y-f) ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Idén ősszel az 1989 utáni legfontosabb választások várnak Szlovákiára, mert azok eredménye nagy hatással lesz az ország NATO- és EU-csatlakozására is - jelentette ki tegnap Rudolf Schuster. Az államfő a várhatóan a parlamentbe bekerülő pártok vezetőivel vett részt tegnap egy kerekasztal-be- szélgetésen, amelyet a Pravda napilap szervezett. Az államfő a „saját vereségének” is tekintené, ha az országnak nem sikerülne csatlakoznia az Észak-atlanti Szövetséghez. Olyai) kormányt láma szívesen, amelyik nem változtat az eddigi integrációs törekvéseken. Elméletileg azt sem zárja ki, hogy kisebbségi kabinet alakuljon, de ennek szerinte nincs nagy valószínűsége. Bugár Béla, az MKP elnöke ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, stabil koalícióra van szükség, mert az országra a NATO-csatlakozás esetén hosszabb ratifikációs folyamat vár. A találkozón Vladimír Meéiar nem vett részt. A HZDS-t képviselő Sergej Kozlík alelnök szerint az elnök nem vetélytársai érvei elől futamodott meg, egyszerűen csak nem jelent meg, ami nem jelenti azt, hogy a közeljövőben ne látogatna el hasonló rendezvényekre. Kozlík kifejtette, pártja választási győzelemre törekszik, mert tudathasadásos állapotra utalna, ha az ellenzék megelégedne ellenzéki mivoltával. Másrészt úgy fogalmazott, hogy a HZDS számára a NATO-csatalko- zás sikere a kormánytagságnál is fontosabb, ami - tette hozzá azonnal - nem jelenti azt, hogy ne törekednének választási győzelemre. Kozlík állította, Meciar sohasem tett ígéretet arra, hogy már nem lesz egyetlen kormánynak sem a tagja, és a HZDS választások utáni koalíciós tárgyalásait is az exmi- niszterelnök vezeti majd. Mikulás Dzurinda kormányfő az SDKU elnöke figyelmeztetett, hogy a HZDS a választások után viszonylag kis koalíciós potenciállal rendelkezik majd. Pavol Hrusovsky, a KDH elnöke és az SDKÚ-t vezető Mikulás Dzurinda miniszterelnök is leszögezte, a HZDS-szel nem hajlandók koalícióra lépni. Robert Fi- co, a Smer elnöke egyetlen párttal sem zátja ki a választások utáni egyeztetés lehetőségét. Arra a kérdésre: feltétele-e a Smer esetleges kormánytagságának, hogy ő legyen a miniszterelnök, Fico határozott nemmel válaszolt. Bugár hangsúlyozta, az MKP csak idehaza és külföldön is hosszútávon hitelesnek tekinthető párttal lép közös kormányba. (korp) RÖVIDEN Ponicky kozmetikázott életrajza Pozsony. Peter Ponicky tegnap kinevezett oktatási miniszter a következő kormánytag, aki 1989 előtt a kommunista párt tagja volt, ám ezt az „apróságot” elfelejtette feltüntetni hivatalos életrajzában. Mint mondta, elsősorban szakmai, nem pedig politikai életrajzról van szó. Tegnap arra sem emlékezett, melyik évben lett a párt tagja, csak arra, hogy 1989-ben lépett ki. A kinevezésen Rudolf Schuster államfő sajnálkozását fejezte ki Milan Ftácnik távozása miatt, mert szerinte jó szakember és jó munkát végzett, (ú, SITA) Ftácnik mérleget vont Pozsony. A legfontosabb eredmény, hogy sikerült megakadályozni az oktatásügy helyzetének további kedvezőtlen alakulását, megalapozni fejlődését, közölte a posztjáról tegnap leköszönt oktatási miniszter, Milan Ftácnik, három és fél éves tárcavezetői tevékenységének értékelésekor. Elégedett a felsőoktatási, a tudományról és műszaki fejlesztésről, valamint a Szlovák Tudományos Akadémiáról szóló törvénnyel is. Ftácnik fontosnak tartja továbbá azt is, hogy a képviselők elfogadták az oktatási intézmények finanszírozásáról szóló törvényt, valamint hogy döntés született az oktatásügyet is érintő hatáskörök átruházásáról. Sikertelenségként értékelte, hogy a kormány tervei ellenére csökkent a tudományra és műszaki fejlesztésre költött állami pénz, nem jöttek létre a tanügyi hatóságok, továbbá a pályakezdő pedagógusok anyagi támogatásáról szóló törvény hatálybalépésének elmaradása is. (érvé) Ombudsmani hivatal júniustól Pozsony. Az ombudsmani hivatal legkésőbb júniusban működni kezd, ám minden azon múlik, találnak-e megfelelő helyiségeket és biztosítják-e a kellő számú munkatársat - jelentette ki tegnap Pavel Kandráé emberjogi biztos. Feltételezi, a hivatalt nem a pozsonyi várban rendezik be, mert az ott kiutalt raktárhelyiségeket nem alakították át, s egyébként sem felelnek meg a célnak. Az alkalmazottak felvétele is későbbre tolódik, mert - mondta Kandrác - az idei költségvetésben nincs külön fejezet a bérezésükre. (TASR) Nem téríthető a megelőzés Pozsony. A számvevőszék ellenőrzésének köszönhetően az Általános Egészségbiztosító (VsZP) nem használhatja szabadon különleges célalapját. Ennek köszönhetően egyedül a VsZP ügyfelei nem részesülhetnek az allergiás betegek számára hasznos tengerparti vagy barlangi kúrában, mondta Eduard Kovác, a biztosító igazgatója. Az ellenőrzés következtében nem térítik a genetikai vizsgálatokat azon terhes anyák esetében sem, akiknél fennáll, hogy gyermekük genetikai hibával születik. „A megelőzés helyett tehát fizethetjük majd a drágább, gyógyszeres kezelést”- mondta Frantisek Valásek, a biztosító ellenőrző osztályának vezetője, (ú) Migas Havannában Havanna. Szerdán kétnapos hivatalos látogatásra Kubába utazott Jozef Migas. A házelnököt kubai kollégáin kívül a kubai diplomácia vezetője és a külkereskedelmi miniszter is fogadta. Migasnak bejelentették, hogy Kubát ezentúl nagykövet képviseli majd Pozsonyban. A felek a kölcsönös együttműködési szerződés korszerűsítéséről, kölcsönös oktatásügyi egyezmény aláírásáról és a szlovák gépexportról tárgyaltak. (TASR) „Tányérok sem repkedtek..." Pozsony. Drágakővel kirakott aranygyűrűt kapott hitvesétől frigyük első évfordulójára Anna Malíková. A SNS elnök asszonya egy éve lett Alekszandr Belouszovnak is asszonya az észak-oroszországi Ivano-vóban. Malíková bevallotta, az utóbbi egy hónapban gyakran gondolt az évfordulóra, a politikai élet forgatagában azonban az utolsó pillanatban majdnem el is felejtette. Ám csak majdnem, mert a férjét neki is sikerült meglepnie - egy villanyborotvával. Belouszovéknál csendes háztartás folyik, az elnök asz- szony szerint különösebb veszekedés nélkül, csak „normális” véleménycserével, és „tányérok sem repkednek”. A kérdésre, szeret- ne-e utódot, Malíková diplomatikusan felelt: „Ez minden nő természetes vágya”. (TASR) A Focus szerint is a HZDS nyerné a választásokat Változatlan a paletta TASR-HiR Pozsony. A Statisztikai Hivatal után a Focus is nyilvánosságra hozta legújabb felmérését: e közvélemény-kutatás szerint is a HZDS nyerné a választásokat, 28,4 százalékkal. Második a Smer 17,6 százalékkal, harmadik pedig az MKP, amely itt jobb eredményt ért el, mint a szerdán ismertetett felmérésben: kereken 12 százalékot. Parlamentbe jutna még az SDKÚ (9,3 százalék), az ANO (7,4 százalék), és a KDH (5,1 százalék). Az SNS 4,7, a PSNS, 3,3 százalékon áll, tehát a két szélsőjobboldali erő együtt áüépné az ötszázalékos küszöböt. A Pavel Koncos-vezette SDE helyzete továbbra is reménytelennek tűnik, 2 százalék voksolna rá, és még a kommunista párt (KSS) is megelőzi. A Demokrata Párt (DS) 2, a kormánykoalíciós SOP 1,2 százalékot kapott. Szemétből halászták ki a viszály kolbászát Késelő kukakirályok SITA-HÍR Eperjes. Egy darab kukalátta kolbász miatt késeit meg egy 16 és egy 18 éves fiatal egy 20 éves személyt. A trió közösen kutatta át az eperjesi Billa szemeteskonténereit, de a zsákmányon összevesztek. A két fiatalabb kamasz kést rántott, és a szerencsétlen megtaláló értésére adták, nem csak a kolbászt szeletelik fel, ha nem adja oda szépszerével. Végül egyikük hátba szúrta, majd kereket oldottak. Történt mindez vasárnap, a tetteseket szerdán fogta el a rendőrség, a kolbászt persze nem találták meg náluk. A két ínyenc akár nyolc évet is kaphat testi sértésért és rablásért, a sértett a körülményekhez képest jól van. Schuster: az idei választásoknak lesz a legnagyobb tétje Meciar nem akar ősszel nyugdíjba vonulni