Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-17 / 89. szám, szerda
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 1 ^HSÜÜ KOMMENTÁR vHHHH. Fura népség vágunk MALINÁK ISTVÁN Fura egy népség vagyunk mi, felvi... pardon: szlovenszkói magyarok. Végre tótörhetünk a négy éve tartó, lassan elviselhetetlenül unalmassá váló viszonylagos egységből, megint építhetünk lövészárkokat, megint pocskondiázhatjuk egy kicsit egymást. Mert mi vár ránk szeptemberben? Unalom az egész vonalon. Többségünk - valószínűleg nyolcvan százalék felett - jobb híján megint az MKP-ra voksol, a többi nem rajtunk múlik, istenigazából a többségi nemzethez tartozó szavazók döntenek az ország irányultságáról. És azért két ember mégsem tudja szíwel-lélekkel szidni egymást, mert ugyanarra a pártra szavaztak. Habár ki tudja, ahogy magunkat ismerem: minden megtörténhet. Tehát nagyon kellett már nekünk ez a kis izgalom a magyarországi választások miatt. Hála az éterben már megvalósult, határokon átnyúló nemzetegyesítésnek, jobban ismerjük az anyaországi politikusok minden rezdülését, mint az itteniek fizimiskáját. Ott naponta tucatszor kölcsönösen elhangzik, hogy az egyik tábort mennyire meglepi a másiknak az arroganciája. Engem a mi arroganciánk lep meg, példa rá az, ami már hetek óta folyik lapunk internetes honlapján. Természetes, hogy nagyon fontos számunkra az, ami az anyaországban történik, természetes, hogy vigyázó szemünket oda vetjük. De miért teszünk úgy, mintha nem tudnánk: az, ami a mindennapi életünket meghatározza, mégiscsak itt dől el. Hogy az, ami most ott folyik, cirkusz. Cirkusz minden választás, aki akarja, láthatja a gladiátorokat is, az oroszlánokat is. Nálunk szeptemberig semmi újra, váratlan fordulatra nem lehet számítani: megint annyit csapkodják az asztalt, pontosabban a fejünket a magyarkártyával, hogy csak unni fogjuk: ezt már megszoktuk, ebben nőttünk fel. Talán ezért tud jobban kihozni a sodrunkból az, amit Orbán mondott Medgyessyre és fordítva. Itt szeptemberig csak tesped az élet, itt már a pártvezérek sem izgulnak. Heti rendszerességgel elmondja valamely nyugati politikus, hogy Meciarral nekünk annyi, a tengerentúlon személyesen vele is közölték, akkor meg minek izgulni? Amióta az amerikai NA- TO-nagykövet meghívta a szeptember utáni kormányzásra állítólag kiszemelt öt párt vezetőjét, e pártok némelyike megint olyan magabiztosan, arrogánsán viselkedik, mintha már megfogta volna az isten lábát, tekintet nélkül arra, hogy teljesítménye, népszerűsége a béka feneke alatt keresendő. Itt Washington meg Brüsszel már mindent elrendezett, de sebaj, vasárnapig még köphetjük a markunkat. Júniusra talán a csallóközi fideszes sógor is kibékül a má- tyusföldi emeszpés komával, szeptemberre Bugár a kereszténydemokratákkal. És ha mégis Meciar lesz a nevető hatodik? JEGYZET kezd a falatozásba és sorban nyeli le a menüt: előbb a krumplit, aztán az uborkát. Aztán desszer- tes kanállal meregetve kinyalogatja az olajvaj mártást, s protézisét rákattintja a repceolajon grillezett felsőcombra... így küldi le az elválasztott ebédet, a testvérek között is minimum egy kiló nyolcvanöt deka élelmet, az utolsó morzsáig. Lujza elválasztó étrendjéről Má- ri néni, a kisnyugdíjas jut eszembe, aki a híreket nem érti félre, mert a postás mindig, ha nem is két csengetés után, de pontosan, a napi hírek szerint közölt tények alapján számláz többet a villanyra, gázra, vízre. Mári néni nem is értheti félre a híreket, hiszen a vegyesboltos is mindig a gazdasági információk szerint olvassa le fotocellás kasszájával a termékek árkódját. Mári néni azért sem értheti félre a híreket, mert újságot se olvas, legalábbis pár éve nem. Nem azért, mert huncutkodik a szembogara, hanem mert havi költségvetését szorozva, osztva, kivonva, megszorító intézkedésként kénytelen volt lemondani mindig napra készen tájékoztató kedvenc lapja előfizetéséről. Mári néni mégis - annak ellenére, hogy nem olvassa a megélhetési tanácsadót - az elválasztó étrend híve. Mi több, a táplálkozástudomány mai állásától függedenül, ő már tovább megy az egészséges életmód megtartásában. Az elválasztó élet követője jó ideje. Havonta választ. Vagy ruházkodik, vagy eszik, vagy rezsit fizet. Lujza választ TALLÓSI BÉLA Lujzán már megint hüledezik a férje, Jenő, mert újságolvasó felesége, a szokás szerint félreértve a közölt híreket és a sokak által legolvasottabb napi rovatot, a megélhetési tanácsadót, éppen elválaszt. Szétrakja az asztalon legszebb tányérkollekcióját, a még monarchiabeli porcelánt, valamint az oxidálódott ezüstvillát és -kanalat. Utána szervírozza az ételt: külön tányérra az előételnek szánt kockázott főtt krumplit, hozzá külön-külön tányérra a majonézmártást, savanyú uborkát és a majonézes burgonyasaláta egyéb összetevőit. Majd főételnek elhelyezi külön tányérra a koleszterinmentes szójaolajon pirított jércecombot, másik tányéron a kínai sörétet, vagyis a sós vízben felfuttatott ragadós rizst, a harmadikon az utóételnek szánt tepertős pogácsát. S ezt még tetézve a szívkoszorúeret kímélő növényi zsiradékkal sütött kuglófból kis tányérra tesz vagy háromnegyed órányi szeletet. Jenő, az ura, ámuldozva nézi, és szinte biztosra veszi, hogy Lujza megint félreértett valamit. Magyarázza is Lujza kérdés nélkül a ringlószemmel bámuló Jenőnek, hogy mától ez így lesz, minden ételösszetevő külön tányéron, mert azt úja az újság, hogy az egészséges táplálkozás alapja az elválasztó étrend. Bele- A férjem vérszemet kapott a politikusoktól és azt akarja, hogy a házasságunkban lépjek vissza valamilyen kis szőke tyúk javára... (Lehoczki István karikatúrája) TALLÓZÓ PRAVDA Duray Miklósnak a budapesti Ko suth téren tett kijelentéseivel fogla kozik a lap, megállapítva, hogy í MKP csak jobboldali álláspontok kommunikál. „Minden szlovák! magyar sem jobboldali és már vé; képp nem szobija meg őket Orbá és Duray nacionalizmusa. Biztosa sokan rokonszenveznek a Mei gyessy Péter vezette táborral. (.. Ez kétségkívül főként a szlováki baloldalnak szóló felhívás, hogy dél-szlovákiai állampolgárokn; más alternatívát is kínáljon, me úgy nem csak a nemzetiség alapja választhatnának. Duray Miklósna nem kellene lemondania a mand tumáról és a szlovák pártoknak se kellene mártírt csinálni belőle, h nem inkább hálásnak kellene lenr ük neki, hogy felfedi az MKP felsí ne alatt megbúvó áramlatokat” - i ja a napilap. Azt is megjegyzi, hoj bár Bugár Béla magánvélemény™ minősítette Duray kijelentéseit, képviselő vallójában „csak a mondta ki hangosan, amire az MI hosszú ideje törekszik”. Demokratikus közélet helyett - nosztalgiázás. Már ahol van mi után nosztalgiát érezni Sörözni vagy sörért küldeni? Négy esztendővel ezelőtt is választási küzdelmektől volt hangos Közép-Európának az a tája, amerre mi élünk. A kiváló cseh filozófus, Karel Kosík akkor egy olyan nyelvtani leckét adott olvasóinak, amely aktuális most is - és nem csak Prága környékén. E. FEHÉR PÁL Arról értekezett ugyanis, hogy még egy iskolázatlan cseh polgár is pontosan érzékeli, hogy mekkora a különbség, ha valaki sörözni indul valakivel (chodit s nékym na pivo), avagy ha valakit sörért küldenek (chodit nékomu pro pivo). „Az első mondat a demokratizmusról, a második a szolga- lelkűségről szól. A csehek már régóta vitatkoznak arról, hogy a vendéglő a demokrácia bölcsőjének tekintendő-e, avagy a söröző politika a felelőtlen kibickedés melegágya” - vonta le Kosík a következtetést. Ment-e előrébb a világ az elmúlt négy év alatt? Egyelőre mintha hátrafelé mozdulna... A nosztalgia az uralkodó politikai vezérszólam a jobboldalon éppen úgy, mint a baloldalon. Csehországban éppen úgy, mint Magyarországon. Ilyenkor, a választások évében könnyen keletkezhet olyan érzésünk, hogy társadalmaink fölött mintha nyomtalanul múlt volna el a rendszerváltást követő évtized. Az uralkodó és az ellenzéki politikai erők mindenütt vissza-visszafelé pislognak, s a követhető, netán követendő értékeket a múltban fedezik fel. Nem a jelenben. Nem is a saját közelmúltban. Abban a múltban, amikor nem söröztek a polgárral, hanem sörért küldhették. A nosztalgia veszélytelen politikai fegyvernek látszik, hiszen nem nagyon ellenőrizhető állításokra épül. Valójában ez a legveszedelmesebb eszköz, éppen azért, mert tények helyett ábrándokra hivatkozik. Olyan világképet mutat, amelyben ellentétes értékek azonosnak mutatkozhatnak. A nosztalgia kollektiven becsapja az adott társadalmat. Úgy tetszik, hogy négy évvel ezelőtt még kevésbé volt erős a nosztalgiázás. Mert erősebb volt az a bizalom, amely egy demokratikus államrend realitásaihoz fűződött. Mi folyik a sörözőkben? Politikai vicceket mesélnek-e, vagy felidézik az elmúlt régi szép időket? A politikai vicc a demokrácia a gyakorlatban. A nosztalgia a munka feladása, a bizalomvesztés jele. A politikai vicc ma alig-alig él. Nem azért, mert a politika és a politikusok annyira jók, hogy az irónia el sem érhet odáig. A nosztalgia eleven. A nosztalgia azt tudatosítja, hogy hajdanán söröztünk, most már sörért küldenek bennünket. A jobboldali cseh (például Václav Klaus) még Tomás Garrigue Ma- sarykot sem kedveli, mert szerinte kockázatos a választások felettébb bizonytalan végeredményétől függővé tenni a demokratikus állam folytonosságát, hanem úgy véli, az államot és a demokráciát egy elitre kell bízni. Nem nehéz e felfogásban a dicstelenül kimúlt pártállam iránti nosztalgiát felfedezni, hiszen akkor valójában bebetonozták a hatalmat egy olyan-amilyen elit számára. A baloldali cseh (mondjuk, Vladimír Spidla) meg éppen Masarykra hivatkozik: a kisember a fontos, és az elit egyeduralmi törekvéseit korlátozni kell, az államalapító elnök ezt a kényes egyensúlyt teremtette meg, hiszen a demokrácia lényege éppen ez. Talán felesleges ideírni, hogy az első köztársaság aranykorának legendájához kapcsolódó nosztalgiák valóságtartalma mennyire csekély. Bohumil Hrabal kedvenc legendája bizonyítja ezt szemléletesen, noha az általa felidézett helyzet egyébként az első köztársaságban még elképzelhető lehetett. Ezt az anekdotát azért idézte fel Kosík, hogy megvilágítsa: mit jelent a sörözés egy politikus számára a gyakorlatban. Ám azért azt se feledjük, hogy legendáról van szó, nem pedig valóságról. A legenda az írók vadászmezője, ha a politikus idetéved, ellenőrizhetetlen és veszélyes.... Szóval, Hrabal azt mesélgette, hogy valamikor a húszas években Herriot francia miniszterelnök hivatalos látogatásra Prágába érkezett, és miután találkozott és tárgyalt minden hivatalossággal, arra kérte vendéglátóit, hogy ugyan kísérjék már el az Arany Tigrisbe, szeretné azt is megnézni. A vendég óhaja - parancs; tehát Herriot, aki - Hrabal legendája szerint csehül is tud - beül az Arany Tigrisbe, és sörözni kezd. Közben egy mellékeveredett vendégtől kérdi, hogy kik itt a törzsvendégek. Ott ül Hoetzel professzor, ő fogalmazta a csehszlovák alkotmányt - válaszol a kérdezett. Herriot pedig kérdi: és ki a szomszédja? Az egy borbély, innen a Hús sugárútról. Herriot körülnéz, majd megszólal: Azt az urat ismerem, ő Malypetr, a parlament elnöke, ám ki ül mellette? Innen a térről, egy mesterember. Herriot végül a szomszédhoz fordul: én a Francia Köztársaság miniszterelnöke vagyok, és szabad megkérdeznem, hogy Ön kicsoda? Mire a szomszéd jót húz a söréből és megmondja: én vagyok ebben a házban a házmesNálunk, a brit parlamentben még pofozkodni is szoktak. tér. Herriot felsóhajt: „Uraim, tévedés történt. A demokrácia nem Franciaországban található, hanem az Arany Tigrisben.” Bájos legenda, szép álom. Persze ha Herriot Budapestre látogatott volna, ilyen história nem eshetett volna meg vele a Horthy-Magyarországon. Ezért eltérő a magyarországi nosztalgiák iránya... A jobboldali magyar gróf Tisza Istvánra gondol, aki erős kézzel védte a történelmi Magyarország egységét, s ugyan mi lehetett volna, ha nem ölik meg a vesztett háborúért bosszúra szomjas anarchista katonák, talán még Trianont is meg tudta volna akadályozni, s akkor ugyan ki vonhatná kétségbe, hogy ez az ország az a középhatalom, amelyre alán még Európának szüksége lehet. A baloldali magyar - akár bevallja, akár nem - Kádár Jánosra gond< arra a Kádárra, aki képes volt legvidámabb barakkot berende ni, szociális biztonsággal és ilye mikkel, s lett is ezért komoly nei zetközi tekintélye. Nem véledenül ugrottam át Szlov kiát. Érzésem szerint a szlovák sem a jobboldali, sem a baloldal: nem nosztalgiázik. Természetes! nem a nemzeti jellegben túlten; racionalitásról van szó. Hanem se kalta inkább arról, hogy ugyan i után lenne érdemes nosztalgiázr Ez a történelmi úr aztán rányomj, bélyegét a demokratikus és kevés demokratikus pártok koncepciói] illetve koncepciótlanságára. Szokták azt is mondani, hogy i durvultak társadalmaink. A no: talgia, a múltidézés azokra időkre vonatkozik, amikor a tár« dalmaink nem voltak ennyire vé zetesen megosztva. Az ilyen vé! kedések egy balhit következrr nyei. A mai politikai küzdelme ben, pártharcokban nem az az ig zi baj, hogy rendkívül durvák, 1 nem az, hogy a politika tényei m durvábbak. Valamikor Hruscs idejében mesélték azt a vice Moszkvában, hogy megkérdezt Churchillt: mit szól hozzá, ho milyen durva ember a szovjet pá vezér, hiszen az ENSZ-ben cipőjével verte az asztalt. Chi chili válasza: nálunk, a brit par mentben még pofozkodni is szc tak, de az a tény, hogy misi Hruscsov a sötét öltönyéhez sár félcipőt viselt, s azzal verte az a: talt, hát ez borzasztó! A kultúra ánya - az a baj. A durvaság még viselhető lenne, mert a kulturált célját pontosan ismerő politü elóbb-utóbb rádöbben a durvas hibájára. Az, aki sörért küld és az, akit: rért küldenek - nem bízik a t mokráciában. Négy évvel ezel sem, most sem. Sörözni egyenn gú polgárok szoktak. Olykor k bálnak egymással; tehetik, m egyenlő esélyekkel ordítoznak. S a legnagyobb baj az, hogy né évvel, egy választási ciklussal kon bi kritikai intelmeket ma aktus politikai gondként értékelhetünk WWW.UJSZO.COM médiahátterük. Azt is közölte: va♦ Viktor, ne higgy mindenben Miklósnak, nem áll mögötted teljes egészében a Felvidék. Nem árt nektek négy év ellenzékiség, mert elszaladt veletek a ló. Négy év múlva, amikor valószínűleg szerényebbek lesztek mint most, örülni fogok a győzelmeteknek. Felvidéki Figyelő + Nem vagyok benne biztos, hogy vissza kell jönniük a „fijjugnak”. Hirtelen elkezdtek magyarul aludni, magyarul ébredni, magyarul enni. Én meg csak aludni, ébredni, enni, ilyesmiket szoktam. Csak a lelkem magyar, de az alaposan. Az ilyesmik riasztanak, meg az, hogy' aki nem velük, azt el kell taposni. Csaba ♦ Viktor, lehet, hogy egy ember nincs veled, de mi, többiek igenis veled vagyunk. Le a kommunistákkal, utat a nemzetnek! Felvidéki Ügyelő ♦ Fel! Vidéki ügyelő! Kik azok a „vagyunk”? A hajdani szakszervezeti bizalmi mama? A segédrendőr papa? Meg te, a „pionier”? Ismerem a fajtádat. Hazudtok, mint a vízfolyás a Legnagyobb Bányásszal együtt, aki a középső ujját mutatja a nemzetnek... observer + Bayer Zsolt szerint soha többé nem fordulhat elő, hogy a magyac. országi polgári erőknek ne legyen sámap Magyarország nem fogja engedni, hogy a vízfejű Budapest, ezen belül Pest lumpenprolijai döntsék el, mi történjék az országgal. Ez az ember Orbán Viktor egyik tanácsadója. Még szerencse, hogy a Kövér megmondta, mit kell ezeknek az embereknek tenniük. Maci Laci ♦ Megdöbbentő, hogy müyen sok szlovákiai magyar baloldali kificamult agyú és szívű szerencsétlen vörös maradvány van. Mi lesz veletek, ó elfajzott nemzedék? Ha az agyatokban lebegő vörös gőzt még időben kiengeditek, és inkább a Megváltó értetek is kifolyt vörös vérére tekintetek, még van számotokra remény. Ha elvtársi érzületetek allergiás a hozzászólásra, akkor a kockázatok és mellékhatások tekintetében olvassátok el a Szentírást, vagy kérdezzétek meg az Áldott Orvost személyesen. írjatok és szitkozódjatok gyorsan, alig várom már az önleleplező komcsi hozzászólások tömegét, megmagyarázzátok jelenlétetekkel a felvidéki magyarság értheteden fogyatkozását és jó részének istentelenségét, s nem utolsósorban imatémát adtok nekem, eltévelyedett testvéreim. Felvidéki hit A közölt olvasói vélemények nem feltéüenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
