Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-18 / 90. szám, csütörtök
6 Külföld ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 18. Pat Cox a dekrétumokról Bécs. Pat Cox, az Európai Parlament elnöke és Wolfgang Schüssel osztrák kancellár a Benes-dekrétumok kérdésének érzelmi túlfűtöttsége ellen foglalt állást, s úgy vélte, erről a választások utáni cseh kormánnyal párbeszédet kell folytatni. Az EP szakértői véleményeket rendelt meg a dekrétumokról, s ezzel kapcsolatban Cox azt mondta, a cseh választások előtt nem várható következtetés az EP részéről. A választások idején ugyanis „felszökhet a hőmérséklet” - tette hozzá egyes cseh politikusok kijelentéseire célozva. (MTI) India: vallási zavargások Ahmadábád. Három ember életét vesztette, 15pedig megsérült a hinduk és muszlimok közötti újabb összecsapásban India nyugati részén, Gudzsarát államban. Az Ahmadábád három pontján kirobbant zavargásokban hinduk és muszlimok kövekkel és saját készítésű robbanószerkezetekkel dobálták egymást. A három személyt leszúrták, köztük a fundamentalista Hindu Világtanács (VHP) egyik aktivistáját. Gudzsarát államban február vége óta tombol a vallási indítékú erőszak. A zavargások következtében a hivatalos adatok szerint több mint nyolcszáz ember vesztette életét, míg emberijogi szervezetek már kétezer áldozatról szólnak. (MTI) Gusmao elsöprő győzelme Dili. A várakozásoknak megfelelően a kelet-timori szabadságharc élő legendája, Xanana Gusmao nyerte meg a vasárnap megrendezett elnökválasztást: a tegnapi eredmény- hirdetés szerint a szavazatok 82,69 százalékát hódította el, míg ellenfelére, Fancisco Xavier do Amralra a választók 17,31 százaléka szavazott. A részvételi arány 86 százalékos volt. A mostani elnökválasztás volt az utolsó állomás a kelet- timori államiság megteremtése felé vezető úton. Május 20- án hivatalosan is kikiáltják Kelet-Timor függedenségét, és ezzel új ország születik. (MTI) Az 55 éves Gusmao választási sikere egy pillanatig sem volt kétséges (Reuters) Párttámogatás Németországban Berlin. A német kormánypártok és az ellenzék egyetértésre jutott a pártfinanszírozási törvény módosításáról. A megállapodás értelmében a majdani törvény szigorítani fogja a politikai pártokra vonatkozó pénzügyi és könyvelési előírásokat. Lényeges újdonság, hogy a számviteli rendelkezések és az adományokra vonatkozó szabályok megsértése a jövőben bűncselekménynek minősül. Három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható az, aki eltitkolási szándékkal hamis adatokat tüntet fel. (MTI) Oroszország teljes mértékben támogatja Prágát a Benes-dekrétumok ügyében Hollandiában lemondott a hadsereg főparancsnoka is Putyin megy a NATO-csúcsra Moszkva. Oroszország teljes mértékben támogatja a Benes- dekrétumok megőrzéséhez ragaszkodó prágai álláspontot. Ezt Milos Zeman kormányfő jelentette ki a Vlagyimir Putyin elnökkel megtartott találkozója után. Az oroszok a Prágával szemben fennálló állam- adósság egy részét fegyverzettel, köztük harci helikopterekkel tör- lesztenék. Zeman a Putyinnal folytatott egyórás megbeszélés után csak jelezte: valószínű, hogy az orosz elnök vendégként részt vesz a NATO novemberi prágai csúcstalálkozóján. „Ezt a hírt nem jelenthetem be előbb az újságíróknak, mint Václav Havel államfő irodájának” - tette hozzá a cseh kormányfő. A NATO bővítése a cseh-orosz csúcson csak érintőlegesen került szóba. Putyin tegnap Zeman közvetítésével meghívta Havelt hivatalos vagy munkalátogatásra Oroszországba. A cseh államfő csak egyszer, 1995- ben járt Moszkvában. (TASR) Putyin orosz államfőként még nem járt a cseh fővárosban (TASR-felvétel) Nem sikerült fegyvernyugvásra bírnia a feleket az amerikai külügyminiszternek Powell súlyos kudarca Rámalláh/Jeruzsálem. Csak akkor válik lehetségessé a tűzszünet az izraeliek és a palesztinok között, ha az izraeli hadsereg véget vet a ciszjordániai palesztin területekre való behatolásoknak, és ha felújulnak a biztonsági tárgyalások. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Ezt Colin Powell amerikai külügyminiszter jelentette ki tegnapi je- ruzsálemi sajtóértekezletén, amelyen közvetítő kísérletének tapasztalatait összegezte. A roppant feszült helyzetben nem sikerült fegy- vemyugvásra bírnia a feleket, közvetítő kísérletének elsődleges célja tehát nem valósult meg. Kiemelte viszont, hogy ígéretet kapott Ariel Sáron izraeli miniszterelnöktől az izraeli csapatok néhány napon belüli visszavonására. „A tartalékosok már megkezdték a hazatérésüket, és a többi izraeli csapat is kivonul (az újonnan megszállt palesztin területekről) néhány napon vagy hozzávetőleg egy héten belül” - mondta Powell. Másfelől hangsúlyozta: Jasszer Arafat palesztin elnöknek fel kell lépnie a palesztin terrorizmus ellen. Arafat értésére adta kettőjük tegnapi találkozóján: a Palesztin Hatóság nem köntörfalazhat tovább ez ügyben, hanem egyértelműen el kell határoznia, hogy véget vet a terrorizmusnak. Powell, aki már tegnap hazautazott, közölte: a nem túl távoli jövőben visszatér a közel-keleti térségbe, és újabb kísérletet tesz a feszültség enyhülésének elősegítésére. Jelezte, hogy rövidesen a Közel-Keletre érkezik George Tenet, a CIA igazgatója is, aki korábban már kidolgozott egy tűzszüneti javaslatot. Arafat elmondta: sürgette az amerikai kormányt és a nemzetközi közösséget, hogy együttes erővel lépjenek fel elszigeteltségének megszüntetéséért. Azzal vádolta Saront, hogy noha visszavonulást ígért, újabb ciszjordániai palesztin területek megszállására adott parancsot. Az izraeli vezetés eközben jelezte, hogy lehetővé tenné a Rámalláhba zárt Arafat- nak, hogy részt vegyen egy, amerikai irányítás alatt a Közel-Kelettel foglalkozó nemzetközi konferencián, ha tényleges elkötelezettséget mutatna a béke megteremtése iránt. Jasszer Abed Rabbo palesztin tájékoztatási miniszter katasztrofálisnak és eredménytelennek minősítette Powell és Arafat találkozóját. A PKK új neve: KADEK - a bebörtönzött Öcalant választották vezetőnek Feladják a fegyveres harcot a kurdok MTI-HÍR Ankara/Luxembourg. A Kur- disztáni Munkáspárt (PKK) kinyü- vánította, hogy megszünteti fegyveres harcát, és azt is bejelentette, hogy új néven jelentkezik. Ismail Cem török külügyminiszter a PKK átkeresztelésének hírére közölte, kormánya nem változtat a terrorszervezettel szembeni magatartásán. A Kurdisztáni Szabadság és Demokrácia Kongresszusa (KADEK) a jövőben csak demokratikus úton megvalósítható változásokra törekszik. Teszi ezt abban a szilárd meggyőződósében, hogy a demokráciával kapcsolatos problémákat nem lehet erőszakos eszközökkel megoldani. E határozatot a PKK 8. pártkongresszusán hozták, amelyen a KADEK elnökévé a Törökországban bebörtönzött és halálra ítélt Abdullah Öcalant választották. Távollétében azonban 11 tagú elnöki tanácsadó testületet hoztak létre. Ennek közleménye szerint jelenleg olyan szervezet szükséges, amely békés alapokon és rugalmasan tevékenykedik. „A fegyveres harc ideje lejárt, ahhoz azonban, hogy a gerillák áttérhessenek politikai tevékenységre, a török államtól várunk lépéseket. Erőszakra azonban erőszakkal fogunk válaszolni.” Az új szervezet szóvivői követelik, hogy - Öcalant is beleértve - részesítsék közkegyelemben a PKK tagjait, töröljék el a halálbüntetést, és vezessék be a kurd nyelven való oktatást, valamint a kurd nyelvű rádió- és tévéadásokat. „Felhívunk minden felelős nemzetközi tényezőt, mindenekelőtt az ENSZ-et, az EU-t és az Egyesült Államokat, hogy munkálkodjanak a kurd kérdés demokratikus megoldásán, valamint a Közép-Kelet demokratizálásán” - hangsúlyozzák. Cem külügyminiszter Luxembourgban azt mondta, a helyzet nem változik, mert a névváltoztatás semmit sem változtat a PKK természetén. Az USA, Törökország fő szövetségese a PKK-t a terrorszervezetek listáján tartja számon. A PKK-t mind Törökországban, mind Németországban betiltották. A PKK-gerillák Öcalan 1999-ben történt letartóztatásáig 15 éven át partizánháborút vívtak Délkelet- Törökországban. Napokon belül Belgrádban is közzéteszik a gyanúsított személyek listáját Hágában 24 vádlott kiadatását várják MTI-HÍR Belgrád. A hágai Nemzetközi Törvényszék 24 feltételezett háborús bűnös kiadatását várja Jugoszláviától. Florance Hartmann, a hágai főügyész szóvivője közölte: a gyanúsítottak egy része Szlobodan Milosevics egykori jugoszláv államfő munkatársa volt, nevük számos alkalommal elhangzott már a nyilvánosság előtt. A névsorban volt boszniai szerb háborús politikai és katonai vezetők is szerepelnek, akiknek tartózkodási helye ismeretlen. A listán megtalálható a vukovári trojka három tagja, valamint a Dubrovnik lövetése miatt vádolt, még szökésben lévő két személy is. A Hágával való együttműködést szabályozó jugoszláv törvény kimondja, hogy a hatóságok azokat a személyeket adhatják ki a törvényszéknek, akik ellen a jogszabály hatályba lépéséig - azaz szombatig - már vádat emelt a bíróság. Nebojsza Sarkics szövetségi igazságügyi miniszterhelyettes közölte a Blic című lappal: Belgrádban hivatalosan akkor hozzák nyilvánosságra a vádlottak nevét, miután Hágából megérkezett az igazolás arról, hogy a minisztérium birtokában lévő lista végleges. Sarkics némileg ellentmondva a hágai szóvivőnek azt állította, hogy a'nemzetközi bíróság eddig húsz személy vádiratát adta át a szövetségi minisztériumnak. Carla Del Ponte hágai főügyész asszony, aki ma érkezik Belgrád- ba, azt mondta, hogy Hágának nincs több titkos vádirata, ami nem jelenti egyben azt is, hogy nincs több gyanúsított jugoszláv állampolgár, akik ellen jelenleg nyomoznak. Sarkics ehhez hozzátette: ha ezen személyek ellen is vádat emel a törvényszék, akkor felettük jugoszláviai bíróságok fognak ítélkezni. Közvetett felelősség MTI-HÍR Hága. Egy nappal a holland kormány lemondása után, tegnap benyújtotta lemondását Ad van Baal, a holland szárazföldi hadsereg főparancsoka is, aki ugyancsak az 1995-ös srebrenicai események ügyében vállalta a közvetett felelősség rá eső részét. Wim Kok miniszterelnök balközép kormánya azért mondott le egy hónappal a parlamenti választások előtt, mert egy független jelentés szerint a holland politikai és katonai vezetés annak idején mulasztásokat követett el a srebrenicai muzulmán enklávé védelmében. A boszniai szerbek csapatai 1995 júliusában foglalták el a hivatalosan ENSZ-védelem alatt álló, biztonsági övezetnek minősített enklávét, a rákövetkező hónapokban végrehajtott mészárlások során pedig több mint hétezer muzulmán férfit gyilkoltak meg. Wim Kok azt mondta, hogy az övezet védelmére vezényelt, könnyűfegyverzettel ellátott holland zászlóalj közvetlenül nem hibáztatható a történtekért. A politikai felelősséget azonban valakinek vállalnia kell, s miután a nemzetközi közösség nem tette meg ezt, ó és kormánya kénytelen levonni a megfelelő következtetéseket. Ad van Baal tábornok, aki 1995-ben a szárazföldi erők főparancsnokának a helyettese volt, holland sajtóértesülések szerint a távozó védelmi miniszter nyomására nyújtotta be lemondását. Az ezt bejelentő hivatalos közleményben azonban a minisztérium leszögezte, hogy becsületességéhez a jelentés fényében sem férhet kétség. Olaszországban is kitört egyfajta számháború Tájkép sztrájk után MTI-HÍR Róma. Valóságos számháború folyik Olaszországban arról, hogy milyen fokú volt a részvétel a keddi olaszországi általános sztrájkban, eközben pedig Silvio Berlusconi kormánya egyszerre próbál kemény kézzel fellépni és párbeszédet folytatni a munkavállalók érdekvédelmi szervezeteivel. A tegnapi lapokból kiderül: a nyolcórás általános sztrájkot meghirdető szakszervezeti szövetségek (CGIL, CISL, UIL) számításai szerint a 14,5 millió, állásban lévő olasz munkavállaló közül 13 millió maradt távol a munkától a megmozdulás napján. Ez mintegy 90 százalékos részvételi aránynak felel meg. Az iparosok szervezete azonban csak 60 százalékosra becsüli a munkabeszüntetők hányadát. Az ENEL áramszolgáltató kimutatta: kedden 20 százalékkal kisebb volt az áramfogyasztás, mint egy szokványos munkanapon, vagyis az ipar és a közhivatali intézmények energiafogyasztása körülbelül ennyivel volt alacsonyabb szintű a szokottnál. Amerikai és orosz katonai szakértők merész ötletei Közeledési tervek MTI-HÍR Brüsszel. Amerikai és orosz politikai szakértők számos közös ödetet és javaslatot állítottak össze a NATO és Oroszország katonai közeledésének előmozdítására. Az amerikai Rand Corporation és a moszkvai Egyesült Államok és Kanada kutató intézet szakértői Brüsszelben bemutatott tanulmányaikban javasolták például egy vegyes dandár felállítását a NATO-országok és Oroszország egységeiből. Ugyancsak felvetették, hogy a Balti-tengeren működhetne egy vegyes ösz- szetételű haditengerészeti egység, és rendezhetnének közös hadgyakorlatokat, amelyeknek a tervezésében orosz tisztek is részt vennének. Különösen hasznosnak látnák, ha a két fél szervezne bemutató gyakorlatokat terroristaellenes vagy békefenntartó műveletekre, még akár korlátozott méretekben is. De még merészebb ötleteket is papírra vetettek az amerikai és orosz kutatók. Ajánlásaik között szerepel például, hogy az Oroszország területétől elvágott kalinyingrádi területen szolgáló orosz egységek működjenek együtt a német-dán— lengyel vegyes hadtesttel. Egy másik gondolat: orosz tisztek ne csak elvégezhessék a NATO felsőfokú tanfolyamait, hanem részt vehessenek a szövetség európai főparancsnokságán a hadműveleti tervezésben, cserébe pedig a szövetség is küldhessen több tisztet a2 orosz fegyveres erőkhöz. Eritrea is, Etiópia is elégedett a nemzetközi döntéssel Lezárult a határvita MTI-HÍR New York. Az ENSZ BT üdvözölte az Etiópia és Eritrea határvitájában született hágai nemzetközi döntést, s felszólította a két afrikai országot: tegyenek további lépéseket a megbékélés, a többi vitás kérdés rendezése (a hadifoglyok szabadon engedése, a közvetlen légi összeköttetés helyreállítása) érdekében is. Szergej Lavrov, a BT soros elnöke tegnap arra kérte a tagállamokat: anyagüag is támogassák a békefolyamatot, illetve az ENSZ-missziók tevékenységéi a két országban. Jelenleg több mini négyezer ENSZ-békefenntartó el lenőrzi a két ország között létesíteti 25 kilométeres ütközőzónát, amelj magába foglalja a vitatott területe két is. A kéksisakosok már meg kezdték a határ demarkációját a há gai döntésnek megfelelően. Ahatár vita 1998 és 2000 között véres há borúba torkollott, s mindkét olda Ion több tízezer halottja volt. Most £ vitatott terület egy részét megosz tották a felek között. Szerepváltás az ENSZ-szel Bosznia-Hercegovinában Uniós rendőri erők MTI-HÍR Szarajevó. A bosznia-hercegovi- nai EU-rendőrség felállításáról kezdett Szarajevóban tárgyalásokat Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Bosznia-Hercegovinában január elsejétől veszi át az EU-rendőrség az ENSZ boszniai különleges nemzetközi rendőri erőinek szerepkörét. Az EU rendőri missziója 500 fős lesz, és az ENSZ-rendőrséghez hasonlóan < NATO boszniai stabilizációs ere jével, az SFOR-ral párhuzamosai fog tevékenykedni. Az ENSZ rendőrség 1995 óta felére, 40 00( főről 20 000-re csökkentette ; boszniai helyi rendőri erők létszá mát, és átszervezte a volt Jugo szláviától örökölt rendőrséget. A: ENSZ boszniai rendőri ereje je lenleg negyven ország 1800 rend őréből áll. Solana tegnap este Ko szovóba utazott.